Lázongó világ

A bennfentesek fedezékbe vonulnak

Időkjelei: Az alábbi cikkben olvasható információk hitelességét, ahogy erre annak szerzője is felhívja a figyelmet, nincs módunkban megerősíteni, de üzenetük mindenképpen hasznosnak tűnik és egybevág eddigi ismereteinkkel. Fontos észben tartani, hogy a közzététel célja nem a félelemkeltés. Egyre több ember látja segítség nélkül is, hogy valami nincs rendben a világban és válaszokat keresnek. Jézus az utolsó időkről szólva ezt mondta: ?Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.? (Lukács 21:26) Ez azokra vonatkozik, akik nem értik, hogy mi történik körülöttük, hiszen tudjuk, hogy ?az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekszik? és keresztény szemmel az ember másképpen gondolkodik ezekről a viharos időkről, tudva, hogy csupán rövid ideig tartanak és Isten ?a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is?.

A cikkek célja tehát segíteni minél több embernek megérteni ezeket a sorsdöntő eseményeket és rajtuk keresztül megtalálni a választ kérdéseikre.

?Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!? ? János 14:27

Forrás: Dave Hodges, Activist Post

Rádiós műsorvezetőként nem ritka, hogy ?bizalmas, bennfentes információk? birtokában lévő egyének keresnek meg, hogy megosszák velem a tudomásukra jutott információkat. Ezek az emberek most egytől egyig azt állítják valami nagyon rossz van készülőben. A legmegbízhatóbbnak számító források, szokásuktól eltérően, most teljes anonimitást kérnek. Ennek eredményeként el kellett döntenem, hogy egyáltalán írjak-e az általuk közvetített információkról.

Természetesen az anonim források használata bizonyos kockázatokkal jár, hiszen ezek az információk lehetnek egyszerűen helytelenek, a források dezinformátorok, mások pedig csak figyelemre vágynak. Közzétételükhöz némi bátorságra is szükség van. Ennek fényében szeretném megköszönni Doug Hagmann-nek, hogy megjelentette a nemzetvédelmi minisztériumból származó forrásának komoly figyelmeztetéseit. Ennek is köszönhető, hogy én is a rendelkezésemre jutott információk megosztása mellett döntöttem.

A figyelmeztetések közzététele talán bátorításul szolgálhat másoknak, hogy megosszák a birtokukban lévő információkat és talán idővel olyan sok ?bennfentes? áll majd elő, hogy lehetetlenné válik az igazság elfedése azok elől, akik aktívan keresik a válaszokat. A nagynyilvánosság számára sajnos mindegy, mert ők még mindig úgy gondolják, hogy a kormány mindig gondoskodni fog róluk, hogy a fősodrású média az igazságról tudósít és a télapó hozza az ajándékokat. Sajnos ezeknek az embereknek fogalmuk sem lesz arról, hogy mi találta el őket.

Habár a Doug Hagmann által közzétett figyelmeztetés némiképp eltér az általam kapott információktól, sok közös tényező is van bennük. Az egyik téma, amiről Hagmann forrása nem beszélt, hogy számos volt szövetségi tisztségviselő és ismert Wall Street-it személyiség eltűnt a térképről. Az alábbi cikk erre a kérdésre összpontosít.

A Marrs észrevétel

2012. december 9-én, a Common Sense Show-ban, Jim Marrs arról beszélt, hogy körülbelül 4-500 vezető bankár hagyta ott pozícióját és vonult vissza a nyilvánosságtól. Marrs emlékeztette a hallgatókat, hogy az elit magbankokat hozott létre, amikhez kizárólag nekik van hozzáférésük. Arra utalt, hogy rendkívül negatív események várnak a világra és a globalista elit ezekre készül fel. Saját forrásaim szerint ugyanez történik számos szövetségi szervezetben, mégpedig a CIA, a DHS, az NSA és a FEMA mostanában nyugállományba vonult munkatársai körében. Ez a tény önmagában vitathatatlan. Én magam három olyan volt szövetségi tisztségviselőt ismerek személyesen, akik biztonságos, védett helyre költöztek, pedig a lépés kifejezetten bomlasztó hatással volt családi életükre. Egyre inkább úgy tűnik, hogy valamilyen nagy horderejű esemény van készülőben és a bennfentes információval rendelkezők megpróbálnak fedezékbe vonulni.

Tömeges nyugállományba vonulás a szövetségi ügynökségeknél

A tömeges nyugdíjazás nem feltétlenül számít említésre méltó eseménynek a szövetségi ügynökségeknél, azonban, ha a nyugállományba vonulást ?túlélő? helyszínekre történő áttelepülés is követi, talán érdemes odafigyelni, különösen, ha ugyanezt látjuk a Wall Street-et otthagyó korábbi vezetők részéről is.

A fenti tények ismeretében érthető, hogy a legutóbbi Hagmann interjú felkeltette az érdeklődésemet. Két saját, szövetségi ügynökségnél dolgozó informátorom is hasonló apokaliptikus eseményekről beszélt. A Hagmann által közölt információk egybevágnak azzal, amit én magam is hallottam, miszerint a volt szövetségi tisztségviselők jelentős része önfenntartó közösségeket hoz létre.

DHS és CIA áttelepülések

A szövetségi ügynökségeknél standard eljárás, hogy volt alkalmazottaikat és családjukat biztonságos helyszínekre költöztetik Colorado államban, zavaros időkben. A jól informáltak számára nem újdonság, hogy a Denveri nemzetközi repülőtér alatt hatalmas földalatti létesítmények helyezkednek el, ahonnan közvetlen földalatti vasúttal lehet eljutni a Cheyenne hegység NORAD/Fort Carson/Peterson légitámaszpont földalatti létesítményeibe. Ezek a létesítmények még a hidegháború elején épültek a ?kormány folytonossági program? keretén belül.

Mostanában azonban ezek a létesítmények egyre inkább a globális elit Egyesült Államokban élő tagjainak menedékhelyeként szolgálnak. 2011. szeptemberében a DHS ?Hegyi védelem hadművelet? fedőnevű akciója során elpróbálták az elit evakuálását erre a biztonságos helyszínre, amely során a Denveri repülőteret lezárták a lakossági járatok előtt, kivéve néhány konkrét, jelöletlen légi járművet, amelyek részt vettek a megrendezett katasztrófa kezelésének próbáján. Erről az akcióról a fővonalas média is tudósított. Ami miatt mégis említést érdemel, hogy a CIA szintén erre a helyszínre szállítatta legfontosabb adatgyűjtő egységeit.

A Washington DC vonzáskörzetében élők számára az üzenet egyértelmű: az USA fővárosának evakuálása egyre valószínűbb. Én személy szerint biztos elkezdenék új lakóhely után nézni. Ez az információ minden olyan ember számára, aki követi a fontos híreket ismert volt. Ami ezután következik már kevésbé.

Volt CIA és DHS áttelepülési helyszínek

Amellett, hogy Coloradót a jövőbeli főváros helyszíneként készítik fel, érdemes megemlíteni, hogy számos volt DHS és CIA tisztségviselő, akik egyébként nem az elit tagjai, de tisztában vannak a várható eseményekkel, önerőből alakítottak ki maguknak biztonságos menedéket a Sziklás Hegységben, Denver vagy Colorado Springs közelében. Ezek a Denveri repülőtér alatti létesítmények ?házilag? elkészített kisméretű utánzatai, a szükséges eszközökkel, mint például saját légszűrő rendszerrel felszerelve. Ezek az információk egy volt DHS munkatárstól származnak.

NSA áttelepülések

Az NSA nemrégiben visszavonult munkatársai az Ozarks hegységben rendelkeznek egy földalatti biztonsági zónával, amelyet mini, önellátó, földalatti falvakká alakítottak/alakítanak. Az ingatlanok családonként átlag 5-10 hektáros nagyságúak, saját vízellátással, a lakosok nyakig felfegyverkezve, alternatív kommunikációs rendszerrel ellátva, ami nem függ az országos hálózattól és persze több évre elég élelmiszerkészlettel. Ez az információ egy olyan forrástól származik, aki két éve ment nyugdíjba az NSA ügynökségtől. Ő Barack Obama újraválasztása miatt döntött az áttelepülés mellett, ami szerinte fel fogja gyorsítani a várt eseményeket, mert a mostani kormány egyetért az Egyesült Államok elpusztításával.

Volt FEMA munkatársak áttelepülése

A FEMA ügynökség nemrég visszavonult munkatársai North Carolina hegyvidéki részeire költöztek, biztonságos, saját levegő, víz és élelmiszerellátással rendelkező telepekre. Itt is rendelkezésre állnak a külvilágtól teljesen elzárható földalatti létesítmények. Ezt az információt két különböző forrás is rendelkezésemre bocsátotta, akik maguk úgy döntöttek, nem vesznek részt az áttelepülési programban.  Az egyik forrás azért döntött úgy, hogy nem vesz részt a programban, mert véleménye szerint ezek a biztonságos helyszínek később célpontokká válhatnak, éppen azért, mert az ott élők túl sokat tudnak.

Összegzésképpen

Nyilván a nevüket elhallgatni kívánó források kevésbé számítanak hihetőnek, mint a dokumentált források, azonban figyelembe kell vennünk, hogy egyre több hasonló beszámoló kerül a nyilvános híradásokba, párbeszédekbe, így talán bölcs dolog, ha odafigyelünk ezekre a hangokra is. Senkitől nem kérem, hogy feltétel nélkül elfogadja az itt olvasottakat. Arra bátorítok mindenkit, hogy tudakozódjon és további megerősítés birtokában tegyen saját belátása szerint.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy milyen események bekövetkezésére számítanak ezek az emberek. A cikk második része ezzel foglalkozik majd.

Előző posztKövetkező poszt

66 hozzászólás

  1. Hogy mi készül az államokban….?
    Kb ami az egész világon.
    Nálunk a puszta közepén vannak olyan komplett telepek, amiknek független víz és áramellátásuk van, és fel vannak töltve az élelmiszertartalékaik.
    De szét lehetne nézni a hegységeink barlangjaiban is, mint ahogy a fővárosi metróalagutak azon részeiben, amelyek el vannak zárva a “nagyközönség” elől…
    Hogy mi készül, illetve miért vonultak vissza…?
    https://www.youtube.com/watch?v=doQbjQnpRvg
    De ajánlanám a többi filmjét is.

  2. Ez volt 2012-ben:
    http://hvg.hu/gazdasag/20121228_Tundermeseve_valt_Orban_idei_elrugaszkoda

    Olvastam aztán görgettem, megint olvastam és megint görgettem és így tovább kb.még 2x, aztán amikor megpillantottam azt a képet, ami alatt ez állt: “Simor András jegybankelnöktől végleg elvették az MNB “kulcsát”” nem tudtam ellenállni, elkapott a röhögés,…. no, de nem a mondat , hanem a kép látványa miatt. Tudjátok, még mindig ez a videó volt az eszembe.
    http://www.youtube.com/watch?v=dH3QAQYr30o.
    Nem mintha ez a BBC-s összefoglalás sokkal hitelesebb lenne, de akkor is viccesek Magyarország arany és valutatartalékai ami elfér abban a kis páncélszekrény félébe.

    1. Szia kanku!

      Tényleg jó a kép, de vajon miért nyitották ki neki, ha a kulcsot elvették tőle?

      1. Ida,
        Gondolom kellett a cikkhez egy vele kapcsolatos kép is, így beraktak egy régebbi képet,…de ez részemről csak találgatás.

        Sharky,
        Igazad lehet a cenzúrával kapcsolatban, de ezt akkor is nehéz elfogadni, megszokni. Nem tudod lehet ez ellen panaszt emelni valahol, vagy kár is vele foglalkozni?

        1. A YT-on videónként kell beállítani a feltöltőnek, hogy engedélyezi-e a kommenteket vagy sem, illetve amennyiben engedélyezi, hogy azok automatikusan mennek fel vagy jóváhagyás után. Tehát, ha neked jóváhagyás kellett a kommenthez, akkor ez elvileg minden más hozzászólóra is vonatkozik az adott videónál.

        2. Értem, köszi Thea. Ezt a jóváhagyásos dolgot még nem tudtam,….. viszont jól lehet vele manipulálni. Valaki(k) felrak valamit és csak így engedélyezi a hozzászólásokat. Ami neki nem szimpi azt nem hagyja jóvá. Majdnem olyan mint a TV, amikor nem szólhatok közbe.
          Egyébként vissza néztem és a hsz.-mat jóvá hagyták.

        3. Szia kanku!

          Én csak arra gondoltam, hogy remélhetőleg, nem azért nyították ki neki, mert még azt is odaadták “végkielégítésnek”!

  3. Atküldök nektek itt egy kis “josagot”amibol meglathatjatok (sajna csak angolul),hogy az amerikaiak többsége,kb.hogyan is all a dolgokhoz:

    WARNING: LIBERALS WILL BE OFFENDED BY THE FOLLOWING BECAUSE THEY ARE TOO DUMB TO KNOW THEY ARE STUPID AND HAVE NO IDEA WHAT A JOKE OBAMA AND HIS MORONIC SHEEP TRULY ARE!!!

    Flying on Air Force One, Obama looked at Oprah, chuckled and said, ‘You know, I could throw a $1,000 bill out of the window right now and make somebody very happy.

    Oprah shrugged her shoulders and replied, ‘I could throw ten $100 bills Out of the window and make ten people very happy.

    Michelle added, ‘That being the case, I could throw one hundred $10 bills Out of the window and make a hundred people very happy..

    Hearing their exchange, the pilot rolled his eyes and said to his co-pilot, “Such big-shots back there. I could throw all three of them out of the window and make 256 million people very happy.’

    http://www.facebook.com/BreakingObama

    *Note to Liberals, yes we know there are over 300 Million people in the USA, but the majority of America hates this moron! So get over it!

  4. A minden városban látható “szent háromság” szoborból ítélve nem tudom mennyi köze lehet ehhez Istennek hiszen a szabadkőművesek egyik legfőbb szimbóluma a piramis nappal/ami a katolikus egyházban az oltáriszentség is/diszeleg mindegyiken és ami az ördög eszköze az biztos,hogy Istené nem. Katolikusok kezdték ezt el és csempészték bele a bibliába.Egyébként Isten megígérte,hogy megőrzi az igét,de azt nem hogy nem hagyja átírni.

    1. 2 Móz. 20,4
      Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.
      3 Móz. 26,1
      Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
      ?5 Móz. 4,16
      Hogy el ne vetemedjetek, és faragott képet, valamely bálványféle alakot ne csináljatok magatoknak, férfi vagy asszony képére;
      ?5 Móz. 4,23
      Vigyázzatok, hogy az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségéről, a melyet kötött veletek, el ne felejtkezzetek, és ne csináljatok magatoknak faragott képet, AKÁRMIHEZ IS HASONLÓT, a miképen megparancsolta az Úr, a te Istened.

  5. Szia Ida!

    Dehát nem írtam olyat se nem állítottam,hogy Isten Fia egy az Atyával.
    Én nem fogok vitázni senkivel és ezért nem fogom itt fejtegetni a dolgokat erre az egy mondatodra szeretnék reagálni:

    “Ne hallgass olyan tanítókat, akik elferdítik az Ígét, (?szabadkőművesek? által fordítottnak, stb-nek tartják!) akármilyen ?kedvesek, aranyosak?! ”

    akkor ezek szerint a jehova tanúi által kiadott biblia,a katolikus biblia a hit gyülekezete által kiadott new age biblia és még sorolhatnám hány fajta különböző biblia mind mind jó és nincs átírva?dehát akkor hogy lehet hogy teljesen más mindegyik?

    és akkor ezek az igék miért vannak ráadásul majdnem teljesen a biblia végén?

    Jel 22:18 Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: [Hogy] ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra;

    Jel 22:19 És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak

    akkor ezek az igék teljesen feleslegesek.

    plusz a családom tulajdonában lévő 1700-as évekből való bibliában jópár dolog nincsen benne,mint ami pl egy 1900as évekbeli bármelyik bibliában,akkor ez hogy lehet?

    Ismétlem nem vitázok,mert nem keresem a magam igazát,mert semmi dicsőségem és bölcsességem nincs amit kaptam az Istené és az összes dicsőség Őt illeti!

    Isten áldjon Ida!

    1. Szia heavenstreet.seven!

      Nem is rólad mondtam, hogy ezt te mondtad volna:..”hogy Isten Fia egy az Atyával.”
      Belehallgattam az általad átkűldött linkbe, azok között vannak ilyen “tanítások”.
      Az általad említett Biblia fordításokat nem ismerem, bizonyára igazad van, én a Károli régebbi változatát használom( akiről, mint “szabadkőműves bérencről” beszél/nek!). Amióta Thea feltett egy összehasonlítást az “új fordítású”, és a régi közötti különbségről, nekem már nem is lesz más! (A Károliról, a Szentlélek tesz bizonyságot, hogy az jó fordítás!)
      Ebből számomra továbbra is csak az látszik, hogy az Ígét támadja, az ördög. És biztos vagyok benne, hogy te tudod, hogy közülük melyiket ne vesd el!

      Jel 22:18 Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki E KÖNYV PRÓFÉTÁLÁSÁNAK BESZÉDEIT HALLJA: [Hogy] ha valaki ezekhez hozzá tesz, E KÖNYVBEN megírt csapásokat veti Isten arra;
      Jel 22:19 És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak

      Ezek az ígeversek, a Jelenések könyvében leírt próféciákra vonatkoznak!

      Vitáról nincsen szó, de te is tudod, hogy ezek a versek valamennyiünkre vonatkoznak:
      Ezék. 33,2
      Embernek fia! szólj néped fiaihoz és mondjad nékik: Mikor hozándok fegyvert valamely földre, és a föld népe választ egy férfit ő magok közül, és őt őrállójokká teszik:
      Ezék. 33,3
      És ő látja jőni a fegyvert a földre, és megfújja a trombitát, és meginti a népet;
      ?Ezék. 33,4
      Ha valaki hallándja a trombitaszót, de nem hajt az intésre, s aztán a fegyver eljő és őt utóléri: az ő vére az ő fején lesz.
      Ezék. 33,5
      Hallotta a trombitaszót, de nem hajtott az intésre, tehát az ő vére ő rajta lesz; és ha hajtott az intésre, megmentette lelkét.
      ? Ezék. 33,6
      Ha pedig az őrálló látja a fegyvert jőni, s nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő a fegyver s utólér közülök valamely lelket, ez a maga vétke miatt éretett utól, de vérét az őrálló kezéből kérem elő.

      Bizom benne, hogy az Úr elé viszed a dolgot, amiről írtam, és Tőle kérdezed meg, hogy “hogyan tovább”!

      És kérlek hidd el, hogy én se a magam igazát keresem, de szeretnék veled találkozni a Mennyben. (Bizom benne, hogy Te is így érzel irántam.) És mint mondtam, nem gondolom, hogy nem az Úr előtt vizsgálod meg a dolgot!

      Téged is áldjon meg az Úr!

      ?

  6. i am anonimus!

    Persze,hogy azt mondják,hogy otthon nem lehet,mert akkor az a sok ember nem hordaná nekik be a sok pénzt pedig azt az éhezőknek és rászorulóknak kellene adni,erre tanít minket Isten Fia.Plusz ha olvasnád a bibliát kis csoportokban vagy egyedül ahol szeretet rend és béke honol ott Isten test nélküli formája ahogy fordítják a “Szent Szellem” szívesen van jelen és megadná a bölcsességet és útmutatást az igéhez.Ehhez nem kellenek korrupt parázna pénzéhes vezetők a modern farizeusok.

    1. Szia kedves heavenstreet.seven!

      A Szent Lélek Isten, az Istenség harmadik személye. Nem az Atya “test nélküli” formája! Ahogy a Fiú, Jézus Krisztus se az Atya megtestesült formája!
      Ján. 1,1
      Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.(Nem “az” Isten vala az Íge, hanem Isten vala az Íge is!)
      Ez kezdetben az Istennél vala.
      ?Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.
      Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;
      Jel. 19,13
      És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik.

      Amikor arról beszél Úr Jézus, hogy “aki engem látott, az látta az Atyát”, azzal nem arra célzott, hogy Ő az Atya megtestesülése! Hanem, hogy a Szent Lélek által az Atya Isten jelleme sugárzott belőle! Reméljük, mi is eljutunk arra a szintre, hogy a Krisztust lássák meg bennünk!
      Ján. 17,21
      Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.
      ?Ján. 17,22
      És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk:
      ?Ján. 17,26
      És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, a mellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek.

      Az Úr Jézus, az Atya alatt van rangban!
      Ján. 10,29
      Az én Atyám, a ki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből.
      1 Ján. 4,9
      Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.
      Zsolt. 110,1
      Dávidé; zsoltár. Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon, a míg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá.
      1 Kor. 15,25
      Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti.
      ?1 Kor. 15,27
      Mert mindent az ő lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, a ki neki mindent alávetett.
      Végül mindent visszaad Istennek!

      “Ehhez nem kellenek korrupt parázna pénzéhes vezetők a modern farizeusok.”
      Igen, sajnos ilyen is van! Ez meg van írva az Ígében, hogy ilyesmire számíthatunk!
      2 Pét. 2,15
      A kik elhagyván az egyenes útat, eltévelyedtek, követvén Bálámnak, Bosor fiának útját, a ki a gonoszság díját kedvelte.
      ?Júd. 1,11
      Jaj nékik! mert a Kain útján indultak el, és a Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki, és a Kóré ellenkezésével vesztek el.
      De ő felettük sem ítélkezünk, az Úré az ítélet! Imádkozunk értük, hogy térjenek meg! Mi egyszerüen nem hallgatjuk Őket, nem megyünk utánuk!
      ( Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek valamikor “szabadkőművesként” kezdték! Mint látod, elhagyták az egyenes útat! Vagyis eredetileg azon voltak! A “szabadkőműves” dologgal kapcsolatban már leírtam a véleményemet(amit az Úrtól kaptam!), még annyit tennék hozzá, hogy elég “fifikás”, és nevetséges dolog lenne az ördögtől, ha a “szolgáit” arra venné rá, hogy térjenek meg, ismerjék meg, és hírdessék az Igazságot (mint tudjuk, újjászületés nélkül senki nem értheti meg az Ígét!), azután tegyenek tanítványokká akit csak lehet ( senki nem mehet a Fiúhoz, ha az Atya nem vonzza! Vagyis ezek szerint Isten is benne van a dologban?), azért, hogy??? Nem tünt fel, hogy azokat, akik még “köszönő viszonyban” sincsenek az Ígével (hetet-havat összehordanak “tanítás” gyanánt), azokat nem szokták “leszabadkőművesezni”?)

      A Szent Szellem bennünk él! Eféz. 5,18
      És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel,

      Ne hallgass olyan tanítókat, akik elferdítik az Ígét, (“szabadkőművesek” által fordítottnak, stb-nek tartják!) akármilyen “kedvesek, aranyosak”! Imádkozz értük, hogy visszataláljanak az Úrhoz!
      Te is tudod, hogy nekünk keresztényeknek, a “pokol kapujában kell állnunk”, és ha látjuk valamelyik testvérünkről, hogy valami miatt arra vette az írányt, igyekeznünk kell visszatéríteni őt! Ebben semmi ítélkezés nincs, hiszen mindannyian tudjuk, hogy harcban állunk az ördöggel! A saját erőnkből egyikünk se tudna megállni ellene! Ha nem lennénk az Úrban, a Sátán békénhagyna bennünket! Őt a vallásosság nemcsak hogy, nem zavarja, hanem egyenesen szereti!

      Eféz. 6,10
      Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében.
      ÖLTÖZZÉTEK FÖL AZ ISTEN MINDEN FEGYVERÉT, HOGY MEGÁLLHASSATOK AZ ÖRDÖGNEK MINDEN RAVASZSÁGÁVAL SZEMBEN.
      Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.
      Annakokáért VEGYÉTEK FÖL az Istennek minden fegyverét, hogy ELLENÁLLHASSATOK AMA GONOSZ NAPON, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.
      ?Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába,
      És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével;
      Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, a melylyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok;
      Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a LÉLEKNEK KARDJÁT, AMELY AZ ISTEN BESZÉDE:
      Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért,

      Az ördög leginkább a Lélekkardját akarja kicsavarni a kezünkből! Ha az Ígében megrendűl a hitünk, akkor, már csak idő kérdése, hogy mikor lesz végünk! A legtöbb harcunk ebből származik, hogy az ebben való hitünket támadja! Számára ez a legveszélyesebb fegyver! Még Úr Jézus is ezzel harcolt ellene a pusztában, amikor megkisértette Őt! Ha ezt vissza tudod szerezni, akkor:
      Róm. 16,20
      A békességnek Istene megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme veletek. Ámen.

      Mert:
      Jel. 21,7
      A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.

      Amiket írtam, azokat Te is tudod! Vess el minden okoskodást, amely a Krisztus ismerete ellen emeltetett! Nagy harc lesz, de kiálts az Úrhoz! Mert: 1 Pét. 5,8
      Józanok legyetek, VIGYÁZZATOK; MERT A TI ELLENSÉGETEK, AZ ÖRDÖG ,MINT ORDÍTÓ OROSZLÁN SZERTE JÁR, KERESVÉN, KIT ELNYELJEN:
      2 Kor. 10,5
      Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak;
      ?Eféz. 3,19
      És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy ekképen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.

      Áldjon meg az Isten!

  7. Ria!

    Én nem azt mondtam,hogy ne gyüljünk csoportba,hanem azt hogy a híres és ismert “gyülekezetek” vannak befolyás alatt,elég megnézni ezen vezetők életvitelét,hogy mennyire biblia ellenes.És egyébként a megítélésem nem a te dolgod,hanem egyedül Istené és egyedül az ő véleménye számít nekem.De én nem fogok vitatkozni Veled és ítélgetni sem Téged,mert egy igazi Krisztust követő nem tesz ilyet.

    amúgy ezt maga Isten Fia mondta és biztos nem csak azért mert unatkozott és nem volt mit mondania:

    Jn 16,2
    A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy a ki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik.

    1. Hol itéltelek én meg téged heavenstreet.seven? Mutass ra légyszives arra a mondatomra,ahol te ilyet véltél latni.A hsz-om csupa kérdésekbol all,kivéve két megallapitast,amik egy sem valaki megitélésérol szolnak.
      De ha mar itt tartunk,nem artana ismerned ezt az igeverset:”A lelki (szellemi) ember azonban mindent megitél,de o senki altal nem itéltetik meg”(1Kor 2:15).
      Ha pedig téged nem érdekel a Test egyik tagjanak a véleménye,akkor te még fel sem fogtad ezideig,hogy egyaltalan mit foglal magaban az a fogalom,hogy: Krisztus Gyulekezete…De jo volna tudnod arrol is,hogy egymason keresztul Isten szolhat hozzank,aki kulon felszolitja oket arra(is),hogy – ha ugy adodik – intsék a tévelygoket es a rendetleneket:
      “Ha pedig valaki nem engedelmeskedik a mi levél altal valo beszédünknek,azt jegyezzétek meg;es ne tarsalkodjatok velük,hogy megszégyenüljön,de ne tartsatok ellenségnek,hanem intsétek,mint atyafit”(2Thess 3:14-15).

  8. Patruj!

    A mi Atyánk sok ígéretet ad nekünk a bibliában,hogy megoltalmaz majd minket és segíteni fog,igyekezz minél tisztábban tartani az életed,személyes kapcsolatot kialakítani az Atyával,hogy majd tudjon vezetni Téged,ennél jobb megoldás nincs,hiába bújsz a föld alá vagy bármi,ha bűneid és engedetlenséged elválaszt Istentől,akkor nem fogsz megmenekülni Isten oltalma az egyetlen megoldás!

    Jel 3,10
    Mivel megtartottad az én béketűrésre intő beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, a mely az egész világra eljő, hogy megpróbálja e föld lakosait.

    Jel 2:17
    Akinek van füle hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskén új írott nevet, amelyet senki nem tud, csak az, aki kapja.

    Jel 2:10 Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell: Íme a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöcbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és neked adom az életnek koronáját.

    Lukács 21:
    11. És minden felé nagy földindulások lesznek, és éhségek és döghalálok; és rettegtetések és nagy jelek lesznek az égből.
    12. De mind ezeknek előtte kezeiket reátok vetik, és üldöznek titeket, adván a gyülekezetek elé, és tömlöczökbe és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért.
    13. De ebből néktek lesz tanúbizonyságotok.
    14. Tökéljétek el azért a ti szívetekben, hogy nem gondoskodtok előre, hogy mit feleljetek védelmetekre:

    15. Mert én adok néktek szájat és bölcseséget, melynek ellene nem szólhatnak, sem ellene nem állhatnak mind azok, a kik magokat ellenetekbe vetik.
    16. Elárulnak pedig titeket szülők és testvérek is, rokonok és barátok is; és megölnek némelyeket ti közületek.
    17. És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért.
    18. De fejeteknek egy hajszála sem vész el.
    19. A ti béketűréstek által nyeritek meg lelketeket.
    20. Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő elpusztulása.
    21. Akkor a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; és a kik annak közepette, menjenek ki abból; és a kik a mezőben, ne menjenek be abba.

  9. Bumbini!

    Sajnos a legtöbb gyülekezet és vallás is már Sátán kezében van amit földi követői a szabadkőművesek kontrolálnak és hamis teóriákkal rejtett okkultizmussal távol tartják Istentől az embereket,olvasd a bibliát főleg az újszövetséget és imában kérj Istentől személyes vezetést ez sokkal hatásosabb,mint bármely gyülekezet,hisz Isten személyes vezetését ember felül nem írhatja és maga Isten fia leplezi le a hamis vallási vezetőket,hisz magát Isten fiát is Ők ölték meg.Az igazi istentisztelet az,ha segítesz a rászorulókon és olvasod az igét és elfogadod Isten fiának az áldozatát.

    1. Ez komoly, hogy a legtöbb gyülekezet ill. vallás már a sátán kezében van?
      A modern karizmatikus mozgalom mögött is a szabad kőművesek állnak?
      A különböző gyülekezetekben azt hangoztatják, hogy otthon önállóan nem lehet a hit életet gyakorolni.Tartozni kell valahová.azt látom több embert is érdekelnek a Bibliában leírtak de nem akarnak semmiféle egyházhoz, gyülekezethez stb…- hez csatlakozni.De akkor hogyan tudnak ők is megtérni és hitben fejlődni?

      1. Bocs, i am anonimus ,most nem kekeckedésként:
        “.De akkor hogyan tudnak ők is megtérni és hitben fejlődni?”
        Melyik gyülekezet, egyház, felekezet az üdvözítő? Melyikben térhetsz meg? Melyikbe kell járnod, hogy az Úr Jézus nevét segítségűl hívhasd? ( A katolikusok “keresztényszerű”-nek tartják a reformátusokat, evangélikusokat, esetleg a baptistákat még. Bár igazából eretnekeknek! Azok meg a katolikusokat..! A reformátusok, evangélikusok a baptistákat, pünkösdistákat, karizmatikusokat tartják az ördög egyházának!)
        Csel. 2,21
        És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.
        Melyik gyülekezet, felekezet, egyház pásztorára, tanítójára van szükséged, hogy Istentől tanított legyél? És honnan tudod? Ki fogja neked a “tutit” megmondani? Ha az Úr, akkor meg hogyan is tértél meg?
        Ján. 6,45
        Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő.
        Kicsodán keresztűl kell neked meghallani, amit az Atya mond? És kicsodán keresztűl kell, hogy az Atya téged tanítson, hogy Úr Jézushoz menj?
        Melyik az a gyülekezet, felekezet, egyház ezek közűl, amelyikben érvényes ez az íge, és ahol erre a kenetre szerttehetsz :1 Ján. 2,20
        És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok.
        ?1 Ján. 2,27
        És az a kenet, a melyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne.
        Gal. 1,12
        Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által. ?
        Melyik gyülekezet, felekezet, egyház az, ahol ez érvényes:
        Mát. 18,20
        Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. ?
        (Mert a legtöbb helyen azt tanítják, hogy csak náluk az igazság, a többiek tévelyegnek! Leginkább azokon a helyeken, ahol mégcsak újjá se születtek a “hívek”!)
        Melyik szervezethez kell tartoznom, hogy Benne maradhassak?
        1 Ján. 2,28
        És most, fiacskáim, maradjatok ő benne; hogy mikor megjelenik, bizodalmunk legyen, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor.
        Melyik az a gyülekezet, felekezet, egyház, ahol kizárólagosan “megkaphatod” a Vigasztalót, aki csak is kizárólagosan “ott”(náluk) tesz bizonyságot az Úrról?
        Ján. 15,26
        Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.
        Melyikbe kell járnod, hogy ezt elérd:
        Fil. 2,13
        Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.
        És ez, melyikben igaz:
        Zsolt. 127,1
        Grádicsok éneke Salamontól. Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző.
        Vagy ez:
        Zsolt. 25,10
        Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség azoknak, a kik szövetségét és bizonyságait megtartják.
        Hová kell járnod, hogy érvényes legyen rád is ez az ígevers?!
        Hós. 2,18
        És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el.
        Vagy ez:
        Róm. 5,2
        A ki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, a melyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében.
        Melyikhez kell tartoznom, hogy elhihessem , hogy ezt velem is megteszi:
        1 Pét. 5,10
        A minden kegyelemnek Istene pedig, a ki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, a kik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosokká,

        Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy a közösségre nincs szükség, hogy nem részint adatott belénk az ismeret, stb! De, ha Jelenések könyvéből a hét gyülekezetnek adott próféciákat elolvasod, akkor abból is láthatod, hogy többnyire az azokba ( ami az összes gyülekezet jelképe) járók közűl, sajnos úgy néz ki, hogy csak “néhány” győztes lesz! Akkor lehet, hogy mégsem egy gyülekezet, felekezet vagy egyház üdvözit? Lehetséges lenne, hogy valaki “csatlakozott”, de mégse üdvözűl? (Pedig mindegyik azt hírdeti, és hísz benne, hogy amikor az Úr visszajön az övéiért, ők majd (természetesen) köztük lesznek! )

        Ezzel arra akarom felhívni a figyelmedet, hogy nekünk személyesen kell keresni az Úrat, “gondoskodnunk” az üdvösségünkről, enni a “testét”( ígeolvasás), inni a “vérét”(ima)! Nem hagyhatjuk, hogy csak akkor “fejlődjünk hitben”, ha éppen “jó helyen” vagyunk!
        Az igazi gyülekezetben :
        1 Kor. 14,26
        Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindeniteknek VAN zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek.

        Ezt pedig otthonról hozzuk, amit az Úrral való közösségben kapunk!
        A legtöbb gyülekezetben, egyházban, felekezetben, csak a pásztor, lelkész, pap, stb, esetleg egy-két (messziről jött) tanító , (vándor)prédikátor tesz a “juhok” elé (valamilyen) eledelt! A többiek világossága, amit az Ígéből kaptak, tapasztalat, amit “harcban Zsákmányoltak”, stb pedig csak elvész, nem építi a gyülekezetet.

        Szóval nagyon kell kérni az Úr vezetését gyülekezet űgyben is !

        ” A különböző gyülekezetekben azt hangoztatják, hogy otthon önállóan nem lehet a hit életet gyakorolni.”

        Közösségi életet valóban nem lehet egyedűl gyakorolni, de hit életet?!
        Gondolom, ezt te is komolytalannak tartod?! ( Milyen hit élet az, amelyik otthon nincs, csak a gyülekezetben “jön” meg, amikor mások is látják? Ezt én inkább képmutatásnak, vagy vallásoskodásnak hívnám! Azt meg azért megkérdezném, hogy azok a pásztorok, lelkészek, stb-k, akik otthon nem gyakorolnak “hit életet”, úgyan mivel is “etetik” a bárányokat?!)

        “Ez komoly, hogy a legtöbb gyülekezet ill. vallás már a sátán kezében van?”

        Én a szabadkőműves dologgal óvatosan bánnék! De most őszintén(!), szerinted kinek az hatalma alatt vannak, akik Szűz Máriához könyörögnek, hogy “szóljon már” az Ő Fiának, hogy könyörűljön rajtuk?! Meg különböző Szentek segítségéért?! Ahol az “egyház”( az Asszony tanítása) szava a mérvadó, nem pedig Istené, amit az Ígéjén keresztűl ad? Sőt, az ígeolvasást se ajánlják( régen tiltották) a “laikusoknak”, mert , úgymond “nehezen érthető”, és “tévelygésbe” viszi a “híveket”! Meg, csak a papoknak adta meg Isten, hogy érthessék!
        Vagy azok az “egyházak”, ahol még a Biblia, az Íge, ma is egészében érvényes mivoltát (teljességét) se fogadják el, nem hogy a Szent Lelket ( az ajándékait, meg pláne nem!)?! Vagy ahol a pokol létezését tagadják( ami úgye, megint csak az Íge “megcsonkítása”!) Vagy, azokat a “keresztény ” egyházakat, ahol még Isten létezésében se hisz a pap, vagy pásztor, vagy lelkész?! Jézust, mint “jó embert” hiszik! A kereszténységet “erkölcsi tanításnak” tartják! Stb! Stb! Stb! Már a “Mormonokról, Jehova tanúiról , és hasonlókról” ne is beszéljünk!
        ( És sokan követik azokat! Nem hiába írja az Íge: hogy “kicsiny nyáj”!)

        Isten áldjon meg bennünket!

        1. Szia Ida!
          tudnánk valami módon más fórumon négyszemközt beszélne témáról?

    2. Latom heavenstreet.seven,még mindig nem sikerult RevealHiddenReality hamis tanitasai alol kivonnod magad.
      Egy hivo keresztyénnek hol volna a helye,ha nem Isten Gyulekezetében,akiket a Szent Szellem egy testté meritett be,es akik élo kapcsolatban vannak mennyei Fejükkel es egymassal? Mikeppen dicsoithetnék együtt az Urat? Miként törnék meg együtt a kenyeret? Hogyan hordozhatnak egymas terheit? Hogyan sirhatnanak egyutt a siroval,vagy örülhetnének egyutt az örülovel? Mint élo kövek,hogyan epülhetnének egymas nélkül lelki hazza,szent papsagga? Hogyan gyakorolhatnak (elsosorban egymason) a Szellem ajandékait? Hova rendelte volna Isten az apostolokat,profétakat,tanitokat, pöspököket,presbitereket diakonusokat stb.?
      Vajon miert kaptuk azt a felszolitast,hogy:”El nem hagyvan a magunk gyülekezetét,amiképen szokasuk némelyeknek,hanem intvén egymast annyival inkabb,mivel latjatok,hogy ama nap közeleg”(Zsido levél 10:25)?
      Akikért Jézus az életét adta,ott az ördög nem huzhatja at Isten szandékait,mégha kivülrol nézve ez latszik is.

    3. Köszönöm a választ. Sokat segített. Köszönöm, hogy időt és energiát szakítottál rám. Amúgy Istennek Hála tényleg épül Istennek a földalatti egyháza. Minden népből, nemzetből, vallási hová tartozás nélkül. Isten áldjon titeket, és kívánom az Ő vezetését az életetekben a jövő évben is. Istentől megáldott Boldog Új Évet mindannyiunknak.

      1. Köszönjük szépen Bumbini,ugyanezt kivanom(juk) én is neked.Istennek “földalatti” egyhaza valoban megvan/meglesz abban a létszamban,akiket Isten Krisztusnak adott:
        “En ezekért könyörgök;nem a vilagért könyörgök,hanem azokért,akiket nékem adtal”(Janos evang.17:9).

        A Theanak feltett kérdésedre mi nem tudtunk valaszt adni nyilvan,de bizonyara o majd megteszi azt.
        A mi Urunk Jezus Krisztus szeretete legyen veled.

  10. Olyan rosszul érzem magam, hogy mindenki ir arról, hogy mi fog bekövetkezni. Tulajdonképpen nem is kell szerintem ezeket a dolgokat tovább részletezni, mert mindenki tisztában van vele, aki meg nem az nem is igazi keresztény…

    Arra adjatok választ, olyan cikkeket irjatok, amely megoldást kínál arra, hogy elbújunk ezektől a rémes jövendőbeli eseményektől.
    Kérdések:
    Hová menjünk? Föld alá?
    Hogyan biztosítsunk magunknak élelmet az Armageddonra?
    Hogy bújhatunk el a háborúk elől?
    A szegények ezt hogy tehetik meg?
    Mi a teendő, ha elérkezik hozzánk, a földre ez a kárhozatszerűség? Hogy meneküljünk?
    Rengeteg kérdés van még és csak én tettem fel. Írjatok cikket ezekről de úgy, hogy megoldást, menekülési útvonalat is mellékeljetek mellé.

    Véleményem szerint az összefogás lenne a legjobb. De kivel kezdjem? Ki az az ember, aki hisz ezeknek a “teóriáknak”? Hol kezdjük az emberek összegyűjtését? A facebookon? A facebook az egyetlen háló amin képesek lennénk összegyűlni, de a facebookot meg a háttérhatalom irányítja és tudni fogják, hogy mi folyik itt. Menjünk mi is a föld alá, de ahhoz össze kell fognunk.

    EMBEREK GYŰLJÜNK ÖSSZE ÉS MENTSÜK AZ IRHÁNKAT EGYÜTT! ÍRJATOK IDE, EGYENLŐRE IDEIGLENESEN MEGTESZI AZ E-MAIL: KUSZTAX@GMAIL.COM

    1. Sziasztok!
      Kedves Patruj.Jogos a kérdésed, ami az összefogással kapcsolatos.Kivel fogjunk össze?Keresztény ismerőseim között is különböző vélemények forognak e témával kapcsolatban.Jelen pillanatban nem tudok semmi megoldást.Bízom, hogy a kellő időben a Szent Szellem majd megmutatja.Ami a menekülést illeti szerintem akik az Úrban bíznak azoknak nem kell félniük ill. menekülniük.De ezzel kapcsolatban is megoszlanak a keresztények véleményei.Többen Magyarországon a keresztények inkább a menekülés felé hajlanak.Ennek nyoma már most is fellelhető.A megoldás, hitünket a Názáreti Jézus Krisztusba vetni még inkább.Aktívizálni kell az imaéletünket,Isten igéjével való közösséget, a böjtölést stb…
      Erre néhány keresztény azt mondja, hogy ezt lehet úgy is ha elköltözik más országba. Ez is lehet egy megoldás.Nem tudom mit mondjak melyik a helyes.

      1. “A megoldás, hitünket a Názáreti Jézus Krisztusba vetni még inkább.Aktívizálni kell az imaéletünket,Isten igéjével való közösséget, a böjtölést stb?”

        Ezt mondd i am anonimus!

        (Remélhetőleg, majd megjelenik Patrujnak írott hsz-om, kérlek olvasd el!)

        Az Úr áldjon meg!

    2. Arra varhatsz Patruj,hogy olyan keresztyénektol fogsz majd valaszt kapni arra,hogy hova lehet elbujni,akik a szereto Atyjukra biztak magukat…
      Ezért mi csak Jézus szavaival valaszolhatunk az efféle kérdésekre:
      “Ne aggodalmaskodjatok tehat,es ne mondjatok:Mit együnk? vagy:Mit igyunk?vagy:Mivel ruhazkodjunk,mert ezeket a poganyok kérdezik.Mert jol tudja a ti mennyei Atyatok,hogy mindezekre szükségetek van”(Maté 6:31-32).
      “Hagyjad az Urra a te utadat,és bizzal benne,majd o teljesiti…”(Zsoltarok 37:5).
      “Mert a gonoszok karja eltörik,de az igazakat tamogatja az Ur.Jol tudja az Ur a feddhetetlenek napjait es hogy örökségük mindörökké meglesz.Nem szégyenülnek meg a veszedelmes idoben es jollaknak az éhség napjaiban”(Zsoltarok 37:17-19).

    3. Szia kedves Patruj!

      “Arra adjatok választ, olyan cikkeket irjatok, amely megoldást kínál arra, hogy elbújunk ezektől a rémes jövendőbeli eseményektől.”

      Mát. 13,20
      A mely pedig a KÖVES helyre esett, ez az, a ki hallja az ígét, és mindjárt örömmel fogadja;
      Mát. 13,21
      De nincs gyökere benne, hanem csak ideig való; MIHELYT PEDIG NYOMORGATÁS, VAGY ÜLDÖZÉS TÁMAD AZ ÍGE MIATT, AZONNAL MEGBOTRÁNKOZIK.
      Márk. 8,35
      MERT VALAKI MEG AKARJA TARTANI AZ Ő ÉLETÉT, ELVESZTI AZT; VALAKI PEDIG ELVESZTI AZ Ő ÉLETÉT ÉN ÉRETTEM ÉS AZ EVANGYÉLIOMÉRT , AZ MEGTALÁLJA AZT.
      ( A többi evangéliumban szellemi értelemben értendő( ó ember), de itt fizikai értelemben is!)
      Zsolt. 44,23
      Bizony te éretted gyilkoltak minket mindennapon; tekintettek bennünket, mint vágó-juhokat.

      Jel. 20,4
      És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a KIKNEK FEJÖKET VETTÉK A JÉZUS BIZONYSÁGTÉTELÉÉRT ÉS AZ ISTEN BESZÉDÉÉRT, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.
      Zsolt. 44,23
      Bizony te éretted gyilkoltak minket mindennapon; tekintettek bennünket, mint vágó-juhokat.
      Jel. 7,13
      Akkor felele egy a Vének közül, és monda nékem: Ezek, a kik a fehér ruhákba vannak öltözve, kik és honnét jöttek?
      Jel. 7,14
      És mondék néki: Uram, te tudod. És monda nékem: Ezek azok, a kik jöttek A NAGY NYOMORÚSÁGBÓL, és MEGMOSTÁK AZ Ő RUHÁIKAT, és MEGFEHÉRÍTETTÉK RUHÁIKAT A BÁRÁNY VÉRÉBEN.
      ? Jel. 7,15
      Ezért vannak az Isten királyiszéke előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában; és a ki a királyiszékben ül, kiterjeszti sátorát felettök.
      Jel. 7,16
      NEM ÉHEZNEK TÖBBÉ, SEM NEM SZOMJÚHOZNAK TÖBBÉ; SEM A NAP NEM TŰZ RÁJOK, SEM SEMMI HŐSÉG:
      ( Vagyis a nagynyomorúság alatt ezzel is számolni kell!)
      2 Tim. 3,12
      De mindazok is, a kik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.

      “EMBEREK GYŰLJÜNK ÖSSZE ÉS MENTSÜK AZ IRHÁNKAT EGYÜTT! “- ha ennyire félted az életedet(testedet), akkor elég, ha felveszed a fenevad bélyegét! 3 és fél évig talán nem lesz bajod, a fenevadtól( nem fog megkinozni és megölni!), “csak” azok a csapások fognak érni (Istentől), amik a Jelenések könyvében megírattak, azok számára, akik felveszik a bélyeget!! Utána sajnos “forró lesz a talaj”, de hát valamit valamiért!

      Ami miatt nagy nyomorúság, a nagynyomorúság, hogy:
      Jel. 12,12
      Annakokáért örüljetek egek és a kik lakoztok azokban. JAJ A FÖLD ÉS A TENGER LAKOSAINAK; MERT LESZÁLLOTT AZ ÖRDÖG TI HOZZÁTOK, NAGY HARAGGAL TELJES, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van.

      Szerinted, hol nem fog “utolérni”?! Az egész földön ő fog uralkodni! És direkt a keresztényeket, és a zsidókat fogja vadászni!
      Jel. 12,11
      És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételöknek beszédéért; ÉS AZ Ő ÉLETÖKET NEM KIMÉLTÉK MIND HALÁLIG.
      Jel. 12,17
      Megharagvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, ÉS AKIKNÉL VALA A JÉZUS KRISZTUS BIZONYSÁGTÉTELE;
      Jel. 13,7
      Az is adaték néki, hogy a SZENTEK ELLEN HADAKOZZÉK, és ŐKET LEGYŐZZE; és adaték néki hatalom MINDEN NEMZETSÉGEN, NYELVEN ÉS NÉPEN.

      “….mert mindenki tisztában van vele, aki meg nem az nem is igazi keresztény?”
      Ha újjászületett keresztény vagy, akkor az Úr Jézus a szívedben lakozik a Szent Lélek által! Ha élő kapcsolatban vagy az Úrral, akkor szerinted nem szégyellnéd magad, hogy te a “bőröd” mentésén gondolkozol (Ő előtte), akkor, amikor Ő az életét adta érted?! Azért, hogy megmenekülj az örök kárhozatból?! ( És nem csak neked írom, hanem mindenkinek, aki azon gondolkozik, hogy: jó, jó, hiszünk mi, meg szeretjük az Urat, de azért “pucoljunk”, nehogy bajunk essék…”! Szerinted ezek nem el is árulták már az Úrat?!)

      Ide alulra az inkvizícióról szóló film linkjét tettem. Igazi keresztények ezt is vállalták az Urukért! (Meg kereszthalált, oroszlánokat, forró olajat, ….stb!) Nem azon gondolkoztak, hogy hogyan mentsék a “bőrüket”!
      (Csel. 5,40
      Engedének azért néki; és miután előszólították az apostolokat, megveretvén, megparancsolák, hogy a Jézus nevében ne szóljanak, és elbocsáták őket.
      Csel. 5,41
      Ők annakokáért ÖRÖMMEL menének el a tanács elől, hogy MÉLTÓKKÁ TÉTETTEK arra, hogy az Ő NEVÉÉRT GYALÁZATTAL illettessenek.)

      http://www.youtube.com/watch?v=ZxF_G6wTxuc&feature=player_embedded#!

      ?Luk. 20,35
      De a kik MÉLTÓKKÁ TÉTETNEK, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást,……
      ?Luk. 21,36
      Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek, ÉS MEGÁLLHASSATOK AZ EMBERNEK FIA ELŐTT!

      Nem “lebarmolni” akarlak ezzel, hanem, hogy vizsgáld meg magad a Úr előtt, hogy hitben vagy-é!

      Bár nem szeretném felszítani az elragadtatásról szóló vitát, de ide alulra, idetettem egy ígeverset, amely arról szól, hogy mit tegyünk, annak érdekében, hogy “megmentsük az irhánkat”!:
      ?Luk. 21,36
      Vigyázzatok azért minden időben, KÉRVÉN, hogy MÉKTÓKKÁ TÉTESSETEK ARRA, HOGY ELKERÜLJÉTEK MINDEZEKET, AMIK BEKÖVETKEZNEK, és megállhassatok az embernek Fia előtt!

      Áldjon meg az Úr!

    4. És arra nem is gondoltatok még, hogy Isten vezérel minket a helyes útra. Olyan nincs bent a bibliában, amely ezt leírja?
      Lehet azért írták az evangéliumba, hogy ne aggódjak kenyér és viz után (vagy hogy volt), mert Isten úgy is segiteni fog minket azt megtalálni és nem kell aggódnunk. Szerintem ennyire nem kell szó szerint venni a bibliát. Isten segit, hogy megszabaduljunk a gonosztól. És ha nem leszek kiválasztott vagy nem leszek elég jó akit elragad Jézus Krisztus? Akkor maradok itt a Földön és oda menekülök ahová csak lehet, egyszer csak egy bomba talál el… Ebbe a hibába nem akarok beleesni, ezért tudom, hogy Isten vezérel az úton, mert mindig is vezérelt, akárhányszor imádkoztam, és most is segíteni fog a Jóisten megszabadulni a gonosztól és uralmától.

      1. Dehogynem gondoltunk…azert vagyunk a helyes uton,mert gondoltunk:).
        A Biblia pedig,sehol nem irja,hogy a jo emberek mennek a mennybe,mivel az ember itt a földi életeben soha nem tud olyan jo lenni,ami Isten tökéletes mértékét megüthetné.Nem a jo emberek jutnak a mennybe tehat,hanem akik hisznek Isten Fiaban – ez ilyen egyszeru.Mert Isten,az O Fian keresztul – aki az O aldozati halalaval kifizette helyettünk a mi bun tartozasunkat – lat minket igaznak,fogad el nem bünösnek.Az Ur Jezus hordozta buneinket a mi helyünkön a kereszten,mint helyettesünk,es megnyerte nekünk a bocsanatot,a megigazitast es a kiengesztelést.A mi dolgunk annyi,hogy higgyük ezt,de mindezek elott tisztaban kell lennunk azzal,hogy miert is neveztetünk bunosnek.Nem azert,mintha buncselekmenyeket követnénk el szuntelen,hanem azért mert az elso emberpartol,aki a Satan altal megcsalattatott,a bunt örököltük.Ez a BUN TORVENYE,ami uralkodik az emberen.E bun altal az ember eltavolodott Istenétol,mert Isten a bunnel nem közösködik.
        A foldon elkovetett elso bunrol az 1Mozes 3-ban olvashatunk,ami az Eden kertjeben tortént.Isten nyomatekosasn megtiltotta Adamnak es Evanak,hogy a jo es a gonosz tudasanak a fajarol egyenek.Ok azonban engedetlene voltak es ettek a tiltott gyumolcsbol(ez nem alma volt).Igy lettek bunosokké.Amikor Adam és Eva vétkeztek,azonnal felismerték,hogy mezitelenek és megprobaltak elrejtozni Isten elol(1Mozes 3:7-10).A bun buntetése halal.Vétkezése pillanataban Adam szellemileg meghalt.Azt értjuk ezalatt,hogy Isten megszakitotta vele a kozosséget.Ugyanakkor életbe lépett folotte a testi halal torvénye.Bar nem halt meg azonnal,testének végul meg kell hallnia.Adam bunos természetét az egész vilag orokolte,aminek kovetkeztében vétkeztunk és bunosnek talaltatunk.Adam minden leszarmazottja bunos szuloktol bunosen szuletik.Mivel pedig minden ember mar megszuletésétol kezdve bunos,ezert halott szellemileg és testi halalra van itélve:”Bizonyara azért,miképen egynek(Adam) bunesete altal minden emberre elhatott a karhozat:azonképen egynek (Jezusnak) igazsaga altal minden emberre elhatott az életnek megigazulasa.Mert mikepen egy embernek engedetlensége(Adam)altal sokan bunosokké lettek:azonképen egynek(Jezus)engedelmessége altal sokan igazakka lesznek”(Ujszov.Roma 5:18-19).”A bun zsoldja(buntetése)a halal”(Roma 6:23).Ha az ember buneiben hal meg,akkor az orok halal var ra es mindorokre tavol marad Istentol.Orokkévalo kinokat szenved a tuznek tavaban.Isten szereti ezt a vilagot.Ezert csodalatos megoldast kinalt fel,hogy az embernek ne kelljen elhordoznia a buntetést es ne kelljen mindorokre elvesznie.Krisztus azert jott ebbe a vilagba,hogy lehetové tegye ezt a menekulést.Az Ur Jezus Mariatol szuletett,de nem orokolte Adam bunos termeszetét.O az egyetlen buntelen,aki valaha élt.A golgotai kereszten onként elhordozta(meghalt értunk)buneink buntetését es teljesen betoltotte a szent Isten akaratat.Mivel Jezus magara vette buneink buntetését,Isten orok életet ajandekozhat minden bunosnek,aki elismeri,hogy bunos,megvallja buneit es elfogadja az Ur Jezust szemelyes Uranak es Megvaltojanak.Aki bizik az Ur Jézusban,megszabadult a bun buntetésétol es hatalmatol.Ez nem jelenti azt,hogy az ilyen ember tobbé nem vétkezik,hanem azt,hogy valamennyi bune ? a mult,a jelen es a jovo bunei ? megbocsattatott.Soha tobbé nem kell félnie az itélettol.Erot nyer,hogy Istennek éljen,es nem kell tobbé engednie a bun csabitasanak.
        Aki tehat mindezt hiszi,nem kell azon spekulalnia,hogy hova bujjon,merre meneküljön,miféle eszkozoket vigyen magaval amikkel – maga sem tudja,hogy hol,es mennyi ideig – , eltengodhet valahogy.Ha nekünk ily modon kellene magunkrol gondoskodnunk a “nagy nyomorusag” ideje alatt,akkor azt egeszen biztosan, Isten tudtunkra adta volna a Szentirasban.Ehelyett en azt olvasom ott (többek között),hogy: “Altalad verjük le szorongatoinkat;a te neveddel tapodjuk le tamadoinkat.Mert nem ivemben bizom,es kardom sem védelmez meg engem;hanem te szabaditasz meg minket szorongatoinktol,es gyülölöinket te szégyenited meg”(Zsoltarok 42:6-9).

        Szep napot neked.

        1. Szia Ria!
          Örülök amit írtál Patrulnak.Ez a szín tiszta igazság a megváltásról.
          Isten áldása és békessége kísérjen téged és családodat a 2013-as esztendőben is.

        2. Köszi i am anonimus.Megnyugvassal tölt el engem is,hogy az altalam Patrujnak irtakat igaznak talalod,amivel Isten,bennem elvégzett munkajat dicséred,es nem tartott vissza semmiféle buszkeség attol,hogy ennek hangot is adj,mivel tudod,hogy egyedül csak Istené a dicsoség.Eppen ezert (mivel igaznak talalod),en is örülök annak,hogy ugyanezt Isten tebenned is elvégezte,ezert tudunk “egy ertelemben” lenni az igazsag felol:”Csakhogy amire eljutottunk,ugyanabban egy szabaly szerint jarjunk,ugyanazon értelemben legyünk”(Filippi 3:16).
          Nagyon köszönom a jokivansagodat,ebben az évben kölönösen raszorulunk erre mindannyian,akik az Urban bizunk:),a még vissza nem térteknek pedig Isten kegyelmére,hogy az Ur Jezushoz vonja oket.
          A mi Istenünk es Atyank orizzen teged is es csaladodat az O szarnyai arnyékaban,megtartva a mi Urunk kegyelmében es szeretetében,minden jo cselekedetre felkészitve.Amen.

      2. Szia kedves Patruj!

        “…hogy Isten vezérel minket a helyes útra.”
        “….hogy Isten vezérel az úton, mert mindig is vezérelt, akárhányszor imádkoztam, és most is segíteni fog a Jóisten megszabadulni a gonosztól és uralmától.”

        Szerintem pont ezért vagy itt, közöttünk! Eljött a megtérésednek az ideje!
        Róm. 10,13
        Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.
        Csel. 16,31
        Azok pedig mondának: Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házadnépe!

        Döntsd el magadban, hogy Istenhez akarsz-e tartozni, és térj meg! Idetettem egy megtérő imát, kérlek mondd utána(teljes szívedből komolyan gondolva):

        http://www.youtube.com/watch?v=Oo6AiSYSOcc

        Utána pedig, hígyj! Hagyd el tudatos bűneidet! Minnél többet olvasd a Bibliát, imádkozz, kérd a Szentlélek világosságát, vezetését! Elfog jönni rád a bűnbánat lelke, bánd meg bűneidet! Utána kérd, hogy teljesítsen be az Úr, Szentlélekkel! Kitöltetik az Isten szeretete, és a testvérek szeretete a szívedbe. Keress( kérj az Úrtól) egy gyülekezetet, ahol bemerítkezhetsz, közösségben lehetsz.

        Vigyázzatok azért minden időben, KÉRVÉN, hogy MÉKTÓKKÁ TÉTESSETEK ARRA, HOGY ELKERÜLJÉTEK MINDEZEKET, AMIK BEKÖVETKEZNEK, és megállhassatok az embernek Fia előtt!

        És kérd ezt is! Kiárólag Isten tud bennünket méltókká tenni az Úr Jézus Krisztusban, ha Benne maradunk, keressük Őt szüntelen, hagyjuk magunkat megtisztítani!
        Gal. 2,16
        Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.
        1 Ján. 5,20
        De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.

        Ha megtérsz, attól kezdve érteni fogod az Ígét! És azt is meglátod, hogy mennyire kell komolyan venni.

        “… vagy nem leszek elég jó akit elragad Jézus Krisztus?”
        Ha megtérsz, és megmaradsz a hitben, és az Úr Jézusban,és engedelmeskedel a Szent Lélek vezetésének, “elég jó leszel”!
        Mi is csak ennyit tudunk tenni!

        Itt alul, ha gondolod, néhány nagyon jó füzet, amellyikekkel az Íge mellett ,jó indulni!

        http://www.rhemabooks.org/webmarketing/hu01/index.htm?gclid=CLSx896FyrQCFZHEzAodvQ0AAQ

        A többit, majd megtérésed után elmondjuk! Várunk, közöttünk!

        Isten áldjon!

  11. 2012 a standard azaz normális évek közül az utolsó volt.
    2013-15 válságok, lázadások, kisebb háborúk.
    2016-tól káosz, nagyobb és folyamatos háborúk, talán ’40ig, 1:10 (1 marad, 10 megy, rossz arány).
    Hogy miért? Nem ekkora népességre lett kitalálva a Föld nevű bolygó.
    Ásványkincsek, fosszilis energia fogyóban, ’15től erősen fogyóban.
    Kiváltására remény sincs, amit mondanak tömegnyugtató mese.
    A legnagyobb gond azzal van, hogy az emberiség szénhidrogéneket alakított át élelmiszerré és most ez üt vissza. KO.

    De ne így legyen! BÚÉK!

    1. A föld nevű bolygó pont ekkora népességre lett kitalálva, sőt többre. Itt nem a népesség szám a probléma hanem az elosztás. Plusz nincs kifogyóban semmilyen fosszilis tüzelőanyag. Kuba közelében is rengeteget találtak. Sőt Ciprus partjai közelében is van pár száz évre elegendő kőolaj és földgáz. Plusz USA-ban(Alaszka is rengeteg van még). Egyedül közel keleti országok vannak kifogyóban mint pl.: Katar ahol 2032-re elfogy a kitermelhető nyersanyag. A kiváltásra meg igen is van remény csak hajlandóság nincs, ugyanis a szabad energiát pl. nem lehetne megadóztatni így az elitnek nem érné meg piacra dobni az ilyen találmányokat, ahogy pl. a vízzel működő autókat sem dobják piacra, pedig létezik a technológia.

      1. Hehe. Erről eszembe jut amikor Obamát újraválasztottak és beszélt az alternatív (zöld) energiáról és energiahordozókról. A tőzsdén látszott is a hirtelen mozgás főleg az olajnál és több energia cég is a nemtetszését fejezte ki Obama beszéde után. Az volt a vicces 🙂

    2. KEDVES…!!!!_______D.007.

      JÓL BE KAJOLTAD A MESÉKET…!!!!!!!!!!!!

      VAN MEGOLDÁS, MÁSFELÉ IS KÉNE OLVASGATNI….!!!!!!!

      AZ ELIT KISSEBB LÉTSZÁMOT AKAR, MERT KÖNNYEBB AZT KONTROLÁLNI…!!!!!!!!!

    3. Megállapították, hogy a Föld bolygó 14 milliárd embert tud eltartani. Hétmilliárdan (7.000.000.000) vagyunk. Ez csak a fele. Optimális létszám

  12. Szia Thea. Nagyon örülök hogy rátaláltam erre az oldalra. Cirka fél éve olvasom az idők jelei honlapot és Istennek Hálát adok hogy titeket megismerhettelek. Lenne egy kérésem ha nem túl indiszkrét a kérdés. gyülekezet keresésében vagyok éppen és szívesen járnék egy olyan gyüliben amilyenben te is jársz kedves Thea. Isten áldjon titeket. Ha nem válaszolsz az sem baj.

    1. A fiscal cliff mindenkepp bekovetkezik. Ha szoktal olvasni neha elemzest, akkor latszik, hogy elkerulhetetlen. Nehany gondolat es diagramm vakmajomtol:

      forras: http://vakmajom.hu/

      “http://www.businessinsider.com/government-spending-and-taxes-2012-12

      piros: állam kiadásai
      kék: állam adóbevételei

      Míg az állam kiadásai történelmi rekordra ugrottak a GDP-hez képest, az adóbevételei historikusan relatíve alacsonyan maradtak, ebből következik, hogy vagy a kiadást kell drasztikusan levágni (=GDP csökenés), vagy az adót emelni (= GDP csökkenés) vagy mindkettő -illetve lehet még, hogy a nagy növekedés majd betömi a lukat. Ismerve, hogy a politikusok milyen nehezen mondanak le az állami kiadásokról (már az amcsiknál is majd a társadalom fele kap az államtól valamilyen jövedelmet), hosszabb távon elkerülhetetlen, hogy emelkedjenek az adók.

      Egyébként szerintem ez az igazi “state capture”: ahogy egyre növekszik azok aránya egy társadalomban, akiknek a jövedelmei az államtól vagy az államtól is jönnek, ezek egyre nagyobb választói tömböt képviselnek, és így az eltartottak akár át is vehetik a többséget a szavazófülkében a rendszerbe befizetők fölött: arra fogják nyomni az államot illetve az általuk hatalomra juttatott politikust, hogy ne a kiadásait (az ő jövedelmüket) csökkentse, hanem inkább a bevételeit (az adófizetők terheit) növelje, tehát az egyre dagadtabb állam, azaz a fenntarthatatlan szocializmus felé terelődik a rendszer. Ez főleg az elöregedő társadalmakat fenyegeti, amelyek egyféle öregek otthonává válhatnak. Az amcsik ilyen szempontból még jó helyzetben vannak, hiszen a kedvező demográfia mindenféle szószból kihúzza majd őket.”

      Az utolso mondataval nem feltetlenul ertek egyet. A ’29 ota a legnagyobb kozelgo valsagrol beszelunk. Egy komoly megroggyanastol, ami polgarhaboruhoz is vezethet. Es valoszinuleg fog is! Ezert keszul a DHS masfel milliard loszerrel, ezert akarjak most hirtelen szukiteni a fegyvertartasi jogokat, stb. Az egesz “cliff” problema majd marciustol erezteti igazan a hatasat. Nehany honap alatt azonban ingerultek lehetnek az emberek elegge.
      Az viszon igaz, hogy ily modon ahogy most vagyunk egy szocialista (vagy inkabb kommunista!!) rendszer epul.

      1. Szoktam olvasni, de nem pont ezzel kapcsolatban. Főként a magyar piaccal kapcsolatban.
        De már akkor látszott hogy nem lesz megállapodás a fiscal cliffel kapcsolatban amikor most nemrég Obama leült tárgyalni erről aztán nem sokkal később jött a hír, hogy nem született megállapodás. DEC 30. van. Két nap van a megszorítások életbelépéséig. Ha éjjel-nappal ezen ülnének még akkor sem biztos, hogy lenne megállapodás. Arra leszek kíváncsi, hogy makroban mit lehet ebből érzékelni. Gondolom nem keveset majd. Amcsik meg nem kizárt, hogy lázongani fognak. Fegyvertartást meg nem sikerült szigorítani…

        1. Érdekes. Az alatta lévő első komment is jó és igaza van. A demokraták voltak anno a rabszolgatartók és a republikánusok akik felszabadították őket.

          Ez is az egyik kommentből van:
          “Our political systems around the world have been corruptible since the beginning of government. Monetary systems were never needed, trade was a part of? our beginnings. Money is created, manipulated think about this…there is only so much money to go around, economy is based upon growth. Sooner or later the Math indicates that either we become world of peasants and landlords, or that money recirculates back to lower/middle class to prevent such, if that happens…there goes growth out the window”

        2. Ne kiabald el.
          Mindket oldalon vannak ellenzok, akik nem akarnak engedni a masik oldalnak. A szavazason fog eldolni.
          Ha nem kapja meg a tobbseget a “kompromisszumos” megoldas, akkor az enlok egy ugyes politikai huzassal letolta magarol a felelosseget…

  13. Luk. 21.11
    És minden felé nagy földindulások lesznek, és éhségek és döghalálok; és rettegtetések és nagy jelek lesznek az égből.

    Luk. 21.25
    És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog,
    Luk. 21.26
    Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.
    Luk. 21.27
    És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel.

  14. Ésa. 2.12
    Mert a seregek Urának napja eljő minden kevély és magas ellen, és minden felemelkedett ellen, és az megaláztatik.
    Ésa. 2.17
    És porba hajtatik a közember kevélysége, és megaláztatik a főemberek magassága, és egyedül az Úr magasztaltatik fel ama napon.
    Ésa. 2.18
    És a bálványokat teljességgel elveszti.
    Ésa. 2.19
    És bemennek a sziklák barlangjaiba és a föld hasadékaiba, az Úr félelme elől és nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet.
    Ésa. 2.20
    Ama napon odadobja az ember ezüst bálványait és arany bálványait, miket magának csinált, hogy azok előtt meghajoljon, a vakondokoknak és denevéreknek,
    Ésa. 2.21
    Hogy elmenjen a sziklák lyukaiba és a hegyek hasadékiba, az Úr félelme elől és az Ő nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet.

    Jer. 16.14
    Azért ímé, eljőnek a napok, ezt mondja az Úr, a mikor nem mondják többé; Él az Úr, a ki felhozta Izráel fiait Égyiptom földéről;
    Jer. 16.15
    Hanem ezt: Él az Úr, a ki felhozta Izráel fiait északnak földéről és mindama földekről, a melyekbe elszórta őket! Mert visszaviszem őket az ő földjükre, a melyet az ő atyáiknak adtam.
    Jer. 16.16
    Ímé én sok halász után küldök, ezt mondja az Úr, hogy halászszák ki őket; azután pedig elküldök sok vadász után, hogy vadászszák ki őket minden hegyből, minden halomból és a sziklák hasadékaiból is.
    Jer. 16.17
    Mert szemmel tartom minden útjokat; nem rejtőzhettek el orczám elől, és nincsen elfedve az ő bűnök szemeim elől.
    Jer. 16.18
    Előbb azonban megfizetek nékik az ő bűneikért és vétkeikért kétszeresen, mert megszentségtelenítették az én földemet az ő útálatosságaiknak holttestével, és betöltötték az én örökségemet az ő fertelmességeikkel.

  15. Már itt is, valamelyik csatornán, volt adásban, hogy az USA-ban, nagyon népszerű lett a “köznép” között is, az ilyen “óvóhelylakás”! Pár milláért árulják őket!
    Szerintem, nyugodtan elhihetjük ezt a hírt. Hiszen eddig is azt figyeltük, hogy hol is tartunk az “idők jeleiben”. Azt is látjuk, hogy az utolsó napok eseményei, amik a Jelenések könyvében írva vannak, már elkezdődtek. És nem fognak évtizedek eltelni az események között!

    1. Ilyen jellegű, Amerikával(de nem csak) kapcsolatos, dolgokkal érdemes Steve Quayle-t beszámolóit hallgatni. Steve egyébként rendszeres vendégje Doug-nak a The Hangmann&Hagmann Report nevű rádió adásban. Sokan küldenek levelet Steve-nek is ilyen és hasonló dolgokkal kapcsolatban, egy részük biztosan dezinformátor, ezért semmit sem kell elhinni csak tudomásul venni és szépen észben tartani,….ki tudja? egyszer még akár jól is jöhet.
      Egyébként Doug Hangmann kocsija már egyszer véletlenül felrobbant.

        1. Szia Gábor!

          Sajna nem értek angolul. GF-el lefordítottam a “leírást” róla. Ott azt írja, ha jól értem, hogy a “Sátán tanítása” a nyomorúság előtti elragadtatás?! Nem tudom , hogy “miben is maradtak”? Ha jól gondolom, ők az elragadtatást, mint olyat is elvetik?
          Bocs, ha két mondatban leírnád, hálás lennék!

        2. Szia Ida! Nehéz a kétórányi anyagot röviden összefoglalni, de amit Thea belinkelt az valóban egyezik a dokumentumfilm anyagával, ami a kronológiát illeti.

        3. Gábor, thx for the link.

          Ps. btw rapture,…i think that you just opened another can of worms.
          In the same time I do understand that your have nothing but good intentions.

        4. Just watch it and you will understand why falling to this deception is such a big issue. (It?s got Kent Hovind in it too, I noticed you like his stuff.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend