Bibliatanulmányok

Újabb információ az emberbe ültethető chipekről

Joseph Candel

?Megadatott neki [az Antikrisztus hamis prófétájának], hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon [más fordítás szerint: kezükben vagy homlokukban] bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen, vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad [az Antikrisztus] neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig, hatszázhatvanhat.? (Jelenések könyve 13, 16-18)

Gyorsan fejlődik az a technológia, amely ahhoz szükséges, hogy bevezessék az eljövendő ?Fenevad bélyegének? gazdasági rendszerét, amit a Biblia megjövendölt. És az a média kampány is javában folyik, amely majd elősegíti ennek az elfogadtatását.

A közvélemény egyre inkább elfogadja a mikrocsipek azonosítási céllal való emberekbe ültetését. Kezdetben csak néhány amerikai polgár kapott ilyen csipet; mostanra azonban már több ezer emberbe ültették bele világszerte. Mindemellett a csip gyártói és a média azon munkálkodnak, hogy az előnyeit méltassák: gyorsabb és kényelmesebb pénzügyi tranzakciók; biztonságosabb a személyazonosság-lopással szemben; segítségével ki lehet küszöbölni azt a nehezebben nyomon követhető pénzmozgást, ami a terroristák és a drogkereskedők között zajlik; és baleset esetén gyorsabban hozzá lehet jutni az egészségügyi adatokhoz.

Ahogy a közvélemény egyre inkább elfogadja, a kormányok egyre többet fognak beruházni a technológiába és annak gyakorlati alkalmazásába; ez pedig, még több felhasználót fog vonzani. Végül persze az Antikrisztus kormánya azt fogja majd mondani az embereknek, hogy nem vásárolhatnak, és nem adhatnak el semmit, ha nem veszik fel ezt a bélyeget.

Érdemes elgondolkodni az alábbi fejleményeken:

  • A VeriChipTM rizsszem nagyságú rádiófrekvenciás azonosító mikrocsip, amit arra terveztek, hogy a termékektől az emberekig mindent nyomon lehessen követni. A csip gyártója, az Applied Digital Solutions (ADS) cég bejelentette, hogy Brazíliában és Mexikóban több cég is megkezdte a csipek beültetését gyermekekbe azzal a céllal, hogy meg tudják találni őket, ha elvesznek, vagy elrabolják őket.
  • Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma szintén bejelentette, hogy a kormány a hadseregben a leltározáshoz fog rádiófrekvenciás azonosító eszközöket (RFID) használni.
  • A Wal-Mart a világ legnagyobb kereskedőháza is már minden termékére használ ilyen (RFID) azonosítót.
  • 2003-ban a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet világméretű tervezetet foga­dott el olyan biometrikus információt tartalmazó útlevél bevezetésére, melyet géppel lehet leolvasni. Az Egyesült Államok Belügyminisztériuma RFID csipet tartalmazó útleveleket kezdett használni 2005-ben, és 2006 végére minden USA-ban kiadott útlevelet ilyen eszközzel fognak ellátni. A csipen egy digitális arcképet tárolnak, valamint az összes olyan személyi adatot, amely a hagyományos útlevél adatlapján található.
  • Az Egyesült Államok Élelmezésügyi és Gyógyszeripari Minisztériuma jóváhagyta olyan RFID csip alkalmazását, melyet a betegek bőre alá ültetnek, és, amelyet a páciens egészségügyi adataihoz kapcsolódó számmal látnak el.
  • A texasi Spring Iskola körzetében már arról tanácskoznak, hogy bevezetnék a rádiófrekvenciás személyi igazolványokat az iskolás gyerekeknek, hogy a rendőrség így számítógép monitoron min­de­gyikük tartózkodási helyét figyelemmel kísérhesse. A texasi hatóságok azt fontolgatják, hogy a gyerekek bőre alá ültetnék az eszközt, hogy így ne okozzon problémát, ha elvesztik, vagy otthon felejtik. Így a nap 24 órájából 7-ben nyomon tudnák követni őket.
  • Skóciában egy glasgow-i mulatóhely is csatlakozott azoknak az exkluzív éjszakai szórakozóhelyeknek a köréhez, melyek törzsvendégeik számára lehetőséget biztosítanak arra, hogy karba ültetett mikrocsip, un. ?digitális pénztárca? segítségével fizessenek; ami szükségtelenné teszi, hogy készpénzt vagy hitelkártyát hordjanak magukkal. Ilyen szórakozóhelyek üzemelnek már a spanyolországi Barcelonában, és a hollandiai Rotterdamban is. A csip ahhoz hasonló, amilyet már több mint 25 millió állatba ültettek be világszerte; ezeket használják ?háziállat-útlevélként?.
  • Az ORBCOMM nevezetű műholdas telekommunikációs vállalat szerződést írt alá a VeriChip céggel, amely az ADS leányvállalata. A szerződés keretében új katonai, biztonsági, és egészségügyi eszközöket gyártanak és forgalmaznak világszerte. A termékekbe, olyan emberbe ültethető csipet tesznek, melyet az ADS állít elő, és működtetéséhez a globális helymeghatározó műholdas (GPS) technikát használják fel. A bőr alá ültetett csip vezeték nélkül továbbít információt az Internetre; így nyomon lehet követni az illető személy helyét, mozgását és életjeleit. Ezt az információt aztán egy adatbázison tárolhatnák további felhasználásra. A 2004. decemberi ázsiai cunami katasztrófa után például a csip szószólói azzal érveltek, hogy ilyen csip segítségével életeket lehetett volna megmenteni; mert meg tudták volna határozni a tengeren hánykolódó, illetve romok alatt rekedt áldozatok pontos helyét.

Csaknem 2000 éve foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a világon az embereket hogyan lehetne rávenni arra, hogy olyan baljóslatú jelet vegyenek fel, mint a Fenevad bélyege. Azzal, hogy az úgynevezett előnyeit szajkózzák, lassanként fokozatosan megtörik az emberek ellenállása ? úgy, mint ahogy a vízcseppek koptatják a sziklát. Végül az egykor még elképzelhetetlen dolog általánossá és elfogadottá válik.

Az, amire János apostol figyelmeztetett, már a küszöbön áll. A jövő már itt van!

Microcsipek az egészségügyben

  • Az Egyesült Államokban kutatók újfajta gyógyszer-szedési módszert fejlesztettek ki. Ez abból áll, hogy a testbe ültetendő mikrocsipet előzőleg gyógyszerrel töltik fel. A csip aztán a páciens testében lassan szivárogtatja ki a gyógyszert, ezáltal a betegnek nem kell többé gyógyszert szednie.
  • Agykutatók egy csoportja sikeres csipbeültetést hajtott végre egy 25 éves férfin, akinek mind a négy végtagja le van bénulva. A férfi agyába egy Brian Gate-re keresztelt csipet ültettek, melynek segítsé­gével sikerült használnia a számí­tógépet. Csupán gondolatainak a segítségével meg tudja nézni az e-mailjeit, és számítógépes játékokat tud játszani.
  • Theodore W. Berger professzor, a dél-kaliforniai Egyetem Idegrendszer-kutatási Központjának igazgatója olyan beültethető szilikon csip előállításán dolgozik, amely utánozza az agyvelőkampó működését. Az agynak ez a része felelős az emlékezőképességért. Ha ez az agyba ültetett mesterséges eszköz működőképes lesz, akkor he­lyet­te­sítheti az eredetit; ezzel pedig lehetővé válna, hogy az emlékezési zavarokban szenvedő emberek visszanyerjék új információ tárolására való képességüket. A következő lépés pedig az lesz, hogy már nem a számítógépünk memóriáját fogjuk bővíteni, hanem a magunkét!
Előző posztKövetkező poszt

5 hozzászólás

  1. Én egyfajta csipet vennék igénybe, nem magam hanem kislányom részére. Mégpedig olyat ami semmi következménnyel nem jár csak fontos esetben megtudhatnám, hogy hol van. annyi gyermek eltűnés van mostanában ami túlnyomó részt gyilkossággal végződik sajnos. Ezzel próbálva mégjobban óvni gyermekeinket. persze csak fontos esetben venném igénybe, nem lógnék rajta, hogy mikor merre jár. Most még csak 6 éves de nem olyan sokára eljön az idő, hogy bizony Ő is eljárkál majd otthonról szórakozni, csavarogni stb. Üdv. “aggódó Édesanya”

    1. Így fogják tudni bevezetni. Nem tudom hogy Te mit szóltál volna ha annak idején be chippelnek a szüleid kérésére mint egy kutyát vagy lovat.

  2. Soha,semmilyen ígéret hatására ne engedjétek meg a chippek beültetését testetekbe !
    Nemcsak a Bibliai üzenete miatt,hanem a manipuláció lehetőségéért.Arról sehol nem szólnak hogy ha frekvenciáját a chippnek megváltoztatják a hordozója egyik pillanatról a másikra fenevaddá válik a következő pillanatban pedig egy akarat gyenge bábuvá.A chippek a fluoridokkal karöltve a manipulálható ember jövőképét vetíti ki,ami az illuminátusok legfőbb célja a jelen pillanatban .

Hozzászólás a(z) Müller Barbara bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend