Nagytestvér

Ebbe az irodaházba már megcsippelve mész be

“És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.”  – Jelenések 13:16-18

Ahogyan azt sokszor megjegyeztük, egyelőre nem tudni, hogy a Jelenések könyvéből fent idézett prófécia beteljesedését milyen technológia hozza el, de az odavezető út egyre kivehetőbb manapság.

Rory Cellan-Jones, a BBC újságírója egy igen érdekes fejleményről tudósít a témában, amiben ő maga is aktívan részt vett:

Szeretnél bejutni az irodádba, felszállni a buszra vagy venni egy szendvicset? Manapság egyre jobban hozzászokunk, hogy az ilyen apróságokat egy egyszerű kártyaérintéssel is elintézhetjük. Az egyik legújabb és legmodernebb svéd irodaház azonban egészen új megközelítéssel próbálkozik: egy bőr alá ültetett csippel.

Felicio Costa, az irodaházban tevékenykedő egyik cég alkalmazottja, reggelente munkába érkezve csak feltartja a kezét a belépéshez. Az épületen belül is pontosan ezt teszi, ha be akar jutni a saját cége által bérelt területre, sőt még a fénymásolót is egy kézmozdulattal indítja el.

Ennek oka, hogy kezének a bőre alatt egy apró, rizsszem méretű rádiófrekvenciás azonosító, azaz RFID csip található. Hamarosan az irodaház összesen 700 bérlőjének/dolgozójának felkínálják a csip beültetés lehetőségét. A helyiségekbe történő bejutás és a fénymásolók használata mellett az üzemeltetők egyéb szolgáltatásokhoz is ígérnek csipes hozzáférést, köztük az épületen belüli étteremben történő fizetést.

Az irodaház hivatalos megnyitóján a fejlesztő cég vezérigazgatója a színpadon élőben kapta meg saját csipjét. Úgy döntöttem, hogy ha tényleg szeretném megérteni és magamévá tenni ezt a technológiát, kénytelen vagyok lenyelni a keserű pirulát és megcsippeltetni magam.

A folyamatot svéd bio-hekkerek egy csoportja koordinálja, így az én csipemet is egyik ijesztő kinézetű tetováló művész kollégájuk ültette be.

“A folyamatot svéd bio-hekkerek egy csoportja koordinálja, így az én csipemet is egyik ijesztő kinézetű tetováló művész kollégájuk ültette be.”

Először megmasszírozta, majd lefertőtlenítette a hüvelyk és mutató ujjam közötti bőrt. Megkért, hogy vegyek nagy levegőt, miközben egy tű segítségével bejuttatta a csipet. Egy pillanatnyi fájdalmat éreztem csupán, nem többet, mint bármilyen más injekció esetében és már rajta is volt a tapasz a kezemen.

Mielőtt élesben is kipróbáltam volna a csipemet, szerettem volna többet is megtudni a technológia mögött rejlő gondolkodásmódról. Hannes Sjoblad, akinek elektronikus névjegyét egyenesen a kezébe ültetett csipről lehet leolvasni bármilyen okostelefonnal, az “ügyvezető bomlasztó” titulust viseli a fejlesztő cégnél.  Megkérdeztem, hogy az emberek tényleg ennyire közel akarnak-e kerülni a technológiához:

“A legtöbben már most is folyamatos kapcsolatban vagyunk a technológiával. Ma ez egy kicsit zűrös még. Egy rakás pinkódra meg jelszóra van szükség hozzá. Nem lenne sokkal egyszerűbb, ha az embernek csak egy kézlegyintésbe kerülne mindez” Szerintem ez nagyon intuitív.”

Amikor végül magam is leteszteltem a csipet, úgy találtam, hogy egyáltalán nem intuitív. Ahhoz, hogy a fénymásolót használjam például, teljesen idétlen pozícióba kellett csavarjam a karom, és bár egyesek az épületben alig várták, hogy megkapják a csipjüket, mások nagyon gyanakodva fogadták a kezdeményezést.

“Kizárt dolog!” – válaszolta egy fiatalember arra a kérdésemre, hogy csatlakozna-e a programhoz. Egy idősebb hölgy kicsit pozitívabban állt hozzá, de semmi értelmét nem látta annak, hogy megcsippeltesse magát csak azért, hogy be tudjon jutni egy helyiségbe.

Hannes Sjoblad szerint azonban a Svéd Biohekker Csoportnak egy másik célja is van a kezdeményezéssel, mégpedig az, hogy felkészítse az embereket arra, amikor már mások akarnak majd megcsippelni bennünket:

“Szeretnénk megérteni a technológiát, mielőtt a megacégek és az állam előáll az ötlettel, hogy mindenkibe csipet kell ültetni. Adóhatósági csip, Google csip, Facebook csip?”

Szerinte csak így, alaposabb tudás birtokában lehetünk képesek megkérdőjelezni a technológia bevezetésének módját.

Még mindig fájó kézzel és az elérhetőségeimmel a bőröm alatt nyugvó csipen tértem vissza Angliába. Nem sok hasznát veszem, de bizonyára kifinomultabb csipek váltják majd fel a jelenleg használt viselhető technológiákat, mint a fitness karkötőket vagy az érintésmentes fizetési módszereket és valamennyien hozzászokunk majd testünk kiterjesztéséhez. Sok lehetőség rejlik a technológiában, persze, hogy a bőr alatt viselt eszközök mennyire válnak elfogadottá a társadalomban, az egy egészen más kérdés.

Előző posztKövetkező poszt

19 hozzászólás

  1. Az elragadtatás utánról,csak annyit,hogy amikor a Szent Szellem visszahúzódik;rögvest felbukkan a PUSZTÍTÓ UTÁLATOSSÁG(666),megbélyegezve az övéivel,akik a kénköves tóba fognak vettetni,hacsak észhez térve némelyek,akiknek a kezükön van a fenevad jele;de levágva azt inkább csonkán menjenek be a mennyek országába,megútálva a fenevadat,minthogy örökre elvesszenek!!!Noha kényszerÍteni fognak arra mindenkit,hogy felvegye a jelet(666);megfenyegetve őket,hogy a jel nélkül sem venni sem eladni sem lehet majd!De aki mindvégig kitart az Üdvözülni fog továbbra is!Soha senki se felejtse el,hogy Isten nagyobb minden problémánál,aki a JESHUA HA MASIACH.IGEN Ő MARAD AZ EGYETLEN MENEDÉKÜNK TOVÁBBRA IS!AKI ŐBENNE BÍZIK SOSEM CSALÓDIK.AZ Ő BÉKESSÉGE MARADJON VELÜNK MINDEN NAPON.

  2. Úgy mellesleg a HVG-től:

    A New Fusion Belgium egyik legmenőbb high tech fejlesztő és szolgáltató cége. Walemben, a vállalat flandriai központjában most házon belül próbál ki egy módszert, amely forradalmasíthatja a dolgozók hétköznapjait.
    Eddig az alkalmazottak belépőkártyája tartalmazott egy azonosító chipet. Ezzel léptek be a főbejáraton, ezzel nyitották a belső ajtókat és aktiválták számítógépüket. De sokszor előfordult, hogy otthon felejtették, vagy elvesztették a belépőt. Ezért a cég vezetése, egyelőre kísérleti jelleggel, nyolc alkalmazott kezén, a bőr alá ültette be a rizsszem nagyságú chipet.

    http://hvg.hu/gazdasag/20170209_belepokartya_chip_belgium_ceg_bor_beultetes

  3. Sziasztok!
    Isten szó: Íz és Tenger szavakból alakult.
    Az íz mint fajta-féle, tenger mint végtelen sokaság! Azaz a végtelen változatosságot jelöli! ,) Végtelen szeretet van, minden más illúzió! 🙂 További kellemes eneriga áramlást minden örök utazónak! 😉

  4. az 1.tál lencse az üdvösséget is jelzi hogy a nehézség és próba között hűséges Istenhez és Képes az ÉLETÉT is FELÁDOZNI ugy ahogy Jézus is tette az emberiségért.És nem a Sátánt akarja szólgálni.Itt a Test És a Szellem harcáról is van szó. Ha Jól gondolom.Mert a Hit Cselekedetek nélkül Halott.Én így látom.

  5. Uram!

    “Múljon el tőlem e keserű pohár! Mindazonáltal legyen meg a te akaratod.”

  6. 666!

    János valóban megtudhatott valamit a végső időkről, mert egyre több jelét fedezhetjük fel annak, amit el tudott mondani róla korának színvonalán.

    De igazán még ma sem értük az egészet. Nem csak mi, laikusok, hívők és nemhívők, hanem az igehirdetők sem.

    1. 666 olyan szám, melynek jelző értéke van magába foglalja a 3 angyal sereg teljességét és egyben annak hiányát is…ezt a számot ha meg fordítjuk akkor 999 értéket látunk és ha kivonjuk a nagyobbat a kisebből akkor pontosan az 1/3 rész diferenciát kapjukmeg ami az 1/3 angyal seregről szól. tehát azért 3 jegyű szám mert 3 angyal sereg van 3 arkangyal 3 külön égben …a 666 pedig azért a gonosznak száma mert a teljesség értéke hiányzik belőle 1/3 rész arányt ennek pedig van jelentősége.

  7. Kedves Erika
    Egyetértek, de nekem ez kiszolgáltatottságot jelent. Isten nem tesz semmit, még ha kérik az Őt követők, akkor sem és aztán pedig jön az az ige, hogy “Amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön”?
    Most kategorizálhatunk mindenkit a hite alapján, hogy mennyire van közeli kapcsolatban az Atyaistennel, mennyire cselekszi meg az Ő akaratát és igyekszik teljesíteni azt az életében.
    Isten nem személyválogató, de akkor miért kell azt játszani, hogy ha neked gyengébb a hited, akkor “mehetsz a pokolba, hiába könyörögsz, törekedsz, mert mindig elbuksz” és az a fentebb lévő hierarchia megláthatja a mennyek országát.
    Te is tudod Erika, hogy nem vagyunk egyformák az emberek különböznek egymástól, de miért lehet érezni azt a gátat, hogy valaki jobban megérdemli az örök életet, mint a másik.
    Itt ez az igevers:
    “Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén kit elnyeljen” (Péter I, 5:8) És itt a végidőkben megvan neki engedve, Isten engedi meg és még a sajátjait sem kíméli.
    Érted mit szeretnék ezzel mondani?
    Tudom, hogy a bűn már az egekig hatol, mert annyira elfajul a dolog a végidőkben, de ez egy olyan teljes kiszolgáltatosságról szól, ami megrémiszt
    Ez az ige is alátámasztja: “Mert aki mindvégig állhatatos marad az üdvözül”
    Ezért NEM értem ennek a bizonyos tartásnak a jelentőségét ha ez csak formalitás! Akkor nincs értelme azt mondani, hogy “visszatartó erő” ha ez semmis, nincs mögöttes háttér!
    Pont azt mutatja ez az egész, hogy Istennel felületes kapcsolatot ápolunk és akkor komolyan ez csak ideig-óráig van fenntartva Isten részéről és nem azért mert az emberek szeretik Őt.
    Ez akkor nem az Istenbe vetett hitről, bizalomról szól, hanem arról, hogy Isten mikor engedi ezt szabadjára, hogy megbüntesse az emberiséget.
    Mindegy a lényeg, hogy hosszú és talán nincs is semmi valóságalapja, értelme amit mondok, menjen úgy-ahogy
    Elszomorító.

    1. Ján. 6,39 Az pedig az Atyának akarata, a ki elküldött engem, hogy a mit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon.
      ?Ján. 6,40 Az pedig annak az akarata, a ki elküldött engem, hogy mindaz, a ki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámaszszam azt azt utolsó napon.
      1 Thess. 5,18 Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.
      Ján. 3,18 A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.
      Ján. 3,36 A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.
      Ján. 6,29 Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, a kit ő küldött.

    2. Kedves Dávid!

      Egyetértek, de nekem ez kiszolgáltatottságot jelent. Isten nem tesz semmit, még ha kérik az Őt követők, akkor sem és aztán pedig jön az az ige, hogy ?Amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön??

      Megértelek! Kiszolgáltatott emberré válni tényleg félelmetes dolog … ? de az sem mindegy, hogy ?KI FELÉ? VÁLUNK KISZOLGÁLTATOTTÁ?!
      Sátán és az emberek, nem csakhogy visszaélnek a kiszolgáltatott helyzetünkkel, de szándékosan előidézik és keresik a lehetőséget az emberek kiszolgáltatott helyzetbe való taszítására.

      De, ha Isten előtt szolgáltatod ki magad, az éppen, hogy hasznodra válik! Megtanulsz nem félni, és eljutsz az Istenbe vetett bizalom legnagyobb fokára. Mindezt úgy, hogy közben Isten őrzi a Te kiszolgáltatott helyzetedet, hogy a gonosz ne tudjon visszaélni vele.
      (Imádságos lélekkel elmondod Istennek, hogy Te ebben a helyzetben mit látsz, hogy éled meg, mitől félsz, mennyire gyengének érzed magad a ?kísértő gonosszal? szemben, és kéred, hogy Isten legyen ebben a helyzetben a Te Őriződ és Megtartód, a Jézus Krisztus nevéért.)

      – Isten, az Ő hatalmas bölcsességével, kegyelmével, igazságosságával, nem véletlen engedi meg az emberiségnek ezt a helyzetét és állapotát elhatalmasodni. Mint, ahogy máskor is, ebből is áldás esője fog születni.
      (Tudom, nekünk ezt nagyon nehéz kivárni. Türelmetlenek vagyunk, (vagyok magam is,) félünk, és undorodunk ettől a világtól és bűneitől. ?Mikor lesz már végre vége ?!? Sokszor úgy érzem, hogy ezt tőlem jobban senki sem várja … ? dehogynem! minden Isten Gyermeke ugyan úgy érez, mint én!)

      – Isten hosszútűrésére, kegyelmére és igazságosságára tekintve nézd meg Izráelt.
      Azt az Izráelt, aki nemzetként megnyerte ugyan az Ígéreteket. De mégsem nemzetként, hanem csak szentül, ?személyre szabottan? birtokolhatja azt. A zsidó nemzet ?szentnek nem mondható tagjait? pedig Isten arra használta fel, hogy ?megnyissa a pogányok előtt is? az üdvösség lehetőségének ajtaját.

      40, 30 Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is;
      40, 31 De akik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el! Ésaiás 40:30, 31
      Úgy, hogy fel a fejjel kedves Dávid! 😀

      Szeretettel: Erika

    3. Isten mindig meghallgat
      ?Meg is fog hallgatni Istenem” (Mik 7,7).
      A barátok hűtlenné válhatnak, de Isten nem fordul el a megváltottaktól, sőt meghallgatja minden kérésüket. Azt mondja a próféta: ?Még asszonyod előtt is, akit magadhoz ölelsz, vigyázz, hogy mit mondasz! Mert… az embernek saját háza népe is ellensége” (7,5-6). Ez nagyon keserves állapot, de Isten még ilyen esetben is hűséges (barát) marad, és elmondhatjuk neki minden bánatunkat.
      Bölcsességünk abban van, hogy az Úrra nézünk és nem civódunk az emberekkel. Ha barátságos kéréseinket még rokonaink is semmibe veszik, várjunk reménységgel szabadító Istenünkre, Ő meg fog hallgatni minket. Kiváltképpen meghallgat akkor, ha sok bántást és szeretetlenséget kapunk az emberektől, úgyhogy hamarosan már mi is így kiálthatunk: “Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elesem is, fölkelek’ (7,8).
      Mivel Isten élő Isten, meg tud hallgatni; mivel szerető Isten, meg is hallgat. Meghallgat, mert Ő a szövetség Istene, aki elkötelezte magát arra, hogy meghallgat minket. Aki így tud hozzá szólni: ?Én Istenem”, az teljes bizonyossággal elmondhatja: ?Az én Istenem meg is fog hallgatni engem”. Jöjj tehát, vérző szívű testvérem, és öntsd ki szomorúságodat Istened előtt! Belső szobádban borulj térdre és légy bizonyos benne: ?Meghallgat engem az én Istenem.”

      Ezt a levelet a http://www.keresztenydalok.hu oldalon regisztrált felhasználóknak küldjük.

  8. Kedves Thea
    Én nem a munkádat akarom minősíteni távol álljon tőlem, csak arra akarok rávilágítani, hogy azért ezek az emberek gonoszak a szó legnemesebb értelmében, márpedig aki gonosz az szeret hazudni és hazudik is.
    Ezt soha ne feledjük el, hogy hipnotizálva, félrevezetve, megtévesztve vagyunk miattuk, hiába mondjuk, hogy mindenki számára van megtérés, mert Isten nem zár ki senkit, ez igaz.
    Ők teljes mértékben tudatában vannak annak, hogy mit tesznek, miért és kinek szolgálnak ezzel. Tisztában vannak az Isten parancsaival, igéjével megkockáztatom még jobban, mint az Istent követők nagy része.
    Én egy szavát sem veszem egyiknek sem komolyan, mert minden hirtelen fog elkezdődni jönni, “mint a tolvaj éjjel”
    Mindenki legyen minél tovább mély altatásban, hogy ezáltal még több embert lehessen a kárhozatba vinni és amikor a kutya se gondolná, hogy “Na MOST” akkor boom!
    Hidd el, hogy már zárt ajtók mögött megvan, csak a legmegfelelőbb pillanatot várják.

    Ne haragudj ha esetleg sikerült megbántanom téged nem akartam, de én így gondolom.

  9. Kedves Thea
    Sokszor úgy tűnik nekem, mintha a “nagyon” távoli jövőben gondolkoznátok a végidőkkel kapcsolatban.
    Csak az Atya tudja az órát ez evidens, de én nem képzelem ennyire távolinak.
    Évekről beszélünk természetesen, de NEM évtizedekről. (szubjektív vélemény)
    Szimpla racionalitás, hogy ezelőtt kb 60-70 évvel elképzelhetetlennek tűnt, de a technológia még nem volt olyan fejlett.
    Most már nem kell olyan sokáig dolgozniuk, mert megvan az alap.
    Vélekedhetünk úgy is, hogy a sátán annyit tehet, amennyit Isten megenged neki, akkor viszont elhúzódhat addig, amíg az Atyaisten azt nem mondja, hogy a tudós palántáknak olyan gondolatai támadjanak, amivel ez az egész kiviteleztethető lenne és megterveznék a végleges bélyeget.

    Az okai amiket ezek az észkombájnok felsoroltak, hogy miért is ültetnek chippet magukba az eléggé gyengére sikeredet!
    A “lusta vagyok kinyitni az ajtót, felkapcsolni a villanyt, lehúzni a wc-t”
    Ettől azért sokkal, de sokkal meggyőzőbb észérvekkel kellene alátámasztani, hogy miért is jó az a chip, bár nem lepődnék meg ha az emberi társadalom nagy többsége az ilyen “semmit nem nyújtó teljesítményre” is IGENT mondana.
    Sajnos van elég hülye már bocsánat.

    Nem tudom, hogy mennyire igazak ezek az állítások, de egy szavukat sem hiszem el.
    Nekem az egész úgy jött le, mintha annyira gyerekcipőben járnának, hogy ez akár 100-150 évig is elhúzódhat.
    Értem én, hogy sok minden még kezdetleges fázisban van, de hogy annyira most kezdenének bele, ezt azért kétlem.

    1. Kedves Dávid!

      Értem én, hogy akár már most is meg van a “végleges technológia” és “berobbanhat” bármelyik pillanatban is.
      Viszont a “világban” MÉG VAN !!! némi tartás az emberekben, sokan ismerik a Bibliai próféciákat, ami sokakban “visszatartó erő” ezekkel az eljárásokkal szemben.

      Ahhoz, hogy a Biblia próféciáit “elhiteltelenítsék” részben idő kell, részben pedig bemutatni egyre sűrűbben és hatékonyabban, hogy ez a csippelés mégsem az ördögtől való … – sőt, minő előnyei vannak… (És természetesen azt a hamis reklámot is, hogy már most is vannak örömteljes, megelégedett követői, és ezek egyre inkább szaporodnak…)
      A “gyanútlan” embereket egyre közelebb viszik a tűzhöz … annyira, hogy “mire észbe kapnak”, addigra már nincs menekvés se előle, se tőle.

    2. Kedves Dávid!
      Nem emlékszem, hogy valahol is írtam volna, hogy évtizedek lehetnek hátra az utolsó hét évig.
      Minél távolabbra tekintek vissza az időben a saját életemben, annál közelibbnek gondoltam Jézus visszajövetelét. Talán az ember életkorával függ össze. Nem tudom.
      Jelenleg azt is el tudom képzelni, hogy már csak évek vannak hátra és azt is, hogy több. Azt kevésbé, hogy sok évtized.
      Én úgy látom, hogy a legtöbb feltétel adott. Hiába tudjuk, hogy milyen tervek léteznek a szingularitással és transzhumanizmussal kapcsolatban, egyáltalán nem biztos, hogy ezek meg is fognak valósulni. Hiába magyaráz Ray Kurzweil arról, hogy milyen lesz az avatár testben az örök élet, tudjuk, hogy a végén nagyot fog nézni.

      Ahogy az előző posztban írtam Erika megjegyzésére, a jövőt csak Isten látja. Sátán kizárólag a megszerzett információkra tud támaszkodni, így szerintem az elit is csak röviddel előtte fogja megtudni, ha eljön a start.
      Biztos mindenkinek van egy személyes véleménye arról, hogy mennyi idő lehet hátra, de ez nem több véleménynél. Koncentráljunk arra, hogy akármikor is lesz ez, mi már győztünk és csupán egyetlen dolgunk van: hogy a győztes táborban minél többen legyünk. 🙂

      1. Szia THEA azért van az Ige amelyik így szól”aki mind végig kitart az üdvőzül” ennek fontos mondani valója van.Isten Népének megpróbálása hogy a BÚZÁTÓL ELVÁLASZTJÁK A PELYVÁT.már most is róstálás van Isten Népe Között,még Gyülekezet Között is.És Ez az ANTIKRISZTUSI ÍDŐKBEN FOG ÍGAZÁN MEGNYILVÁNULNI.Ézsaú és Jákob TÖRTÉNETE hogy 1.tál lencséért.Itt a Hűségről és HITRŐL van szó. Én így látom.

Hozzászólás a(z) david bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend