Elmélkedések, Hit és vallás

Titkos hívők

Úgy tűnik, ez a téma gyakran megtalál mostanában. Az iszlám világban tapasztalt rejtett ébredésről szóló cikk igen vegyes fogadtatásban részesült. Reményeim szerint az alábbi könyvrészletben olvasható néhány bizonyság újabb, még közelibb bepillantást enged az iszlám világban tapasztalható ébredésbe és talán támpontként is szolgálhat, hogy hívőként mit tehetünk a keresők elérése érdekében, amihez ma már nem kell távoli országokba utazni.

Részlet Brother Andrew, Secret Believers (Titkos hívők) című könyvéből

Gary Bauer, egy köztiszteletnek örvendő keresztény kommentátor a következőket írta a 2001. szeptember 11-i támadások évfordulóján:

“A kritikusok” panaszkodnak, hogy az iraki háború és a helytelenül “terrorizmus elleni harcnak” nevezett háború már hosszabb ideje tart, mint a II. Világháború és még mindig nem nyertünk.

Talán azért, mert még mindig nem úgy harcolunk, mint akkor: a győzelemért. Még mindig jobban félünk az Amerikai Polgárjogi Szövetség (ACLU) pereitől és a New York Times szerkesztői üzeneteitől, mint az ellenségtől, aki elszánta magát, hogy elpusztítja a nyugati civilizációt.

A háború még sokáig fog tartani, talán generációkon át. Az az öt évvel ezelőtti nap, amiről ma megemlékezünk, nem a legrosszabb nap, amit a háború végéig megtapasztalunk. Bizonyára több szörnyűség és megpróbáltatás vár még ránk, mire mi, ennek a civilizációnak az örökösei, megtudjuk, hogy örököltünk-e elég bátorságot és eltökéltséget is ahhoz, hogy megvédjük örökségünket.”

Gary néhány fontos kérdést vet fel. Igaza van, hogy háborúban állunk, de vajon a megfelelő ellenség ellen harcolunk” Biztos, hogy az iszlám világnézet az ellenség” Valóban csak élet-halál harcként tekinthetünk erre, ahogyan ezt sok kommentátor gondolja? Vajon nem azt olvassuk, hogy, aki féli az Urat “nem fél a rossz hírtől”?1

Pál, Péter és János is arra emlékeztetnek, hogy ne féljünk:

“Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.”2

“Nem féltek semmiféle fenyegetéstől,” írja Péter Ábrahámról és Sáráról. János pedig, mint tudjuk, kijelenti, hogy “a teljes szeretet kiűzi a félelmet.”3

Egyik célom a könyv megírásával az volt, hogy bemutassam, milyen kihívásokkal néz szembe az egyház az iszlám miatt. Ugyanakkor tragikus lenne, ha minderre félelemmel reagálnánk és visszavonulást fújnánk. A következő néhány oldalon szeretném átadni, hogy mit üzen az üldözött egyház a keresztényeknek nyugaton. Hiszem, hogy a korábban leírt bizonyságok négy kihívást állítanak elénk:

Szeretetet mutatni a muszlimoknak az Örömhír átadásával, megbocsátani nekik, amikor megtámadnak bennünket, teljes mértékben Jézust követni az életünkben és igazi, lelki síkon vívott háborúba lépni.

Az első kihívás megértéséhez szeretném olvasóimat magammal vinni egy titkos helyszínre Afganisztán és Pakisztán határán.

2002 első felében járunk, röviddel azután, hogy a koalíciós erők megdöntötték a Talibán hatalmát Afganisztánban. Látogatásunkkor még mindig folytak harcok a térségben és időnként hallottuk, amint amerikai vadászgépek zúgtak el felettünk a közeli Tora Bora hegység felé tartva, ahol az al-Kaida vezetőinek rejtekhelyét sejtették.

Terepjáróval, keskeny hegyi utakon át jutottunk el találkozónk helyszínére és bár minden erőnkkel kapaszkodnunk kellett, hogy ki ne essünk az ülésből, utunk még így is kényelmesnek számított ahhoz képest, hogy helyi testvéreink éjszakákon át gyalogoltak vagy huszad magukkal zsúfolódtak 12 személyes buszokba, hogy találkozhassanak velünk. Jalalabadból, Kunarból és Kandahárból, a Talibán felemelkedésének térségéből érkeztek.

A ránk váró férfiak széles mosollyal, egyesek kézfogással, mások hatalmas öleléssel fogadtak. A sarokban két burkába öltözött asszony ült.

A házban nem volt áram. Gyertyával világítottunk, a kíváncsi szemeket pedig az ablakokra borított plédek voltak hivatottak távol tartani.

Miközben a körülöttem ülő férfiakat néztem, elgondolkoztam, hogy vajon mit szólnának a CIA ügynökei, ha tudomást szerezve összejövetelünkről, hirtelen ránk törnének. A külsőségekből ítélve, valószínűleg az összes jelenlévőt elhurcolnák a Guantánamói bázisra. Isten azonban a szíveket vizsgálja és ez alkalommal nekünk is bepillantást engedett oda. A következő néhány órában egy olyan világban találtuk magunkat, ahová csak kevesek jutnak el és ezalatt meggyőződhettünk róla, hogy létezik őszinte keresztény megoldás a terrorizmus átka ellen.

Néhány pastu nyelvű ének után Alef beszélt először, aki a hagyományos afgán szakáll helyett bajuszt viselt. Elmesélte, hogy a Talibán uralma alatt a szakáll kötelező viselet volt minden férfi számára, sőt, a törvény őrei bármikor megállíthatták az embereket az utcán, amit rendszeresen meg is tettek, és ellenőrizték, hogy a szakáll eléri-e a kívánt hosszúságot. Alef a kezével jelezte, hogy egy férfi ökölnyi hosszúság kellett ahhoz, hogy valaki átmenjen az ellenőrzésen, akinek pedig ennél rövidebb volt az arcszőrzete, azt ott helyben megverték. Elmesélte, hogy a Talibán bukása után első dolga volt, hogy levágta a szakállát.

Menekültté válása előtt Alef ópiumtermesztésből élt, mellékesként pedig rozzsal és zöldségekkel gazdálkodott, de elismerte, hogy fő bevételét a mákból készült kábítószer jelentette. A világ ópiumellátmányának 90 százaléka Afganisztánból származik.

Alef túlélte a Szovjetunióval a 80-as években vívott háborút, de az azt követő polgárháború miatt végül a Pesavar környékén felállított egyik menekülttáborban kötött ki.

Amikor a szövetséges erők 2001-ben megszállták az országot, körülbelül három millió afgán élt Pakisztán északi részén, a törzsi területek határán. Alef kilenc évig lakott ott és sok társához hasonlóan ő is az egyik menekülttáborban ismerte meg Jézust.

Irodalmat tanult, szerette a zenét és szívesen hallgatta a híreket a rádióban. Egy napon új csatornára bukkant, ahol egy férfi Jézusról, mint pásztorról beszélt. Felvette a kapcsolatot a program készítőivel és kért tőlük keresztény irodalmat pastu nyelven.

“Olvastam az Úr Jézus Krisztus csodáiról,” mesélte büszkén. “Feltámasztotta a halottakat és visszaadta a látást a vakoknak. Vízen járt. Amikor számot vetettem ezekről a csodákról, azt mondtam magamnak: “Nincs ember, aki erre képes lenne.” Ezek isteni tulajdonságok.”

Elmesélte, hogy a változás, amit életében tapasztalt ezután, olyan volt, mintha egy másik világba lépett volna. Talán kicsit hasonlóan ahhoz, amit én holland létemre éreztem az afgán hegyekben.

“Nem féltem többé a haláltól!” – mondta Alef.

Természetesen szerette volna megosztani ezt az életmegváltoztató tapasztalatot másokkal, de azért óvatos volt. A feleségének először azt mondta, hogy talált egy új könyvet, de nem árulta el neki, hogy mi volt az. Elkezdett történeteket olvasni neki az evangéliumokból, a felesége pedig egyre jobban figyelt. Tudni akarta, hogy milyen könyvet olvas. Idővel már ketten követték Jézust.

A körülöttünk ülő többi férfihoz hasonlóan Alef is muszlim volt eredetileg és úgy gondolja, hogy korábban nem volt választása.

“Választási lehetőségek nélkül, hogyan választhat az ember? Aztán megismertem a másik lehetőséget és a helyes út mellett döntöttem.”

Alef azóta az Igét hirdeti. Elővett egy papírdarabot, amin hatvan név szerepelt. ?Ezek azok, akiket a tanítványságra tanítok,? mondta.

Alef után Geem következett. Elmesélte, hogy egy álmot látott, amiben egy hatalmas tó közepén rekedt. Nem tudott kiúszni a partra. Egy fehér ruhába öltözött férfi fehér lovon odaügetett hozzá és karját kinyújtva megragadta Geem kezét, majd kihúzta a partra.

“Miért mentettél meg?” – kérdezte a férfitól álmában.

“Meg akartalak menteni, így megmentettelek,” válaszolta neki.

Geem szerette volna megtudni, hogy ki volt a lovas. Kérdésére végül megkapta a választ: Jézus Krisztus.

Bea, a középiskolai tanár, egy igazi mackó volt nagy szürke szakállal. A polgárháborús évekről mesélt és arról, hogy miként lett elege a muszlimok által a többi muszlim ellen elkövetett atrocitásokból.

“Rablás, paráznaság, lopás, korrupció – mindenhol ez ment körülöttem,” mesélte.

Elhatározta, hogy egy összehasonlító tanulmányba kezd a többi vallásról és így ismerkedett meg Jézussal. Először nem értette Isa próféta (Jézus neve a Koránban) személyének jelentőségét, de amikor Alef ellátogatott Bea falujába, kapott tőle néhány könyvet, amelyek megnyitották előtte az evangélium igazságait.

Oaf még gyerekként, egy menekülttáborban találkozott életében először kereszténnyel. Mint kiderült, az angoltanára misszionárius volt és Oaf annyira kedvelte, hogy felajánlotta neki, váljon ő is muszlimmá. A tanár mosolyogva azt felelte, hogy Oaf még túl fiatal ahhoz, hogy erről beszélgessenek, de biztosította a fiút, hogy imádkozni fog érte, hogy többet olvasson és idővel jó döntést hozzon.

Pesavarban Oaf felfedezett egy templomot, aminek volt egy kis könyvtára, így lehetősége nyílt megismerkedni a kereszténységgel. Azonban minél többet olvasott a keresztény hitről, annál több kérdése támadt saját hitével kapcsolatban. Hónapokon át hűségesen gyakorolta az iszlámot és közben tanult. Egy idő után egyre nyugtalanabb lett. Visszatért a kis könyvtárhoz, ahol az egyik tanár segített megválaszolni kérdéseit és jobban megérteni a keresztény hitet. ?Most másoknak segítek a tanítvánnyá válásban,? jelentette ki büszkén ?és már tizennyolcan ismerték meg így az Urat!?

Oaf történetének van egy szomorú része is. Apósa elvitte a feleségét és mindhárom gyerekét és arra kényszerítette őket, hogy vele éljenek, amíg Oaf vissza nem tér az iszlámhoz.

“Két hónapja nem láttam őket,” mondta.

Ott volt még Sheen, egy alacsony, csupa ín, fekete shalwar kamezt viselő férfi. Az ő története nagyon egyszerű, mégis csodálatos.

“Létezik a béke útja és ez Jézus útja,” mondja.

Sheen úgy ismeri a hegyi ösvényeket, mint a saját tenyerét. Éveken át fegyvereket szállított Pakisztánból a mudzsahedinnek Jalalabad térségébe, majd visszafelé ópiummal megrakodva járta végig ugyanazt az utat. Ma egészen másfajta csempészárut szállít. Keresztény könyveket és Bibliákat. A határokat és ellenőrzőpontokat gondosan elkerülve két hét, amíg egy-egy becses szállítmánnyal célba ér. Bár nem tudja elolvasni a csempészett könyveket, hiszen minden második honfitársához hasonlóan Sheen is analfabéta, eddig hét hónapot töltött börtönben, miután egy Újszövetség szállítmánnyal elkapták. Nem értette, hogy a hatóságok miért dühösek rá. Mit akarnak? Az jobban tetszene nekik, ha fegyvereket és kábítószert szállítana?

“A keresztény hitben az emberélet méltóságot és tiszteletet kap. Ez nagyon sok vigaszt és békét hozott nekem. Ebben a hitben tudomást vesznek rólam, törődnek velem. Isten törődik velem.”

Összejövetelünk egyik fő célja körülbelül tizenkét férfi és két feleség bemerítése volt, akik a bontakozó afgán egyház vezetői voltak. A szertartás elején szóltam néhány szót a II. Korinthus 5:17-et idézve, miszerint “ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjálett minden.” Mennyire szerettem volna, ha mások is szemtanúi lehettek volna azoknak a csodálatos változásoknak, amik a körülöttem lévő testvérek életében bekövetkeztek, annak ellenére, hogy valamennyien egy radikálisan muzulmán társadalomban élnek. Túléltek egy háborút, és a történelem talán egyik leginkább fundamentalistának mondható, szélsőségesen legalisztikus szektájának uralmát. Sokan mindenüket elvesztették a törzsi viszálykodások következtében és évekig éltek menekültként. Az evangélium azonban mindannyiukat átváltoztatta!

A szertartás után egy hetvenéves forma, de valószínűleg sokkal fiatalabb férfi jött oda hozzám. Nazim tolmácsom segítségével mesélte el, hogy néhány hónappal korábban stroke-ot kapott, aminek következtében jobb karja megbénult. Imádkozott, hogy a bemerítkezés során Isten meggyógyítsa és most boldogan lengette karját, ezzel mutatva, hogy Isten meghallgatta az imáját.

Később megtudtam, hogy összejövetelünk után Nazim elkezdte írásra és olvasásra tanítani a falujabeli gyerekeket az evangéliumok alapján. Egy reggel, körülbelül két évvel később, a helyi mullah, aki a Talibán tagja volt, többedmagával berontott Nazim otthonába és súlyosan megverték a férfit.

“Miért az Indzsilből (evangélium) tanítod a gyerekeket és nem a Koránból? Csak a Koránra van szükségük,” kiabálták. A mullah megfenyegette Nazimot, hogy ha nem hagy fel ezzel a tevékenységével, legközelebb megölik.

Miután távoztak, Nazim elküldte a feleségét és gyerekeit, hogy gyorsan gyűjtsenek össze mindenkit, akit csak tudnak barátaik és tanítványaik közül. Perceken belül 25-en zsúfolódtak össze kicsi otthonukban. A verés okozta sérülések és fájdalmak ellenére Nazim minden erejét összeszedve átadta becses üzenetét: “Valami nagyon fontosat akarok mondani nektek,” kezdte, majd elmesélte az Úr Jézus Krisztushoz vezető útját és felolvasott néhány részt az evangéliumokból.

“Azáltal, hogy az életét adta értünk, Jézus megszabadított minket a bűn terhétől és helyreállította a kapcsolatunkat Istennel,” mondta Nazim, arra ösztönözve hallgatóit, hogy kövessék Jézust, majd összeesett és meghalt.

A hírt hallva azonnal a János 12:24 jutott az eszembe: “Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.”

Nazim feleségét száműzték a faluból. Új lakóhelyén azonban, a férje által elkezdett szolgálatot folytatva a mai napig fiatal lányokat tanít az olvasásra.

Az afganisztáni Pastu térségében legjobb tudomásom szerint 2000 előtt nem voltak hívő keresztények. A számuk ma több ezerre tehető. Ők az afganisztáni gyülekezet. Titokban, de túláradó örömmel jönnek össze.

Mit gondolsz a muszlimokról ezeket a történeteket hallva? Mit látsz a tüntető vagy menekülő muszlimokban, fenyegetést vagy lehetőség arra, hogy az evangéliumot hirdesd nekik?

“Az én juhaim hallják az én szómat,” mondta Jézus. Vegyük észre, hogy sok muszlim erre a szóra vár. Egy esélyre, hogy meghozhassák döntésüket.

Thea: Brother Andrew négy kihívást azonosított a muszlimokkal kapcsolatban, amikre hívőként szerinte válaszolnunk kellene. Ezek közül az első, hogy ne ellenségként kezeljük őket, hanem vegyük észre, hogy ők is éppen olyan elveszett emberek, mint amilyenek mindannyian voltunk Jézus nélkül és az ő életük is egyetlen módon változhat meg, ahogyan erről ebben az írásban is olvashattunk. Remélhetőleg egy következő posztban lehetőségem lesz megosztani veletek legalább még egyet a maradék három kihívás közül, ami az elsőnél kicsit kellemetlenebb: Vajon mekkora kihívást jelentene az iszlám, ha a keresztények tényleg Krisztust követve élnének?

  1. Zsoltárok 112:7 []
  2. 2. Timótheus 1:7 []
  3. 1. János 4:18 []
Előző posztKövetkező poszt

52 hozzászólás

  1. Nem igazán értem, hogy a muszlimoknak( vagy bármely más vallásúnak) miért kellene áttérniük a keresztény hitre. Azt sugallja a a cikk, hogy az összes többi vallás hamis, kitaláció és hazugság? Ez nagyon ingoványos talaj, mert ez alapján bármely vallás képviselője kijelentheti ugyanezt a saját vallásáról.

    1. Kedves Vexdecore!
      Tudom, a relativizmus korában sokan kényelmetlenül érzik magukat az abszolút igazságok társaságában és Isten személyénél nincs is abszolútabb a világon.
      Ugyanakkor ha belegondolsz, nem lehet minden vallásnak igaza, mert kölcsönösen kizárják egymást ebből. Nem lehet egyszerre igaza a kereszténységnek, ami szerint Isten Fia az emberek között élt emberi testben, és az iszlámnak, ami szerint Istennek nem lehet fia. Nem lehet egyszerre igaza a monoteista és a politeista vallásoknak, mert vagy egy Isten van vagy sok, a kettő nem lehet egyszerre igaz.
      Nem lehet egyszerre igaza annak, aki szerint kétszer kettő négy és annak, aki szerint kétszer kettő az öt.
      Szerintem segítene, ha inkább úgy néznéd a helyzetet, hogy a lényeg Isten személyének a megismerése, illetve annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy létezik-e, és ha igen, Kicsoda Ő és hogyan ismerhetjük meg. Ebben egyetlen vallás sem lehet a segítségedre, maga Isten, már amennyiben Ő létezik, viszont igen. Erről szól a kereszténység. A többi vallás lényege, hogy az ember különöbző rituálék, babonák és gyakorlatok segítségével megpróbálja olyan állapotba hozni magát, hogy az Istennek tetsző legyen. A kereszténység lényege viszont, hogy maga Isten jött le közénk, hogy megismertesse igaz valóját velünk. Vagyis a többi vallásban az ember keresi Istent, a kereszténységben Isten keresi az embert. És mivel Isten kicsit jobb ebben nálunk, meg is találja. 🙂

  2. Nagyon örülök az ilyen történeteknek, bizonyságtételeknek, mégpedig pontosan azért, mert tapasztalatom szerint ilyen események ritkán vannak errefelé. Körülöttem alig történik ilyesmi, lehet azért, mert még én is járni tanulok. Ettől függetlenül viszont reményt ad minden ilyen történet.
    Valóban, nem csak ésszel, hanem szívvel kell olvasni, hittel, máskülönben elillan a benne rejlő üzenet.

    1. Kedves Pál!Sokáig azt hittem,hogy én körülöttem is alig… Így hát,el kezdtem figyelni nem csak körül,de belül is. Azóta “kicsit” mást mutat a kép.

      Ha közlendőm alapján úgy tűnik,mintha ez a világ legtermészetesebb és leggördülékenyebb dolga lenne,az azért van,mert csak laza elnagyoltsággal böktem ide most az egyébként egyértelműt.Mindenesetre a magamban,rejtett világomban való kutatás során már sokkal jobban vigyázok,mit is tartok vagy mondok a környezetemről.Azonban nem ment csettintésre a dolog.(Legalábbis,nálam.) Úgy gondoltam,hogy most már ideje másképpen látnom körülöttem a világot,és már nagyon-nagyon rám is fért.
      Hogy is persze,reményt ad minden ilyen történet,ahogy mondod!És pediglen az a történet a legreményteljesebb történet számodra,ami pont veled történik meg.Benső világunk egy eseményekkel teli világ.Pazarlás lenne nem észrevenni.

      1. Egyetértek, valóban eseményekkel teli, sőt kalandos világ a belső világ. Éppen egyik szobából jöttem ki és megyek át egy másikba – immáron bő egy évtizede. Istennek hála itt sokkal világosabb van 🙂

        1. Naaaaagyon örülök!Annak is,hogy néha ugyanilyen világosan le is írod itt,hogy mit látsz közben! 🙂

  3. Szeretettel küldöm ezt az újabb történetet mindenkinek.

    IŞIK ABLA, muszlimból megtért török születésű keresztény testvérünk oldaláról:

    Egy fanatikus muszlim férfi ezt írta nekem: ?Utolsó csepp véremig, utolsó leheletemig keresni fogom és megölöm. Ez életem célja.?

    Üzenetéhez képet is mellékelt, amin kommandós ruhába öltözve két gépfegyvert tart, fején zöld bandana kendő, amin az ?Allahért? felirat volt olvasható.

    Nehéz szívvel mentem belső szobámba, ahol elsírtam magam. Nem azért sírtam, mert féltettem az életemet. Az életemet már feladtam Jézusért, amikor először jelentem meg a kamerák előtt. Azért sírtam, mert fájt a férfi szívében jelenlévő intenzív gyűlölet.

    Az Úrhoz fordultam: ?Uram, te mit csinálnál? Hogyan válaszolnál??

    Az Úr ezt felelte: ?Emlékezz, hogy ezért a fanatikus muszlim férfiért is meghaltam.?

    Megkaptam a választ.

    Ezt írtam a férfinak:
    ?Azt írta nekem, hogy az utolsó csepp vérig, utolsó leheletig keresni fog és megöl. Én pedig azt mondom, hogy az utolsó csepp véremig, utolsó leheletemig szeretni fogom, mert az én Jézusom azt mondja ?Szeresd az ellenségedet!?

    Két héttel később a férfi válaszolt.

    ?Nem akartam elhinni, hogy ezt írta! Hogyan szerethet olyan valakit, mint én? Hogyan szerethet a maga Istene engem? Hallani akarom a történetét.?

    Néhány hét levelezés után a férfi Jézusnak adta az életét.

    1. Az utolsó mondatot,hogy ki kinek adta itt az életét,talán jobban meg kéne fontolni.Azonban mindig rajongva olvasom az ilyen történeteket,amik efféle “borzalmas” emberek megtéréséről szólnak.Jézus szeretetébe minden teremtmény belefér,így hát biztosan ezekben a másodpercekben is zajlik ilyesmi.Minden élő lélekről szó van.Jézus,az Isten ama báránya,elvette a világ bűneit.Nem csak néhányakét,hanem az egész világét.

  4. Nagyon elfogult a cikk! Amiről ír, az csak csepp lehet a tengerben. Soha nem tér meg az iszlám Jézushoz. Manapság épp ezt látjuk, ugye? 😀
    Szadatot miért is ölték meg iszlám szélsőségesek? Mert Egyiptom volt az első arab állam, mely hivatalosan is elismerte Izrael létezését. Az arabok mindig is utálták a zsidókat. Nem véletlenül! Ahogyan mások sem…

    A napokban volt Hóman Bálint születésének évfordulója. Heisler ezt mondta róla: “náci eszmék mellett végsőkig kitartó, vállaltan rasszista, antiszemita politikus
    “Szörnyű” dolgokat mondott Hóman…

    Thea! Ha egyszer meggyőznél Heisler András igazáról Hóman szavaival kapcsolatban, azt nagyon megköszönném!

    Boldog új évet kívánok!

      1. Kedves Thea!

        Talán néhány elragadtatásról (amik már eddig is történtek)szóló cikket is feltehetnél az oldaladra néha,mondjuk a hajnalcsillag.net oldalról,hogy minél többen láthassák,hogy valójában mi is Isten valódi terve az emberekkel.
        Pl. Barnutiu Gavril,Eudoxia,Jesse Duplantis,és sok más magyar és külföldi emberrel történt szellemi átéléssel kapcsolatos videókat.
        Ezeket a dolgokat már nem elég értelemmel,hanem szívvel kell felfognunk,hogy Istennek mi a terve velünk,akár muszlim,akár keresztény,akár más vallású az ember.
        Már csak azért is érdemes ilyenekkel is foglalkozni,hogy minél kevesebben dőljenek be más elhitetéseknek,mint globalizmus,világvallás,globális felmelegedés,ezotéria,okkultizmus,és egyéb dolgok.

  5. “A videóban valóban nem hallom, látom azt, amit te igen.” ” Te ügyesebb vagy nálam ezek szerint.”
    Nézd, erre nem igazán tudok mit mondani. Arra emlékszek, hogy amikor elkezdtem arabul tanulni, amikor először hallottam arab szöveget, teljesen egybefolyt, nem tudtam a szavakat különválasztani. Sajnos most sem (pár év után) mondhatom el, hogy beszélek arabul, de a szavakat kihallom, és azért vannak szavak, kifejezések, amiket tudok. (érteni többet értek, magamat csak minimálisan tudom kifejezni). Nem azzal van a gond, ha nem érted, nem hallod a szavakat, hanem azzal, hogy erre felállítasz egy elméletet. De ez a te dolgod. Én külföldiként simán kihallom (és ez nem nagyképűség, valószínűleg azért, mert már egy ideje itt élek), az egyiptomiak meg főleg hogy kihallják. Ezt nem érdemes tovább ragozni szerintem.

    “És én ezt egyes egyedül állítom kedves Xenia, velem szemben, a másik oldalon meg vagy te és a keresztény világ 98-99%-a.”
    Ezzel nem tudom, mit akartál mondani. A linkjeid nem azt mutatják, hogy egyedül állítod, hiszen nagyon sokan fake-nek tartják a videót. Ha ez tesz boldoggá, nyugodtan keress rá a holdra szállásra, az is meg van cáfolva. Nem tudsz olyan dolgot mondani, aminek a cáfolatát nem találnád meg a neten. Ha most jelennének meg videók a Hitler-idejében levő koncentrációs táborokról, valószínűleg azt sem hinnéd el, mert tele lenne cáfolattal a net. Továbbra sem tudok mást mondani, csak azt, hogy nagyon sok embert boldoggá tenne, ha ezek valóban hamis videók lennének, és a szeretteik igazából élnének és virulnának, és egyszercsak felbukkannának. A valóság sajnos ennél sokkal prózaibb. 🙁

    1. Drága Xenia,
      A net és persze nem csak az, tele van a Biblia és ISTEN cáfolataival, de valahogy nekem mégis sikerült rátalálnom az igazságra velük kapcsolatban. Jó nagy bajban lennék most, ha anno feladom a keresést, csak azért mert a net tele van pros-and-cons véleményekkel. Ha valamit keresel, nyilvánvaló, hogy hazugságokkal is fogsz találkozni menet közben, nincs ebben semmi váratlan, sőt, én azt veszem észre, hogy odakint kevesebb az igazság, mint a hazugság, de az is lehet, hogy csak én látom így. Ezzel csak azt akarom üzenni, hogy az igazság is ott van a sok hazugság között, így nem szabad leakadni és egy indifferens váll mozdulattal és azt mondani, hogy “A neten mindent megtalálsz, és mindennek az ellenkezőjét is”, mert ezzel nem mást üzensz másoknak, minthogy ma már semmi értelme az igazságot felkutatni és mindent a helyére tenni, oda ahová való. Azért nagy kár, hogy nem akartál rátalálni az igazi énedre,..de megértem. Isten áldjon.

      1. “de valahogy nekem mégis sikerült rátalálnom az igazságra velük kapcsolatban”.
        Akkor még van remény felőled… 😉
        “A neten mindent megtalálsz, és mindennek az ellenkezőjét is?, mert ezzel nem mást üzensz másoknak, minthogy ma már semmi értelme az igazságot felkutatni és mindent a helyére tenni, oda ahová való. ”
        Éppen nem ezt üzenem, de ha neked ez jön le, akkor mindegy. A lényeg az lenne, hogy ne a netes találatokra hagyatkozz, hanem pont hogy járj utána az igazságnak. Ha máshogy nem megy, akkor állj fel az íróasztal mellől. Menj el, beszélgess hús-vér szíriai menekültekkel (ma már Európában is vannak szép számmal), és kérdezd meg őket, hogy tényleg szörnyűségeket csinál-e az ISIS, vagy igazából a neten található videók mind hazugság, és valami összeesküvés eredménye. A válaszokból rájöhetsz az igazságra szerintem. A neten is találsz erről információt, de számodra az nem hiteles, ezért lenne jobb, ha saját füleddel hallanál szemtanúk beszámolóit. Isten áldjon!

        1. Xenia,
          “Éppen nem ezt üzenem, de ha neked ez jön le, akkor mindegy. A lényeg az lenne, hogy ne a netes találatokra hagyatkozz, hanem pont hogy járj utána az igazságnak. Ha máshogy nem megy, akkor állj fel az íróasztal mellől.”
          Az én üzenetem meg az, hogy nekem nem kellett felállnom az íróasztal mellől,ahhoz hogy kiderítsem a szóban forgó videó hamisságát. Lásd a feltett Fox News híradós részvideót, amelyben azt állítják, hogy a szakemberek szerint, a híres kivégzés, nem ott és úgy történt, mint, ahogyan azt prezentálva van.
          “Magyarul” szólva az egész videó, úgy fake ahogy van. Case closed!
          Nos ezek a valós tények, ha tetszik neked, ha nem. És ez volt a többi Jihadi John videók esetében is.
          Gondolom, mára te is rájöttél, hogy az IÁ nem csak úgy önmagától jött létre a semmiből, és arra is, hogy valójában kik állnak a háttérben, kik irányítják és pénzelik ezt az egész őrületet.
          Abban is biztos vagyok, hogy ezekről nem a gyüliben szereztél tudomást, hanem az íróasztalod mögül,…ergo te is a netet használód, akárcsak én. Tulajdonképen most is ennek segítségével kommunikálunk, nem igaz?
          Amúgy vannak valódi lefejezős videók a netten, láttam ilyeneket sajnos. Férfiként sem volt könnyű végignézni. Annyit azért elárulhatók, mért köze van a témához, hogy technikailag nem egy egyszerű kihívás az egy db. késsel való dekapitáció. Legalább 2 embert igényel a művelet. Az áldozat ilyenkor ösztönösen viselkedik,…reflexből megfeszíti izmait, így görnyed, rángatózik,…. nem ragozom tovább. Aztán még ott van a többi “apró” tényező. A kés mérete és élessége, a történetben résztvevők személyek mérete, súlya és ereje, a talaji viszonyok,….a profi, vagy kevésbé profi elkövető pszichés állapota, hidegvérre, “vérhőmérséklete” ,… az áldozat végtagjainak helyes, vagy helytelen megkötözése,…maga a vágás “helyessége”, egyéb esetleges külső hatások.
          Továbbá kedves Xenia, sosem mondtam olyant, hogy azok az igaz muszlimok nem végeznek ki embereket és olyant sem, hogy emberek tömegei nem kényszerülnek a menekülésre emiatt,….ezeket csak te állítod rólam. Azt viszont állítottam nem is egyszer, hogy nagyon sok minden nem az, aminek látszik, amit egyesek nagyon elszeretnek hitetni velünk. Én általában utána járok a dolgoknak, te ezek szerint nem annyira. Persze nem vagy vele egyedül, mondhatni ez ma a jellemző.
          Sok mindent meg lehet találni a netten, így az igazságot is, ha elégé kíváncsi és kitartó vagy, szóval nem a net itt a probléma,….hanem azok a személyek, akik az időnként felmerülő informáltsági hiányosságaikat a net megbízhatatlanságával illetve a konteókkal próbálják magyarázni, álcázni magát.

          Jézus mindig szelíd volt a tudatlan emberekkel, de ki nem állhatta a hipokritákat. És ennek nem egyszer hangot is adott.

        2. Kedves Adrian!Nekem kifejezetten kedvemre való az érvelésed ebben a beszélgetésben.Viszont én egyáltalán nem értek ehhez a témához,úgyhogy nem folynék részletekbe bele.Mindenesetre,számomra inspiráló,hogy már nagyon régóta azon a véleményen vagy,hogy jobban meg kéne néznünk a dolgokat,mert a szemünk nagyon-nagyon könnyen becsapható.

          Minden ember azt a hazugságot hiszi el a legkönnyebben és a legszívesebben,amit maga is hazudna.(!!!) Mindig “ezek” mondják meg nekünk,hogy mi a félelem,meg azt is,hogy mi fájjon.Reményeim szerint azonban végül kellően meg fogunk erősödni mindannyian,és végül az Istenben való hitünk megszilárdul annyira,hogy a halál,a gyász és a fájdalom híre annyit sem fog jelenteni nekünk,mint az árnyék éjjel. 🙂
          Habár szerintem mindez már most sem számít létezőnek,de valamiért folyton-folyvást igényt kreálunk rá…

        3. Kedves Adrián, akkor nézzük meg a tényeket, és nézzük meg az állításaidat.
          Adott egy pár egyiptomi keresztyén, akik Líbiában dolgoznak. Tartják a kapcsolatot a szeretteikkel. Egyszercsak ez a kapcsolat megszakad. Az otthonlévő hozzátartozók kérdezik a többieket ugyanarról a településről, hogy az ő hozzátartozójukról van-e hír. Kiderül, hogy róluk sincs hír. Aggódnak, félnek, reménykednek. Aztán egyszercsak kijön ez a videó.
          Vajon azt mondanád a hozzátartozóknak, hogy nyugodjanak meg, kamuvideó? Reménykedjenek, hogy egyszer még visszatérnek a szeretteik, mert teljesen egyértelmű, hogy nem igaz az egész?
          Ha te azt akarod hinni, hogy nem az ISIS áll az egész mögött, hanem esetleg mások ölték meg ezeket az embereket, másképp haltak meg, felőlem nyugodtan higgy benne, a tényen nem változtat, azon, hogy a szeretteik többé nem láthatják őket itt ezen a földön.
          De te továbbmész, nemcsak azt a videót nevezed kamunak. Miután megnézted a Szabados Ádám honlapján linkelt videót (http://divinity.szabadosadam.hu/?p=13196), hazugnak nevezed az ott megszólaló keresztyént is. Egyszerűen nem ismered fel Isten munkáját. Olyan, mintha te magad sosem tapasztaltad volna meg, mintha nem lett volna átélésed az Úrral, és emiatt nem ismered fel, nem tudod elhinni azt sem, ha másban munkálkodik az Úr. Isten minden gyermeke számára, aki megtapasztalta a bűnei bocsánatát, egyértelmű, hogy bűnbocsánatot olyan ember felé, aki nekünk óriási veszteséget okozott, csak Isten tud kimunkálni. Ez a keresztyén megbocsátott azoknak, akik megölték a testvérét. És hálás azért, hogy a videón elhangoznak az utolsó szavak, amiben Jézust hívják segítségül. Erre te kamunak nevezed az egészet, hazugnak azt, aki megszólal, és bebizonyítod magadnak, hogy a kérdéses szöveg el sem hangzik a videón. No more comment.
          Ez nemcsak itt, hanem a többi hozzászólásodban is megnyilvánul. Olyan, mintha csak egy elméleti döntést hoztál volna az Úr mellett, de még az sem teljes, mert hiába hiszed el a Bibliát, nem tudod elhinni, hogy ugyanazok a dolgok ma is megtörténhetnek. Oké, hogy Pál apostol látomást látott, és Isten teljes pálfordulást hozott az életében. De nehogy már ugyanez ma is megtörténjen a muszlimok között. Egyszerűen kamu, hogy a muszlimokat is látomásokon keresztül indítja el Isten az Ő útján…
          Kívánom, hogy legyenek személyes megtapasztalásaid az Úrral, éld át, hogy Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, legyen kapcsolatod hús-vér keresztyénekkel, akiknek az átéléseiből szintén épülhetsz. Ha személyesen megtapasztalsz dolgokat, akkor talán nem lesz nehéz elhinned, hogy mással is megtörténhet hasonló. Isten áldjon!

  6. Ez az Alef,egy gyilkos.
    Lehet,hogy közvetlenül soha sem ölt meg senkit,de a heroinnal felmérhetetlenül sok embert tehetett el láb alól világszerte.Bizonyára voltak,akik túlélték a ténykedését,de belenyomorodva ebbe,élő hullává váltak és emberi vonatkozásaik többé már nem maradtak felismerhetőek.Ez az Alef ilyen nagy szabású kábítószer, a legesleggyilkosabb kábítószer termelőjeként,ki tudja hány embert ölt vagy nyomorított meg,ki tudja hány családot zúzott szét ténykedésével és ki tudja,hány temetést okozott,botrányt sok-sok rokonságon belül,anyagi és mindenféle romlást egy nagyszámú népesség körében.Kit érdekel,hogy ez az Alef muzulmán-e vagy éppen hottentotta.A Corleone-félék ugyanezt teszik keresztényként.Ez az Alef,egy gyilkos.Egyének,kisebb és nagyobb közösségek szétzilálója.Egy igazi fegyver.Tényleg felmérhetetlen,hogy hány és hány embert tett ilyen módon lapátra,csak hogy ő maga mentse a koszos kis irháját.

    Mind e helyett…

    Igazság szerint,mielőtt az ember kihullhatott volna Édenből,Isten a legmesszebbmenő szerelmes gyöngédséggel már vissza is helyezte őt oda.Szerintem ne kérdezzen senki senkiről semmit.Ne akarja tudni!És én sem úgy kezdtem ezeket a sorokat,hogy ez az Alef egy gyilkos.Sem Sheen vagy a többi.

    Ne már!De akkor ki marad a pokolban..?A tolvaj?Hiszen ő a legelveszettebb!Jézus pedig pont azért jött,hogy megtalálja az elveszetteket.Már pedig,akkor ők meg is vannak találva.Valójában,mielőtt már elvesztek volna.
    Szerintem.

    1. Elég kusza amit írsz.. nem is igazán értem mire akarsz kilyukadni..

      Ha arra hogy Alef egy gyilkos a törvény szerint akkor arra azt mondom én is.. és több mint valószínű hogy te is hacsak nem éltél magányosan egy szigeten eddig.Mert bizony volt már, hogy gyűlöltem valakit aki nagyon ártott nekem vagy a barátaimnak. ( nem kell ahhoz fizikálisan ölnünk hogy a törvény szerint gyilkosok legyünk)
      Sőtt loptam is..
      A világ folyton csak mérlegel kis bűnök meg nagy bűnök között, de Istennél mindegyik halálos és elválaszt, mindegy mekkora.

      De Jézus a gyilkosokért a tolvajokért a paráznákért a bűnösökért jött..

      Ez a mi nagy SZERENCSÉNK!
      Pokolban pedig az marad aki nem ismeri el hogy bűnös és nem kéri a megváltást.
      Ennyire egyszerű nem kell ezt túlbonyolítani..

    2. Komoly “fogás” van a legfontosabb és megingathatatlannak tűnő véleményeden, hogy “titokban” mindenki üdvözül, ám JÉZUS nem ezt mondta nekünk hm.
      “Aki hisz és megkeresztelkedik üdvözül, aki nem hisz, ELKÁRHOZIK”. A SZÍVED olyan lehet, mint az Úré, aki mindenkinek felkínálja a megbocsátást, mert mindenkit megváltott. CSAKHOGY nem fogadják el…
      Vajon Ádám-Éva elfogadta-e a Paradicsomot “feltétel nélkül”?! ugye, nem 🙁 Mert meg kellett kóstolni azt az EGYETLEN tiltott gyümölcsöt 🙁
      Van egy olyan érzésem, mintha neked, kedves Oszkár volna valami az életedben -bocs – ami tiltott, és ezzel kendőzöd el. Bocs. Elég kemény, merész feltételezés.
      Nem tudom másként elképzelni, hogy FIGYELMEN KÍVÜL HAGYOD amit Jézus mondott. Nem, nem mindenki csak lehet VÁGYNI ARRA, ahogy az Úr Jézus is erre vágyik. KELL HOZZÁ EMBER IS – a zene sem szól “magában” vannak rezonanciák … anélkül ÉRTELMETLEN !
      Belátod-e vagy sem … reménykedj 🙂

      1. Félreértés lehet: ne a belátásban reménykedj miután én ‘kioktattalak”, hanem, REMÉNYKEDJ abban hogy sokan: ‘majdmindenki 😀 üdvözül…

      2. Kedves Éva!Dehogyis veszem kioktatásnak.Utalásodat az életemben való tiltott dologra,sajnos nem értem.
        Azonban…
        “Ímé az Istennek ama báránya,a ki elveszi a világ bűneit.” (János 1:29)
        Látod,ez egy bűn nélküli világ.Valójában tehát nem lenne okunk félni és kételkedni.

        1. Azt tudtad, hogy Isten két módon ítéli meg az embereket? Vagy a törvényen keresztül, vagy a hiten keresztül. Ha “csupán” hiszel és elfogadsz, nem kell a bűneid árát megfizetni. Ha viszont nem hit által akarsz üdvösséget nyerni, akkor a bűneiddel kell tételesen elszámolni. Sokan választják a másodikat. 🙁

        2. Szia Herceg!Attól tartok,hogy én a második “kategóriába” tartozom.Nem vagyok ugyanis különösebben a hit bajnoka.Azonban (örök)életben tartó mentségem,Jézus.Tőle származom,a Megváltása okán.Persze,nem csak én,hanem mindannyian,ahogy te is.Jézus pedig a Bárány,aki elvette a világ a bűneit.(János 1:29) Szóval,akkor milyen bűnökről is beszélünk? 🙂

        3. Nem értelek Oszkár, hogyhogy a másodiiiik? Épp írod, “bűn nélküli világ” amit Jézus ugyan nagyon akar, de nem mindenki teszi bűneit a keresztfára!
          Tételes elszámolás? Sátán minden hazugságával, aminek bedőltem? Uram, irgalmazz!

        4. Igazad van,Éva.Csak próbáltam viszonyulni Herceg soraihoz.Tényleg nem lett annyira szerencsés.De ez csak egy kis intermezzo,nincs különösebb jelentősége.Azt akartam mondani vele,hogy valójában én sem a nagy hitemről vagyok híres.Nem éppen én vagyok a hit embere.Annyit azonban készpénznek veszek,hogy -a te szavaiddal élve- amit Jézus nagyon akar,az meg is lesz.Már meg is van.Ha azért jött az Isten báránya,hogy elvigye a világ bűneit,akkor Ő meg is fogja tenni.Elviszi,sőt már el is vitte a világ bűneit.Mert ezért jött.

    3. Kedves Oszkár!
      Igen. Az elveszettek is megtaláltatnak, de azért egy kicsit szenvedniük is kell, hogy megértsék ők is szenvedést okoztak. Így megtapasztalva a szenvedést(pontosan azt amit okoztak) elkerülhessék legközelebb. Egy idő múlva a rendszer részeként nem akarnak szenvedést okozni a másiknak- mintegy saját maguknak- mert elkülönültségük illúzióját(az egésztől) megértették.
      Az illúzió is szükséges, mert felejtés nélkül nincs rátalálás, és ez az egész teremtésnek a lényege, a ciklikusság.
      Jézus pontosan elmagyarázott mindent és folyamatosan tanít, ahogy Isten is folyamatosan teremti a világot, különben nem is lenne. Lehet, hogy számunkra nem mindig felismerhető formában, de gyakorlatilag ez történik.
      Azért jó volna mindent érteni, de az ez-irányú akarat valahogy ellentétesen működik, legalábbis nálam. Megengedni a dolgokat meg nem olyan könnyű-legalábbis nekem.

      Boldog Újévet mindenkinek!

      1. Kedves Balázs!Elgondolkodtató,amiket írtál.Tetszik a meglátásod erről az egységesnek nevezett (vonatkoztatási)rendszerről.Mint megértési és tanulási folyamat,ugye?Amit én valóban annyira egynek vélek,hogy szerintem ez az egység,igazából ez az egészség Jézusban,sosem bomlott fel.Szerintem még mindig Édenben vagyunk,méghozzá eredeti,bűn nélküli állapotunkban.Legfeljebb -ahogy írtad- elfelejtettük.
        A ciklikusságra tett megjegyzésed viszont sajna nem nagyon jött át nekem.Nem igazán értettem.
        Aztán meg,hogy Isten folyamatosan teremti a világot?Én is gondoltam már erre,de ilyen mélységeibe nem látok bele.Ezt én is sajnálom,akárcsak te,de tényleg nem biztos,hogy most ennek a titkai a legfontosabbak számunkra.

        Folyamatos teremtés…Hmmm…. Ennek a felvetése az általános relativitás elméletet juttatta eszembe.Ennek tükrében viszont ilyen “folyamatos teremtés” esetén,nem lehet helyesen értelmezni a “hol?” és a “mikor?” című fizikai jellemzőket.Szóval,az a rendszer,amit te is említettél,nemigen bomlik két részre: időre,meg térre.Akkor,hol van itt a folyamat..?És mégis van folyamat!De nem fizikai módon.Ha pedig ejtjük a fizikát,akkor csak a találgatás marad ezt illetően. (Igaz akkor is,ha nem vetjük el a fizikát.Ugyanis,a fizika mindenről nagyon szépeket tud mondani,kivéve az időt, a teret,az energiát,meg az anyagot – egyszóval,a fizikát.)

        Visszaugorva első sorodra,azzal fejelném még meg,hogy nem az elveszettek is,hanem CSAK az elveszettek találtatnak meg. 🙂

        1. Kedves Oszkár!

          Lényegében nincs is értelme a térnek és időnek. De világunk meghatározói, szóval van. Ez ellentmondásnak tűnik, de mégsem az. Ha belegondolunk, hogy semmi nem létezhet a térben, ha nem létezik az időben,
          Ami egy nanoszekundum ideig sem létezik, az van?, létezik? A tér nem elválasztható az időtől, ezért mondják téridőnek. A rajzlap. Sok régi irat ezt hívja szentléleknek, mely kiárad mindenre, mindent áthat..
          Ebben zajlik világunk általunk felfogható dolgai, A linearitását a tárgyak stb. térben történő helyváltoztatása -ami maga idő- adja.
          Minden maga az idő, az Íge. János mondja-minden az Ígéből lett. Az atomok is, és minden az idő különféle megnyilvánulása, így a tér is-jól látod. Az örök jelen(pont) a rendszer forrása, Istennek is hívják. A legkisebb és legnagyobb is egyben.
          Kérdezz meg bárkit, akár itt: mondja el mi az a szentlélek, de tényleg magyarázza el, akárcsak az Íge fogalmát. Nagyon zavaros a kép a fejekben. Misztifikálnak.
          Nekem egy öreg pap magyarázta el, de még nem teljesen értem, De a szentiratok igazat szólanak, kérdés értjük-e? A papban biztos vagyok,
          Amúgy nem ez a lényeg, ebben is igazad van. Számunkra a rendszer megértése csak annyiban fontos, hogy felismeréseink révén félelmeink oszladozzanak.
          Persze aki még azzal küzd, hogy Isten személy, akkor is egy bácsit vagy egy nénit , vagy akárkit hisz ha bármit is mondanak neki. Isten lehet személy és bármi más is. Nemhogy lehet, hanem az is. Vagy el tudunk képzelni egyetlen atomot is , amiről Ő nem tud? És ha nem Ő akkor honnan jön? Micsoda ? Mi lehet az Atyán kivűl? Az egonk, mely történetesen kell, ez különlétünk magja, (külön)létezésünk alapja. Ego elhagyása belátás a rendszerbe. Itt viszont komoly küzdelem van, hát nem egyszerű a világ.

  7. Nem komolyan kérdezem, csak amolyan provokatív szándékkal. Miért hirdessük nekik mi az evangéliumot, hogy megtérhessenek, mint ahogyan azt a Bibliában is olvasgatjuk a Róm 10:17-ben, ha nekik amúgy is folyton megjelenik almukban “Jézus” és úgy térnek meg?

    1. “Ő pedig megkérdezte: “Ki vagy, Uram?” Az így válaszolt: “Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned.” – Apostolok cselekedetei 9:5-6

      Még Pál apostolnak is, aki pedig “nem embertől vette” az evangéliumot, amit hirdetett nekünk, még neki is szüksége volt a testvérek útmutatására, főleg eleinte.

      A másik pedig, hogy azért arányaiban szerintem jóval kevesebb ember jut el így a megtérésre (a fenti részletben és az egész könyvben ez az egyetlen ilyen eset). Ez inkább csak elindítja őket a megfelelő irányba és erről se feledkezzünk meg:
      “Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek.” János 20:29

      Abban viszont biztos lehetsz, hogy ha mi elbukunk abban, hogy elérjük azokat, akik keresik az Igazságot, Isten nem hagyja őket cserben.

      Még egy fontos dolog: Sátán mindenben megpróbálja utánozni Istent és ezáltal elhitetni sokakat. Az viszont óriási hiba lenne, ha ezért mindennek hátat fordítanánk, amihez hozzányúl. Inkább tanuljunk meg különbséget tenni az eredeti és a hamisítvány között.

  8. Kedves Thea!

    Neked mi a véleményed Ferenc pápa karácsonyi beszédéről,hogy szerinte ez volt az utolsó karácsony?

    1. Kedves István!

      Egyrészt a hírt nem sok forrás erősíti meg, a legtöbb említés hasonló oldalakról származik, másrészt a mondat inkább úgy hangzik, hogy egyesek számára ez lehet az utolsó karácsony, ami minden karácsonykor így van.

      A szóban forgó mondat angolul:
      ?While the world starves, burns, and descends further into chaos, we should realise that this year?s Christmas celebrations for those who choose to celebrate it may be their last?.

      Magyarul valahogy így hangzik: “Miközben a világ éhezik, lángokban áll és egyre nagyobb káoszba süllyed, vegyük észre, hogy az idei karácsony, azok számára, akik megünneplik, az utolsó is lehet.”

      Abban biztos lehetsz, hogy nem ez volt az utolsó december az emberiség történelmében.

      1. Kedves Thea!

        Időnként az jut eszembe,hogy a sátán és a sátánista globalisták valójában mennyire gyengék,gyávák,és,amint az emberek befogadnák Jézus Krisztust a szívükbe minél többen,ők annál többet vesztenének az erejükből,és ehhez lázadni sem kellene,mert abból is tudnának profitálni.
        Ahol teljes szeretet van,oda nem lopózhat be félelem és gonoszság.Te hogyan látod?Persze ehhez az önközpontúság megszűnése is elengedhetetlen szerintem.

        1. Kedves István!
          Ez így van. Sátán egyetlen fegyvere a megtévesztés, hogy ezzel rávegyen embereket arra, hogy Isten helyett az ő akaratát teljesítsék.
          És igen, a válasz és a megoldás Isten szeretete, csakhogy ennek elfogadása minden ember egyéni döntésén alapul.
          Jézus így jellemezte a világ állapotát:
          “Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának. Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek;” János 3:19

      2. sziasztok
        ezt a hírt én is hallottam, hogy utolsó karácsony.
        a médiában sok hazug, megtévesztő az eredetit kiszínező hírek hangoznak el.
        ez is a megtévesztés, hitetés eszköze, vigyázni kell velük.
        ugyan akkor viszont sok igaz megtörtént eseményt hallgatnak el a médiában, mert az kínos lehet vagy nem az ő érdeküket szolgálja ha nyílvánosságra kerül.
        csúnya és hazug világban élünk, még a próféciákat is megpróbálják hamisítani, ál, hazug “próféciákat ” gyártanak és úgy tűnik hogy az igazi Isten által adott jövőbeni események következtek be.
        legyünk éberek és ne higyjünk mindent el.
        ne legyünk hiszékenyek, hanem hívők, Krisztusban és az Igazságban hívők

        1. Az egyik ilyen hazugság például az, amikor a nem csak “keresztény” weboldalak azt írták le, és mindenkimás azóta is híreszteli, hogy a 21 lefejezett egyiptomi “kopt keresztény” (bocs, állítólag eggyel többen voltak, de a 22. “nigériai keresztény” áldozat, most valamiért nem volt fontos reklámozni illetve őr is szenté avatni), utolsó szavaik a “Ya Rabbi Yasou”.
          1. Többször megnéztem és meghallgattam a videót, de se nem tudtam megszámolni őket, se nem voltam képes hallani utolsó szavaikat. Egyszer hallani egy Jásu féle felkiáltás (Yasou), csakhogy a egyiptomi kopt hívők nem így ejtik ki Jézus nevét, hanem a “Jészú” , Rábbi Jészú hangzással. Amúgy vannak már ezzel kapcsolatos cáfoló videók is, de ezt most hagyjuk.
          2. A szóban forgó videót az ISIS készítette. Állítólag. Nem furcsa egy kicsit, hogy ezek az muszlimok, akik tiszta szívből utálják a kereszténységet, nem egy kereszténységet demoralizáló videót tesznek fel a nettre, hanem egy un. mártír halál jellegűt, ami világszerte pont az ellenkező hatást váltja ki a többi kereszténynek nevezett hívőkből. ???
          Aztán, ha ez még nem lenne elég “Dzsihádi John”, a videó végén azzal fenyegetőzik, hogy: “?And we will conquer Rome, by Allah?s permission, the promise of our Prophet, peace be upon him,?
          Ezzel nem mást akartak üzenni a világnak, minthogy az igazi ellenség, azaz a kereszténység főhadiszállása maga Rómában található és az nem más, mint Romai Katolikus Egyház. Valóban az lenne a keresztény egyház feje? Gondolkozzatok, használjátok a fejeteket, mert nagy megtévesztés van kialakulóban.

        2. Érdekes, hogy ennyire profi lettél az egyiptomi arab nyelvben, Adrian 😉
          Én személy szerint tisztán kihallom a “Ya Rabbi Yasou” (segítségképpen valahogy így ejtik: Ja rabbi, jeszua), ellenben a Rábbi Jészu hangzással még nem találkoztam, pedig ez a kifejezés elég sűrűn elhangzik errefelé.
          3:27 körül lehet itt hallani:
          http://shoebat.com/2015/02/15/watch-video-isis-savages-beheading-twenty-one-coptic-christians-saw-martyrs-beheaded-name-jesus-fulfilled/

        3. Xenia,
          Nem lettem profi, sőt még a fülem sem olyan jó mint a tiéd,…ezért szoktam inkább a szimatomra meg a szememre hagyatkozni. Gondolom te tisztán láttad a lefejezéseket is, mert nekem az sem sikerült,….igaz nem voltam vele egyedül.
          Egy kis angol mainstream a témában azért sosem árt. https://www.google.hu/search?q=SIS+Beheads+21+Egyptian+Christians+-+FOX+admits+ITS+A+FAKE!!!&oq=SIS+Beheads+21+Egyptian+Christians+-+FOX+admits+ITS+A+FAKE!!!&aqs=chrome..69i57.4137j0j4&sourceid=chrome&es_sm=93&ie=UTF-8

          Megmutatom hol gyakoroltam a hangzást,…hol vetődhettem árnyékra. Egyébként szép kis dal.
          https://www.youtube.com/watch?v=nUhKdg90NJo

        4. Biztos más a fülünk, Adrian, mert én ebben a dalban is “Ja Rabbi Jeszua”-t hallok (ha magyarra akarom áttranszkriptálni), nem Jészu-t.

        5. A fake dologról meg annyit, hogy a családtagok örülnének a legjobban, ha nem lenne mindez igaz… Egyébként valószínűleg ugyanígy nem fogja elhinni azt sem az internet népe, amikor az antikrisztusi időkben a keresztyének hasonló sorsra jutnak. Tulajdonképpen nem történik semmi, az ISIS sem létezik, menekültek sincsenek, mindez csak a média átverése 😉

        6. Xenia,
          “Internet népe” megjegyzésedre reagálnék. Mond kedves Xenia, te személyesen is ismered azokat az embereket és családjaikat, vagy csak a tv, számítógép monitorján, média felületein találkoztál velük? Már a múltkor is reagálni akartam egy ehhez hasonló hipokrita mondatodra, de mivel nem én voltam az akkori beszélgetőpartnered gondoltam megkíméllek tőle.
          Szóval mond, te honnak tájékozódsz olyankor, amikor nem a saját környezetedről van szó?
          És még valami. Szerinted nem is léteznek fake hírek, fake videók a netten, meg a tévében?

        7. A neten mindent megtalálsz, és mindennek az ellenkezőjét is. Az a gond, hogy te a netből táplálkozol. De erről felesleges vitatkoznunk, mert beálltál egy irányba, ahhoz próbálsz bizonyítékokat gyűjteni, és ha kiderül, hogy valamiről rossz volt a feltevésed (mint pl. hogy nem hangzik el a Ya Rabbi Yasou a videón), akkor sem vagy hajlandó álláspontot változtatni. Pedig ehhez a nyelvet sem kell tényleg ismerni, csak sima logika. Szerintem megnézted azt a videót is, ahol az egyik áldozat testvére beszél. Ha nem egyiptomi arab nyelven hangzott volna el a videón, akkor nyilván gyanús lett volna neki, hogy ki vágta össze, és akkor még esetleg remény is lett volna számára, hogy fake az egész.. Itt a helyi tévében megszólaltatták a hozzátartozókat, nyugodt lehetsz, nem színészeket kértek meg, hogy játsszák el, hogy elveszítették a hozzátartozójukat az ISIS-nek köszönhetően. Láttam sajnos a helyi muszlimok reakcióját is az egészre.
          A fanatikusok gondolkodásmódját is úgy tűnik, hogy nem ismered. Ők nem mérlegelnek dolgokat, nem arra számítanak, hogy egy ilyen videóval majd megnyerik Európát a maguk számára, és nem gondolkoznak azon, hogy vajon mi lesz, ha pont az ellenkező hatást váltja ki az európaiakban, mert a mártírok mellé állnak. Ők egyszerűen azt teszik, amit az istenük parancsol. És ezek a videók, bármennyire is együttérzést váltanak ki a normál európai ember szívében az áldozatok felé, a muszlimok, főleg a szélsőséges muszlimok reakciója teljesen más. Nem véletlenül csatlakoznak sokan az Iszlám Államhoz, az ilyen jellegű videók és képek hatására. Számukra ez Allah nagyságát mutatja, hogy végre visszaadják az istenük dicsőségét, megmutatják a keresztyén kutyáknak, hogy ki is az úr. A muszlimok nem tesznek különbséget valódi és névleges keresztyének között. Számukra az európaiak, amerikaiak mind keresztyének. Csak 3 vallást ismernek el: muszlim, keresztyén és zsidó (a Könyv népei), tehát olyan, hogy ateista, számukra nem létezik. A kereszteshadjáratokat annak idején a pápa indíttatta, ezért akarnak Rómán is bosszút állni (ezért hangzik el az a szító beszéd a videón). De számukra minden európai egykutya, legyen az keresztyén, vallásos vagy ateista.

        8. Még egyszer,
          A videóban valóban nem hallom, látom azt, amit te igen. Azt már elmondtam, hogy mit hallottam és azt is, hogy amit én JÁ…-nak hallok rajta azt a egyiptomiak JÉ…-nek ejtik. Te erre azt mondtad, hogy rosszul hallom. Nézd elég nagy és sokféle háttárzaj, hörgések, zene még mit tudom ln mik keveredik azokban a másodpercekben a videó hangfelvételében. Te ügyesebb vagy nálam ezek szerint.
          Ami pedig a látnivalót illeti én annyit látok, mind egyébként minden egyes Jihadi John kivégzős videóban, hogy magyaráz, fenyegetőzik ,hadonászik a nagy késével, aztán a lefejezést már nem látni. Most sincs ez másképp,…előretolják azokat az embereket a hasukra, aztán konyec filmá, jönnek a montírozások, meg a film, fénykép összevágások. Szerinted ezzel sincs semmi baj. Szerintem meg baj van. És én ezt egyes egyedül állítom kedves Xenia, velem szemben, a másik oldalon meg vagy te és a keresztény világ 98-99%-a. Gondolom ez még eszedbe sem jutott. No de sebaj, megmondom mi legyen addig is. Válaszold meg kérlek, és most már másodszorra kérlek meg rá, a fentebb feltett kérdéseket. Remélem meglesz hozzá a kellő őszinte alázatod.

      3. Akik ÜNNEPLIK a Karácsonyt(mint Jézus születését), könnyen lehet, hogy ez az utsó volt nekik. Számomra így hangzik és valószínűsíthető, hogy igaza is van. Talán nem is olyan körmönfont ez a Pápa, mint régebben gondoltam. Talán igazat szól.
        Több forrás is hasonlóan vélekedik, de az időpontot senki sem tudja, csak az Atya. Mindenesetre közel a vég.

      1. Belenéztem, de nem tudom végigolvasni … 🙁 viszont kalandoztam ott egy kicsit 🙂 Mondd, te katolikus vagy? Én igen, de mégis az evangélikus Basilea Schlink-kel értek egyet Assisiben történtekkel kapcsolatban: itt egy FONTOS írás a békéről meg a “vallásokról” http://www.katolikus-honlap.hu/regi1_elemei/Page447.htm
        Akik viszont megtérnek, ahogy a cikkben is áll, nem így, Istennek hála !

        1. Katolikus vagyok , De olvastam Apokrif iratokat is .
          Mivel látom a helyzet én is imádkozók a békéért .

        2. Elsősorban a szívünkben legyen meg ! Csak akkor fogunk tudni azoknak, akik félnek vagy kétségbeesnek, hitünkkel segíteni, ami nekünk azért – be kell lássuk – mégis csak “könnyű” 🙂

          Milyen édes az Úr igája, szentséges Szíve ! Sok “TILTOTTAT” olvastam én is, és jobban szaladtam Hozzá mint előtte.

          Jézus “mindjárt itt van” ! 🙂

Hozzászólás a(z) István bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend