Elmélkedések, Kiemelt

A kiváltságos bolygó

1977 nyarának végén történelmi jelentőségű küldetés indult útnak.

A Voyager 1 és Voyager 2 a Föld gravitációjától elszakadva, a Naprendszer távoli szegletei felé vette az irányt.

Küldetésük elsődleges célja a négy nagy távoli bolygó volt.

A Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz.

A Voyager űrszondák 13 éven át vizsgálták közelről ezt a titokzatos világot, fontos adatokat és lenyűgöző képeket küldve vissza a Földre.

A különböző bolygókról és holdakról készült több ezer kép közül a legemlékezetesebbet talán 1990. február 14-én készítette, amikor a Voyager 1 a naprendszer széléhez közeledve visszafordult a Nap felé.

Különböző látószögű kameráinak segítségével a szonda példa nélküli képeket készített az otthonunk közepét jelentő csillagról és hat körülötte keringő bolygóról. Egyikük egy halvány, fénnyel körülölelt pöttynek látszott a képeken.

A Föld volt.

Csaknem 6,4 milliárd kilométeres távolságból nézve.

pale-blue-dot

Miközben a világ figyelmesen szemlélte ezt a pöttyöt, a Föld céljával, jelentőségével és sorsával kapcsolatos néhány időtlen kérdés új fontosságot kapott és régmúlt korokhoz hasonlóan ismét feltettük maguknak a kérdést, hogy vajon milyen szerepet játszik a Föld a mindenségben.

Sokszor hallottuk, főleg a XX. században, hogy a világegyetem nem törődik velünk, hogy az ember egy hatalmas világegyetemben él, ami nem a hozzánk hasonló lények számára készült és az élet véletlenül jött létre ezen az aprócska bolygón, ami egy jelentéktelen csillag körül kering, egy hétköznapi galaxisban, egy hatalmas és cél nélküli világegyetemben.

De vajon tényleg ez a helyzet? A kiváltságos bolygó című dokumentumfilm erre a kérdésre próbál választ adni.

A videó feliratának szövege: scribd.com…

Előző posztKövetkező poszt

97 hozzászólás

  1. A “hívők” túlnyomó többsége a nemlétező jövőben tartózkodik.Tisztán rá is mutat erre amit a temetőikben írnak ki, mindjárt pedig a legszemléletesebb helyre, a bejárat fölé: FELTÁMADUNK.Ha tényleg hívők lennének, ezt írnák ki: ÉLÜNK.A halál utáni életben hisznek, ezért az igazi élet elszáll az orruk előtt.Az “ateista” fogalmával pedig ítéletet mondanak olyanok felett, akik akkor vesznek részt az életben, amikor az tényleg VAN.Ez a vallásos ember minden frusztráltságának oka.Az teljesen rendben van, hogy valaki halálfélelmében egyházakba, gyülekezetekbe menekül, mert időlegesen ez is csökkentheti ezt a rossz érzést.Csak ne ragadjon bele semmilyen vallásba.Különben nem a Jóhír, hanem a halálfélelem terjesztőjévé válik.És nem azért, mert rossz ember, csak éppen sok benne a félelem.A félelem pedig megnehezíti, hogy egyszer és mindenkorra és visszavonhatatlanul átitatódjunk azzal, ami VAN: az élettel.Carl Sagan nem csak önmaga számára fedte fel a végtelenbe vesző kapcsolatunkat azzal, amitől a vallásosság elválasztani akar.

    https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t31.0-8/13422327_467729486754407_1085626320236323077_o.jpg?_nc_cat=109&_nc_oc=AQlQ2eeH9Wp5xBHa0vmirh5DtcnquuRtQBJj3F_DUAlkwCQUA8MMnHnPuh2HackYSwY&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=b0debeb9c1d5d8258d311803067d8f4a&oe=5DCA19E4

    1. Érdekes, mi tette veled Oszi ezt a látást a “vallásosságról” ami nem a HIT – a maga, egyre teljesebb szintjein – hanem SOKFÉLE – nyilván, számodra is antipatikus – megnyilvánulás a különböző formákban és minőségekben létező Isten-hitnek. Jó lenne vallásnak azt nevezni, amit az ember mond, vall …
      Carl Sagan és felesége megjelenítették Isten képmását szerelmükben, életükben, ami a Teremtő terve is (volt). Aztán majd csodálkoznak. DE az is Isten terve … ‘lepetés, ha …
      Karl Rahner egyeseket anonim keresztényeknek nevez.

      1. De hiszen Carl Sagan egész életében csodálkozott és csodálkoztatott. 🙂 Ilyet csak élők tudnak.A teljes életet élők.Akik sosem halnak meg.És nem futják ugyanazokat a köröket újra és újra.Persze, mind ilyenek vagyunk.Élők.Még akkor is, ha soxor nem veszünk tudomást róla.
        *
        Most pedig a fenti cikk utolsó bekezdéséhez is írnék pár sort.Őszintén szólva, mindig féltem tőle, hogy a világegyetem ilyen.Hogy közönyös, véletlenek szabdalják, meg hogy jelentéktelenek vagyunk “benne”. Ma már úgy gondolom, és ez engem megnyugtat, hogy a világegyetem önmagában véve semmilyen, tulajdonságok nélküli.Mint egy “startra kész” üres festői vászon.Jobb azt úgy hagyni.Az a legzseniálisabb festő, aki ezt meg meri csinálni.Hogy semmit sem csinál.Hiszen a mű kész. “…az alkotó pihen.” Azonban mégis vannak olyan festmények, amik miatt megéri megszületni, az ezzel járó szenvedéseket -ha lehet- emelt fővel vállalni, aztán merni eltűnni, mintha sose is lettünk volna sehol.Minderre igenis van lehetőség.A mű tökéletes – de nem azért nem annyira, hogy ne születhessünk meg.A mű tökéletes, de nem történet nélküli.Ki ennek a történetnek és műnek a szerzője?Aki ezt felismeri, őt, a művészt, annak hatalmában áll bármikor újra felvenni a történet fonalát.Vagy tényleg simán csak üresen hagyni azt a vásznat.Hogy az ő akarata legyen meg.

        “Itt van.Mindenben benne van.Nem kell elhagyni hozzá a bolygót, hogy rábukkanjunk.Az űr szövedékében, a dolgok természetében, minden nagy műalkotásban ott a művész kézjegye.Emberi lények, istenek és démonok, Gondnokok és Alagútépítők fölött van egy értelem.Ez volt mindenek előtt.A világegyetem csak utána keletkezett.A kör bezárult.Ellie megtalálta, amit keresett.” Carl Sagan: Kapcsolat

        https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/58772326_2331349940473789_8704427373455474688_n.jpg?_nc_cat=107&_nc_oc=AQl87YBv1fhtFJASQYukePVPuVrDKVj3dPmvCfLPIkKBAQkIlVrYjVg6vNBZyLzZh3Y&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=ba3940def07b857f30dc8ca2eea73501&oe=5DDD0421

  2. Kozmikus célirány – Tervezés – Titkos társaságok
    Avagy, a kiváltságos bolygó,kicsit másképpen
    (Galaxis útikalauz stopposoknak)
    🙂

    “Az élet természetesen számos problémát vet fel.A legközismertebbek például,hogy
    1. miért születünk a világra?
    2.miért halunk meg?
    3.miért szeretnénk a közbeeső időt kvarcórák viselésével tölteni?
    Sok-sok millió évvel ezelőtt hiperintelligens,pándimenzionális lények egy faja annyira megelégelte az élet értelme körüli szócséplést,hogy úgy döntöttek,leülnek és egyszer s mindenkorra tisztázzák ezt az ügyet.Építettek hát maguknak egy döbbenetes méretű szuperszámítógépet,amit Bölcs Elmének neveztek.A gép olyan bámulatosan intelligens volt,hogy még mielőtt alkalmuk lett volna bekötni az adattárolóit,máris eljutott a “Gondolkodom,tehát vagyok.”-tól a rizspuding és a jövedelemadó levezetéséig.Csak ezután tudták kikapcsolni.

    Alig,hogy a Bölcs Elmébe betáplálták a világ összes tudását,két,a fajuk által erre a célra kiválasztott ember felkereste.

    Bölcs Elme (acélos,piramis alakú,a csúcsán a Napból font glória): Vajh,mi lehet ama hatalmas feladat,melynek elvégzésére engem,Bölcs Elmét,a tér és az idő világegyetemének második legnagyobb kompjúterét,életre hívtatok?
    Lunkwill: A feladatod,ó,kumpjúter…
    Fook: Várj egy percet!Azt mondta,második legnagyobb?Bölcs Elme,tán nem az vagy,aminek terveztünk?Minden idők legnagyobb és leghatalmasabb kompjútere?
    Bölcs Elme: A második legnagyobbként jellemeztem magam.És az is vagyok.
    Fook: Várj,ezt tisztáznunk kell!Ó,Bölcs Elme,hát nem vagy nagyobb,mint a milliárd gargantu agy,mely egy milliszekundum alatt megszámlálja az atomokat egy csillagban?
    Bölcs Elme: Milliárd gargantu agy..?!Golyós számológép!Említést sem érdemel…
    Fook: És nem vagy tán démonibb vitázó,mint a nagy univulgáris,hiperbolikus,neutronpörlekedő a Ciceronikusz tizenkettőről?
    Bölcs Elme: A nagy univulgáris,hiperbolikus,neutronpörlekedő le tudja beszélni az uktureádusz megaszamárról a lábait.De egyedül én tudom rábeszélni arra,hogy utána sétáljon is nélkülük egyet.
    Fook: Akkor,hol a probléma?
    Bölcs Elme: Nincsen probléma.Nem másról beszélek,mint arról a Kompjúterről,aki utánam lesz eljövendő.
    Lunkwill: Nos,nem tehetnénk fel végre a kérdést?
    Fook: Jól van!
    Lunkwill: Ó, Nagy Kompjúter,a feladat megoldására,amelyre megalkottunk,a következő.Szeretnénk,ha megadnád a választ…
    Bölcs Elme: A választ..?Mire?
    Fook: Az élet…
    Lunkwil: A Mindenség…
    Fook: Meg Minden…
    Bölcs Elme: Ravasz..!
    Fook: De…meg tudod csinálni?
    Bölcs Elme: Igen.Meg tudom csinálni.
    Lunkwil: Tehát létezik egy válasz?Egy egyszerű válasz?
    Bölcs Elme: Az Élet…a Mindenség…meg Minden…? Igen,létezik rá válasz.
    Fook és Lunkwil: Hihihi..!Van válasz..!Végre!
    Bölcs Elme: Csakhogy gondolkodnom kell rajta.
    (A háttérből – A Filozófusok éppen érkeznek valahonnan) Vroomfandel: Követeljük,hogy engedjenek be!
    Fook: Jaj,most mi lesz?
    Majikthise: Nem rekeszthetnek ki minket!
    Vroomfandel: Ragaszkodunk hozzá,hogy nem rekeszthetnek ki!
    (Beengedik őket.)
    Fook: Kik maguk?Kifelé innen!
    Majikthise: A nevem Mejikthise.
    Vroomfandel: Én pedig követelem,hogy Vroomfandel vagyok!
    Majikthise: Ezt felesleges követelned…
    Vroomfandel: Jól van. A nevem Vroomfandel.És ez nem követelés.Ez egy szilárd tény.Mi szilárd tényeket követelünk.
    Majikthise: Szó sincs róla!Pont azokat nem követelünk.
    Vroomfandel: Nem követelünk szilárd tényeket.Amit követelünk,az a szilárd tények teljes hiánya.Követelem,hogy legyek tán,vagy még sem…Vroomfandel.
    Fook (kicsit kiakadva): Nos hát,kik vagytok?
    Majikthise: Filozófusok vagyunk.
    Vroomfandel: Vagy épp ellenkezőleg!
    Majikthise: De azok vagyunk!Határozottan azért vagyunk itt,hogy képviseljük a filozófusok,bölcsek,szellemi nagyságok és egyéb gondolkodó személyiségek egyesült unióját.Azt akarjuk,hogy kapcsolják ki a gépet!Méghozzá azonnal!
    Vroomfandel: Követeljük,hogy szabaduljanak meg tőle!
    Fook: Miért? Mi a probléma?
    Majikthise: Megmondom én,hogy mi a probléma,haver!A demarkáció!Az a probléma!
    Vroomfandel: Követeljük,hogy a demarkáció legyen akár probléma,akár nem!
    Majekthise: A gépekre továbbra is bízzátok csak a számolgatást!Az örök igazságokat majd mi elintézzük,köszönjük szépen!A törvény szerint a végső igazság keresése elidegeníthetetlen előjoga az aktív gondolkodóknak.Netán,ha valamelyik gép fogja magát és megtalálja a választ,oda az állásunk… Mármint,mi értelme vannak,hogy éjszakákon át azon vitatkozunk,hogy létezik-e…
    Vroomfandel: …vagy sem…
    Majikthise: …egy Isten,ha ez a masina reggelre még a telefonszámát is megadja Neki?!
    Vroomfandel: Úgy van!Követeljük a kétely és a bizonytalanság pontosan körülhatárolt területeit!
    Bölcs Elme (a piramis alakú): Szabad lenne egy megjegyzést hozzáfűznöm ehhez?
    Majikthise: Ne üsd bele az acél orrodat!
    Vroomfandel: Követeljük,hogy ez a gép ne gondolkodhasson erről a kérdésről!
    Bölcs Elme: Ha megjegyezhetnék valamit… Mindössze annyit akartam mondani,hogy áramköreim most már visszavonhatatlanul elkötelezettek amellett,hogy kiszámítsák a választ a végső kérdésre,az Élet…. a Világmindenség…..meg Minden.Azonban időbe telik,míg végigfut a program.
    Fook: Meddig?
    Bölcs Elme: Hét….
    Fook: Mi?!Csak a jövőhétre..?
    Bölcs Elme: …és fél millió évig.
    Lunkwil és Fook: (kiakadva) Meeeeddig..?!
    Bölcs Elme: Megmondtam,hogy időbe telik,nem?Mindenkinek lesz egy elmélete arról,hogy milyen válasszal állok majd elő.Ugyan ki nyerne a legtöbbet az így felkeltett médiaérdeklődésből,mint ti magatok?
    Majikthise (látszólag meggondolva magát): Folytasd csak…
    Bölcs Elme: Ha képesek vagytok fenntartani a bizonytalanságot,hőbörögve pocskondiázni egymást a napi sajtóban,akkor örökre megmarad a zsíros kis állásotok.
    Majikthise: Ördög és pokol… Ezt nevezem én gondolkodásnak!Te,Vroomfandel!Hogy-hogy nekünk sosem jut ilyesmi az eszünkbe?
    Vroomfandel: Nem tudom.Azt hiszem,talán túlságosan is pallérozott az elménk…
    Majikthise: Eegen…

    …….HÉT ÉS FÉLMILLIÓ ÉVVEL KÉSŐBB…..

    Kiválasztott 1 (K1): Mindjárt eljő az óra…
    Kiválasztott 2 (K2): Hét és félmillió esztendőt vártunk… Őseink hetvenötezer generációval ezelőtt indították be ezt a programot.És ennyi idő után mi leszünk az elsők,akiknek a kompjúter megszólal.
    K1: Lenyűgöző élmény!
    K2: A Bölcs Elme beszélni készül…
    (És a Bölcs Elme tényleg megszólalt.)
    Bölcs Elme: Jó estét!
    K1: Izé…Khmm…izé… Jó estét,Bölcs Elme!Megvan a…?Megvan…?
    Bölcs Elme (még mindig piramis alakú,csak egy kicsit pókhálós): A válasz a kérdésre?Igen!
    K1: És készen állsz,hogy közöld velünk?
    Bölcs Elme: Készen.
    K1: Most?
    Bölcs Elme: Most.
    K2: Hűha..!
    Bölcs Elme: Habár nem hiszem,hogy tetszeni fog.
    K1: Nem számít,tudnunk kell!
    Bölcs Elme: Rendben!
    K1: ….
    K2: ….
    K1: Nos….?
    Bölcs Elme: Egész biztosan nem fogtok örülni.
    K2: Ki vele!!!
    Bölcs Elme: A válasz a Nagy Kérdésre…
    K2: Igen…?
    Bölcs Elme: Az Élet….a Mindenség,meg Minden….
    K2: Igen..?!
    Bölcs Elme: A válasz…
    K1: Igen?!
    Bölcs Elme: A válasz…
    K1 és K2: IGEN?!
    Bölcs Elme: 42……Nehéz küldetés volt.
    K1 és K2: NEGYVENKETŐŐŐŐ?!
    K1: Ez minden,amit hét és félmillió év munkája után fel tudsz mutatni?!
    Bölcs Elme: A probléma szerintem abban rejlik,hogy magatok sem tudjátok,mi a kérdés.
    K1: De hisz ez volt a Nagy Kérdés!A legvégső kérdés… Az Élet,a Mindenség,meg Minden….
    Bölcs Elme: Igen,de valójában mit jelent ez?
    K2 (lányos zavarban van): Nos hát……izé…..csak úgy minden…. Tudod… MINDEN!
    Bölcs Elme: Hát,ez az!Mihelyst rájöttök,hogy mi a kérdés,érteni fogjátok a választ is.
    K2: Jó!És megmagyaráznád a kérdést!
    Bölcs Elme: Zűrös…
    K1 (türelmetlenül): De meg tudod csinálni?
    Bölcs Elme: Nem.De tudom,ki volna rá képes.
    K1: Kicsoda?
    K2: Kicsoda?
    Bölcs Elme: Nem másról beszélek,mint arról a Kompjúterről,amely utánam lesz eljövendő.Melynek pusztán az operációs rendszerét is méltatlan vagyok kiszámítani.Mégis az én tisztem,hogy megtervezzem Őt.E Kompjúter képes lesz megválaszolni a végső kérdést.E Kompjúter oly végtelenül kifinomult és komplex lesz,hogy operációs mátrixának a szerves élet is részét képezi majd.És ti magatok új formát öltötök majd,és leszálltok arra a Kompjúterre,hogy lefuttassátok rajta a tízmillió éves programot.Igen… Megtervezem nektek ezt a Kompjútert,és néven is nevezem számotokra.És legyen az Ő neve….Föld!
    K1: Elég bárgyú egy név….

    1. A nyelv kiválasztása után startgomb,aztán a teljes betöltés még pár másodpercet vesz igénybe.Kellemes utazást!

  3. “Két lehetőség adott: vagy egyedül vagyunk az Univerzumban,vagy nem.Mind a kettő elképesztő elgondolás.”
    Arthur C. Clarke

  4. A Kiváltságos bolygó című film egy olyan vonatkozására szeretnék visszatérni,ami talán a fő-főszerepet kapja a történetben,és amiről már alább írtam pár sort.Ez az univerzum célszerűségét feszegeti.Ezzel kapcsolatban a filmben is megszólaló Paul Davies fizikus (aki sajnos még azóta sem jelzett vissza,de szerencsére Paal viszont igen 🙂 ) a világegyetem okkal és céllal beirányzott jellege mellet érvelt,míg az Utolsó három perc című könyvében ezzel teljesen szembemenően.Sajnos,ilyen a tudományos kutatás: néha ezért kapnak fizetést a kutatók,néha azért… Ez most nyers általánosítás volt persze,miközben kivételt jelentő lángelmék mindig akadnak közöttük.

    Ezt a teleológiai,azaz az egy célra kiélezett megközelítést,amit ez a film is felvet,már jó ideje kategorizálta a tudomány.A tudomány már csak ilyen.Kategorizál,kategorizál,kategorizál… Mindent felcímkéz.Leginkább úgy tűnik,hogy csak azért,hogy a bürokratáknak és a technokratáknak legyen kellő elfoglaltságuk.Nem azt mondom,hogy helytelen bizonyos dolgokat a nevükön nevezni,de ezek az elnevezések sokszor félrevezetőek tudnak lenni,és a lényeg egyszerűen elsikkad ilyenkor az ilyen ipari környezetben.

    Azt akarom kihozni ebből,hogy a tudomány ismeri a világegyetem eme célirányultságára vonatkozó elméletét,miszerint a mindenség eredete a megfigyelőre van szabva azért,hogy a megfigyelő megfigyelhessen.Ez tényleg elég technokratául hangzott.Néhányaknak azonban akadt olyan merész és eredeti ötlete,hogy nevén nevezze ezt a megfigyelőt: ember.És az univerzum eme emberarcú modelljét pedig elnevezték antropikus elvnek.(Nem akarok kirekesztő lenni,hogy ez a megfigyelő az univerzumban csakis az ember lehet,de amíg az önismeretnek ennyire híján vagyunk,az E.T.-ik utáni vágyakozást pótcselekvésnek tartom,mellébeszélésnek.Noha a millióféle perspektíva szerintem is helyes kiindulási pont,de aki önmagát nem ismeri,még egy hangyát sem fog felismerni a világban,nem még egy másik bolygó esetleges intelligenciáját.)

    Stephen Hawking ezt írja a világegyetem antropikus elvéről,ami szerint a filmben is ismertetett kozmikus állandók olybá tűnnek,mintha azok valaki által előre meghatározott értékek lennének: “Sokan nem szeretik az antropikus elvet,mert túl nagy jelentőséget tulajdonít a saját létezésünknek.” Az Einstein álma című könyvében az egyik ilyen létmeghatározó értékről,az univerzum sűrűségéről így ír:

    “Ha a világegyetem sűrűsége egy másodperccel az ősrobbanást követően mindössze egymilliárdod résszel nagyobb lett volna,akkor az univerzum tíz éven belül újra összeomlott volna.Ha viszont az univerzum sűrűsége ugyanennyivel kisebb lett volna az adott időpontban,akkor tíz éves korára már lényegében szinte kiürült volna.
    Mi lehet az oka,hogy a világegyetem sűrűsége ilyen gondosan ki van választva? (…) [Az antropikus elv] alapgondolata az,hogy nagyon sok különböző sűrűségű univerzum lehetséges,azonban csak azoknak az élettartama elég nagy és csak azok tartalmaznak elég anyagot ahhoz,hogy csillagok és bolygók képződjenek benne,amelyek sűrűsége a kritikus értékhez nagyon közel esik.Csak ilyen univerzumokban létezhetnek intelligens lények,amelyek felteszik a kérdést: mi az oka annak,hogy a sűrűség olyan közel esik a kritikus sűrűséghez?”

    Röviden tehát,az antropikus elv lényege,hogy a világot azért látjuk olyannak,amilyen,mert létezünk.Ha valakiben netán ezzel kapcsolatban súlyos hiányérzet támad a saját létezését,sőt életét illetően,nagyon is megértem… 🙂

    “Miért olyan a világegyetem,amilyennek látjuk?Így már egyszerű a válasz: ha másmilyen lenne,nem lehetnénk itt!” 😀
    (Stephen Hawking – Az idő rövid története)

    1. Nem kell választani, el kell fogadni a kettősséget. Van egy stabil teremtett világ amit emberként élünk, érzékszerveikkel tapasztalunk és a fizikai törvényei szerint élünk. Szerintem van értelme megismerni, kutatni felfedezni, a v=s/t itt nem illúzió, ahogy a millió éves földtörténeti korszakok sem. Én kifejezetten szeretek benne élni, miközben tudom, hogy létezik egy végső igazság, amihez gondolatok, filozófia, hit, elméleti fizika alapján jutunk el. “az ég pedig odébb a prérire hajlik, és hullajtja rá diadémjait, mikor alig tűzte még a fekete éjszakára, a föld áldására, a folyók csendesítésére, csúcsok sipkájául, és elrejti benne a végső part titkát, hogy senki ne tudja, mi lesz, csak az öregedés foszló ruháit tudja” Én most passzolom a témát, itt a tavasz, pezseg az élet és azért vagyunk itt a Földön, hogy éljünk, ahogy a hinduk tartják az Istentől kivált lelkem megtapasztalja a fizikai világot. Most v=s/t-vel elutazok a hétvégére. Boldog Húsvétot mindeninek.

    2. Mi,keresztények vagyunk az igazi illuminátusok.
      MEGVILÁGOSODÁS
      💡
      Nem tudom,ti hogyan viszonyultok ehhez a jelenséghez.Megvilágosodás.Keresztényi körökben szerintem amolyan new age-es,ezós íze van,és ma már inkább az illuminátusokra asszociálhatunk sokan – a “megvilágosodottakra”.Mivel a Kiváltságos bolygó című film teljes mértékben erről szól,pár sorban én is erről szeretnék írni.A filmhez képest “némi” különbséggel.Ugyanis,én a film készítőivel ellentétben nem az ész,hanem a szív megvilágosodását tartom az igaz megvilágosodásnak.A szív illuminatizációja (bocsánat az agresszív kifejezésért!) hitem szerint élet az ember számára.Ugyanis,mi keresztények vagyunk az igazi illuminátusok.Szívünkben Jézus van,így hát a szívünk Jézussá formálódott,Jézus pedig a szívünké,a szívünk Jézus maga.Jézus pedig a szívünk.

      A Bibliában végig utalások vannak arra,hogy Jézus a fény,a világosság maga.Nem jegyzek meg itt igei hivatkozásokat,feltételezve,hogy itt ez mindenki számára teljesen……..VILÁGOS. 🙂 Hogy pedig mennyire a szív Egyháza ez,az sem marad sötétségben a Biblia oldalain.Olyan sok mindent lehetne itt bemutatni,ami ezt támasztja alá.Én most csak pár verset veszek elő.Jeremiás: “Ha szavaidat hallattad,én élveztem azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem és szívemnek vigasságára…” (Jer.15:16) Lélegzetelállító.
      Szintén Jeremiás:

      “…Törvényeimet az ő belsejökbe helyezem,és az ő szívökbe írom be,és Istenökké leszek,ők pedig népemmé lesznek.És nem tanítja többé senki az ő felebarátját,és senki az ő atyjafiát,mondván: Ismerjétek meg az Úrat,mert ők mindnyájan megismernek engem,kicsinytől fogva nagyig,azt mondja az Úr,mert megbocsátom az ő bűneiket,és vétkeikről többé meg nem emlékezem.Ezt mondja az Úr,aki adta a napot,hogy világítson nappal,a ki törvényt szabott a holdnak és a csillagoknak,hogy világítsanak éjjel…” (Jer.31:33-35)

      Márpedig,nagyobb van itt a Napnál, a Holdnál és az összes csillagnál is.A mi Szívünk.Jézus.Hogy mi magunk is fénnyé,az Ő világosságává,az Ő világának lakójává lehessünk.
      Én nem mondom,hogy ez a film nem erről szól.Nem szeretnék igazságtalan lenni.És kissé elfogult is vagyok ezzel a filmmel,mert nekem tetszik.De ez csak egy lépés egy út kezdetén.Nem szeretnék szigorú lenni ezzel a fimmel,hogy ez merőben csak az ész hizlalását szolgálja.Ami engem illet,még visszatérek itt rá,mert ezekkel kapcsolatban pár dolog még felkeltette az érdeklődésemet.
      Azt persze,nagyon nem tartom szerencsésnek,hogy ilyen űreszközök segítségével akarják a fényt elhozni.Ezek ugyanis nagyon drága cuccok,miközben annyian éheznek a világon,vagy még megfelelő minőségű ivóvizük sincsen.Ez is csak egy vallás,miközben más vallások is káprázatosan rengeteg pénzt költenek az űrkikötőikre,amiket templomoknak,mecseteknek és zsinagógáknak neveztek el…

  5. ” Tudtad, hogy a keményvonalas ateista tudósok nem tudják, hogy az élet hogyan alakult ki? Nincs rá magyarázatuk. “—-Ez konkrétan ostobaság,ők tudják-ti nem vagytok tisztában vele nekem úgy tünik.Lukács Béla :evolúció-tessék meghallgatni,2 órás előadás szépen elmond mindent,még egy gyermek is megérti.Ilyen hülyeségekkel nem kéne becsapni magatokat,hogy egy tudós nem tudja mit állít,sztem sokszor a vallásos,elfogult emberek állítanak olyan dolgokat amiről fogalmuk sincs milyen butaságokat beszélnek.Elöször tisztában kéne lenni azzal,hogy a tudomány nem úgy müködik mint a vallás,hogy állítok egy dolgot amit nem lehet cáfolni,itt mérések,tények vannak,nem eszmék és ideológiák.A tényeknek,törvényszerűségeknek nem hisztek de láthatalan,elképzelt dolgokat meg bekajoltok simán.Mulatságos ez picit.
    Isten hogy néz ki?Van szeme?Milyen szinű ha van neki?Van orra?Mert ha van akkor a világűrben lélegezni ő sem tud,vagy ha mindenható és mégis tud létezni így akkor minek csinált orrot magának?Borotválkoznia kell vagy nem???A tudomány nem azt állítja hogy nincs Isten,hanem azt hogy nem kellett semmiféle külső segitség az univerzum és az élet létrejöttéhez.
    Ha baleset ér akkor ugye orvoshoz sem mész mert az buta tudomány,vagy akkor félredobod a hited és irány a doki?Akkor viszont a legnagyobb álszent önbecsapást hajtjátok végre magatokon amin csak nevetni lehet.Remélhetőleg lesz olyan korrekt az oldal hogy megjelenhet egy ellenvélemény is ami nem sértésnek lett szánva hanem a másik fél véleményét is tükrözi.

    1. Kedves Karesz!
      Már csak azért is átengedem ezt a szóközökben igen szegény hozzászólást, mert nagyon megnevettettél.
      Ezek szerint te úgy gondolod, hogy amennyiben van Isten, akkor Ő egy szakállas öregúr, akinek sok oxigénre van szüksége? 😀 Oxigén nélküli létet el sem tudsz képzelni?
      Tudtad, hogy az Istenhez való közeledés nem jelenti azt, hogy magad mögött kell hagynod az agyadat?
      Tudtad, hogy a világ tudósai között éppen annyi hívő keresztény van, mint mondjuk egy csapágygyárban? Az egyetlen ágazat, ami ez alól kivétel, az Hollywood és a média.

      Szóval mérések és tények? Lássuk őket! A saját szavaiddal, ha kérhetném. Kezdve azzal, hogy hogyan jött létre az élő az élettelenből. Kiindulópontként elárulom, hogy Richard Dawkins, a világ egyik legismertebb evolúciós biológusának legjobb tippje jelenleg az, hogy egy földönkívüli civilizáció hagyta itt az élet magját. 😀

    2. Fritjof Capra: Az élet szövedéke – Az élő rendszerek tudományos megközelítése c. munkájában (igen ajánlom!) azt írja, végső következtetésként: a 12. fejezet első mondatában, “a kogníció azonosítása az élet teljes folyamatával – beleértve az érzékelést, érzelmeket és a viselkedést – egy olyan folyamatként történő értelmezés, mely sem információ átvitellel sem mentális reprezentációval nem jár együtt, tudományos és filozófiai kereteink radikális kiterjesztését kívánja meg.” Ez a “kiterjesztés” a materializmusban annyit tesz, mint az élet első megjelenését, ti. az egysejtűt szétválaszthatatlanul értelmezni a kognícióval.
      Remek. Az egysejtű GONDOLKODOTT, mindent kigondolt, ami utána következett … elképesztő fantázia! Csodálatos HIT ! az egysejtű, az igen, a végén ugye minket is kigondolt, az egész gyönyörű világot, galaxisokat nagyban, földünkön az ökoszisztémát, tájakat, csodálatos virágokat, gyümölcsöket – hogy legyen nekünk finom – és a SZERELMET! micsoda nagyszerű az egysejtű 😀 persze “ő” is “csak úgy” LETT … Ha ez nem dili akkor mi az?!
      Ez fontos lépés volt (?) NEHOGY azt mondjuk, VAN VALAKI AKI mindent kitalált, beleszólásunk nélkül akarta hogy legyen a világ és benne mi.
      NAGYOBB nálunk … és gyönyörű terve van velünk!

    3. Egy mondatodra visszatérek, mely szerint a “tudomány nem úgy működik mint a vallás” meg, hogy “‘mindent bekajáltok”. Számtalan olyan neves tudós van, akik MIND mélyen hittek a Teremtő Istenben, de, ha egyetlen egy lett volna is, a matematikai egzisztenciális faktor (létezik! és egy) már megdöntötte volna az állításod. Leszögezhetjük: a tudomány és a vallás nem áll egymással ellentétben. Egy valami mégis kell, a HITHEZ: az, hogy nem vagyunk az élet császárai, hanem LÉTEZIK valaki FELETTÜNK aki létrehozta a mindenséget. Ehhez a vak büszkeséget kell letenni az ajtó előtt,ha be akarsz lépni abba a szobába, hogy LÁSS.

      Egy olyan logikában vagyunk, amelyik messze túl mutat azon, hogy “hiszem ha látom” mert elég sok mindent nem látunk, pl. azt sem, amin egy kisgyerek elgondolkodhat, hogy vajon a Föld másik felén fejjel lefelé járnak az emberek? Pedig “látszólag” úgy járnak, mégsem úgy, hanem pont úgy ahogy mi. Ilyen triviális példát kell hoznom ahhoz, hogy triviális dolgokat félre lehessen tenni: a láthatóaknál TOVÁBB kell látni.

      A Személy, aki felettünk áll, és elgondolta kiáradó SZERETETÉBEN, hogy legyünk, elmondta, hogy ő milyen – nem hallgatott – és milyen a terve is mivelünk. Erről mind MEGBIZONYOSODNI lehet,mert az egyik kötetben (Ószövetség) benne van a JÖVŐ pontosan, egyrészt a közénk az akkori jövőben elküldött Messiásról,másrészt a mi mostani jövőnkről. Aztán, mindaz ami az Ószövetségben meg lett írva, több mint 300 állítás be is bizonyosodott, azzal, hogy megtörtént.
      Erről külön cikk foglalkozik az oldalon.

      Mindenképpen különleges üzenet ez, hogy ELŐRE meg van valami mondva, végül ott az orrunk előtt, amit NEM MI csinálunk,hanem velünk történik.
      Ez az oldal pedig azzal foglalkozik, ami SZINTÉN meg van írva több ezer évvel ezelőtt, már az Újszövetségben is (“pluszban”) és a szemünket böki ki, muszáj látnunk és következtetni a többire ami szintén ott van, “azért mondtam meg előre, hogy amikor megtörténik, higgyetek” – mondta Jézus. Tehát pont, hogy nem csapjuk be magunkat, hanem aki VEZET minket, a lehető legmegbízhatóbb SZEMÉLY.

  6. Ha még nem ismeritek az oldalt, itt is érdemes szétnézni a témában: http://teremtestudomany.hu/
    Az első kattintás után oldalt megjelennek a különböző témakörök, amik alapján könnyebb eligazodni.

    Neverend, neked is ajánlom. 🙂

  7. Carl Sagan munkásságát mindig nagyra tartottam.A “Kozmosz” című ismeretterjesztő sorozatát,ami korszakalkotónak bizonyult a maga műfajában,gyerekkoromban ámulattal néztem.A “Kapcsolat”,című regénye egyszerűen lenyűgöző számomra a mai napig.(Az ebből készült azonos címet viselő film nem rossz,de a regényhez képest egyszerűen felejtős…) Nem mást szeretek ezekben,mint hogy gondolat ébresztőek.Carl Sagannak ez fajta hozzáállása azonban,ami szerint a Föld csupán egy jelentéktelen pötty,sosem volt rám jó hatással.A világegyetem szépségeiben való gyönyörködés,amiben máig szeretek elmerülni………….szóval,ezt a gyönyörködést sajnos folyamatosan beárnyékolta nekem a földi életnek ez a depresszív bemutatása.Ez a jelentéktelenné tevés.

    Azonban abszolút nem rovom ezt föl Carl Sagannak.Annyi más érdekes és értékes gondolatot adott… Megértem ezt a hozzáállását is.A vallás,a vallásosság borzasztotta őt el ennyire.Csak sajnos,nem jó eszközt választott ezen frusztrációja leküzdésére.A vallásosságra vallásossággal válaszolt… Ezt sajnos én is csak sokkal később vettem észre.Ma már nem ejt letargiába ez a kép,mert ezt nem így fogom fel,ahogy ő.A facebookon tagja is vagyok több olyan nyílt csoportnak,ami Carl Sagan nevét viseli.Ezek között van egy szerintem elég vicces is. A “Saganism”. 😀 Ezt csak poénból jelöltem be,de ez mutatja a leghívebben azt,amit az előbb állítottam,hogy sajnos ez is merő vallásossággá degradálódott.Vallássá.A vallások legkülönösebb ismertető jele pedig,hogy egymás ellen fordulnak,amint csak lehet.

    Igen,Carl Sagan ízig-vérig vallásos ember volt.Számomra azonban a vallás,a vallásosság nem a hitet,hanem sokkal inkább a kételyeket jelenti.Még akkor is,ha én magam adom ennek jelét.Vagyis,akkor meg pláne…

        1. Azonban most ennél a jelenlegi filmnél maradnék még.(A kiváltságos bolygó) Engem mindig nagyon el tud gondolkodtatni az ilyesmi.Manapság kezdem egyre inkább úgy látni,hogy ez is egy vallás.Einstein kozmikus vallásosságnak nevezte.Az abban való hit,hogy a világegyetem megérthető.Ahogy Einstein fogalmazott: megérteni Isten gondolatát.Ez egy igen ősi,gnosztikus nézet egyben.Einstein is azt írta,hogy a modern tudomány annak a tudománynak a folytatása,amit még a régi korokban alapoztak meg őseink.Nem tudom,hogy Einstein kabbalista volt-e.Mindenesetre a kabbala is gnosztikus tudomány,és az a lényege,hogy a matematika alapján megérthető Isten gondolata.

          Egyébként,ebben a filmben is szerepel egy Paul Davies nevű fizikus/csillagász,akit megemlítettem már itt korábban.Van egy Templeton díjat nyert könyve,aminek egyszerűen csak ez a címe: Isten gondolata.(Templeton díjat a tudományos világban azok kapnak,akik nagyszabású népszerűsítő munkát végeznek azon a téren,hogy a vallás és a természettudományt közelebb hozzák egymáshoz a nagyközönség számára.Sajnos,olyan módon sikerült nekik,hogy a tudományokból vallást csináltak és viszont…)

          A világegyetem megértése… Íme,egy mondat Paul Davies előbb említett könyvéből: “Ha megakarjuk érteni a világegyetemet,a lehetetlenre kell vállalkoznunk: meg kell értenünk a [kezdeti]szingularitást.”

          Még egy kicsit több Paul Davies. 🙂 Neki van az az elhíresült mondása,hogy a világegyetemet hamarosan meg fogjuk érteni annyira,hogy a világegyetem működését leíró egyenletet annyira leegyszerűsíthetjük,hogy az még a pólónkra is ráfér.Ezt nem szó szerint idéztem,de kb ennyi a lényege.A következőket viszont szó szerint idézem.Az előzőekhez és a filmbeli álláspontjához képest ezt írja az “Az utolsó három perc” című könyvében:

          “Már említettem,hogy a haldokló világegyetem látomása Bertrand Russelt például a létezés teljes hiábavalóságáról győzte meg.Ez a felfogás jelent meg a közelmúltban Steven Weinbergnél is,akinek “Az első három perc” című könyve abban a végkövetkeztetésben csúcsosodik ki,hogy *Minél jobban megértjük az univerzum történetét,annál értelmetlenebbnek és céltalanabbnak találhatjuk.*
          (…)
          Egy barátom egyszer megemlítette,hogy amit ő az Édenkertről hallott,annak alapján nem különösebben érdekli őt a dolog.Egyáltalán nem találta vonzónak az örök élet lehetőségét, a fennkölt egyensúly állapotában.Jobb gyorsan meghalni és, túlesni rajta,mint szembe nézni az öröklét unalmával.Ha az örökkévalóság nem egyéb,mint ugyanazon gondolatok és érzékelések szakadatlan ismétlődése,akkor a lét valóban céltalannak tűnik.Ha azonban a halhatatlanságba némi előrehaladás is vegyül,akkor elképzelhetjük az életünket az örökös újdonság állapotában,miközben mindig megtanulunk és vagy teszünk valami újat és izgalmasat.Most már csak egy probléma marad,a miért.Amikor az emberi lények valamilyen terv megvalósításán dolgoznak,mindig van valamilyen konkrét céljuk..Ha a célt nem sikerül elérni,a vállalkozás kudarcba fullad,bár a tapasztalatok nem feltétlenül hiábavalóak.Ha viszont a célt sikerül elérni,akkor a tervet megvalósítják,és az erre irányuló tevékenységet befejezik.Lehet-e vajon egy vállalkozáson belül olyan célt kitűzni,amelyet nem lehet soha teljes egészében megvalósítani?Lehet-e a létezésnek értelme,ha maga a létezés együtt jár egy végtelen utazással egy olyan úticél felé,amelyet soha nem érhetünk el?
          Ha van a világegyetem létezésének célja,és eléri ezt a célt,akkor a világegyetemnek meg kell szűnnie,mert további létezése indokolatlan és céltalan lenne.Ha viszont a világegyetem örökké létezik,akkor nehéz elképzelni,hogy a létezésének lenne bármiféle célja.A kozmikus halál tehát az az ár,amelyeket a kozmikus sikerekért meg kell fizetni.Talán a legtöbb,amit remélhetünk,az,hogy az utódainknak sikerül megtudniuk,mi a világegyetem létezésének célja,még mielőtt az utolsó három perc eltelne.”

          Nekem ezzel az egésszel,beleértve ezt a fenti filmet is,(Kiváltságos bolygó) vannak fenntartásaim.Mindenesetre,ez az egész,amit itt most előadtak,elég gondolat ébresztő.És az már nem baj. 🙂 Közben én azt remélem,hogy Paul Davies azon jóslata sosem fog beválni,hogy hamarosan egyetlen zseniális matematikai képletbe foglalva le tudjuk írni a Mindenséget,mert akkor a másik jóslata szerint,azonnal megszűnik a Mindenség… Hát,hogy van ez,Pali..?! 😀 😀 😀

        2. Akkor mégis csak jól éreztem,hogy oda még egy link kívánkozott volna… 🙂

        3. Üdv Oszkár!

          örülök, hogy megszólítottál, és nem szándékom kiábrándítani, de az a helyzet, hogy az utóbbi időben pont ennek a gondolatfüzérnek az elején tartok.
          Próbálom egészében nézni a dolgot, és olyan párhuzamokat látok, amik a rész szerinti igazság – teljes igazság igeversére mutatnak.
          A videó, a linkelt galaxis- és naprendszer működési elvét bemutató animációk mind ezt mutatják nekem. Ahogy a korong szemszögéből a gömb végtelen, a Naprendszer szemszögéből az Univerzum, úgy a mi szemszögünkből Isten is végtelen. Egyelőre ott tartok, hogy eleve képtelenség nekünk felfogni a végtelenségét, így a saját végességünk kiterjesztéseként közelítjük meg a kérdést, ami abszolút nem helytelen, kézenfekvő.
          A cél – az egy végpont. A véges világban helye, értelme, létszükséglete van. A végtelenben nincs, a végtelen értelmesen pont enélkül tud létezni. A végtelen pont egy határozott cél miatt szűnne meg, mert végessé válna.
          Ezért _van_ Isten mindig, ezért _van_ Jézus mindenkiben mindig ( 😉 ), ezért _van_ megváltásunk, de pontosan a fenti párhuzam miatt ezért jön _majd_ el a végítélet, ezért _van_ Tízparancsolat, és ezért kaptunk életre, viselkedésre, imára, hitre való útmutatást a végtelentől; ezért kaptunk célt. Itt most ennek van értelme, és a cél jelenleg nem kisebb, minthogy fel tudjunk készülni a szűk kapura, amikor átlépünk a végtelenbe.

          Szóval – és mondattal – jelenleg itt tartok, de vannak közben furcsa érzéseim.

          (Off: Ima közben, és gondolkodás közben olyan érzésem van, mintha szerelmes lennék (inkább az érzés lényege hasonlít, mintsem a célja). Normális lehet ez? Én mondjuk annak érzem, és kifejezetten kellemes. 🙂 ezt csak úgy megosztottam, mert kissé érdekes megtapasztalás, és hátha van valakinek hasonló élménye. Így megnyugtathatom magam, hogy nem lógok ki valamilyen sorból 🙂 )

        4. Paal (Oszkár), szerintem is normális vagyis bolond ez az érzés és úgy látszik a Pálokra meg különösen jellemző 😀

          “Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” Róma 8:38-39

          “Ha azért bolondok vagyunk, Istenért; ha eszesek vagyunk, érettetek van az. Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket,” 2. Kor. 5:13-14

        5. Kedves Paal! 🙂 Itten mostan félreértés történt,kérem szépen!A “Pali” megszólítás NEM neked szólt,dehogy is neked!Téged bizonyosan nagyobb tisztelettel szoktalak megemlíteni,vagy szóba hozni itt.De minimum tiszteletben szoktam tartani a “Paal” megszólítást.Jó kis írásmódja a nevednek,nekem tetszik! 🙂
          Szóval, a “Pali” név,amit megemlítettem,Paul Davies felé irányult,akit folyamatosan emlegettem a hozzászólásomban.Érdekes,hogy ő még nem írt vissza! 🙂

          Most idő hiányában csak ennyit egyelőre,de még pár sorban hozzátenném,hogy ez a szerelmes gondolkodásod és érzéseid,egyáltalán nem normálisak,ha már így kérdezted. Viszont,örülj neki! 😀 Isten dolgai merő bolondságok tudnak lenni néha,nem? 🙂 Én mindenesetre,osztom ezt a szerelmes hozzáállásodat,úgyhogy együtt vagyunk őrültek. 😀 Az egész világ egy nagy vigyorgó. 🙂

        6. Hát,kedves Thea,úgy látom,te sem vagy kevésbé szerelmes ember,ha ezek jutottak eszedbe. 🙂 Meg is értem,nagyszerű dolog szerelmesnek lenni!Egészségedre,egészségünkre!Ha meg ez a szerelem nem bolondítja meg az embert egészen,akkor nem is igazi szerelem.Isten őrült módon szerelmes belénk,ezért is ismerkedik velünk. 😳 😳 Így lesz aztán a világ… Hat nap múlva,vagy egy hét,vagy 6000,esetleg több csillió..?Mit számít?Nem nézzük a korát annak,akibe szerelmesek vagyunk. 🙂

        7. Kedves Paal,
          Pedig oly egyszeru besetalni azon a szuk kapun 🙂 (Luk. 23:39-43)
          Nem is ertem kedves draga testvereim, tenyleg ilyen konnyu ezt felreerteni? Tenyleg lehet ezt maskeppen is erteni?

        8. Tovabba kedves Paal, alazattal ajanlom figyelmedben a romaiakhoz irt level 7. es 8. fejezeteknek az elovasasat. Kerlek figyelmesen olvasd azokat, ha kell akar tobbszor is. En is igy tettem. Igaz, az en felfogokepessegem atlagalattinak szamit. Tehat nem bantaskent irtam, ajanltam a tobbszori elolvasast, csak egyszeruen magambol idultam ki.

        9. Még mindig a “Kiváltságos bolygó” című filmnél maradnék.Nagyon sok információ van benne.
          Habár a Földről,mint bolygóról szól,de azért sok szó esik benne a Holdról is.Most ötlött fel még csak bennem,hogy milyen érdekes,olyan holdunk van,aminek egyszerűen csak ez a neve: Hold.Mintha mondjuk,lenne egy kutyánk,és azt a nevet adnánk neki,hogy Kutya. 🙂 Nem mondom,hogy ez baj,sem azt,hogy fantáziátlan dolog,csak épen érdekes.Tekintve,hogy az összes többi bolygó holdjait (Merkúr,Vénusz kivétel,azoknak nincsenek holdjaik),elnevezték az emberek.
          Másik érdekesség,de ez azt hiszem,inkább már csak a fantázia játéka,hogy angolul a “hold” kb. annyit tesz,mint “tartani”,”fogni”.A Holdat pedig a Föld tartja,az is igaz,hogy ez viszont is működik.Tartják,fogják egymást… 🙂

          A Hold legalábbis,egy különös “szerkezet”.Néhányak szerint valóban egy szerkezet,mert szerintük a Hold valójában egy űrhajó.Milyen fura: a Nap is és a Hold is fél fok látószög alatt látszik az égen.Kb egy karnyújtásnyira lévő ötforintos látszik ekkorának.Annak ellenére áll fent ez a jelenség,hogy a Nap átmérője százkilencszerese a Földének,a Hold átmérője pedig csak egy negyede.Ahogy a filmben is elhangzott,hogy habár a Hold négyszázszor kisebb a Napnál,mégis négyszázszor közelebb van hozzánk.Ebből származik ez a látszólagos egybeesés.Ami viszont nem hangzott el a filmben az az,hogy ez állapot nem állt fent mindig.Ugyanis, a Hold-Föld távolság folyamatosan változik.Holdunk távolodik tőlünk.Korongjaik látszólagos fedése így annál különösebbé válik!És ez sem hangzott el a filmben.Pedig az aztán igazán nem semmi esemény,hogy ez az állapot éppen olyankor állt be,amikor akadt értelem,amelyik mindezt meg is figyelheti… Alakulhatott volna úgy is,hogy még az ember hajnalának megjelenése előtt,vagy jóval később áll be ez a különös egybeesés.Az ebből a dilemmából kiugró magas labdát sem ütötte le a film.

        10. Szia Oszkár!
          A Holdunk szerintem is egy izgalmas égitest. Valószínűleg nehéz dolguk lehetett a Kiváltságos Bolygó filmes változatának készítőinek, hogy kiválogassák mi kerüljön bele és mi nem. A könyvben biztos sok információ van még ezeken kívül.

          A Hold azért is izgalmas mert nagyon sok szempontból bizonyítja a Föld fiatal korát. Például azzal, amit te is említettél, mégpedig, hogy távolodik a Földtől. Ha például a Föld 20 ezer évnél idősebb lenne, a Hold olyan közel lett volna hozzá, hogy belezuhant volna.

        11. Az Holdban az is érdekes, hogy ugyanannyi idő alatt fordul meg a tengelye körül mint amennyi idő alatt megkerüli a földet, mármint ez a tudományos magyarázat arra, hogy mindig ugyanúgy néz ki, felfoghatjuk úgy is, hogy sosem fordít hátat nekünk.:)

        12. Szia Thea!Még mindenképpen vissza akartam térni a Holdra. 🙂 Úgy értve,folytatni az itteni témát a Holddal kapcsolatban.Nem akartam egyszerre annyit írni,de még van egy-két dolog a tarsolyban.Legalábbis,a Kiváltságos bolygó című film megmozdított a tekervényeimben még néhány gondolatot.Ezért nem is néztem meg még azokat a linkeket,amiket ideraktál.Sőt,egy másik égitestet is érinteni akarok – legalábbis ebben a virtuális utazásban.A Ceres kisbolygót.Illetve,egy videót ezzel kapcsolatban,amit pár napja találtam.De csak a Holddal kapcsolatos további dolgok tükrében….izé…..fényében.
          Tudod,mit?Ide is linklem most.Meggyőződésem,hogy a csillagászat és az idők jelei klasszikus találkozásának lehetünk szemtanúi.Vagy már én kattantam be a sok ilyesmitől… 😀 Remélem,nem! 🙂 Kíváncsi vagyok,te mit látsz benne.A cikk felejtős.(Egyelőre.) Hasznos elolvasni hozzá,de a beszédesebb rész a pár másodperces videóban van.Mondom,persze lehet,hogy csak simán dilis vagyok,és azt sem látom még,hogy a videó furcsaságainak mi köze lehet a cikk tartalmához.De most ez nem is fontos.

          http://www.origo.hu/tudomany/20160317-ceres-urkutatas-vilagur-foltok-fenyesseg.html

          Addig is itt van valami,ami szervesen kapcsolódik ehhez a témacsoporthoz.Palasnak is ajánlom.Amiatt az ide linkelt cikk miatt,amit Éva annyira megkifogásolt.Az alábbi egy kicsit már szokásos tőlem itt… 🙂

          https://www.youtube.com/watch?v=e-QFj59PON4

        13. Szia Oszkár!
          Súgnál egy kicsit? 😀 Nem látom az összefüggést.

        14. Elnézést,nem valami fejtörőnek szántam! 🙂 Tényleg csak kíváncsi voltam,hogy mennyire észrevehető.Az volt még a célom,hogy ha én írom le,hogy ha én hívom fel a figyelmet az általam vélt lényegre,akkor esetleg ez másokat is úgy befolyásol,hogy a véleményem miatt automatikusan azt látják benne,amit én.Noha nem tudom,hogy a csudába is lehetne másképpen értelmezni a következőket…

          Tehát a cikk egy csillagászati jelenségről tudósít,ami egy különös folyamat valahol a világűrben,nevezetesen a Ceres kisbolygón (aszteroida).Ebben önmagában semmi különös nincsen,hiszen a csillagászat tele van különös dolgokkal.Azonban,itt van ez a videó…

          A videón a Ceres békésen úszik az űrben,háttérben a csillagok.Semmilyen ismert csillagkép nem bontakozik ki,nem áll össze ezekből a csillagokból.Látszólag csak egy statikus hátteret,valami semleges díszletet képviselnek.Aztán a hatodik másodpercben váratlanul -de engem már nem igazán meglepve,de mégis elképesztve- beúszik a már szokásosnak mondható Orion csillagkép… Megy a történés tovább,míg a Ceres be nem ér a kép közepére és aztán elfedi az Orion csillagképet.De nem teljesen.Amikor a csillagos háttér kimerevedik,a tengelye körül forgó Ceres egyik pólusára a film készítője “ráültette” az Orion csillagkép csúcsát,és így olybá tűnik az egész,mintha egy piramist helyezett volna oda.

          Orion csillagkép… Ebben a kis videóban a körülötte lévő csillagok mint véletlenszerűen elszórt pöttyök helyezkednek el,egyáltalán nem felelnek meg a valóságos éjszakai égbolt hű másának – kivéve az Orion csillagkép.Az elég szabályosan van ábrázolva.De a környezete egyáltalán nem felel meg a valóságnak.Mintha az Orion csillagkép ki lenne emelve,és semmi más nem számítana,csak ez a csillagkép.Egyáltalán nem érdekelte a film készítőit a pontosság,csak egy általános űrbéli hátteret adtak ehhez az egészhez.Az Orion csillagképet emelték ki így.Már megint.És már megint,és megint,megint… Hasonló a helyzet a Kiváltságos bolygó című filmmel is.Igaz,ez jellemző az efféle ismeretterjesztő filmekre.Ahogyan jellemző a művészi indíttatással készült,misztikus lelkületű pár perces videókra és fényképekre is.Az Orion az egy igen misztikus csillagkép.De a “hivatalos” ismeretterjesztő filmekbe miért van belekeverve a misztika?

          Ez a kis videó a Ceresről egy üzenet.Nem tudom,hogy jó vagy rossz-e,de határozott véleményem,hogy ez egy üzenet.Fogalmam sincs,hogy mire vonatkozó üzenet,de hogy üzenet,az biztos.Egy olyasfajta jel,ami az Idők jeleire is tartozik.Nem csoda,hogy nem szúrtad ki,Thea,ez olyan válytszeműeknek lett oda téve,akik csillagászatot reggeliznek,ebédelnek és vacsoráznak.MI TEHÁT A CSILLAGÁSZAT…?

          Nem így akartam kitérni erre a témára,csak azért írtam le ezt így direktben,mert rákérdeztél.Mindenképpen árnyalni akarom később ezt az egészet,hogy ne lógjon ennyire a homályban,habár korábban már felhoztam mindezt.Ma még mindenképpen visszatérek rá később,mert szerintem ez egy nagyon fontos dolog,és azért ebbe az üzenetbe nagy vonalakban bele lehet olvasni.Sejtem,hogy ez az egész így nagyon kínai,és a továbbiakban is kínai marad,de már nem annyira. 🙂 Úgyhogy,az esetleges szkeptikus hozzáállást nagyon meg tudom érteni.De a későbbiekben még jó pár vonatkozása felderíthető ennek a történetnek,és a képek értelmét jól meg lehet magyarázni.

          A filmet a Ceresről nem lehet részünkről maradéktalanul felgöngyölíteni,de nagyon nem lennék meglepve,ha valamilyen formában még hallanánk valamikor később róla.Hülyeség lenne találgatni,de ez egy szappanoperának ígérkezik… Akár értelmes dolog sül ki belőle,akár csak hülyítésről van szó,de az,hogy ez egy üzenet,az biztos,még akkor is,ha részünkről nem is lesz megfejthető.A megfejtését nem is tartom annyira fontosnak,mint a felismerését annak,hogy ez egy üzenet.Szerintem megéri időt és energiát áldozni minderre,és szerintem megéri neked,vagyis az Idők jelei portálnak ezt az egészet a figyelem HOLDudvarában tartani.

          Örömmel leírom még a továbbiakat is,amik jócskán árnyalják majd ezt az egészet.Biztos vagyok benne,hogy egy érdekes kép áll össze belőle,ami már jócskán sejthető,azok alapján,amiket korábban is meg-megjegyeztem itt ebben a témában.De azokat hamarosan itt ki is egészíteném.

          Addig is,itt a szóban forgó kis videó a Ceresről:
          http://videa.hu/videok/tudomany-technika/a-ceres-foltjainak-valtozasa-foltok-qNMN8F6f16MgdhhW?start=2.721497

          Íme az Orion csillagkép,hogy könnyebben fel lehessen ismerni a fenti videón:
          http://voices.nationalgeographic.com/files/2009/02/orion-constellation.jpg
          Egy másik kép is róla:
          http://www.acacialand.com/Orion_files/droppedImage.jpg

          És hogy nem véletlenül tűnik fel az Orion csillagkép egy piramissal együtt abban a videóban,és hogy nem alaptalanul említettem meg : (mániákusan szeretik ezt a csillagképet piramisokkal együtt ábrázolni,de én most csak ennyi képet küldök egyelőre)

          http://www.pachamama.org/wp-content/uploads/2014/01/orion-nile-pyramids-milky-way.jpg

          https://www.eso.org/public/outreach/eduoff/cas/cas2002/cas-projects/italy_betel_1/egitto.jpg

          http://home.earthlink.net/~stalkingbuffalowoman/sitebuildercontent/sitebuilderpictures/gizaorion.jpg

          http://www.ancient-code.com/wp-content/uploads/2015/12/76c29uIpyz-min.jpg

          Folyt.köv. 🙂

        15. Köszönöm a magyarázatot. Nem lett volna esélyem ezt felfedezni. 🙂 Így viszont érdekesnek tartom. Tényleg.

        16. !!!
          Egy újabb szép és nagyon érdekes rövid videó a Ceresről.

          A negyvenedik másodperc körül felkelő Hajnalcsillag a szóban forgó kráter,az Occator felett.Csak ezen képződménnyel kapcsolatban tűnik fel.Na, és mi az oda küldött űrszonda neve..? DAWN!Hajnal. 🙂 A film végén ugyanez történik visszafelé játszódva.

          Ugyanezt a jelenséget láthatjuk,amit már pár alkalommal belinkeltem ide:

          https://www.youtube.com/watch?v=e-QFj59PON4

          Ezen jelenetnek pedig a film készítői az EMBER HAJNALA (!!!) címet adták… (Dawn of man)
          Egy ezzel párhuzamos jelenetet idéz az X-Akták egyik legújabb része is,amikor Mulder a kisfiával az “Űrodisszeia 2001.” című filmet nézi.Mulder is megemlíti ezt a hajnalt.Ezután a holdraszállásról kezdenek el beszélgetni. A Hold… Ahol a 2001. egyik szerzője,Arthur C. Clarke egyik regényében a Holdon piramis van…

          Most nem jut eszembe,melyik része is ez az X-Aktáknak,de amint megtalálom,belinkelem ide.

    1. Szia Oszkár!

      Már régen láttalak a fórumon.
      A saját meglátásom szerint mostmár az embereket az igazság felé kellene rávezetni.
      Számomra felmerült mostanában,hogyha az emberek csak önző módon tudják egymást szeretni,az nem a Teremtőtől származik,csakis az önzetlen,odaadó szeretet,és akkor van bőség is,de az csakis Istentől származik.Ha az emberek önzők,akkor a Föld is azzá válik.Az is felmerült bennem,ha az emberek gondolataiban felmerül az ölés szó,bármilyen nézetéért,vagy csak éppen egy szál cigiért,addig az emberek hisznek a halálban(még leírni is szörnyű).Érdemes tudni,hogy szavakkal,gondolatokkal teremteni tudunk,és ez a minket körülvevő szellemi valóságra is hatással lehet,ezért érdemes minél több embernek Krisztusi szeretetben élni,vagy arra rávezetni.Arra is rájöttem,hogy amíg éjszaka sötétség van,az is az emberek szellemi életével lehet kapcsolatos,vagyis Isten csak világosság.A pénz semmilyen változata nem megoldás.A változás önmagunkon belül történik,amikor Krisztus által valaki újjászületik..Érdemes arra terelni azokat az embereket is,akikkel találkozunk,hogy ne egymáshoz viszonyítsák magukat,hanem egy jóságos Mennyei Atyára tekintsenek Jézus Krisztusban élve,az Ő lelkületével.
      Ettől függetlenül nem hinném,hogy Isten bárkitől is el szeretné venni azt,amivel foglalkozik,csak azzal másoknak és így saját magának,persze akkor a Teremtőnek is hasznára legyen.A gondolatairaira,szavaira ő saját maga figyeljen.Isten mindenkinek rész szerint adta a tudást,tehát nem véletlenül kapta,de az nem szolgálhat önző célokat.
      De,ha nincs megbocsájtás,akkor kérdem én,mikor lehet változásra számítani?Előfordulhat,hogy az önzetlen szeretetet nem minden ember fogja kibírni?Egyszer ki kell kerülnünk a mókuskerékből.Egyszer minden hazugság,gonoszság le kell,hogy lepleződjön,és fényre kell jönnie az igazságnak,csak az nem mindegy,hogy mikor,vajon ezért muszály elvesznie is valakinek?

      1. Szia István!Bocs,hogy csak most válaszolok,tegnap nehézkes volt az internetkapcsolatom.Elfelejtettem fizetni,úgyhogy képzeld,bekorlátozták..! :mrgreen: Még ilyet!Úgyhogy,hanyatt-homlok rohannom kellett a szolgáltatóhoz.Ahogy írtad: a változás önmagunkon belül történik.Főleg,ha van valami kényszerítő erő is,ami kieszközli ezt a változást.Jó lenne,ha ez a kényszerítő erő mindig pozitív irányból jönne.De úgy látszik,még ez is rajtunk áll.
        Vagy még sem?
        Hiszen a végén minden jóra fordul.Jézusnál pedig a vég,egyben a kezdet is… Nagyon nagy…!!! 🙂

        1. Kedves Oszkár!
          Megnéztem az általad belinkelt videot a ceresről. Érdekes amit hozzáfűzöl. Nem tudom észrevetted-e vagy csak nem említetted, hogy a bejelölt fényes folt 20 mp-nél fordul felénk, 25-nél eltűnik, és csak a 34-dik mp-nél fordul újra felénk, tehát majdnem kétszer annyi ideig tart az útja az általunk nem látható féltekén, mint a láthatón, pedig a forgása nem lassul le. Kíváncsi vagyok erre van-e valami magyarázatod?
          Üdvözlettel: Ange

        2. Kedves Ange!Szinte beleborzongok ebbe! 😀 Ez csúcs!Nem vettem észre ezt.Nagyon örülök,hogy felhívtad rá a figyelmem,és egyben elnézésedet kérem,hogy csak ilyen későn reagálok.Thea volt olyan kedves felhívni a figyelmem,hogy írtál.Később akad majd csak módom,hogy megnézzem újra.Aztán átgondolom ezt a dolgot.(Meg az egész életem is… 😀 😀 😀 )
          Köszönettel!

        3. Kedves Oszkár!
          Köszönöm, hogy hasznosnak érezhetem magam. 🙂
          Üdvözlettel: Ange

        4. Kedves Ange!
          Észrevételeddel komoly feltörést okoztál… 🙂 Egyelőre erről csak ennyit tudok mondani,hozzátéve még azt,hogy köszönöm az érdeklődésedet!

    1. Én azt,hogy nagyon jól megláthatod a tér és az idő összefüggését is ebben a képben.Mondjuk,abban az esetben,ha egy számlapos órát képzelsz a Nap helyébe,aminek a mértani közepén a Nap elmozdulásának pályája halad át. 🙂

      1. Engem az nyűgözött le hogy így végül értelmet nyer hogy miért laposak a galaxisok vagy a naprendszerek miért nem gömb formájúak mint az atomok.
        Mivel mindegyik lapjával előre száguld az űrben egy speciális spirális pályán.
        Millió és millió naprendszer járja a maga táncát mégis összhangban a többiekkel mint valami kozmikus szimfónia!

        Hihetetlen bonyolultság és összetettség még itt is! Gondoljátok csak el mindegyik naprendszernek megvan a maga pályája . Nem csak úgy statikusan vannak hanem mozognak ráadásul igen nagy sebességgel!

        Számomra inkább még mindig az felfoghatatlan hogy a tömeg nem csak a teret hanem az időt is befolyásolja. Világegyetemünkben nem egyszerre járnak az órák! Nagyobb tömegnél lassabban kisebb tömegnél gyorsabban.
        Amit Sötét energiaként emlegetnek nem más mint a hajlított tér hatása az anyagra…
        A galaxisok is ezért nem szórják el a csillagaikat a centrifugális erő végett mert a tér görbülete miatt egyfajta “vájatban futnak így minden a helyén marad..

    1. Ismerem a professzor előadásait ! Ő abból a szempontból is különleges hogy ateista volt és evolúciót tanított az egyetemen.

  8. Meg is van nekem még az eredeti kiadás dvd-n.
    Már akkor is lenyűgözött, hogy mennyire egyedi és különleges hely a Földünk.
    Már eleve az hogy egy hatalmas holdja van. Egynegyede a Föld tömegének! Stabilizálja a Föld tengelyének dőlésszögét így megakadályozza a szélsőséges időjárás változásokat égöveket alakítva ki.
    Amúgy 3680km/ órával száguld a Föld körül!
    A Földnek egy mágneses védőpajzsa van. Ehhez az szükséges hogy felül folyékony vasat tartalmazó magja legyen ami áramlik és így mágneses mezőt gerjeszt. Ez véd minket a napszéltől és nem engedi, hogy elfújja a napszél a légkörünket valamint megvéd a nap káros sugaraitól.
    A lakhatósági zóna nagyon szűk. Nem is gondoltam volna hogy egy 10%-os eltérés már Marsi fagyott világot hozna létre a Földön..
    Van egy olyan óriásbolygónk a Jupiter amit űrporszívóként működve magába vonzza a kívülről érkező meteorok nagy részét.
    Ráadásul még a naprendszerünk is a galaxisnak egy olyan részén halad ami szintén egy védett hely nincsenek óriási porfelhők és gázfelhők, rengeteg apró az űrben száguldó sziklákkal és meteorokkal..
    Valamint a napunk is különleges mert amíg a galaxisunkban található napok 90 %-a kisebb a miénknél addig a mi napunk pont akkora amekkora kell , hogy az a pici lakatósági zóna meglegyen.

    Isten teremthetett volna olyan világegyetemet is ahol egymás hegyén hátán vannak a Föld típusú bolygók és barátságos galaxisok ehelyett azt látjuk hogy hatalmas kozmikus erők vesznek körbe mi pedig egy piciny “üvegburában” pontosan megtervezett helyen vagyunk.

    Tényleg makacs konok ateistának kell ahhoz lenni hogy ezt ne akarjuk meglátni!

  9. Biztosan lehetne ellenérvet felhozni – és talán még az azt alátámasztó igeverset is, bár ebben nem vagyok biztos – de úgy gondolom, jelenleg nem feladatunk semmilyen más bolygó vagy a világegyetem távoli zugainak fürkészése és tanulmányozása. Sokkal konkrétabb dolgunk van, sokkal közelibb területen és – időben is – közelibb célokkal.
    A “kis porszem vagyunk a végtelen univerzumban” felfogás tőlem, Igéből eredően megváltozott felfogásom alapján nagyon távol áll már.

    1. Paal, amikor valaki egy bizonyos tudomány alapos tanulmányozásán keresztül – ami lehet a csillagászat, orvostudomány vagy bármi, még az informatika is 😉 – annak ellenére, hogy nem konkrétan ezért kezdett foglalkozni vele, megtalálja Istent, és ezt a felfedezést megosztja másokkal is, akiket az adott tudomány érdekel, szerintem pontosan azt teszi, amit tennie kell az Úrért.

      Azonkívül, mivel az elhitetés, miszerint a ‘világegyetem hemzseg az idegen civilizációktól és hogy hogyan lehetünk, mi keresztények olyan arrogánsak, hogy azt gondoljuk, a Föld valami különleges hely lenne’ nagyon erős, főleg az ufó elhitetés térnyerése révén, a fenti dokumentumfilmet egy fontos és eddig hiányzó láncszemnek tartottam, annak demonstrálására, hogy a másik oldal arrogáns és téved.

      1. Kedves Thea, ezzel egyet is értek, sokkal inkább a cikkre és a cikkhez kapcsolódó, világban folyó trendekre reagáltam – a videót megnézem persze, ma már szerintem időm is engedi.

  10. Nem az az érdekes, hogy van-e a Földhöz hasonló, élethordozó bolygó, hanem az, hogy erre a planétára – és nem máshová – tette a lábát maga a Teremtő Szent Isten!

    1. De végül is, ha Teremtő, akkor nem választott a sok bolygó közül, hanem teremtett egy olyat amilyet csak elképzelt magának… és oda ahova csak kedve volt… nemde?

    2. Mostanában azon elmélkedem,hogy akik a Marsra vagy a Holdra szeretne menni vagy a Földet szeretnék megmenteni,azok vajon gondolnak arra,hogy a változás csak önmagunkban indulhat el,amikor Jézus Krisztust befogadtuk Megváltónknak?
      Vagyis az emberi lélek,szív és szellem,ami fontosabb,és a többit már Isten tudja,hogy hogyan alakuljon.Mit kezdenének más bolygón ugyanolyan rossz szellemi,lelki élettel,mint amilyenben elhagynák ezt?
      A másik dolog az oktatás,ami szintén jó üzlet,és pénzért oktatnak.Ezt olyannak tartom,hogy alapjában véve a gyerek mindent tud,amit Isten elvár tőle,és a szülei ingyen megtanítanák a gyereknek azt,amit tudnia kell.Az ember pont olyan,amikor elszakad a Teremtőjétől,másoktól meg a pénztől várja a megoldást,miközben a Teremtő már mindent megadott,ráadásul ingyen.
      Tehát tudni kellene külön választani a pénz istenét a valódi Teremtőtől,aki leküldte közénk Jézus Krisztust is,hogy Őáltala kiigazuljunk.

      1. Nézd meg a The Martian című filmet, nagyon inspiráló. A tudomány és az emberiség jó oldalát mutatja be. Látható benne, hogy az emberek nem kifejezetten pénzért dolgoznak, hanem a tudásuk miatt az elhivatottság és a kitűzött cél fontosabb.
        “a gyerek mindent tud,amit Isten elvár tőle,és a szülei ingyen megtanítanák a gyereknek azt,amit tudnia kell” Ez nagyon sötét középkorhoz vezetne, ezt nem kellene még egyszer eljátszani. Miután elment a Mester, a kereszténység rövid idő alatt a legbarbárabb horda lett. Üldözöttből üldöző. Az antik világ tudását lerombolva, megtagadva a legvadabb sötétséget terjesztették. 1000 éveket vesztegetett el az emberiség miattuk. Azokat a csillagászati ismereteket amiért Giordano Brunot 1600 kivégezték már az ókorban is ismerték. Tehát, ha nincs oktatás, kultúra annak előbb-utóbb babona és barbarizmus a vége.

        Visszatérve a cikkhez. Kiváltságos bolygó a Föld, mert megmaradt a Naprendszerben utolsó élhetőnek. A Naprendszer fiatalabb korában még volt pluszban legalább 15 több bolygócsíra volt. A pályák keresztezése miatt rengeteg volt az ütközés, kapott a Föld a Mars a Vénusz is. Mire kialakultak a pályák az említett 3 maradt élhető, de a Marson és a Vénuszon is változtak a körülmények, a Mars magja kihűlt és a tömege matt a gravitáció kicsi, ezért légkört sem tudott megtartani, a Vénuszon pedig az üvegházhatás tette szélsőségessé a körülményeket, tehát maradt a Föld. (Van egy legenda arról, hogy volt még két lakott bolygó, ami elpusztult, ezek képezik az aszteroida övet.) A Napunknak is van egy élettartalma 10 milliárd év, most a felénél tart, tehát a Föld sem tart örökké. Lehet, hogy az emberiség vagy ami lesz belőle túléli a Napot is, de ha nem akkor is az élet, az élőlények ugyanazt jelentik az egész univerzumban, a formában lehet eltérés. Ugyan abból az ősrobbanásból jöttünk létre, ugyan az az életenergia hajt minket, jól hangzik kimondani, hogy egyek vagyunk a mindenséggel.

        1. Valamiben neked is igazad van,úgy ahogy mindenkinek,nekem is részben igazunk van.Ettől függetlenül az lehet Isten egyik terve velünk,hogy a sötétséget kiszorítsa belőlünk,hogy soha többet ne lássunk sötétet,hanem az Ő dicsősége ragyogjon ránk,aztán,hogy a tudomány hogyan alakul,és Istennek mi a célja vele,az majd kialakul,igen a tudományt és mindent lehet úgy használni,hogy Istennek kedvezzünk vele,és egymásnak is.Vagyis mindent,ami hasznára van az embereknek,és nem önző célokat szolgál,Isten biztosan megengedi,másképpen elveszi azt.Mindent lehetne ingyen gyártani,készíteni,használni,ami mindannyiunk hasznára lehet,persz,hogy Isten is örömét lelje a teremtésében.

        2. Neverend, ez egy városi legenda. A “sötét” korokban, nemcsak a középkorban, hanem előtte is, a sötétség soha nem Isten ismeretéből adódott. A középkori egyház történetesen a “hitet”, pontosabban a vallást használta ürügyként, vagyis azzal takarózott, de nem Isten vagy az igaz hit volt a sötétség forrása. Már csak azért sem, mert akiktől a sötétség, üldözés, stb. származott sokszor egyáltalán nem hittek Istenben. Egy vallásos babonát követtek, de még abban se mindig hittek az üldözők.
          Azt például tudtad, hogy az egyház (még a sötét középkorban sem) hitte, hogy a Föld lapos, hanem az ellenségei terjesztették ezt róla, amit olyan sokszor megismételtek, hogy a végén ez terjedt el a köztudatban. Ez is csak egy városi legenda.

          A hit és az igaz tudomány tökéletes összhangban van. Nem véletlen, hogy a tudósok között éppen annyi hívőt találsz, mint bármilyen embercsoportban. Sőt! Amikor egy hívő/ateista vitára ateista vitapartnert kerestek az egyik egyetemen, csak a filozófia tanszéken jártak sikerrel. 🙂

          A hozzászólásod második felére nem reagálok, mert gondolom tudod, hogy mit gondolok. Mese.

        3. Thea, örülök, hogy túl jutott a kereszténység a lapos Föld elméleten (nyilván így utólag szó sem volt ilyesmiről), most már csak pár száz év és a 6000 éves Föld is le lesz tagadva.
          Én nem vagyok ateista és a tudósok akiket említettél sem úgy vallásosak, hogy ne tudnák a Naprendszer kialakulásának folyamatát. “A hit és az igaz tudomány”, na ez a kulcsmondat. Tehát olyan tudomány amit a hited alapján el tudsz képzelni. Csakhogy a tudomány nem erről szól, hanem mérésekről, kísérletekről bizonyítékokról. Persze a tudományban is vannak olyan új elméletek, amik még inkább sci-fi kategória, de a Naprendszert, azért elég jól ismerjük.

        4. Szia Neverend!
          Nem azt mondtam, hogy amit a hitem alapján el tudok képzelni, hanem azt, hogy a kettő nincs konfliktusban.
          A “mérés” is kulcsfontosságú. Ugyanis a régmúltat nem tudod mérni, legalábbis nem úgy, ahogy a tudomány többi területén, ahol le tudod ellenőrizni, hogy egy elmélet helyes-e azáltal, hogy laboratóriumban bármikor megismételhető és működik. Az evolúció (Föld, Naprendszer, galaxisok kialakulása) nem ellenőrizhető ilyen módon, tehát a rendelkezésre álló adatokat az emberek az elméleteik szerint értelmezik. És nincs olyan tudós, aki ne lenne elfogult valamilyen irányban. A különbség abban áll, hogy hajlandó-e átértékelni a világnézetét a bizonyítékok birtokában.
          A lapos föld elméletet nem hasonlítanám a 6000 éves földhöz, mert az egyik hazugság és nem a kereszténységtől származik (http://www.strangenotions.com/did-the-church-teach-the-earth-was-flat/) , csak rákenték a katolikus egyházra, a másik viszont igaz, és ahogy igaz ma, úgy igaz lesz holnap is. Egyébként rengeteg keresztény van, sajnos, aki hisz az ősrobbanásban. Még a Bibliát is megpróbálták másképp fordítani, hogy valahogy összefűzzék a kettőt. Szerintem tévednek.
          Ajánlhatok olvasnivalót angolul a témában?

        5. Akkor nézzük csak meg közelebbről ezt az empirizmust (méréseken,megfigyeléseken és tapasztalásokon alapuló) ! 🙂

          “A fizika,kísérlet a mérésektől független valóság megragadására.”
          Einstein

          “Csak azt kérdezhetjük meg,hogy mi történik a mérések során.Miért ne befolyásolná a természetet,hogy megmérjük-e vagy sem?Akár itt vagyunk,akár nem,a természet nyilvánvalóan megy a maga útján.Az érdekes az,hogy pontosan hogyan.”
          Basil Hiley – University Of London

          “Hatalmas teljesítménynek tartom annak elemzését [Niels Bohr],hogy mi a valóság,és mit mondhatunk el róla.És azt,amit elmondhatunk róla,hogyan befolyásolja azt,amilyen a valóság lehet?Sajnos manapság nem értékelik ezt eléggé.”
          Anton Zeilinger – Universität Wien

          “Ami látunk,nem maga a természet,nem a természet önmagában,hanem a mérőeszközeink által befolyásolt természet.”
          Niels Bohr

          A méréseknek nem csak az szab határt,hogy a mérőeszközök befolyásolják a megfigyelést.A Heisenberg-féle határozatlansági elv bebizonyítja,hogy (például) egy elektron helyét és impulzusát egyidejűleg nem lehet méréssel meghatározni.Minél pontosabban mérjük az egyik értéket,annál pontatlanabb értéket kapunk a másikra.És ez már nem a mérőeszközök befolyása,hanem az univerzum alapvető tulajdonsága,sajátossága.
          Továbbá,a méréseknek nem csak a kvantummechanikában adódik határa,hanem az igazán nagy léptékű,intergalaktikus távolságok esetében is.Minél nagyobb a távolság,annál nagyobb a mérési bizonytalanság.Végtelen nagy távolságban a tértozulás is a végtelenbe hajlik.(Ez a helyzet a fekete lyukak szingularitásival kapcsolatban is,de az úgynevezett kezdeti szingularitással kapcsolatban is – ennyit az Ősrobbanásról.A COBE műhold általi adatok a kozmikus háttérsugárzásról elgondolkodtatóak,nem mondom,kemény dió,de éppen csak a leglényegesebb vonatkozásokat nem magyarázza meg az Ősrobbanás elmélet.Ugyanis,ez még mindig csak egy elmélet… A COBE mérései után kiosztott Nobel díjak a csillagászok bő részét nem győzte meg.Igaz,talán egy csillagász sem fog a Teremtésre hivatkozni.Legalábbis,amíg fizetést akar kapni.)

          A Föld pedig lapos.Ezt mutatja a Székely zászló is. 🙂

          Az alábbit még nem volt türelmem végig olvasni,de istenbizony,egyszer megteszem. 😀

          http://mesetleg.blogspot.hu/2012/05/hatodik-bejegyzes-lapos-fold-tarsasag.html

        6. Szia Thea! Átgondoltam, elsősorban ugyanahhoz a nagyobb halmazhoz tartozunk mindketten. Tehát úgy gondoljuk, hogy az élet kialakulása nem véletlenek sorozata, ellentétben azokkal akik szerint ez a szerencsének köszönhető és jelentéktelen a földi élet. Nekem elég nagy a fantáziám a mátrixnak is adok valamennyi százalék esélyt, vagyis még az is elképzelhető, hogy egy gépek tartanak életben és egy program a külvilág, ezért ezen analógiát követve a 6000 éves Földet is elképzelhetőnek kell tartanom. Ebből viszont az a kérdés következik, hogy mi a teremtő célja, akarata? Alkotott egy olyan “mátrixot” ami úgy néz ki, mintha több milliárd éves lenne, minden kis kutatási eredményünk arra mutat. Végigültem számtalan geológia órát, kőzet és ásványtant. Tudjuk, hogy milyen nyomáson, hőmérsékleten, mennyi idő kell valaminek a kialakulásához, hogy a régi biomasszából mennyi idő alatt lesz olaj. A régészetben a réteg alapú kormeghatározás stb. Minden arra mutat, hogy 6000 éve teremtett világot úgy alkották meg, hogy régebbinek látsszon. Ebből az következik, hogy nem fogadod el a teremtett világot, olyannak amilyennek látszik a mi érzékszerveinkkel, nem vagy hajlandó felfedezni. Magyarul lebuktattad a Teremtőt, próbálkozott, de nem jött neki össze Téged megtéveszteni bóvli dinó csontokkal. 🙂 Mivel nem sikerült kilépned ezzel a tudással a mátrixból, mert ez a teremtett valóság annál makacsabb. Ezért én elgondolkoznék, hogy mi Isten akarata, mi volt a célja Samu- az előemberrel, akit úgy ásott el a Földbe, mintha 350000 évvel ezelőtt élt volna.
          Linkelhetsz valamit angolul is.
          Oszkár,
          a lapos föld elmélet reneszánszát éli, a youtubeon még “tudományos” videó is van róla, csatlakozhatsz ahhoz az elit klubhoz, akiket nem lehet megtéveszteni.

        7. Szia Neverend!

          Bár én nem ültem geológia órákon, viszont elég sokat olvastam a témában és szerintem a kézzelfogható tényezők (rétegek, leletek, állítólagos emberelőd csontmaradványok, stb.) többféleképpen is értelmezhetők.
          Például bebizonyosodott (kísérlettel igazolva), hogy olajat nagyon gyorsan is elő lehet állítani (http://www.extremetech.com/extreme/169083-from-aeons-to-hours-new-process-can-pressure-cook-algae-into-crude-oil), a rétegek kialakulását okozhatta a globális özönvíz, és folytathatnám.
          Nem tudom Kent Hovind videóit láttad-e, de ha nem, szerintem érdemes megnézned: https://www.youtube.com/watch?v=shyI-aQaXD0
          Ha inkább az olvasást preferálod, akkor ezt tudom ajánlani: http://evolutionfacts.com/Ev-V1/1evlch06a.htm
          2. rész: http://evolutionfacts.com/Ev-V1/1evlch06b.htm
          Ráadás: http://evolutionfacts.com/Ev-V1/1evlch07a.htm

          Utána folytatjuk 🙂

        8. Kedves Neverend!

          Ez a téma sokszor előjön már többször kifejtettem részletesen most néhány mondatban. Felesleges kutatni és vitatkozni azon hány millió évek teltek el. A két dolog együtt él a világban. A bűnbe esett ember él időben és haláláig fogy az ideje és ezt érzékeli és zavarja is, hogy mikor lesz késő!
          Ádám és Éva mielőtt bűnbe estek nem volt idő nem érezték, de miért is kellene, ha örökké élnek. A halállal jött be az idő, de amikor meghalsz újra nem lesz idő. A megújult földön sem lesz idő.
          Az állatok, növények annak ellenére, hogy elpusztulnak nem időben élnek, mert nincs személyiségük. A pici gyermekek is akkor kezdik érezni az időt, ha kialakul a személyiségük. Nem várom el tőled, hogy ezt rögtön megértsd.
          Először azt kell megérteni idő múlása nélkül is van történés. A Teremtés sem időben történt, de a folyamatok megvannak azért van napokra osztva. STB.

        9. gondolat kísérlet:
          Ha van egy másik, tőlünk távoli bolygó, ahogy szintén kialakult a civilizáció, és Ők is megteremtették a maguk isteneit, akkor Ő is azt hiszik hogy Ők az egyetlenek?

          Thea, hány éves a biblia?
          Mikor írták át utoljára?
          Ha a bibliából ki lehet számolni, hogy a föld 6000 éves, akkor tavaly is ennyi jött ki?
          100 évvel ezelőtt is?
          100 év múlva mennyi fog kijönni?
          Hogy lehet valami mindig 6000 éves, és nem 5983 vagy 6008?

        10. Jenő, igazság és Isten csak egy lehet és ezt senkinek a hite nem befolyásolja. Attól például, hogy valamiben sokan hisznek, még nem lesz igaz.

          A Biblia 66 könyvből áll, így a kérdésfeltevés rossz. Max. azt kérdezhetnéd, hogy mikor tették ezeket a könyveket egyetlen kötetbe.
          Ez segíthet eligazodni: http://idokjelei.hu/2014/12/mennyire-megbizhato-a-biblia/

          A 6000 év természetesen kerekítés az egyszerűség kedvéért. Sokan kiszámolták már és csupán pár év az eltérés.

        11. Pallas,
          ” A halállal jött be az idő, de amikor meghalsz újra nem lesz idő.”
          Halálod, halálom után csak számodra, számomra szűnik meg az idő, a többiek ugyan úgy részesei, elemei lesznek az időnek és ugyan úgy érzékelik.

          “Az állatok, növények annak ellenére, hogy elpusztulnak nem időben élnek, mert nincs személyiségük”
          ezek szerint még nem volt két különböző házi állatod.

          Ha nincs idő, akkor az események nem tudnak FOLYAMATÁBAN történni.
          Akkor nincs előtte és utána, nincs ok és okozat, tehát a teremtés lépésinek sincs értelem.

        12. Thea, végre kimondtad Te is, “Attól például, hogy valamiben sokan hisznek, még nem lesz igaz.”

          én pont ugyan ugyan ezt állítom, jó lehet a végeredményünk pont ellentétes egymással 🙂
          Nem kaptam választ, 100 évvel (az már nem néhány év) ezelőtt is 6000 éves volt, és 100 év múlva is annyi lesz?

          Még egy kérdés elsősorban feléd, a többiek is reagálhatnak.
          Evolúció. Hiszitek, tagadjátok, elfogadhatónak találjátok, vagy szkeptikusak vagytok e téren?

        13. Pedig válaszoltam. A Föld idén pont egy évvel idősebb, mint tavaly. Nem kereken 6000, hanem kb. annyi.

          Az evolúció egy összetett fogalom. Precízebb kérdésfeltevést igényel. Mire gondolsz, a világegyetem, a Naprendszer létrejöttére, az élet eredetére, vagy egyik fajnak egy másik fajjá alakulására? Ezekben nem hiszek. Az egyetlen aprócska “evolúciónak” nevezhető folyamat, ami valós, az az adaptáció. De ettől még egyetlen fajból sem lett másik. Tudtad, hogy a keményvonalas ateista tudósok nem tudják, hogy az élet hogyan alakult ki? Nincs rá magyarázatuk. Darwin idejében könnyebb dolguk volt, mert egy csomó mindent nem tudtak, amit ma igen. Darwin például hitt, abban, hogy élet spontán létrejöhet az élettelenből. Egy rakás rongy alatt megjelentek az egerek, rothadó gyümölcsön a muslicák, stb. és azt hitte, hogy az élettelenből alakultak ki. Ajánlom, hogy első körben olvasd el a Fajok eredetét, ha szeretnél teljesen képben lenni és szerintem elmegy a kedved az egésztől. Beszélsz angolul? Kicsit több mindent tudnék ajánlani.
          Ha nem megy az angol, akkor pedig nézd meg ezeket: http://www.teremtes.com/letoltesek.php

        14. Adrian, ezt beraktam a fórumba is. Végre valami magyarul a témában! Köszi 🙂

        15. Kedves Jenő!

          Gondoltam nem lesz egyszerű érteni az idő nélküliséget. Megnyugodhatsz a dolgok történnek egymásután idő nélkül is. Ha gondolod lehet róla többet beszélni egyébként logikai úton is meg lehet Istent találni. Én kb. négy-öt módon is eljutottam Istenhez. A világban manapság körül nézel rájöhetsz csak egy teremtmény képes így lázadni és rombolni a földet.
          Azt véletlenül se gondold, hogy nem részesülsz Isten ajádékainak egy részével, azért érdekes mikor azt mondják sokan ők Isten nélkül is jól vannak. Attól, hogy személyesen nem ismerik még istápolja
          őket.
          Nem úgy gondoltam, hogy a halál után megszűnünk. Születésünk előtt személyként létezünk idő nélkül és halálunk után továbbra is személyként létezünk idő nélkül. Miért is lenne különben idő egy végtelen világban csak a végesben van idő. Ha neked könnyebb úgy tekints a földre, mint egy kisérleti telepre és ez a telep nemsokára fel lesz számolva.
          Az állatnak csak olyan lelke van, ami földi születésétől a haláláig tart. Program szerint működnek nincs szabad akaratuk csak, amit a program enged. Ha hozol egy olyan állatot, akinek személyisége van akkor megígérem Istenhez fog ragaszkodni.
          Ha már az evolúcióról szóltál. Darvin csak a fizikális tartalmat nézte. Abban persze, hogy van hasonlóság köztünk, hisz Isten nagyon takarékos hasonló anyagokból épülünk fel.
          A többi, ami a fölött van teljesen más. Ebben az ember és állat között szakadék van. Az ember faj szerint és azért fogalmazok így, hogy érthetőbb legyen, az Isteni fajhoz tartozik. Ebben nincs átjárás.

        16. Kedves Palas!
          Változtattál az eredeti számítási módon, behoztad a “nincs idő” tényezőt, ami miatt logikusabb és számodra elfogadhatóbb lett az elmélet. Akik ezt eredetileg kiszámolták a kora középkorban a bibliai szereplők kora és a teremtés 6-7 napját adták össze, közel azonos eredmények jöttek ki, 6000év körül. Kb ennyi tellett a ezektől a szerencsétlenektől, miután már felgyújtották az ókori könyvtárakat és 2x is megkellet gondolniuk mi számított eretnekségnek. Szó szoros értelemben véve hétköznapi egyszerű emberek agyából pattant ki az ötlet. Sem a logika, sem a Biblia nem támasztja alá és nem is isteni kinyilatkoztatás. Az a meglepő, hogy ezt a 21. században miért kell erőltetni. Jelenleg inkább kisebb csoportok jellegének meghatározásához, elkülönítésére alkalmas lehet az elmélet fenntartása, de az egész kereszténységre nézve ártalmas. Nem elég, ha az ember keresztény, legalább bolondnak ne nézzék 🙂

        17. Én viszont azt kérdezném Palastól – mert ugye,szerinte azt kell először megérteni,hogy idő nélkül is van történés-,hogy ennek tükrében hogyan módosul az erre vonatkozó két legalapvetőbb képlet:
          V=s/t
          E=m x c2
          ???????????

          Csak vicceltem!Nem kell leírnod,Palas.
          Önmagukban a számok is,akár csak a betűk,megölnek.Szóval,nem kell bizonygatnod,én elfogadom azokat,amiket mondasz.Úgy is a lélek elevenít meg. 🙂

        18. Neverend,
          Azeee meg tulzasokba ne essel, mert a 21. szazadban es foleg a fosodrasban senki sem erolteti azt a bizonyos 6000 evet. Szeretned, ha elarulnam neked, hogy a temaval kapcsolatban mit eroltetnek a 21. szazadban? Ha meg kersz szepen elmondom.

        19. Yessss….!!! 🙂
          Igen,szerintem is van tényleg valami határa a megértésnek.Miközben a rendelkezésünkre álló lehetőségek száma végtelen…

        20. Szerintem Oszkár, ezek a képletek az álomfejtés kategóriába tartoznak. Szép meg jó, de a valóságról nem fogsz sokat megtudni, hangsúlyozom szerintem. Jézus mondta, hogy a világ elmúlik, de az Ő beszéde örökre megmarad, tehát az E= mxc2 is elmúlik, mert Jézus nem mondott ilyet. Ezzel nem azt mondom, hogy a V meg E nem létezik, csak szerintem a valósághoz, ami örökké tart nem sok köze van. A világban nagyszerűen működik, de ha pl. álmodban szétfolyik egy asztal vagy szék annak magyarázhatod, hogy E=mxc2.

        21. Az idők jelei tulajdonképpen az Istentől elfordult emberek jelei, Ők teszik a jeleket, és azzal, hogy elfordultak Istentől, a bibliában az van, hogy hinni fognak a hazugságokban, mivel másban nem tudnak(mivel számukra igazság már nem létezik), vagy esetleg a semmiben, a nemlétben, nevezhetjük Őket nihillistáknak is. Tulajdonképpen az Ördög(ami számukra szintén nem létezik) fogja átverni Őket és nem az Isten. Ezt csak a Teremtő védelmében mondom, de szerintem Ő minden emberért harcolni fog, de a szabad akaratot senkitől nem fogja elvenni, végülis Jézus elküldésével megmentett minket, a többi az embereken múlik, nem hiszem, hogy bábnak teremtett minket.:)… 🙂

        22. Szia Powerke!Ilyen késő éjjel már csak annyi telik tőlem röviden,hogy elismerjem,ezek bizony hasznos és előrevivő gondolatok részedről.

        23. Én is örülök a látásodnak Powerke. Fontos, hogy a tragédiákat, a romboló időket NE Isten tervének tudjuk bel. Övé a SZABADÍTÁS 🙂

        24. Így van Éva! Azért küldte el Jézust is, hogy aki hisz Ő benne az el ne vesszen!

    1. Andre, titkos társaságok mint a jezsuiták és gyereket áldozni Jahvénak (még leírni is borzalmas) bocsássatok meg! Miért teszel ilyet ide – tudom, a holdraszállásért – de a többit is meg kellett volna nézni!

    1. Csillag helyett bolygó? Sajnos a youtube-on nincs mód javításra, de remélem azért így is érthető. 🙂

Hozzászólás a(z) Oszkár bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend