Az oldal 15 éves fennállása alatt ez lesz a negyedik parlamenti választás Magyarországon és ha emlékezetem nem csal, még sohasem írtam róla egy sort sem. Nemcsak nem írtam, de kifejezetten kerültem a témát.
Kerültem mert megosztó és az örökkévalóság szemszögéből harmadlagos kérdés, hiszen nem politikai pártok, kultúrák, birodalmak, de még csak nem is ideológiák képesek üdvözülni vagy elkárhozni, hanem mi emberek, ráadásul a ránk váró örökkévalóság távlatából a leghatalmasabb birodalom és a legrégebbi kultúra pár ezer éve is csak egy pillantásnak tűnik majd. Ahogy C. S. Lewis fogalmazott: „Közönséges emberi halandók nem léteznek. A kérészéletű nemzetek, kultúrák, a művészet és a birodalmak elmúlnak. A hétköznapokon azonban halhatatlanokkal viccelődünk, dolgozunk együtt, házasodunk, velük viselkedünk lekezelően és őket használjuk ki. Végeláthatatlan borzalom vagy örök dicsőség.”
Miért írok akkor most mégis a kérdésről, ráadásul ilyen hosszú idő után pont erről? Nem azért, hogy megmondjam a tutit vagy elemezzem az esélyeket, inkább szeretnék rámutatni egy lehetőségre, amit egyre többször ragadok meg jártamban keltemben.
Például pár hete a metrón utazva megpróbált belém kötni egy, fogalmazzunk úgy, hogy nehézsorsú férfi, aki a mellettem lévő üres helyre a kutyáját ültette fel, aki bár nagyon barátságos, de még annál is sárosabb volt. Jómagam kedvelem a kutyákat, de mivel még hosszú nap állt előttem, szerettem volna viszonylag sármentesen megúszni a metrózást, így a karommal tartottam távol a barátkozni vágyó ebet, amit a gazdája nem nézett jószemmel. Részéről láthatólag a kötözködés volt a cél. Magamban imádkoztam, hogy miként lehetne a legjobban kezelni a helyzetet és ekkor rájöttem, hogy az egész metrón egyedül ő próbált kommunikálni velem. Igaz, hogy a kommunikáció negatív volt, de valószínűleg másmilyet nem ismer, így rajtam állt, hogy ezen változtassak. Minden obszcén vagy goromba megnyilvánulására egy kérdéssel reagáltam, ami vagy a kutyára vagy egyéb semleges témákra irányult. Eleinte próbált nem reagálni, de látszott, hogy meglepődött a fordulaton. Mivel az utazás rövid volt, messzire nem jutottunk, de azzal szálltam le, hogy imádkozni fogok érte, amit pár másodperces gondolkozás után megköszönt. Apró győzelem, de sajnos sok ember számára elképzelhetetlen, hogy „küldetést” lásson egy ilyen körülményben, vagy merjen a megszokottól eltérően viselkedni.
És hogy jön mindez a választásokhoz? Képzeljünk el egy hasonló helyzetet, ahol a potenciális konfliktust a napi politika és ezen belül a közelgő választások adják. Hasonló alatt nem arra gondolok, hogy valaki ezzel az ürüggyel belénk köthet a metrón, hanem mondjuk a téma előjön a munkahelyen, az ismeretségi körben, otthon, bárhol. Sokak számára már egy párt említése is vörös posztóként hat.
És akkor képzeljük el, hogy vitatkozás helyett azzal reagálunk, hogy minket a bal- és a jobboldal helyett jobban érdekel a fent és a lent és ezt ráadásul nem is arrogánsan tesszük, hanem szerényen, alázattal, mint, aki tényleg így is gondolja! Vagy ellenérv helyett megöleljük a másikat…
Ha csak egyetlenegy ilyen beszélgetést sikerül más, például az odafent valók irányába terelnünk, lehet, hogy vita helyett egy lelket nyerünk meg. Ilyenkor érdemes ismét emlékeztetni magunkat, hogy nem egy közönséges halandóval beszélgetünk, hanem Isten egyik képmásával, akiért Jézus az életét adta.
Szóval tekinthetjük a választásokat egy különleges lehetőségnek arra, hogy nehezített körülmények között gyakoroljuk Jézus tanításait, mint, amikor a futó súlymellényben edz, hogy később, a mellényt levetve, szárnyalhasson. Ne felejtsük el, hogy mi vagyunk a föld sója!1 „Ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.” Ne várjuk meg.
„Most akkor te a Tiszára vagy a Fideszre szavazol?”
„Szerintem maradok Jézusnál. Amúgy meg a választások kimenetétől függetlenül továbbra is enni adok az éhezőnek, felruházom a mezítelent és meglátogatom a betegeket, akkor is, ha politikus.2 Velem jössz?”
Van valaki, akivel viccelődünk, dolgozunk együtt a hétköznapokon, és közben a nemhétköznapokon is közelebb áll hozzánk, mint a házastársunk vagy a testvérünk.Ennek ellenére vagy hát éppen ezért, igyexünk ezt a valakit jól megkerülni, figyelmen kívül hagyni, tudomást sem venni róla.További párhuzam Lewisszal, hogy ő, ez a valaki, ugyanúgy nem létező, mint ahogy közönséges halandók sem léteznek.Kiről lehet szó?
Tegyük föl, hogy vannak a spirituális, hitbeli magasságokban való elmélyülésnek is szintjei.Ugyanúgy, mint ahogy a profánnak is.Mert ugye, van, aki erre vagy arra szavaz, de van, aki átlát a szitán és nem szavaz, mert összeesküvőkre nem szavaz.A spiritualitás bezzeg más színt.Van, aki az Idők jelein kommentel, és van, aki ezt megfejelve önmagával példálózik itt.Persze, vannak még magasabb szintek is.Újabb és újabb emeletek, egy olyan építményben, ami végtelenül magas… És az emeletek száma is végtelen.
Mindannyiunknak vannak kisebb-nagyobb sikerei.Az érzés, ami ilyenkor szinte kiemel minket az átlagból, vagy ahogy Thea írta, a “megszokottól eltérően cselekszünk”, olyan nagyon vicces FB mémeket juttat eszembe, amikor az ember az egó egyik szintjéről egy következőre ugrik – de az még mindig az egó- de a fények vakítóak.Vagy amikor van egy művészi festmény Jézus feltámadásáról, ezzel az aláírással: “Én, miután fél napig sikerült elkerülnöm a közösségi médiát”
Pont a politikusok szoktak önmagukkal példálózni.Az egyik leghíresebbet már el is nevezték Megváltó úrnak.Igaz, ő mindig a saját fotójával illusztrál mindent, amit közkinccsé tesz.Ahogy Thea írja fentebb: megmentünk egy lelket.Megmentünk egy lelket.Na, ezt érdemes ízlelgetni… Messiás úr, a politikus.Van ilyen szindróma.Messiás-komplexus, így hívják.
“Imádkozni fogok érted!” És valahogy szintén mindig ez a hurok az utolsó tétel, amikor két keresztény csúnyán összevitatkozik. Imádkozom érted.”Love and peace, bro…!” De mihez kezdjen egy nő, amikor inzultus éri?Sajnos van ilyen, és Thea jól csinálta.
Apró siker, ahogy írja.Köszönjük a pozitív lökést! Sok gondot ugyan nem fordítottál rá, hogy a megszokottól eltérő legyen a közlés, de már fel sem tűnik nekünk, amikor egy politikus az “isteni tervet” egy önmagáról készült fotóval színesíti.(Elnézést a részemről teljesen feleslegesen tanító jellegű passzív agresszióért!:)))
Sztálin elvtárs visszadobta a gyerekeknek a lasztit a játszótérre, pedig közéjük is lövethetett volna.
Az apró sikerek.
Haha!
Amikor nem csak tudja a te jobb kezed, hogy mit csinál a bal, de éberen számon is tartja.Siker, egy nő pszichológiai fegyvertárát használva jött ki szerencsésen egy fenyegető helyzetből, miközben -és ez nem lebecsülendő- egy lelket megmentett.Amikor a kenyérszelet bizonyos szegletében nem olyan széles a vajréteg, ahogy szeretjük és megszoktuk, de mi mégis hősiesen megesszük azt… Hiszen Jézus is kihajtotta a kufárokat a templomból…És még egy lelket is megmentünk.
“De mit számít, ha az ember az egész világot megnyeri is, a saját lelkében pedig kárt vall?” Van az embernek saját lelke?Van bármi is, ami a sajátunk?Mindig az a küldetés (hogy Thea megfogalmazásával éljek), hogy mások lelkét megmentsük.Miért, a mi lelkünkkel mi van?A saját lelkünkkel.A saját identitásunkkal.
Azt mondják, könnyű úgy tisztán tartanod a lelkiismereted, hogy soha sem használod.De aztán jön a békávén egy sáros kutya… Egy idiótával, aki mindenben más, mint én, kivéve az egyedüli valóságosat: benne is Jézus lehellete lüktet.És jön egy megszokott reakció fondorlatos formája, mert az egó mindig menekülni akar vissza a laboratóriumi körülmények közé.Egy hölgy jogosan megvédi magát.Becsülendő és jogos!
Egy weboldal cserbenhagyása azonban már más.Thea meggondolta magát, már nem kommentálja a híreket.Le is álltunk, mintha a világ történésein kîvül nem lenne más.Egyébként van, és arról tényleg nehéz írni.Pedig bele lehetne menni, tisztázni, hogy régebben így gondoltam, de most már másképpen, fel lehetne őszintén vállalni, ahelyett, hogy szinte ugyanaz jön, mint eddig, csak más köntösben.
Elnézést!
Imádkozzatok értem!
(Elnézést a szigorúságomért, miközben azért mégis kezd jó lenni az irány itt!Sokkal fontosabb, hogy mi történik három lény (ember, ember, kutya) között, mint valami szivarfüstös összeesküvő szobában az arkhónok és az illuminátusok között.:))) A valóság a hétköznapiság léptékszintjén kovácsolódik, ÉN ÉN ÉN mindig ezt mondtam itt.Tudod, küldetés…:)) A világ történéseivel hajlamosak vagyunk elfedni a valóságot, de a saját történeteink szülte, esetlegesen tévedésekkel szabdalt saját gondolataink felszínre hozzák azt.Miközben felmerül a kérdés: van-e bármi olyan, ami a sajátunk?