Készpénznélküli társadalom

A Fenevad rendszere felé vezető úton – Chipbeültetés a biztonságért

Forrás: a patriottruther.com cikke alapján

A Fenevad Bélyegével kapcsolatban sokan felvetették, hogy nem fizikai, hanem szellemi vagy mentális bélyegről van szó. Bár a Bibliából tudjuk, hogy a bélyeg felvétele egyúttal az Antikrisztus imádatát is megköveteli majd, nézzük meg, hogy lehet-e szó kizárólag szellemi megvalósításról.

Honnan tudjuk, hogy fizikai bélyegről van szó?

A Jelenések 13:16-17 így szól:

“Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.”

A bélyegnek fordított görög charagma szó Strong meghatározása szerint: egy szobor, bélyeg vagy jel.

A charagma szó a charax, vagyis “karcol, rajzol” szó képzett formája. Például: megbélyegez (a szolgaság jeleként) vagy szobrot, faragott képet, jelet készít.

Ebből, illetve abból a tényből, hogy a bélyeg nélkül nem lehet majd venni vagy eladni, elég egyértelműnek tűnik, hogy egy tárgy vagy valamilyen fizikai módosításról lesz szó.

Miért kell a bankoknak egy elveszíthetetlen megoldás?

A csekkhamisítás, hitelkártya és egyéb csalások, vagy a személyazonosság lopás komoly extra kiadást jelentenek a bankoknak, amit többnyire az ügyfelekre hárítanak. Az Applied Digital Solutions nevű cég 12 éve foglalkozik olyan beültethető chipek kifejlesztésével, amik éppen az ilyen problémákat hivatottak megoldani egy fecskendő és egy rizsszem nagyságú RFID segítségével.

A közvélemény meggyőzése

Pénzügyi szempontból a kártyáról chipre, vagy pontosabban fogalmazva kártya nélküli chipre történő átállás teljesen logikus lépés a bankok részéről, az azonban nem mindegy, hogy mindezt miként tálalják a közvélemény, vagyis a felhasználok felé.

Immár több éve rendszeres időközönként hallunk az alább felsorolt problémákról, amelyekre a bankszektor, egyéb lépések, mint például a biometrikus azonosítás mellett, megoldásként javasolja a chipbeültetést:

  1. Személyazonosság lopás

A chipbeültetéssel feleslegessé válik a különböző személyazonosítók, igazolványok és bankkártyák használata vagy legalábbis nem szükséges magunknál tartani ezeket. A támogatók szerint a tolvajok nem lesznek képesek megszerezni adatainkat a chip leolvasása nélkül. (Az ellenzők szerint viszont éppen hogy egyszerűbbé válik a tolvajok feladata, csak éppen a módszerek válnak szofisztikálttá.)

  1. Bankkártya lopás

A chipes megoldással nem lesz szükség az adatok bevitelére az online vásárlások során, mert valószínűleg minden eszköz rendelkezik majd beépített leolvasóval.

  1. Kényelem

A legtöbb ember nem egy, nem is kettő, hanem egy egész köteg kártyát hord magánál, amelyeket a chip mind feleslegessé tesz, a pénztárcákkal együtt.

  1. Bűnesetek csökkenése

A chipek GPS nyomkövetővel történő felszerelésétől a bűnözés visszaszorítását remélik. Az elrabolt személyeket könnyebb lenne megtalálni, a cserbenhagyásos gázolások megszűnnének és a készpénznélküliség miatt a betörések is eltűnnének.

Az ilyen érvelés kritikusai ugyanakkor itt is rámutatnak, hogy a régi módszereket csupán újak váltanák fel. A piti tolvajok helyébe kifinomultabb kiber bűnözők lépnének, ahogy ez már most, a készpénz megszűnése előtt is látható. A nyomkövető chipeket pedig nagyon egyszerűen hatástalaníthatják vagy leárnyékolhatják.

  1. Megoldás az aggódó szülőknek

A szülők is folyamatosan nyomon követhetnék gyerekeiket, ahogyan ezt már most is teszik különböző mobil applikációk segítségével. A legnagyobb különbséget az jelentené, hogy a chipet már nem lehet kikapcsolni vagy törölni.

A technológiát már sokan használják

Chip implantátumot nem egy magán és állami cég használ a világon. A chippel ellátott alkalmazottak kulcsok és beléptető kártyák nélkül mozoghatnak a belépési engedély köteles épületrészekben, vehetik igénybe a kártyával működő fénymásolókat vagy léphetnek be a cég vagy hivatal számítógépes hálózatába és bizonyára mindenki hallott már arról a svéd lakó- és irodaházról, ahol kulcs helyett chipimplantátumot is választhatnak a vállalkozó szellemű bérlők.

A Visa kártyakibocsátó és a PayPal is komolyan fontolgatják az ügyfelek megcsippelését. A világ egyik legnagyobb bankkártya kibocsátójának számító Visa megbízásából végzett felmérés például azt találta, hogy az ausztrálok 25 százaléka érdeklődik valamilyen szinten a kereskedelmi célú csipbeültetés iránt. A PayPal a beültethető, befecskendezhető vagy lenyelhető azonosítóeszközök új generációján dolgozik, hogy ezek idővel átvehessék a hagyományos jelszavak szerepét. Ezeket nem feltétlenül fogja bevezetni, de mindenképpen élen akar járni a fejlesztésben.

Az egyik legújabb ehhez kapcsolódó hír szerint Patric Lanhed azért ültetett kezébe chipet, hogy biztonságosan és egyetlen kézmozdulattal intézhesse bitcoin alapú tranzakcióit.

Bár a legtöbben úgy gondolják, hogy a chipek, illetve annak különböző beültethető változatai a Bibliából fent is idézett és Fenevad bélyegeként ismert rendszer előfutárai csupán, érdekes látni, hogy miként tör előre ez a technológia és, hogy milyen nagy hangsúlyt fektetnek nemcsak elfogadtatására, hanem arra, hogy egyre többen egyenesen ellenállhatatlannak tartsák a megoldást.

Rob Skiba egyik előadásában egy érdekes teóriát vázol a Fenevad Bélyegével kapcsolatban, amin érdemes elgondolkodni. Ha abból indulunk ki, hogy Sátán mindenben Istent utánozza, aki elküldte a földre Fiát, Jézust, hogy az Ő vére által örök életünk legyen, nem lehetséges, hogy Sátán is valami hasonlóval próbálkozik majd, saját “fián”, az Antikrisztuson keresztül, örök életet ígérve azoknak, akik elfogadják a bélyeget?

Előző posztKövetkező poszt

57 hozzászólás

  1. Sziasztok! De jó olvasni, amiket írtok! Magam is hasonlóképpen gondolkodom,
    mint ti. Csak beleolvastam egyik-másik írásba.
    Azt tudjátok-e vajon, ki a Fenevad?
    A Bibliában le van írva a száma, hogy 666, de kinek a koronáján
    (szándékosan nem írtam mást, mert úgy könnyű lenne)
    szerepel ez a szám római számmal összeadva?

    Örülök, hogy ilyen sok szépet írtatok!

    1. Még senki nem tudja, hogy ki lesz az antikrisztus azaz a fenevad (legalábbis nem mondja el, aki tudja). Legújabb értelmezés szerint Asszíria utódja, a mai Németország lesz ahol fellép először. Sokak szerint zsidó származású lesz.

      1. Árpiel, ez nem “a legújabb értelmezés”, lévén, hogy a COG-ban (de más felekezetekben is) legalább már 100 éve azt tanítják, hogy a fenevad birodalmat uraló antikrisztus Németországból jön. A királyi házak zsidó eredete révén zsidó vér is lesz benne (ahogy köztudottan még Hitlerben is volt).

  2. KEGYELEMBŐL, HIT ÁLTAL (Efézus 2:8?9; Róma 3:24?28; Titus 3:4?7)

    ?Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” (Ef 2:8?9).
    A két vers szerint az üdvösségben Isten része a kegyelem, amire a hit az ember válasza. Az üdvösség pedig Isten ajándéka, amit kegyelemből nyerünk, hit által, nem lehet megdolgozni érte. A kegyelem és a hit itt a kulcsszó. A kegyelem arra utal, hogy a kezdeményezés Istentől ered, és ez az alapja a bűntől való megváltásunknak. Bűnösök vagyunk, tehát halált érdemelnénk, Isten mégis életet ajánl. A bűn és az ítélet kötelékében vergődünk, ám Isten szabaddá tesz. Nem érdemeljük meg, amit felkínál. A kegyelem Isten meg nem érdemelt jóindulata a bűnös ember iránt.

    A kegyelem Istentől ered, aki a bűnösöket üdvösségre juttatja. Ez a kegyelem megjelent ?az időnek teljességé”-ben (Gal 4:4), amikor Jézus belépett a földi történelembe, pontosabban, amikor meghalt a kereszten. Az embernek nincs része a megváltási terv megalkotásában vagy véghezvitelében. Isten ajándéka ez mindazoknak, akik hisznek Jézusban (lásd: Jn 3:16).

    2Kor 5:18 verse mit árul el a kegyelem fogalmáról?
    A hit az ember válasza arra, amit Isten tett. A kereszténység szóhasználatában a hit nem olyan erény, amit az ember önmaga fejleszt ki. Ez a csodálatból fakadó válaszunk arra, amit Isten tett a bűntől való megmentésünkért. Hit által készségesen elfogadjuk, hogy Isten munkálkodik az életünkben. A megmentő hit azt jelenti, hogy énünk helyett Istenhez akarunk hűségesek lenni. Az istentagadás vagy az Istennel szembeni közömbösség helyett már fenntartások nélkül elfogadjuk Istent. A hit kitárja szívünk ajtaját, hogy befogadhassuk Krisztust. A hit tehát nem alakulhat ki magától a szívben. ?A hit Isten ajándéka, de a mi dolgunk, hogy gyakoroljuk ezt az ajándékot. A hit az a kéz, amellyel a lélek megragadhatja azt a kegyelmet és irgalmat, amit Isten felajánl nekünk” ?

  3. Én beszéltem 1 khatolikosz és 1 adventista pappal is de mindkettő azt mondta, hogy ezt nem kell “szó szerint venni”. Mármint a bélyeget!
    Hanem itt inkább a cselekedetekre kell gondolni és a gondolkozásmódra (kézfej, homlok) a fenevad bélyege (Sátán követése).

      1. Nem tudni,nem lehet tudni pontosan,hogy miféle bélyeg vagy jel ez.
        De egészen biztosan nem ejthetnek rajtunk mélyebb sebeket ezzel annál,mint amilyen mély sebeket ütöttek Jézusba azokkal a szögekkel.Azok sokkal mélyebbre ható sebek voltak.Ám még az ilyen mély sebeiből is kigyógyult a világ… 🙂
        Jézus újjászületés üzenete ugyanis sokkal életképesebb,mint az örök elmúlás bélyege.Ezért merem azt remélni,hogy valójában senki sem marad majd,aki visszautasítaná ezt. :))))

        1. Szerintem egyértelmű, hogy akik a jel felvételét választják, azokon Isten haragja és ítélete lesz, az alábbi igeversekből úgy tűnik lesz választása az embereknek, felveszik, vagy nem veszik fel és mártírhalált halnak. Talán lesznek még a választás előtt akik el tudnak bújni, vagy elmenekülnek, ha erre lesz egyáltalán módja egyeseknek, de akit döntés elé állítanak és felveszi a jelet, annak le van írva a büntetése, ahogy azoknak is a jutalmuk, akik nem veszik fel a hithűségük miatt.

          Jel 14,9-13.
          Egy harmadik angyal is követte őket, és így szólt hatalmas hangon: Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére,
          az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt;
          gyötrődésük füstje felszáll örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét.
          Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét.
          És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket.

          Jel 16,2 .
          Elment az első, kiöntötte a poharát a földre, és csúnya, rosszindulatú fekély támadt azokon az embereken, akiken a fenevad bélyege volt, és akik az ő képmását imádták.

          Jel 19,20-21.
          de foglyul esett a fenevad és vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat tette az ő színe előtt, amelyekkel megtévesztette azokat, akik a fenevad bélyegét magukra vették, és imádták annak képmását: élve vettetett mind a kettő a kénnel égő tűz tavába. A többiek pedig megölettek a lovon ülő kardjával, amely a szájából jött ki, és a madarak mind jóllaktak az ő húsukból.

          Jel 20,4.
          És láttam trónokat: ezekre ültek azok, akik ítélő hatalmat kaptak. És azoknak a lelkeit is, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért, akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.

      2. Itt nem a “rosszulgondolkodás”-ról szól a dolog. A homlokukon azért, mert egyetértenek vele, valják és cselekszik is a tanításait. Kezükön azért, mert cselekszik az ő akaratát, hogy megértenék, hogy valójában mit is tesz. “A többség biztos nem téved! ” alapján.

      3. Thea, ha pl. minden egyes üzleti, vagy vásárlási tranzakciónál meg kellene tagadnod Krisztust ahhoz, hogy elvégezhessd azt, akkor megtennéd? már pedig ez alapvetõen “gondolati” vagy felfogásból fakadó tett, ha lesz is valami külsõ jegye ennek, az biztos, hogy nem egy chip lesz.

        1. Szia Antenor!
          Ez a kérdés az utolsó időktől teljesen függetlenül feltehető. Amire én utaltam ettől teljesen független. Például, ha az antikrisztus uralma alatt élnénk most és a bélyeg mondjuk egy ilyen vagy olyan kütyű lenne, de egy pár vagy akár sok keresztény azt hinné, hogy az valami egészen más, attól még Krisztust ugyanúgy nem kéne megtagadniuk, függetlenül attól, hogy mit tartanak bélyegnek és mit nem. Ez ma mindenféle bélyeg nélkül is megtörténhet és meg is történik.
          Egyébként a kérdésedre válaszolva, hiszem, hogy ha ez az idő eljön az én életemben, az Úr megadja a kegyelmet, hogy hű maradjak.

  4. Nem mindegy,hogy Jézus a bélyeggel vagy anélkül vált-e meg minket?Ha jól értem,mindenképpen szükségünk van a Megváltásra.Senki sem tudja pontosan,mi is ez a fene bélyeg… Azonban,ha nem hordoznánk már eleve magunkban,miért is lenne szükségünk egyáltalán Jézus Megváltására..?Mert,hogy mindannyiunknak örök életet adott,azt már tudjuk.Mert láthattuk,hogy Istennél nincsen abortusz.Nem az a kérdés,hogy felvettük-e már ezt a bélyeget.Hanem szerintem sokkal inkább az,hogy megtanuljunk vele (ennek ellenére) élni.Mert életünk van.Élünk.Hát,akkor éljünk!!!Nekem ezt mondják az idők jelei. 🙂

    Írom mindezt aközben,ahogy elképzelem az Amazonasz medence még megmaradt őslakosait,a mongol sztyeppék nomádjait,meg az indiai nyomortelepek százmillióit,ahogy -amint itt is írva vagyon- ellenállhatatlannak tartják a chipeket.Szóval,ha én vónék az ördög,biztos,hogy terelném a figyelmedet a lényegről.Ezt is teszi mindenkivel,kicsikkel és nagyokkal,szegényekkel és gazdagokkal,szabadokkal és szolgákkal: ha már nem sikerült abortálnia minket,akkor legalább elfelejteti velünk azt,hogy élünk.Igen,akár olyan formában is,ahogy itt az utolsó bekezdés leírja. “Nem haltok meg!” Lám,ezzel vissza is érkeztünk a gyökerekhez…

    Aztán,ha közben törvénybe iktatják a kötelező megchippelésünket,majd jól felülírjuk ezt a törvényüket.Ennyi.De nekem személy szerint most nem ez a legnagyobb bajom.

    1. Kedves Oszkár!

      A minap rengeteg videót találtam,illetve közülük egyet Thea is ajánlott,amely szinte egymástól függetlenül bizonyítja,hogy Jézus Krisztus az igazi Megváltónk(bár ezt nektek nem is kell írni).Köztük van amit Thea ajánlott számomra:Colton Todd Burpo,és amire magam találtam rá:Barnutiu Gavril(román férfi beszámolója a pokolról és a Mennyről),Kat Kerr,Gégény Éva,és Csaba,és még sok más hasonló videó amerikaiakkal,spanyolokkal,ecuadoriakkal,magyarokkal.Illetve Ellen G.White írása a Biblia hitelességéről.Szinte mind ugyanazokat mondja el egymástól függetlenül is(bár Gégény Éva Kat Kerr-re is hivatkozik).A helyzet az,hogy mind különböző helyeken lakik,és van aki az elmúlt évszázadban élte át köztük ezeket az élményeket,mint Ellen.G.White.

      1. A román férfit én is láttam tegnap, megrázó volt, és teljesen hiteles – szerintem – de mintha előbb a Szentlelket kapta volna meg(?) úgy emlékszem, különben nem tudott volna a pokolban fohászkodni.

    2. ?Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.? János 3:3

      Nem azt mondta, hogy ?Nikodémus, hát nem érted, hogy meg vagy váltva?? Hanem azt, hogy újjá kell születnie. Amikor pedig ez az újjászületés megtörténik, az emberből egy új teremtés lesz (2. Kor. 5:17). Ha igaz lenne, amit mondasz, akkor eleve mindenki már úgy születne, hogy erre nincs szüksége, nincs szüksége újjászületésre és változásra.

      Az pedig, hogy neked nem ez legnagyobb bajod, olyan mintha azt mondanád, hogy ?én már kigyógyultam egy halálos betegségből és nem érdekel, hogy hány ember szenved rajtam kívül tőle, majd ők is meggyógyulnak valahogy?, amikor pontosan tudod, hogy mi a gyógymód.

      ?az egész föld követé a fenevadat?
      Nem hiszem, hogy a fenevadat követve csodálatos újjászületett emberekként élnek majd boldogságban. Nem feladatunk szólni nekik, hogy mi a pálya?

      1. Kedves Thea!

        Ezt hogy értetted?Nem teljesen értem,de természetesen újjá kell születnünk,hogy új szívünk legyen.Az a román férfi pélédául arról beszél,hogy ő csak akkor született újjá,amikor már lent volt a pokolban,és ellenállt még ott a sátánnak,mielőtt bevitte volna a többiek közé,ott elkezdett Istenhez imádkozni,mire lejött érte Jézus Krisztus.Természetesen azért ettől hamarabb kellene újjászületnie mindenkinek,és nem pont akkor,amikor ő tette a legeslegutolsó pillanatban.
        De ahogy elbeszélte azt,amikor felvitték őt a Mennybe,nagyon elérzékenyülve tette azt a videón.Állítólag 2009-ben eltávozott erről a fizikai Földről,de azelőtt évtizedekig biztosan sok embernek mesélt a Mennyről ott a helybelieknek.

        1. Kedves István!

          Ez akkor történik meg, amikor elfogadod Jézust Megváltódnak. Nem feltétlenül jelent egy azonnali drámai változást, bár van akinél igen, hanem egy új élet kezdetét. Ekkor kerül Jézus a szívedbe és, mint egy elültetett mag, kinél gyorsan, kinél pedig lassabban, az új élet elkezd növekedni. A növekedés ütemét pedig nagyban meghatározza, hogy mennyit olvasod az Igét és mennyire jó talajra talált a mag a szívedben.

          “mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Istennek élő és maradandó igéje által” 1. Péter 1:23

        2. ISTVÁN,
          Mennyire tűnik igazságosnak az a helyzet (Isten részéről), amikor egy hitetlen lélek mondjuk kb 4000 évvel ezelőtt került a pokolban, és aki azóta is ott szenved a pokol tüzében,…miközben egy másik hozzá hasonló, ugyancsak bűnös Jézus által meg nem váltott lélek, csak a jövő hónaptól kerül ugyanoda?

        3. Kedves Thea!

          Adrián válasza,hogy 4000 éve nem volt lehetőség újjászületni Jézus Krisztusban,az kicsit tényleg érdekes,de akkor elég volt szerintem az 1 igaz Istenben hinni.Habár szíve szerint akkor is cselekedhetett úgy az ember,hogy az legalább a környezetének,és Istennek is jó legyen.
          Te hogyan látod?

        4. Kedves István!

          19 Volt pedig egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és mindennap nagy lakomát szerzett.
          20 És volt egy Lázár nevű koldus, aki fekélyekkel tele ott feküdt a kapuja előtt,
          21 és szívesen jóllakott volna a gazdag asztaláról lehullott morzsákkal, de csak a kutyák jöttek, hogy nyalják sebeit.
          22 Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok felvitték Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették.
          23 És amint a pokolban kínok között fölemelte szemeit, látta távolról Ábrahámot és Lázárt annak kebelén.
          24 Akkor így kiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy mártsa ujjának hegyét a vízbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert gyötrődöm e lángban!
          25 Ábrahám pedig azt mondta: Fiam, emlékezz rá, hogy a jókat te megkaptad az életedben, hasonlóképpen Lázár is a rosszakat, neki most vigasztalásban van része, te pedig gyötrődsz.
          26 Mindezeken felül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, úgyhogy akik át akarnának is menni innen hozzátok, nem mehetnek, sem azok onnan hozzánk át nem jöhetnek.
          27 Erre így szólt: Kérlek azért, Atyám, hogy akkor küldd el őt az apám házához,
          28 mert van öt testvérem, hadd tegyen nekik bizonyságot, nehogy ők is e gyötrelem helyére jussanak.
          29 Azt mondta neki Ábrahám: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassák azokat!
          30 Az pedig így szólt: Nem úgy, atyám, Ábrahám, mert ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek.
          31 Ő pedig azt mondta neki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.
          (Lukács 16:19-31)

          Ebben a példázatban láthattuk, hogy Ábrahám valahol “fent” volt és a koldus is oda került, ahol ő volt. Bár Ábrahám kb. 4000 évvel ezelőtt élt, Krisztus előtt csaknem 2000 évvel, ő is hit által igazult meg.

          “Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak a hit számíttatott be igazságul.” Róma 4:9

          Ábrahám előrefelé tekintett az ígért megváltásra, mi pedig időben vissza, Jézusra.

          A legtöbb értelmezés szerint Ábrahám kebele azonos a paradicsommal. Eszerint Isten megváltott gyermekei halálukkor a paradicsomba kerülnek. Például Jézus azt mondta az egyik mellette keresztre feszített embernek, hogy “Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban”. (Lukács 23:43)

        5. Kedves István!Jézus mindig és mindenhol ott van.
          Pl. Mózes idejében: “És mindannyian egy lelki italt ittak,mert ittak a lelki kősziklából,amely követi vala őket: e kőszikla pedig a Krisztus volt.”(Első levél a korintusziakhoz 10:4)
          Vagy például még ennél is régebben: Példabeszédek 8.rész,22-32.

          “Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsidókhoz írt levél 13:8)

      2. Nem,valóban nem ezt mondta,kedves Thea! 🙂 Ezt így te fogalmaztad meg.Nem mellesleg, egyébként te érted?Csak mert amikor megérti az ember,hogy meg van váltva,minden kérdésére választ is kapott.De legalábbis, a létező legfontosabbra mindenképpen.

        Mindenesetre,kételkedni abban,hogy mindenki meg van váltva,az pontosan olyan,mint kételkedni néhány ember újjászületéshez való jogában.Népesség csökkentési programokkal,holokauszttal való kacérkodó gondolatok azonban csak az embereket jellemzik. Szerinted elfogadható bárkitől is megtagadni az újjászületésre való jogot?Biztos,hogy a válaszod igenlő?Vagy netán akad ott egy kis bizonytalanság is ebben? “Szerinted elfogadható egy gyereket megölni az anyaméhben?” Vagy még ezelőtt..?Mondjuk,megölni a szüleit,vagy “csak” sterilizálni őket,hogy még a lehetőség gondolata se merüljön fel – ez elfogadható?Vagy azért még sem vagy annyira biztos benne?Rá tudnál mutatni egy emberre,és azt mondani,hogy ő nem fog üdvözülni?Vagy azért maradna benned bizonytalanság ezzel kapcsolatban?Megölnéd a magzat Adolf Hitlert?Biztos?Vagy a szüleit,mint a megszületése lehetőségeit és csíráit?Igen?Biztos?

        Legalább abban biztos vagy-e,hogy te magad újjászülettél és örök szabadságot nyertél Jézusban?

        1. “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

          A megváltást mindenkinek elhozta Jézus, tehát ahogy te fogalmaztál “mindenkinek joga van hozzá”, de nem mindenki él ezzel a jogával.
          Jobb esetben azért nem él vele, mert nem tudja, hogy van neki, más esetben pedig büszkeségből. Így vagy úgy, ez a jog valamilyen fajta lépést kíván a kedvezményezett részéről is. Mégpedig az elfogadást.

          A megváltás elutasításának lehetősége is Isten szeretetéből fakad, aki senkit sem fog arra kényszeríteni, hogy Vele töltse az örökkévalóságot, aki ezt nem akarja. Ezt nevezik szabad akaratnak.

        2. Kedves Thea!Szerintem csak az kételkedik abban,hogy nem mindenki él ezzel az Isten adta joggal,aki maga is elutasítja ezt.Aki pedig ebben kételkedik,nem is tudja elmondani másoknak világosan,hogy “mi a pálya”.Ezért kérdeztem,hogy te megértetted-e.Amikor magadról sikerül ezt elképzelned,megérted,hogy másokról is nyugodtan feltételezheted ugyanezt.

          Egyébként nem te vagy az első itt,aki nem válaszolt arra a nagyon világos kérdésre,hogy üdvözült-e vagy sem.

        3. Biztosan elkerülte a figyelmemet a kérdés, különben válaszoltam volna rá.
          Tudom, hogy meg vagyok váltva.
          Nem tudom elképzelni, hogy hogyan utasíthatja valaki vissza Isten szeretetét, de az Ige szerint sajnos vannak, akik megteszik.

        4. “…és csodálván,az egész föld követé a fenevadat.” Ahogy előbb idézted is a Jelenések könyvét.Eszerint azonban senki sincsen megváltva,mert aki a fenevadat követi,nem lehet Megváltva.Már pedig, “nincsen csak egy is…”.(Róm. 3:10-12)
          Senki…
          Azonban,”…mert minden lehetséges annak,aki hisz.” (Márk 9:23) Amennyiben saját üdvözülésemben hiszek,nem jelent semmi további nehézséget hinnem abban is,hogy mindenki más is újjászületik.

          Tőled is függ,hogy mit látsz leírva a Bibliában.

        5. Jézus visszajön megváltott gyermekeiért, majd 1000 évvel később megtörténik az utolsó ítélet, ahol azokat ítéli meg, akik nem voltak megváltva. Ha mindenki automatikusan meg lenne váltva, függetlenül saját választásától, akkor az utolsó ítéleten nem lenne jelen senki, pedig Jézus halála előtt elég részletesen beszélt róla a Máté 25-ben:

          31 Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe.
          32 És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.
          33 És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.
          34 Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.
          35 Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;
          36 Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.
          37 Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?
          38 És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?
          39 Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?
          40 És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.
          41 Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.
          42 Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom;
          43 Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.
          44 Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked?
          45 Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.
          46 És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.

        6. Egyébként pedig az a legnagyobb probléma azzal, ha azt gondolod, hogy mindenki automatikusan meg van váltva, hogy teljesen feleslegessé teszi, hogy a Jóhírről beszéljünk, hogy másokat Jézushoz vigyünk, hiszen úgyis “mindenki meg vannak váltva”, pedig Jézus ezt a feladatot adta nekünk. Minek?
          Azonkívül az újjászületéssel Isten királysága már itt is jelen lesz a megváltott életében és a halálból átmegy az életre.

          Hitlernek például mit mondtál volna?

        7. Kedves Thea! 1000 év..?Mit jelent ez az ezer év?Hagyjuk az ezret!Mit jelent az,hogy év?Jézust leszámítva,nem élt még olyan ember a földön,aki megtudta volna mondani,le tudta volna írni,mi is az idő valójában.Jézus biztosan tudta,de mégsem erről beszélt.Az idők jeleit összefüggésbe hozta a Megváltással.(Lukács 21:28) Lényegében mindent a Megváltással hozott összefüggésbe.Végül is,a Megváltóról beszélünk.

          Utolsó ítélet?Hát,ez is elég elvont dolog.A Megváltás lényege egyszerűbb.Még az internet használatnál is egyszerűbb a Megváltás lényege.Meg fogunk lepődni,de pont azoknak fog a legkönnyebben menni elfogadni a Megváltást,akikről azt gondolnánk,hogy egyenesen a pokol vár rájuk.Én legalábbis ilyennek szoktam meg Isten útjait.Másképpen gondolkodik,mint mi.

          Thea,én ebből az automatikus szót kihagynám.Soha nem is említettem ilyet.Ha van valami,amire soha sem illik az automatizmus,az pont éppen a Megváltás.A létezés sem automatikus,hanem inkább diktatórikusnak mondanám.Ugyanis,nem tehetjük meg,hogy ne létezzünk.(Ez kicsit tényleg ördögien hangzik.Nem is véletlen,hogy az ember meghasonult önmagával és a természettel.A létezés,ami komoly diktatúra,egyben végtelen örömök forrása is számunkra.Fél-elemkre esünk szét ebben a kettősségben,amit semmilyen más eszme vagy tan nem tudott egyesíteni,csakis Jézus.) Szóval,a létezés diktatórikus,mert nem tehetjük meg,hogy ne létezzünk.Ez még Istennek sem áll hatalmában.Illetve,neki talán igen,de nem ennyire hülye,hogy ne akarjon létezni.(Velünk ellentétben.).A létezést viszont éppen az automatizmusok elkerülése,vagyis a szabad akarat teszi élvezhetővé.Morbid dolog jön: szabadságunkban áll döntenünk,hogy olyan világban éljünk,ahol minden emberi lénnyel halhatatlan örömben és szabadságban osztozhatunk.

          Hitlerrel kapcsolatban..?Ő egy olyan személyiségünket testesítette meg,amit mi tudat alatt elnyomunk.Ő ugyanis mi vagyunk.Rajta keresztül fejtettük ki az elfojtott frusztrációnkat.Ő a személyiségünk egy lehasadt része,aki kifejezésre juttatta kollektív dühünk egy részét.Nézz csak utána légy szíves a multiplex,disszociatív személyiségzavarok patológiájának.És nyugodtan higgy a szemednek!Sok-sok-sok fél-elemekből állunk… Azonban van Doktorunk.Hitlerrel és önmagunkkal az anyaméhben voltunk maradéktalanul azonosak.És teljesen,mondom teljesen ártatlanok és mindenféle bűntől mentesek.Igen,mert még Hitler is volt magzat és csecsemő.A II.világháború nem csak őt terheli,hanem az nagyon is a közös termékünk volt.A lélek dolgait nem lehet fizikai módon megérteni.

          Azt pedig,hogy mennyire nem felesleges a Jóhírről beszélnünk,meg arra a kérdésedre a válaszom,hogy “minek?”,pont leírtam közben Évának az előbb.

        8. Kedves Oszkár!

          Én is úgy látom,hogy Isten valóban minden embert megváltott Jézussal,és az a célja,hogy mindannyian ott legyünk,mert Isten a poklot inkább a bukott angyaloknak tartogatta,mint az embereknek,de lehetnek és voltak is olyan emberek,akik szerintem mégis odakerütek,odakerülnek.
          Ezért jó lenne megtanulni,hogy Isten természete valójában hosszútűrő,szerető,alázatos,segítőkész,és így viselkedni nekünk is,és akkor vele járunk.
          De vitatkozások helyett szerintem előbbre lennénk már,ha amennyien tudunk az láthatlanra,Isten KIrályságára szegeznénk a tekintetünket tiszta szívvel Jézussal(mint Dennis Walker is),mint az evilági,chipes,fenevadas,háborús,stb dolgokkal foglalkozni,mert ezek már hátráltatnák a szellemi látásunkat,fejlődésünket.

        9. Kedves István!Örülök,hogy egyet tudunk érteni abban,hogy Isten minden embert megváltott Jézussal.Említetted az angyalokat.Én nem sokat tudok róluk… És említetted a poklot is.Mit szólsz ahhoz,hogy esetleg nincs is olyan..?

          Szerintem elég jó és igenis hasznos ez az oldal itt,István!Sok tanulságos cikk,meg hozzászólás fordul meg itt.Jézus még halottakat is támasztott fel,de sokaknak még az sem volt elég jó… Aki a rosszat akarja,az mindenhol a rosszat keresi úgy is.Amíg rá nem jön,hogy ezzel csak árt magának.Persze,Jézus nélkül egyikünk sem ismerné ezt fel.Talán Thea rakhat fel ide bármilyen cikket,ha nem talál nyitott szívekre…

          Szerintem, a vitákkal nincsen feltétlenül gond itt.Amíg persze,nem Győzikéről szól a vita.Amennyire én tudom,a vita a latin nyelvből eredő szó,és azt jelenti,hogy élet.

      3. Kedves Thea!

        Javasolni tudnám-persze,ha egyetértessz,és Isten is egyetért ezzel,hogy az oldalra mostmár olyan dolgokat is rakjál fel,mint amikről Dennis Walker is beszél,hogy szellemileg minél többen fejlődjünk.Egyik videójában el is ismeri,hogy a szellemi fejlődésének az akadálya a többi ember,mert Isten addig nem engedi szellemileg túlzottan fejlődni,hogy a Mennybe lásson,amíg a többiek fel nem zárkóznak mellé.És ez az elismerés becsületre méltó tőle és Istentől is,hogy hagy időt a felzárkózásra embereknek.

        1. Kedves István!

          Szerintem Isten nem azt nézi, hogy egymáshoz képest hol járunk. Mindannyiunkat személyesen ismer és azt várja, hogy magunkhoz képest növekedjünk.
          Egy értelmi fogyatékos például valószínűleg sok mindent soha nem fog ezen a földön megérteni, de attól még tiszta szívből szeretheti Istent és lehet hűséges azzal, amit kapott.
          A szellemi fejlődésünknek leginkább saját magunk vagyunk az akadálya, nem mások.

          Fizikai és lelki dolgokban is más-más ajándékokat kaptunk, pontosan azokat, amikre szükségünk van. Az a lényeg, hogy amit kaptál jól használd.

    3. Szia Oszkár vajon hogy írjuk felül a törvényüket – persze nem arról van szó hogy milyen törvény tökéletes – amikor HATALMAT KAP az Antikrisztus: akár megölni azokat akik nem veszik fel az azonosítót?! Ennek tényleg nincs itt a konkrét ideje, még nem élesben megy, viszont BIZONYÍTHATÓAN KÖZELEDIK. Fontos erről tudni! Jézus milyen sokszor így fogalmaz: előre megmondtam nektek!
      Szerintem a hitelességhez pont ez tartozik hozzá,hogy akkor csak “csak” fel kell ismerni! Nagy lesz a tét, az biztos, vetekszik Ádám-Éva próbájával, csakhogy ott volt egy ígéret, itt pedig az ítélet …

      1. Oszkár mindig ezzel jösz, hogy mindenki meg van – vagy lesz? – váltva. Ez itt a kérdés, potenciálisan meg van, ténylegesen pedig ….nem tudjuk. El KELL fogadni, hogy amit Isten mond, az igaz, szemben azzal, amit Éva-Ádám nem fogadott el,vagyis kételkedtek Isten abszolút jóságában. Ezt az ABSZOLÚT SZERETETET viszont személyenként el kell fogadni … mondjuk azt nem, a gyerekemnek, hogy én vagyok a mamája, de, még ez is milyen akadályokba ütközik sokszor 🙂
        A közöttünk lévő VISZONYRÓL beszélek …

        1. Kedves Éva!Ha lehetne,valóban mindig erről beszélnék. 🙂 Én ezt tartom a legfontosabbnak.Nem azt,hogy néhányak elvesznek,hanem azt,hogy mindannyian megtalálódunk.Mivel nem tudok ennél jobb Jóhírt,ebben hiszek.Ezért jelenek meg itt gyakran ezzel a felvetéssel.Olyan furának tartom,hogy legtöbbünk meg sem próbálja elképzelni ezt a lehetőséget.Nem mondom,hogy nem igényel erőfeszítést,és gátak áttörését.

          28 éve figyelem többé-kevésbé tudatosan az idők jeleit.Amikor még mindenki azt hitte,hogy az éppen elterjedőfélben lévő vonalkódok jelentik ezt a bélyeget.Azóta mindig mást találnak ki.Követhetetlen… Az,hogy egyikünk sem fog elveszni,nekem azóta sokkal inkább megfoghatóvá vált,mint ennek a dögnek a lényege.28 éve kísérve figyelemmel az idők jeleit,ide lyukadtam ki.Mindannyian szabadok vagyunk.Nekem ez jelenti a biztosat ebben a nagy káoszban.

          Mit tudunk erről a fenevadról?Nem sokat.Olyan elvont ez az egész.Az,hogy mindannyian szabadok vagyunk,ennél összehasonlíthatatlanul egyértelműbb.Amennyiben nem tudunk a fenevadról semmi biztosat,menjünk hát a dolgok elébe!Van amiről sokkal egyértelműbb ismereteket lehet szerezni.Erről a fenevad dologról nem lehet.Mióta én figyelem mindezt,28 éve,semmi előrelépés sem történt efelől.Nem tudunk róla többet most,mint akkor.Én legalábbis nem.De úgy látom,más sem.Mindeközben pedig emberek sírnak,mert súlyosan nyomasztja őket a világ.Nekem nem lett könnyebb a helyzetem,hogy a fenevaddal foglalkoztam.Ezért koncentráltam a túlélésre.Csakhogy nem darwini módon!Hanem szándékosan megfordítottam ezt a fajta elméletet.Az életben maradásom érdekében másokat nem hátráltatnom kell ugyanebben a törekvésükben,hanem maximálisan segítenem.Nem jutott eszembe jobb ezzel kapcsolatban,minthogy általánosságban vettem ezt a dolgot,és mindenkinek elképzeltem egy helyet Isten Országában.És mit látok..?Azt,hogy ez nem is olyan nagy lehetetlenség!A Biblia ezt támogatja,érdekes módon mindig az emberek azok,akik mindezt megkételkedik.Pedig ha közösen ezen fáradoznánk,sikeresebben össze tudnánk dobni az ezt támogató lehetőségeket.Nem érdekel,hogy ez esetleg még messzebbre vivő naivitás,mint amit István barátunk szokott itt felmutatni néha. :))))) (L)

          De hát emberek,arról beszélek,hogy mindannyian meg fogjuk úszni élve!!!! Ti meg azt nézitek,hogyan és miért is lehetetlen mindez… Mi bajotok van nektek?????????? (L)

          Akár tetszik nektek,akár nem,mindenki ott lesz velünk,nem számít mit is gondolunk róla most,vagy éppen mennyire utáljuk.Szokjatok hozzá!Már csak azért is,mert könnyebb ehhez hozzászoknunk,mint erről a dög fenevadról bármi egyeneset is megtudni.Tapasztalatból mondom.Ez pedig elég erős indíttatás tud lenni.

        2. Rendben, ha lehet, mindig Isten szeretetéről beszélnénk, a próba meg leginkább az, ha már “mindannyian ott leszünk” hogy aki gyalázatosan ELLENED tett, és teszi folyamatosan, hazudik rólad… hogyan lehet Jézus szeretetével szeretni tovább… Más esetben a családod kiakad, egyáltalán MIÉRT vagy kapcsolatban “vele” hiszen sátánfajzat, sőt, megszakítja veled a kapcsolatot MERT egy “semmirekellővel”‘ – aki nem FOG megváltozni – beszélsz és nem zárkózol el …

          Amit Todd White csinál, az Örömhírrel szerterohangál, azon a videókon van, amit a napokban küldtem… Ő TÉNYLEG nem a Fenevaddal foglalkozik hanem eltölti Isten szeretete: hathatósan!

          Nekünk, ettől függetlenül ott a gonoszság, látni alig bírtam és együtt kell élni vele: könnyebb! nem látni … Sajnos, tárgyi tévedés azt gondolni, hogy MINDENKI a Mennyországba megy, bár potenciálisan, fontos, hogy úgy tekintsünk válogatás nélkül bárkire: így, ebben egyetértünk 🙂 <3

        3. Kedves Éva!Jézus által te vagy önmagadban ez a MINDENKI. 🙂 Úgyhogy muszáj,hogy ne legyen tárgyi tévedés…

        4. Persze Éva, gondolom Isten mindenkori vágya teljesülhetett akkor, amikor megállíthatta azokat a pisztoly lövedékeket, amelyek anno Todd felé repültek, hogy kioltsák az addigi drogos ateista életét illetve akkor, amikor betölthette őt a Szentszellemmel és végül, de nem utolsó sorban akkor, amikor “rábeszélhette”, hogy felvegye a már-már gyanúsan nőies rasztafárik hajviseletét. Bizony, ebben a fenekestül felfordult világban, egy hosszú hajú férfi, Isten hű és szeretett szolgálja,…aki igaz, hogy Jézus nevében, de mégis csak kedvére gyógyítja a súlyos állapotú betegeket, legyen az az utcán vagy éppen valamelyik repülő járaton,( ezekről régen még videjók is készültek!.
          Igen ő, Todd White,…az aki szerterohangál a világban és másról sem beszél, mint hogy Jézus maga a szeretet és hogy Ő “téged és téged és téged és téged” és téged is” szeret.
          Azok a keresztények és pásztorok, akikkel az utolsó 10 évben találkozott, saját bevallásuk és persze Todd elmondása szerint …mind-mind a sötétségben éltek(úgy átlagban kb. 30 éven keresztül) és nem értették sem a Biblia, sem pedig a kereszténység lényeget, míg vele nem találkoztak. Az a Todd White, aki kiragadja az evangéliumból magának a szeretetre vonatkozó sorokat és slussz-passz, mert szerinte csak egyedül ez számít,…mert ami ezentúl van az semmi más, mint egy fölösleges emberi túl-komplikált-ció. Mindezt persze egy light-os hangzású szintetizátor kíséretben teszi,….mert a “Szentszellem” szerint ettől az emberek emocionálisabbak és befogadóbbak lesznek.
          Ezek igazán jó hírek, nem igaz? De ez Éva csak még csak a kezdett. Nem hiszel nekem? Akkor nézd meg kérlek ezt a rövid videót és lásd milyen jól alakulnak a dolgok azon a bizonyos keskeny úton amelyen a keresztények haladnak. HALLELUJAH!!! Ahogy mondani szoktad.

          https://www.youtube.com/watch?v=7ivtezYqdgM

        5. Szia Éva,
          elnézést,hogy nem az aktuális témakörhöz tartozik a hozzászólásom , illetve inkább kérdésem ,de tudsz valamit Palasról , rég láttam itt és tudom , hogy Ti privátban néha kommunikáltok.
          köszönöm

        6. Szia Karesz, nem, nem tudok róla mostanában, nem levelezünk de írhatsz neki a klubban! Megkapja, privi fiókjában, én is így vettem fel vele a kapcsolatot néhány hónapja.

          Adran, nem arról van szó hogy MÁSOK hova jutottak, mert naná, hogy ide veti rá magát az ördög, ELŐSZÖR – ha tudja – hanem arról, hogy TELJESEDIK, AMI A MÁRK 16.17-18-BAN VAN ! és ez bizony, alleluja!

          Nem is értem, miért jársz sötétben, vagyis, miért vannak ilyen sötét gondolataid, amikor Jézus a Világ Világossága 🙂 … most inkább nem nézem meg a videót, hiszen tudom, hogy egyes karizmatikusokkal mit művelt a gonosz 🙁 gondolom, erről van szó!

          Inkább, mégis, az értetlenségemet hangsúlyozom, hogy egy ilyen sztori, mint a repülőgépen,. ahol kapott hideget-meleget, pl a stewardesstől – aki végül megtérés-.szerű állapotba került pedig rendőrt akart hívni – így azt gondolom, hogy ő Jézus nagyszerű tanúja! Mi az, hogy akihez “kedve van” azt gyógyítja meg, Jézus nevében. A Te kezed alatt már meggyógyult valaki ?!

        7. Azért járok, ahogyan te nevezed azt “sötétben”, mert veled ellentétben én segíteni akarok azokon is, akik abban a hitbe vannak, hogy világosságban járnak, miközben már nagyobb sötétségben nem is lehetnek. Lásd Palas fórumtárs esetét, aki igeellenes dolgokban hisz, de neked egy jó, egy segítő szavad sem volt ezek miatt irányában. Persze tudom, hogy katolikus katolikusnak nem vájja ki a szemét, de azért mégis megtehetted volna. Mindenesetre érdekes ez a kettős szereteti mérce…..nálad.
          Szóval, a fentiek tudatában, most sem lepődtem meg azon, hogy már megint félreértetted a helyzetet (erre gondolok “MÁRK 16.17-18”) , merthogy valójában erről van szó. 2. Thesszalonika 2:3, 2. Timóteus 4:3-4 ( “És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.”!!!!!!!!)

          A mesemondó: https://www.youtube.com/watch?v=v92idh_l8oU

          A héten talán írok valamit a barátairól is, mert a közmondás szerint : “Madarat tolláról, embert barátjáról”

        8. Adrián, nagyon egyszerűen megbizonyosodhatsz arról, hogy igazat mond-e, ugyanis éppen ilyen bizonyságok történhetnek veled is minden nap az Úrral!
          Ez minden kereszténynél működik és nem lehetőségként vetette fel Jézus, hanem utasított:
          “Menjetek, és hirdessétek mindenütt: Elközelített a mennyek országa! Betegeket gyógyítsatok, halottakat támasszatok, leprásokat tisztítsatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok!” Máté 10:7-8
          Lépj ki hit által! 😉

        9. Kedves Thea,
          A hitemmel nincs baj, hanem inkább a te kiragadt bibliai idézettel,.. no meg az Új Apostoli Reformáció-nak nevezett mozgalom tévtanításaival, aminek például Todd is a tagja.

          Hagyd mutassam meg kérlek, miként kell helyesen értelmezni az álltalad példaként felhozott igét.

          Mát.10:1-8

          “És előszólítván tizenkét tanítványát, HATALMAT ADA NEKIK”(!!!!!!!!) “a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtelenséget.”

          ‘A tizenkét apostol nevei pedig ezek: Első Simon, a kit Péternek hívnak, és András, az ő testvére; Jakab, a Zebedeus fia, és János az ő testvére;”

          ” Filep és Bertalan; Tamás és Máté, a vámszedő; Jakab, az Alfeus fia, és Lebbeus, a kit Taddeusnak hívtak;”

          “Simon a kananita, és Judás, az Iskariotes, a ki el is árulta őt.”

          “EZT A TIZENKETTŐT KÜLDÉ KI JÉZUS, ÉS MEGPARANCSOLÁ NÉKIK, mondván: PŐGÁNYOK ÚTJÁRA NE MENJETEK, ÉS SAMARITÁNUSOK VÁROSÁBA NE MENJETEK BE;” (ez lenne a mindenüt a világban?)

          “Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett juhaihoz.” (és ez?)

          ” Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa.”

          “Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.”

          Látod milyen erős hitet adott neked is ebben a kérdésben egyetlen egy db. rosszul értelmezett ige? Na ilyen az emberi elme. Könnyen befolyásolható és megtéveszthető.

        10. “Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” Máté 28:19-20

          Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.” Márk 16:17-18

        11. Thea,
          Well, talk (and making videos) is cheap you know,…but anyway, please read Hebrews 2:3-4

        12. Szia Thea,
          Gondoltam próbálkozok még.
          http://www.letusreason.org/Wf16.htm

          Ezeket pedig a kedves férjednek küldöm szeretetben.

          https://www.youtube.com/watch?v=RhG2CBVQy3w
          https://www.youtube.com/watch?v=pt9SGH9NVP8
          https://www.youtube.com/watch?v=MJDmjFPFFJc
          https://www.youtube.com/watch?v=fBp7RfTqX_Q
          https://www.youtube.com/watch?v=4RBr8NkmeMU
          https://www.youtube.com/watch?v=zH2PF-A6_i4

          Valamikor említetted, hogy barátaitok vannak a Bethel Church -ben és mivel az emberek általában szeretik a barátaikat…….

        13. Szia Adrian!
          Továbbítottam. 🙂
          Azért pontosítanék: egy kedves barátunk, amikor az Egyesült Államokban dolgozott, járt párszor a Bethel gyülekezetben.
          Milyen érdekes, hogy épp tegnap küldött valaki egy 40 perces interjút Bill Johnsonnal és azt elemeztük ki együtt, mármint, hogy mivel értünk egyet és mivel nem, merthogy őt annyira nem ismerem. Ez persze nem érinti azt, hogy Isten tegnap és ma és örökké ugyanaz és, hogy Jézus felvitte a keresztre a betegségeinket is.

          Lezárva ezt a témát csak annyit kérek tőled, hogy amikor legközelebb betegséggel találkozol a környezetedben, adj egy esélyt az Úrnak és imádkozz, hogy a beteg meggyógyuljon! 🙂 És külön köszönöm a szeretetteljes hangvételt! (L)

    4. Kedves Oszkár!

      Nekem nagyon tetszett Dennis Walkernek egyik előadásában ,amit youtube-on láttam,ahogy mondja,hogy sokan túl sokat foglalkoznak az ellenség stratégiáival,az antikrisztussal,hogy jajj mi lesz,amikor Isten arra vár,hogy felkerüljünk szellemi szinten őhozzá,hogy ott gondozzuk a kertünket Jézussal,és a 3. menny felől tudunk ráhatással lenni az ellenségre Isten ,és Krisztus segítségével.Mert állítólag mindannyiunknak van ott egy kertje,és azt kell kigazolni,aztán a család kertjét,majd a városunkét,az országunkét,és a világét így közösen Krisztus segítségével.Példákkal is alátámasztotta,kihívott 3 embert,akik a 3 mennyet képviselik(első,ami látható,második a sátáni,és 3. Isten Királysága,mindenki előre nyújtotta a kezeit,és Isten mindháromon áthatol,a Sátán csak a mi világunkra van hatással,míg mi emberek,amíg előre nyújtjuk a kezünket,nincs mibe kapaszkodni,viszont Krisztus ezt áthidalta nekünk,és így vele együtt tudjuk szellemileg és innen testileg,fizikailag áttörni ezt a fátyolt,a sátán birodalmát összeroppantani.Most így tudtam megfogalmazni,amit mondott.

      1. Igazad van, kedves István 🙂 amen! szerintem fel lehet iratkozni a keresztenyfilmek.com oldalra – és ez minden olvasónak szól – és akkor minden hónapban kapod az újakat : )

        1. Köszönöm kedves Éva.

          Hidd el,próbálok segíteni másoknak is,amiben tudok,már tv-seknek is írok,hogy lássák,hogy mennyire vagyunk egymásra hatással,és próbálok nekik is segíteni,hiszek is benne,hogy felébrednek,és tudom,hogy ezzel is Istennek és Jézusnak segítek,és igaz,hogy csak albérletben lakom,de mostanában már többször segítettem pénzzel hajléktalannakés a múltkor egy nőnek,hogy a gyógyszerét kiválthassa(mert Ő még abban hitt),stb.
          Ami erőmből telik,segítek,és remélem,hogy egyszer a tv-sek is belátják,hogy nem azzzal foglalkoztak eddig,amik fontosak.
          Viszont tudom,hogy szabad akaratuk van eldönteni,hogy inkább Istennek segítenek,vagy a sátánnak ezentúl.

        2. Kedves István ima száll érted 🙂 örülök a beszélgetésünknek!

  5. Jelenések 13.16;amikor aszt mondja az ige aszt is teszi gazdaggal szegénnyel” itt jön a csavar az egészben: a szegények lesznek azok akik jobban meg lesznek sanyargatva”;hiszen már most a szegény egyre jobban egyre szűkösebben él, meg kell szenvednie minden betevő ért és ahogyan majd szorul a hurok: főleg nagy családosoknál ahol gyermekek vannak” és bizony melyik szülő az aki éhezni akarja látni a gyermekét gyermekeit) nem tesz meg mindent hogy enni és eltartani tudja családját?: Bele sem merek gondolni: Nagyon nagy hit és kitartás kell majd akkor a nagy nyomorúság idején”. De Istenünk nem fog minket cserben hagyni”. Jelenések 19: 9).

  6. És azzal kapcsolatban,hogy Isten szívünk hústábláira írje fel törvényeit..?Nem tudom,hogy ez az Ó- illetve Újszövetségben milyen kifejezésekkel van jegyezve eredetileg,de ez is eléggé a fizikai megvalósításra hajaz.Ahogyan az is,hogy Jézus lerombolja azt a bizonyos templomot,majd három nap alatt felépíti azt…
    (Minden esetre,még nem adódott lehetőségem teljesen elolvasni a cikket.Alig olvasva jegyeztem meg mindezt,ezért amennyiben a teljes kép tekintetében nagy hülyeséget írtam volna,elnézést kérek.Még jó ideig nem is lesz érkezésem a megfelelő figyelemmel való elolvasáshoz,de komoly balesetként éltem volna meg,ha mindezt nem fűzhettem volna most hozzá. : )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend