Elmélkedések

Miért lettem muszlimból keresztény – Nabeel Qureshi története

Nabeel Qureshi 2009 óta az evangélium hirdetésének szentelte életét. Az orvosi egyetem befejezése óta több mint 100 egyetemen tartott előadást a diákoknak a keresztény hit alapjairól, az iszlám kialakulásáról és tanításairól, valamint a tudomány és a vallás találkozásáról.

Seeking Allah, Finding Jesus, vagyis Allahot keresve Jézusra találtam című könyvében leírja azt a küzdelmes utat, amelynek végén, az iszlámot feladva végül megtalálta Jézust és a válaszokat addigi kérdéseire, pedig eredetileg éppen azzal a céllal indult el a Biblia tanulmányozásában, hogy bebizonyítsa annak hiányosságait és igazolja az iszlám igazságát.

Az elmúlt egy évben és főleg a napokban zajló eseményeket látva azt gondolom, hogy mindannyiunk számára fontos megérteni milyen nehézségekkel néz szembe egy igazságkereső muszlim, hiszen e nélkül nehezen tudnánk ebben segítségükre lenni vagy különbséget tenni a válság körüli hazugságok és valódi problémák között. A videó közzétételének másik oka, hogy Nabeel sok egyéb fontos kérdéssel foglalkozik más felvételeken, amelyekben hiteles választ kaphatunk az iszlámmal kapcsolatos problémákra vagy olyan látszólagos ellentmondásokra, amik ma igen gyakran bukkannak fel a médiában. Ilyen például, hogy vajon az iszlám tényleg a béke vallása-e vagy sem.

Ez lesz a következő rövid videó témája is.

Előző posztKövetkező poszt

9 hozzászólás

  1. Sok éve már, hogy keresztényként hitben járok Jézus Krisztussal, de ezen az üzeneten keresztül rádöbbentem, hogy “ismét” megtérésre van szükségem, s hogy a kősziklára – Isten igéjére – állva éljem meg a további életem minden percét, s szolgáljam az Urat, az embertársaimnak, szeretteimnek, a Szent Lélek által hírdetve az evangéliumot, hogy NE VESSZENEK EL, HANEM ÖRÖK ÉLETÜK LEGYEN, mindegy milyen származásúak,! Ki vagyok én, Isten nélkül? Egy senki és semmi! De vele együtt nincs számomra sem lehetetlen…! Ez a videóüzenet nagyon tanulságos, szívbemarkoló! Hálás vagyok Istennek, hogy eljutott hozzám is, s mindenért, ami tőle van! Shalom! az Őt szeretőknek, s azoknak is, akik ezután fogják Jézust megismerni, s az Ő útján járni!

  2. Köszönjük a feltöltést, megnéztük a feleségemmel.
    Nagyon tanulságos volt, megható és megerősítő is egyben.

  3. Kedves Thea!

    Megrázó és felemelő volt, köszönöm, hogy láthattam – akárcsak Rob Skiba előadását. Mindkettő gazdagít, megerősít, – különösen fontossá akkor válnak az ilyen tanúságtételek, előadások, ha a közvetlen környezetedben nincs senki, akivel beszélgetni tudnál ezekről.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend