Hit és vallás

Üdvözlégy Sátán Alaszkában

Nem ez az első alkalom, hogy a Satanic Temple nevű sátánista szervezet akcióiról írok. 2016-ban például Floridában kaptak lehetőséget, hogy Isten áldása helyett Sátán közbenjárását kérjék a városvezetés előtt. Ezúttal pedig az Egyesült Államok legdélebbre fekvő állama után északon, Alaszkában bukkantak fel, hasonló ügyben.

A floridai eset képtelensége mellett akkor leginkább az ügyben szereplő keresztények helyzetkezelése késztetett írásra és sajnos nem pozitív értelemben. Persze könnyű messziről okosnak lenni, de az biztos, hogy a félelem sohasem jó tanácsadó, akkor sem, ha nekem se ment volna jobban. Megértem, hogy van, akit már a jelenség létezése is félelemmel tölt el, de szerintem pont ezért fontos és érdemes beszélni róla. Sátántól, vagy egy magát sátánistának valló személytől ugyanis éppen annyira kell félnünk, mint a mumustól. Nem azért mert nem létezik, hanem azért, mert éppen annyi hatalma van felettünk: semennyi, illetve annyi, amennyit adunk neki.

Az alaszkai események egyébként hűen követték a Floridában történteket. Az Egyesült Államokban a testületi üléseket gyakran kezdik imával és mivel az Unióhoz hasonlóan az óceán túl partján is mindent agyonszabályoznak, a sátánisták, törvény adta jogokra hivatkozva követelték, hogy ők se maradjanak ki a buliból, a városatyák pedig engedtek a törvény erejének.

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem most elsősorban nem az jutott eszembe, hogy vajon az ülésen részt vevők miért hagyták magukat vagy miért nem ragadták meg az alkalmat, hogy elérjék a sötétség nyilvánvalóan segítségre szoruló gyermekeit, hanem az, hogy mennyire gyerekes ez az egész. A sátánista szervezet tagjainak viselkedése az óvodások csetepatéira emlékeztet. Csakazértis az kell nekem, ami a másiknál van, akkor is, ha valójában nem érdekel, akkor is, ha értelmetlen és hatástalan, de ha a másiknak lehet, akkor én is akarom.

A helyzet egyszerre megmosolyogtató és végtelenül elszomorító, hiszen a földieket is megfertőző mennyei hisztéria nagyon sok szenvedés okozója a világon és, ami a legfontosabb, 2000 éve rajtunk múlik, hogy így van-e, mert az egyetlen rajtunk kívül álló, vagy pontosabban, önerőből megoldhatatlan akadály elhárult, amikor Jézus a keresztre szegezte.

Azóta az a bizonyos ordító oroszlán, aki szerte jár, keresve kit elnyeljen, egy fogatlan cicává degradálódott és tényleg csupán saját félelmeink, büszkeségünk és önzésünk biztosítják hatalmát.

A másik kérdés, ahogy fentebb már említettem, az emberi törvények alkalmazását illeti. Igaz, hogy egy alkalommal Pál is igénybe vette segítségüket, de ha jól meggondoljuk, látni fogjuk, hogy küldetései sokkal sikeresebbek voltak, amikor a római jog helyett Isten hatalmára támaszkodott. Ha a városatyák számára fontos az imádság, tegyék saját nevükben, saját szavaikkal, külső segítség és erre vonatkozó törvények vagy precedensjog megállapítása nélkül és akkor úgy és ahhoz imádkozhatnak, ahogy lelkiismeretük diktálja. És ha egy-egy ilyen ülésen történetesen a Sátáni Templom tagjai is jelen lennének, még értük is közbenjárhatnának, egyszerre két célt szolgálva szavaikkal.

Egyelőre annyi történt, hogy a polgármester és két képviselőtársa kivonult a sátáni ima alatt, mert ennyit azért a jog is megenged. Nem kötelező végighallgatni. A keresztények ismét odakint tüntettek.

Az evangéliumokat olvasva nekem úgy tűnik, hogy Jézust valahogy mindig mindennek a középén találjuk. Mindig odabent, a bűnösök között. Nem kint. Valószínűleg nem véletlenül…

Előző posztKövetkező poszt

43 hozzászólás

  1. Hangulatjelentés következik. Az utóbbi hetekben sűrűn dobja a gép az egy vagy több órás dicsőítéseket. Múlt vasárnap éltem vele itt a remeteségben, szólt, imádkoztunk és boldogok voltunk egész nap. Ma ez jött https://www.youtube.com/watch?v=jeAVV486lXE&feature=push-fr&attr_tag=VcuC7V-qWxQnUHM7%3A6és nézzétek, a többit https://www.youtube.com/watch?v=oAcVcPHH0Ys https://www.youtube.com/watch?v=1fXAUNd0v3I https://www.youtube.com/watch?v=1fXAUNd0v3I https://www.youtube.com/watch?v=RmqNivrqqJ8 https://www.youtube.com/watch?v=2aR3ZMgKttU

    Igaza van Lokinak, fel fog állni Isten szent népe mire az Úr Jézus eljön ! Marana Tha !

    1. Szeretném érteni, szeretném tudni, mit gondoltok testvérek arrl, hogy mit jelent milyen korsókról és tartalék olajról beszél az ige?? tudom mit jelent a mécsesem és az olajom de mi az a tartalék korsókban vittek tartalék olajat az okos szüzek?? köszönöm ha megosztod velem amit te látsz a Szent Szellem által! Békesség Lilla

      1. Úgy gondolom, a tartalék olaj a valódi, “megpróbált” hit, mellyel várni kell az eseményeket, nemcsak a felszínes, ami általánosan jellemző. Próbálok egy konkrét példát adni: A youtubon van sok videó, melyek szerzői (egyébként tele jóakarattal), azt hangoztatják, hogy az elragadtatás bármely pillanatban megtörténhet. még az Elhitetés Kora előtt, az antikrisztusi események előtt. Holott, a bibliai próféciák világosan mondják, hogy a választottak elragadtatása az antikrisztusi kor vége felé, a 7 pohár kitöltése előtt történik majd. Szűzekről van szó, menyasszonyjelöltekről. S mivel a bibliában a menyasszony az igazi egyházat jelképezi, Krisztus menyasszonyát, merem állítani hogy az okos szüzek azok, akik helyesen értelmezik és hirdetik a próféciákat, az elragadtatás megfelelő időbeni megtörténését. Akik most várják az elragadtatást (már néhány éve hirdetik), közülük sokan belefáradnak majd és másokat is elbizonytalanítanak. “A vőlegény késik”… mondja az Íge. Erre kell számítani. Sajnos, egész felekezetek hirdetik a “pre-tribulation rapture” fogalmát. vagyis a mostani elragadtatást, mielőtt bármilyen “gáz” történne. :)) Vakon megbíznak a felekezet gurujában, a dogmában. Csalódni fognak. Az okos szüzek számítanak arra, hogy a vőlegény késik, ezért tartalék olajat is visznek, mert nem tudjuk “a napot és az órát”. A buta szüzek, emberi bölcsességgel (nem istenivel), kiszámítják, mikor esedékes a dolog, elbizakodottságukban nem visznek tartalékot. Minek az? Érdekes a történetben, hogy mindenki elalszik, okosak ás buták, mert éjszaka van és elfáradnak. Akárcsak a tanítványok Jézus elfogatása előtt. De mikor felébrednek a szóra, hogy “jön a vőlegény!”, akinél van tartalék olaj, az mehet a mennyegzőre! :)) “Íme, úgy jövök mint a tolvaj…”- mondja Jézus, Vagyis, váratlanul, meglepetésszerűen. Én legalábbis így értelmezem. Hogy az olaj ki kell tartson egész végig. Különben kialszik a mécses. Meggyőződésem, tartós világosságot csak a Szent Lélek (Szellem) olaja adhat. Az apostoloknak is így jutott egész végig. :))

      2. Olaj van még bőven. Az áldás is free. Nyugodtan elindulhatsz tesó. Én néha találkozom Pál apostolllal az Úton. Jézus mindig veled van, baj nem lehet.

      3. Kedves Lilla ! Mostanában én is sokat gondolok a tartalék olajra. Ha belegondolsz, hogy egy háznál is van mindig tartalék, nem így, hanem a használat indokolja, hogy ne annyi legyen akár élelmiszerből, mint ami pont aznapra elég, hanem több, így, ha valaki útnak indul, természetes hogy visz tartalék olajat. A Szentlélek kenetét, a Lélekben megmaradást jelképezi.
        Inkább a balgákat kell értelmezni, hogy csak “a mára” gondolnak, és örök életükre nem … Nem gondolni arra, hogy az út hosszú lesz, hogy nem érnek haza, hogy bármi történhet, ez bizony balgaság. Pont annyira, mint nem gondolni az örök élettel.
        Az ÓSZ tele van olyan történetekkel, amikor a nép áldásokat kapott, jól volt, aztán elfeledkezett mindenről, hogy kapta azokat. És akkor kétségbeesésükben az Úrhoz kiáltottak. Mint a hullámvasút, hol fenn – amikor jöttek az áldások – hol lenn – amikor elfeledkeztek az Úrról.
        A menyegzői történetnél viszont ezeknek vége szakad. Egyszer jön a vőlegény, utána bezárul az ajtó: nincs többé haladék, ahogy az angyal is mondja a Jelenésekben.

  2. Szia Thea.

    Én csak a cikk miatt olvastam utána a másik oldal mivel érvel, mit gondol rólunk.
    Te pedig megfeddsz hogy sok energiát ölök ebbe és keveset arra magamról mit gondolok.
    Ne itélkezz……, nem tudhatod.
    Azt pedig meg szeretném tudni/egyébként az általad posztolt cikk vitt rá/ hogy mit is gondolnak, mi vitte rá őket, mit vallanak a másik oldal támogatói.

    1. Szia Öregharcos!
      Elnézést kérek. Figyelmetlenül olvastam. Nem láttam, hogy a sátáni templomtól idézel. És igazad van, elhamarkodottan ítéltem.
      A “hitvallásukról” pedig annyit, ahogy Oszkár is írta, ez egy nagyon közhelyes hozzáállás manapság. A lényege annyi, hogy mindent, amit rossznak gondolnak a világban, Isten számlájára írják és mindent, ami jó, Sátánéra. Elég egyszerű recept.

      1. Thea ezt irigylésreméltó udvariassággal válaszolta meg. 🙂 Respect!Mindenesetre, az idézőjel azért van, hogy használja az ember.Ezzel a csekély erőfeszítéssel megtiszteljük magunkat, és azt, aki olvas minket.Amikor ír az ember, másokat tisztelünk meg vele, és amikor elolvasnak minket, az legyen számunkra megtisztelő.Egy hanyag módon összetákolt betűkupac nem segíti az egyébként is nehézkes emberi kommunikációt.Kábé ennyi. 🙂 Egyébként, a Bibliában sok minden van.Szóval, a felkészületlen elme számára, amely előtt a Szövegek szorzótábla vagy telefonkönyv formájában jelennek meg, nem fog körvonalazódni az Isteni lényeg.A jóllakott ember figyelmét eltereli mindaz, amin a folyton táplálékra éhező kereső úgy röppen át, mint bizonyos sugárzások a legvastagabb falakon… Félreértés ne essék: nem Isten kócolja össze direkt azt a térképet, amit a kezünkbe ad.Soxor azért járunk körbe-körbe, mert kihunyt szemeinkben a felfedés izgalma.Aki azt hiszi, hogy ismeri már a Könyvet, az valójában azt ismeri be ezzel, hogy nagyon fél.A félelem pedig leállít.Nem baj, Jézus még az Uroborosz gyomrában is felismer minket. 🙂
        https://f4.bcbits.com/img/a1620007806_10.jpg

      2. Azért vigyázat a gonosznak van még méregfoga azokkal szemben akik nem Jézusban bíznak mint valóságban, hatalomban, erőben.
        Lásd vágyak mint nemi, érzelmi, gondolati síkok és igen keményen hat az ember akaratára. Jézus csatázott a pokollal a lelkemért, bele haltam a harcba. Nem Jézus a gyenge az ember életvágya életcélja sötét, amíg nem Jézus az.
        A lámpás története a szeretet fénye a lélekben. Isten maga a szeretet egész lénye szeretetből van. Jézust az a szív látja meg amelyik eggyé válik a szeretettel Isten lényével. Szeretet nélkül nem lát a lélek és bolyongóvá válik a térben. Csak a kitartó szeretet látja meg a szeretetet és mindent ami Isten lénye. Akinek nincs tartalék olaja annak sem szenvedélye, sem kitartása nincs. Csupán érdekből, kíváncsiságból szeretni hamar múló ábránd.

  3. Valóban aki Jézus valóságát megtalálja, az a valódi sziklát, magát a szilárd valóságot találja meg. Az emberek hite, illúziója, valóság érzete nem valóság, egy szappan buborék, kipukkad és nyivákolnak ‘jáj jáj’ .
    A bolygó sem szilárd valóság, egy hatalmas élő rendszer ami kicsúszik a lábunk alól.
    A sátán valósága Istenből táplálkozik az emberek ellopott kegyelmeit, ajándékait használja ki.
    Annyi hatalma van mint egy halandó embernek, mert ő is csak teremtmény nincs semmilye.
    Virtuális valóságot létre hozhat tükrében, jelképeket kiforgathat, embereket mebolondíthat, de ennyi utána csak egy fogatlan kiscicát találsz aki nyivákol. Jézus Krisztus kezében van a cselekmény részlete Ő határozza meg kinek mire van szüksége, ha kell kegyetlen, ha kell irgalmas.
    A testedet Ő tartja életben, Ő alkot meg, Ő látja el a szükséges intézkedéseket.
    Add át neki minden irányítás valóságát, szilárd valóságot kapsz. Jézus maga a szilárdság.
    Ez a bolygó egy pötty tele buggyant hangyával ‘én vagyok az isten!’

    1. Kaptam ma egy e-mailt,. ‘Isten üzent” – ejha, mi lehet, gondoltam. Igazán meglepett, hogy egy utazási iroda hajnalban – már úton voltak ötkor, képzelhetitek, mikor keltek fel … – értesítette őket, hogy bocs, majd egy hét múlva, de, pont ugyanakkor … és hazacuccoltak, és Isten üzent …

      Gratuláltam … Soli Deo Gloria !

    2. Kedves Bealina! Igazán tetszik a hozzászólásod! :)) Komolyan mondom, veletek harcba indulnék! Csak nem tudom mi történne, ha meglátnátok a kiscicát, hogy mégiscsak vannak fogAI! Khashoggi újságíró is lehet azt hitte. S a kiscicának, mégis, fűrészfogai voltak. A mártíromságot fel kell vállalni, ahogy az apostolok is tették. Jutalma: Örök Élet.

  4. “Azóta az a bizonyos ordító oroszlán, aki szerte jár, keresve kit elnyeljen, egy fogatlan cicává degradálódott és tényleg csupán saját félelmeink, büszkeségünk és önzésünk biztosítják hatalmát.”

    Gondolod? ) Nem értem, miért? Mi változott Péter intése óta? Az embernek lett okos telefonja, s most már kemény? Vagy annyira erősödött a hite, hogy már csak mosolyog Péter ijesztgetésén?

    Úgy gondolom, ha valaki fogatlan cicának látja, azzal már félig győzött. A Sátán. A következő fázis az, hogy világosság angyalának lássák az emberek. Nem, nem Sátánnak, ezek a sátánista mesék valóban színház. Ebben egyetértek veled, hogy nevetséges.

    Értem, mit akarsz mondani. Hogy nincs miért félni. Jézus már megnyerte a háborút. Valóban! De a kereszt árán!

    Azért fogatlan cicának nevezni – enyhe túlzás. Majd kiderül a következő években, hogy “fia”, az Antikrisztus nem fogatlan cica. Amikor bélyegével megfog: vagy felveszed, vagy vállalod a következményt? Ha kész vagy meghalni hitedért, akkor valóban számodra fogatlan cica. Addig, marad ugyanaz “aki emberölő volt kezdettől fogva…”Mikor levettetett a mennyből a földre, Mihály igencsak meg kellett küzdjön vele és angyalaival.

    Csak ezzel a kifejezéssel nem értek egyet, valahogy nem látom, miért estek volna ki a fogai?

    A millennium után, mikor eloldják a láncát, akkor is bebizonyítja, hogy nem egy fogatlan cica. Amíg nincs láncon, vagy végleg a tűz tavában, addig nem kell alábecsülni, azt mondom. Nemsokára közvetlenül is meg fogjátok ismerni, emberi alakban. Anti. Ő az. Ma is látjátok őt a médiában, a youtubon, csak még nem tudjátok, hogy ő az. Meg a Hamis Próféta. Meg van írva, hogy “az értelmesek”felismerik. Várom a felismerést! ) Kiírni ide, az időkjelei-re, hogy ki az, aztán lássuk, harap-e a cica? )

    Tisztelettel, a harmadik Ádám. )

      1. A hamis próféta Ferenc pápa személyében látható. Ő az aki előkészíti az utat az antikrisztusnak.
        Minden jel arra mutat.

      2. Akinek adatott “ért-elem”, az úgyis megtudja, akinek pedig nem, az követni fogja. A Jelenések könyve megadja a számát – innen, minimális matekkel egyszerű. :))

      3. Meglesz, szerintem. Más emberek által. :)) Ez a cél, hogy minél többen felismerjék, nem az, hogy kiírjunk ide 2 nevet aztán vagy elhiszik vagy nem. Ajánlom, ne higyjetek senkinek, nekem se, amíg nincs rá bibliai, próféciai bizonyíték. De akkor aztán, nagyon! :))

    1. Amikor Péter Jézusra nézett, vízen járt, amikor a hullámokra, elsüllyedt.
      Sátán egyetlen fegyvere az elhitetés, a hazugság. Emberölésre is “csak” így képes: hazugságokkal rá kell vegyen egy embert, hogy megöljön egy másikat. Nem tud kézbe venni egy kést és szíven döfni. Ezt is “csak” szavakkal teheti.
      Ami Sátánt illeti, én inkább Jézusra nézek, nem Péterre. Ezzel nem akarom lebecsülni Sátán erejét a hazugságai által, csak megpróbálom mások tekintetét is Jézus felé fordítani és persze magamnak is prédikálok.
      Azzal is tisztában vagyok, hogy eljön az idő, amikor Sátán fizikailag is jelen lesz a földön minden csatlósával együtt, de ez az idő még nem jött el.
      Ami pedig a Hamis Prófétát illeti, fogalmam sincs ki az, így kiírni sem tudom. Ismerek számos találgatást ezzel kapcsolatban, de egyik sem győzött meg.

      1. A Hamis próféta vadállata egy egyházi szervezetet testesit meg, aminek Krisztushoz hasonló jellegzetességei vannak, de valójában úgy szól mint a Sátán. A hamis prófétára jellemző, mint például a bibliai Bálámra is, hogy valaki felbérelte, pl: egy király vagy birodalom (Babilon) hogy az ő szándékai szerint tanitson és prófétáljon búsás juttatásokért cserébe, pénz vagy hatalom gyakorlás. Legutóbb ilyen hamis próféta a Római egyház volt, de a végidőben is lesz egy ilyen egyház-akin keresztény máz van, de az állam céljait fogja szolgálni.

        1. Nagy Konstanin jelképezte Rómát azaz Babilont, pl arra rávette a Római egyházat, hogy a Szombat helyett az ő Istenének, a Napistennek a napját, azaz Vasárnapot tartsák a szent naapnak. A katolikus templomok mind a mai napig őrzik Nagy Konstantin ténykedéseinek a nyomát, tele van bálványszobrokkal, napszimbólumokkal, pl. a monstrancia, vagy az úrvacsorai ostya.

        2. Az “úrvacsora ostya” NEM napszimbólum, sőt ! Nem is szimbólum.

          Ezen felül bálvány az, amit imádnak .. és az nem a tér, templombelső berendezése …

      2. ilyen dolgokat ír ez az egyház:
        Az igazság az, hogy a jahve
        karakter a vér és a bosszú “istene”, aki gyermekek, nők, idősek és fiatalok kegyetlen és
        brutális meggyilkolásától sem riad vissza, méghozzá teszi ezt önérdekű okokból,
        féltékenységből, önnön hatalma megszilárdítására. A bibliában pontosan fel van jegyezve,
        hogy jehova TÖBB MINT 2 270 365 HALOTTAT hagyott maga után! 2 270 365 halott, és
        ezek csak a számszerűsített tények, ugyanis a valós eredményt lehetetlen lenne pontos
        számmal meghatározni. Vegyük csak számba azt is, hányakat öntött el az árvíz, hányan égtek
        halálra Sodoma és Gomora városában? Hány elsőszülött egyiptomit pusztított el “isten”?
        Nincs eszközünk a megszámlálásukra!!! Erre persze jön a hívek által kedvelt visszavágás: “a
        bibliát már régen írták, több ezer éve még más idők jártak” stb… Emberek, ne legyetek
        ennyire vakok! Elvégre a bibliában erre is határozott kijelentés van megadva:
        “Ha Isten változatlan, hogyan bánhatja meg, amit tett?” (1Móz 6:6, Jón 3:10)
        “Mert én, az Úr, meg nem változom, ti pedig, Jákóbnak fiai, nem emésztettek meg!”
        (Mal. 3.6 )

        a félelem a világon az egyik legrosszabb dolog. A keresztények
        mégis félnek mindentől, lelkük az élet minden terén blokkokat tartalmaz. De hát mit is várunk
        azoktól, akik még azt is megkövetelik híveiktől, hogy a saját, tulajdon ,,istenüktől,, is
        féljenek, s ezt ők vígan meg is teszik. Ökölszabályuk, hogy aki nem féli az ,,istent,, biztosítja
        helyét a kárhozatban. A hűséges rabszolgákat a menny ígéretével ámítják, a többieket pedig a
        pokol fenyegetésével próbálják sakkban tartani

        1. meg ilyesmit:
          Az egyház azt tanítja, hogy szeresd az ellenséged, de Sátánt mégis gyűlölik, pedig ők
          nevezték el Őt ellenségnek. Itt rögtön ellentmondásba ütköztünk. Azt is tanítja: ne ölj! ,,isten,,
          mégis ölni készül a végítéleten, de azelőtt is ölt már nemegyszer.

        2. Szia Öregharcos!
          Úgy tűnik, hogy hihetetlen energiákat fektetsz annak kutatásába, hogy mások hogyan gondolkodhatnak, mit hihetnek, és csak nagyon keveset abba, hogy te magad mit gondolsz.
          Én nem ismerek magamra a leírásodból és Isten sem ismerős belőle.
          Tapasztalatból mondom, hogy sokkal jobban járnál, ha Istent keresnéd és arra próbálnál válaszolni, hogy milyen Isten valójában. Amit most csinálsz az a keserűség útja és nem vezet jóra.

        3. “És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten [is] ő benne. … A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.” 1. János 4:16, 18

        4. A gonosztól kell félni öregharcos, amit Sátán hozott be ebbe a világba az esztelen lázadásával, mert úgy hitte az ő módszerei, törvényei jobbak mint Istené. Istennek teljes joga van mindenféle itéletre, mert ő a világmindenség, az univerzum Ura és teremtője, még Luciferé is. “Mily együgyűek vagytok! Avagy a fazekas olyan, mint az agyag, hogy így szóljon a csinálmány csinálójának: Nem csinált engem! és az alkotmány ezt mondja alkotójának: Értelmetlen!” Ésaiás próféta könyve 29. rész

          De ő elsősorban nem az Itélet Istene, hanem a türelemé és irgalomé, épp ezért adta nekünk aző egyetlen fiát, Krisztust-ha hiszünk benne-akkor a helyreállitás megtörténik, visszakapcsolódhatunk ő rajta keresztül a Világmindenség örök rendjébe. A lakott univerzumok szemei rajtunk függenek, az emberiségen-ugyanis itt vivja Sátán és szolgái, a démonok, az utolsó harcukat a Mennyei Atya ellen. Sci-fi be illő történet, de hit által tudjuk, hogy ez valóságos esemény.

        5. Szia Thea!Először nekem is a válaszodhoz hasonlóak jutottak eszembe. 🙂 Olvasgatva a hozzászólásokat arra gondoltam, hogy de fene klasszul megy soruk ezeknek a barátainknak, hogy jó dolgukban megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy ilyesmin gondolkodjanak.Bizonyára nagyon szeretheti őket az Isten (mindenkit egyformanagyon-nagyon szeret, még a nőket is), hogy ennyi idejük és energiájuk van felhőkről lábat lógatva más személyekről és fura entitásokról elmélkedni.Ez csakis annak az irigylésreméltó fokmérője lehet, hogy mindennapi életvitelük mennyire halad zökkenőmentes pályán.Vagy azt -és természetesen erre még csak gondolni sem merek!-, hogy náluk ez egyfajta intellektuális pótcselekvés, és napi gondjaikat inkább elhanyagolják, mert az Egek sejtelmes problémái közvetlenebbek.Végül is, a Római Pápa vagy az Antikrisztus dilemmái fontosabbak, mint súlyos benső munkával mélyére ásni annak, miért is feszült soxor és napi szinten az ilyen sorok írója.Mert mindannyiunkban van elég feszkó, kár lenne tagadni, csak persze azokban nincs, akiket szeret az Isten. 😉

          Öregharcos leírásában, veled ellentétben, Thea, viszont nagyon is szeretnék magamra ismerni!15:35-ös kommentje második bekezdése szerint ugyanis a keresztények minden Isteni törvényt betöltöttek: vígan tudnak félni. ❗ 💡 ❗ 💡 🙂 Kedves Öregharcos, engedd meg, hogy innen szólítsalak meg! 🙂 Nem az a baj, hogy a Bibliát megkérdőjelezed, hanem ez a természetes.A gond az, hogy ezt tucat-gondolatok mentén teszed, egy jól bejáratott divathullám mentén.A Biblia megkérdőjelezése során igaz válaszokat akkor fogsz kapni -szerintem-, ha őszinte kérdéseket sikerül feltenned, önállóan.Csók!

      3. Az idő közeledik. A hamis békehozó színre lépett. A harmadik templom építésének elkezdése lesz majd az a meghatározó jel, hogy az idő közel. A “Zarándok – út” mostani felavatása a terv része. Az első vörös üsző nemsokára betölti az egy évet! Állítólag 2 vagy 3 éves kell legyen, feláldozásakor. Ezek az idők jelei. :))

        Amikor Péter vízen akart járni, Jézusra nézett, valóban. Egy pillanatig sikerült, de gyenge emberi lény lévén, hiányzott az állandó, folyamatos kapcsolat, ami a hitet életben tartja. Ezt megkapta pünkösdkor. A Szent Lelket. Ettől kezdve volt ereje a kereszten is követni Őt, nem csak vizen. :))

        Lelkileg fel kell készülni a harcra. A győztes harcra. :))

    2. A millenium utáni hitetés Sátán utolsó kisérlete lesz, hogy elpusztitsa Isten népét, a Szent várossal együtt-ami alá szállt a mennyből. A megváltáson kivül maradt népek az ő vezérlete alatt háborúba indulnak az új Jeruzsálem ellen, de el fognak pusztulni, mert tűz fog alászállni az égből és elégeti őket.

  5. Ha szeretnétek elkerülni, hogy minden egyes hozzászólást jóvá kelljen hagyni, kattintsatok a hozzászólás mező alatti jelölőnégyzetre a név és email cím elmentéséhez. Ez az új GDPR törvény miatt került az oldalt hajtó motorba. Sajnos kötelező.

      1. Szia Éva!
        Sajnos nem tudom miért 🙁 Elvileg ez az egy kitétel van. Ádám hozzászólása például gond nélkül átment.

    1. A negyedét tudtam nézni, de a szememnek is megártott 🙁 … tudjátok, hogy azzal viccelnek, hogy ott “jó társaságban leszünk” ?! fogalmuk sincs …

  6. Sajnos ez Babilon, a sok utálatosságaival együtt. “Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala aranynyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele útálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával,és az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja.”
    A Jólét társadalmaiban mindig és mindenhol gyakori jelenség volt az elfajzott vallási, rituális vallások, szekták-lásd Szodoma és Gomora esete, amit talán jobb ha nem részletezünk.

    Nincs mit csodálkozni, ahol a miniszterelnökök maguk is Szabadkőmüvesek, azaz Bábel tornyát épitik-ott ez egyáltalán nem meglepő.

    http://www.millennialfreemason.com/2015/07/truman-presidential-podcast-masonic.html

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend