Forrás: Activist Post, Brandon Smith írása alapján
Egy önkényúr illetve önkényuralom számára a legideálisabb pozíció, ha az önkényuralmat másokon keresztül gyakorolja, legalábbis az elérni kívánt hatalom megszilárdulásáig. Vagyis a legveszélyesebb önkényurak azok, akiket nem ismerünk fel, akik bábok és arc-nélküli szervezetek mögé bújva irányítanak.
Egy állampolgár számára ezért a hamis békeérzet a lehető legrosszabb állapot, azt gondolva, hogy diktátorok vagy nem is léteznek vagy pedig a potenciális önkényurak tulajdonképpen csak egymástól függetlenül harácsoló, kapzsi félnótások.
Sajnos manapság igen sokan tartják magukat ahhoz a naiv elképzeléshez, miszerint a társadalompolitikát a véletlenszerű káosz, kapzsiság és félelem uralja. Ez egészen egyszerűen nem igaz. Aki így gondolkozik, azt minduntalan elsodorják a történelem viharai által korbácsolt hullámok.
A politikai rendszerekben és gazdasági szerkezetekben semmi sem esetleges vagy véletlenszerű. Nem léteznek egymástól elszigetelt diktátorok és magas röptű bűnözők, akiket kizárólag a kapzsiság és a tudatlanság hajt. Bár a káosz szemmel látható, só sincs esetlegességről. Ez a káosz tudatosan és irányítottan keletkezik, nem véletlenül.
A válsághelyzeteket a magukat gyakran ?globalistának? vagy ?internacionalistának? nevező egyének hozzák létre, akik nagyon egyértelmű, gyakran nyíltan elismert célokkal teszik ezt, amelyek között első helyen szerepel egy olyan teljes mértékben központosított globális kormány és gazdaság létrehozása, amit az emberek lehetőség szerint önként fogadnak majd el. Céljukat politikai bábok és gazdasági tömegpusztító fegyverként bevethető pénzintézeteken át próbálják elérni.
Történelmüket háborúk és gazdasági katasztrófák szegélyezik, amelyeket nem a hozzá nem értés váltott ki, ugyanis nem buta, hanem gonosz emberekről van szó.
Ebből kifolyólag az egyik legveszélyesebb hazugság, ami a hírekben és a közösségi oldalakon kering, hogy a központi bankok csupán kaotikus intézmények, amelyeket ide-oda kapkodó dilettánsok irányítanak. Ez nonszensz. Bár az ideológiai elitizmus és a globalizmus velejéig romlott, borzalmas világszemléletek, ezek az emberek nagyon is szervezett keretek között viszik sikerre tervüket. Elveik nem mondhatók emberinek, stratégiák azonban intelligensek.
Igen. A helyzet az, hogy egy összeesküvéssel van dolgunk. Egy olyan összeesküvéssel, amihez mesterségesen létrehozott pusztításra van szükség az álca fenntartásához. A központi bankok és az őket irányító bankárok nemzeti hovatartozástól függetlenül együttműködnek, mégpedig egy közös és valamennyiük felett álló célért.
Sok bennfentes és kívülálló írt már mélyreható tanulmányt a központi bankok valódi szándékáról, ami nem egyéb, mint a tömegek feletti központosított uralom, de hívhatjuk politikai dominanciának is. Talán Carroll Quigley, A külkapcsolatok Tanácsának bennfentese, Bill Clinton mentora fogalmazta meg a legtalálóbban ezt a törekvést, Tragédia és Remény című könyvében:
A pénzügyi kapitalizmus erőinek egy másik messze nyúló célja is volt, ami nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi hatalom magánkézben lévő globális rendszerét, ami minden ország politikai rendszere és a teljes világgazdaság felett is hatalmat gyakorolhat. A tervek szerint ezt a rendszert, feudalista módon, a világ központi bankjai közös erővel irányítják majd, magán összejövetelek során hozott titkos megállapodásokon keresztül. ? A pénzügyi kapitalizmus lehetővé tette a világgazdaság központi irányítását, hogy az így megszerzett hatalom a pénzügyi elit hasznát szolgálja, minden egyéb gazdasági érdekeltség kárára.
Valamennyi központi bank? irányítani akarja a saját kormányát, például államkincstári hitelek segítségével, hogy ezáltal manipulálhassa a valutaárfolyamokat és az adott ország gazdasági tevékenységét, valamint gazdasági jutalmak odaígérésével befolyásolja, irányítsa az erre hajlandó politikusokat.
A Quigley által körülírt pénzhatalmi rendszer még nem valósult meg, de a globalisták fáradhatatlanul küzdenek érte. Az egységes globális valutarendszer és gazdasági hatóság felállításának tervéről köntörfalazás nélkül olvashatunk a Rothschild tulajdonban lévő The Economist hasábjain ?Készülj a globális valutára, mert 2018-ra itt lesz? címmel még 1988-ban megjelent cikkben. A cél megvalósításához az írásban felsorol lépések nagy része vagy megtörtént már vagy éppen megvalósítás alatt áll. Ismét bolondság lenne azt gondolni, hogy a központi bankok és nemzetközi bankárok vakon rohannak egy gazdasági szakadék felé. Nem. Pontosan tudják, hogy mit miért tesznek.
Ezek az emberek éppen abban reménykednek, hogy a többség vagy túlságosan buta vagy pedig eleve elveti az összeesküvés fennállásának lehetőségét. Tökéletesen elégedettek, ha ügyetlenkedő idiótáknak nézik őket, hiszen céljaik megfelelő azonosítása nélkül semmit sem tehetünk terveik ellen.
Ráadásul a központi bakok hozzá nem értéséről keringő vélekedés erősödni látszik, főleg a Fed legújabb, a kamatemelés késleltetését célzó intézkedéseinek fényében. A Fed szeptemberi lépésén keresztül nézzük meg, hogy mi is történik valójában és azonnal kiderül, hogy a központi bankok nagyon is tudatosan teszik, amit tesznek.
Az alternatív médiában is egyre gyakrabban beszélnek arról, hogy az amerikai központi bank szerepét betöltő (de amúgy teljesen magánkézben álló) Federal Reserve Bank két rossz döntés közül választhat csupán, ami helytelen megállapítás, ugyanis abból a feltételezésből indul, ki, hogy a Fed célja az USA gazdaságának megmentése, vagy legalábbis az arany tojást tojó tyúknak tartott status quo fenntartása. Ez nem így van. Az Egyesült Államok nem egy arany tojást tojó tyúk. A Fed pontosan ott tart, ahol tartani akar, és nem a bankárok, hanem a lakosság került gazdasági csapdába.
Nézzük például a mennyiségi enyhítés fokozatos leállítását. Miért került rá sor? Az amerikai értékpapír és kötvénypiacokat kizárólag a mennyiségi enyhítés és a nullaszázalékos kamat tartja életben. Senki nem kérte, hogy a Fed hagyjon fel ezekkel. Amikor 2013 őszén bejelentették ezeknek az intézkedéseknek a visszafordítását, senki sem hitte el, hogy meg is teszik. Miért? Mert felfoghatatlannak tűnt az aranytojást tojó tyúkot életben tartó gépezet leállítása vagy lassítása.
A Fed ugyanazon év decemberében mégis megtette a beígért lépést, aminek hatására az energiapiacok mondhatni összeomlottak, a részvényárfolyamok 2014-ben végig ingadoztak, csaknem 10 százalékos esést produkálva ősz elejére, amit egy negyedik mennyiségi enyhítésről felreppent pletykák követtek, miközben a központi bankok kezelhető mértékűre lassították a válságot, gyengéden szoktatva hozzá a befektetőket az élénkítő intézkedések lassításához, a lakosságot pedig az életszínvonal csökkenéséhez.
A Fed valószínűleg most is ezt a modellt követi a 0 százalékos kamatpolitikával, késleltetve az esést az ősz során, hogy december környékén döntse ki a rendszert fenntartó utolsó oszlopot is.
A Fedet egyelőre a kiszámíthatatlan piacokat kezelni képtelen ügyetlenkedő játékosnak állítják be, a befektetők pedig elvesztik hitüket a gazdaság főpapjaiban. A Fedet irányító bankárok pontosan ezt akarják elérni. Számukra sokkal kedvezőbb, ha szándékosan alattomos zsarnokok helyett hozzá nem értő dilettánsoknak gondolják őket. Közben ki tudja, mi történik majd a világban. Egy esetleges katasztrófa vagy háború (lásd a menekültválságot és a szír helyzet alakulását) például remekül elvonná az emberek figyelmét a bankárok ténykedéséről.
Érdekes módon a Bloomberg, legalábbis részben, egyetért a fent vázolt megközelítéssel ugyanakkor a Goldman Sachs rendre tévesen ?jósolja meg? a Fed várható intézkedéseit. Hogyan képzelhetjük, hogy egy elit által irányított és a Feddel szoros kapcsolatban álló bank tévedhet a Fed politikájával kapcsolatban? Persze tudjuk, hogy egy-két milliárd dollár veszteség meg se kottyan nekik, de a helyzet az, hogy a Goldman sokkal inkább érdekelt a befektetők félrevezetésében és a lakosság elaltatásában, és erre nem sajnálnak beáldozni néhány milliárdot. Ne felejtsük el, hogy ugyanarról a bankról beszélünk, amelyik rávette Görögországot egy rakás toxikus derivatíva felvásárlására, amely ellen ő maga komoly téteket tett!
A nemzetközi és a központi bankok (mint a Goldman Sachs és a Fed) közötti kapcsolatokról ismét Carroll Quigley írt igen találóan, a fent már idézett művében:
Nem szabad azt éreznünk, hogy a világ legfőbb központi bankjainak vezetői komoly hatalommal bírnának a pénzvilágban. Nincs ilyen hatalmuk. Ők csupán saját országaik domináns befektetési bankjainak szakemberei és ügynökei. Ezek a bankok ültették őket székeikbe, így hatalmukban áll elmozdításuk is. A világ pénzügyi hatalma az ilyen befektetési (nemzetközi vagy kereskedelmi) bankok kezében van, akik javarészt saját magánbankjaik élén és minden esetben a színfalak mögött maradnak. Olyan nemzetközi együttműködést és nemzeti dominanciát hoztak létre, ami sokkal privátabb, sokkal hatalmasabb és sokkal titkosabb, mint a központi bankjaik élén álló ügynökeik.
A Goldman Sachs és a többi nagybank tökéletes együttműködésben dolgozik a Feddel (vagy akár utasításokat is ad annak) a közvélemény agymosásában és a pénzügyek manipulálásában egyaránt. A globalistáknak elsősorban zűrzavarra van szükségük.
A zűrzavar hatalom, a Fed politikájának változásai pedig tökéletes eszköznek bizonyulnak a befektetők összezavarásában.
2015 végéhez közeledve egyre több zavaros üzenetet hallunk majd a nagybankoktól a fősodrású médiában. Mindig emlékezzünk, hogy ezek nagyon is határozott céllal születnek. Az elit egyik legfontosabb mottója a ?káoszból rend?, illetve, hogy egyetlen ?jó? válságot sem szabad kihasználatlanul hagyni. Emlékezzünk, hogy amennyiben a Fed (illetve a háttérhatalom) célja a bizonytalanság, akkor az őrültségnek tűnő intézkedéseken nagyon is sokat nyernek.
Kapcsolódó: A készülő világkormány
Kedves Ida!
Már azt hittem, hogy kimoderáltál a véleményem miatt, amikor rendszer moderálásra várt a hozzászólásom. Gondoltam az ENSZ rendelete szerint, proaktávan kezeled önként a véleményeket.
Bocsánat! Én azt hiszem annak idején Jézus is a farizeusoknak elmondta a véleményét az Atya akarata szerint róluk, ezért haragjukban meg akarták ölni. Nem akarom a katolikus híveket megbántani, de az amit én igazságként hiszek, azt kimondom, hiszen Jézusnál, örök élet beszéde van ma is. Fussatok ki én népem közűlük, hogy ne érjenek az ő csapásaik….. Azt gondolom az igazságot képviselni az örök életre, az igazi szeretet. Ha kell elrettentéssel, ahogy Pál is mondta.
KSI
Kedves KSI!
Ida éppen úgy olvasója a honlapnak, mint te, úgyhogy nem lett volna módjában “moderálni”. 🙂
Megmondom őszintén, nem tudom, hogy az előző hozzászólásod miért akadt fenn a szűrőn. Ez többnyire akkor történik, ha olyan szót tartalmaz, ami az “érzékeny” szavak listáján szerepel, de arra nincs időm, hogy mindig végigpásztázzam, hogy pontosan melyik szó lehetett az és általában elég gyorsan jóváhagyom őket (kivéve persze, ha jogosan akadtak fenn a szűrőn).
Kedves Andre!
Azt írod a Nagyboldogasszonyhoz írott imádban, hogy minden reményünk csak te vagy!
Pont ez a nemzeti átok forrása. Halottakhoz, kreált közbenjárókhoz imádkozni, nem más, mint bálványímádás. A teremtés kezdete Krisztus, aki elpecsételtetett, mint a teremtés garanciája,
a majdan szabad akarattal rendelkezők megteremtése előtt. Mert Isten szent és a vele való szembefordulás, törvényszegés bűn, ami veszélyezteti az egész teremtést, ezért Istennek ítélettel kell kiegyenlíteni. Jézus a testben megjelent Krisztus az anyagi világban is ezt a garnciát beváltandó fizette meg az élete feláldozásával. Tehát Ő fizette ki a bűnökért járó büntetést.
Ezért mindenki, aki más közbenjárót hirdet, vagy Krisztust is és + mást, az az ellenség oldalán van, és halálba (örök halálba) segíti, eltévelyíti azokat a hívőket, akik nem hajlandók megvizsgálni azt amit nekik mondanak, vagy hagyomány szerint elébe adtak.
Ez a te felelősséged, nem ruházhatod át.
Egyébbként magyarországon is van keresztényüldözés. Ha nem tudtad, akkor nézz utána hány felekezetet töröltek, mint egyház. Ma nem spanyolcsízmával teszik, hanem megtévesztéssel.
Az egyetlen utat vegyítik sok mással. Ez az Európa most kezdődően van megrázatva. Felismered a jeleit?
Üdv: KSI
Here’s your god stupid catholics:
Pope Claims Jesus Failed On The Cross
https://www.youtube.com/watch?v=1_7zJTwzfMc
Jaryd .
Lesznek ennél meredekebb kijelentések is : Amolyan “sorssze –
rű / kötelező” jelleggel ; Viszont *Ask8613* kommentje érdekes .
Pope tearing down Christianity in bid for One World Religion
http://www.infowars.com/pope-invoking-globalization/
A III. VILÁGHÁBORÚ
A harmadik világháborúra azért kerülne sor, hogy megoldja a politikai cionizmus és az iszlám világ közötti konfliktust. A két oldal kölcsönösen kimerítené egymást, és ez előkészítené a háttérerők illuminátus világközpontjának az átfogó és teljes hatalomátvételét.
1871. augusztus 15-én Pike azt mondta Mazzininak, hogy a harmadik világháborút követően sor kerül a világtörténelem legnagyobb horderejű változására.
Naponta özönlik Európa felé a megszállók serege, panaszkodhatunk, elemezhetünk, szakemberek szólhatnak hozzáértően, de valami még hiányzik:
az ima, az Isten és az égiek segítségül hívása, ezért most tegyük ezt. Szent pápáink a középkorban imára, kiváltképp a rózsafüzér imádkozására szólították fel Európa keresztény népét. Most sem segít semmilyen megoldás, ha Istent kifelejtjük belőle. Európa kitessékelte Istent szinte minden helyről, mi szükségeljük, kérjük és elfogadjuk segítségét. Ezért tehát imára föl!
IMA NEMZETÜNKÉRT
Mennyei Atyánk, mindenható Istenünk, Benned bízunk és Hozzád könyörgünk magyar nemzetünkért, mert élet-halál küzdelemben létünk a tét.
Hálásak vagyunk, hogy erős, állhatatos, kipróbált hitű vezetőket adtál nemzetünknek,
segítsd őket és segíts bennünket is Szentlelked erejével.
Nagyboldogasszonyunk, örökös Királynőnk, őrizd most is magyar népünket!
Megőrizted szent Fiad népét kétezer év folyamán, hű oltalma voltál magyar népünknek az elmúlt ezer év alatt, ezért azzal a biztos meggyőződéssel fordulunk hozzád, hogy most sem hagysz el bennünket.
Nagyasszonyunk, hazánk reménye, bús nemzeted zokogva esd?-
Ne hagyd elveszni árva népünk, minden reményünk csak Te vagy!
.
Küldjétek tovább nemzettestvéreinknek, hogy imaháló borítsa be a Kárpát-medencét.
Mindszenty Bíboros atya azt mondta: ?Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem féltem ezt a nemzetet ?.
Legyen, legyünk ez az imádkozó tömeg, mert most sürget bennünket az idő!
Az ember és ISTEN között csak JÉZUS van csupán.A többi nem segít.Ezt kellene megérteni végre.
Egy video nézd meg.Egyébként Jézus meg azt mondta ha egymillióan egy akaraton lesztek meglesz nékik bármit kérnek,ja nem csak ketten kellettek hozzá. De krisztust követők. Nem érvényes a sok lúd disznót győz elv,sem a másik közben járó, csak a felkent Jézus.
https://www.youtube.com/watch?v=WM0t74Z9On0
Tessék már nem félreérteni a közbenjárást, FŐPÍPUNK egyetlen, JÉZUS!
Amikor imádkoztok egymásért, nem “közbenjártok”? Abba kellene hagyni a gyakorlatot.
Amit Andre hozott, egyetlen sor, egy RÉGI EGYHÁZI ÉNEK, abban pontosan eltaláltátok a szálkát … miközben a gerendát, a többi, lényeges üzenetet nem látjátok! Sajnos!
Tessék már azt “is”olvasni…
Bocsánat, elírások vannak az előbbiben: főpapunk Jézus!
A gyakorlat pedig a ROSSZ gyakorlat amit abba kellene hagyni, nem pedig az ima gyakorlatát. Ami, ha másvalaki(k)ért történik, közbenjárásnak hívjuk.
Kb. háromszor magyaráztam el, az Írás alapján, MIÉRT helyes azt gondolni, hogy az Úr Édesanyja feltámadott, megdicsőült testtel felvitetett a mennybe.
Érdekes. Nem gondoljátok, hogy Jézus MEGTARTOTTA a negyedik parancsolatot, mégpedig úgy, ahogyan csak Isten tudta azt megtartani?! (Atyádat és anyádat tiszteljed ….)
Éva,az utolsó négy sorod szép és elgondolkodtató. (Anélkül mondom,hogy elolvastam volna Andre szóban forgó írását.)
Tisztelt Éva
Máté Evangéliuma:12:46
Mikor pedig még szóla a sokaságnak, ímé az ő anyja és az ő testvérei állanak vala odakünn, akarván ő vele szólni.
47 És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid odakünn állanak, és szólni akarnak veled.
48 Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim?
49 És kinyujtván kezét az ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim!
50 Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám.
Pont azért került bele az igébe,mert Jézus látta a jövőben megpróbálják az anyját isteníteni. Közbenjáróként,védöszentként tisztelni.
idézet “Nagyboldogasszonyunk, örökös Királynőnk, őrizd most is magyar népünket!
Megőrizted szent Fiad népét kétezer év folyamán, hű oltalma voltál magyar népünknek az elmúlt ezer év alatt, ezért azzal a biztos meggyőződéssel fordulunk hozzád, hogy most sem hagysz el bennünket.”
A római katolikus vallásban szobrokat, embereket(ugynevezett szenteket,akiket haláluk után szent-é avattak), tisztelnek.
semmi köze krisztus tanításaihoz, követéséhez, tévelygés.
Érdemes tudni, hogy csak 1950-ben hirdette ki annak dogmáját XII. Pius pápa, hogy halála után Mária fölvitetett a mennybe, anélkül hogy teste romlást látott volna. Azóta kötelező csak benne hinni a római katolikusoknak. Bár már a 15.ik században tisztelték a római katolikusok.
idézet”Szent pápáink a középkorban imára, kiváltképp a rózsafüzér imádkozására szólították fel Európa keresztény népét.”
Rózsafüzér a hindu,buddhista mantrák, mohamedán,katolikus imák számolására szolgáló eszköz.
Jézus többek között ezt is tanítja az imáról. Máté Evangéliuma:6:7(És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.)
közbenjáróról tudni kell:
I. Timóteus levél:2:5(Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,)
Zsidó levél:8:6 (Most azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.)
Zsidó levél:9:15(És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét.)
Zsidó levél:12:24(És az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.)
A közbenjáró mindig viseli annak a büntetését akiért közben jár. Az ujszövetségben ez csak egyetlen ember a felkent Jézus.
A szálkás-gerendás hasonlat nem ül,mivel bűnökről van szó, nekem viszont üdvösségem van. A köznyelvben hibákra változott a jelentése,de eredetileg a bűnös ember figyelemfelhívására vonatkozott,és a képmutatással függött össze.Ha szeretnéd bővebben is kifejtem,csak jelezd.
Ha megbotránkoztál akkor isten igéjében botránkoztál meg.
Tisztelettel
Szó nincs róla kedves Nemzsi hogy megbotránkoztam. Mindaz, amit írtál igaz, mint az Írás egésze 🙂
De azok a részek is, melyeket soroltam, már sokkal előbb, és most EGYÁLTALÁN nincs kedvem erről beszélni, kötelező pedig SEMMI ami nem egyezik a lelkiismerettel (a rózsafüzér meg pláne NEM) és az Írás szavaival!
Ebben a kritikus helyzetben, amiben vagyunk, nincs értelme ilyesmiken vitatkozni, bár megjegyzem, hogy érdekesen “kanyarítottad” a hsz-dat olyanná, hogy megbotránkoztasson: természetesen nem a Biblia sorai, hanem, ahogy a gondolataidat összefűzted.
Ez lemaradt
Máté Evangéliuma:23:9 Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van.
Szórakozott vagyok mert még valamit kifelejtettem. Betöltötte a parancsolatot, gondoskodott az anyjáról.
János Evangéliuma:19:
26
Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, akit szeret vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad!
27
Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához fogadá azt az a tanítvány.
Kedves Nemzsi!
Köszi, hogy a “szálkáknak” nevezett bűnöket annak nevezted, amik.
A katolikus kultusz vallás, használja a keresztény jelzőt, de a pápája
Pontifex is, király aki országok fölött áll és magának követeli az összes Krisztushívőt, de emellett az összes misztérium vallás vezetését is, valamint a világ fölötti hatalmat is. A vasárnap törvénnyel épp most rontotta meg hazánkban is a 4. parancsolatot. Az ökomenében pedig mga alá gyűrte a protestánsokat 1999. ben. A reformátusok kiegészítették (elárúlták) a Heidelbergi Káté 80. pontját, ami az oltári szentség imádását eredetileg kárhozatos bálványímádásként tartották, az ökumenére tisztelettel odaírták, hogy e gyakorlatot félretették, mert bántja a katolikus “hittestvéreket”. No komment. Ma már nincs hivatalos egyházi protestálás, félretolatott ez az akadály is. Ma a hivatalos egyházak fölött a Nemzeti Hitvallás bálvány trónol, Hála XVI benedeknek és Smitt Pálnak, akinek tollba mondta.
Lehet hirdetni már az evolúciót is, amint tette ezt Benedek pápa is.
Amikor Jézus, aki a Krisztus visszajön, valyon talál e hitet? Az Ő által megnevezett hit nem a tévelygés hite. Az szereti őt, aki az ő parancsolatait megtartja. A katolikusok a pápájuk parancsolatait követik, nem a Jézusét.
Nem lehet együtt imádkozni, csak akiknek az imáját Isten meghallgatja. Akik az Atya, az örökkévaló Isten akarata szerint imádkoznak a Krisztusban.
KSI
István bár nem hozzám szóltál , engedelmeddel ajánlanék egy hangos biblia linket. Új szövetség
https://www.youtube.com/playlist?list=PLI5xLMtg3Z-eijfVovfLw4Pl7ueiZY7Eg
Az ó szövetség és az előző időszakok(lelkiismeret,ártatlanság kora) mind az újszövetségben érthető meg. Magyarázza és beteljesíti..
Az istentől ihletett irások pont elegendőek a kezdetekhez. Amikor istentől ujászületik valaki mint egy újszülött nem tudja feldolgozni a kemény ételt.(értsd a szentirás önnáló feldolgozása) Neki való táplálékra van szüksége ,hogy növekedhessen.(értsd tanítások,magyarázatok. Pld: Az apostoli levelek is erre valóak.)
I. Korintus levél:3:2(Téjnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg:)
Zsidó levél:5:12(Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, akiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre.) Van egy növekedés, megértésben,hitben. Mindennek ideje van megpróbálhatod átugrani de az csak Jézus közvetlen kijelentése által valósul meg, Pál
részesült benne mert az elhívásához szükség volt rá. De nem ez az általános.
Tisztelettel.
Kedves Thea!
Isten Igéje által mondom,hogy el kellene hagyni a pénzt,a vallást,politikát,és szép szavakat,gondolatokat,tetteket hajtsunk végre a Földön,hogy az Istennek is tetszen,vagyis úgy viselkedni,ahogyan Jézus,alázatosan,szeretetben.
Amíg van pénz,és vita,és háború a vallás és politika nevében,az természetesen se Istennek,se embernek nem tetszik.
A legjobb lenne,ha szép szavaink alakulnának ki,szép gondolataink lennének,és szépp tennénk a környezetünket,mindenki a sajátjáét.
Szerintem az embereknek az a baja,hogy elszakadt attól a paradicsomi környezettől,amit Isten teremtett neki.
Szép könyv a Biblia,és olvasom is,de a rengeteg háború nem tetszik az Ószövetségben,hogy minden percben elfordultak Istentől az emberek,és alig volt békés időszak.Vajon miért nem tanultak már akkor sem a hibájukból az emberek?
Az Újszövetség olvasását már befejezted?
Azt még nem,de annyi idézetet láttam már belőle itt is és másutt is,hogy előfordulhat,hogy így elolvastam már az egészet.
Thea,ne értsd félre,amit mondok,bármikor elkezdhetnénk ledózerolni a bankokat,irodaházakat,és helyükre kerteket telepíteni,az olyan helyekre,ahol nem laknak emberek,csak bankok és irodák vannak,mert,amikor minden megvan,amire szükségünk van,akkor nincs szükség irodaházakra sem.
Végre gyönyörűvé válna a Föld,ahol élünk,mert itt vagyunk most.
Minden okkult dologtól búcsút mondanánk.Boldogok lennénk,ha mindannyian azon dolgoznánk,hogy széppé váljon a Föld,akik meg versenyezni,focizni meg ilyeneket szeretnének,átmennének lakni Amerikába mondjuk távolabb azoktól,ahol tényleg a környezetszépítésen lenne a hangsúly.
Tudom ,hogy a megtérés fontos,de,ha minden ember legyőzi rossz tulajdonságát,már akkor meg vannak térve az emberek,és úgy viselkednek egymással,ahogyan Jézus is,Isten is és mi emberek is elvárjuk egymástól.
István, ez igen elszomorító. Annyian próbáltak már segíteni neked itt.
Teszek még egy utolsó kísérletet. Kérlek, lapozd fel a Bibliát, amit megvásároltál és kezd el olvasni az evangéliumokat.
Hogyan várod el másoktól, hogy azt tegyék, amit szerinted tenniük kell a világ jobbá tételéhez, ha a saját életedben nem sikerül ezt megvalósítani?
Kedves István. Amiről te irsz az egy idealista világkép. Isten megirta a Biblilában, hogy ez a föld romlott, nincs senki, aki jó cselekedetekből megigazulhatna, vagy akár csak tetszhetne Istennek.
Egyedül a hitből való megtérés, az ami Isten előtt kedves. Továbbá, Péter 2. leveléből:
“Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani.”
“A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára.”
Ebből teljesen egyértelmű, hogy az emberek nem képesek megjavulni, nem lesz béke ezen a földön és a föld pusztitásra van itélve.
Az egyetlen amit tehetsz, és tenned kell, az hogy hiszel Jézus Krisztus érted elvégzett áldozatában és megvallod a bűneidet, majd ezt hirdeted a körülötted lévőknek.
A föld nem fog megmenekülni, csak a megtért emberek.
Kedves Thea!
Úgy érzem ,hogy egyre tisztább a szívem,éppen ezért nem szeretném,ha rossz embernek gondolnál engem.
Olvasom a Bibliát,de gyülekezetekbe és templomba azért nem járok,mert sok olyat hallottam itt is és máshol is,hogy azok nagyrészt a fenevadat támogatják,legalábbis a vezetőik.
Istentől tiszta szívemből azt kérem,hogy az igazság felé vezessen engem,Ő vezessen.
Én azt is látom,hogy Ti is tiszta szívűek vagytok,és segítetek nekem is és másoknak is,de itt is szoktak előfordulni kissé durvább viták ,ahogy már láttam,tehát itt se tökéletes mindenki.
A pénzt,amint látod én sem szeretem,elment a kedvem a pénztől,és nem is vágyok nagy dolgokra se,de mit csináljak egy olyan világban,ahol pénzért vesznek emberek mindent?A politikát is utálom,biztosan van köztük is jó szándékú vagy megvezetett ember,de sajnos a többségüket nem annak látom,inkább nem is mondok erről többet.
Elhatároztam,hogy a megfelelő utat kövessem,de engem felzaklatnak a háborús,és chipes,és egyéb ilyen jellegű hírek.Nem szeretem a pénzt,a politikát,és a gonoszságot meg a hazugságot,viszont még pénzből kell élnünk,de írd meg,hogy ezt hogyan lehet kiküszöbölni Thea,vagyis a pénzt az életünkből és a pénzhelyettesítő eszközöket is?Előre is köszönöm a segítségedet,válaszodat!
“Minden tiszta a tisztának, de a fertőzötteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta, mert elméjük és lelkiismeretük beszennyeződött.” Titusz 1:15
Mindent használhatsz jóra és Isten dicsőségére és fordítva. Egy ártatlan, az evés megkönnyítésére készített villát is használhatsz gyilkolásra és a Sátán által küldött dolgokat, például egy betegséget is fordíthatsz arra, hogy másoknak segíts.
A pénz is egy eszköz, amit használhatsz jóra és rosszra egyaránt. Nem a pénzzel van baj, hanem azzal, ha valakinek maga a pénzszerzés a cél.
“Mert minden rossznak gyökere a pénz szeretete, amely után sóvárogva némelyek eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet szereznek maguknak.” 1. Tim. 6:10
OLVASD az Újszövetséget ❗
Kedves ISTVÁN!
Igen, így van ez, amikor megtérünk. Megbánjuk bűneinket ( amelyek megbocsáttatnak, ami által tisztákká, és feddhetetlenekké ( megigazultakká) válunk Isten szemében, és ezt érezzük is) , újjászületünk, betölt bennünket Isten és az Úr Jézus szeretete, meg a testvéreké, és az embereké. Az új szívvel gyönyörködünk Isten törvényében ( amely a szívünkbe íratott újjászületésünkkor), a jó cselekedetekben, és bűngyűlölőkké válunk. Lelkesek vagyunk, szeretnénk valami hasznosat, kézzelfoghatót is tenni az Úrért, és az emberekért… Ötletelünk ( legtöbbször magunkban), és olyan könnyűnek, és egyszerűnek látjuk azt, hogy hogyan lehetne ebből a világból paradicsomot létrehozni…!
De az a nagy bajunk, hogy ekkor még híjával vagyunk az ön, és az emberismeretnek is, és azt gondoljuk, hogy ahogyan mi érzünk ekkor, úgy érez más is, és amilyenek mi lettünk ( nem találtatik bennünk gonoszság) , olyanok lettek mások is, és csak össze kellene fogni, és meg tudnánk tenni….! ( Mindenkinek jutna eledel, ivóvíz, föld, gyümölcs, (és ha nem dózeroljuk le az irodaházakat, és a banképületeket, hanem lakásokká alakítjuk, akkor lakás is), szeretet, jó élet, stb…!)
Nem sokára elkezdődik az utad, amely az ön, és az emberismeret megszerzésére, illetve az óembered valóságos halálához vezet. Ez ( az ön, és az emberismeret megszerzése) azoknál lesz a legnehezebb, akik valójában soha nem voltak igazán gonosz emberek, és úgy tértek meg. Azoknak könnyebb, akik egyébként is minden létező gonoszságot ( élvezettel) elkövettek, mert megtérésük után sincsenek magukról, és az emberekről illúzióik.
Most ez történik veled. A megtérés, újjászületés utáni örömkorszakban vagy, amikor az ember még tettre kész, és azt hiszi, hogy …” annyira könnyű lenne…”.!
Nem sokára jönni fog az a korszak, amikor megméretsz, és azután megpróbáltatsz. Vedd fel a keresztedet, és kövesd az Úr Jézust. Tudni fogod, hogy hogyan.
Tarts ki, és bízzál Istenben, és bízz Jézusban. Szüntelen imádkozzál ( beszélj hozzá, hozzájuk ), és ha bármi nehézséged támad hívd segítségül az Úr Jézus nevét. ( Ha bármi olyan kerül világosságra belőled, amit nem gondoltál volna magadról soha, akkor ne keseredj el, és ne is takargasd ( magyarázkodj, hogy te ezt, vagy azt, csak ezért, vagy azért tetted, mondtad, vagy gondoltad…!) az Úr előtt, hanem valld meg, hogy igen, ilyen vagyok, és köszönöm, hogy megmutattad, bocsáss meg kérlek, és szabadíts meg ettől..! Istennek soha nem okozhatsz meglepetést, és csalódást ( csak magadnak) , mert Ő már akkor is tudta, hogy milyen vagy, amikor még meg se születtél. És, ha mégis elhívott, akkor bízhatsz benne, hogy befejezi benned azt a munkát, amit elkezdett, és nem vet el téged. ). Olvasd az evangéliumokat ( most hagyd az ószövetséget), és kérd, hogy láss, halj, érts), és hagyd, hogy a benned lévő Szent Lélek értelmezze neked az írást. Mert amikor csecsemők, vagy kisgyermekek vagyunk, akkor kisgyermeki eledelt fogunk abból kapni. És ahogyan növekszünk, úgy fog az eledel is egyre keményebb lenni. Mindenre megtanít bennünket a Szent Lélek, és ahogyan téged tanít , abban maradj.
Az Úr áldjon meg!
Kedves Thea .
Eddig elfelejtettem megkérdezni – Hajadonnak tetszel lenni ?
Nem. 🙂
Köszönöm a jelzést .
http://www.pictures88.com/p/thank_you/thank_you_052.jpg
http://i210.photobucket.com/albums/bb218/commentsjunkie/jsdl/thankyou.gif
Kedves Ida!
Te most azt fejezted ki a fenti hozzászólásoddal,hogy a legtöbb embernek van esélye a megtérésre,ha valóban felismerik bűnüket,ugye?
A másik dolog hogy a harag és a félelem bárki iránt is,szerintem megöli a lelket,ezért szerintem jobb,ha nem haragszunk és nem félünk.Te hogy látod?
Kedves ISTVÁN!
“Te most azt fejezted ki a fenti hozzászólásoddal,hogy a legtöbb embernek van esélye a megtérésre,ha valóban felismerik bűnüket,ugye?”
A fenti hozzászólásom arról szólt, hogy amennyiben megtértél, és befogadtad a szívedbe Jézust ( ami ezek szerint megtörtént, ha érzed, hogy Isten szeretetében vagy, és hogy egyre tisztább vagy), akkor most szellemileg milyen állapotban vagy. És arról, hogy miért gondolod azt, hogy összefogással az emberiség, és a föld megmenthető lenne.
Azzal nincs gond, hogy olyan dolgokról gondolkodol, amelyek jók, szépek, nemesek, és dicséretre méltók, hiszen ezt mondja az ige is, hogy ezt tegyük, csak az a gond, hogy még nem ismered a megváltást még meg nem tapasztalt emberi szív tulajdonságait.
A magam részéről az ige alapján nézve nem gondolom, hogy a Krisztusban Istenhez való megtérésre lenne lehetősége a legtöbb embernek. Viszont arra mindenkinek van, hogy a lelkiismerete szerint a jót cselekedje ( persze sokaknak azt is, csak az életük árán). Az embereknek a lelkiismeretük adatott arra, hogy felismerjék, hogy mi a jó, és mi a rossz, viszont ez a lelkiismeret idővel korrumpálható, és kikapcsolható. ( Értem ez alatt, hogy megvehető, vagy ha elszaporodik a bűn, akár ki is kapcsolható ( elnyomható) úgy, hogy aki cselekszik valamit, az már észre se veszi, hogy gonoszt cselekszik.)
Viszont az ebből való megtérésre van lehetőség ( legalábbis az ószövetség szerint), és ha valaki megbánja a gonosz tetteit, és elkezd jót cselekedni, akkor annak Jézus áldozatáért ( noha soha nem ismerte, és nem is hallott róla) megbocsáttatnak a bűnei ( mivel a világért ( a világi emberekért) is adta az életét) , és az utolsó ítéletnél amikor a pogányok ( nem keresztények) a cselekedeteik szerint ítéltetnek meg , nem a kárhozatra megy.
“A másik dolog hogy a harag és a félelem bárki iránt is,szerintem megöli a lelket,ezért szerintem jobb,ha nem haragszunk és nem félünk.”
Én azt gondolom erről, hogy akik Krisztusban vannak, azoknak ez lényegesen könnyebb, mint azoknak, akik soha nem ismerték, vagy ismerik meg Őt. ( Mert emezek tudják, hogy nekik is megbocsáttattak a bűneik.) Az emberek még azért is tudnak haragudni, ha valaki csak szóban megsérti, megbántja őket ( de akár csak egy megvető pillantást vetnek rájuk). De a világ nagy részén olyan borzasztó fizikai, és lelki kegyetlenkedések, és elnyomások folynak ( és folytak a történelem folyamán) , amiket mi többnyire csak hallomásból ismerhetünk , és ezért szerintem fel sem foghatunk teljes egészében. Ezért nem is gondolom, hogy fel tudjuk mérni azt, hogy ott mit jelent megbocsátani, és “elengedni” a félelmet. ( Legalábbis én nem venném magamnak a bátorságot arra, hogy erről nyilatkozzak, vagy akár még gondolatban is ítéletet mondjak.)