Forrás: Before It?s News
A TruNews Rádióban múlthét szerdán elhangzott, rendkívül felkavaró interjúban Doug Hagmann, magánnyomozó megosztotta a hallgatókkal az egyik magas beosztású forrásától kapott információkat, amelyek szerint az amerikai Nemzetvédelmi Minisztérium (DHS) ?kiterjedt polgárháborúra? készül Amerikában.
?Egy kiterjedt gazdasági összeomlásra készülünk, emberek,? mondta Hagmann a TruNews házigazdájának, Rick Wiles-nak. ?Gondjaink vannak? A szövetségi kormány civil felkelésekre készül,? mondta, hozzátéve, hogy ?valahányszor katonai csapatmozgásról, katonai felszerelések mozgatásáról, a rendőrség katonai eszközökkel történő felszereléséről, lőszerbeszerzésekről és hasonlókról hallunk? a tömeges felkelésekre készülnek (a nemzetvédelemnél).?
Hagmann elmondta, hogy a forrás szerint a DHS aggodalmai a dollár összeomlása és a hiperinfláció okozta következményekből erednek. Mit eredményezhet a világ elsődleges tartalékvalutájának számító dollár összeomlása egy 311 milliós országban, ahol szinte mindenkinek van fegyvere?
A görögországi tüntetések komoly problémát jelentenek, azonban az semmi ahhoz képest, amit felfegyverzett amerikaiak által kirobbantott felkelések okozhatnak. Ez egy olyan nemzetbiztonsági kockázat, amit a Pentagon is részletesen tárgyalt nemrégen kiadott jelentésében, nyomatékosítva mekkora veszélyt jelenthet egy ilyen esemény például egy kiterjedt hadgyakorlat idején, mint például, amilyet tavaly tartottak az Egyesült Államokban, ahogyan arról Jim Rickards közgazdász, a hadgyakorlat egyik résztvevője is beszámolt.
Hagmann forrása megerősítette Rickards elméletét, amely szerint az 1000 milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegy tulajdonos, Kína által hozott intézkedések, az Orosz lépések által képviselt veszéllyel megtetézve (lásd az aranyfedezetű rubel kibocsátására vonatkozó terveket) részben válaszul az USA Irán és Szíria ellen képviselt politikájára, a dollár összeomlását eredményezhetik.
?A forrásomat 1979 óta ismerem,? magyarázza Hagmann. ?Járőrtisztként kezdte és jelenleg a DHS fennhatósága alatt működő szövetségi hivatal munkatársa, olyan beosztásban, hogy minden irányelvváltozásról és tervről tud. Azt mondta, hogy amit látunk, az csupán a jéghegy csúcsa. Arra készülünk, mármint a kormány arra készül, hogy kiterjedt polgárháború alakul ki az országban, mondta a forrásom.?
?Ez nem túlzás,? tette hozzá, megerősítve Gerald Celente, a Trends Research Institute alapítójának tavalyi előrejelzéseit. Celente a dollár összeomlására és felkelésekre számít Amerikában még ebben az évben.
Celente tavalyi előrejelzései óta a határozatlan idejű fogvatartásról szóló NDAA törvény és az Országos Védelmi Erőforrás Felkészülés végrehajtói utasítás Barack Obama aláírását követően törvényerőre emelkedtek.
A DHS legújabb beszerzési pályázata 450 millió üreges lőszerre (aminek használata, a lőszer különösen durva hatásmechanizmusa miatt, civilek számára több országban tiltott) újabb találgatásokat indított el egy esetleges tragikus eseménysorozat kirobbanására Amerikai földön.
Ami igazán megdöbbentővé teszi a folyamatot, hogy ezeket a példanélküli eseményeket egy választási év során hajtották végre.
A végrehajtói hatalom és a DHS által az elmúlt évtized során fokozott tempóban végzett előkészületek – a Patriot törvénytől 1 számos végrehajtási utasításig, amelyek egytől egyig a személyes szabadságjogok fokozatos elvesztését eredményezik ? csupán a készülő rémálom ?kezdetét jelentik,? mondja Hagmann.
?A választások közeledtével a helyzet romlani fog,? tette hozzá Hagmann. ?Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán lesznek-e választások ebben az országban. Ennyire komoly a helyzet és ezt saját forrásaimtól tudom. Az egyik forrásom nem győzte kihangsúlyozni mennyire komoly a helyzet. Ezek valós dolgok. Ezek az emberek, a Nemzetvédelmi Minisztérium (DHS), kész harcolni az amerikai nép ellen.?
?Ki ellen készül harcolni a DHS? Egy újabb észak a dél ellen vagy a jenkik a szövetségiek ellen helyzet?? kérdezte Rick Wiles az interjú során Hagmann-től.
Hagmann elmondta, hogy a helyzet sokkal komolyabb bármilyen két amerikai frakció harcánál. Országos vészhelyzetre számítanak, ami a nemzeti valuta körül forog.
?A DHS arra számít, és ismétlem, ezt saját forrásaimtól tudom, hogy a dollár fenntarthatatlanná válik,? mondta Hagmann. ?Az ténykérdés, hogy Amerika már nem képes finanszírozni saját adósságát. Hiperinfláció jön? a dollár elértéktelenedik? A gazdasági összeomlás komoly lesz, és a legtöbb embert teljesen felkészületlenül éri majd.?
Az egyórás rádióműsor keretében elhangzott interjú meghallgatható itt.
- Wikipedia: A törvény lehetővé teszi a rendfenntartó szervek számára, hogy bírói végzés nélkül figyelhessenek telefonvonalakat, e-maileket, személyes orvosi, pénzügyi és egyéb iratokat, valamint eltöröl több, az országon belüli hírszerzést korlátozó rendszabályt. Kiterjeszti az pénzügyminiszter hatáskörét a pénzügyi tranzakciók ellenőrzésére, kiváltképp a külföldi egyének és szervezetek esetében, és nagyobb szabadságot ad a rendfenntartó szerveknek és a bevándorlási hivatalnak a terrorizmussal gyanúsított bevándorlók letartóztatására és kitoloncolására. A rendelet továbbá meg is változtatta a terrorizmus definícióját úgy, hogy az magában foglalja a belföldi terrorizmust is, ezzel megnövelve azon tevékenységek számát, melyek felderítésére kihasználhatóak az általa nyújtott plusz hatáskörök. Alig másfél hónappal 9/11 után a rendeletet a kongresszus mindkét házában nagy többséggel megszavazták, és mind a Republikánus, mind a Demokrata párt támogatását élvezte. [↩]
Ötven+ éve élek az Egyesült Államokban.
A cikk mindenestre igaz. Fel vagyunk fegyverkezve s a DHS is fegyverkezik. Véleményem szerint a szövetségi kormány hamarosan összeomlik ha bármilyen fegyveres tettbe kezd a polgárság ellen.
Én még emlékszem az ÁVÓsokra akik csüngtek a fán és a magyar katonákra akik nem lőttek ránk de átadták a fegyvereket majd az oldalunkra álltak 1956-ban. S a cikk elfelejtkezik az önkéntes (hazafi) katonaságról mely ezerszer jobban fel van fegyverkezve és ezerszer annyi áll fegyverben mint a DHS.
S bár nem prófétának készültem, ne félj attól, hogy a dollár összeomlik! Oroszország és Kína szövetkezhet, de a világ nem bízik bennük (annak ellenére, hogy az ellenkezőjét olvasom a rémhírterjesztőktől). Addíg amíg a világ bízik a dollárban addíg nyomtathat a kormány annyi dollárt amennyit akar, a dollár értéke mégis megmarad.
Nem?? Már évek óta hallom a rémhírt a dollár összeomlásáról. Nézd meg pl. az EURO versus Dollár, vagy akár a Forint versus Dollár árfolymát s hasonlítsd össze mondjuk 2 évvel ezelőttivel!
bírom az oldalt, de a vak hitetekről ez jut eszembe:
A csendes kisvárosban hirtelen esni kezd. A vízszint növekszik és evakuálnak.
A pap kijön a templomból és imádkozik a megmeneküléséért.
Arra megy egy autós:
-Jöjjön atyám el kell hagyni a várost!
-Menj csak fiam,majd az isten megsegít…
A víz már félig belepte a templomot. A pap tovább imádkozik.
Arra megy egy motorcsónakos:
-Jöjjön atyám mindjárt ellepi a víz a várost!
-Menj csak fiam, majd az isten megsegít…
A víz már a tetőig ér. A pap csak imádkozik.
Arra megy egy helikopter:
-Jöjjön atyám mindjárt elsüllyed a templom!
-Menj csak fiam, majd az isten megsegít!
A pap végül belefullad a vízbe; felkerül a mennybe és kérdi az istentől:
-Uram,miért nem menteted meg az életem???
-De édes fiam küldtem neked kocsit, motorcsónakot, helikoptert de te egyiket sem fogadtad el…
Ezt az anekdotát én is kedvelem. Szoktam is használni annak illusztrálására, hogy mi nem jellemző a hitre.
A Biblia azt mondja ?Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.? Jakab 2:26
Ha olvasod a cikkeket az oldalon, szerintem te sem gondolod, hogy ránk vagy a legtöbb olvasónkra ez lenne jellemző. Szerintem az oldal létezése már önmagában mutatja, hogy nem ilyenek vagyunk. A leírt történet szerintem inkább a fatalizmust illusztrálja, ami a hit hiánya.
?Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.? Lukács 11:9
valójában ‘antenor’ kommentje váltotta ki belőlem az íráskényszert:
“Felkészülni valamire bölcs dolog, de Isten az, aki képes megóvni. Ha felvértezed magad az ? páncélzatával és szellemi fegyvereivel, akkor van esélyed.”
az öreg kaporszakállas tényleg arról híres, hogy 1enként védi ‘gyermekeit’ vész esetén :/
én csak magamban bízom; megteszem ami erőmtől telik, a többit meg majd meglátjuk – nem hiszem, hogy a miatyánk mantriqs vég nélküli ismételgetése bármit is javítana a helyzetemen ha tényleg beüt a krach
Én hiszek az ima erejében, mert nap mint nap látom, hogy működik 🙂
“Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.” János 14:14
Azt is hiszem, hogy Istennek gondja van ránk. “Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva.” Máté 10:30 Ebbe te is beletartozol. 🙂
Hát igen, óriási különbség van a hív? és nemhív? embereknek a “világvégével” kapcsolatos hozzáállásában. Mindenesetre azt én is elismertem, hogy bölcs dolog a fizikai felkészülés, de az önmagában nem lesz feltétlenül elég.
Lévén ez egy keresztény beállítottságú oldal, vagy mi, én hív?ként Jézus szavait tartom ebben hitelesnek:
Lukács 21:36 ” ? imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe előtt.”
Legyen mindenkine hite [vagy hitetlensége] szerint.
🙂 Téged pedig elirányított erre az oldalra, mégsem veszed az adást…. 🙂
hát nem 😛
hasznos infókat kapok, a körítés pedig valójában érdektelen 🙂
Ú micsoda meglepetés… Al-Qaeda bomber was CIA informant
http://www.miamiherald.com/2012/05/08/2789841/us-sends-airport-security-guide.html
Mini-documentary on this issue
https://www.youtube.com/watch?v=nXg2WsNCrW4
Free America….
Minority Report: Nevada issues license for driverless car
http://content.usatoday.com/communities/ondeadline/post/2012/05/google-this-nevada-issues-license-for-driverless-car/1
?Liszt, cukor, gabona, konzerv és egyéb tartósélelmiszer, sok-sok száz liternyi tiszta víz, üzemanyag, fűtőanyag, arany, ezüst, fegyver. Ennyi.”
Igen, hogy legyen mit elrabolni és felcsemegézni a fosztogató haramiabandáknak :).
Felkészülni valamire bölcs dolog, de Isten az, aki képes megóvni. Ha felvértezed magad az ? páncélzatával és szellemi fegyvereivel, akkor van esélyed.
“Felkészülni valamire bölcs dolog, de Isten az, aki képes megóvni. Ha felvértezed magad az ? páncélzatával és szellemi fegyvereivel, akkor van esélyed.” – Ez nem véd meg a golyóktól és pláne nem lehet megenni. Az egyetlen aki képes megóvni téged az te magad vagy.
Azokat a hívőket akik Isten közvetlen segítségére fognak várni egy esetleges káoszban, nagyon keserű csalódás fogja érni.
Isten segít – de nem közvetlenül.
Utat mutat, információt ad, de nem avatkozik a szabad akarat által vezérelt létforgatagba, kivéve persze az utolsó idők legvégső eseménysorozatát.
Szóval biztos lehetsz benne hogy nem fog egy mennyei erő egy tál ételt a család asztalára varázsolni, sőt az én értelmezésemben Isten úgy viszonyul majd a dolgokhoz hogy: “Elmondatott ami elmondható”, aki nem vette komolyan szavaimat a végső időkről, és nem készült fel az tulajdonképpen nem is hitte el azt, így tehát magára vessen!
Ekkor fog jönni sok hívőnél az elhagyatottság, elárultság érzése és a hitből való kitérés.
” Áradás van a faluban.
Pista bá derékig áll a vízben és imádkozik.
Megjelenik egy mentést végző csónak:
-Pista bá jöjjön kivisszük!
– Hagyjatok csak itt fiam, engem a Jóisten megsegít!
Tovább emelkedik az ár, Pista bá már a tetőn van.
Ismét jön a csónak.
-Pista bá jöjjön már, kivisszük!
-Ááá, hagyjatok csak itt fiam, imádkoztam, engem Isten megsegít.
Tovább emelkedik az ár, Pista bá már a kéményen áll és imádkozik.
Harmadszor is jön a csónak.
– Pista bá mostmár tényleg jöjjön!!!
– Ugyan fiam, tudom hogy Isten megsegít!
A víz tovább emelkedik, Pista bá megfullad.
A menyország kapujában várakoznak a bebocsájtásra várók lelkei,
Pista bá dühödten dörmögve áll a sorban.
Oda lép hozzá szent Péter és megkérdi:
-Pista bá mi a gond, esetleg valami baj van?
-Áradás volt a falumban, folyamatosan imádkoztam – de Isten nem segített!!!
Szent Péter int az angyaloknak:
– Hozzátok csak azt a Nagy könyvet, nézzük mi történt!
Megérkezik a Könyv, belelapoz, és hümmögve így szól:
-Én ezt nem értem, három csónakot is küldtünk! “
Liszt, cukor, gabona, konzerv és egyéb tartósélelmiszer, sok-sok száz liternyi tiszta víz, üzemanyag, fűtőanyag, arany, ezüst, fegyver. Ennyi.
Ez mind szép és jó, de nekem egy kiskorúnak nincs pénze arra, hogy vegyen ilyeneket (és hol rejtegetném a panelházban ? ) , a szüleim pedig nem hisznek nekem ebben az egészben, már legalább annyira jutottam velük, hogy elhiszik, hogy lesz majd valamikor egy gazdasági válság, de most meg elkezdték azt , hogy az nem az ő életükben lesz. Az ő tudatlanságukkal az én életemet is veszélyeztetik.
Ne félj, Isten tudja, hogy kiskorú vagy, és “aki Téged bánt, az ő szeme fényét bántja….”…. Jól tudja a korlátaidat, és van hatalma hitetlen emberek szívében is elvégezni dolgokat (szüleid), amikor azt sem tudják mit miért tesznek, de teszik mert Isten elrendelte és pont…
Nekem nagy bizonyság, hogy ebben a xar világban rövid időn belül munkát adott, pedig külföldről ráncigált haza az Úr, és totál összeomlottam és depressziós voltam, öngyilkossági gondolatokkal és telve csüggedéssel, mondván elviszik a lakásunkat, nem tudom eltartani a gyerekeimet….úgy mentem interjúra, hogy teljes erőtlenség volt rajtam, de rábíztam minden szavam az Úrra….. majd közölték két helyről is egyszerre, hogy engem választanak (az egyik helyen “éppen csak 180 jelentkező volt”….)…. emberi képességeim nem voltak meg hozzá, a képzettségem sem túl magas…. de Isten elvégezte a munkaadó szívében, hogy engem válasszon és kedves legyek előtte……………………….. a konzervekről annyit, hogy Isten adott nekünk észt és útmutatást, nem bűn tartalékolni egy kis kaját…….ha nem is több száz litert meg több száz kilót……ennyi
“Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Máté 19:26)
Tedd meg a te részed, például azzal, hogy továbbadod, amit tudsz és Isten megteszi, amire te nem vagy képes.
Azért nem érdemes rettegésben tölteni a mindennapjaidat, egyáltalán nem biztos hogy a közeljövőben bekövetkezik egy ilyen végzetes eseménysorozat – de sajnos egyre inkább növekszik az esélye.
Egyébként nem évekre elegendő tartalékok felhalmozásáról van szó, ha addig húzódna egy kaotikus időszak akkor úgyis mindegy, friss élelmiszer nélkül csak egy rövidebb időszakot lehet átvészelni.
Viszont életmentő lehet ha egy családnak vannak pár hétre elegendő tartalékai, hiszen a legtöbb ember napról-napra vásárol – és vajon mihez kezd ha leállnak az áruszállító kamionok a bevásárlóközpontokba és az üzletekbe?
Hisztérikus harc kezdődne minden kozervért minden kiló rizsért, 1-2 nap alatt kiürülnének az utolsó készletek is…és aztán? Megeszi a család a nagymamát?!
A legtöbb ember még csak halvány fantázia szintjén sincs felkészülve egy ilyen helyzetre, éppen ezért a legnagyobb károkat a tömeges pszichikai összeomlás végezne…
Az USA napjai meg vannak számlálva! Ennek okai azonban sokkal mélyremen?bbek, mint azt a legtöbben gondolják. Ahhoz, hogy tisztába legyünk Amerika jelent?ségével, történelmi szerepével, tudnunk kell, hogy mely bibliai nemzet leszármazottait képviselik. Ennek a kulcsnak az ismeretében helyre áll minden.
Bizonyos “pálmalevél-próféciák” Indiában azt mondják, hogy 2012 októberben összeomlik a dollár, és polgárháború lesz,és ami a későbbiekben átterjed Európára is.
Oroszország, Kína, India és a távol-keleti országok viszont stabilak maradnak és békésen vészelik át a krízist. Atom ill. világháború nem lesz, az USA viszont marginalizálódik, elveszti nagyhatalmi státuszát, Európa úgyszintén és szegénység lesz…
A pálmalevelekről már hallottam, de nem tudom mit gondoljak róluk. Elég ijesztő…
Pálmalevéltől függetlenül, nagyon úgy néz, ki, hogy még ebben az évben “enyhén” átrendeződik a világ…
Ó én szabad vagyok a kormány nem befolyásolja az életem legkisebb részeit:
Hungary plans to make 10 minutes of phone calls a month exempt from a proposed tax…yes if it was 11mins everything would collapse, they know it they are the smart people. Obey.
http://www.bloomberg.com/news/2012-05-02/hungary-plans-monthly-limit-for-tax-free-calls-index-reports.html
Ezek a cigányagyú angyalok tuti azt hitték a Mennybe visznek.