Forrás: WND.com
A teremtéstudomány egyik kaliforniai szakértője 10.000 dolláros díjat ajánlott fel annak, aki egy döntőbíró előtt képes bebizonyítani, hogy az evolucionistáknak igazuk van, és a Biblia téved az élet kialakulását illetően.
Dr. Joseph Mastropaolo, aki korábban kineziológiát tanított, tízezer dollárt ajánlott fel saját pénzéből a Szószerinti Teremtésper (Literal Genesis Trial) elnevezésű kihíváshoz.
A másik félnek is 10.000 dollárt kell felajánlani, a győztes pedig mindent visz.
Mastropaolo weboldalán elmondja, hogy az evolúció “minden tudományos bizonyítékot nélkülöz”.
“Ennek a megállapításnak a legfőbb bizonyítéka, hogy a kihívást továbbítottuk a világ valamennyi, szókimondásáról és kritikáiról ismert evolucionistája számára, hogy szálljanak versenybe a díjért,” mondja Mastropaolo, hozzátéve, hogy “az evolúció sehol sem létezik a világegyetemben, soha nem is létezett, és nem is fog, kivéve egy 2500 éves babonán alapuló kiforgatott fantazmagória formájában.”
A mai napig egyetlen egy embert sem lehetett rávenni a 374.000 evolucionista közül, akik személyes vagy a szervezeten keresztül kiküldött meghívót kaptak, hogy a világ elé tárják az elméletet alátámasztó bizonyítékaikat.
A személyesen meghívottak között volt például Richard Dawkins, az Oxford Egyetem professzora, aki Mastropaolo szerint “valószínűleg az evolúciós folyamatok elsőszámú népszerűsítője a világon és egy jottányi tudományos bizonyítékkal sem rendelkezik,” valamint George Will, Pulitzer díjas újságíró.
A Szószerinti Teremtéspert egy kaliforniai bíróságon tartanák Santa Ana-ban, a fellebbviteli bíróság egyik bírója előtt, akit a felek közös megegyezéssel választanának.
“A bizonyítéknak tudományos jellegűnek kell lennie, ami azt jelenti, hogy objektív, érvényes, megbízható és kalibrált,” mondja Mastropaolo.
“Nincs korlát megszabva a prezentálható bizonyítékok számára az evolucionisták részéről,” jegyzi meg Mastropaolo a weboldalon. “Amennyiben rendelkeznek tudományos bizonyítékkal, arra sincs korlát, hogy hány alkalommal nyerhetik el a tízezer dolláros díjat (kevesebb, mint 6 hónap alatt meghaladhatják az 1 millió dollárt).”
“Ők nem buta emberek, sőt értelmesek, olyannyira értelmesek, hogy tudják, ilyen tudományos bizonyíték nem létezik, még a mini perre elegendő sem,” nyilatkozta a Guardian-nek.
Dr. Joseph Mastropaolo két alelnöki díjat is nyert, egyet a légtér biztonsága, a másikat a légi egészségtan terén elért munkájáért. Huszonhat éven keresztül tanított biomechanikát és fiziológiát a Long Beach-i California State Egyetemen.
Jeromos akkor reagálok neked.
Egyik előző válaszodat idézem:
?Nem lehetetlen hogy élet szülessen egy olyan óriási területen sok milliárd év alatt, ahol az élethez szükséges feltételek (víz, oxigén, hőmérséklet) adottak.?
de lehetetlen? hiszen ezzel azt mondjuk, hogy az okozat magasabb szervezettségű, komplexebb, mint az ok, ilyen pedig nincs. ezzel tulajdonképpen azt állítjuk, hogy valami olyat ad át a saját következményének, amivel nem rendelkezik.”
Most pedig ezt írod:
“az, hogy lokálisan és ideiglenesen egy rendszerben elképzelhető, hogy rendezettebb állapot alakuljon ki az előzőből csak annyit jelent, hogy BÁR KIALAKULT, de a rendszer továbbra is a rendezetlenség felé törekszik. ”
Egyszer lehetetlennek nevezted a dolgot, most pedig már azt írod hogy kialakult. Önmagadnak mondasz ellent. Meg hogyha valami kialakult, akkor az nem”elképzelhető”, hanem létező, előforduló jelenség.
Meg te se reagáltál arra, hogy a Föld a Hold nélkül miért ne létezhetett volna több milliárd évig.
Thea pedig a következőket írja:
”
Ha ennek a szerencsétlen hüllőnek bármilyen formában át kellett volna alakulnia, és ezt pár millió év alatt tette volna, most térdig kéne járnunk a köztes leletekben.” Megtapasztalható tények bárhol, hogy vannak tűzvészek, amelyekben elégnek a dolgok, árad a Duna, szökőárak vannak amik belemossák a tárgyakat a vízbe. Néhány év alatt is számtalan ilyen történik, nemhogy millió év alatt.
“Szerinted egy millió év alatt hány lábas vagy lábatlan kígyó lelhette halálát? Az igazság azonban az, ezt persze az evolucionista kutatók nem szeretik hangsúlyozni, hogy az evolúció által felmutatott (félremagyarázott) leletek elférnek egy konyhaasztalon.”
Kézzelfogható, mérhető tények. A másik oldal nem tudja ezeket cáfolni, és még egy gyűszűnyi hasonló ténnyel sem rendelkezik. Ráadásul nem csak az evolúció, hanem a kőzetek kora is mérhető, egy óriási vulkáni kőzet súlya a fizika törvényei alapján pedig széttörné a konyhaasztalt, úgy hogy a másik oldalnak nincs egy grammnyi bizonyítéka sem.
Amikor Darwin kitalálta meséjét, azt mondta, hogy majd az utána jövők dolga lesz kiásni a hiányzó láncszemeket. Hát azóta is ássák. Miért van az, hogy a sok tízmillió lelet között, amit azóta kiástak, egy sincs, ami félúton volt két faj között?
A kígyólelet pont egy félút a láb és a lábtalanság között. Bebizonyítja, hogy nem parancsszóra egy pillanat alatt, hanem fokozatosan több millió év alatt alakult a kígyó teste át. Ergó akkor a Biblia egy bizonyítékkal megcáfolt kitalált mese, és a Darviné pedig egy sok lelet által bizonyított tény.
Ricsi drága!
kevered a fogalmakat.
a rendezettség (ami magától is felállhat) nem ekvivalens a rendszerezettséggel… tudom, kényelmes összemosni.
az élet egy komplex rendszer. attól, hogy a szétszórt homokot a sarokba fújja a szél még nem lesz rendszer (komplex rendszer mégúgyse), ám rendezettebb állapot, mint az előző.
az élet egy olyan komplex rendszer, ami dacolva a világ törvényeivel fenntart egy olyan magas energiaszintű állapotot, amit folyamatosan energiával kell táplálni. az élethez szükséges információ a dns-ben van kódolva. kódolva van… ha nincs dekóder, akkor nincs értelme, akkor az még nem is rendezett, hiszen csak molekulák összevissza lánca.
leírtam neked példán keresztül, mi a különbség rendszer, a komplex rendszer és rendezettség között.
fussunk neki mégeccer, hátha most megérted:
djsyaghlaíhgdlísflgjh – ez rendezetlen (ilyen a szétszort homok)
aaaaaaaabbbbbbbbb – ez rendezett (ilyen a sarokba fújt homok)
alma – ez rendszerezett, ám nem komplex (ilyen mondjuk ha egy majom püföli a számítógépet és véletlenül ezt a betűsort üti le)
Tegnap Pistivel és Karcsival látogatást tettünk egy régi ismerősünknél, de nem találkoztunk vele, mert tavaly Békéscsabára költözött. – ez rendszerezett és komplex (na, az élet ilyen, csak sokkal komplexebb).
valószínűleg, ha olvasol egy hasonlót, fel sem merül benned, hogy egy macska nyomogatta a betűket ilyen sorrendben, miközben a klaviatúrán nyalogatta a seggét, hanem felismered, hogy ez egy intelligencia által közölt információ.
Jeromos!
Az információ nem anyagi természetéről még nem is írtál Ricsinek.
Ha tudnál irni egy-két mondatot róla….
Jó bocs. 🙂
Épp olvastam. Itt van akkor egy újabb, hetedik látható, mérhető objektív tárgyi bizonyíték:
“Két lábbal állt a földön egy a késő krétakorból származó kígyó, amely két végtaggal rendelkezett. A 85 centiméter hosszúságú Eupodophis descouensi mintegy 92 millió évvel ezelőtt élt, megkövesedett maradványaira Libanonban, egy kettéhasadt mészkőben bukkantak.
A kutatók mindössze néhány olyan egyedet ismernek, amelyek révén nyomon követhető, hogy miként alakultak át az evolúció során az ősgyíkok lábnélküli modern kígyókká.
A megkövesedett kétlábú kígyóra al-Nammoura libanoni falucska közelében bukkantak még 2000-ben. A fosszilis maradványok egy kettéhasadt vékony mészkődarab belső felületei között oszlanak meg. Hiányzik a kígyó csigolyáinak egy része, levált a farka, amely a kövületben a feje mellett helyezkedik el.
Ugyanakkor világosan láthatók a kígyó végtagjának csontjai: a szárkapocscsont, a sípcsont, valamint a combcsont. A végtag mindössze 2 centiméteres, s feltehetően a kígyó életében aligha használta.
A megkövesedett maradványokat most a grenoble-i székhelyű Európai Szinkrotron Sugárzási Létesítményben vizsgálták meg, s ráleltek a másik végtagra, amely a mészkőben rejtőzködik.
“Biztosak voltunk benne, hogy a kígyónak két lába volt, de jó volt saját szemünkkel meggyőződni erről” – hangsúlyozta Alexandra Houssaye, a párizsi Nemzeti Természettudományi Múzeum kutatója.
Reményei szerint a másik végtagon olyan jellegzetességeket lehet majd felfedezni, amelyek nem észlelhetők a látható lábon.”
Tehát akkor a különböző mérések és a tárgyi bizonyítékok is azt bizonyítják, hogy mégsem egy parancsszóra szűnt meg a kígyók lába létezni, mint ahogy a Biblia állítja, hanem fokozatosan. Kár hogy a Teremtéstörténetet kell megcáfolni, és nem Ádám, Éva és a kígyó meséjét!
Ricsi!
nehéz úgy beszélgetni, vitázni, hogy amiket írok egészen egyszerűen figyelmen kívül hagyod, csak hajtod a magadét.
Ha ennek a szerencsétlen hüllőnek bármilyen formában át kellett volna alakulnia, és ezt pár millió év alatt tette volna, most térdig kéne járnunk a köztes leletekben. Szerinted egy millió év alatt hány lábas vagy lábatlan kígyó lelhette halálát? 😀 Az igazság azonban az, ezt persze az evolucionista kutatók nem szeretik hangsúlyozni, hogy az evolúció által felmutatott (félremagyarázott) leletek elférnek egy konyhaasztalon.
Amikor Darwin kitalálta meséjét, azt mondta, hogy majd az utána jövők dolga lesz kiásni a hiányzó láncszemeket. Hát azóta is ássák. Miért van az, hogy a sok tízmillió lelet között, amit azóta kiástak, egy sincs, ami félúton volt két faj között? 😀
Egyébként a Fajok eredetét olvastad? Szerintem önmagában elég, hogy egy igazságkeresőt elindítson a helyes irányba… 🙂
Teljes címe: On the Origin of Species by Means of Natural Selection, or the Preservation of Favoured Races in the Struggle for Life
Akkor inkább menjetek a Free Hugsra, hasznosabb mint félreértett tételeket terjeszteni. 🙂
Figyelj Ricsi, mivel nem tudtunk meggyőzni te győztél, rendben? Mit akarsz még ezen felül? Miért sértegetsz minket? Én nem emlékszem, hogy így bántunk volna veled. Akkor vajon mi az oka ennek a rosszindulatnak? Tudod Ricsi, egy igazi győztes nem úgy viselkedik mint te.
Itt nem a győzelemről van szó, de ettől függetlenül sajnos Ricsi a legnagyobb vesztes. És ezt őszintén sajnálom. Persze mindig van remény.
Sokan nem szeretik az igazságot. Szerencsére az igazságot ez egy cseppet sem zavarja. 😀
magyarázd már meg kedves Ricsi, azon mit lehet félreérteni, hogy minden magárahagyott rendszerben nő a rendezetlenség?
tudod mit jelent az a szó, hogy “minden”?
azt, hogy kivétel nélkül. tízből tízszer, százból százszor, egymilliárdból egymilliárdszor. ha egyszer, csak egyszer másképp történne, akkor a termodinamika második főtétele nem lenne igaz.
az, hogy lokálisan és ideiglenesen egy rendszerben elképzelhető, hogy rendezettebb állapot alakuljon ki az előzőből csak annyit jelent, hogy bár kialakult, de a rendszer továbbra is a rendezetlenség felé törekszik.
példával élve: ha keverek egy pakli kártyát, lehet hogy egymás mellé kerül a pikk hármas, négyes, ötös… lehet, hogy a következő keverésnél még a hatos is melléjük kerül, ám minden keverés után egyre valószínűtlenebb az, hogy
– fennmarad ez az állapot
– hogy rendezettebb lesz ez az állapot.
Én is ilyen okos voltam,az értelem végtelen labirintusokat hoz létre,számokat,és tényeket,de a tudomány a számaival végül eljut oda,hogy az atomot a legkisebb részre szedje,nem talál semmit.Mert nincs ott semmi.
Szeretetre vágytam,és olvastam a Bibliában,hogy Isten szeretet,olyan feltétel nélküli,hűséges érzelem,amire mindenki vágyik a lelke mélyén.Megbíztam benne és a szeretetet kezdtem szeretni,ami akivé lett bennem és a szeretet viszont szeretett,és élő önálló tudatként reagált az érzelmeimre.Isten tényleg szeretet.
Vegyél elő egy verset,valami érzelmeset,és olvasd végig,érzed a hatását,a hangod rezgését,a szíved beleremeg,megérint,hiszen olyat választasz,ami hozzád közelálló.Elemezd ki,szedd szavakra,írj fogalmazásokat a költő érzelmeiről,értelmeddel zúzd szét,és a vers helyén nem találsz semmit,pont mint az atom mélyén a tudósokat fogadja.
Miért?Mert Isten álmodja ezt az egészet,Ő képzeli el akarja a létét,mondja ki a legyen szót,és csak a saját létéből ad neki életet.
Egy szételemzett Istent nem fogsz megtalálni,mert elemzed az értelmeddel,legyalulod,és szétszórod darabokra.
Egy szeretetté szeretett szeretet életre kel benned,és át meg áthat.
A nőt hogyan szereted szikével felkockázod és kielemzed a belső szerveit?Vagy úgy ahogy van szerelmes vagy belé,a szemébe a mosolyába,a lényébe.
Az értelem fontos,de az érzelem is,arany középút és minden helyre rázódik.
De te nem a vizet mutattad meg, hanem hogy az egész csapat félreértelmezte a termodinamika tételt. 🙂 Meg hogy tapasztalható, látható, mérhető, fellelhető tényeket sem fogadtok el amiket felsoroltam, csak süketelitek fanatikusan a két szemmel is LÁTHATÓ tényeknek (csillagok, hóesés, víz a lavórban, mérés,vallások) ellentmondó hiedelmeket. Felsoroltam kb 6 látható tényt, ti meg két félreértelmezett tétellel, egy feltételezéssel, meg egy elmélettel jöttök, amelyek közül egyik sem tény. A fanatikus jellemzője az elvakultság, hogy nem veszi a látható tényeket figyelembe, csak ismételgeti a hiedelmeit.
Thea ez neked küldöm szeretettel. Ha van egy kis szabadidőd nézd meg.
http://www.youtube.com/watch?v=vvVt4lDSPeY
Köszönöm. Elmentettem. 🙂
Ti nagyon el vagytok tévedve, nyissátok ki az értelmező szótárat ott hogy feltételezés:
Feltételezés: az a cselekvés, hogy valamit igaznak gondolunk, HABÁR NINCS RÁ BIZONYÍTÉKUNK, illetve maga a dolog, amit igaznak gondolunk; feltevés.
Csupán segíteni próbáltunk neked. Biztos ismered a mondást: Odavezetheted a lovat a vízhez, de nem kényszerítheted, hogy igyon. A többi rajtad múlik.
“A föld mágneses mezeje: A 70-es évek végén, DR. Thomas Barnes, fizika professzor az 1835-1965 között rendelkezésre álló adatokat elemezve megállapította, hogy a föld mágneses mezeje évszázadonként 5%-kal gyengül. (K.L. McDonald and R.H. Gunst, Analysis of the earth?s magnetic field, ESSA Technical Report, IER 46-EIS 1, US Government Printing Office, 1967) Későbbi vizsgálatok megállapították, hogy ez a mágneses mező 40%-kal erősebb volt 1000 évvel ezelőtt, mint ma. Barnes professzor arra következtetett, hogy ennek oka a föld fém magjában található elektromosság gyengülése. Állandó gyengülési ütemet feltételezve”
Ahogy Jeromos mondaná ÁCSI! Feltételezve? Tehát akkor ez csak egy feltételezés. Az eleje lehet igaz, aztán meg utána rak egy feltételezést, ami vagy igaz vagy nem, nincs bebizonyítva. FELTÉTELEZNI bármit lehet, azt is hogy állandó és azt is hogy nem állandó.
Tehát eddig két félreértésnél (hold, termodinamika) és egy feltételezésnél tartotok, közös erővel. Szép csapat. 😀
“A Hold-Föld távolsága a legegyszerűbb példa: a hold egy spirális pályán, folyamatosan (évente 4 centiméterrel) távolodik a földtől (ez az ütem valószínűleg nagyobb volt régebben, semmiképpen sem lassabb). Ha a távolodás üteme alapján csak 20 ezer évet megyünk vissza az időben, a hold olyan közel lett volna a földhöz, hogy belezuhant volna. A hold soha nem lehetett 18400 km-nél közelebb (ezt Roche határértéknek hívják) a földhöz. ? Jonather Sarfati, Creation Ex Nihilo, 1979”
A csillagászatban holdnak nevezzük a bolygók körül keringő égitesteket. A Hold a Föld gravitációs pályába befogott égitest. Létezhetett a Föld 4 milliárd évvel ezelőtt is, csak egyszerűen úgy, hogy a Hold nem keringett még körülötte, hanem azt csak 20 ezer éven belül fogta be a gravitációs pályájába.
Szívesen válaszolok ezekre, de már ígyis van vagy hatféle téma, először is azokat zárjuk le és csak utána nyitogassunk újakat.
Most miért kanyarodtunk vissza a lezárt témára, a bizonyíthatatlan ősrobbanásra amit már lezártunk azzal, hogy ahogy a teremtést, azt sem lehet bebizonyítani még hogy úgy volt? Nyissuk ki újra? Minek? Ez mondtam hogy csak egy napjainkban még bizonyíthatatlan elmélet, és több elmélet is van, ezeken még a tudósok is vitatkoznak. Amíg nincs semmi kézzelfogható, egy New Yorkban megjelent Istenség, aki millióknak mutogat látványos csodákat,vagy amíg nem tudunk csontleletekből DNS mintát venni, addig nem érdemes vitatkozni evolúcióról, mert az csak meddő hitvita lenne, TÉNYEK nélkül. Akkor nyissuk ki újra azt a témát, ha bármelyik fél rendelkezik ilyennel, különben tényleg hitvita.
Azután a termodinamika volt a téma, emberek Istenteremtése, az Andromeda távolsága, meg a leletek és kőzetek.
Először elismeritek akkor a tényt, hogy az emberek már sok-sok Istent és Istenekkel, szellemekkel kapcsolatban lévő embert és sok-sok természetellenes csodáról szóló írást teremtettek, tehát hogy emberek teremtettek már sok-sok Istent?
Elismeritek akkor, hogy a termodinamika félreértelmezett mítosz totál ökörség volt, hisz már a hó eséséből, meg egy lavór vízből is látni?
Elismeritek, hogy 2.2 milliárd év kell ahhoz, hogy 2.2 milliárd fényévnyire lévő helyről ideérjen a fény hogy láthasd, és hogy az hogy nem onnan indult el az semmilyen TÉNNYEL sem bizonyítható be, csak az hogy onnan elindult, hisz ÉRZÉKELHETŐ a fény a szemünkkel?
Azt már láttam hogy a radioizotópok felezési idejével hadilábon álltok és úgy állítjátok be mintha ez valami hiedelem lenne. Pedig ez egy bármikor bárki által lemérhető dolog, tehát az is tény hogy a különböző kőzetrétegek, leletek hány évesek. Ezek nem egyetemi mendemondák, hanem ez a bárki által MÉRHETŐ TAPASZTALHATÓ valóság. Az hogy nem HISZEL a számológépednek, nem HISZEL a mérésnek, az meg a te személyes meggyőződésed, hisz az MEGTAPASZTALHATÓ tény hogy mennyi az annyi. Tehát akkor ezt lezárhatjuk azzal hogy vannak a megtapasztalható, lemérhető tények, amikben te személyes meggyőződésedben nem hiszel?
Ricsi!
egyezzünk meg abban, hogy az nem érv, ha azt mondod, tévedésben vagyunk.
erre egy elemista is képes.
“Elismeritek, hogy 2.2 milliárd év kell ahhoz, hogy 2.2 milliárd fényévnyire lévő helyről ideérjen a fény hogy láthasd, és hogy az hogy nem onnan indult el az semmilyen TÉNNYEL sem bizonyítható be, csak az hogy onnan elindult, hisz ÉRZÉKELHETŐ a fény a szemünkkel?”
nézz utána a fehér lyuk elméletnek.
“az öreg Föld elméletnek ellentmond egy csomó TÉNY? de ezekről nem tudsz, mert a jelen tudományos paradigmát (másképp mondva dogmát) nem igazolja, így nem is igazán hangoztatják.”
Ez olyan mintha azt mondanád hogy van a zsebedben egy bizonyíték arról hogy 2+2=5, nem nagyon hangoztatod de el kell hinnünk, hogy a világ félreértésben él azzal hogy 4, pedig 5.
Ez így a te ?Személyes meggyőződésed egy személyről, közösségről, tanról, elvről, vallásról” marad. Ezeket a dolgokat meg nyugodtan kifejthetitek részletesen ezen a privát fórumon, legalább nem széles körben nevetnek ki, mint a termodinamikás félreértelmezéseteknél. 🙂 De persze csak ha mindenki számára mérhetőek, érzékelhetőek, tapasztalhatóak, fellelhetőek, mint a hóesés, a más vallásos csodákban hívő népek, a távolság, vagy a lavór víz. 🙂 Mert én csupa érzékelhető tényt állítottam, nem elrejtett dolgokra hivatkoztam, nem pár ember számára megjelenő elbújt Istenekre, vagy Szent mesékre amelyek vagy igazak vagy nem, vagy bizonyíthatatlan teremtéselméletekre, vagy bal zsebemben lévő tömeg által nem ismert csodákra. Ezek mind a ti személyes meggyőződésetek.
http://www.everystudent.hu/a/letezik.html
http://www.youtube.com/watch?v=3t9GQutcP48 Én helyetted a többit előadást is meghallgatnám.
Ha vetted volna a fáradtságot, hogy elolvasd, amit többször is belinkeltem már tudnád a részleteket. Esetleg nem értesz angolul? Mert akkor megértem.
Most kettőre lesz időm, talán a többiek leírnak más példákat.
A Hold-Föld távolsága a legegyszerűbb példa: a hold egy spirális pályán, folyamatosan (évente 4 centiméterrel) távolodik a földtől (ez az ütem valószínűleg nagyobb volt régebben, semmiképpen sem lassabb). Ha a távolodás üteme alapján csak 20 ezer évet megyünk vissza az időben, a hold olyan közel lett volna a földhöz, hogy belezuhant volna. A hold soha nem lehetett 18400 km-nél közelebb (ezt Roche határértéknek hívják) a földhöz. ? Jonather Sarfati, Creation Ex Nihilo, 1979
A föld mágneses mezeje: A 70-es évek végén, DR. Thomas Barnes, fizika professzor az 1835-1965 között rendelkezésre álló adatokat elemezve megállapította, hogy a föld mágneses mezeje évszázadonként 5%-kal gyengül. (K.L. McDonald and R.H. Gunst, Analysis of the earth?s magnetic field, ESSA Technical Report, IER 46-EIS 1, US Government Printing Office, 1967) Későbbi vizsgálatok megállapították, hogy ez a mágneses mező 40%-kal erősebb volt 1000 évvel ezelőtt, mint ma. Barnes professzor arra következtetett, hogy ennek oka a föld fém magjában található elektromosság gyengülése. Állandó gyengülési ütemet feltételezve a folyamat nem lehet 10.000 évnél hosszabb, különben a kiindulási erősség olyan magas lett volna, hogy a föld megolvadt volna. Az evolucionisták azt gondolják, hogy egy a mag körül keringő elektromosság hozza létre ezt a mágneses mezőt, bizonyítani azonban nem tudják és több tudós, például Dr. Russel Humphreys cáfolta már az elméletet.
Ricsi!
te nem tényekre, hanem tények egyfajta interpretációjára, értelmezésére hivatkoztál… baromi nagy különbség.
tudod, ezek a korral változnak.
vegyük az ősrobbanás-elméletet.
aszondja, hogy a világ a fizikai semmiből (???????) elindult egy gravitációs szingularitással, amelyben a világmindenség egy végtelen sűrűségű pontban volt.
először is… semmi válasz nincs arra, ezelőtt mi volt… a tudomány felteszi a kezét.
másodszor… a gravitációs szingularitás egy ellentmondás (maga a szó, hogy szingularitás is paradoxont, ellentmondást takar)… egy elmélet kritériuma, hogy axiómái ellentmondásmentesek legyenek. az ősrobbanás-elmélet nem ilyen, magyarán még elméletnek sem állja meg a helyét.
vizsgáljuk meg, mi igazolja az elméletet:
– a csillagok vörös-eltolódása.
csakhogy ez nem kivétel nélküli… számos csillag színképe ibolyába tolódik, ami azt jelenti, közeledik.
ezfelett a vörös-eltolódás jelenségének vannak más interpretációi is, érdemes lenne utánaolvasnod… hamár ennyire szentként tiszteled a tudományt.
– a kozmikus sugárzás.
a kozmikus sugárzást kizárólag a naprendszeren belül mértük… az, hogy kozmikus lenne, pusztán egy feltételezés.
ennek a sugárzásnak szintén vannak egyéb (jobb) értelmezései
nézzük meg, mi kell ahhoz, hogy az elmélet igaz legyen:
-sötét anyag…
még sehol
-sötét energia
nyoma sincs
– az a fizikai folyamat, amely leírja a galaxisok, naprendszerek keletkezését
egyelőre semmi
mire ad választ az elmélet?
a keletkezésre nem, mivel arról fogalma sincs
a kezdeti állapotokra nem, mert azt egy ellentmondásban határozza meg
a későbbi folyamatokra nem, mert nincs fizikai modell a galaxisok, csillagok kialakulására, pusztán tényeket nélkülöző találgatások.
jelen állapotokra nem, mert a feltételezéseket igazoló sötét anyag, sötét energia léte nem bizonyítható, így a tágulás ütemének gyorsulása sem… ezen kívül a tágulás nem kivétel nélküli, annak megmagyarázása nélkül nem életképes az elmélet.
tehát akkor mire ad választ az istenített tényeken, méréseken, tapasztalatokon, stb alapuló tudomány????
Laci, most tudományos vitát folytatunk, úgyhogy nem mondom el mi a véleményem mert az tényleg csak “hit” lenne hogy szerintem hogy alakult ki és nem is érdekel senkit.
Én csak annyit mondtam, amiben még egyet is értettünk, hogy sem azt nem lehet bebizonyítani, hogy egy Isten teremtette a világot, sem azt hogy ősrobbanás volt, sem az hogy akármi, hisz nem voltunk ott és még nincsenek ilyen bizonyítékaink. Az evolúciót sem lehet bebizonyítani, ahogy azt sem hogy a pár száz évvel ezelőtti ember egy faj volt a ma élő emberrel, hisz nem bizonyítható, hogy képesek a szaporodásra, senki nem próbálta. Meg azt sem hogy egy ládát vagy akármit csinált valaha, vagy nem csinált soha a természet azt sem lehet bebizonyítani. Ezek hiedelmek.
Mi az a hit az értelmező szótár szerint: “Személyes meggyőződés egy személyről, közösségről, tanról, elvről, vallásról.” Én nem mondtam hogy az evolúcióban vagy az ősrobbanásban vagy az Istenben Istenekben szellemekben hiszek, én csak azt állítottam, hogy nem bizonyítható egyik sem.
Ida: Te azt hiszed hogy hiedelmekről beszélek és nem a valóságról, mert félreérted a szavak jelentését. Tudom javasolni az értelmező szótárt. A való az igazság, a tény szinonimája. A való: “A szóban forgó jellemzőkkel LÉTEZŐ, ÉRZÉKELHETŐ, FELLELHETŐ, TAPASZTALHATÓ.”
Annak hogy a Föld max 6000 éves lehet, teljesen ellentmond egy sima csillagászati meg kormeghatározási mérés, ezt TAPASZTALHATÓ a vonalzóddal, számológépeddel. Az hogy emberek teremtenek Isteneket, szellemeket az is tény, hisz ha utazunk a bolygón FELLELHETÜNK különböző vallásokat ma is. A saját szemeddel ÉRZÉKELHETŐ amikor esik a hó, hogy rendszeren belüli lokális entrópia csökkenés megengedett.
Nagy betűvel írtad hogy HISZEK, de ezek mind TÉNYEK az értelmező szótár szerint. Nem XY-ka mondta nekem az egyetemen, mint nektek a templomban, hanem amiket írtam bárki tudja ezeket “érzékelni, fellelni, tapasztalni” ezért tények.
“Annak hogy a Föld max 6000 éves lehet, teljesen ellentmond egy sima csillagászati meg kormeghatározási mérés, ezt TAPASZTALHATÓ a vonalzóddal, számológépeddel. ”
ácsi!
vannak mérések, tények és vannak azoknak interpretációi.
az öreg Föld elméletnek ellentmond egy csomó TÉNY… de ezekről nem tudsz, mert a jelen tudományos paradigmát (másképp mondva dogmát) nem igazolja, így nem is igazán hangoztatják.
csak párat említve.
az óceánok sótartalma, a folyók deltája, a sivatagok kora, a hegyerózió, a mágneses mező csökkenése, a Föld-Hold távolság… nézz csak ezeknek utána.
abban a tévhitben élsz, hogy a tudomány úgy működik, hogy az újonnan megállapított tények tükrében folyamatosan változik, pedig ha tanulmányoztad volna a tudománytörténetet, tapasztalhatnád, erről szó sincs.
vannak favorizált elméletek (paradigmák), amik akár az újonnan felmerült felfedezéseknek ellentmondva tartják magukat addig, míg tarthatatlanná válnak. ekkor billen a mérleg és jön az új paradigma. a régi romokban, ám az új sem biztos, hogy akár egy milliméterrel is közelebb van az igazsághoz. persze ez nem minden tudományágra igaz, de a kozmológiára pont igen.
Ricsi, most már utána kéne nézni néhány itt elhangzott TÉNYNEK, mert úgy tűnik, hogy csak ismételgeted az iskolában tanultakat.
Azt kellene megértened, hogy itt nagyon sok olvasó ugyanonnan indult, ahol most te vagy, ugyanazokat a dolgokat tanultuk annak idején, ugyanazt hallottuk a tévében, de éreztük, hogy valami nem stimmel és az igazságot akartuk, nem pedig egy elméletet igazolni.
Az információ szabadon rendelkezésedre áll.
Ez például csupán 4 perc 🙂 http://www.youtube.com/watch?v=lKM9yoQ3Wug
Kedves Ricsi!
írod:
“Ida: Te azt hiszed hogy hiedelmekről beszélek és nem a valóságról, mert félreérted a szavak jelentését. Tudom javasolni az értelmező szótárt. A való az igazság, a tény szinonimája. A való: ?A szóban forgó jellemzőkkel LÉTEZŐ, ÉRZÉKELHETŐ, FELLELHETŐ, TAPASZTALHATÓ.?”
Nem kedves Ricsi! Nem értelmezem félre a szavak értelmét! Pontosan azt írtam, amit akartam!
Te a mérésekben, teóriákban stb-ben akarsz hinni! Megteheted!
Továbbra se jutott el a tudatodig az, amit írtam ( a többiek csak azért nem írták neked úgyanezt, mert minek ismételjék), hogy MI TALÁLKOZTUNK ISTENNEL! Számunkra nem azért nem kétséges a teremtés, mert tudományos bizonyítékot kaptunk rá ( amit persze kaptunk, hiszen erről beszélünk, hogy még egy virus is sokkal bonyolultabb felépítésű MŰKÖDŐ szervezet annál, mint amit már így, a “tervrajzokat” ismerve is megtudnánk alkotni mi emberek, akik úgymond intelligens élőlények vagyunk! Ezért azután nagyon nehéz lenne elképzelni, hogy egy “pukk”, vagy bármi hasonló kaliberű történés létrehozhatott volna, akár csak egy ilyet is!), hanem mert személyes kapcsolatban állunk az alkotóval!
De az az érdekes, hogy pl ez téged egyáltalán nem érdekel! Még csak kiváncsiság szinten se!
írod:
“Annak hogy a Föld max 6000 éves lehet, teljesen ellentmond egy sima csillagászati meg kormeghatározási mérés, ezt TAPASZTALHATÓ a vonalzóddal, számológépeddel. “-
ezt már mondtuk, hogy megállapodásokon alapszik! Mint pl az is, hogy egy méter, az mekkora legyen! ( De te továbbra is úgyanazokat a dolgokat hozod fel, mintha azok bizonyított tények lennének!)
írod:
“Az hogy emberek teremtenek Isteneket, szellemeket az is tény, hisz ha utazunk a bolygón FELLELHETÜNK különböző “vallásokat ma is.”
Nem, a helyzet az, hogy nem az emberek hozták létre a vallásokat, hanem Sátán az angyalai ( ördögök) és a démonok!
Persze tudom, hogy ez neked így nevetségesen hangzik, ( mármint , hogy ők is léteznek! De ettől még így van. Még akkor is, ha nem tudod őket megmérni!), de ha az ember megismeri az igazságot, akkor tudja, hogy a Biblia minden szava igaz!
És ebbe Sátán létezése is beletartozik, aki éppen azon fáradozik ( ahogyan az emberiség történetében eddig is), hogy lehetőleg minnél több embert elhítessen, és távoltartsa őket az igazságtól, Istentől, és Isten megváltásától, amit Jézus Krisztusban ajánl fel az embereknekl! És sajnos sokak esetében ez meg is történik, ami annál inkább is sajnálatos, hogy ezen emberek nagyrésze , az örökkévalóságot is a Sátánnal fogja tölteni, olyan helyen, ahová senki nem kivánkozik! ( Még akkor is így van, ha valaki nem hisz benne!)
Szia Ricsi!
írod:
“Mi az a hit az értelmező szótár szerint: ?Személyes meggyőződés egy személyről, közösségről, tanról, elvről, vallásról.? ”
Erről a személyes meggyőződésről beszélünk Istennel és Jézus Krisztussal kapcsolatban!
Írod:
“Én nem mondtam hogy az evolúcióban vagy az ősrobbanásban vagy az Istenben Istenekben szellemekben hiszek, én csak azt állítottam, hogy nem bizonyítható egyik sem.”
Abban hiszel, hogy nem bizonyítható egyik sem ( legalábbis mostmár eljutottunk idáig, mármint, hogy szerinted nem bizonyítható)!
Róm 1,19
Ami ugyanis Istenről megismerhető, az világos előttünk, mert Isten nyilvánvalóvá tette számunkra.
Hiszen ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, a világ teremtése óta művei alapján értelemmel felismerhető.
Éppen ezért nincs mentség számukra. Noha felismerték az Istent, nem dicsőitették őt mint Istent, s nem adtak hálát neki, hanem szégyent vallottak okoskodásukban és oktalan szívük elborult.
Azzal kérkedtek, hogy bölcsek, de oktalanokká váltak.
De reméled, hogy vonalzóval és számológéppel, majd egyszer az lesz?!
Hát pedig itt ti vagytok akik HISZnek dolgokat, a TÉNYEK, a TUDOMÁNY alapja a MÉRÉS.
Nem kell senkinek elhinned semmit, te is ki tudod számolni egyszerű fizikával, hogy mekkora az Andromeda távolsága és hogy mekkora a fény sebessége; te is ki tudod számolni kormeghatározásnál a radioizotópok felezési idejét; te is láthatod hogy a rendszeren belüli lokális entrópia csökkenés megengedett amikor esik a hó, ami a víz rendezettebb formája és te is ki tudod számolni hogy 2+2=4. Ti ilyen mérhető, teljesen egyszerűen leellenőrizhető tényeknek mondtok ellent.
Itt ti vagytok akik hiszik hogy a sok csodákról beszámoló írás közül melyik igaz, láda végtelen idő alatt miért nem keletkezhet, meg hogy 6000 éves a Föld. Ezek mind csak tényeknek ellentmondó HIEDELMEK.
Szia Ricsi
Nekem személyesen az a bajom az evolúcióval, hogy annyi lóláb lóg ki belőle, amennyi oldalról megvizsgálom, és annyi sebből vérzik ez az elmélet, ahány kérdést csak felteszek vele szemben. És csalódottságomra tudományosnak van feltüntetve. Gondolom egyetértesz velem, hogy azt nevezhetjük tudományosnak, amit képesek vagyunk bemutatni, vizsgálni tudjuk, tudunk rajta kísérletezni, és a kísérletek eredményéből megbizonyosodhatunk az igazáról.
Persze vannak bonyolult tudományos tények is, amiket nincs alkalmunk személyesen kipróbálni, megmérni, de elhisszük biztosan, mert minden bizonnyal tudományos, mert azon valakik sikeresen meggyőződhettek. Pl a fény sebessége, az atom felépítése stb.
De mennyire tudományos az evolúció, vagy az ősrobbanás? Be tudjuk mutatni? Tudunk rajta kísérletezni? Ki látta az ősrobbanást? Soha senki nem látott és nem jegyzett fel olyan eseményt, hogy ősrobbanás.
Ki látta, hogy mikor és miként született meg a Nap? Be tudjuk mutatni kísérletekkel?
Vagy be tudjuk-e mutatni, hogy élettelen anyagokból, teljesen természetes folyamatok következtében élet alakul ki? Ki tudjuk-e kísérletezni? Azt se tudjuk bemutatni, hogy az emberiség összes tudását beleadva, intelligenciával és precíz célirányossággal életet tudunk kikísérletezni és kifejleszteni.
Be tudjuk-e mutatni, hogy sok ezer vagy millió véletlen mutáció után egy patkány bálnává, vagy emberré evolválódik? Ilyenek és ezekhez hasonlók lennének az evolúció alapkövei, amiket tudományosan be kellene mutatni. Ezekre semmilyen tudományos bizonyíték nem létezik. Tehát az evolúció is ugyan ennyire tudományos. Elméletek, találgatások, feltételezések, elképzelések vannak bőven.
Ricsi
Tehát te úgy gondolod, hogy : a Világegyetem zárt rendszer, nincs szükség külső természetfeletti erő beavatkozására. Mindent meg lehet magyarázni természeti törvényekkel és folyamatokkal.
Szerinted a Világegyetem törvényei is kialakultak?
Ez érdekelne engem, hogy milyen választ tartasz elfogdhatónak. Tehát, a Világegetem hirtelen keletkezett és fizikai törvények teljes rendszerére lelt, amelyek csak arra vártak, hogy engedelmeskedjen nekik? Vagy ezek a törvények is kialakultak, és akár mikor változhatnak is? Senki sincs aki meghatároztata volna őket, és felügyelné ezeket törvényeket?
Szerinted bármi is létre tudja-e hozni önmagát? A bármibe természetesen beletartoznak a matematika, a fizika, kémia, biológia, informatika törvényei is.
Kedves Ricsi!
Nem , itt te vagy az aki HISZEL dolgokat! Mi tudjuk, hogy van Isten, és az Ő Fia a Krisztus Jézus, aki a mi megváltónk!
És, ha valóban az igazságot akarnád tudni, akkor te is tudhatnád, ( és a tied is lehetne) mert kijelentené magát neked! De te azt akarod, hogy az legyen az igazság, amit te hiszel!
Mondod a magadét, de azokon, amit írunk nem akarsz elgondolkodni! Beszélsz a mérhető dolgokról, és a többiről, ami mind csak hít és megegyezés kérdése! Mégpedig azé a híté megegyezésé, hogy XY elvégzett egy egyetemet, ahol tanult, amit tanult, és létrehozott egy ELMÉLETET ( ami lehetőleg valamilyen szinten ráépül az eddigiekre, és lehetőleg ne lehessen mérni azt se , hogy ki ne derüljön, hogy már az se volt igaz!) , amit a többiek elfogadnak! ( Mindegy mit, csak ne legyen Teremtő, ne legyen Isten, mert akkor nem kell tartani az ítéletétől sem! Mármint ők is azt akarják, hogy inkább az legyen az igazság, amit ők akarnak HINNI! De igazából nem tudják bizonyítani se a szénizotóp felezési idejét, se az ősrobbanást, se a fénysebességet ( megjegyzem már régen megdőlt! Gyorsítóval, már a fényseb 7 szeresét is létrehozták, csak bejelentés után, fagyasztották a dolgot, mert nem abban akanak hinni, hogy tévedtek, hanem abban, hogy amit eddig “összedobtak” az az igazság! Ez egyébbként mindennel így van. Semmivel se járunk a középkori gyakorlat előtt! Akkor is nehéz volt bizonyítani, hogy “…és mégis mozog a föld…!)
Igazából válaszolni se tudsz semmilyen kérdésre, ahogyan ők se tudnak! Pl hogy hogyan lett a “rendből” egy olyan “rendezetlenség”, ami a DNS-t létrehozta?! És nem csak egyet, hanem milliónyi fajtát?! És minden fajta DNS egy tökéletesen kivitelezett “rendezetlenséget” hoz létre, amely “rendezetlenség” reprodukálni is képes magát!( Arról már ne is beszéljünk, hogy milyen módszerek vannak rá!) És még kisérleti szinten se tudnak létrehozni még abból a, pl légy DNS-ből egy malacot! Miért? Ha ilyen keveset se tudnak megtenni ( amit az anyag szerintetek magától megtett, ami úgye te is belátod, hogy ebben az esetben azt jelenti, hogy az úgynevezett anyagban több inteligencia kell, hogy legyen, mint az emberiségben együttvéve!) , akkor hogyan hihetsz abban, hogy az elméleteik akármennyire is igazak?
Írod, hogy mérések, kisérletek által jöttek rá dolgokra, és úgymond azt bizonyítottnak veszik! Ezek közül a bizonyítékok közül a legtöbb csak HÍT.
Az igazi, valódi tudósok, akik nem a maguk elismertségét keresik, hanem az igazságra kiváncsiak, azok azt mondják, hogy minnél többet tudunk, annál kevesebbet értünk!
Úgyhogy egymás érvelésének tapsoltok, de eddig fel tudtatok mutatni “nem hiszem-et” egy “úgy hiszem-et” egy “annak hiszek-et” és egy félreértelmezett termodinamika tételt.
A hiedelmeknek meg ellentmondott a kőzettan (kialakulásuknak ideje), az őslénytan és az ősembertan (a lelet kora), a csillagászat és a fizika fizika (2.2 milliárd év mire ideér a fény az Andromedáról) és a történelem is (több ezer Isten teremtése, az emberek teremtik az Isteneket). Ha pedig nem csak egy hanem szinte minden tudomány ellentmond nekik, akkor ideje elgondolkodni a hiedelmeiteken, nem? 🙂
Szia Ricsi!
írod:
“Úgyhogy egymás érvelésének tapsoltok, de eddig fel tudtatok mutatni ?nem hiszem-et? egy ?úgy hiszem-et? egy ?annak hiszek-et? és egy félreértelmezett termodinamika tételt.
A hiedelmeknek meg ellentmondott a kőzettan (kialakulásuknak ideje), az őslénytan és az ősembertan (a lelet kora), a csillagászat és a fizika fizika (2.2 milliárd év mire ideér a fény az Andromedáról) és a történelem is (több ezer Isten teremtése, az emberek teremtik az Isteneket). Ha pedig nem csak egy hanem szinte minden tudomány ellentmond nekik, akkor ideje elgondolkodni a hiedelmeiteken, nem? ”
Te mit tudtál eddig felmutatni, azonkívül, hogy elmondtad a hiedelmeidet, és azt, hogy te a “tudomány” azon képviselőinek hiszel, akik nem elég inteligensek ahhoz, hogy azokon a felfedezéseken amiket tettek mások , elgondolkozzanak, hogy azok valóban lehetségesek-e, azon az alapokon, amiket tanultak eddig! Megjegyzem, mindegyik valamirevaló, valóban értelmes tudós, (aki valóban fedezett is fel fizikai, kémiai, biológiai, stb törvényeket, összefüggéseket, nem csak elvégzett valamilyen egyetemet, és abból él, hogy mások munkájába csicskáskodik), mind Isten hívővé, teremtéshívővé vált!
Persze az a te dolgod , hogy az igazságot akarod-e tudni, vagy azt gondolod, hogy ha a hazugságnak hiszel, akkor az majd igazsággá válik!
írod:
” Ha pedig nem csak egy hanem szinte minden tudomány ellentmond nekik, akkor ideje elgondolkodni a hiedelmeiteken, nem? ”
Miért?! Mi ismerjük Istent személyesen, mint ezt már írtam is ( csak érdekes módon, pont ez az ami téged nem érdekel, hogy ” hogy van ez”?)! Nekünk már nem kell gondolkodni “hiedelmeken”! Azt addig kellett nekünk is, amig nem az igazságot kerestük! Persze ehhez hozzátartozik, hogy mi az igazságot kerestük! Ezért találhattuk meg! Ahogyan, az általam már említett tudósok is, akik végül meg is találhatták!
A felsorolt területek éppen az ellenkezőjét igazolják. A tény, hogy egyetlen köztes fajt sem találtak az évek során, a sok millió kiásott lelet között, se emberit, se állatit, elég érdekes.
A kőzettan, mint már írtam egy vicc, hiszen a paleontológiával való körkörös érvelésen alapul.
Az élet magától alakul ki? Viszont egy deszkákból és szögekből összetákolt ládát csak egy ember képes megalkotni. 😀
Szíved joga hinni az evolúció mesének, de ez nem változtat azon, hogy létezik egy abszolút igazság és ezt csak őszintén keresve fogod megtalálni.
Minél több akadály van és minél több idő telik el, annál valószínűbb hogy élet magától kialakul. Egyéb kérdés?
Kérdések és válaszok. Szerintem nagyon le vagy maradva az információk területén. Nem ártana mást is nézni, hallgatni, és olvasni az egyoldalú tájékoztatáson kívül. Vajon miért nem találkozol ilyen és hasonló dokumentumfilmekkel, összesített tudományos kutatási eredményekkel a tévében, oktatásban stb-ben?
http://www.youtube.com/watch?v=vYCg-G1uVJs
Gyorsan hozzá kell tennem, hogy nem azért tettem fel ennek a videónak a linkjét, hogy Allah létezését és a Korán hitelességét támogassam(hiszen a vid végén ez a végszó) , hanem azért, mert ez egy tudományosan jól összeállított videó. Ha végig hallgatod rá fogsz jönni, hogy te eddig nem is a tudományban hittél, hanem egy hazug propagandában. Csak még annyit, hogy magam is ateista voltam és pont az ilyen és hasonló tudományos írások, előadások voltak azok, amelyek rádöbbentettek az Isteni teremtés valódiságára és a különböző evolúciós elméletek képtelenségeire.
Én viszont egy jót nevettem azon, Jeromos első mondatán, hogy “gondolkodó embernek egyértelmű Isten létezése hisz a Biblia is ezt állítja:” – az időzítés volt a legviccesebb hogy pont azután időzítette, miután felsoroltam hogy hány ilyen szent mű van ami mennyiféle hülyeséget és csodát állít.
“de lehetetlen? hiszen ezzel azt mondjuk, hogy az okozat magasabb szervezettségű, komplexebb, mint az ok, ilyen pedig nincs. ezzel tulajdonképpen azt állítjuk, hogy valami olyat ad át a saját következményének, amivel nem rendelkezik.”
Nem ezzel nem azt mondjuk és nem ezt állítjuk. Ez az ok okozat egyszerűen tyúk meg a tojás körforgása, ilyen erővel Istennek is meg kellett teremnie valamiből, mert olyan nincs hogy a semmiből valami lesz. Tehát akkor ilyen erővel ellentmondasz az Isten létezésének is. Tehát ha visszamegyünk a világ kezdetére valami energia volt a világ kezdetekor, egyszerűen mert úgy kezdődött hogy van, vagy pedig az egész egy körforgás aminek valahogy nem volt eleje, mert az időt is csak az ember alkotta így lehet az okozat is az oka az oknak mert az egész körbemegy mint a tyúk és a tojás.
?a világ természete olyan, hogy a rendezettségből tart a rendezetlen felé, a valószínűtlenből a valószínű felé (ugye a termodinamika második főtétele, miszerint minden magára hagyott rendszerben nő a rendezetlenség)? magyarán: minél több idő telik el, annál kisebb a valószínűsége bármiféle élet kialakulására.
A második nem következik az elsőből. Beírtam a keresőbe a termó 2-t, ezt a kérdést már nagyon jól megválaszolta valaki. Ez úgy fordulhat elő, hogy a világunk a keletkezésekor rendkívül rendezett volt: egyetlen pont. Ennél rendezettebb valami nem létezik. Azóta ez a rendezettség folyamatosan csökken – de ettől még LOKÁLISAN, egy-egy helyzetben nőhet is. Ezt nem tiltja semmilyen törvény. Az anyag a stabil (teljesen rendezetlen) állapot felé törekszik – de közben gyakran vesz fel metastabil (lokálisan a lehető legrendezetlenebb) állapotot. Ha egy lavór vizet odateszel az asztalra, akkor a víz nem fog fölfelé kifolyni a lavórból, majd szétterülni a padlón – pedig akkor sokkal rendezetlenebb lenne, mint előtte. Csakhogy a víz ÁLLANDÓAN a rendezetlenebb állapot felé akar menni – EZ okozza most azt, hogy rendezettebb marad. Az ősrobbanás után meg ha két atom elkezd közeledni egymáshoz, akkor a tömegvonzás hatására még tovább fognak közeledni, végül összetapadnak, ezért rendeződnek akadállyá.
Szia Ricsi!
Igen lenne egyébb kérdés részemről( most csak 1-2, hogy legyen ídőd válaszolni):
írod:
“Én viszont egy jót nevettem azon, Jeromos első mondatán, hogy ?gondolkodó embernek egyértelmű Isten létezése hisz a Biblia is ezt állítja:? ? az időzítés volt a legviccesebb hogy pont azután időzítette, miután felsoroltam hogy hány ilyen szent mű van ami mennyiféle hülyeséget és csodát állít.”
Hát, ja! És az nem tünt fel, hogy az az összes “szent mű”, a Biblián kívül is, mind ugyanarra mutat, hogy a világ teremtve van, és hogy a világnak teremtője van?! Hát nem nevetséges?!
Jeromos írta:
?de lehetetlen? hiszen ezzel azt mondjuk, hogy az okozat magasabb szervezettségű, komplexebb, mint az ok, ilyen pedig nincs. ezzel tulajdonképpen azt állítjuk, hogy valami olyat ad át a saját következményének, amivel nem rendelkezik.?
írod:
Nem ezzel nem azt mondjuk és nem ezt állítjuk. Ez az ok okozat egyszerűen tyúk meg a tojás körforgása, ilyen erővel Istennek is meg kellett teremnie valamiből, mert olyan nincs hogy a semmiből valami lesz. Tehát akkor ilyen erővel ellentmondasz az Isten létezésének is. Tehát ha visszamegyünk a világ kezdetére valami energia volt a világ kezdetekor, egyszerűen mert úgy kezdődött hogy van, vagy pedig az egész egy körforgás aminek valahogy nem volt eleje, mert az időt is csak az ember alkotta így lehet az okozat is az oka az oknak mert az egész körbemegy mint a tyúk és a tojás.”
Ez az egész, úgy nagyon logikusan hangzik! Vagyis azt mondod, az idő, mint olyan nem is létezik, mert “az ember teremtette azt, meg alkotta”, de amikor a “körforgás”, pont ott tartott, hogy nem volt ember, aki az “időt teremtette” volna, akkor idő se lehetett, mert nem, volt aki megteremtse azt! Vagyis, a körforgás, már a nemlétező elején befuccsolt, mert ( azontúl, hogy azt mondod, hogy valahogyan nem volt eleje!) ember se volt aki ‘”időt teremtsen”, amiből valamiféle ” idő körforgás” létrejöhetett volna! Az anyag pedig semmit nem tehetett volna magától, mert az csak időben tud mozogni! Vagyis, ha nincs idő, nincs elmozdulás! Ugrott a körforgás! És ugrott az ember!
írod:
“…Tehát ha visszamegyünk a világ kezdetére valami energia volt a világ kezdetekor, egyszerűen mert úgy kezdődött hogy van…”
Érdekes meglátás, mert megemlíted, hogy a “semmiből nem lehet valami”! Viszont azt inkább elfogadod, hogy “kezdetben volt az energia” (amiből valahogyan anyag lett, de előtte ember, aki időt teremt, hogy anyag jöhessen létre az energiából,…..), mint azt, hogy “kezdetben volt Isten”(amelyet mi mondunk a Biblia alaján, és mint mondtam már, Isten személyes megtapasztalása alapján! Sőtt, az általad említett, különböző “szent íratok” is ezt állítják!)!
( Az igaz, hogy nagy kérdés, hogy és Isten hogyan lett, de ez a kérdés az, amelyre itt a földön nem fogunk választ kapni! Nekem legalábbis ezt mondta, többéves ezen gondolkodás után! Persze nekem könnyebb volt ezt a tényt, hogy nem fogja az “orrunkra kötni” elfogadni, mivel én akkor már keresztény voltam, amikor ezen gondolkoztam, és a személyes találkozás már megtörtént!)
Jeromos írta:
?a világ természete olyan, hogy a rendezettségből tart a rendezetlen felé, a valószínűtlenből a valószínű felé (ugye a termodinamika második főtétele, miszerint minden magára hagyott rendszerben nő a rendezetlenség)? magyarán: minél több idő telik el, annál kisebb a valószínűsége bármiféle élet kialakulására.
Írod:
“A második nem következik az elsőből. Beírtam a keresőbe a termó 2-t, ezt a kérdést már nagyon jól megválaszolta valaki. Ez úgy fordulhat elő, hogy a világunk a keletkezésekor rendkívül rendezett volt: egyetlen pont. Ennél rendezettebb valami nem létezik. Azóta ez a rendezettség folyamatosan csökken ? de ettől még LOKÁLISAN, egy-egy helyzetben nőhet is”
Sajnos semmilyen “nagyon jól megválaszolás” nem történt, az illető részéről! Nagyon sok kérdést vet fel, már csak ez az egy “nagyon jó” “válasz” is, amire viszont semmiféle megoldást nem tudna mondani!
írod:
“. Ezt nem tiltja semmilyen törvény.”
Pl megkérdezem, hogy akkor abban az egy pontban már benne voltak a “törvények” is?! Avagy azok honnét vannak?! Csak nem azokat is az ember teremtette?!
írod:
” Az anyag a stabil (teljesen rendezetlen) állapot felé törekszik ? de közben gyakran vesz fel metastabil (lokálisan a lehető legrendezetlenebb) állapotot.”
Vagyis azt írod, hogy a világegyetemben, most az élővilág, az ember az anyag lehető legrendezetlenebb állapota?! Sött, az emberi agy a lehető legnagyobb káosz jelen pillanatban, az általunk ismert világban?! És esetleg, ha tovább rendezetlenül az anyag, akkor ….?!
írod:
” Ha egy lavór vizet odateszel az asztalra, akkor a víz nem fog fölfelé kifolyni a lavórból, majd szétterülni a padlón ? pedig akkor sokkal rendezetlenebb lenne, mint előtte. Csakhogy a víz ÁLLANDÓAN a rendezetlenebb állapot felé akar menni ? EZ okozza most azt, hogy rendezettebb marad.”
Na ez aztán a fából vaskarika! Mivan?! Te magad elgondolkozol azon amit írsz, vagy csak bennünket zsibbasztassz?! ( Most nem sorolom fel azokat a törvényeket, amik miatt a víz a lavórban marad, mert azt az ált iskolás tankönyvekből is megtudhatod, de ez az utolsó mondatod , ez minden alatt van!
írod:
” Az ősrobbanás után meg ha két atom elkezd közeledni egymáshoz, akkor a tömegvonzás hatására még tovább fognak közeledni, végül összetapadnak, ezért rendeződnek akadállyá.”
Miféle tömegvonzás? Az meg honnan van? Ki hozott ilyen törvényeket? Ha az ősrobbanás megtörtént, akkor : mint írtad, kezdetben volt az energia(!), akkor hogyan lett belőle atom? Egyáltalán bármilyen részecske? És milyen terv alapján készültek? Mi tette őket alkalmassá arra, hogy összetapadjanak? ( Pl a vízmolekulák nem barátkoznak az olajjal?! Miért nem?! Ki mondta nekik, hogy ne tegyék?!) Vagy mi az alapjuk rá, hogy taszítsák egymást?!
“Én viszont egy jót nevettem azon, Jeromos első mondatán, hogy ?gondolkodó embernek egyértelmű Isten létezése hisz a Biblia is ezt állítja:? ? az időzítés volt a legviccesebb hogy pont azután időzítette, miután felsoroltam hogy hány ilyen szent mű van ami mennyiféle hülyeséget és csodát állít.”
Ricsi! Kérlek, ha idézel, pontosan tedd. Betettél egy szócskát és egészen más értelmet nyert, mint amit szándékoztam megértetni veled.
Nem azt írtam, hogy a gondolkodó ember számára Isten létezése egyértelmű, mert a Bibliai is azt írta, hanem azt hogy Biblia nélkül is, a világba belenézve Isten felismerhető.
“Nem ezzel nem azt mondjuk és nem ezt állítjuk. ”
debizony. logikai alapvetés, hogy az okozat se nem több, se nem komplexebb nem lehet az okozatnál. nem kell nagy értelem ennek belátásához. ígyhát az önmagától való kifejlődés kizárva.
“Ez az ok okozat egyszerűen tyúk meg a tojás körforgása”
csakhogy a tojásban benne van az abból kikelő tyúkhoz szükséges minden információ… azon is el kell gondolkodnod, hogy információ születik-e magától.
“ilyen erővel Istennek is meg kellett teremnie valamiből”
sajnos megintcsak tévedsz, látszik nem vagy járatos a filozófiában, a logikában… a világ események sorozata. a világban lezajló összes esemény más, rajta kívüli esemény, vagy események következménye. másképp megfogalmazva minden esemény viszonylagos, olyan, aminek az okai rajta kívül találhatók. ha viszont a világban minden esemény oka önmagán kívül van és a világ egy olyan halmaz, ami csakis ilyen viszonylagos eseményeket tartalmaz, akkor a világ maga nem lehet abszolút (olyan, aminek okai önmagában vannak), tehát kellett egy olyan kezdeti oknak lennie, aminek okai önmagában vannak. ha ennek a világot beindító kezdeti oknak okai önmagában vannak, akkor neki nem kell külső ok, sőt! ha nincs külső oka és szükségszerűen léteznie kell, akkor kizárható, hogy teremtett (okozott) legyen. innen is látszik Isten és a világ közti különbség: a világ viszonylagos, tehát véges. Isten abszolút, tehát végtelen (pontosabb megfogalmazás: időn kívüli).
és ha már említetted a szent könyveket, meg a vallásokat… melyik istenkép felel meg a fenti kritériumoknak?
bizony csak három… a három ábrahámista vallás.
a zsidó, a keresztény és az iszlám…. ha érdekel, miért a kereszténységet tartom igaznak, szívesen kifejtem.
“A második nem következik az elsőből. Beírtam a keresőbe a termó 2-t, ezt a kérdést már nagyon jól megválaszolta valaki. Ez úgy fordulhat elő, hogy a világunk a keletkezésekor rendkívül rendezett volt: egyetlen pont. Ennél rendezettebb valami nem létezik. Azóta ez a rendezettség folyamatosan csökken ? de ettől még LOKÁLISAN, egy-egy helyzetben nőhet is”
óh igen… előfordulhat olyan, hogy a szétszórt port a sarokba rendezi a szél… előfordul olyan, hogy a víz szimmetrikusan rendeződik a hópehelyben, ám elfelejtik ilyenkor megemlíteni, hogy az élet nem rendezett, hanem rendszerezett és rendszert (ráadásul egy az eddig ismert legkomplexebbet) a természet nem alkot.
hogy értsd a különbséget a kettő közt.
“dkfjghnlsdfhgjoaehrngm ncbl.jehrtélndfg.xydnglyaert”
ez egy rendezetlen, rendszerezetlen betűhalmaz… ilyet, vagy ehhez hasonlót egy számítógép is tud generálni.
“abababababababababab”
ez egy rendezett, ám nem rendszerezett betűsor… el tudom képzelni, hogy alkot ilyet randommal egy számítógép.
“cica”
ez egy rendezetlen, de rendszerezett betűsor, ám nem komplex… akár még ilyet is tud csinálni egy számítógép.
“E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!”
ez egy rendezetlen (kód nélkül: betűk összevisszasága), de rendszerezett komplex betűsor.
na! addig él, míg ilyen összehoz a véletlen.
“z anyag a stabil (teljesen rendezetlen) állapot felé törekszik ? de közben gyakran vesz fel metastabil (lokálisan a lehető legrendezetlenebb) állapotot.”
például? csak egyet mondj!
mert ugye a lavóros példád rossz, mert a lavórban lévő víz párolog, tehát nő a víz rendezetlensége. ám ha nem is párologna… a rendezettségre semmiképp nem tud törekedni, max. a lavórban marad, tehát felveszi a rendezetlenségének maximumát.
“Az ősrobbanás után meg ha két atom elkezd közeledni egymáshoz, akkor a tömegvonzás hatására még tovább fognak közeledni, végül összetapadnak, ezért rendeződnek akadállyá.”
akadállyá??? eztet meg kérem hogy kell érteni?
“Minél több akadály van és minél több idő telik el, annál valószínűbb hogy élet magától kialakul. Egyéb kérdés?”
már megent ez az idétlen akadály… úgy látszik példával kell éljek, hogy megértsd.
van egy kirakott bűvöskocka… azt egy gép random elkezdi forgatni.
az első forgatás után, hogy visszaálljon az eredeti rendezett állapot 1:18-hoz eséllyel bír.
a második után 1:324-hez
a harmadik után: 1:5832
negyedik forgatás után: 1:104976
ötödik forgatás után: 1:1889568
tizedik forgatás után: 1:3570467226624
a huszadik forgatás után: 1:12748236216396078174437376
ha a világ keletkezésére vetítjük, akkor az ősrobbanástól kezdve nem telt el még a másodperc ezermilliárdod része. nem tudom, mennyire felfogható ez.
egy esemény ennyi idő alatt következik be: 5,391 24(27)?10?44
tíz esemény: 5,391 24(27)?10?43
(a sorvégi mínuszok indexben vannak… természetesen)
Szia Jeromos!
Az Iszlámot sürgősen töröld az igaz vallások közül! ( Még az Ábrahámista vallások közül is!)
Isten soha nem ad önmagáról más kijelentést, mint amit már egyszer adott! A koránban pedig teljesen más a “kijelentés” arról az “istenről”!
egy szóval nem mondtam, hogy az iszlám igaz vallás lenne…
pusztán annyit hogy a fentebb vázolt istenképnek megfelel az iszlám istene, tehát az a többi vallás azonnal kizárható. az iszlám igazságát pedig más okokból lehet kizárni.
Az iszlam is Abrahamtol szarmaztatja magat,vagyis nekik is Abraham az osapjuk.A bökkeno csak abban van,hogy a szolgalo fia, nem örököl az igéret fiaval,(Galata 4:30).
Igy jogos,amit Jeromos irt Ricsinek.
Szamomra total egyértelmu volt,hogy Jeromos Ricsinek valaszolt,méghozza nagyon jot, – mint mindig maskor is.Barmely mas forumokon latom az érveit,vagy hsz-ait,mindig telitalalat [ hacsak nem a katolikus hitét védi:) ] …kar,hogy ritkan jelenik meg.Ha pedig mérges valamiért,teljesen jogosan az.
Ezzel én is így vagyok. Az egyik szemem sír a másik meg nevet.
Számomra nem volt totál egyértelmű, hogy Ricsinek válaszolt Jeromos, úgyanis az én hozzészólásomhoz kapcsolódott az övé, és nem címezte másképpen! Megazután csak a hozzászólása 1/3-a után jelezte Ricsinek, hogy :”és Ricsi! a továbbiak a te személyednek szól, úgyhogy jó, ha megfontolod, mint evolúcióhívő:”
Számomra az, hogy azt írta, hogy a továbbiak neki szólnak, azzal, hogy az én hozzászólásom alatt volt, azt jelentette, hogy azt a részt nekem írta valószínűleg. Ezért kérdeztem rá tőle! (Amire válaszolt is.)
“Nem lehetetlen hogy élet szülessen egy olyan óriási területen sok milliárd év alatt, ahol az élethez szükséges feltételek (víz, oxigén, hőmérséklet) adottak.”
de lehetetlen… hiszen ezzel azt mondjuk, hogy az okozat magasabb szervezettségű, komplexebb, mint az ok, ilyen pedig nincs. ezzel tulajdonképpen azt állítjuk, hogy valami olyat ad át a saját következményének, amivel nem rendelkezik.
“Minél több idő telik el, annál nagyobb a valószínűsége.”
és sajnos ez sem igaz…. hisz a világ természete olyan, hogy a rendezettségből tart a rendezetlen felé, a valószínűtlenből a valószínű felé (ugye a termodinamika második főtétele, miszerint minden magára hagyott rendszerben nő a rendezetlenség)… magyarán: minél több idő telik el, annál kisebb a valószínűsége bármiféle élet kialakulására.
most akkor vagy el kell vetni a termodinamika második főtételét (ez viszont ellenmond minden tapasztalatunknak), vagy el kell fogadnunk, hogy a világ nem egy magára hagyott rendszer.
harmadik út nincs.
Kész, semmi nem történt. 🙂
Az emberek teremtik az Isteneket ez tény, sok ezret teremtettek eddig. Az a vita, hogy melyik Isten vagy evolúciós elmélet létezik az meg csak hit. A források amikre vallások hivatkoznak, a mitológiai cserépdarabok természetellenes dolgokról, a Biblia a vízen járásról, a sámáni fóliánsok csodálatos gyógyulásokról, a feljegyzések Elron Hubbard feltámadásokról ember által mondott, írt dolgok, van aki elhiszi, van aki nem, ez is csak hit.
Amennyiben a ?kész? alatt azt érted, hogy őszintén elmondtad az imát, biztos lehetsz benne, hogy történt valami. Amikor elültetsz egy magot, abból sem lesz a következő másodpercben fa, de még csak fűszál sem. Öntözni és ápolni kell és idővel kibújik a növény és, ha kellőképpen gondozod gyümölcsöt is hoz. Most jön az, amit korábban írtam. El kellene olvasnod például János evangéliumát, nyitott, őszinte szívvel, mert Neked szól! Ez az a táplálék, amire az elültetett magnak szüksége van. 🙂
Amennyiben nem csak kiváncsiskodni akartál, hanem valóban keresed és követni akarod az igazságot, akkor megfogod tudni! Isten mindenkinek személyesen jelenti ki magát, és az Ő Fiát!
Akik nem az igazságra kiváncsiak, hanem csak hinni akarnak valamiben, azoknak számtalan lehetőségük van arra, hogy keressenek maguknak “isteneket”! Ez az evolúciótól kezdve akármi is lehet!
Egy mákszemnyit gondolkodó ember előtt nyilvánvaló Isten létezése. A Bibliai is ezt állítja:
“19Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. 20Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük, 21hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.”
és Ricsi! a továbbiak a te személyednek szól, úgyhogy jó, ha megfontolod, mint evolúcióhívő:
” 22Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek, 23és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével. 24Ezért kiszolgáltatta őket az Isten szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. 25Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen.”
Az ateisták gyakran hivatkoznak a józan észre, meg a logikára, ám ha logikusan kell érvelni, mind csődöt mond.
bárkinek bebizonyítom az egy, személyes, végtelen, abszolút teremtő létezését pusztán logikai úton (és ki is zárom azon istenek létezését, amelyek többen vannak, nem abszolútok, nem végtelenek, nem személyesek). A sok istenképet máris leszűkítettük két lehetségesre.
Szia Jeromos!
írod:
“Egy mákszemnyit gondolkodó ember előtt nyilvánvaló Isten létezése. A Bibliai is ezt állítja:
?19Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. 20Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük, 21hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.?
Nekem ezt miért is írtad?
Ida,
Szerintem nem neked írta Jeromos, hanem Ricsi barátunknak. De az is lehet, hogy már nem szükséges győzködni őt, mert közben megtért 🙂
Ida!
nem neked írtam, hanem Ricsinek.
bocsánat ha félreérthető voltam.
Jeromos, tán haragszol valakire? Ilyen mérgesnek még sosem láttalak.
hogy haragszom? hogy mérges lennék?
dehogy!
inkább kicsit bosszant, hogy az ateisták folyton a józan észre, meg a logikára hivatkoznak, de ahogy eképpen kéne érvelni pont ekettőt vetik el.
Ha jól tippelek kanku az avatárodra célzott 🙂
Szia Jeromos!
Ebből a mondatodból hittem azt, hogy nekem írtad, azt, ami előtte volt:
“és Ricsi! a továbbiak a te személyednek szól, úgyhogy jó, ha megfontolod, mint evolúcióhívő:”
De, oké, jó hogy tisztáztuk.
“Jézus állítólagos feltámadása a dolog kulcsa. Bárki mondhatja magáról, hogy ő Isten, de ha Jézus valóban megerősítette ezt az állítást azzal, hogy feltámadt a halálból, az számomra elég komoly bizonyíték lenne igaza mellett.”
Hát ez elég törött kulcs, egyszer már felsoroltam hogy minden vallásnak vannak ilyen kulcsai. Elron Hubbard is többször föltámadt, hisz ezt írják a hívei. Úgyhogy ezeket a kulcsfelsorolásokat minden vallás meg tudja csinálni a cserépdarabjaival, Bibliáival, sámánokról szóló fóliánsaival.
Az erkölcsi felfogás pedig ahogy felsoroltam a környezettől függ. Persze hogy nem találkoztál olyan néppel amelynél az az érték hogy elfutnak a csatában, hiszen csak az kedvezményezhet csatát akinek van elég hatalma ahhoz hogy megbüntesse azokat akik ezt tennék, így nem tudják ezt dicsőíteni.
Az tény hogy emberek teremtettek már Isteneket maguknak, Poszeidón, egyiptomi Napisten, Inka hitvilág stb. Azt is elismerted, hogy mivel nem voltál ott nem lehet soha sem az evolúciót bebizonyítani, sem azt hogy a keresztény Isten teremtette a világot. Tehát csak az a bizonyított tény, hogy az emberek teremtik az Isteneket, amíg nem bírod bebizonyítani az ellenkezőjét, addig akkor tény, hogy Isten nem létezik csak sima emberi kitaláció.
Csak mondd el az imát, amiről írtam és megtudod a választ. Félsz az igazságtól? 🙂
*illetve Zeusz a főisten nem egyetlen
Meg ez az Isten adott az embereknek lelkiismeretet sem igaz. Hiszen ha háborúban nőttél volna fel ateistaként és azt tanultad volna meg hogy a kegyelem halálos is lehet mert a megkegyelmezett elpusztíthat, akkor akkor lenne lelkiismeret furdalásod ha ostoba módon életben hagytad volna az ellenséget. Ha olyan környezetben nőttél fel ahol a kereszténységet tanítják és a Bibliát tanulod, akkor meg akkor van lelkiismeret furdalásod ha nem kegyelmezel meg.
Ha meg az ókori görögök között nőttél volna fel akkor meg abban lennél biztos hogy Zeusz az egyetlen Isten hiszen ezt írja a mitológia meg hát ahogy a Biblia Jézusét, a mitológia pedig a minótaurusz is Poszeidón létezését “bizonyítják”. Ha meg afrikai törzsben nőttél volna fel akkor meg szintén a törzsi vallás lenne a véleményed és minden sámáni csodálatosgyógyulás a szellemek létezésére utalnak. Úgyhogy ezek mind azt bizonyítják, hogy nem az Istenek teremtették az embereket, hanem hogy az emberek az Isteneket.
Néhányan azt mondják, hogy a természeti törvény vagy a rendes magatartás mindenki által ismert gondolata téves, mivel a különböző civilizációknak és a különböző koroknak egészen eltérő erkölcsi felfogása volt.
Ám ez nem igaz. Voltak ugyan eltérések az egyes korok erkölcsi felfogásában, de ez sohasem ment el odáig, hogy teljes egészében különböztek volna a nézetek. Ha valaki veszi magának a fáradságot, hogy összehasonlítsa, mondjuk, a régi egyiptomiak, babilóniaiak, indiaiak, kínaiak, görögök és rómaiak erkölcsi tanítását, az lesz a legmeglepőbb számára, mennyire hasonlítanak ezek a tanok egymásra és a mienkhez.
Mit is jelentene egy teljesen eltérő erkölcsi felfogás? Képzelj el egy olyan országot, ahol azért csodálják az embereket, mert elfutnak a csatában, vagy ahol valaki azért érez büszkeséget, mert rászedte mindazokat, akik a legjóságosabban bántak vele. Éppen így elképzelhetünk egy olyan országot is, ahol kétszer kettő öt. Az emberek különböztek abban a tekintetben, hogy kikkel szemben kell önzetlennek lenniük, hogy vajon csak a saját családjukkal szemben, vagy honfitársaikkal, vagy mindenkivel szemben. Ám abban mindig egyetértettek, hogy nem magukat kell tenni az első helyre. Az önzést sohasem csodálta senki. Az emberek különböző véleményen voltak abban, hogy egy vagy négy feleségük legyen. De abban mindig egyetértettek, hogy csak úgy egyszerűen nem lehet minden nő az övék, akit akarnak.
– C.S. Lewis
Szia Ricsi!
írod:
“Meg ez az Isten adott az embereknek lelkiismeretet sem igaz. Hiszen ha háborúban nőttél volna fel ateistaként és azt tanultad volna meg hogy a kegyelem halálos is lehet mert a megkegyelmezett elpusztíthat, akkor akkor lenne lelkiismeret furdalásod ha ostoba módon életben hagytad volna az ellenséget.”
Nem! Az “ateistáknak” is van lelkiismeretük! Ezért találták ki a “parancsra tettem” című dolgot, mert különben csak nagyon kevesen lennének harcrafoghatók közülük! ( Pl a függetlenségi háború során, megvizsgálták a katonák fegyvereit, és rájöttek, hogy csak a 2% !!!-uk lőtt az ellenségre! Mindkét oldalról! Sok volt köztük az ateista is, de a szívükben a “ne ölj” parancs erősebb volt, mint amit a katonai parancsnokuk adtak! Azután megvizsgálták azt a 2%-kot, akik lőttek az ellenségre , lelkiismeretfurdalás nélkül, és kiderült, hogy mindegyik pszihopata volt. Mentálisan beszámíthatatlanok! Ezután a háború után, már direktben kezdték el vizsgálni, minden fejlettebb országban, a katonákat, a harcrakészségüket (egyébbként kutatások szerint, még az I. világháború során is ez volt az arány!), és ekkor kezdték el a katonák jellemének a megtörését, hogy maguk a katonák váljanak fegyverré az ellenséggel szemben! Persze ezt az ókori hadseregek már tudták, de az újkorban újra fel kellett fedezni ezt a dolgot!)
Továbbá! Minden kisgyermekben úgyanazok a törvények vannak beültetve! Akkor még tudja az ember, hogy valami jó, vagy sem! Minden emberi kultúrában! Azután a nevelés, a környezet , az értelmünk, és a bennünk lévű bűn törvényének az ereje által, lelkiismeretünket “lefagyaszthatjuk”, elaltathatjuk, ( persze csak magunkkal szemben, mert azt mindig látni fogjuk, ha más “nemjót” cselekedett, és azt meg is tudjuk ítélni, de esetleg úgyanazt magunkban már nem (akarjuk)tudjuk észrevenni! )
írod:
” Ha olyan környezetben nőttél fel ahol a kereszténységet tanítják és a Bibliát tanulod, akkor meg akkor van lelkiismeret furdalásod ha nem kegyelmezel meg.
Ha meg az ókori görögök között nőttél volna fel akkor meg abban lennél biztos hogy Zeusz az egyetlen Isten hiszen ezt írja a mitológia meg hát ahogy a Biblia Jézusét, a mitológia pedig a minótaurusz is Poszeidón létezését ?bizonyítják?. Ha meg afrikai törzsben nőttél volna fel akkor meg szintén a törzsi vallás lenne a véleményed és minden sámáni csodálatosgyógyulás a szellemek létezésére utalnak.”
Igen! És ha zsidónak születtél volna, akkor meg tudhattad volna, hogy:
5 Móz. 4,32
Mert tudakozzál csak a régi időkről, a melyek te előtted voltak, ama naptól fogva, a melyen az Isten embert teremtett e földre, és pedig az égnek egyik szélétől az égnek másik széléig, ha történt-é e nagy dologhoz hasonló, vagy hallatszott-é ehhez fogható?
5 Móz. 4,33
Hallotta-é valamely nép a tűz közepéből szóló Istennek szavát, a miképen hallottad te, hogy életben maradt volna?
5 Móz. 4,34
Avagy próbálta-é azt Isten, hogy elmenjen és válaszszon magának népet valamely nemzetség közül, kisértésekkel: jelekkel, csudákkal, haddal, hatalmas kézzel, kinyújtott karral, és nagy rettenetességek által, a miképen cselekedte mind ezeket ti érettetek az Úr, a ti Istenetek Égyiptomban, szemeitek láttára?
5 Móz. 4,35
CSAK NÉKED ADATOTT LÁTHATÓAN TUDNOD, HOGY AZ ÚR AZ ISTEN ÉS NINCSEN KÍVÜLE TÖBB!
5 Móz. 4,36
Az égből hallatta veled az ő szavát, hogy tanítson téged, a földön pedig mutatta néked amaz ő nagy tüzét, és hallottad beszédét a tűz közepéből.
? 5 Móz. 4,37
És mivel szerette a te atyáidat, és kiválasztotta az ő magvokat is ő utánok, és kihozott téged az ő orczájával Égyiptomból, az ő nagy erejével:
5 Móz. 4,38
Hogy kiűzzön náladnál nagyobb és erősebb népeket előled, hogy bevigyen téged, és adja néked az ő földjöket örökségül, mint a mai napon van:
5 Móz. 4,39
TUDD MEG AZÉRT E MAI NAPON, ÉS VEDD A SZÍVEDRE, HOGY AZ HOGY AZ ÚR AZ ISTEN, FENT A MENNYBEN, ÉS ALANT E FÖLDÖN, ÉS NINCSEN TÖBB!
?
Ha pedig keresztény lennél:
Mát. 13,10
A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának néki: Miért szólasz nékik példázatokban?
Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg.
Mert a kinek van, annak adatik, és bővölködik; de a kinek nincs, az is elvétetik tőle, a mije van.
Azért szólok velök példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek.
Mát. 13,14
És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek:
Mát. 13,15
Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.
?
Ki az Isten, Istenek fia, kiválasztottja? Te is tényként állítasz egy mesét Jézusról, meg egy mexikói öregember is azt mondja hogy ő Isten közvetítője, meg a mitológiában is voltak tények egy Isten által teremtett minótauruszról. Akkor ki az Isten, Istenek fia? Az aki jobb rábeszélőképességgel rendelkezik és ezért jobban hisznek neki és több hívője van, akik mindenféle képtelenséget állítanak tényként róla. Mindig az az Isten fia, akinek jobban hisznek. 🙂
Ezt talán el fogod olvasni, mert nagyon rövid: http://idokjelei.hu/2012/04/hogyan-olte-meg-a-husvet-a-hitem-az-ateizmusban/
De miért épp Jézusnak hiszel? Ő csak egy ember volt aki azt állította és sokan elhitték hogy ő egy égi Istenfia és hogy ő az egyetlen. Azt hogy állításai azokat csak a hívei állítják. Attól hogy valaki állít valamit miért kell tényként elfogadni? Akkor ha valaki előáll, azzal hogy ő Isten második fia aki nemrég született, azt is el kell hinni?
Oda akarok kilyukadni, hogy nem olyan vagány ajánlat a 10 ezer dolláros ajánlat, láthatatlan meg milliárd évekkel ezelőtti dolgokat persze hogy nem fognak tudni bebizonyítani egy olyan dologban, ami ráadásul még ilyen relatív is hogy hány millimétertől számít valami külön fajnak, meg hogy vajon tudott-e szaporodni az Homo Erectus a mai emberrel.
Ha az úgy volt ahogy te mondtad, hogy csak úgy láthatod az Andromedát, hogy a csillagfény már ott volt teremtéskor, akkor előbb teremtette meg akkor Isten a csillagok és a Nap fényét, mint magukat a csillagokat meg a Napot? Ez nagyon furcsa, nem? Meg miért olyan kegyetlen világot teremt akkor, amelyben az élőlények egymás riválisai és állandóan az erőforrásokért, az életükért küzdenek és a gyengébb, lassabb, szerencsétlenebb pedig szenved és meghal, pont ami megfelel az evolúciós elméletnek? Még egy átlag jóember is olyan világot teremtene, amelyben mindenki boldog, vagy ha feladatot kap akkor egyértelműen tudja mit várnak el tőle és nem százféle vallásból kéne kitalálnia. Az evolúciós elmélet ha bizonyíthatatlan is, de megfelel annak amit látunk, az erőforrásokért folyó harcnak és a gyengébb elhullásának. A Bibliában lévő mennyországot pedig nem találták meg, pedig műholddal figyelik a bolygót, ahogy az Olümposz hegyén sem az Isteneket. Persze hogy jobban hiszünk annak, amit látunk, mint a totál bizonytalannak.
Meg ha létezik Isten akkor miért nem mutatja meg magát vagy a szolgáit nyíltan, miért bújnak el és miért olyan fontos nekik hogy hinni KELL bennük? Teljesen logikátlan, egyedül a vallási vezető érdeke hogy higgy Istenben meg abban hogy ő az égi közvetítő, hogy figyelmet, tiszteletet, hatalmat és engedelmességet kapjon tőled.
Tehát ha a logikus magyarázatokat nézi az ember, olyanokat amilyeneket lát maga körül, akkor az evolúciós elmélet és önérdekből alapított vallásokba botlik, amelyekből persze minden azt mondja hogy csakis az övé az igazi.
Szerintem meg pont az lenne furcsa, ha Isten az emberi logikát követné. Akkor azt mondhatnánk, hogy emberi kitaláció. 🙂
A világ kegyetlensége az egyik leggyakoribb kérdés az Istent kereső vagy Őt még nem ismerő embereknél. A válasz pedig, hogy Isten egy gyönyörű és tökéletes világot teremtett, azonban az embernek szabad akaratot adott, hogy eldönthesse szeretni fogja Őt és a többi embert vagy sen, hogy szeretetben vagy gonoszságban éljen. Ez lenne legfontosabb feladatunk az életben. Megtanulni helyes döntéseket hozni. Te olyan világot szeretnél, ahol csak az ösztöneik alapján cselekvő állati lények élnek, akik csak a beléjük programozott dolgokra képesek. Isten elképzelése kicsit más volt.
“Isten olyan lényeket alkotott, akiknek szabad akarata van. Ez olyan teremtményeket jelent, akik mehetnek jó vagy rossz irányba is. Néhányan azt állítják, el tudnak képzelni olyan teremtményt, aki szabad, de nincs lehetősége arra, hogy rossz útra térjen; én nem tudok ilyet elképzelni. Ha valaki szabadon lehet jó, az is szabadságában áll, hogy rossz legyen. S a szabad akarat az, ami a rosszat lehetővé teszi. De hát akkor miért adott Isten nekik szabad akaratot? Azért, mert a szabad akarat, bár a rosszat lehetővé teszi, egyúttal az egyedüli dolog, mely lehetővé tesz bármilyen szeretetet, jóságot és örömöt, aminek egyáltalán értéke van.” (C.S. Lewis)
Ami a láthatatlan dolgokat illet, szerintem ?ami látható, a láthatatlanból állott elő.? (Zsidók 11:3) A számunkra jelenleg láthatatlan dolgok sokkal valóságosabbak, mint a minket körülvevő tárgyak és ráadásul ?a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók?.
Isten nem ?bújik el?. Sőt, szeretne minél közelebb lenni hozzád! ?Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.? Hinni pedig nem KELL. Isten a szeretet és azt szeretné, ha viszontszeretnéd.
Hogyha viszont így van, hogy Isten nem az emberi logikát követi, akkor az azt is jelentheti hogy Jézus óta küldhetett még prófétákat akikhez beszél, hogy próbára tegyen téged hogy felismered-e Jézus új reinkarnációját, vagy akármi más illogikussal is meg lehet magyarázni. És akkor mégiscsak lehet igaza azoknak a szektavezéreknek is, akik azt állítják hogy Isten parancsát követik, aki azt kéri tőled hogy add el mindenedet és add a szektavezérnek és légy az égi szeretője, hiszen Isten nem az emberi logikát követi.
De nagyon is elbújik Isten, ennél jobban nem lehetséges elbújni. Épp ez az hogy jószándékú lény már sokkal kevesebb szenvedés láttán is előbújna, ha létezne. Ezért a világot megnézve sokkal valószínűbb, hogy egy erőforrásokért harcoló világot egy kegyetlen, küzdelmet népszerűsítő Istenről van szó. Ha olyan világot akarna, amelyben az emberek szeretik egymást, akkor meg se lehetne az embereket sebesíteni.
Úgyhogy ha a logikát nézzük akkor vagy Isten szándékai nem lehetnek azok amiket a Biblia állít, vagy pedig egyáltalán nem állapítható meg hogy melyik prófétához beszélnek angyalok meg kiknek üzen Isten, hisz nem a logikát követi, így meggondolhatja magát, próbára tehet azzal is hogy felismered-e az újjászületett ausztráliai Krisztust, tehát bármilyen logikátlansággal meg lehet magyarázni miért igaz próféta a hamis próféta is.
Jézus azért jött, hogy magára vegye a mi bűneinket, és ezt megtette. Ezért is mondta halálakor, hogy ?Elvégeztetett!?
A Pitagorasz tételt sem kell még egyszer felállítania senkinek, mert Pitagorasz már megtette. Éppen így, Jézus áldozatával bárki bocsánatot és megváltást nyerhet, aki kéri, így nincs szükség arra, hogy ezt valaki még egyszer megtegye. Azonkívül Jézus testi jelenlétére nemhogy nincs szükség, de azáltal, hogy nem a testben van jelen, ma már mindenki szívében és életében ott lehet, aki kéri. A földre való visszatéréséről pedig részletesen olvashatunk a Bibliában és ezt sem egy halandó testében teszi majd meg.
Próféciákat természetesen adhat embereknek, és ezek megítélése, mármint, hogy tényleg Istentől származnak-e fontos dolog. Erre is megtanít a Biblia.
Arról pedig, hogy szerinted Istennek ?elő kellene bújnia a szenvedést látva? azt tudom mondani, hogy ezt meg is teszi. Azt nem teheti meg, hogy varázsütésre megállít minden gonoszságot a földön, mert akkor kezdhetné velem vagy veled is, hiszen mi is teszünk gonosz dolgokat (én legalábbis minden igyekezetem ellenére biztosan 😀 ). Hol húzod meg a határt? Vagy szabad akarata van az embereknek vagy nem. Nincs középút. Ha valaki kifejezetten kéri Istent, akkor persze van lehetőség közbeavatkozásra.
Amit a második hozzászólásodban írsz, azt te sem gondolod komolyan. Isten minden embernek adott lelkiismeretet és ez nagy vonalakban mindenkit vezet abban, hogy mi helyes és mi nem.
?Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt. Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe.? Róma 2:14-15
Ha nem találod túl hosszúnak (remélem nem kapok ki ismét, hogy olvasnivalót ajánlok), ezt esetleg elolvashatnád: http://idokjelei.hu/2011/01/az-igazsag-nyomaban/
Sőt továbbmegyek, ha Isten nem az emberi logikát követi, akkor lehetnek bármik a szándékai. Lehet hogy úgy akarja próbára tenni az emberiséget, hogy egy életveszélyes, erőforrásokért rivalizáló világban leteszteli kik azok akik a szeretetben hisznek és nem az ő általa teremtett kegyetlen értékekben, és őket akarja megbüntetni és pont a kegyetlen lények mennek a mennyországba. Honnan tudod hogy pont nem az a próba, ha Isten szándékai kifürkészhetetlenek?
Szerintem az első: Dicsőség Istennek!
ő a tökéletes szeretet és Igazság. Ha az ember keresi Istent rátalál.Mert Isten a szívek vizsgálója.
Az emberek elfelejtik,hogy a bűnbeesés óta az ember hátat fordított Istennek.És azóta is lázad! De Isten szeretetét megmutatta mikor egyszülött fiát adta az emberért.Isten lejött a földre érted!
Hogy aki hisz Jézus Krisztus-ban ne vesszen el hanem örök élete legyen.Ez egy hatalmas ajándék.
Az embernek meg kell nyitni a szívét.Aki igazán vágyik Istenre el kell mondani neki őszintén és akarattal, hogy Uram vétkeztem az ég ellen és te ellened.Bűnös ember vagyok mert abban születtem.De te már akkor is szerettél mikor meg sem születtem. És hiszem, hogy Jézus értem halt meg.És most szembe fordulok te veled Uram!Mert eddig háttal álltam.Emelj ki engem a bűzből a mocsokból amiben vagyok. És befogadom a szívembe Jézust az én megváltómat.
Ámen.Dicsőség Istennek!
(Ez a megtérés)
Ne felejtse el senki mit mond Jézus(az élő ige) : “Az ajtó előtt állok és zörgetek.És aki meghallja az én szómat, bemegyek hozzá.És vele vacsorálok. És ő én velem”
2013 van.Sok ember leragadt.. Ha tudnák mennyi tudós van ma akik a teremtés-ben hisznek!SOK.
Darwin elmélete már nagyon régen megbukott.Azt állította: Ha van olyan szerv ami nem jöhetett létre egymás után következő sorozatok által az ő elmélete megbukott.
Darwin idejében a DNS egy fekete doboz volt..Még azt sem tudta, hogy van nemhogy hogy működik. Márpediglen a DNS vagy egyszerre jött létre vagy sehogyan. Ne felejtsétek el, hogy a DNS-be még az is bele van kódolva, hogy mennyi hajszálad lesz.
“A Föld fiatal korát még vagy egy tucat módon lehet bizonyítani, a hold és a föld távolságától az óriási méretű csillagok létezéséig órákig sorolhatnám. Erről többet itt: http://evolutionfacts.com/Evolution-handbook/E-H-4a.htm”
Egy könyvet linkeltél, sok hülye könyv létezik és egy könyvnyi baromságot rengeteg idő megcáfolni, inkább tömör tudományos ténnyel ugorj elő, mások sem úgy vitatkoznak hogy maga olvassa el ezt az 1000 oldalas könyvet. Te mondd meg, könyvvel nem lehet vitatkozni csak emberrel.
A 6000 év:
Lehet hogy a szén kormeghatározási módszerében te nem bízol, de a legmegbízhatóbb módszer jelenleg és cáfolja azt amit mondtál. Ergó akkor a tudomány itt nem a te javadat fogja, mivel szén sem az őslénytan, sem az ősembertan, sem a kőzettan.
Isten létezése nem bizonyítható, az viszont igen hogy a fénynek egy 2.2 milliárd fényév távolságra lévő helyről 2.2 milliárd év kell hogy ideérjen. Azt hogy “te abban hiszel” az nem bizonyíték. Ergó akkor a 6000 évet egyedül a te hiszékenységed és semmilyen tudományos bizonyíték nem támasztja alá.
“Amiket írsz a valószínűségről sem igazak, mert ha valami lehetetlen, akkor az 10 milliárd év alatt is az.”
Nem lehetetlen hogy élet szülessen egy olyan óriási területen sok milliárd év alatt, ahol az élethez szükséges feltételek (víz, oxigén, hőmérséklet) adottak. Minél több idő telik el, annál nagyobb a valószínűsége.
Azt meg nem egyedül Jézus mondta magáról, hogy ő Isten fia, hanem sokan mások is ezt mondják a világon és csomó követőjük van. Jézus reinkarnációja is Isten fia Ausztráliában, éppen könyveket és DVD-ket árusít. A mexikói vallási vezető szintén azt mondta hogy ő a közvetítő égiek és emberek között és hogy értünk él. Bárki olyan égi szerepet mond magának, amilyet csak akar. Hogyan döntöd el melyiknek hiszel?
Már 1x megpróbáltam, megkértem bármilyen Isteni vagy szellemi, túlvilágon befolyásos lényt vagy szolgálóját hogy jelenjen meg előttem és tájékoztasson, de nem történt semmi. Lehet hogy nekem is ennem kéne abból a bolondbogyóból vagy inni a piából amiből Szent Pál, vagy kell egy jó napszúrás a sivatagban? Ő neki miért hitt vagy hisz bárki, és mi alapján dől el hogy kinek hisztek? Ha kiállna bárki és azt állítaná hogy angyalt látott, vagy Isten beszélt hozzá, hogy üzenetet és utasításokat hozott a részetekre, akkor hinnél neki és követnéd? Vagy ha azt állítaná hogy ő egy mártír akit Isten küldött?
Attól, hogy a szén 14 próba a “legmegbízhatóbb” még nem lesz pontos vagy használható. Elég szomorú, hogy “komoly” emberek ilyen pontatlan módszerekkel hitetik a jónépet. Az evolúciót ugyanúgy hit által kell elfogadni, mint Isten létezését, mert semmi sem bizonyítja. Az ősembertan a kedvenc területem, mert egyetlen igazi leletet sem tud felmutatni. Mindről igen rövid idő alatt kiderült, hogy hamisítvány, de mivel nincs “jobb” a tankönyvek még mindig tényként közlik őket. Ilyen csalás volt az Ausztralopitechus, a Pithecantropus Erectus, a Jávai ember (amiről kiderült, hogy egy óriási gibbon 😀 ) vagy a Piltdowni ember (amiről kiderült, hogy vegyszerekkel kezelték, hogy réginek tűnjön és egy sima emberi koponyadarab és egy majom állkapcsának darabja). 😀
Őslénytan? Az is elég vicces, mert a “legrégebbi réteg” indexállatának, a trilobitának elő egyedeit találták meg. 😀
A kőzettan? A rétegek korát a benne található indexállatok alapján határozzák meg, az állatokét pedig az alapján, hogy milyen rétegben találhatóak. No komment.
Ami Isten keresését illeti én nem azt mondtam, hogy kérd meg, hogy jelenjen meg előtted. Ez igen ritkán fordul elő és nem vezényszóra. “Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok. Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek. Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni.”
Ne állíts feltételeket Istennek, csak az igazságot akard megtudni, őszinte szívvel. Csupán ennyi kell.
Ez egy személyes tapasztalat és általában nem jár csodákkal vagy jelenésekkel. Egyszerűen mondj el egy imát saját szavaiddal vagy kölcsönveheted az enyéimet: “Jézus, kérlek jöjj a szívembe és mutasd meg nekem, hogy Te Isten fia vagy-e. Segíts, hogy megismerjelek és megtudjam az igazságot.”
Ezután fontos lenne elolvasnod mondjuk János evangéliumát, mert nagyon jól kifejezi a lényeget.
(Ami a magukat Isten fiának mondó embereket illeti, a Biblia is figyelmeztet, hogy egyre több ilyen hamis próféta lesz az utolsó időkben. Jézus csupán egyszer öltött magára emberi testet és ezt nem fogja megismételni, úgyhogy egy keresztény számára az ilyenek egyértelműen csalók.)
Az hogy valamelyik tudomány napjainkban leghatékonyabb módszerét te “nem találod megbízhatónak, használhatatlannak gondolod és szerinted nem úgy van” az nem tudományos bizonyíték, hanem vélemény, a tudomány épp ezt a véleményt cáfolja. Az hogy “miben hiszel hogyan indult el a fény” az sem tudományos bizonyíték hanem vélemény, a csillagászat és fizika alapján pedig 2.2 milliárd év.. Az hogy “ő mondta egyedül” az sem tudományos bizonyíték.
Ez nevezed tudományos vitának hogy “nem hiszem”, “abban hiszek” és “annak hiszek”? Az őslénytanos dolgaidat sem bizonyítottad bármivel, csak azt írtad hogy nem igazak. Ez is eddig még csak vélemény.
Igen, az én és még sok millió hozzám hasonlóan gondolkodó tudós és nem tudós véleménye, azokéval szemben akik másképp gondolják. A te döntésed, hogy kiknek hiszel. Igen, hitről van szó mindkét esetben, bár az evolúció esetében szerintem a tények ellene szólnak.
Szeretnéd, hogy kimásoljam a referenciákat neked az anyagokból? Nem szeretsz olvasni? Én imádom az evolúció témáját, mert egyrészt szórakoztató, másrészt nagyon szeretetem a természetet, harmadrészt mert megmutatja milyen jó humorérzéke van Istennek, ezért sok száz, vagy talán ezer oldalt olvastam a témában. Sajnálom, hogy neked ez tudománytalannak tűnik.
(Az idézőjeles részeket nem tudom honnan vetted vagy mire érted.)
A te döntésed az is, hogy milyen könyveket olvasol. Nekem az a “hülye” könyv, ami azt mondja, hogy ha egy csomó víz évmilliókon át lötykölődik a földön, akkor abból élet keletkezhet magától. Mekkora a valószínűsége annak, hogy egy roncstelepen végigsöprő tornádó eredménye egy Boeing 787-es lesz, vagy, hogy egy óra órásmester nélkül, magától készüljön el? Mennyivel összetettebb ezeknél a legegyszerűbb egysejtű élőlény is. 🙂
De te milyen linket küldtél, kezdjük egy ottani szórakoztató érvvel akkor. Egy régi szofista tudós akar meggyőzni arról, hogy minden csontdarabka-különbség külön faj, és nincs átmenet? Ha minden mm-es állkapoccsont, vagy koponyacsontfejlődésre találnánk leleteket akkor is ki tudja találni hogy ez nem fokozatos fejlődés volt hanem hogy ezek külön fajok. Ha fél mm-el nő az agytérfogat az külön faj? És ha kettővel? Pont olyan beteg érvelés mint amikor az ókori görög szofista szőrszálanként megkérdezi tőled hogy ez már szakáll? Hány mm-es eltérésnek kell hogy legyen hogy külön fajnak tekintsd? És miért annyi?
Én is elő tudom venni akkor ezt a szofista érvelést. A faj élőlények olyan csoportja, melynek egyedei képesek szaporodni egymással, és termékeny utódokat létrehozni. Hogyan állapítod meg hogy a Homo Erectus meg a mai ember tudott-e egymással szaporodni? Vagy akkor ezek szerint a 200 évvel ezelőtt élt ember is külön faj, hiszen nem tudod bebizonyítani, hogy a ma élő ember tudott-e szaporodni a 200 évvel ezelőtt élő emberrel, hisz nincs bebizonyítva próbálta valaha valaki? Akkor ilyen erővel bebizonyítható, hogy a mai ember külön faj, mint a 150-200 évvel ezelőtt élt ember.
Meg az evolúció létét meg nemlétét sem lehet bebizonyítani, hisz ott voltál? Ott voltál amikor Isten bűvészkedett és nézted? Éppen ez az, hogy a nem látható dolgokat baromi jól ki lehet használni vallásokkal, hogy olyan elméletet gyártson valaki, hogy templomokat építsenek nekem, adományozzanak, tisztelettel és figyelemmel halmozzanak el, csak annyit kell mondani hogy valami bebizonyíthatatlan dolognak vagy a hőse pl. gyógyítás, üdvözülés, ufók elől menekülés a földről. Meg mi történt volna ha Krisztus előtt 20 évvel egy csaló találta volna ki ugyanezt a mesét és a Bibliát? Akkor a 20 évvel utáni Krisztus már hamis próféta, mert az első azt állította hogy ő az utolsó? Meg ha valaki azt állítja hogy ő Isten második fia, elhiszed? Hiszen miért ne születhetett volna azóta még egy fia Istennek, hisz ő a mindenható. Bizonyítsd be akkor hogy ő nem Isten második fia!
Érdekesek a kérdéseid, hiszen én egy hívő vagyok. Az evolúció állítja magáról, hogy tudomány. 🙂 Azt próbálom elmondani neked, hogy személyes tapasztalat híján nehéz átadnom neked ennek a lényegét. Én az evolúció cáfolatainak tanulmányozása előtt is tudtam, hogy Jézus tényleg az “út, az igazság és az élet”, a későbbi ismereteim csupán kicsit másfajta módon erősítették ezt.
Természetesen nem voltam ott a teremtéskor, mint ahogy egyetlen evolucionista sem volt ott x millió vagy milliárd évvel ezelőtt, hogy tanulmányozza az állítólagos fejlődést vagy az előtte lévő “semmit”. Ergo, mindkettőhöz hit kell. 😀
Mindenesetre Isten létezésének jellemének kérdése minden gondolkodó ember számára a legfontosabb. Freud egész életét ennek keresésével töltötte. Ha valóban tudni akarod az igazságot, leírtam a legegyszerűbb utat. 🙂
Jó tőlem elkezdhetünk értelmesen vitatkozni, de akkor ha megdöntöm az érveidet akkor ne lépj le azzal hogy én szűk látókörű fanatikus vagyok akivel nem érdemes vitatkozni, vagy hogy nem vívsz szellemi párbajt fegyvertelennel vagy valami hasonló hülye dumával. Na kezdjük! 🙂
Kezdjük azzal, hogy szerinted a Föld és Naprendszer kb 6000 éves. Az ősembertan, az őslénytan, a csillagászat és a kőzettan mind megcáfolja ezt. A csontok több millió évesek, elmehetsz vitatkozni a szakértővel. A szénfélék elhalt növényekből, levegőtől, víztől elzárva, nagy mélységben, nagy nyomás alatt, több száz millió év során alakulnak ki, ha elmész szenet lapátolni és látod hogy létezik a szén, az is megcáfolja a 6000 évet. A szabadszemmel látható legtávolabbi objektum az Andromeda galaxis 2,2 millió fényévnyire. Mivel látod a fényt, már ideért a Földre, amihez 2.2 millió év kellett. Tehát már csak az ha felnézünk éjszaka az égre már az is bizonyítja, hogy minimum 2.2 millió év már eltelt.
Belenéztem egyik tag által linkelt evolúciós műsorba ahol 3 arc győzködi a nézőket, meg megnéztem a termodinamika törvényét, meg belenéztem egy kicsit a könyvajánlódba.
A műsorban azzal érveltek hogy “Sokkal könnyebb elhinni hogy vki létrehoz vmit minthogy magától létrejön.” Sok milliárd év alatt sokkal kisebb a valószínűsége annak, hogy valami ne történjen, minthogy történjen. A sziámi ikreknek, meg a hatosikreknek is kicsi a valószínűsége, meg a az ötöslottónak, mégis ha sok helyen sok ideig próbálkoznak sokkal valószínűbb hogy valahogy összejöjjön, minthogy ne. Ez olyan rengeteg idő hogy emberi ésszel felfoghatatlan.
A termodinamika 2. pedig egyszerűen nem cáfolja, miért cáfolná az élet keletkezését? Meg ez a hold állása meg népesség amit írtál ezt is kifejthetnéd.
A könyvajánlódba csak belenéztem, de ott is pl. az egyik tudóst idézték, aki azt állította hogy nem volt átmenet a fajok között, hanem szerinte minden eltérő csontkülönbség más faj. Most akkor előlehetne hozni a szofista érvelést is, ami szőrszálanként megkérdezi, hogy az szakáll-e, így bebizonyítja, hogy a borotvált és a szakállas ember között nincs különbség, ezért egyszerűbb megkérdezni mit tekintünk fajnak? Élőlények olyan csoportja, melynek egyedei képesek szaporodni egymással, és termékeny utódokat létrehozni. Ha találsz egy Neandervölgyi ember meg egy Homo sapiens koponyát nem bírja senki sem bebizonyítani, hogy képesek voltak vagy nem voltak képesek szaporodni egymással. Így persze hogy nem lehet bebizonyítani.
Meg kit tekintünk Isten fiának, vagy Isteni kiválasztottnak? Minden országban vannak emberek, akik azt állítják hogy Jézus reinkarnációi, vagy hogy Isten meg angyalok beszélnek hozzájuk és utasítják őket hogy vezessék a népet. Hogy bizonyítod be, hogyan döntöd el hogy Jézus vagy Mohamed vagy Jean D’arc pl nem csak figyelemre és tiszteletre bármi áron vágyó, hazudós emberek voltak-e? Miért nem követed mondjuk a szibériai vagy az ausztráliai Jézus reinkarnációt, vagy különböző embereket különböző országokban, akik azt állítják hogy Isten parancsát hordozzák és angyalok beszélnek hozzájuk? Mitől vagy olyan biztos benne, hogy Jézus és követői, vagy Mohamed mondtak-e igazat és nem mondjuk egy mexikói szekta vezetője akinek ugyanúgy vannak vallási könyvei? Írni dolgokat bárki tud, állítani bizonyíthatatlan dolgokat is bárki tud. A pszihiátrián is vannak emberek akik magukat különböző dolgoknak képzelik és hallucinálnak.
Érdemes lenne a többször is belinkelt anyagokat elolvasnod, mert valamennyi állításodat cáfolják, és ezt a “tudósok” is tudják.
A szén 14 kormeghatározási módszer teljesen megbízhatatlan, mert 7 különféle feltételnek kellene teljesülni ahhoz, hogy működjön és ezek nem igazak a földre. 1. Csak zárt rendszerekben működhet – a naprendszer nyitott rendszer. 2. A felezés ütemének állandónak kell lennie – ez sem igaz. 3. a radioaktív szén valamennyi izotópjának a kezdetektől jelen kellett volna lenni – ez sem igaz. 4. az atmoszféra összetételének is állandónak kellett lenni az évek során – ez sem igaz. Miért van az, hogy ugyan annak az állatnak az egyik részére azt kapják, hogy 50 éves, a másik részére meg, hogy 50.000? 😀 Kicsit furcsa…
Ha többe infót szeretnél erről itt megtalálod: http://evolutionfacts.com/Evolution-handbook/E-H-6a.htm
A fény sem bizonyít semmit, mivel ha azt feltételezzük, hogy Isten teremtette a világot, akkor a fényt mindennel együtt teremtette meg, tehát annak nem kellett ideutaznia, hanem már itt volt vagy útban volt ide. Ez ugyanaz az elmélet, hogy nem tojást teremtett, hanem kifejlett állatokat.
A föld fiatal korát még vagy egy tucat módon lehet bizonyítani, a hold és a föld távolságától az óriási méretű csillagok létezéséig órákig sorolhatnám. Erről többet itt: http://evolutionfacts.com/Evolution-handbook/E-H-4a.htm
Amiket írsz a valószínűségről sem igazak, mert ha valami lehetetlen, akkor az 10 milliárd év alatt is az.
Amit Jézus hitelességével kapcsolatban kérdezel már teljesen helyénvaló. 🙂 A válasz pedig rendkívül egyszerű. Egyedül Jézus mondta magáról, hogy Ő Isten fia és azért jött, hogy te örökké élhess. Ezt sem Mohamed, se Jean D’arc, se Buddha nem állította, hiszen ők egyszerű földi halandók voltak, mint te vagy én. Az igazságot pedig nagy egyszerűen megtudhatod, hiszen ha Jézus valóban Isten, akkor hatalma van megmutatni neked. Egyszerűen tedd próbára és kérd meg, hogy mutassa meg a választ. Most azonnal. “Aki kér mind kap és aki keres talál” 🙂
Szia Ricsi!
kérdezed:
“Mitől vagy olyan biztos benne, hogy Jézus és követői, vagy Mohamed mondtak-e igazat és nem mondjuk egy mexikói szekta vezetője akinek ugyanúgy vannak vallási könyvei? ”
Tálálkoztunk vele, Jézussal, miután kerestük az igazságot, és eldöntöttük, hogy amennyiben az az igazság, hogy van Isten, akkor a továbbiakban az igazság szerint akarunk élni! Tudjuk, hogy minden igaz, amit róla mondtak, írtak a Bibliában! Sőtt mindennap Vele, Benne vagyunk! Ez személyes kapcsolat Istennel, Jézussal a Szent Lélekkel és általa!
Ezért tudjuk, hogy nincs Isten más az Úron, Jézus Krisztus Atyján kívül! Ezért tudjuk, hogy a többi vallás nem az igaz Isten ímádja, hanem ördögöket, démonokat!
Én is evolúcionista voltam, értem miről beszélsz. Thea is azért nem tud neked segíteni ( meg senki se) mert Isten mindenkinek saját maga jelenti ki magát! Nem azért híszünk, mert valamely ember meggyőzött bennünket, hanem azért mert Isten győzött meg bennünket!
Ez persze mindenkinek elérhető, aki az igazságot akarja tudni, és azután az igazságban is akar járni! De “církuszi mutatványként” nem fog veled találkozni Isten! Azért, ha valaki csak arra kiváncsi,hogy van-e Ő, nem fogja magát személyesen kijelenteni. Arra ott van a természet, az állatok, fajok sokasága , a növényeké, az ember, a világegyetem, stb!
A Bibliában erre mondja a Szent Lélek által az apostol, hogy ami Istenből nyílván tudható, mármint, hogy teremtő, az a teremtményeiből megtudható! ( mivel azok annyíra bonyolultak, annyira “minden klappol” velük, hogy aki egy kicsit is gondolkozik rajtuk, az rájön magától is, hogy ehhez kellett egy tervező, és egy elkészítő is!) Ezért se tud majd az ítéletkor senki ( mármint aki valóban cselekvőképes) azzal védekezni, hogy ő nem tudta!
A cikkben szereplő egy becsapós ajánlat. Amit nem látsz, kimutathatatlan energiákat, ufókat, láthatatlan mennyországot, Istent vagy Isteneket, égi látomásokat nem lehet bizonyítani. Éppen ebből rengetegen húznak hasznot.
Így húzzák le a szerencsétleneket a tévében is “gyógyítók”, nem tudod bebizonyítani, hogy ő nem küldött gyógyító energiákat neked a televízión keresztül.
Aki pénzt, hatalmat akar magának van aki azt mondja, hogy az agyába óriási hatalmú ufók beszélnek és add el a házad mert nemsokára megsemmisül a Föld és adományozd az összes pénzedet neki. Azt hogy bizonyítod be, hogy neki nem üzentek az agyába az ufók?
Vallásoknál pedig ravasz emberek nyilván azt mondják hogy égi látomásom volt, én vagyok Isten kiválasztottja és csináld amit mondok itt a törvénykönyvem. Így óriási hatalomra lehet szert tenni. Miben más az, ha én, vagy akárki más besétál az emberek közé és azt mondja, hogy égi látomásom volt, itt a szabálykönyvem amit követned kell, mintha Jézus, Mohamed vagy bárki más? Azt hogy tudod bizonyítani, hogy nem csak kitaláltam és hogy csodatetteimet nem egy követőm jegyezte le?
Éppen ezért nem vagyok vallásos, mert nem dőlök be mindenféle bizonytalanságérzetünkkel manipuláló ravasz “kiválasztottaknak”, “gyógyítóknak”, sarlatánoknak. Ez csak arra jó hogy hatalmat adjon az agyafúrtaknak a hiszékenyek felett.
Kedves Ricsi! A hozzászólásodból arra lehet következtetni, hogy nem ismered a Bibliát, ugyanis nem a haszonleső jövőbelátókról, hanem az élet legfontosabb, mindenkit foglalkoztató kérdéseiről szól: ?Van-e Isten? Örökké él-e az ember?? és hasonlók. Azok, akik a Bibliában látomásokat kaptak, nem a követők gyűjtéséért tették és általában inkább üldöztetés volt a jutalmuk.
Jézus pedig azt tanította, hogy a legfontosabb szeretni Istent és egymást, és aki a legnagyobb közöttünk legyen a többi szolgája, nem pedig fordítva.
Sajnos csalók az élet minden területén vannak, a vallásban is, ez azonban nem Isten hibája és ezért elhanyagolni a legfontosabb dolgot az életben nem túl bölcs döntés. Vannak emberek, akik a csalódástól tartva nem mernek szeretni és így, bár lehet, hogy megúsznak egy-két pofont, az igazi boldogságot sem ismerik meg.
A Biblia is figyelmeztet a csalókra, hiszen abban az időben is voltak bőven, a mi időnkben pedig még többen. ?Sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek,? figyelmeztetett maga Jézus az utolsó időkről szólva.
Isten emberei pedig soha nem a maguk hasznát keresték és pont a csalók voltak azok, akik üldözték őket. Jézus tanítványai szegények voltak, és egy kivételével az életüket adták azért, amiben hittek.
Az sem logikus, amit a fenti cikkről írsz, hiszen az evolúciót kellene bizonyítani tudományos eszközökkel, nem pedig látomásokkal. Az általam linkelt anyagok is tudományos írások és kétséget kizáróan megdöntik az evolúció elméletét.
Kedves Ricsi!
Isten létezését lehet bizonyítani.
benne vagy egy kis gondolkodásban? érvelésünk alapjait határozzuk meg a logikában… oké?
(itt szeretném leszögezni, szerintem nincs emberi, avagy isteni logika… logika csak egyféle van – nyilvánvaló tényekből megállapítható szükségszerűségek).
Tessék egy videó,ami felmagasztalja a fekete angyalokat,és szegény Lucifert.
http://www.youtube.com/watch?v=uyht_Cm_tSw
Mi lesz a következő,Jézus hazugságai,és a gonosz Isten hűtlenségei?
Úgy látom tovább próbálkoznak a Darwin hívek,itt egy szép példa:
http://index.hu/tudomany/2013/05/02/megtalaltak_az_ember_es_a_majmok_kozos_oset/
Én sokat gondolkodtam a teremtés történeten,és a Föld nem lehet 6000 éves,egy özönvíztől nem kövesedik be egy állat és nem válik ásvánnyá.Az a történet a bibliában sokkal mélyebb a számomra,de alig merek beszélni róla. http://zizi2010bea.blogger.hu/2011 Ebben a blogomban irkálok róla,de teljesen más amit az emberek magyaráznak a teremtésről.Isten sokkal végtelenebb és bonyolultabb lény annál,hogy hat napban le lehessen írni a teremtését.A Föld több milliárd éves,és egy nagyon hosszú folyamat végeredménye az ember.Tényleg voltak auruszok,és voltak fejlődés szintek,volt majom és volt bálna,és minden él,még az anyag is.A Föld egy hatalmas élő állat,aki nemzeni és szülni is képes,és enni is,a táplálkozása tartja forgásban.Tojásokat,magvakat szül a méhéből,és azokat szétszórja a felszínén.Békaeső,haleső,mind a méhéből lökődik ki.A magja melegét pedig nem más tartja melegen,mint a belső szerveinek a működése.Szíve van,lépe,mája,veséje és egy hatalmas tüdeje.Az ár-apály nem a holdtól van,az a Föld lélegzet vétele,a fejlődése pedig milliárd és milliárd évig tartott.A Bibliában leírt teremtéstörténet Isten hét tulajdonságának kibontakozása a teremtésben.A Föld is keresztül ment mind a hét szakaszon,de ezt meglátni csak akkor lehetne,ha az egész életét végig néznénk.Az északi sarkon ott a szája,és a Déli sarkon ott a végbele,ahol jegesmedvéket láttak,és eszkimókat,akik keresztül mentek az emésztő rendszerén.A Hold a Föld gyereke,a bolygó szült egy kisbolygót,szülni is képesek a bolygók.Megállapították a Holdról,hogy teljesen a Föld anyagaiból van,persze,mert a Föld a szülője.Az Isten soha nem teremt halottat,nem képes rá élők istene nem pedig holtaké,és a Nap is élőlény,tele csodálatos emberekkel,és állatokkal.Soha ne mondjátok azt,hogy lehetetlen.Láttam álmaimban világokat,és emberi lényeket,és kocsonya embereket,és végtelen világokat megszámlálhatatlanul.Minden bolygón és kődarabon van élet,mert az Isten életárama árad szét a galaxisok között,ez az éter,ez okozza a sarkifényt is,mert a Föld felveszi ezt az életet,és ezáltal él.Van szeme a hegyeivel érzékeli merre megy a pályáján,és van füle,hallja a dolgokat.Miért nem ütköznek össze a világok,miért mozognak mindig a saját útvonalukon,mert tudják mit csinálnak.A tudomány hiába erőlködik nem talál hideg halott kőtömböket az űrben,mert nincsenek,az űrben csak élő kőtömbök vannak!A Holdon van élet és van a Marson is élet,és van a Vénuszon is élet,sőt az Űrben csak élet van,csak élet lehet,mert Isten az életet leheli ki és soha nem a halált,olyat képtelen csinálni! Élő Isten aki halott Napot alkot? Ti nem tudjátok a Napon micsoda élet van a Föld silány kopaszka a Nap életéhez képest.Főleg egy hatalmas Királynap azon van a legcsodálatosabb élet,elképzelni is képtelenek vagyunk milyen gyönyörű.A teremtéstörténet vonatkozik a bolygók születésére és halálára,a teremtéstörténet vonatkozik az állatok-növények születésére és halálára,és végül a teremtés történet minden születésre s halálra és születésre és halálra igaz a végtelenségig,és soha nincsen vége!Az a teremtéstörténet azt írja le,hogy az Isten száján kiáramló élet,hogyan fejlődik kisistenné,a hét tulajdonsághalmazon átutazva.Én miért látok így?
Amellett, hogy a Bibliából is megtudhatjuk, hogy a föld kb. 6000 éves, a tudományos tények is ezt támasztják alá. Vannak bizonyos korlátozó tényezők, amik lehetetlenné teszik, hogy a föld idősebb legyen néhány ezer évnél. Ilyen a hold távolodása a földtől, a föld népessége, az űrhomok vastagsága a holdon, a meteorok létezése és még oldalakon át lehetne sorolni.
Ha netán még nem láttad Kent Hovind előadását erről, érdemes lenne végignézni: http://klub.idokjelei.hu/forums/topic/kent-hovind-anyagok/
Ha értesz angolul, akkor itt még több bizonyítékot olvashatsz erről: http://evolutionfacts.com/Ev-V1/1evlch06a.htm
Dinaszauruszok valóban voltak, sőt a Biblia is beszél róluk és erről is van egy Kent Hovind anyag a linken.
“Én miért látok így?”
mert beszippantott a new-age
Fúj az a butaság?Elment az eszed,hogy ilyeneket mondasz?Csak azért bánsz így velem mert én másképpen látok?Rengeteg álmom és látomásom volt már mindenféle dolgokról,és biztos vagyok benne,hogy igazam van.Különben is kik vagyunk mi,hogy bármit is megmondjunk,vagy megmérjünk?Tehetsz egy lépést isten nélkül,vagy gondolhatsz valamire?Tudja valaki hogyan működik a saját teste,vagy hogyan működik a Föld?Fogalmunk sincs,csak az bolygó héját vakargatjuk,és különben is én biztos vagyok a dolgomban.A Déli sarkon tényleg ott a végbele a bolygónak ezt nem én állítom,és van ott jegesmedve,és eszkimók is átkerültek azon a bélcsatornán.Akkor ezt mivel magyarázzátok?Az északi féltekén pedig ott a szája a bolygónak,erről nem is beszéltetek!Ott a titkos Föld kutatás története,és meg magyarázhatatlan furcsaságok történetei.
Azonkívül,hogyan oldaná meg az élő Isten,hogy élő szelleméből halottat teremtsen?Én hogyan kerülhetnék élőként halott anyaggal kontaktusba?Radióaktivitás tartaná a Földet melegen,valaki járt már a szívében?Mitől lüktet a bolygó ha nem a szívdobogásaitól?Az ár-apály jelensége nem a holdtól van ebben biztos vagyok.A béka eső,a hal eső mitől van,ha lápokat szippantana be a szél akkor hol van az iszap és a homok,és a növények,állatok a lápból?
Táplálkoznia kell a Földnek különben elpusztul,nem tarthat fenn egy Isten egy halott,tehetetlen kődarabot,hogyan táplálná az élő szellemével?A napokat is Isten eteti,az Ő energiája áramlik szét,és vissza a napokon,különben miért vesztették el a fényüket a napok Jézus halálának a pillanatában?Mert a napok féltek a megsemmisüléstől,ők is élőlények.
Az én sejt rendszerem az evés és az ivás miatt, a levegőből felvett anyagok miatt öt-tíz éves,mert folyamatosan cserélődnek az anyagaim.Ha a Föld él és táplálkozik,akármennyi idős lehet,mert a táplálék és a levegő által felvett anyagok,folyamatosan cserélődnek benne,és ezért alig 5000 évesnek mérhető a kora.Az említett lerakódások sem jelenhettek meg rajta,mert a vizelete,és a széklete folyamatosan kiválasztódik és nincs az anyagok körforgásban vannak a testében.A csillagok is milliárd évesek lehetnek,mert ők is táplálkoznak,és az Istenből kisugárzott energiát részben beszívják,részben visszaverik,mint az ablakról visszaverődő fényjelenség.Tehát ha egy Isten élő isteni birodalmat tart fenn,akkor Élő táplálkozó világokat kell létrehoznia,hogy azokat táplálhassa az életével,és fent tarthassa.A világok pedig a körforgásaikkal,vissza áramoltatják a központba ezeket az energiákat,és függő körforgás jön létre,ami által Isten élő viszonyban tud maradni a világaival,mert élő Isten.
Olvasom amiket adtál,bár sokszor a fordítóhoz kell fordulnom,de nem győzött meg,ő egy halott és zavaros világegyetemről ír,amit Isten soha nem építene fel.Mindenek felett kell lennie egy felsőbb hatalomnak,egy legnagyobb napnak,amiből minden az életét nyeri,és a létét.Képtelenség,hogy az Isten egy olyan rendszert létrehozzon,ami halott anyagból van,és adott idő után megsemmisül ez meg az benne.Már régen nem létezne az egész,mivel az élő hogyan lép kontaktusba a halottal?
Bár minek is teszem fel a kérdéseimet és a gondolataimat,tudom álmodozó vagyok,és képzelgek.Már megszoktam,hogy gyorsan lepattintanak,nem is gondolkoznak el ezeken.
Szia Bealina!
Zsolt. 19,1
Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára.
Zsolt. 19,2
Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.
Zsolt. 19,3
Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést.
Zsolt. 19,4
Nem olyan szó, sem olyan beszéd, a melynek hangja nem hallható:
?Zsolt. 19,5
Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk. A napnak csinált bennök sátort.
Zsolt. 19,6
Olyan ez, mint egy vőlegény, a ki az ő ágyasházából jön ki; örvend, mint egy hős, hogy futhatja a pályát.
Zsolt. 19,7
Kijövetele az ég egyik szélétől s forgása a másik széléig; és nincs semmi, a mi elrejtőzhetnék hevétől.
Ésa. 43,20
Dicsőítni fog engem a mező vada, a sakálok és struczok, hogy vizet szereztem a pusztában; a kietlenben folyóvizeket, hogy választott népemnek inni adjak.
Hós. 4,3
Azért búsul a föld és elerőtlenül minden, a mi azon lakik, a mező vada és az ég madara egyaránt, bizony a tenger halai is elveszíttetnek.
Végülis mindegy ez az egész,az lenne a legfontosabb,hogy szeressük ezt a bolygót,és vigyázzunk rá,ezért bízta ránk Isten.A Föld életébe,bele szólunk,drasztikusan,leszívjuk a kőolajat,de nem tudjuk mi az,feltörjük a rendszereit,pedig nem tudjuk mi miért van ott,elzárjuk a folyókat,pedig nem tudjuk melyiket miért helyezte oda a Teremtő.Utána csodálkozunk,hogy a bolygó gyengülő tendenciát mutat?
Ott van még a Haarp prodzsekt,ami a Föld légkörét és ionoszféráját támadja,pedig nem tudjuk ez a rendszer hogyan működik.Jobban kellene ügyelni erre a kis könnycseppre amin élünk,mert másik világ nem alkalmas az életünkhöz.
Köszönöm a pártolást,és valahol annak a fickónak is igaza van,de Istennél maradt a teljes igazság,szerencsére,és ott nagyon jó helyen van.
Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.
A te teremtésed 6000 éves . De én szerintem a ige az van a mútban
jelenben és jövőben is van . És mivel istenél volt tehát a égben . Emiatt
a teremtés nem valószínű , hogy 6000 éves , hanem sokkal több .
Én a föld és saját galaxisunk teremtéséről beszéltem, hiszen ennél többről nem tudunk biztosat, csak annyit, hogy Isten örök. A föld és a naprendszer viszont kb. 6000 éves. Kérlek nézd meg a már többször is belinkelt anyagokat.
Isten vala az Íge(cselekvés,történés,létezés) , és ennek a ígének a kiterjedését a égből
hogy hívnád én univerzumnak Szerintem így már sokkal hosszabb idő valószinű .
És ez a holografikus univerzum leírására emlékeztet engem .
De ez csak egy kis bolondozás a szavakkal .
Kedves Thea! Azért ennyire nem lennék biztos a dolgomban, Kategorikusan kijelented, hogy a Föld 6000 éves, és punktum! És akkor mi van a 7-8000 éves vár romokkal? Mi van a 12.000 éves Szfinxszel? Mi van a 30.000 éves piramis feliratokkal? Lebegtek az űrben, míg a Földet Isten nagy kegyesen meg nem teremtette? 🙂
Szia L.A! Ezt nálam sokkal szakértőbb emberek hada mondja.
Nézd meg a már nagyon sokszor megadott linkeket és utána beszélgethetünk: http://klub.idokjelei.hu/forums/topic/kent-hovind-anyagok/
Ha értesz angolul, akkor itt még több bizonyítékot olvashatsz erről: http://evolutionfacts.com/Ev-V1/1evlch06a.htm
Röviden: az általad említett példák nem jók, mert ahány időmeghatározási módszer, annyi kort adnak ki ezekre az épületekre, tárgyakra. A linkelt anyagok részletesen elmondják, leírják, hogy míg az egyik módszer szerint egy tárgy 200 éves, a másik szerint 2 millió. Melyiknek kellene hinnünk?
Az a gond, Bealina, hogy a legfőbb mérce, amit Isten adott nekünk, a Biblia, számodra nem mérce. Enélkül milyen biztositékod van, hogy a látomásaid, álmaid Istentől vannak? Nagyon veszélyes területen evezel, és félek, hogy a világosság angyala ravaszul átvág. Ha a saját eszünkre vagy megérzéseinkre támaszkodunk, az nagyon csalóka, ingatag talaj. Van, amikor bejön, amit gondolunk, van, amikor nagyot tévedünk – erre nem lehet épiteni, ennél kell egy biztosabb pont. Pál apostol mondta:
Galata 1:8
“Viszont ha még mi magunk, vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit mi hirdetünk, átkozott legyen!”
Ebből is látszik, mennyire fontos Isten Igéje, mennyire fontos tisztában lenni azzal az evangéliummal, amit az ő szolgáin keresztül hirdetett, és leiratott a Bibliában azért, hogy egy biztos támpontot, igaz mércét adjon nekünk, amitől ha eltérünk, ártunk önmagunknak.
Olyan ez, mint a méteretalon, amit platinából készitettek, hogy az időjárás vasfoga se ártson neki. Bárki gyárthat vonalzókat, és eladhatja, de az, hogy ezek a vonalzók mennyire pontosak, akkor derül ki, ha az eredeti méteretalonhoz visszük és összemérjük. Ha eltérés van, akkor lehet tudni, hogy nem a méteretalonnal van gond…
Isten prófétája nem fél attól, hogy összemérjék az “etalonnal”, azaz megvizsgálják, hogy egyezik-e az, amit mond a Bibliával. A Bibliában erre határozott utasitás is van, hogy mindent meg kell vizsgálni:
1Korintus 14:29
“(a gyülekezetben) Két, vagy három próféta szóljon, és a többiek vizsgálják és ítéljék meg, amit mondanak!”
Fontos tehát a közösség is, mert ott tudnak figyelmeztetni, helyrerakni. ha véletlenül kezdenék (akár kis mértékben is) eltérni az etalontól.
Ha tudományosan akar valaki foglalkozni a teremtéssel
a holografikus világegyetemmel érdemes kezdeni -e.
Mivel csak a mi teremtés történetünk 7000 éves kb .
Ja és ez a első olyan elmélet ami
– megfelel a fent és lent elvének(jákobb lajtorjája)
– megfelel a isten mindenhol jelenvan elvjének.
De még akár sokat változhat , de már így is igéretes .
, hogy idővel tudományosan csáfolni lehessen azt
a evolociós rémálmot . Egyesek kitaláltak.
Az evolúciót legalább egy tucat tudományos tény cáfolja. A legkézenfekvőbbekkel kezdve, mondjuk a Termodinamika I. és II. főtételei. 🙂
Kedves Thea!
Sajnos ön téved, mert a hőtan tételei épp az evolúció létét bizonyítják.
Egy fotonnal több, és máris a biológiai folyamatok fejlődés rendszereihez jutunk el.
Minden magára hagyott rendszer a rendezetlenség (egyensúlyi állapot) felé halad. -> Az evolúció ennek az ellenkezőjét kellene, hogy tegye. Vakon. Az evolúció egy képtelenségekre épült elmélet, amiben még maga Darwin sem hitt végül.
És ahogyan művelt ismerősöm írta a napokban Darwin halálának évfordulóján: Halála előtt Darwin visszavonta elméletét. Mérnök emberként csak helyeselni tudom Darwin tettét, mert elmélete úgy hülyeség, ahogyan van. Az évmilliók alatti változások kombinációja a fajok működőképességét és számát nem adhatja, sőt még meg sem alapozhatja. És akkor amit az evolucionisták soha nem vesznek figyelembe, az ember nemcsak testből, hanem lélekből is áll.
A lélek hogyan is fejlődhet ki a szervetlen világból?
Kedves T. István!
Írja:
“Sajnos ön téved, mert a hőtan tételei épp az evolúció létét bizonyítják.
Egy fotonnal több, és máris a biológiai folyamatok fejlődés rendszereihez jutunk el.”
Akkor kedves István, hol vannak azok a plusz fotonok, amelyek beindítják a biológiai folyamatokat? (Gondolom ezek nem csak úgymond “milliárd évekkel” ezelőtt voltak aktívak!)
Ha így lenne, akkor talán évente találkozhatnánk, újabb és újabb, kialakulni akaró élőlény kezdeményekkel, amelyek elindultak az evolúció útján! ( És a szemünk előtt zajlana a, modjuk 10-20-100-1000- , stb évvel ezelőtt létrejött élőlények evolúciója is!)
De igazából, ilyet még nem láthattuk kisérlet keretében sem! Ez pedig inkább arra a következtetésre juttatja el az embert, hogy a hőtan tételei között is találhatóak, olyan fikció számba menő tételek is, amelyekkel, csak azt szeretnék elérni, a “tudomány emberei”, hogy kiiktassák a teremtéstörténetet, Isten létét a az emberiség tudatából! De legfőképpen a sajátjukból, hogy ne kelljen szembenézniük Isten létével, és annak következményeivel, ha nem engedelmeskednek neki ! Nem térnek meg, nem bánják meg bűneiket, stb…!
Ezért azután ellenőrizhetetlenül nagy időintervallumokba teszik az élet kialakulásának időpontjait, arra spekulálva, hogy talán annyi idő elég lehetett , hogy ennyi és ilyen bonyolult élő szervezet létrejöjjön! (Itt ezen az oldalon, már írtam néhány kérdést, amit nem valószínű, hogy bármilyen tudományág művelője meg tud válaszolni, úgyhogy azokat most nem írom le!) Arról, hogy ezek az élőlények “lelkes állatok ” is egyben, nem csak sima fehérjepacák, meg tulajdonképpen nem is vesznek tudomást!
Sőtt azon se gondolkodtak el még soha, hogy ha a gondolat, érzelem és stb, csak elektromos aktívitás az emberben és állatban , akkor hogyan van az, hogy amikor úgymond “meghal”, akkor miért nem lehet “bebikázni” párszáz volttal?!
Ha csak aksi lenne a test ( külünböző elektrolítokkal feltöltve, amelyek felelősek az elektromosság vezetéséért), akkor csak fel kellene tölteni azokkal, és adni neki egy kezdő “löket” elektromosságot, és már mehetne is tovább az “élet”!
Pff. Törölték a Youtube-ról a Stephen Hawking ? Van-e teremtő c. magyar szinkronos filmjét. Annak ellenére is csalódott vagyok, hogy ez a film teljesen ellent mond a hitemnek, sőt csak egy ördögi megtévesztés szerintem. Azért tetszett mert “a képzeletem szárnyal”-al indította a ‘tudományos’ fejtegetéseit. Nagy különbség, hogy valami bizonyítható tény, vagy csak a képzelet szárnyalása. De legalább őszinte volt.
Másik dolog ami szintén derűre adott okot, (legalábbis számomra), hogy kijelentette: a “semmiből” jött létre az Univerzum. Ezt azért nem lehet ép ésszel tudományosnak tartani, mert anyag és/vagy energia nem keletkezik és nem semmisül meg. Ez törvény. Ez a valóság. Ezt mindenki kipróbálhatja. A Föld mind a hét milliárd embere kísérletezhet rajta. Nem kell egy egész Univerzumnak keletkeznie a semmiből, megelégszünk kisebb dolgokkal is :). Ha valakinek sikerül, akkor a Föld legnagyobb emberévé válhat, úgyhogy a motiváció az mindenképp megvan.
A semmiből való létrehozás Isten hatásköre.
Szia Lacci,
ha ez segít, akkor a következő javaslom neked: minden ilyen esetben le kell menteni a saját gépedre az adott filmet vagy csak a hangját. Erre legalább két nagyon jól bevált program is van:
A DVDVideoSoft csomag és a Free Download Manager.
Az elsővel filmet és (magában a) hangot is menthetsz, míg a másodikkal csak magát a filmet.
Én az olyan filmeket azonnal mentem, melyek nagyon tetszenek esetükben fennáll a veszélye, hogy törölhetik.
Apologéta
Szia !
(tetszik a neved)
Köszönöm, bár szoktam letöltögetni, videókat leginkább. Viszont ez a Stephen Hawking film egy különlegesség volt számomra, egy ‘jó’ példa az evolucionisták igazi módszereinek bemutatására, és nem is akár kitől, az egyik éllovastól. És a youtube segítségével könnyen lehetett linkelni. Pont ezt kellett törölniük, a kedvenc példálózós evolucionista filmemet. Legalább nem fogom többet reklámozni azt az istentagadó filmet.
Még annyit, hogy elmentettem Idának azt a hosszú hozzászólását egy szöveges dokumentumba. Tehát, Ida, ha esetleg követed ezeket az írásokat, akkor elmondom neked ezt. Nem mintha “más tollával” szándékoznék dicsekedni a jövőben akárhol is, csak egyszerűen tetszett nekem.
Szia Lacci!
Köszönöm, de nyugodtan tovább küldheted másoknak is alkalomadtán, ha úgy gondolod! Én már keresztény voltam, amikor az evolució “komolyságán” gondolkoztam, és ezeket a kérdéseket , meggyőződésem, hogy a Szent Lélektől kaptam válaszként! Vagyis, nem engem “plagizálsz”! Azt pedig tudjuk, hogy amire Isten megtanít bennünket, azért kapjuk, hogy megosszuk másokkal. Hogy nekik már ne kelljen olyasmiken gondolkozni ( időt tölteni vele), amikre valakinek már válaszoltak közülünk!
Én is így vagyok a mások által kapott világosságokkal! Ha a Szent Lélek és az Ige helyben hagyja , akkor máris építem be a “tudásomba”!
Be kell vallanom, hogy mégis plagizálok. Sok mindent átvettem és beépítettem a szókincsembe. Szépen fogalmazva: ‘tanulok’ . 🙂
Ajánlom a Teremtéskutatás témában ezt a 8 részes, gazdagon illusztrált magyarra szinkronizált előadássorozatot Dr. Kent Hovind-tól:
http://www.teremtes.com/letoltesek.php
Ehhez a prezentációs képanyaga is hasznos lehet: http://www.zimanyi.hu/hovindDosszie.html
Ajánlom még az előadássorozatban is sokszor megjelenő magyarul is megjelent Walt Brown: Kezdetben című könyvet is: http://konyvar.hu/walt-brown/kezdetben/
és a könyv angol weboldalát, ahol jó illusztrációs képanyagokat, illusztrációkat is találsz a könyvből: http://www.creationscience.com/onlinebook/
A Kent Hovind anyagok itt is fent vannak: http://klub.idokjelei.hu/forums/topic/kent-hovind-anyagok/ 🙂
Az evolúció és a teremtés között a különbség: ég és föld
?Ímé, én az Úr, Istene vagyok minden testnek, vajon van-é valami lehetetlen nékem?? (Jeremiás 32,27)
?Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-é Ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-é valamit, hogy azt ne teljesítené??(4 Mózes 23,19)
Egy végtelen Isten felügyeli a létet, az általa teremtett világban, aki szent és igazságos; és a létezésünk nem szűnik meg a halállal, hanem örök Mennyország, vagy örök kárhozat vár az emberre,
Vagy: véletlenül alakult ki a Világegyetem, és véletlenül keletkezett az élet is. És ha meghalunk, azzal véget ér a létezésünk, és lelkünk sincs. És többek között egy majomból fejlődtünk ki, de előtte patkányok voltak az őseink, azelőtt meg gyíkok, és még-még azelőtt valami féreg volt.
[expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
Mindenki számára világos, hogy vagy az egyik verzió az igaz, vagy a másik. Kizárják egymást. Az Isten egy személy, vagy csak egy vallás? Ez nem mindegy.
De miért lehetséges az, hogy itt van ez az elmélet, és annak ellenére, hogy minden bizonyíték csak ellene szól, és mégis értelmes és intelligens tudósok serege hisz benne és tényként beszél róla? Ezek okos emberek.
A válasz az emberi szívben van. Az ember szabad és büszke, és abban hisz amiben csak hinni akar. Mivel szabad akarattal rendelkezünk, arra is szabadságunk van, hogy olyan dolgokban higgyünk, amik akár teljesen ellent mondanak a valóságnak, a hétköznapi tapasztalati tényeknek. Ez egy ördögi befolyásból származik. Ha az ördög fenn akarja tartani a hitetlenséget, akkor érvelnie kell. Ki kell dolgoznia egy logikus, valamilyen szinten megalapozott, valamilyen szinten életben tartható elméletet, tanítást arra, hogy megtartsa az embereket az Istentől elszakadt állapotukban.
A Biblia figyelmeztet arra, hogy léteznek ilyen tanítások:
1 Timóteus 6, 20-ban
?elfordulván a szentségtelen üres beszédektől és a hamis nevű ismeretnek ellenvetéseitől.
Kolossébeliekhez 2,8
Meglássátok, hogy senki ne legyen, a ki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való.
Az evolúció gyökere a humanizmus: az ember minden dolgok mértéke. Az egész mögött az az irányultság van, hogy meg akarunk szabadulni Istentől.
Jó idézetek a Hovind anyagból:
Sir Julian Huxley (UNESCO vezetője volt, vezető evolucionista):
?Azt hiszem, azért örültünk meg annyira A fajok eredetének, mert Istent nem tudtuk összeegyeztetni a szexuális szokásainkkal?
Henri de Lubec, American Humanist , 10. oldal:
?Történelem lesz az a nap, amikor az ember rájön, hogy az egyetlen isten az ember maga?
Richard Lewontin:
?A materializmus az abszolút igazság, nem nyitunk ajtót semmilyen istenségnek?
Jeremy Rifkin:
?Már nem gondoljuk, hogy vendégek vagyunk valaki más otthonában, és nem kell holmi egyetemes törvényekhez igazodnunk. Ez most már a mi teremtésünk. Mi alkotjuk a szabályokat, mi húzzuk meg a valóság határait. Mi teremtjük meg a világunkat?
??ezért nem tartozunk hálával valami külső erőnek. Mostantól azt tesszük mit akarunk, mert mi vagyunk az Univerzum építőmesterei. Csak magunkért felelünk, ezért mi vagyunk a királyság, a hatalom és a dicsőség mindörökké?
No comment.
Még egy nagyon jó gondolat az Univerzum korával kapcsolatban. Úgy hangzik, hogy Isten teremthetett-e volna egy öreg Univerzumot? Tehát mintha öregebb lenne mint a hatezer év, közben csak hatezer éves. Igazából Istennek van erre is szabadsága. Itt nem arra gondolok, hogy beleteremtette a fosszíliákat a kőzetekbe, nem; azokat én szigorúan az özönvíznek tudom be. Hanem arra gondolok, hogy olyan mintha azok a galaxisok már több milliárd éve forognának, vagy a fénynek évmilliárdok alatt kellett volna megtennie bizonyos távolságokat stb… Közben csak olyan mint ha…. de mégsem. Ezt könnyebb megérteni, ha belegondolunk abba, hogy Ádámot sem egy embriónak vagy egy újszülött csecsemőnek teremtette Isten. Hanem egy felnőtt embernek. Nem tudom hány évesnek felelt volna meg, tegyük föl, hogy 30-nak. Tehát ő már az első napon harminc évesnek tűnt, de csak egy napos volt. Tehát emberi vizsgálódás szintjén becsapós lenne a kormeghatározás. Sosem szabad elfelejteni, hogy Isten egy végtelen kapacitású értelem, elme, bölcsesség (kinek hogy tetszik) tulajdonosa.
Ezenkívül figyeljétek meg a tipikus evolucionista megfogalmazásokat. Figyeljétek a tálalást, és a ?tudományosságot?:
?Táplálékkeresés közben a fakopáncsok hatalmas erővel ütik neki csőrüket a fák törzsének, mégsem szenvednek agyrázkódást. Csontjaik ugyanis úgy MÓDOSULTAK, hogy csökkentik az agyra jutó terhelést.?
?A harkály a szemének védelmére IS remek struktúrákat FEJLESZTETT ki ?.?
?A középfül csontjai : – A hüllőkre egy hallócsont (columella) jellemző, az emlősöknél viszont három hallócsontocskát találunk, a kalapácsot (malleus), az üllőt (incus) és a kengyelt (stapes). Az EMLŐSSZERŰEKNÉL EREDETILEG csak a columella VETT részt a hangrezgések továbbításában. A FEJLETTEBB FORMÁKBAN a columella FOKOZATOSAN kengyellé ALAKULT ÁT, amelyhez az ízületcsontból (articulare) ÁTALAKULT kalapács, és a négyszögcsontból (quadratum) KELETKEZETT üllő kapcsolódott. A három hallócsontocskát védő, illetve a dobhártya kifeszítésében is szerepet játszó dobcsont (os tympanicum), amely az emlősök jelentős részénél a halántékcsonthoz (os temporale) tartozó sziklacsont (os petrosum) dobűri részeként (pars tympanica) jelenik meg, a szegletcsontból (angulare) ALAKULT KI.?…
Ezeket a kifejezéseket nagyon gyakran használják: kialakult, átalakult, kifejlődött, kievolválódott, keletkezett, ezzé vagy azzá vált, lett, így vagy úgy módosult… És ez tudományos? A kijelentés eszközével élnek: így van és kész. De még egy gondolatmenetet sem adnak a legtöbb esetben, főleg a molekuláris biológia szintjén.
Akkor ott van a mutáció témaköre. A mutáció lenne az evolúció építőmestere. Soha senki nem látott pozitív mutációt az emberiség történelme folyamán.
Másik hatalmas témakőr az információ eredete. Ezt Richard Dawkins írja: egy szabad szemmel láthatatlan baktériumnak a DNS-e több mint 1000-szer annyi információt tartalmaz mint a Encyclop?dia Britannica (Microp?dia 12 kötet + Macrop?dia 17 kötet +Prop?dia 1 kötet = 40 millió szó). Azaz 1000x 40 millió szó infó.
Következő a megfigyelhető rendszerek bonyolultsága, és a szűk tűréshatárok közötti működésük.
Aztán egy égbekiáltó probléma: az élet kialakulása véletlenül.
Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy az ősleves miként tudta kifőzni az első életet. Wikipédián is szépen le van írva, hogy az első életnek minimum 200-400 génnel kellett rendelkeznie, de így is nagyon kis hatékonysága lehetett – írják. Úgy gondolják, hogy minimum 200(!) gén kell egy legegyszerűbb életformának, hogy el tudja látni a különféle élettani folyamatokat. A legegyszerűbb baktériumoknak is több génjük van mint 200 db. Hogyan? Hogyan jött létre magától és véletlenül 200 gén?
Finomra hangoltság jellemző az Univerzumra az atommagtól kezdve a galaxisokig bezárólag. A Világegyetem rendezett, gyönyörű, megérthető, matematikailag elegáns szerkezetű. És ez a finomra hangoltság az evolúciónak lenne az eredménye? Az evolúciónak ?, ahol senki sem tervez, senki sem alkot, ahol senki sem határozza meg a törvényeket. Minden kialakult, véletlenül, irányítatlanul, vakon, spontán, céltalanul? Semmi tervezettségre utaló nyom? Nem lehet, hogy súlyosan tévelyeg az emberiség egy része?
A Bibliának van igaza:
?…a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti…? (Jelenések 12,9-ben)
[/expand]
Kedves Lacci!
Ahogyan mondod! Én mielőtt megtértem evolucionista voltam! Az akkor valahogy, nem tudom, hogy hogyan, de okésnak nézett ki! (Bár amikor azt tanultuk(!), hogy az evolució befejeződött, akkor azt sehogyan se tudtam felfogni, de gondoltam, majd a “tudomány ” is fejlődik! Akkor nagyon sötéteknek tüntek a teremtés hívők!9 Azután megtértem , és miután úgye találkozunk Istennel, minden helyre kerül! Azután elkezdtem az evolúción gondolkodni, és “majd meg haltam” szégyenemben, hogy hogyan is lehettem ennyire ……?! Nem akartam elhinni a dolgot, hogy az embert ennyire be lehet csapni!
[expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
Ilyen kérdéseket fel se tesznek:
1. tehát volt egyszer egy “ősrobbanás”, abból kialakultak az elektonok, protonok, neutronok, kvarkok,stb, atomok, molekulák, stb, úgye?! Na most, honnan tudta az “ősanyag”, hogy hogyan is kell ezeknek kinézni, és miért? Honnan tudta, hogy mi az a “töltés”? Hogy milyen is a negatív, ill pozítiv , ill semleges töltés? Azt úgye nem mondhatjuk, hogy ez “zsugorban” benne volt az “ősanyagban”, mert teljesen mindegy, hogy mikor, de ezeknek valamikor “törvényt” kellett adnia valakinek, vagy valaminek! A “valami” nem jöhet szóba, mert a “valami”, ha törvényt tud adni, akkor Valakivé válik! Vagyis Tudatossá!
2. Ha (!) tegyük fel volt egyszer egy “ősanyag”, az honnan lett? Mi tartotta össze? Honnan van a gravitáció, és (ezt még most se tudják a tudósok!) mi az? Ez ugyan egy erőnek tűnik, de mi, vagy Ki hozta létre? Ha az “ősanyag ” tegyük fel, mindig is létezett “zsugorban”, akkor miért nem volt neki úgy jó, ahogyan addig? Miért úgymond 13 milliárd éve “gondolta” meg magát, és robbant szét? Mi volt az az erő, ami hatott rá? Ami addig nem hatott? És az az erő honnét “lett”?
Szétrobbant az “ősanyag”, amiről nem tudjuk, hogy honnét lett, és azt se, hogy miután “öröktől” fogva volt, és jól el volt addig, milyen külső behatás következtében robbant szét, ami ezek szerint rajta kivül létezett! ( Belső hatás nem lehetett, mert addig az ominózus pillanatig, amig “fel nem robbant”, egyensúly, stabilítás uralkodott benne “öröktől” fogva! És ahhoz is egy erő kell, hogy ez felbomoljon!( Márpedig, mi, egy anyagnélküli végtelen térről beszélünk, ahol elvileg csak az “ősanyag” létezett! Persze, az egy másik kérdés, hogy mi is a tér, honnan lett, mik a tulajdonságai? Van-e határa? És ha van, az honnan van, és azon túl mi van? Vannak-e törvényei, és, ha igen, akkor azt Ki alkotta? És az a KI, az honnan van?) Amiről eddig nem tanultunk, sőt még csak nem is jött eddig szóba, tudományos körökben!( Vagy csak én nem hallottam róla!)Akkor pedig mi volt az az erő, és az honnan lett? És, ha az is jól el volt addig ( mivel annak is öröktől fogva lennie kellett!), milyen okból (hatástól, erőtől) kifolyólag lépett “kapcsolatba” az “ősanyaggal”? És az a hatás, erő miért, és hogyan jött létre?
Következő kérdés:
Megtörtént az “ősrobbanás”, szétvetődött az “anyag”! Valahogy létrejöttek az atomok, molekulák ! Miért nem egyenletesen oszlottak el a térben? Hiszen elvileg semmi nincs a térben, ami arra kényszerítené az anyagot, hogy bizonyos helyeken “csomósodjon”, “sűrűsödjön”! Üres tér, akadályok, erők nincsenek benne! Ha olyan hatalmas a robbanás, amilyen a tudomány szerint volt, akkor a sebesség miatt lehetetlen lett volna az atomok egymáshoz való csatlakozása! Még ütközés esetén is a “lepattanás” történt volna meg! Vagyis: mi volt a térben, ami az anyagot “csomósodásra”, “sürűsödésre” kényszerítette? És az honnan lett, ha addig úgymond csak az “ősanyag” létezett?
Szóval “kialakultak” a galaxisok, naprendszerek! Itt vagyunk mondjuk a földön! Telnek az évmilliárdok, és hébe-hóba egy-egy molekula összekapcsolódik egy olyan közegben, ahol már “nyugalom” van! Évmilliárdokig úgyanaz az összetétel!( na jó, mondjuk olykor-olykor egy egy meteorit becsapódik)! Létrejönnek molekulaláncok!
1. Meddig tart ezek “élete”? Meddig maradnak fenn? Mennyi a valószínűsége, hogy ezek reprodukálni tudják magukat, és ha megtudnák is tenni, miért tennék? Miért törekednének arra, hogy önmagukat fenntartsák, szaporítsák, fejlesszék? Honnan tudják, hogy mi a fejlesztés, fejlődés? És, hogy milyen írányba “menjenek”, merre van a fejlődés? Honnét tudják, hogy ha ez, és ez a “halott” anyag összekapcsolódik, akkor abból egy tudatos élő anyag jön létre? Ha nem tudják az elején, akkor mikortól van az az időpont, és az a mennyiségű és minőségű anyag, amikortól, a halottból élő válik? És ez mikortól tudja magát reprodukálni, és honnét tudja, hogy azt hogyan kell?Hogyan stabilizálja azt az állapotot? És főleg, miért akar “élni”? És honnét van az akarata az életre, a fennmaradásra? Az akarat, az akkor most anyagi tulajdonság, vagy szellemi? Ha anyagi, akkor a köveket is tudatos lényeknek kell vennünk, mert ennyi erővel azok miért ne akarnának élni? ( vagy azok nem jöttek rá hogy hogyan kell?) És ha azok is élőlények, akkor miért nem fejlődtek tovább? Ha szellemi dolog az akarat, akkor : 1. miaz a szellemi? 2. honnan van? Hogyan jött létre a szellemi erő? Mert az nem molekulákból,és atomokból áll, ami a tudomány szerint kezdetben volt!
3. Megtörtént, hogy létrejöttek az első molekulaláncok! Valamilyen úton-módon öntudatra ébredt, bár fogalma sincs, hogy az micsoda, és hogyan jött létre! És itt bejön az “evolució”! Vagyis egy olyan tudat, ami addig nem létezett! Vagyis az anyagból, lett egy olyan valami, ami már értelemmel kellett hogy rendelkezzen, mert:
1.kellet egy terv! Hogy honnan, hová akar eljutni! Sőt egy vágy is, hogy azt valamiért megcsinálja! Ki kellett találnia, hogy ezekből a molekulaláncokból hogyan kell , magukat reprdukálni tudó , DNS-sel , RNS-sel, kromoszómákkal, génekkel, stb-vel rendelkező élőlényeket létrehozni! De az “evoluciónak” azt is ki kellett találnia, hogy mik is azok, és hogyan kell a külömböző molekulákat úgy összerakni, hogy azok egy lejátszható programmot alkossanak! Továbbá azt is, hogy ezek a programmok hogyan maradjanak stabilak, de úgyanakkor fejleszthetők is! Továbbá,azt is ki kellett találnia, hogy amikor már létre tudott hozni pl egy virust ( amit az ember, mint tudattal , értelemmel rendelkező lény, a mai napi nem tud megcsinálni), amely ma is él, miért akart “ebből” egy másik fajta élőlényt is létrehozni (DNS-sel, RNS-sel, stb-vel), ami úgymond “fejlettebb” ! És amikor már az is meg volt, akkor miért nem elégedett meg vele, miért akart mégtöbbet, és mégtöbbet? Pedig azok is életképpesek, tehát nincs igazi ok rá, hogy fejleszteni kelljen! És másmilyeneket? Pl: létrehozott az “evolúció” egy egysejtű élőlényt, amely szaporodott sokasodott, és ma is közöttünk él! Azután pár millió év múlva, “kitalálta”, hogy jó lenne, ha ezek többsejtüekké válnának ! Hogyan jött rá, hogy, hogy csinálja, és miért tette? Miből tudta egy anyagból kialakult, nálunk sokkal, sokkal okosabbá lett valami, hogy mondjuk mi az a látás? És miért akarta, hogy legyen? Honnan tudta, hogy az élőlényeknek szükségük van rá? Meg hogy hogyan csinálja meg a szemet pl? És a többi érzékszervet? Miért ekkora változatossága az életnek, ha az előző fajok, amikből úgymond, az “evolúció” kialakította a következőt, még mind itt élnek a földön? És hogyan hozta létre a táplálékláncot? És miért így? Hogyan tervezte meg akár csak az emésztést is egy tudat nélküli valami, ami azért az embernél jóval okosabb?
Nézel egy természetfilmet mondjuk! Mit mondanak? Pl, hogy : a törzsfejlődés során, a növények (több millió faj) kifejlesztették az egymástól külömböző szaporodási módokat! Hogy pl a rovarok rájuk szálljanak, és beporozzák őket! Vagy tüskéket, töviseket növesztettek, hogy megvédjék magukat az állatoktól, akik megrágcsálják őket! És versengtek egymással, hogy más-más viráguk legyen, hogy a rovarok rájuk szálljanak! Meg nektárt termelnek, hogy odavonzzák a pillangókat!
Na már most:
1. Honnan tudta egy növény, hogy neki szaporodni kellene? Miért akart? És ha akart, akkor tudatos lénynek kell lennie, mert az akarat gondolkodást feltételez! Egyáltalán, honnan tudta, hogy mi az a szaporodás? És ha már ilyen okos volt, akkor hogyan tudta azt kigondolni, hogy hogyan is kellene, és hogyan tudta megtervezni, és főképpen azt végrehajtani? (spec én hiába szeretnék magas szőke, kék szemű lenni, eddig sehogy nem tudtam, mégcsak közelítőleg se azzá válni! Sőtt, atomnyit se haladtam felé! És itt nem hajfestékre és kontakt lencsére, meg “gólyalábra” gondolok! Vagyis, az a növény sokkal okosabb, és ügyesebb nálam!)
2. Honnan tudták a növények, hogy más növények is vannak rajtuk kivül? És honnan tudták, hogy nekik az a jó, ha külömböznek a többiektől? Pl, honnan tudta egy tulipán, hogy neki külömböznie kell egy liliomtól? Honnan tudta, hogy egyáltalán van olyan, hogy liliom, és, hogy az, hogyan néz ki? És hogyan tudta, hogy neki, ahhoz, mit is kell tennie, hogy ne úgy nézzen ki, mint egy liliom? De folytahatnánk a többi növénnyel is?
3. Honnan tudták a növények, hogy vannak rovarok, akikkel magukat beporoztathatják? És honnan tudták, hogy a rovarok “buknak” a nektárra? Meg hogy vannak méhek, akik meg a virágport szeretik? Eleve, honnan tudták, hogy hogyan kell virágport létrehozni? Akik meg a széllel poroztatják be magukat, azok, honnan tudták, hogy van olyan, hogy szél? Meg azok, akik kétivaruak! Azok hogy jöttek rá, hogy az egyik legyen nő ivarú, a másik him ivarú? Na és honnan tudták, hogy az mit jelent, és hogy hogyan kell megcsinálni?
Stb, stb, stb…..stb!
(Azon most még ne is gondolkodjunk, hogy ahhoz, hogy a rovarok ne dögöljenek addig éhen, amig a növények kimódolják a megoldást, mit ettek?)
Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.
?Mert a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik:
Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva AZ Ő ALKOTÁSAIBÓL MEGÉRTETVÉN MEGLÁTTATIK, ÚGY, HOGY ŐK MENTHETETLENEK.
Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; HANEM AZ Ő OKOSKODÁSAIKBAN HIÁBAVALÓKKÁ LETTEK, ÉS AZ Ő BALGATAG SZÍVÖK MEGSÖTÉTEDETT.
?
MAGOKAT BÖLCSNEK VALLVÁN, BALGATAGOKKÁ LETTEK!
[/expand]
Szia. Én sosem voltam igazi evolucionista mert édesanyám részéről hívő nevelést kaptam, de sokáig nem voltam keresztény. Tudtam, hogy van Isten, és ha komolyan föltettem a kérdést, akkor valószínünek tartottam a kárhozatot saját magam részére, abban az állapotomban. (Egyel több, vagy kevesebb ember a pokolban, sok millió + 1 – 1 ember nem mindegy?, gondoltam.) De Isten kegyelméből ez már a múlt. Felnőtt fejjel, saját döntés alapján, sok gondolkodás után, a tényeket figyelembe véve, a Jézus Krisztusba vetett hitem végérvényes, elhatározott és részemről megváltoztathatatlan. Azért mert Ő valóságos. Az életnek van értelme, van célja, van remény, az életünk minden kérdésére van válasz. Isten minden egyes nap gondot visel rólunk, és megóv minden veszedelemtől.
Minden egyes mondatod nagyon értékes, szerintem kikerülhetetlenek.
Folytatnám az evolúció kérdését tovább is, talán elolvassa valaki. Tartok attól, hogy hosszú lesz
Annak ellenére, hogy sokáig csak nagyon halvány kapcsolatot tartottam az Istennel, az eredet kérdése időnként előjött a gondolataimban. Mindenképp izgalmas téma. Emlékszem, hogy Carl Sagan DVD sorozatát is megvettem. De az egészből csak az az egy Biblia idézet fogott meg, amivel ő csak színesebbé akarta tenni a mondókáját.
Volt amikor azon gondolkoztam, hogy egy olyan gondolatmenetet találjak, amiben a Biblia se csorbul, de az evolúció milliárd és millió évei sem. Ki tudja, gondoltam, ezek olyan bonyolult dolgok, hogy talán Istennek is idejébe került összeállítania ezeket. De nem, teljesen rossz gondolat volt. Isten a találkozásunk után, az elsők között hívta fel a figyelmemet erre a tévedésre. Istent nem lehet korlátolni gazdagságában és hatalmában.
Isten vagy véletlen?
Olvastam, hogy egy nagyon jó szaktudással rendelkező mérnöknek 40 ezer évébe kerülne lerajzolni az emberi agy elektromos kapcsolási vázlatát. Az emberi agy Kb. 100 milliárd idegsejtet tartalmaz, amelyek között kb. 100 billió érintkezési pont van. Egy darutoll fél-zászlaján kb. 780 ezer egymásba nyúló horgas és ívelt tollsugár van. Olvastam a lepkéről, a pókról, a harkályról, ? ezek olyan bonyolult struktúrákkal rendelkeznek, hogy a legintelligensebb természetkutatók számára sem áttekinthető, és teljesen felfoghatatlan. A skorpiók rázkódásérzékelői a talajnak olyan lengéseit is regisztrálják, amelyeknek amplitúdója, tehát a lengés legnagyobb kitérése egy milliméternek csupán tízmilliomod része. Egy légy is vagy 500-at csap másodpercenként a szárnyával. Minden egyes állatfélében van valami rendkívüli speciális. Az információ is informálva van a működésükben. Komplex és specifikált információ hierarchia rendszerekkel találkozunk. Az információ, a tervek, a programok kizárólag a szellemi szférába tartoznak, és mindig szellemi eredetűek!
Az evolúció elmélet szerint ilyeneknek véletlenül kellene létrejönniük. A tapasztalat pedig az, hogy az emberiség sokkal hatékonyabb a véletlennél, sokkal több eszköz áll a rendelkezésünkre, pl. nanotechnológia, és meg se közelíti a modern technikánk és minden tudományunk, az értelem és cél nélküli véletlen evolúció produktumát. (?) Az emberiség összes tudását beleadva, intelligenciával és precíz célirányossággal se tudjuk bemutatni amit a ?vak véletlen teremtő ereje??
David Hume filozófus: ?A véletlen szó nem értelmezhető?
Bármi is létre tudja-e hozni önmagát?
Szerveződik-e bármi is felfelé véletlenül?
Létezik-e információ nélkül bármi is? Van-e információ forrás nélkül?
Van-e dárdahajítót készítő dárda?
Kiönthetek-e 20 liter vizet egy 10 literes vödörből?
Ha belerúgok az asztalba 3 Newtonnal, mérhetek-e a másik oldalon 4 Newtont?
Ilyenek nem léteznek.
Vagy a kávéba aránylag kis mennyiségű energiabevitellel növelem a rendezetlenséget cukor és tej hozzáadásával. De ahhoz, hogy a kávéban levő cukrot, tejet, vizet szétválasszam, ahhoz egy nagyobb rendű szervező elv konkrét beavatkozása kell. És akkor a rendezettség egy nagyobb szintre lép, de több energia bevitele szükséges mint az összekevergetés volt. (Kauzalitás és entrópia.)
Egy átlagos hitetlennek már ez a kérdés is provokáció :
Folytasd a sorozatot:
csengőhang ? telefon ? mérnök ? ?
illat ? ebéd ? szakács ? ?
A legegyszerűbb dolgok sem tudnak kialakulni maguktól. Olyan egyszerű dolgok sem mint pl. egy műanyag kávékevergető pálcika, vagy egy gomb, de még egy dobókocka sem, mindegy, hogy milyen anyagból van. Még egy fogpiszkáló sem tud kifejlődni magától, pedig nem egy bonyolult valami. Minden tárgyat ami körülvesz bennünket, megtervezett és elkészített valaki, attól függetlenül, hogy valaha láttuk volna, vagy ismernénk a kivitelezőt. És teljesen logikusan gondoljuk azt, hogy az nem a véletlen eredménye. Ha bárhol találsz egy kávékevergető pálcikát; a sivatagban, az őserdőben, vagy a Holdon, vagy a Marson, mindegy, hogy hol, – gondolod-e azt, hogy az kialakult, kifejlődött magától, véletlenül? Nem. De miért kell azt gondolni, hogy egy pók, vagy egy szöcske, vagy egy macska magától kialakult? Vagy a Nap, vagy az Orion-köd? Ezek milliószor-milliószor, és trilliószor-trilliószor bonyolultabbak mint a ruhád, vagy a telefonod, amiket mindenképp valakinek el kellet készítenie.
Én szeretem a tudományt és rendkívül izgalmas számomra, viszont az emberi tudomány nem megbízható nagyon nagy kockázati tényezővel bíró kérdésekben. Ez azért gond, mert olyanokat állítanak a tudomány nevében, hogy nincs Isten, nincs lélek, nincs örök élet.
Változik-e állandóan az emberi tudomány? Csak keresni kell egy 50 éves, vagy egy 250 éves, vagy egy 1000 éves tudományos könyvet. Ha szerencsések vagyunk és találunk, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy nagyon-nagyon változik a ?tudomány?. A régi tudományos megállapítások nagy része idejemúlt, megdőlt, vagy érvénytelen. Tehát változik és mindig is változott az emberi tudomány. Akkor hogyan lehet megbízni benne?
Jellemző emberi tulajdonság e a HAZUDÁS? Hazudnak-e az emberek? De még mennyire jellemző! Tehát a következtetés: az emberek hazudnak, és az emberi tudomány állandóan változik.
Egyetlen esélyünk maradt: kijelentette-e magát Isten az emberiség számára? Adott-e jeleket Magáról? Megtalálhatók-e Isten üzenetei az általunk megtapasztalható világban? Fellelhetők-e bizonyítékok a létezéséről? Akarja-e, hogy megtaláljuk? Szeret-e bennünket?
A válasz: Igen! Ez nagyon jó hír! Tények bizonyítják. Evangélium = örömhír.
Soha nem értettem ezt a vitát az evolucionista és a teremtéstörténet között. Egyrészt a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, másrészt mindkettő valóban csak “vallás”.
Vannak kevésbé népszerű tudományos (tudományos, mert tudományos fokozatokkal rendelkező emberek kísérletein és erre épített teóriáikon alapulnak) nézetek, melyek teljesen összecsengenek jópár vallás teremtéstörténetével (nem, a katolikus valláséval nem – illetve az eltorzítatlan, rég nem használt változatával -nagy valószínűséggel – igen).
Ilyen nézet pl. az éter létezése, illetve ezzel párhuzamosan a nagy bumm “tagadása”: Brüsszelátor, az anyag az éterből keletkezik – megmagyaráz minden jelenleg általunk ismert fizikai törvényt és szimbólumokkal sok vallás is ugyanezeket a folyamatokat írja le a teremtéstörténetében.
Ezekkel a tudományos nézetekkel az a “baja” a jelenleg széles körben elfogadott nézeteket hívő rétegnek, hogy alapjaiban kéne átírni minden, az ezzel a témával foglalkozó könyvet és alapjaiban máshogyan kéne vizsgálni a dolgokat. Ilyen például az univerzum tágulása, melyre a fény hullámhosszának változásából következtettek (Dopler effekt – hanghullámok esetén teljesen megállja a helyét). Teljesen logikus következtetés egyébként a fénnyel kapcsolatban is, de akkor miért vonta vissza Hubble is ezen -általa felfedezett!!!- nézetét? Később már úgy gondolta (ő is és még sok más tudós is), hogy a fény hullámhossza azért változik nagy távolságok (10-100-1000 millió fényévekről beszélünk) megtétele alatt , mert a fotonok “elfáradnak” (mivel van tömegük – ez még az jelenleg elfogadott nézetek szerint is igaz). Azaz ha igaz az, hogy a fény hullámhossz változása nem az univerzum tágulásából adódik, és az valóban nem is tágul – így soha nem is volt egy pontban minden.. 😀 Itt jön be a képbe egy olyan közeg, mely magyarázatot ad a dologra – ez az éter. Brüsszelátor kísérletnek nézzen utána akinek sikerült felkeltenem az érdeklődését. 🙂
Folyt. köv.: 🙂
Nem véletlenül “nem találja” a GUT-ot (olyan modell, mely egyesíti a kvantumfizikában már általunk is ismert törvényeket az eisteni fizika törvényeivel, és egyetlen modellben magyarázatot ad a különböző szinteken érvényes, amúgy egymásnak ellentmondó -de adott szinten mégis igaz- fizikai törvényekre ) a mai tudományos éra. Pedig ehhez szerintem csak egy kicsit kéne nyitottabbaknak lenniük, és felülvizsgálniuk néhány sérthetetlennek gondolt “alapigazságot” (mint például azt, hogy a fény sebessége mindig, minden referencia pontból nézve állandó).
Szerintem eléggé kizárja egymást. Egyébként ez volt az eredeti cél is Darwin idejében. Szerettek volna “megszabadulni” a teremtő szükségességétől.
A kvantumfizikával nincs semmi baj, nem arról van szó. (http://www.amazon.com/Quantum-Faith-Annette-Capps/dp/0961897554)
Az evolucionisták azt várják, hogy mindenki tényként fogadja el, amit mondanak. A tankönyvek tele vannak már Darwin idejében megdöntött “bizonyítékokkal” az evolúcióra. Ezeknek a “bizonyítékoknak” a gyártóit annak idején kizárták az egyetemekről, volt, aki ellen pert is indítottak csalásért. Itt Magyarországon (és a legtöbb iskolában a világon) pedig a gyerekeknek tanítják a hazugságaikon alapuló elméleteket.
Angolul értőknek ajánlom még ezt a dokumentum filmet a témában. Ez történik, amikor egy őszinte evolucionista vizsgálja meg a tényeket: http://www.youtube.com/watch?v=Vo_Wn8t9c4M
3. rész: http://www.youtube.com/watch?v=hkVR8diGElk
Helló mindenkinek
Ez a cikk nagyon jó. Mindenkinek vannak olyan témái, amik kifejezetten megmozgatják a fantáziáját, és nekem az egyik ilyen, az evolúció elmélet (többek között).
Nagyon pozitív, hogy megtalálhatók Dr Kent Hovind előadásai az oldalon, igazán helyre tudja tenni a megválaszolatlan kérdéseket. Ezeket meg is lehet venni DVD-ken, én már jópár sorozatot szétosztogattam a famíliában.
De amiről igazából írni akarok, az az, hogy a keresztények hite, az nem egy vak hit. Egyáltalán nem. Egy szilárd, tényszerű, határozott meggyőződésen alapuló értelmes hit. Isten gondolkodó embereket teremtett, és elvárható Tőle, hogy egy értelmes hitet kíván tőlünk, mivel gondolkodó emberek vagyunk, és nem pedig egy vak hitet kíván. (Talán egy vak hit is elegendő lenne, de Isten annál sokkal okosabb.) Nem lenne logikus egy végtelenül gazdag, egy végtelen hatalmi potenciállal rendelkező, egy végtelen értelemmel rendelkező, szeretetteljes és irgalmas és kegyelmes Istentől.
?Én az engem szeretőket szeretem, és a kik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.? (Példabeszédek 8,17)
Messze van az Úr az istentelenektől;… (Példabeszédek 15,29)
Itt Isten azt mondja, hogy meg lehet Őt találni, de nagyon messze is lehet tőle kerülni.
De térjünk vissza az evolúció elmélethez. A lényeg az, hogy a Biblia Istene mellett tények sokasága tanúskodik. Van egy olyan tantárgy a ?KETA?-n, hogy Apologetika (hitvédelem). Ez a tantárgy csak bizonyítási rendszerekkel foglalkozik. Informatikai, csillagászati, biológiai, filozófiai, jogi-történelmi, a próféciák rendszerén alapuló bizonyításokkal. Én nem dicsekedhetek azzal, hogy a Teológiai Akadémiát elvégeztem volna, de bárki építgetheti a hitét azokból az anyagokból is. Megemlítem őket, mert ehhez a témához hozzáillenek. Sajnos én nem tudom látogatni az Eredményes Élet Találkozókat távolsági okok miatt, de nagyon hasznos témákat boncolgatnak. istenletezik.hu
https://www.facebook.com/VisszaaValosaghoz
Tényleg jól megfogják a lényeget, vannak humoros és irónikus témáik is, mint pl. Élet a Marson! (kiszivárgott NASA fotó)
Vagy ha valaki még nem látta, akkor nagyon ajánlott ez a két videó:
http://www.visszaavalosaghoz.hu/blog/evolucio_vagy_teremtes_dokumentumfilm_1resz
http://www.visszaavalosaghoz.hu/blog/evolucio_vagy_teremtes_dokumentumfilm_2resz
Gondolom sokan láttátok már ezt is, szerintem ez a videó hozzátartozik a mai alapműveltséghez: (Értem)
http://www.youtube.com/watch?v=Umg-RpZNcko
Ez is elég jó:
http://www.youtube.com/watch?v=z6OjVHTUsOQ
Nagyon sok videó van még ezeken kívül, kis kutatással, keresgéléssel meg lehet találni őket.
Aki a témával eleget foglalkozott, annak teljesen világos, hogy az evolúció az nem tudományos. Egy humanista alapfilozófiából indul ki, és teljesen ellentmond minden természeti törvénynek. És ráadásul semmi bizonyíték sincs mellette.
Az evolúciós elmélethez hatalmas képzelőerőre van szükség. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy az egész evolúciós elmélet csakis kizárólag a képzeletben létezik.
Pl. itt van Stephen Hawking – Van-e teremtő c. filmje.
http://www.youtube.com/watch?v=yWhAduXXTKk
Tudjátok, hogyan indít? A 20. másodpercnél leplezetlenül állítja, hogy ?a képzeletem szárnyal?. Képzeleg. Nem baj, csak akkor miért akarja azt, hogy tudományosnak vegyük, bizonyítás nélkül. Azt se tudná tudományosan bebizonyítani, hogy tegnap megevett egy vajaskenyeret. Ez nevetséges, vagy szomorú? Ha elkárhozik, akkor nagyon szomorú.
Jó könyvek is vannak, kinek-kinek mennyi ideje van rá:
Ki mozdította el a követ?
Ő létezik, és nem hallgat.
Bizonyítékok a keresztyén hit mellett
Kreacionizmus – A teremtéselmélet (ezt épp megrendeltem, de még nem jött meg, remélem, hogy jó könyv, mert ha nem akkor kuka)
A darwinizmus buktatói stb, stb..
(Harun Yahya könyvei (atlaszai) ingyenesen letölthetők, habár két alapvető dologban nem értünk egyet: az Isten személye, és a sok száz millió évek, ezeket leszámítva nem rossz az evolúció cáfolata)
sok könyv címe: http://ertem.hu/olvasnivalok/
Könyvekből sokkal több van mint filmekből.
A terjedelem miatt most félbeszakítom ezt, de tervezek még egy hozzászólást.
Nagyon igaz, amit a hitről írsz. Én lejjebb inkább azt szerettem volna érzékeltetni, hogy általában először jön a személyes találkozás Istennel és utána a tények, amik megerősítik a hitet, nálam legalábbis így volt.
Én is nagyon szeretem ezt a témát, mert minden újabb és újabb felfedezés a Bibliát erősíti meg, mint ahogy minden igaz tudomány is. Az általam linkelt oldal szerintem a legalaposabb munka a témában (sajnos csak angolul létezik), Kent Hovind is sok mindent használ belőle és ajánlja is több videón.
Ez egy másik kedvenc (Tornádó a roncstelepen): http://www.amazon.com/Tornado-Junkyard-Relentless-Myth-Darwinism/dp/0966816005 Sajnos szintén csak angolul.
Szia. Úgy gondolom, hogy nekem is az első az Istennel való találkozás volt. Az én hitemnek három fő tartóoszlopa van. Az első a Szentírás, a második a személyes kapcsolat, és a harmadik pedig a tudomány és a természetes vizsgálódás által megtapasztalható tények, amik a Teremtőre mutatnak.
Emlékezetes maradt számomra, mikor hatodikban, vagy hetedikben tanultuk az evolúciót földrajzból és biológiából. Új dolgokat hallottam a tanáraimtól, lebilincselőek voltak. Teljesen tisztán él bennem a jelenet, mikor egy ilyen órán az egyik gyerek megkérdezte a tanárt: hogy az őseink között található-e egy patkányszerű állat, és abból fejlődtünk-e ki? És a válasz pedig erre az volt, hogy közvetetten, de igaz.
Ez Isten humorérzékéről is tanúskodik: megteremtette ezeket a rágcsálókat és a bálnát, mint emlősállatokat. A két kedvenc állatom a patkány és a bálna. (az evolúció vonatkoztatásában, mert az igazi két kedvenc a kutyám meg a feleségem macskája) Az evolucionistáknak abban kell hinniük, hogy egy patkány bálnává tud alakulni. És ez még nem is minden. Az evolúció elmélet nem az emlősökkel kezdődik, azok csak a történet vége felé bukkannak fel. Tehát valamikor nem voltak. És most nagyon sok van belőlük, a törpecickánytól kezdve a bálnáig, az egész emberiséget is beleértve. Az ?élet fájának ? csak egy emlős fő ága van, ami azt jelenti, hogy az összes ma, és valamikor létezett emlősnek egy leszármazási vonala van. Visszafelé haladva folyamatosan egy ágra szűkül le ez az emlősök fő ága. Ez a fő ág pedig a hüllők egyik leágazása. Szerencsére az emlősök olyan egyedi, megkötött és félreértelmezhetetlen alapvető tulajdonságokkal bírnak, hogy nem is próbálkoznak több fő ágról származtatni őket. Ez jó hír, mert akkor volt egy olyan állat, ami ténylegesen az első emlős állat volt. A leges-legelső. Addig nem voltak emlősök, és attól kezdve már voltak. Az pedig, egy patkányszerű, kis termetű állatka volt. Nevezhetnénk cickány félének is mert elég kicsi volt. Nagyon fontos, hogy meg is találták az egyik példányát megkövülve, egy kb. 5 centis kis kődarabban. Nevet is kapott: Juramaia sinensis. A kődarabot olyan rétegben találták, amit a rétegtani skála szerint kb. 160 millió évesre datáltak. Ezután nagyon megvizsgálták, és le is rajzolták egy rekonstrukciós rajzon, kellő odafigyeléssel és kellő fantáziával.
Milyen módon válik egy kövület evolúciós bizonyítékká?
-megkövesedett állattetemek + fantázia + művészi rajz. A fantázia és a művészi rajz eredményei teljesen lehengerlőek számomra: tudják, hogy ebből fog kialakulni az ember. De még mielőtt emberré váltunk, azelőtt még csak majmok voltunk. Tehát ezt a patkányt művészien egy fára rajzolták! Egy fára, mert majommá fog fejlődni, és abból a majomból lesz majd az ősember. És azt is megállapították róla, hogy a lábai már jól alkalmazkodtak a fára mászásra. Ez fantasztikus, kéremszépen. Ezek a tudósok tudnak. Ezt mind kikövetkeztették. Ezek zsenik, ezek géniuszok. És még filmeket is készítenek róluk.
És mi a helyzet azzal a sok-sok emlős fajjal? Az a helyzet, hogy minden emlős az első emlőstől származik, attól a patkánytól. Mik alakultak ki a mi kis patkányunkból az evolúció elmélet szerint? (véletlen mutációkon keresztül)
Az oroszlán? A zsiráf? Az elefánt? A rozmár? A fóka? A delfin? A bálna?! A teve? A sörényes hangyász? A medve? A kecske? A jak? A denevér? A farkas? Az orangután? ?.. Az ember?!
Istennek nagyon jó humorérzéke van.
Nektek bejön az RT:com, nekem 1 hete már nem.
Péter,
Az RT News is kb. az Alex Jones/Infowars/Prisonlanet kategória. Az RT-t a “másik”(orosz) oldal mögé bújtatták, ettől hitelesebbnek tűnik és így jobban eladható. Jelenleg ők(is) azok akik bemutatják az igazságot(többnyire) a korrupt és igazságtalan rendszereket. Elkezdték az internetes alternatív médiával és most szépen, finoman kiterjesztik a mainstream-re is. A mondanivalójuk lényege az, hogy így már nem mehet tovább. Az egész egy nagy csalás. Rosszak a bankok, rosszak politikusok, a kormányok, kamu a pénzrendszer,…gyakorlatilag minden rossz, ami az érvényben lévő rendszerekhez kötődik. Na most már,…mit is akarnak azok akik a New World Order mögött állnak, mitől szeretnének mielöbb megszabadulni? Ugye, milyen véletlen egybeesés? Mindketten ugyan azt akarják,…..le a régi rendszerekkel. Hoppácska!
A kettő elképzelés közötti határ, szinte láthatatlan s így, ha el jön az ideje, nem is lesz majd olyan nehéz átbillenteni a mérleg nyelvét valamelyik javára. Már most van egy tippem, hogy ki lesz a befutó, és majd akkor fog jönni a pofára esés az egyik oldalon és pezsgő durrantás a másikon. Ezen a ponton gondolkozzon el mindenki azon, hogy akkor milyen ébredés, ébresztés is folyik manapság a világban?
Ha ez valakinek még mindig bonyolult, akkor elmondom,… semmilyen, nincs ébredés, mert mind végig ők irányítanak és arra terelik a tömegeket, amerre ők akarják, most éppen a “truth movement”-en keresztül. De, ha így valakinek jobban tetszik, ez a Alex Jones féle ébredés is csak egy újabb illúzió.
Fontos megérteni, hogy nem emberi eredetű ellenséggel szemben, semmilyen mozgalom sem képes megoldást nyújthatni,…..erre egyedül csak Isten képes. Ezért nem tömeges ébredésre van szükség(pedig pont erről szeretnének minket nagyon meggyőzni) , hanem egyéni MEGTÉRÉSRE!
De ha már az RT News-t említetted, mi volt a csalódás tárgya?
A “bejön”-t úgy értettem hogy betölt e?
Én is így értettem. 🙂
Nekem bejön a weboldaluk, a TV csatorna nálunk nem fogható.
Mármint úgy mint én?
Nem, hanem, hogy fizikailag működik-e. Csak nem voltam benne biztos a kérdőjel hiánya miatt…
Elnézést, néha túl szűkszavúan fogalmazok. 🙁
Ok értem, köszi. De attól még, amit mondtam aktuális és érvényben marad. Én így látom a dolgot. Ahogy Ida is nem rég mondta, mindenkinek meg van a saját elképzelése.
Nekem simán betöltődik: http://rt.com/news/
Szia Kanku!
Egyetértek ! De hozzátenném, hogy szerintem ők jóindulatúan vannak ” benne ” a dologban! Vagyis, szerintem simán csak nem tudják, hogy akár így, akár úgy, de “arra a malomra hajtják a vizet”!
Azt tudjuk, régóta, hogy elég, ha valmi “nagyember”, egy- egy valamit ” leösszeeskűvéselméletez”, és “korrektűl” elmagyarázza ( össze-vissza hazudozik) az embereknek az “igazságot” azzal a dologgal kapcsolatban, a tömegek nagyrésze, megkönnyebbülten fellélegezve hátradől, és nézi tovább a “szappanoperákat”! És legközelebb, ha mondanak valamit neki, rögtön tudja, hogy ” te, csak egy ostoba, összeesküvéselméletes vagy”, mert a TV-ben, vagy a Rádióban megmondták, és az újság is megírta!
És valóban tömeges Istenhez térésre lenne szükség, ahhoz, hogy elhalasztódjon egy rövid időre az, aminek sajnos meg kell lennie! De hát mit várhatunk most, ebben a világban akkor, ha belegondolunk, hogy az 1000 éves királyságban, amikor béke, szeretet, biztonság, jólét, stb uralkodik majd, még akkor is lesznek elégedetlenek a rendszerrel! A végén Sátán mégis fel tudja majd lázítani a népeket!
Részlet dr. Kent Hovind egyik előadásából:
?Egy alkalommal Dallasból repültem San Franciscóba,
és pont mellém ült egy professzor a Berkeley Egyetemről.
Aki nem hallott még a Berkeley-ről, annak elmondom,
hogy az nem éppen egy hittudományi főiskola.
Ott üldögélek a gépen ilyen közel a fickóhoz,
és elkezdünk beszélni a teremtésről és az evolúcióról.
Aki mellé leülök, az mind erről a témáról akar beszélni,
és én nem ellenkezek.
Azt mondja, ő az evolúcióban hisz.
Muszáj is neki, ha a Berkeley-n tanít.
Azt kérdeztem tőle: – Mondja, uram,
maga szerint hogyan jött létre a világ?
– Nos, az ősrobbanásban.
Mire én: – Tényleg? Magyarázza el nekem hogyan!
Mire ő: – Maga természettudomány tanár, és nem hallott
a nagy bummról?
Mire én: – Ó, nagyon is sokat hallottam róla, és hiszek is benne.
De az én nagy bummom más, mint a maga nagy bummja.
Mondja el, milyen volt a magáé, aztán én is elmondom,
milyen volt az enyém!
És a professzor elkezdte mondani, mintha csak egy
tankönyvből olvasta volna.
– Nos, Mr. Hovind, úgy hiszem, mintegy 18-20 milliárd évvel ezelőtt…
(az jó hosszú idő)
…az univerzum összes anyaga… (az jó sok cucc).
Mellesleg az univerzum szó két latin szó összetétele:
?unus”, a jelentése egyetlen, és ?versus?, ami kimondott mondatot jelent.
Tudták, hogy egy kimondott mondatban élünk?
??ezt mondta Isten, legyen?? Ez aztán a tanítás.
Ez színtiszta tanítás, és ha egy lelkipásztor erre nem jön rá magától,
akkor azzal valami baj van!
?Az univerzum összes anyaga egyetlen sűrű, nagyon forró
pontban koncentrálódott, ami kisebb lehetett egy pontnál
ezen a lapon.?
Micsoda?
Az univerzumban minden egy pontnál kisebb helyre volt
összezsúfolva?
Tömör kis pont lehetett. És jó nehéz is.
És nem is csak egyszer fordult elő, fiúk, lányok.
Azt írja a könyv: ?Egy nap, sok milliárd év múlva,
minden anyag és energia újra egy ponttá fog
zsugorodni, és akkor újabb robbanás lesz.?
?80-100 milliárd évente megtörténik.”
És kivágtak egy fát azért, hogy ezt kinyomtathassák.
Ez a tankönyvíró zseniális alak.
Eszméletlenül okos, de tényleg.
Azt írja: ?Fiúk, lányok, a semmi tényleg semmit jelent.?
Ennyi ész kell egy könyv megírásához.
?Nemcsak az anyag és az energia tűnne el, hanem a tér és az idő is.
Azonban a fizikusok szerint ebből a semmi állapotból jött létre
az univerzum egy gigantikus robbanásban.?
Tessék?
Igen, fiúk, lányok, egy nap a semmi felrobbant.
És most itt vagyunk! Napokig beszélhetnénk az ősrobbanás elméletről.
Régen azt mondták, hogy az a dolog, ami felrobbant,
pár fényév átmérőjű volt.
Aztán ez lecsökkent 275 millió mérföldre.
Aztán 71 millió mérföldre.
Egyre kisebbnek mondták, ma pedig már azt állítják,
hogy a ?semmi? robbant fel.
Pár éve a Discover Magazinban feltették a kérdést:
?Honnan jött a világmindenség??
?Fiúk, lányok, az univerzum a nagy semmiből robbant
a valóságba.?
Ahogy nőtt, egyre több dologgal telt meg, ami a sehonnanból
jött elő.
Ez meg hogy lehet? Kérdezzék Alan Guthot!
?Az elmélete mindent megmagyaráz.?
Találkoznom kell ezzel a fickóval!
A Scientific Americanben azt írta:
?A látható univerzum egy végtelenül kicsi régióból fejlődhetett ki.?
Vagyis egy pontból.
Az ember kísértést érez egy lépéssel tovább menni, és arra következtetni,
hogy az egész univerzum szó szerint a semmiből fejlődött ki.
Fiúk, lányok, mind egy pontból jövünk, a pont pedig a semmiből.
Ezt nevezik tudománynak, és le is írják tudományos folyóiratban?
Én ezt mesének nevezném, és kidobnám a szemétbe.
Azt kérdeztem: – Professzor úr, mi történt a pontjával?
Azt felelte: – Hovind, 20 milliárd éve a naprendszer összes porát
magához vonzotta egy egészen apró pont. Ami forgott.
Egyre gyorsabban forgott, és hirtelen felrobbant. Ősrobbanás!
A robbanásban szétrepülő darabkákból lettek a galaxisok,
a Nap, a Hold, a csillagok, és mi is, az emberek.
Csillagporból vagyunk.
Mire én: – Uram, feltehetek pár kérdést?
– Persze. Mire kíváncsi?
Tudják, három órán át ültünk azon a gépen, ilyen közel.
– Uram, azt mondta, hogy 20 milliárd éve minden por
összetömörödött, felpörgött és felrobbant. De honnan jött
a por? Ki hozta létre az anyagot??
Azt felelte: – Nem tudjuk.
– Jól van, uram. Ha azt mondanám, hogy én abban hiszek,
hogy úgy hatezer évvel ezelőtt Isten teremtette a Mennyet
és a Földet, megkérdezné, honnan jött Isten?
Nekem pedig fogalmam sincs.
De ön azt mondta, hogy 20 milliárd éve volt egy ősrobbanás,
de nem tudja, honnan volt hozzá por.
Így lényegében én abban hiszek, hogy ?Kezdetben az Isten??,
Ön pedig abban, hogy ?Kezdetben a por??
Ne mondja, hogy az én elméletem vallásos, az öné pedig tudományos!
Nem, nem!
Mindkettő vallásos. Persze a média próbálja úgy beállítani a dolgot,
mintha a tudomány harcolna a vallással.
De nem erről van szó. Mindkettő vallás.
Az evolúció és a teremtés két különböző vallás.
Vagy az egyikben hiszünk, vagy a másikban.
A különbség annyi, hogy az evolúció-vallást az adójukkal támogatják.
Ez az egyik különbség.
A professzor azt mondta, nem tudja, honnan jött az anyag.
Mire én: – Uram, és a törvények honnan jöttek?
Az univerzumot törvények irányítják.
A gravitáció, a centrifugális erő, az inercia, Boyle törvénye,
Cole törvénye?
Mindenféle törvény létezik az univerzumba. Hogy kerültek ide?
Mellesleg a törvények miért nem fejlődnek? Belegondoltak már?
A gravitáció miért nem változik? Miért nem nő a súlyunk egy nap
alatt öt kilót? Persze van, akié nő, de annak más az oka.
Honnan van az energia? Ki vette a gázt, ami működteti az univerzumot?
A professzor az felelte: – Nem tudom, ezeket a dolgokat nem tudjuk.?
(Dr. Kent Hovind: A Föld kora)
Lájk 🙂
Nekem ez kicsit furcsán hangzik, miért kellene bizonygatni az evolucionistáknak az igazukat, ha a másik oldal sem tud felmutatni semmit? (még talán annyit sem, mint ők)
A Biblia alapja a hit. (Ezen nincs mit bizonyítani, vagy elhiszed vagy nem.)
…az evolúcióé is, csakhogy tényként állítják a gyerekek és a világ elé, pedig minden tudományos alapot nélkülöz.
Ha rákeresel az interneten az evolúcióval kapcsolatos oldalakra és képekre, a legtöbb gúnyt űz azokból, akik a teremtésben hisznek, tudománytalannak, butának, elvakultnak nevezve az ilyen embereket, pedig nagyon sokan nagyon is tudományos meggyőződésből nem hisznek az evolúcióban. Fontos felhívni az emberek figyelmét arra, hogy az evolúciót semmilyen tény nem támasztja alá, mert nagyon sok negatív tendencia alapját képezi, az iskolában pedig minden gyerek ezt tanulja. Nem gondolod, hogy illene legalább egyetlen egy bizonyítékot felmutatni a teória védelmében, ha már kénytelen mindenki bemagolni?
Az evolúciót (a Bibliával ellentétben) több tucat tudományos tény cáfolja, amik közül több egymagában is elég ahhoz, hogy lásd mekkora hazugságról van szó.
Ha értesz angolul ezt az oldalt ajánlom a témában: http://evolutionfacts.com/Handbook%20TOC.htm
Ha nem, akkor ezeket a filmeket: http://klub.idokjelei.hu/forums/topic/kent-hovind-anyagok/
Hogy mit tud a két oldal felmutatni?
A Bibliában van egy nagyon bölcs módszer arra, hogy ezt megállapítsuk: “A gyümölcseiről ismeritek meg őket.”
Az evolúció gyümölcsei: a szeretet hiánya, az erőszak terjedése, Hitler például erre alapozta saját ideológiáját.
A Biblia gyümölcse: “Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
a legborzasztóbb az, hogy a keresztény iskolában is tényként kezelik az evolúciót…
a nagylányom rákérdezett a hittanon és a biológiaórán tanultak ellentmondásaira – a tanár részéről elemi felháborodás lett a következménye.
meg kell jegyezzem, hogy lányom a hatnapos teremtést szó szerint és nem szimbolikusan veszi (én is, mivel a Biblia zsinórmérték és ott nagyon egyértelműen hat szoláris napról van szó).
Igen, így van. Sajnos egyes egyházak úgy gondolják, hogy az evolúció összeegyeztethető a Bibliával, olyannyira, hogy még a Biblia fordítását is megváltoztatták. “és lőn este és lőn reggel, első nap” helyett “és lőn este és lőn reggel, EGY nap” áll egy angol fordításban. Ezzel úgy gondolták, hogy a kettő közé bepréselhetnek pár százmillió évet.
Egy valamiről elfeledkeztek: a teremtésben előbb jöttek a növények (3. nap) és csak utána az égitestek (4. nap). Mit csináltak százmillió évig napfény nélkül?
“Ezzel úgy gondolták, hogy a kettő közé bepréselhetnek pár százmillió évet.”
ezt réselméletnek hívják…
de hogy egy érdekességet is hozzak… a hatnapos teremtésre egy fizikai modell:
http://creationwiki.org/White_hole_cosmology