Nagytestvér

Nagytestvér és a Globális megfigyelés

Joseph Candel: Nagytestvér egyre szorosabbra húzza a hurkot társadalmunk körül. Istennel ellentétben, a világkormány erői csak a technika eszközein keresztül tudják állandó megfigyelés alatt tartani az embereket, így egyik ország a másik után vezeti be az orwelli ?újításokat?, természetesen miután széles körben elhitették, hogy mindez a mi érdekünkben történik.

A Biblia egy egységes világkormány megjelenésére figyelmeztet, amit az Antikrisztusként vagy Fenevadként ismert diktátor vezet majd, egyenesen a Sátán hatalmával (Dániel 11:21, 23-24, 8:23-25, Jelenések 13:7). A világ feletti hatalomátvétel előfeltétele a társadalom felülről történő irányításának lehetősége, ezt pedig csak úgy képesek elérni, ha mindig tudják, hogy ki mit csinál éppen.

NSA-Big-Brother-is-Watching-You

Forrás: prophecynewswatch.com

A terrorizmus és a bűnözés elleni harc égisze alatt a megfigyelés globális iparággá nőtte ki magát. Az adatvédelmi aktivisták természetesen folyamatosan próbálják felemelni szavukat a gátlástalan cégek és rendvédelmi erők visszaéléseivel szemben, az átláthatóság és a felelősségre vonás lehetőségének hiánya miatt azonban sajnos igen keveset lehet tudni arról, hogy milyen mértékben vagy gyakorisággal sérülnek az egyén jogai.

Az Edward Snowden által elindított megfigyelési botrány még frissen él az emberek emlékezetében, különösen, hogy egyre újabb területekre derül fény.

Ennek eredményeként a közvélemény egyre inkább beletörődik, hogy a megfigyelés az élet állandó részévé vált.

Íme, néhány példa (csak azokat a technológiákat részleteztük, amelyek viszonylag újnak számítanak) at alkalmazott módszerekre:

? Nagy területek megfigyelése a levegőből: kisebb városok és területek megfigyelése pilótával ellátott, több kamerával felszerelt kisrepülők segítségével, a gépjárművek és lakosok megfigyelésére.

? Automata rendszámleolvasók: nagy sebesség mellett is képesek minden elhaladó gépjármű rendszámát leolvasni.

? Testen hordható kamerák

? Zárt rendszerű térfigyelő kamerák (Egy magyar példa: link)

? Drónok: Kamerákkal felszerelt pilótanélküli repülők. Ezeknek sok fajtája létezik. Lehetnek akkorák, mint egy utasszállító repülő, vagy olyan aprók, mint egy madár.

? Arcfelismerés

? GPS nyomonkövetés

? Lövésérzékelők: ezek az érzékelők képesek észlelni, ha valahol lövés dördült el, rögzítik a beérkező hangokat, azonosítják a helyszínt és automatikusan kiküldenek egy járőrt a helyszínre, aki egy percen belül is kiérkezhet.

? StingRay: Ez az eszköz mobil helyszín szimulátor néven is ismert, mivel képes utánozni a mobil tornyokat, így a közelben lévő mobiltelefonok a szolgáltató tornya helyett ehhez csatlakoznak, a tornyot üzemeltető pedig lehalássza róluk a kívánt adatokat. A kamu tornyokat repülőkre is telepíthetik. (link)

? Közlekedési kamerák: a legújabb típusú közlekedési kamerák automatikusan fotóznak, ha egy gépjármű bizonyos szabályokat megszeg.

A rendfenntartó erők bizonyára örülnek ezeknek az újításoknak, azonban egyre több aggasztó eset kerül napvilágra a megfigyelési technológiákkal való visszaélésekkel kapcsolatban.

B állampolgárok ? ?Hát? legalább az anarchia miatt már nem kell félnünk?? (Ron Cobb karikatúrája 1968-ban készült)
B állampolgárok ? ?Hát? legalább az anarchia miatt már nem kell félnünk?? (Ron Cobb karikatúrája 1968-ban készült)

A kormányhivatalok mellett pedig egyre több vállalat próbál hasznot húzni az emberek megfigyeléséből.

Az egyik legújabb hír ezzel kapcsolatban például, láss csodát, a Google-t érinti, mégpedig az új Google Fit alkalmazás formájában, aminek segítségével a megacég már nem csupán a digitális, hanem a való világban is gyűjti az adatokat felhasználóiról.

Az Apple HealthKit szolgáltatásához hasonló alkalmazás, amellyel a felhasználók egy helyen gyűjthetnek minden egészségügyi információt, remek kiegészítő információforrás a Google számára. A hírek szerint a Facebook is egy hasonló szolgáltatás bevezetésén gondolkozik, tehát az egészségügyi információk központi gyűjtése minden jel szerint fontos lehet valakik számára. Vajon miért?

Az ilyenfajta adatgyűjtés különösen aggasztó a Google és hasonló vállalatok részéről, amelyek mindig is nehezen tudták megtalálni az egyensúlyt saját vélt adatgyűjtési jogosultságuk és az állampolgárok jogainak tiszteletben tartása között. Köztudott például, hogy a cég megpróbálja minél több felhasználó aktuális földrajzi helyzetét nyomon követni, hogy minél relevánsabb reklámokat jeleníthessen meg számukra.

Emellett egyre több olyan szolgáltatásra teszi rá a kezét, amelyek már a felhasználók lakását is megfigyelik. Most pedig olyan drónok építésén dolgozik, amelyek a gép útvonala alatt tartózkodó emberekről gyűjtenek majd adatokat.

Ki fogja megállapítani, ha Nagytestvér és nagyhatalmú partnerei, mint a Google vagy a Facebook megsértik a fogyasztók adatvédelmi jogait?

Mivel Nagytestvér és a nagy cégek saját ágazatuk csúcsán helyezkednek el hatalom és befolyás tekintetében, vajon bízhatunk bennünk, hogy saját magukat felügyeljék? Vagy esetleg akkor járunk közelebb az igazsághoz, ha azt feltételezzük, hogy együttműködésük eredményeként végül nem lesz hová bújni a Földön? A helyesen tippelőknek sajnos nem jár jutalom?

Előző posztKövetkező poszt

8 hozzászólás

  1. Szeretném a figyelmetekbe ajánlani a következő történelmi témájú cikket, ami szerintem nagymértékben illeszkedik a “Nagy Testvér figyel téged” típusú cikkekhez:

    http://index.hu/x.php?id=inxinx2&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Findex2%2F%23bloghu%2Fritkanlathatotortenelem%2F2014%2F12%2F03%2Fibm_es_a_harmadik_birodalom

    A történet nagyon szomorú, de egyben tanulságos is…. sajnos nem kell hozzá túl nagy képzelőerő, hogyan is érkezhet majd egy új felvonásához egyszer ez a dolog.

  2. Csak az a kérdés marhaság, amit nem tesznek fel.
    A kérdezőt pedig szerintem segíteni kell, nem ledorongolni… ejnye.

  3. Na igen és a mi állítólagos demokráciánkban (Románia), általában nem merjük a véleményünket hangoztatni, valamint az emberek nagy többsége mindenről akarna hallani, csk az igazságról egy szót se. Itt még mindig az áll fenn, h. pszt egyszót sem szabad mondani, mert sose lehet tudni, pedig eltelt 25 év a Ceausescu féle érától, most pedig egy keményebb diktatúrában vagyunk a szemedbe is mondják pl: a munkaadómmal mikor szerződést kötöttem abban benne volt többek között az is, hogy napi 8 óra meló heti 5 napban, és láss csodát mikor rámutattam erre a kitételre az volt a válasz hogy tudod a belső rendszabály szerint ez valójában napi 10 óra heti 6 napban, ha nem tetszik mehetsz amerre látsz.

  4. Európa elfoglalhatja méltó helyét az új világrendben, mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban. (forrás: index.hu) Mi az a z “Új Világrend”? Írd be a Google-ba: új világrend pps – töltsd le és nézd meg!
    Vagy egy rövid videó: https://www.youtube.com/watch?v=4sSIK1u3XSA

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend