Sokan nem tudják, de a nagybankokról vagy kereskedőkről a Biblia is említést tesz a végső időkről szóló próféciák között. A Jelenések 18:23-ban azt olvashatjuk, hogy ?kereskedőid a föld hatalmasai voltak, mert a te varázslásodtól tévelyedett el valamennyi nép.? Hózseás 12:7 pedig azt mondja ?Kalmár lett, hamis mérleg van a kezében, szeret harácsolni.? ? Joseph Candel
Forrás: The Economic Collapse
Az Egyesült Államok vezető politikusai ígéretet tettek, hogy megvédik a pénzrendszert a nagybankoktól. Az ígéretet nem tartották be és ezek a bankok ma nagyobb hatalommal rendelkeznek, mint valaha. A pénzügyi válság kirobbanása előtt az öt legnagyobb amerikai bank eszközeinek összege az USA GDP-jének 43 százaléka volt. Ma ez az arány 56 százalék. Tehát ha ezek a bankok korábban túl nagyok voltak ahhoz, hogy csődbe menjenek, most vajon mi a helyzet velük? Egymás után kebelezik be a kisebb bankokat, egyre több adósságot és kockázatos befektetést halmozva fel, mintha a számadás napja soha nem jönne el. Pedig jön. Amikor elérkezik, ezek a bankok azt gondolják, hogy akárcsak legutóbb, ismét kimentik majd őket.
Felfogni is nehéz milyen hatalmasok is ezek a pénzintézetek. Teljes hatalmat élveznek a pénzrendszer felett és akár hová nézünk egyre több vagyont és hatalmat szereznek maguknak. A Bloomberg a következőke írta:
A Federal Reserve bankárai szerint 2011 végén öt bank, a JPMorgan Chase & Co. (JPM), a Bank of America Corp. (BAC), a Citigroup Inc., a Wells Fargo & Co. (WFC) és a Goldman Sachs Group Inc. együttes eszközállománya 8500 milliárd dollár volt, ami az Egyesült Államok gazdaságának 56 százaléka.
Öt évvel korábban, a pénzügyi válság kirobbanása előtt, az öt legnagyobb bank eszközeinek értéke az USA GDP-jének 43 százalékát tette ki. A gazdaság méretéhez viszonyítva a nagy ötös ma körülbelül kétszer akkora, mint tíz évvel ezelőtt.
Mindegy mit mondanak a politikusok, a nagybankok egyre nőnek.
Miért nem történik semmi, ennek megakadályozására?
Részben azért, mert ezek a megabankok óriási összegekkel támogatják a politikai kampányokat.
Például hiába beszél Barack Obama a túl nagy bankokban rejlő veszélyekről, ha gondolkodás nélkül elfogadja az általuk felajánlott kampánytámogatásokat. A Goldman Sachs, a JP Morgan Chase és a Citigroup Barack Obama 10 legnagyobb támogatója között szerepeltek 2008-as kampánya során.
Komolyan azt gondolja valaki, hogy Obama megharapja a kezet, amelyik táplálja? Persze, hogy nem.
Az igazság az, hogy Obama és a Fed mindent megtettek annak érdekében, hogy a nagy Wall Street-i bankok kényelmesen működhessenek.
Az utolsó pénzügyi válság során a nagybankok egész mentőcsomag esőt kaptak, miközben több száz kis és közepes bank csődbe ment.
Amikor ezeknek a kisebb bankoknak a képviselői a Federal Reserve bankhoz (az USA központi bankja) fordultak segítségért, legtöbbször azt a tanácsot kapták, hogy keressenek egy nagyobb bankot, amelyik hajlandó felvásárolni őket.
Sajnálatos módon az utolsó válság felgyorsította az Egyesült Államok több évtizede tartó bankszektorbeli konszolidációs folyamatát.
Ma fele annyi bank sincs az Egyesült Államokban, mint 1984-ben. Hová tűntek?
Csupán kétféle variáció létezik: vagy felvásárolták őket, vagy csődbe mentek. A banki konszolidációs trend lehetővé tette, hogy a nagy Wall Street-i bankok pénzügyi óriásokká duzzadjanak.
1970-ben az 5 legnagyobb amerikai bank az összes amerikai banki eszközállomány 17 százalékát tudhatta magáénak. Ma az 5 legnagyobb amerikai bank ennek 52 százaléka felett rendelkezik.
Hol a határ?
Jó kérdés. Érdekes módon Ben Bernanke és más Fed vezetők egyre másra hívják fel a figyelmet a túl nagy bankok veszélyeire. A George Washington Egyetem hallgatóinak tartott előadásán Bernanke a következőket mondta:
?Világos, hogy valami alapvetően nincs rendben egy olyan rendszerrel, amelyben egyes cégek túl nagyok ahhoz, hogy csődbe menjenek.?
Ez azt jelenti, hogy Bernanke a túl nagy bankok ellen van? Természetesen nem.
A legutóbbi válság során óriási összegű mentőcsomagokat nyújtott számukra. A következő adatok, az egyes bankok által kapott mentőcsomagok összegéről, a kormány vizsgálati hivatalának (GAO ? Government Accountability Office) jelentésében olvashatók:
Citigroup ? 2,513 ezer milliárd dollár
Morgan Stanley ? 2,041 ezer milliárd dollár
Bank of America ? 1,344 ezer milliárd dollár
Goldman Sachs – 814 milliárd dollár
JP Morgan Chase – 391 milliárd dollár
Bernanke egyértelműen megmutatta, hogy minden követ hajlandó megmozgatni ezeknek a bankoknak a védelmében.
És mit csináltak ezek a bankok a kapott pénzzel? Az biztos, hogy nem lakossági hiteleket nyújtottak belőle. A mentőcsomagok kiutalását követően a lakossági és vállalati hitelek mértéke azonnal esni kezdett.
Hitelezés helyett a bankok az árutőzsdén kezdtek befektetni. Óriási összegeket fektettek például élelmiszerekbe.
Az elmúlt néhány év során a nagy Wall Street-i bankok hihetetlen spekulációs ügyleteket folytattak az élelmiszerárakkal. Ennek eredményeként az élelmiszerárak az egész világon az egekbe szöktek, komoly gondot és helyenként éhezést okozva családok millióinak. Az Independent a következőket írta:
Az élelmiszerárakat a nagy befektetési bankok spekulációi verik fel a világ szegényei számára, milliókat kárhoztatva éhezésre és nyomorra. Az élelmiszer befektetések volumene 65 milliárdról 126 milliárd dollárra emelkedett az elmúlt öt év során, az elmúlt 30 év legmagasabb árait produkálva, olyan hirtelen áremelkedésekkel, amelyeknek nem sok köze van a valós élelmiszerellátási lánchoz, mondja egy vezető amerikai élelmezésügyi szakértő.
A fedezeti és nyugdíjalapok valamint a Goldman Sachs-hoz, Morgan Stanley-hez és Barclay-hoz hasonló befektetési bankok uralják az élelmiszerek árupiacait. Ezek mellett a nagyágyuk mellett eltörpül a valós élelmiszertermelők és vásárlók által bonyolított tranzakciók volumene.
A Goldman Sachs egyedül több százmilliárd dollárt keresett élelmiszerspekulációval.
Milyen gondolkozásmód vezet valakit ilyesmire?
A rendszer szabályait a nagyjátékosok igényei szerint alakították ki.
Ugyanez igaz az adózásra is.
A Citizens of Tax Justice (Az igazságos adózás polgárai) néhány megdöbbentő adatot közöltek:
2008 és 2011 között a Verizon 19,8 milliárd dollár nyereséget termelt, ugyanakkor az általa befizetett tényleges adó mértéke -3,8% volt.
2008 és 2011 között a GE 19,6 milliárd dollár nyereséget termelt, viszont az általa befizetett tényleges adó mértéke -18,9% volt.
2008 és 2011 között a Boeing 14,8 milliárd dollár nyereséget termelt, ugyanakkor az általa befizetett tényleges adó mértéke -5,5% volt.
2008 és 2011 között a Pacific Gas & Electric 6 milliárd dollár nyereséget termelt, viszont az általa befizetett tényleges adó mértéke -8,4% volt.
Az ember akkor is elég rosszul érezné magát, ha a nagyfiúk egyenlő feltételek mellett tarolnának le mindenkit, de az igazság az, hogy a játékot megbundázták.
Vajon mi történik, ha a nagybankok ismét bajban lesznek? Szinte biztos, hogy ismét kimentik őket.
És akkor ott van még a derivatíva piac. A New York Times szerint a JP Morgan Chase, a Goldman Sachs, a Morgan Stanley, a Bank of America és a Citigroup képviselői minden hónapban titkos tanácskozást tartanak a derivatíva piac feletti irányításról:
Minden hónap harmadik szerdáján az elit Wall Street-i társadalom kilenc tagja gyűlést tart Manhattanben.
A kilenc ember közös célja, hogy megvédjék a nagybankokat a derivatívák – a pénzvilág legjövedelmezőbb és legellentmondásosabb területének hatalmas piacán. Közös titkuk is van: összejöveteleik részletei, sőt még személyazonosságuk is szigorúan bizalmas.
A derivatíva piac esetében pedig már felfoghatatlan számokról beszélünk. Az amerikai Számvevőszék adatai szerint a nagybankok derivatíva kitettsége elképzelhetetlenül nagy. Nézzük a számokat:
JPMorgan Chase – 70.1 ezer milliárd dollár
Citibank – 52.1 ezer milliárd dollár
Bank of America – 50.1 ezer milliárd dollár
Goldman Sachs – 44.2 ezer milliárd dollár
Amikor ez a lufi is kidurran, a bankok megint azt mondják majd, hogy mentőcsomag nélkül az egész pénzrendszer összedőlhet. És valóban, ha ezek a bankok mind csődbe mennének, elképzelhetetlen káosz uralkodna el a világon.
A 2008-as válság tanulságai nem segítettek és most a világ egy még nagyobb pénzügyi katasztrófa felé halad.
Dual-focus contact lens prototypes ordered by Pentagon – Innovega says the lenses could be released to the public in 2014
http://www.bbc.com/news/technology-17692256
http://innovega-inc.com/benefits.php
A cél nyilvánvaló – totális káosz és anarchia előidézése – amely alapot teremthet a világot teljes egészében magába foglaló globális diktatúra létrehozásához.
Sokan, egyre többen ismerik fel a folyamat lényegét és célját – de baráti körömben, ismerőseim között nem látom hogy a gyakorlatban bárki is igazán rákészülne az eljövendő terrorra.
Sokan úgy gondolják – talán még azért odébb van a végkifejlet.
De nem.
A folyamatok a kulminációhoz közelednek, az események felpörögnek,
és nagyon gyorsan fognak történni.
Ha felismerted az “Idők jeleit” – akkor cselekedj!
Ne csak a tényeket ismételgesd, miközben a hétköznapi életed éled – tegyél gyakorlati lépéseket!
Kezd meg az anyagi-testi-lelki-szellemi-spirituális felkészülést az összeomlásra, és a gonosz elleni harcra.
Tisztítsd meg elmédet a zavaró hatásoktól.
Keresd és építsd az összetartó, egymásban bízó és egymásra számítani tudó emberek közösségeit.
Kerüld és tartsd magad távol a “világtalanoktól” – akiket a világ ragadott magával.
Segíts annak akin lehet segíteni – de egy cseppnyi energiát se áldozz a sötétlelkű eltévelyedettekre.
Kezd meg a felkészülést egy ma még elképzelhetetlen világra, de soha ne téveszd szemed elől a fényt.
A sakktábla készen áll – a figurák mozgásba lendültek.
Szerencsére a baráti körömben ilyen szempontból tájékozott emberek élnek és nagyon jókat szoktunk beszélgetni erről a témáról. Meg is fogadtuk, hogy teszünk félre elég pénzt ahhoz, hogy ha beüt a baj akkor valami “semlegesebb” helyre el tudjunk mozdulni. Bár kezdek attól félni, hogy ilyen nem lesz. De lélekben készülök rá, testileg hogy elég hamar nagyon rosszra fordulhatnak a dolgok.
Van egy jó hasonlat: Ha egy békát beledobsz a forró vízbe akkor egyből megpróbál kimászni. Viszont, ha a békát beledobod a hűvös vízbe és szépen lassan melegíted akkor megfő benne. Ugyan ez zajlik most az emberekkel és a rendszer a víz,mi pedig a békák. Ám most mintha hirtelen nagyobbra vették volna a gázt amivel a vízet melegítik….
Talk about ridiculously open mafia – Hungarian Court Rules Presidential Pardons Can Remain Secret
http://www.xpatloop.com/news/hungarian_court_rules_presidential_pardons_can_remain_secret
Stupid new agers: Swiss woman dies after attempting to live on sunlight; Woman gave up food and water on spiritual journey
https://www.nydailynews.com/life-style/health/swiss-women-dies-giving-water-food-thought-live-sunlight-article-1.1067359
Nem hiszem, hogy lesz még egy bank(ok) mentőcsomag, megmondom miért…..több olyan jelet is láttam, filmek, nyilatkozatok, sajtó cikkek, amelyben nagyon kritizálják, sőt bemutatják a mai korrupt és csalás orientált banki tevékenységet, ebből én arra következtetek, hogy ,megakarják buktatni őket, de nem véletlenül, hanem, hogy helyében egy új, igazságosabb, transzparens, kontrolláltabb, stb bank, magyarul egy bank az egész világnak, talán az IMF lesz “befuttatva”, mert őt mindig jóként mutatták be, azt aki előre figyelmeztette a többi bankot, hogy nagy baj lesz, ki fog durranni a lufi, stb. Ráadásul, a nagy bankok bedőlése, beleillik majd a totál gazdasági összeomlás forgatókönyv egyik fejezetébe. A tulajdonosok mindig ugyan ahhoz a rendhez tartoznak …a nemzetiségnek itt nincs jelentősége….a rend a lényeg, kinek jelszava ORDO AB CHAO, de nevezhetjük NWO-nak is.
Tom,! Egy jó hete történt, az illető, felszállt a vonatra egy vidéki városban, több órás út, felvette a lótusz ülést…gondolta Jóga meditál egyet, you know…”close your eyes, inhale… exhale …then imagine a huge bright vortex which” and so on , a fickónak annyira jól sikerült a meditálás, hogy elaludt,… csak akkor tért magához, amikor megérkezett és felkeltették, de nagy baj volt, nem tudott lábra állni, mentőt kellet hívni hozzá,…a kórházban mind két lábát le kellett amputálni,……..ez aztán az “utazás”.
The huge bright vortex turned into the light in the surgery room. *sigh*
Szét kellett volna rombolni őket, ehelyett még kövérebbre híztak…
Megpróbálták már páran szétzúzni a bankokat és mi történt velük? Lásd Kennedy vagy a Titanic katasztrófája.
A szabad piacon maguktól szétestek volna, de ugye a kormány elvette az adórabszolgák pénzét és odaadta nekik.