Világkormány

A NATO nem elég ? Juncker EU hadsereget akar Oroszország ellen

EU-Battlegroups

Forrás: zerohedge.com

Jean-Claude Junkcer, az Európai Bizottság elnöke szerint az Európai Uniónak közös hadsereget kell felállítania, hogy ezzel megmutassa Oroszországnak, ?mennyire komolyan gondolja az európai értékek védelmét.?

Juncker szerint egy EU hadsereg ?segítene az Uniónak betölteni a világban ráháruló kötelességét,? amire véleménye szerint nem elég a NATO, mivel nem minden uniós tagállam része a szervezetnek.

Az euró-szkeptikusok egyike  a következőképpen fogalmazta meg véleményét a kérdésben:

?Mindannyian láthattuk, milyen káoszt okozott az EU a gazdaságban, hogyan bízhatnánk rá ezek után a védelmet is??

Az EU rendkívül megosztott abban, hogy miként kezelje az egyre nyíltabban fellépő Oroszországot:

?Az Európai Bizottság elnöke egy EU hadsereg felállítására szólított fel, hogy az Unió megmutassa Oroszországnak ?mennyire komolyan gondolja az európai értékek védelmét.?

A német Die Welt-nek adott interjúban Jean-Claude Juncker, az EU végrehajtó szervének vezetője azt mondta, hogy az EU hadsereg végre ?hihető választ adhatna a tagállamok vagy az EU bármelyik szomszédjának békéjét veszélyeztető incidensekre.?

Úgy gondolja, hogy a NATO nem nyújt elegendő védelmet, mivel nem minden tagállam része a szervezetnek.

Egyes tagállamok, például Észtország, Lettország és Litvánia, szigorúbb lépéseket várnak keleti szomszédukkal szemben, ugyanakkor egyes nagy tagállamok megosztottak az EU hadsereg felállítását illetően. Számos német politikus, bár óvatosan, de üdvözli az ötletet, míg a britek sokadszorra is elutasítják. (forrás)

A britek köszönik, nem kérnek belőle?

A brit kormányszóvivő a következőket nyilatkozta vasárnap:

?Álláspontunk kristálytiszta: a védelem nemzeti, nem pedig EU felelősség. Esélytelen, hogy egy európai hadsereg felállításával kapcsolatos álláspontunk bármikor is megváltozzon.?

A németek benne lennének?

?Támogatom Juncker javaslatát az EU hadsereg felállítására, amennyiben ez a tagállamok saját hadseregeinek felszámolását jelentené és amennyiben az új hadsereget az Európai Parlament irányítaná,? írta egy Twitter üzenetben Jan Philipp Albrecht, a német zöld párt képviselője.

A német védelmi miniszter pedig a következőket nyilatkozta:

?A hadseregek ilyetén összefonódása, azzal, hogy idővel egy európai hadseregünk is lehet, a mi jövőnk.?

Elvben már létezik valami, ami hasonlít egy uniós hadsereghez, de nem nagyon akar működni. A tagállamok 1998-ban kezdtek el kacérkodni a közös biztonság- és védelempolitikával, 2007 óta pedig papíron létezik egy 60 ezer fős gyorsreagálású erő. Ebbe a tagállamok ajánlottak fel már létező egységeket, hogy szükség esetén rendelkezésre álljanak, de még a harcképessé nyilvánítás után is rengeteg hiányosság maradt, hogy uniós színekben együtt vessék be őket. Talán nem csoda, hogy ennek eddig a lehetősége se nagyon merült fel.

Előző posztKövetkező poszt

10 hozzászólás

  1. Méghogy “európai értékek”… ordító hányingerem lesz ettől a kifejezéstől mindig. Mert mik is ezek az “európai értékek”?
    A vörös danny vöröslő feje, amikor ordítozza az ocsmányságait az európa parlamentben? (szándékos a kisbetű)
    Vagy a többi, emberi minőséggel nem rendelkező, magas fizetésű kisembertipró?
    Vagy a homármasírozások a városok közepén? Nemzetközi buszoztatással létszámfeltuningolva, persze. Vagy a koldusok és hajléktalanok serege az utcákon? Az egekbe növő, visszafizethetetlen adósságok? A kamatrabszolgaság? A fizetőparkolás, kerékbilincselés, útdíjak, behajtási díjak? A tönkretett egészségügy és oktatás? A lassan leboruló nyugdíjrendszer? A dolgozó és értékteremtő réteg sorvasztása, pusztítása, a bűnözők emberi jogainak folyamatos ránk KÉNYSZERÍTÉSE a “demokrácia” mérhetetlen hazug jelszavai mögött? A deszegregáció, amellyel megnyomorítják véglegesen, egész életére a tanulni képes fiataljainkat? A megvert pedagógusok, és fékezhetetlen “diákok”? A siófoki bodzaszedő maffia rendszeres felvonulása? A Magyar Gárda elpusztítása? A vidéken százszámra meggyilkolt öregek? Az ellopott vasúti kábelek? A straszburgi kutyakomádia bíróság, amely menedékjogot adott a zámolyi gyilkosoknak, sokmilliós kértérítést a nokiás dobozos hagyónak és a hasonlóknak, több százmilliós “kártérítést” (idézőjel!) a biznisz-szektáknak?
    És még sorolhatnám órákig azokat a “csodálatos” európai értékeket, amiktől hányingere lesz a legtöbbünknek.
    Az Igazság Istene rohassza szét az eu-t az offshore-bajnok junckerrel, a maoista hazug barrosoval, a pökhendi verheugennel és az összes hasonszőrűvel!
    Olyan világban élünk, amelyből az Igazság hiányzik a legjobban!

  2. Sajnos…

    akinek a sok okos bizalmat szavazott ( fityesz )
    azok
    most simán kiküldik majd irkaba a katonáinkat…. ( nem háboróba mennek neeeeeem, nem nem 😀 )
    és persze,
    ezt meg a dzsihádisták megint máshogyan fogják majd fel… ( betolakodók)
    Nagyon gonosz,
    ördögi,
    ( viktornak az az állandó vigyora 🙁
    és emberi érzéseket nélkülöző
    kormány van most jelen…

    de UGYANEZT CSINÁLNÁ MINDEGYIK PÁRT !!!

    kell imádkozni, talán jobban mint máskor…
    A BÉKÉÉRT, A BIZTONSÁGÉRT…

    Hangolnak minket az oroszok ellen…
    az ISIS- ellen….

    ( VAJON VAN MÉG MAGYAR POLITIKUSNAK KINT KÜLFÖLDÖN SZAVA, VAGY NINCS ?
    vagy amit, mondanak, csinálnak,azt már jóval előre leosztották?

    sokszor nekem ez jön le…
    és nem csak nekem nagyon sok embernek még…

    VAGY AZ USA,
    ÉS AZ EU- SZOLGÁI VAGYUNK?
    előre leosztott szereppel, és lapokkal?

    SZÍJ GYÁRTÓ ÉS TÁRSAI BT PEDIG
    NAGYON BUTÁK…
    VAGY
    DIREKT CSINÁLJÁK AZT AMIT…

    (csak rosszat, és csak hülyeséget csinál a fityesz… )

    ugye nem kell mondanom, hogy ez a rossz fityesz politika ,kinek a malmára hajtja a vizet… ——- ( jobbik)
    itt a magyar poltikai életre gondolok…
    Nem véletlenül erősödött meg a jobbik… az utóbbi időben.
    és minnél több adót vezet be a fityesz, a szélsőjobb annál erősebb lesz…
    minnél több adó:
    annál több éhezés, szegénység….

    NEM LESSZ EZ ÍGY JÓ….

    És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön,
    és
    hogy szíve gondolatának minden alkotása
    szüntelen csak gonosz. ( fityesz )
    Útálatosak az Úrnak a gonosz gondolatok;
    de
    kedvesek a tiszta beszédek.

    Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok …
    Térj meg azért
    ezen gonoszságodból,
    és kérjed az Istent,
    ha talán megbocsáttatik néked
    szívednek
    gondolatja.

    SAJNÁLOM, HOGY A FITYESZ AMIÓTA HATALMON VAN, CSAK ROSSZAT ADOTT A NÉPNEK…
    anno nem ezért kezdték…
    és nem így…
    🙁

    1. Kedves Kiru,

      jómagam nem imádkoznék békéért, biztonságért, legalább is abban a kontextusban. Nem szeretnék még kéréseimmel sem kerékkötője lenni az Úr tervének, nem mennék ellene. Ezek az idők pont a békétlenségről, bizonytalanságról kell szóljanak, ebben a tűzben edződünk mi és ez kell, hogy megtérjenek még hamis útjaikról sokan. Vágyom én is békére és biztonságra, de egészen más forrásból, Krisztus felől. A világban nem szükséges annak lenni, próbálom ezt kijelenteni, holott félreérthető kissé.
      Itt az én békességem és biztonságom:
      “Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” János 14:27
      “Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és páncél az ő hűsége.” Zsoltárok 91:4
      és természetesen a 23. Zsoltár, a kedvencem.

      A jelenlegi rezsim pedig, ahogy látom, egy leosztott szerep szerint működik. A szerep persze nincsen konkrétan megnevezve, sokkal inkább más gazdasági érdekek mentén alakul ki. (lásd a gazdasági bérgyilkosról szóló könyvet, illetve a háttérben tudottan a gonosz munkálkodik) Próbálnak valamelyik irányba lépni, hogy az országnak jobban menjen, hogy abból nagyobb sápot húzzanak és az elégedetlenséget csökkentsék, de olyan sok irányból megköttetett a kezük, hogy a mozgástér igen kicsi lett. Ráadásul nem a szélsőjobb az egyetlen, van szélsőbal is, nem szabad feledni. A szélsőbal célja a módszerváltás után sem változott, és azonos a rezsim vagy a szélsőjobb céljával: a hatalom. A kivitelezés miatt kerülnek ők balra, a jobbosok meg jobbra. Egyiknek az eu diktál inkább, a másiknak jobban az aeá, a harmadik meg a keleti blokkból kap utasítást. Olyan nagyhatalmak közé ékelődtünk, hogy mindegy, a palettáról ki irányít, felőrlik az országot, miközben egymással birokra mennek. Ennek szemmel látható folyamata van (feltéve, hogy nem rendelkezünk az átlagos választópolgár tájékozatlanságával és fél év után jóindulatúan törlődő emlékezetével a közügyeket illetően)!
      Kis összefoglalás magyarázatképpen:
      Petr Necas annakidején nem engedte tenderen kívül nyerni az ameriakiakat a Temelini erőmű bővítése kapcsán. oroszok nyertek, korrupciós botrány csehországban, kormány megy, az új kormány törli a tendert. Petr hajek, Václav Klaus szóvivője tavaly ősszel figyelmeztette a kormányunkat, hogy Paks kapcsán egyrészt sokkal szemtelenebbül (függetlenebbül, ahogy ő fogalmaz a diplomácia nyelvén) cselekedik a vezetésünk (tudjuk jól, gyakorlatilag tender nélkül, külügyi kapcsolatokon keresztül kötöttek gazdasági megállapodást), másrészt a lokális politikai helyzet is forróbb az Ukrán válság miatt. Ezek bőven elegendőek arra, hogy megbuktassák az Orbán-kormányt, legalább is Hajek úr véleménye szerint. Mi történt tavaly november óta? (A paksi bővítés 2011-ig nyúlik vissza, ahol pl nagykoalícióban leszavazták a népszavazást a témát érintően. Utána 2014 elejéig macska-egér harc ment, mire nagy nehezen át tudták passzírozni mindenféle törvényi hálón a bővítést, illetve maradt erre idejük a törvényhozás gőzhengere mellett) 2014. 01-02.: paksi bővítés ratifikálása, a népszavazás végleges elmeszelése. Ez után orosz kapcsolatok erősítése erre vonatkozólag. 03.04: Krím annektálása 02-03. Ukrán válság kitör, eszkalálódik 06-07 Átverik a törvényt paksi bővítésről. Novemberig csend. 11.11. Hajek interjút ad
      AEÁ Kitiltási botrány. 2015.02.02. Angela Merkel látogatása, 02.06. Angela Merkel és Francois Hollande Putyinnál 02.17. Putyin látogatása, a paksi két új blokk ütemszerűen épül már (!) 02.23. Brüsszel ízekre szedi a paksi bővítés szerződését, körülményeit 02.27. 30 évre titkosítják a szerződést 03.02. Buda-Cash botrány 03.03. megszavazzák a titkosítást Buda-Cahs botrány állami körökig gyűrűzik, elkezd bedőlni a helyi részvénypiac 03.09. Questor-botrány 03.11. Áder János a terrorizmusra hivatkozik a titkosítás kapcsán (figyeljük a trendet, egyre több helyen hivatkoznak ilyesmire)
      Szemmel láthatólag nagyhatalmi harcok során bedöntött csoportokról van szó. Nem nehéz azokat bedönteni, hiszen törvénytelen dolgok mennek a háttérben, de mindkét fél (AEÁ és Oroszország is) jól értesült ezeket illetően, illetve tudják, hogy az államapparátusból kinek a keze van ezekben benn (az ellenzékből is!) A korrupciós botrányhoz tehát elég, ha valahol csak kiiktatnak egy gátat, ami miatt eddig nem volt botrány. Minél jobban meg akarják roppantani a kormányt, annál több ilyen féket iktatnak ki. Másfelől sietniük kell, hamarosan elnökválasztás lesz az AEÁ-ban, addigra fel kell valamit mutatnia a kormányuknak a térség stabilitását (=vazallus status quo megmaradását) illetően. Két évre rá Oroszországban lesz ugyanez (akárcsak nálunk…), így ott sem tétlenkedhetnek, persze.
      Mindezeket egybevetve bizony komoly malomkövek között őrlődik az ország.

      1. Kedves Pál,

        A kérdésem nem a fentebb olvasható cikkhez kapcsolódik. Ezért elnézést kérek.
        Egy másik hír alatt azt írtad, hogy a középszintű “mukikból” lesz a serege a lázadó bukott angyalnak.
        Kérlek, elmagyaráznád számomra röviden és érthetően mit takar ez a kijelentés?
        Előre is köszönöm!

  3. “Jean-Claude Junkcer, az Európai Bizottság elnöke szerint az Európai Uniónak közös hadsereget kell felállítania, hogy ezzel megmutassa Oroszországnak, ?mennyire komolyan gondolja az európai értékek védelmét.?”

    Remek! Most nyíltan hecceli, ingerli, Orosz-országot ( “ellene állítsanak fel hadsereget”! Ez már burkolt hadüzenet jóformán…), Putyint, és az orosz népet (!), azután, ha megbosszantja őket, majd ő rohan elsőnek a bunkerba , hogy túléljen….! ( A többi “agyassal”…!) ….Hogy kerültünk mi már megint Német-ország “oldalára”….?!
    ( Hát egyre inkább úgy néz ki, hogy a “népi próféták”, valóban próféták voltak….!)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend