Idők jelei

Testépítés másképp – Szilikon ördögszarvak és mikrochipek

Forrás: NaturalNews.com

A transzhumanista mozgalmon belüli szubkultúra egyes követőinek célja, hogy testük átalakításával fizikailag is mindinkább démonokra hasonlítsanak. A transzhumanizmus amúgy a tudománynak és technikának az ember szellemi és fizikai képességeinek fejlesztésére való felhasználását támogató nemzetközi intellektuális és kulturális mozgalom, amit leginkább az ember és a gép egyesítésével próbál megvalósítani.

A testpiercing és a tetoválás ma már ódivatúnak számít ebben a közegben. A szóban forgó kezdeményezés követői a beinjekciózott szilikon ördögszarvakat, fém implantátumokat és a beültetett RFID chipeket részesítik előnyben. Bár a transzhumanizmus saját bevallása szerint az emberiség javát szolgálja és kimondott célja a betegségek, a fogyatékosság vagy az öregedés, illetve a halál felszámolása, ezek megvalósításáról sokaknak a Bibliából fenevad bélyegeként ismert rendszer illetve az Antikrisztus uralma jut az eszébe, valószínűleg nem véletlenül.

Az alábbi fényképen a Koppenhágai Testi Szélsőség (Copenhagen Body Extremes) nevű dán cég tulajdonosa látható. [A kép elemzéséhez valószínűleg egyetlen olvasónak sincs szüksége segítségre.] Muffe Vulnuz, aki saját magán kívül már 300 emberbe ültetett mikrochipet, a fent leírt trend egyik vezető személyisége.

Copenhagen-Body-Extremes-Muffe-Vulnuz-600

Transzhumanizmussal a készpénznélküli, egységes világrend felé

Vulnuz szerint a mikrochipek célja az élet egyszerűbbé tétele, hiszen támogatói szerint a chip a jövőben feleslegessé teszi majd a személyazonosító iratokat, bankkártyákat és sok egyéb ma még fontos tárgyat. A chipbeültetéssel a “testek összekötését” is szeretnék megvalósítani.

“Az ember mindenféle személyes tárgyat hord magánál. Bankkártyákat, jogosítványt, könyvtártagságit, kulcsokat, amiknek egyetlen célja a személyazonosítás,”

mondja Hannes Sjoblad, Seattle-i fiatalember, aki nemrégen Vulnuz műhelyében szervezett egy “beültetési bulit”.

“Idővel mindezektől megszabadulhatunk, mert csak egyetlen egyedi azonosító lép a helyükbe.”

Más szóval Vulnuz, Sjoblad és társaik előkészítik a terepet egy olyan készpénznélküli világ számára, amelyben mindenki beültetett chipek [vagy hasonló, ma még nem létező vagy fejlesztés alatt álló technológiák] segítségével lesz kénytelen igazolni magát, illetve ez lesz az egyetlen elfogadott fizetőeszköz is. Az azonosító nélkül szinte lehetetlen lesz túlélni.

“Ma még csak néhány felhasználási lehetőség létezik,? mondja Hannes. ?Azonban minél többen fogadják el a chipet, annál több cég és intézmény akar majd új felhasználási területeket kifejleszteni.”

A mozgalom persze nemcsak Dániára korlátozódik. Vulnuz szerint az Egyesült Államokban és más európai országokban, például Hollandiában, Svédországban, Finnországban, Belgiumban és Franciaországban, több ezren használják már az általa értékesített mikrochipeket.

“Ezek az implantátumok szó szerint olyanok lesznek, mint a belső szerveink. Mint a vesénk vagy a májunk és úgy töltik majd be a szerepüket, hogy észre sem vesszük.”

A beültetett chip helye, hogy még véletlenül se felejtsük el
A beültetett chip helye tetoválással megjelölve, hogy még véletlenül se felejtsük el
Előző posztKövetkező poszt

47 hozzászólás

  1. “The real satanist is not quite so easily recognized as such? Anton Szandor LaVey, The Satanic Bible

  2. Kedves ADRIAN!

    Írtad: “Azért nagyon remélem, hogy ezért a kis félreértésért nincs harag köztünk??” Természetesen nincs, nem bántottál meg, és remélem én sem – nem annak szántam, nem is kioktatásnak, pusztán egy észrevétel volt, – amibe tényleg nem kellett volna belekotnyeleskednem…
    Talán az “előző életem maradványa” – 5 éve hagytam abba a tanítást, és néha akaratlanul is előjön a kényszer mások nevelésére 🙁 … pedig köztudott, hogy ezt mindenkinek magán kell kezdeni. Éppen ezért eszembe sem jutott, hogy a hitelesség, vagy bármi másnak a példaképe legyek, ekkora felelősséggel nem biztos, hogy meg tudok birkózni!

    Legyen kellemes és békés estéd!

    1. Nagyon örülök, hogy nem neheztelsz rám és külön köszönöm, hogy megtiszteltél válaszoddal.

      Isten áldjon.

  3. Nonverbális kommunikációban mindennek szerepe van .A tetovált jelek ,a koponya a jobb kézben szarvakkal, az elváltoztatott külső(szarvak),a szívre tett bal kéz gyűrűs új behajtva.
    Ismeri valaki ezt a kézjelet ? szívre tett bal kéz gyűrűs új behajtva?

    1. Már írtunk itt kézjelekről, kisujj és mutatóujj és mellette a nagyujj a szeretet jele, enélkül a két előbbi ördögszarvak. Én ezt a kézjelet itt a képen nem ismerem, kérlek, oszd meg a véleményed! Annyi bizonyos, hogy JELENT valamit … 🙁

  4. Eszement emberiség,kik azthiszik ez a szép,vagy divatos,szépen bemutatja magát az az ember,ki ilyenekre vetemedik,hogy minémű lélek van benne!Sosem tetszettek a tesstékszerek,tattook,stb!Nefeledd ember a te tested, Isten temploma is!

    1. Eszement emberiség,kik azthiszik ez a szép,vagy divatos,szépen bemutatja magát az az ember,ki ilyenekre vetemedik,hogy minémű lélek van benne!Sosem tetszettek a tesstékszerek,tattook,stb!Nefeledd ember a te tested, Isten temploma is!
      Teljes mértékben elítélem az ilyesmit,habár ,aki ilyenre vetemedik,ám tegye,de aztán necsodálkozzon majd!
      A mikrochipet pedig végképp elítélem,holott nagyon praktikusnak tartom kényelmi szempontokból,de gondoljunk,csak arra mikor egy kis szálka jut a testünkbe a test megteszi a magáét,mert az oda nemvaló és kilöki magából!Az egy biztos én belém nemültetnek semmit sem ,inkább a halál!!!

  5. Egyébként szerintem nem a csúnya sátánistáktól(jelen esetben a látható testi fenyegetettség) kell tartani, akiket folyton az arcunkba nyomnak az Alex Jones félék, de már a mainstream csatornákon is,…hanem az annál sokkal, de sokkal alattomosabb new age és okkult (szellemi ) tanítások és praktikák miatt, amelyeket a hátsó ajtókon engednek be ránk,…méghozzá hivatalosan és állami támogatással, mondván, hogy bizonyíthatóan jó a gyerekeknek, “tudniillik” stresszmentesít. Lásd a magyar iskolákban kötelezően bevezetett iskolai relaxációs tananyagot. Erről is beszéltünk már itt. Relaxáció (Yoga) alapképzés pedagógusoknak és így tovább. Amint hallom, most még az elegendő szakképzett oktatók(pedagógusok) hiányában, még nem nagyon erőltetik az iskolában ezt dolgot, csak amolyan amatőr szinten. De ez néhány év alatt könnyen megváltozhat. De ahhoz, hogy szoktassák a társadalmat ezekhez a dolgokhoz, már ez a light-os állapot is épp megfelel. Központilag, tudtommal, az ezzel kapcsolatos szálak az ENSZ-hez futnak be.

    http://www.relaxacio.hu/tag/iskolai-relaxacio/
    http://www.origo.hu/itthon/20130411-hogyan-tanitjak-majd-az-iskolaban-a-relaxaciot-es-a-meditaciot.html

    Így megy ez,..és nem csak a mi kis országunkba. Nézetek csak utána.

    1. Ha már Adrián szóba hozta az iskolákat, a minap újra felröppent a hír, h bevezethetik a 9 osztályos általános iskolai képzést. Angliában ezt már megszavazták, jelenleg is bevezetés alatt. Ez azt jelenti, h a gyereket már 1 évvel korábban kell köznevelési intézménybe vinni, vagyis 2 éves korától. Figyeljétek meg, nálunk is erre megy ki a játék. Újra mondom: Legyetek éberek!

      1. Szülők már régóta szervezkednek … nem olyan nehéz néhány IGAZI diplomás tanárral iskolát csinálni, persze, ehhez kritikus tömeg kell. Szerintem meglesz, pl “életiskola” … szerintem 80 %-ban tudják a szülők, hogy a poroszos iskolarendszerben az engedelmes tananyag elsajátítás mit okoz a lélekben! csak nem tudják a menekülő utat. Igen, igazad van, Tamás!
        A szó, amitől falra mászom az amikor a gyerekről azt mondják “együttműködő” vagy nem az, miközben a gyerek érdeklődésével kellene “együttműködőnek” lennie a tanárnak.
        A tananyagok unalmassága sajnos korai szexbe és a kábszerbe viszi a gyerekeket. Ezen nem segít, ha pihennek, nevezzük szelídebben a relaxálást miközben a problémát nem kezelik!

      2. Szia Éva,
        Szerintem most Tamás nem az elavult oktatási rendszert kritizálta, hanem arra próbált utalni, hogy a rendszer irányítóinak igazi célja, hogy a gyerekek minél korábban kiemeljék a családi kötelékből, a szülői nevelés hatása alól, hadd részesüljenek olyan köznevelésben, amilyent az irányítók képzelnek el.

        1. Ez így van kedves Adrian, értettem, csakhogy a régi rossz még nem múlt el, lám itt a küszöbön a következő és ez a kettő sajnos erősíti majd egymást …
          Még nagyobb jelentősége lesz a kis keresztény közösségeknek (ebben is, ezért is) 🙂

  6. Kedves DITTA az akkupunktúra is okkult ismeretből származik. A csakrák energiaközpontok ,kundalini kígyó. Tudományosan nem magyarázható, bizonyítható nem biológiai.. Hitrendszer alapján működik szellemi kijelentésből származik,de nem istentől. Te sem gondolod komolyan azt a történetet ami szerint egy kínai harcos nyílsebesülés által meggyógyult egy másik betegségéből. Mert ezt hozzák fel magyarázatként de hinni kell hozzá az energiaközpontok létében. A hitünk a testünk felett uralkodik,befolyásolja azt. Ezért sok betegséget és betegségből való gyógyulást is, valós változást okoz a testünkben. Gondolj csak a placebó hatásra,vagy a beképzelt betegségekre amik meg is valósulnak. A hitünk a szívünkből (szellemünkből ) származik, szájjal azaz beszéddel aktiváljuk a hatókörén bellül. PL egyén élete ,teste, Jakab(jak3.3 ) zabla a ló szájában,és(jak 3.4) az embert hajóhoz hasonlítja a beszédét a kormánylapáthoz. A kimondott szellemből származó beszéd minden területen befolyásol. És irányít. Jézus szerint nem az fertöztet meg ami bemegy(eszik) hanem ami kijön a szájból. máté 15.11 Tisztelettel.

    1. Nézzük akkor sorban,hogy mikkel van fenntartva az ördögi hatalom:mágia,okkultizmus,jóslás,kártyavetés,meditáció,jóga,asztrológia,autogén tréning…illetve még emberi úgymond rossz tulajdonságok:harag,félelem,irigység,kapzsiság,büszkeség,felfuvalkodottság,hatalomvágy mások felett mindenáron,türelmetlenség,valamint bankok,politika,istentelen törvények,Istentől távoli életmód,ezek elegyítve kinél milyen formában és melyek keveredésében jelentkeznek.Ezek hatására vannak háborúk,betegségek,éhínségek.Ezek többé-kevésbé nem csak a háttérhatalomban,hanem az emberekben is benne van és köztudott,hogy a tudomány mindent csak ideig-óráig oldott meg eddig,gyakorlatilag sehogy.
      Amikor ezek lelepleződnek,akkor hogyan lehetne tovább szerintetek?Már igazán lelepleződhetne minden,ami istentelen.

      1. Kedves ISTVÁN!

        Az Úr Jézus visszajövetelével fog minden lelepleződni, és akkor ér véget a gonoszság a földön. Sátánt megkötözik 1000 évre, és igazság fog uralkodni végig. De, te ne arra készülj, hogy ebben a testben élhesd meg azt a kort, mert nekünk itt most sokkal jobb, és több adatott, és ami az örökkévalóságban is “gyümölcsözőbb” életet eredményez majd…!

    2. Kedves NEMZSI!

      Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem az akupunktúra és az okkult kapcsolatára, alaposabban utána fogok nézni. Be kell valljam, hogy nem vagyok ennek a témának szakértője, – kérdezhetnéd, hogy akkor miért írtam róla véleményt. Valójában a zárójeles megjegyzésem, amellyel “elkülönítettem az ördögtől való tudományok közül” – részemről elismerése volt annak a komplex, ősi tudásnak, amelyet a kínaiak a mai napig őriznek elődeik tapasztalatából (nem sok nemzetről lehet állítani hasonlót), persze ez önmagában még nem jelent Istennek tetszőt 🙁

      Azt hiszem, egy kalap alá vettem úgy általában a természetgyógyászattal (ezzel kapcsolatban már többen is hozzászóltak: Éva 2015/08/2 -11:41, Ida 2015/08/27-18:08 –> mindkettővel teljesen egyetértek), illetve ennek (az akupunktúrának) a szellemi hátterét nem ismertem/ismerem.

      Megszívlelem, a küldött igéket ((jak3.3,4), és sajnálom, ha bárki is úgy értelmezte, hogy sátáni dolgokat népszerűsítenék.

      Szeretnék reagálni egy korábbi üzenetedre is, írtad: >…én nem olvasok sehol a bibliában olyat hogy, ha valaki beteg iszogasson javas asszonyok általi tea keveréket. Az én bibliámban ez így szerepel jak 5.14 -jak 5.16
      ?Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.
      És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.? a miértekre pedig a válasz 1 kor 11.30<

      Pár évvel ezelőtt (!) hallottam arról, hogy napjainkban is vannak olyan gyülekezetek, amelyek gyakorolják a gyógyulásnak ezt a formáját, vagyis "élik is az Igét", nemcsak beszélnek róla, – a tört. ref. egyházban (ahová tartozom), még csak nem is beszélnek! Jó azoknak, akiknek ezt sikerült megtapasztalni! …

      … de mi legyen azokkal, akiknek a gyülekezete ezt mellőzi, de nem akar közösséget váltani, mert nem talált jobbat (máshol más "hibák/hiányosságok" vannak, és mindenhol találkozni őszintén Istent kereső, igaz hívekkel), vagy aki annyira csalódott már sok gyülekezetben, hogy nem akar tartozni, "csak Jézushoz"? …

      Jézus utat mutatott nekünk, amibe beletartozik életünk minden aspektusa, de ez ELSŐSORBAN morális változásunkat jelenti. EHHEZ KÉPEST másodlagos, hogy húsevők, vagyunk-e vagy vegetáriánusok, hogy a gyerekem torokfájását mézes hársfateával gyógyítottam, vagy súlyosabb esetben beadtam neki az orvos által felírt szert.

      Zárásként én is az általad választott igét érzem ideillőnek: "…nem az fertöztet meg ami bemegy(eszik) hanem ami kijön a szájból. máté 15.11"

      Szeretettel: D

  7. Ez a kép ütött:-)) Szerencse, hogy a feleségem nem látta így késő este:-))
    Mellesleg nem értem, ha már valakinek az az agybaja, hogy csipeket ültet magába, attól miért kell úgy kinézni, mint aki nem normális.
    Erről a figuráról jól látható mindenféle filozófiai elemzések nélkül is, hogy nincs meg a négy kereke.
    Az persze nem lenne rossz, ha a memóriánkat pl. ki tudnánk egészíteni valami közvetlenül az agyunkkal összekötött adattárolóval, de attól a jelenlegi technika még nagyon messze van. Nomeg ahhoz az is kellene, hogy ne azok uralják a világot, akik most, és ne fenyegessen minden új technikának a rossz, aljas kezekbe kerülése.
    Amilyen irányba most halad a világ, nem úgy néz ki, hogy ebből valami lesz. Előbb esznek meg minket a kannibálok.

    1. Mexicóban van egy fiatal hölgy, aki talán még ezek a fickón is túltesz. Érdemes megnézni a YT videót vele kapcsolatban, ha jól emlékszem valamelyik amerikai fősodrású hírcsatorna is készített vele interview-t. Anno olvastam a videó alatt megjelenő kommenteket is. Hát, elég sok liberális hangzású volt köztük. “Hogy milyen szép, hogy milyen dögös”, “milyen bátor, hogy felvállalta magát”, ” Le a kalappal előtte, ilyen példák kellenének” , stb. Persze volt köztük lehurrogó meg sajnálkozó vélemény is.
      Hónapokkal ezelőtt még a magyar tv-ben is reklámozták őt.
      Ahogy Thea mondta egyszer, amikor a sátánizmust “reklámozták” a magyar Fókusz-ban. Az üzenet valahogy így szólt “nem baj, ha akár sátánista is vagy, csak ne árts vele másoknak”. A vicc az, az egészben, hogy szóban forgó riport azzal kezdődött, hogy egy elhagyatott tanyán, az egyik épületben, egy elég gyakran arra járó vadőr féle, egy sátánista rituálé nyomait vélte felfedezni, és talán valamilyen kisebb állat, vagy madár véráldozat jeleit is.

      Hablas espa?ol? https://www.youtube.com/watch?v=Bh6lZWkE-4M
      No? Habla inglés? Bueno. https://www.youtube.com/watch?v=Z127wKKWfXg

  8. 😀 Ez egy igazi Barbi baba a képen! 😀 Vagy ha nem,hát megkérdezem: mi a különbség közöttük?Ez egy merő külsőségeket felvonultató polgárpukkasztás.De tényleg!Csupa külsőségről van szó.Ezzel az erővel valóban ide lehetne citálni szegény Barbi babát is.Lehet,hogy már meg is történt ezen a blogon,nem tudom.Ha igen,hát jogosan.Legalábbis,ha ezt a képen látható punkot 15 percre híressé tudjuk tenni,Barbi is elférhetne itt.Ez is,mint minden külsőségekben kiütköző felhajtás,csak figyelem elterelésre hivatott.
    Mi az,amit a ma,az “utolsó időkben” élő Biblia olvasói leginkább keresnek a világban..?Az Antikrisztus jelei… Ami már önmagában elgondolkodtató.Hát,ha keresik,akkor meg is kapják.Legyen a keresztényeknek a hitük szerint…
    Szoktam itt hangsúlyozni,miszerint “nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk”.Én itt ebben nem látok mást,csak merő testiséget.Tudjátok,mit?Aki az Antikrisztust akarja hallani,az figyeljen oda saját benső megnyilvánulásaira!Amikor valakit elítélünk.Akár gondolatban,akár kimondva.Az Antikrisztust keresed?Megtalálod abban a gondolatodban,amikor éppen elítéled saját magadat.Ugyanis,Jézus elejét vette az ítéletnek.Éppen ezért,amikor én magam is ítélek, olyankor pontosan én magam vagyok az Antikrisztus… Legalábbis,azonosulok vele (részben).Úgyhogy,nem kell egy kis hülyeségért a távoli Koppenhágába mennünk… Az ilyen piercinges,ördög szarvas viszketegségek csak ártatlan betyárok saját benső,rejtetett világunkhoz,gondolatainkhoz képest.Az ítéleteinkhez,ítélkezéseinkhez képest…

    1. Mi lehetne még megoldás ebben a világban,amiben élünk?Elfelejteni az összes Istennek is és embernek is csúnya szót,gondolatot,cselekedetet,amit emberek használnak:pl.bűn,bűntudat,rablás,rágalmazás,stb.és előtérbe kerülnének a szép szavak,szép tettek,szívből jövő cselekedetek persze Isten szeretete az első helyen,illetve fákat,virágokat,gyümölcsösöket,zöldségeskertet,kalászosokat ültetni,vetni városokban,falvakban,parkokban,külterületeken,szó szerint paradicsomi állapotokat teremteni ezen a bolygón,amin élünk adóparadicsom helyett,mert a kettő nem egy és ugyanaz.
      Amit megehetünk,olyanokat termelni olyan tiszta származású vetőmagból,stb,amiket ő maga is megenne,ami abból kikel,terem.
      Mivel mindenki igazából békét,harmóniát és szeretetet keresi,így visszaállítani a természetközelséget.Lakótelepeken,városokban is rengeteg szabad zöld terület van,ahol annyi gyümölcsöt,zöldséget lehetne termelni,hogy eladni sem kell,mert mindenki szabadon szedheti,ami megmarad,lepotyog,és komposzt lesz belőle.
      Amik halott dolgok,és nem lehet megenni,az a bank,a pénz,a politikai pártok,a rossz gondolatok,csúnya szavak,sok kacat,bálvány,fegyverek,vas,és fém(persze a tudománynak is vannak jó találmányai,pl:a hűtő,a tömegközlekedési eszközök és a mosógép,turmixgép,gyümölcscentrifuga,szélerőmű,napelem,és az internet,számítógép(ez utóbbi is mértékkel),de ennél alig több elektromos berendezés hasznos,amit feltaláltak(bocsánat,ha kissé durván fogalmaztam).
      Amit meg tudunk enni,inni az a gyümölcs,zöldség,élelmiszer,virágokat pedig telepíteni minél többet,hogy jobb legyen a hangulat.Akiknek ez nem tetszik,mert nem tudnak belőle profitálni,az elmehet másik naprendszerbe vagy bolygóra vagy a… (ezt inkább nem írom le).

      1. Itt a vigaszunk: “Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették s vele együtt letaszították angyalait is. Egy harsány hang szólalt meg az égben: ‘Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, mert letaszították testvéreink VÁDLÓJÁT, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt. De legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk szavával, s nem kímélték életüket halálukig. Ezért örüljetek egek és ti, aki benne laktok!” Jelenések 12. 9-12. Ez még előttünk van: látod, kedves István, nem nekünk kell elküldenünk, senkit, a mi dolgunk JÓL folytatni, és tanúságot tenni 🙂

  9. Kedves Thea,Ida és a többiek!

    Utánanéztem,és tényleg rengeteg megtévesztő eszköze van az ördögnek az emberek irányába:asztrológia,okkultizmus,mágia,transzhumanizmus,meditáció,jóga,hipnózis,akupunktúra,jóslás(most ebbe a meteorológia is beletartozhat?),inga,autogén tréning(általánosban még kis ideig ezt egy napközis tanár is véghezvitte velünk),és egyéb dolgok.
    Hogyan lehet ezeket közreadni,tudtára adni az embereknek?
    Ti mit mondtok erre?
    Hogyan lehetne szép körülményeket teremteni magunk köré,paradicsomi ,édenkerti állapotokat,ahogy Isten is szeretné,hogy az emberek az övéi legyenek.Mert jelenleg inkább adóparadicsomhoz hasonlít a Föld még Paradicsom helyett.

    1. Elsőként azt javaslom, hogy nem kell mindig és mindent a gonosztól eredeztetni. Éppen, a hivatalos orvoslásban van számtalan hiba, oltásokat megtagadnak már felelős szülők, stb. Amiket soroltál, pl. az akupunktúra magas szintű tudás, amely a bizonyított energetikai gócokat kezeli, és igen hatásosan! Amit meg az ördög csinál, az szemfényvesztés… Volt egy esetem, öngyilkosságból hoztak vissza egy fiatalembert, aki távgyógyított, és engem is kezelt, például, hogy szemüveg nélkül tökéletesen lássak. Így is történt, és tartott egy fél napig! Az után “egyszercsak” megint olyan volt mint előbb! Ő – sajnos – az öngyilkosságával áttért abba az univerzumba, ahol az ördög az úr, és onnan hozta ezt a tudást …
      Még az agykontroll sem így kezdődött. Ha relaxációról hallunk, ún. alfa állapotról, amiben alvás közben is vagyunk, sőt, még mélyebben is alszunk TERMÉSZETES MÓDON, akkor ha “ébren” tud valaki ebben az állapotban maradni, akkor az ún. jobb agyféltekéje jobban “teljesít”, így tanítanak előbb ügyetleneket, tehetségteleneket könnyedén rajzolni, stb. Mint mindig, és mint a Bibliában is szerepel Jézus példabeszédében, a tiszta, szép vetésbe éjszaka eljön az ördög, és beveti konkollyal … elfontja azt, amit az Úr Isten csinál! ez szinte mindenben így van!
      Vannak olyan csoportok, akik például meghallják a “természetgyógyász” szót, és máris tiltják tőle a keresztényeket, holott a gyógynövényeket pláne nem az ördög adja nekünk … a biológia tudomány génmanipulásásai viszont mérgeket adnak élelmiszerben is! ez pl. a “glükóz-fruktóz szirupban” – ami szinte minden rostos üdítőben, szörpben, gyümölcsjoghurtban benne van – a GMO kukoricából kivont fruktóz van!
      Ingával, vagyis fémpálcával keresnek HIVATALOSAN vízeret is, mert van egy bizonyos elektromosság, amelytől a pálcák szétállnak … Tehát a JÓSLÁS, A VARÁZSLÁS, STB. és általában a boszorkányság (rontás, vagy “levétel”) nagyon árt, és általában, ami Mózes könyvében le van írva: “Ne akadjon közötted, aki fiát vagy lányát átviszi a tűzön, hogy megtisztítsa, vagy aki jósoktól tudakozódik, aki álmokat s jeleket magyaráz, ne legyen varázsló, se búbájos, se aki ördöngősöktől vagy jósoktól kér tanácsot, se aki halottaktól kérdez igazságot. Mindezt ugyanis utálja az Úr, s az effajta vétkekért törli el azokat a nemzeteket utadból. Légy tökéletesen és fogyatkozás nélkül az Úrral, a te Isteneddel.” V.Mózes 18.10-13

      Másutt azt mondja az Isten: – ?Így szól az Úr, Izráel Szentje és Teremtője: Kérdezzétek meg a jövendőt tőlem, fiaimat és kezeim munkáját csak bízzátok rám!? (Ésa 45,11) Ugye, Teremtőn és Gondviselőnk kezében igazán jó helyen vagyunk illetve lehetünk? 🙂

      1. Kedves Éva!

        Nagy marhaságot írtál azzal, hogy “nem kell mindent a gonosztól eredeztetni”, amikor István bizony csupa olyan dolgokat sorolt fel, amelyek az Ördögtől valók. Beleértve az akupunktúrát, és a “természetgyógyászatot” is. Amikor pedig a Bibliát idézed, összekevered a szentet a gonosszal. Hej, de sok baj van veled! Hogy fogsz ebből megszabadulni? Ahhoz fel kellene ismerned, azt ami van az Ördögtől van. Minden, ami nem természetes, rossz – ez igaz. De a természetgyógyászat alatt nem csupán természetes gyógymódot értenek, hanem okkultizmust is. Maria Tereben erre a legjobb példa. Az “Egészség Isten patikájából” első kiadásában még olvasható volt az előszóban, hogy az illető asszony köszönetet mond ennek és annak a személynek, akitől sokat tanult, és HALÁLA UTÁN IS kapcsolatban van vele. Akinek ez nem figyelmeztetés, az hitetlen, és hiába idézget a Bibliából.
        _______________________________________________________________
        http://www.szentpal.ro/Okkultizmus%20-%20Formalis%20balvanyimadas.doc

        ? Maria Treben és az ?Isten patikája? ? gyógynövények kombinációját használja, ajánlja a betegségek gyógyítására.
        Maria Treben Egészség Isten patikájából könyvének előszójából idézek, mindjárt az első oldalon ezt írja: ?Amennyiben elmarad a javulás, vagy az eredmény nem kielégítő, akkor alkalmasint geopatogén zónák vannak a lakásunkban vagy munkahelyünkön. Ilyenkor kérjünk fel egy tapasztalt varázsvesszős érckutatót, hogy keresse meg nékünk a sugárzásmentes helyeket.” Ez mindenképpen magáért beszél.
        A gond nem is a gyógynövényekkel van, amelyek természetesen nagyon egészségesek és sokszor gyógyító hatásúak, a baj a keverékek öszeállításával van. A könyve első kiadásaiban Maria Treben az előszóban megköszöni mindazok segítségét, akik hozzájárultak a könyv létrejöttéhez, különösen annak a boszorkánynak vagy javasasszonynak, akitől a recepteket szerezte. Persze az azóta már meghalt, de továbbra is tartják a kapcsolatot és azóta is újabb recepteket küld neki. A keverékeknek pedig a származása igencsak meghatározza a hatását, függetlenül attól, hogy azt mondjuk róla, hogy Isten patikájából származik.

        1. Ez jó volt. Nem tudtam róla. Köszi hogy éber voltál. Erről beszélek, így kell ezt csinálni.
          Nekem is lenne egy megjegyzésem Éva felé, ebből a megjegyzéséből kiindulva:
          “Amit meg az ördög csinál, az szemfényvesztés”

          Kedves Éva,
          Szemfényvesztés? Akkor olvasd el például a 2. Mózes 7:11-22-öt. Aztán olvassál csak tovább mert lesz még ott “szemfényvesztés”, ahogyan te nevezed.

        2. Mindig a forrást kell figyelni. Sátán nem tud teremteni és új dolgokat létrehozni, így azt ferdíti el és korrumpálja, amit Isten létrehozott. Minden hamisítványnak megvan az eredetije is.
          Ahhoz hasonlíthatnám, hogy egyesek már attól is kiakadnak, ha egy keresztény fekete-fehér vagy netán vörös színt használ a lakásban, öltözködésben, mert a sátánisták is ezt teszik. Ha az összes színt elkezdik használni, akkor egy keresztény számára csak a szürke marad? Nem.
          A tolvaj nem az ajtón megy be, innen ismerjük fel. (János 10:1)
          Sajnos manapság a legtöbb természetgyógyász nem ismeri az Ajtót, de erről nem a gyógynövények tehetnek.
          Ajánlom a témában a New Age Masquarade című könyvet. (http://www.amazon.com/New-Age-Masquerade-Jonathan-Welton-ebook/dp/B00K5U0KS2)

        3. Kedves HUN KIRÁLY és ADRIAN!

          Egy rövid idézetet mellékelek Maria Treben könyvének előszavából: “Ugyanabban az időben hasonló eset történt egy 38 éves, négygyermekes anyával. Itt is fehérvérűségről volt szó, és az orvosok már lemondtak a betegről. A nő ugyancsak egy füvesasszonytól kért tanácsot és megfelelő gyógynövényeket. Ezekből naponta több bögrényi teát főzött és … még ha nem segít is, ártani semmi esetre sem fog, vélekedett. A tíz nap múlva elvégzett vizsgálat eredménye: teljesen kigyógyult a leukémiából!” http://5mp.eu/fajlok2/attilakelemen/maria.treben.egeszseg.isten.patikajabol_www.5mp.eu_.pdf – szemben az általad bemásolt, M. Treben könyvéről szóló ismertetővel (egy vélemény, amely így látja, láttatja M.T. sorait!): “…Maria Treben az előszóban megköszöni mindazok segítségét, akik hozzájárultak a könyv létrejöttéhez, különösen annak a boszorkánynak vagy javasasszonynak, akitől a recepteket szerezte. Persze az azóta már meghalt, de továbbra is tartják a kapcsolatot és azóta is újabb recepteket küld neki.”

          Arról, hogy az illető FÜVESASSZONNYAL (NEM boszorkánnyal – bár a középkorban így nevezték azokat a személyeket, akik az átlagosnál jobban ismerték az erdők-mezők kincseit,és azok emberekre gyakorolt hatásait, próbálván segíteni másoknak bajaik enyhítésében. Meg is égették őket!) annak halála után tartotta volna a kapcsolatot, sőt még további recepteket is kapott tőle, egy sort sem találtam.

          Újabb idézet tőled: >?Amennyiben elmarad a javulás, vagy az eredmény nem kielégítő, akkor alkalmasint geopatogén zónák vannak a lakásunkban vagy munkahelyünkön. Ilyenkor kérjünk fel egy tapasztalt varázsvesszős érckutatót, hogy keresse meg nékünk a sugárzásmentes helyeket.? Ez mindenképpen magáért beszél.< – A "varázsvessző" nyilván az ingát jelenti, amiről ÉVA már leírta, hogy " Ingával, vagyis fémpálcával keresnek HIVATALOSAN vízeret is, mert van egy bizonyos elektromosság, amelytől a pálcák szétállnak…"

          Félreértés ne essék, nem Maria Treben mellett kardoskodom – bár semmi kivetnivalót nem találok a könyvében!! – pusztán szemlélttsésként idéztem az eredeti műből, mert szerintem az ÉBERSÉG azt is jelenti, hogy mielőtt pálcát törünk valaki/valami fölött utánajárunk a dolgoknak, első kézből tájékozódunk, nem elfogadjuk valakinek a véleményét, anélkül, hogy előbb kialakítottuk volna a sajátunkat.

          Abban teljesen egyetértek Évával (sok egyéb mellett is), hogy NEM MINDENT kell a gonosztól eredeztetni. Amiket ISTVÁN felsorolt valóban az ördög megtévesztései (kiv. az akupunktúrát), de ÉVA nemcsak ezekre írta a fenti állítását, tágabb körben értelmezte. Biztosan ismeritek azt a mondást, miszerint a "dolgok" sohasem önmagukban jók, vagy rosszak – általunk válnak azzá…", hogy a növényeknél maradjunk, lehet velük gyógyítani, de akár ölni is (ricinusmag).
          Az én értelmezésem szerint ÉVA arra hozott példákat, hogy "nagy buzgóságunkban", melyben annyira keressük a jót – és harcolunk a rossz ellen, hogy szélsőségekbe eshetünk, ezáltal könnyen a ló másik oldalán találjuk magunkat 🙁

          Kicsit hasonlít ez ahhoz a középkori legendához, amely szerint egy szerzetes úgy utazta végig lóháton Európát, hogy szemeit bekötötte, magát is hassal lovához kötözte, nehogy gyönyörködni merészeljen a tájban, mert ezzel a "szemek kívánságának" bűnébe esne – ezáltal megfosztotta magát mindattól a szépségtől, amelyet Istentől kaptunk, hogy örömünk legyen benne.

          Végezetül – a kettős megszólítás okán – bár nem én vagyok/voltam az általatok megszólított, mégis szomorúan olvasom, hogy a hozzászólásaitokból erőteljesen árad a lekezelő fölényesség, amelyre sem jogotok (különösen a krisztusi szeretetet hirdetve), sem okotok nincs. Így a legtisztább mondanivalótok is értéktelenné, ti magatok pedig hiteltelenné váltok.

          Jó szándékkal: D

        4. én nem olvasok sehol a bibliában olyat hogy, ha valaki beteg iszogasson javas asszonyok általi tea keveréket. Az én bibliámban ez így szerepel jak 5.14 -jak 5.16
          “Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.
          És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.”
          a miértekre pedig a válasz 1 kor 11.30

        5. Érdeklődve olvasom ezt a szembeállítását a testinek és a szelleminek.Nem könnyű dolog… Főleg,ha valaki nem is építő szándékkal,hanem sokkal inkább szereplési vágytól hajtottan áll a dolgokhoz.

          Jelen cikk a testiséget hirdeti szerintem.Nekem ez csengett le először belőle.Ezért írtam,hogy ez csak figyelem elterelés jellegű hír,és kötöttem az ebet a karóhoz,hogy benső világunktól,szellemi-lelki világunktól ne hagyjuk magunkat elfordítani.Aztán átnézve tüzetesebben a dolgot úgy gondolom,hogy amennyiben életünket ezen a bolygón maximálisan a fizikaitól teljesen függetleníteni tudnánk,nem is lenne szükségünk Megváltóra.Vagyis Jézusra.

          Nem tudjuk figyelmen kívül hagyni a testünket.A jógik bizonyos mértékben képesek ilyesmire,de itt közülünk a legtöbben nem jógik,szerintem.Ki vagyunk téve a test csapdáinak,ahogy egyébként a jógik is.Az olykor itt megemlegetett Fenevad,az Antikrisztussal karöltve mindig a testet használja ki ellenünk.Zsaroláson keresztül.Éhség,szomjúság,és a nemiség egysíkúvá tétele által.Sorolhatnám ,még az emberi dolgainkat,amikre leginkább állatokként,tehát reflexből vagy ösztönszerűen reagálunk.A tudatosságot pedig leginkább sutba vágjuk.

          Azt gondolom,hogy el kell tudnunk viselni a szükségszerűen bekövetkezőt,vagyis,hogy itt,Gravitáció uraság birodalmában a fizika az isten.Szóval,a testi zsarolásokban rendszerint elbukunk.Még hogyha nagyon okos meglátásaink vannak is egy olyan világról,ahol a fizika nem föllázad a lét és az élet ellen,hanem engedelmeskedik egy Einsteinnél nagyobb Istennek.Olyan világról,ahol a víz borrá változik,a halottak pedig feltámadnak.Még nem látjuk ezeket bekövetkezni,hanem ezeknek az ellenkezőjét látjuk magunk körül.Ami elkeserítő,de talán amennyiben megpróbáljuk megérteni,hogy ebben a világban a test legyőz minket,akkor jó eséllyel vehetjük észre Isten szükségességét.Szerintem,ha nem próbáljuk meg ezt átlátni,akkor csak az átkot és az ítéletet fogjuk észrevenni környezetünkben.Az átkot és az ítéletet – vagyis saját szellemiségünk kivetüléseit.A keskeny úton maradnunk nem hogy nehéz,de úgy vélem,hogy egyenesen lehetetlen.Mégse ítéljük el magunkat ezért!Meggyőződésem,hogy Jézus sem teszi.

        6. Kedves Ditta,
          “Végezetül ? a kettős megszólítás okán ? bár nem én vagyok/voltam az általatok megszólított, mégis szomorúan olvasom, hogy a hozzászólásaitokból erőteljesen árad a lekezelő fölényesség, amelyre sem jogotok (különösen a krisztusi szeretetet hirdetve), sem okotok nincs. Így a legtisztább mondanivalótok is értéktelenné, ti magatok pedig hiteltelenné váltok.”

          Ilyesmire gondoltál Ditta? Csak mondom, mert ez a “Szent Szellem” által vezérelt keresztény hölgyemény már másodszor keveri bele dühkirohanásaiba a családomat is. Én, sőt, itt még soha nem tett ilyet a tudtommal. Szóval figyelj oda legközelebb ama mércédre, hogy ne lőjél legközelebb is öngólt. Csak mert a hozzászólásod, a kritikádat nekem meg Hun Királynak címezted. Azért figyelek én.

          “Nem akarlak megbántani, de már régen szerettem volna megkérdezni, hogy téged fizetnek-e valakik azért, hogy ennyire értelem nélkülinek tetesd magadat, vagy valóban annak születtél?! Beszélsz össze-vissza, anélkül, hogy bármit is értenél abból, amit a másik mond ( de lehet, hogy csak úgy teszel, mintha nem értenéd, hogy kiokoskodhasd magadat), vádolsz itt olyan dolgokkal, amelyeket magadban, vagy a családodban tapasztalsz, és azt gondolod, hogy mások is olyan indulattal, és értelemmel vannak.” Írta Ida néhány perce válaszul nekem.

          Úgy érzem most egy kicsit te is elfogult vagy, …..és így a hitelesség példája sem lehetsz, hogy másokat kioktass egy olyas valamiben, amire magad sem vagy képes.

          Ha ez ellen azzal szeretnél védekezni, hogy amikor te írtál nekem, az Ida kommentje még meg sem jelent, akkor szólj létszíves és ide idézek neked tőle egy hasonló lekezelő tónusú régebbi hozzászólását……okés? Azért nagyon remélem, hogy ezért a kis félreértésért nincs harag köztünk……

        7. Adrian, hogy rövidre zárjam a kört: egyes gyógynövény alkalmazásokat olvastam – “tanultam” ha úgy tetszik Maria Trebentől, de mondhatnám hogy mástól is, Dr.Theiss… – összevetve amit írtak, a régi gyógynövény receptekkel. Ennek SEMMI köze ahhoz, hogy egy halottlátóval volt ő kapcsolatban,semmilyen”receptet” nem vettem tőle … csak az EGYES növények hatásait,alkalmazásait tanultam meg. Ez a tipikus eset, amikor csak említeni kell valamit, és máris “az ördög térfelén” vagyunk, tipikusan amikor a fürdővízzel kiöntik a gyereket!

          Köszönöm,Mózes botjának történetét amit ajánlottál, ismertem persze és hogy ez előkép volt … áldom az Urat,aki megszégyeníti a varázslókat, a gonosz erőkkel foglalatoskodókat!

        8. Kedves Adrian, szerintem félreérted Dittát! Tedd le a sérelmeidet Jézusnál … (úgy látom, vannak)!

        9. ADRIAN!

          Nem szoktam tőled se dührohamot kapni. A családodat tisztelem, de már kértelek, hogy ne aszerint ítélj meg engem, és ne aszerint tulajdoníts nekem bármilyen tulajdonságot, gondolatot, vagy cselekedetet, indulatot, értelmet, stb, ahogyan azt magadból, vagy a környezetedből kiindulva elképzelhetőnek , vagy lehetségesnek tartod! ( Persze, már tudom, hogy nincs más viszonyítási alapod.)

          Üdvözöllek!

          2015/08/26 – 22:10
          Kedves Ditta,
          ?Végezetül ? a kettős megszólítás okán ? bár nem én vagyok/voltam az általatok megszólított, mégis szomorúan olvasom, hogy a hozzászólásaitokból erőteljesen árad a lekezelő fölényesség, amelyre sem jogotok (különösen a krisztusi szeretetet hirdetve), sem okotok nincs. Így a legtisztább mondanivalótok is értéktelenné, ti magatok pedig hiteltelenné váltok.?

          Ilyesmire gondoltál Ditta? Csak mondom, mert ez a ?Szent Szellem? által vezérelt keresztény hölgyemény már másodszor keveri bele dühkirohanásaiba a családomat is. Én, sőt, itt még soha nem tett ilyet a tudtommal. Szóval figyelj oda legközelebb ama mércédre, hogy ne lőjél legközelebb is öngólt. Csak mert a hozzászólásod, a kritikádat nekem meg Hun Királynak címezted. Azért figyelek én.

          ?Nem akarlak megbántani, de már régen szerettem volna megkérdezni, hogy téged fizetnek-e valakik azért, hogy ennyire értelem nélkülinek tetesd magadat, vagy valóban annak születtél?! Beszélsz össze-vissza, anélkül, hogy bármit is értenél abból, amit a másik mond ( de lehet, hogy csak úgy teszel, mintha nem értenéd, hogy kiokoskodhasd magadat), vádolsz itt olyan dolgokkal, amelyeket magadban, vagy a családodban tapasztalsz, és azt gondolod, hogy mások is olyan indulattal, és értelemmel vannak.? Írta Ida néhány perce válaszul nekem.

          Úgy érzem most egy kicsit te is elfogult vagy, ?..és így a hitelesség példája sem lehetsz, hogy másokat kioktass egy olyas valamiben, amire magad sem vagy képes.

          Ha ez ellen azzal szeretnél védekezni, hogy amikor te írtál nekem, az Ida kommentje még meg sem jelent, akkor szólj létszíves és ide idézek neked tőle egy hasonló lekezelő tónusú régebbi hozzászólását??okés? Azért nagyon remélem, hogy ezért a kis félreértésért nincs harag köztünk??

      2. Kedves Éva!

        Nem tudom mit gondoljak, mikor azt mondja az Úr, hogy álmokat és jeleket magyaráz, attól óvakodni kell.
        A Bibliában is sok álom és jel magyarázat van, Józsefet is álmában figyelmeztették az angyalok. Jézus is megadta az idők jeleit.
        Magam részéről már nem érdeklődök sehonnét, részt vettem nagyon régen egy agykontroll tanfolyamon is. Magam győződtem meg mindenről, amit mondtak, mert tudni akartam, hogy mi az igazság. Menet közben rájöttem, hogy ez nem nekem való, és rengeteg ellentmondást találtam abban is.
        Az idők végén nagyon sok csoda is lesz, némelyik a Sátántól, mások meg Istentől.Azokra is azt fogják mondani, hogy nem szabad figyelni rájuk.
        Eléggé zavaros lett minden, nehéz lesz az eligazodás.
        Amúgy amit mondtál, egyet értek veled, hogy a természeti gyógymódok szerintem jobbak, mint a tudományosnak mondott.

        1. A Sátán, Mastema fejedelem (ellenséget jelent) ereje istentől van, az ő teremtménye. A hatalmat az angyalok harmadrésze felett istentől kapta. Isten el hívásai megbánhatatlanok. Az ige Lucifer néven azonosítja ezt az angyalt. Akinek a bűne nem az hogy kompromittálta az emberiséget a kígyó avatárként való felhasználásával( jubileumok könyvéből kiderül ,hasonlóan járt el mint Iskariótes Júdás esetében megszállta a személyt.). Hanem hogy isten dicsőségére vágyott. Ádámra és Évára azért támadt mert irigyelte, hogy Isten kedvencei voltak. Minden este lejött az Édenbe együtt sétált, közösségben volt velük. Ezért csellel hitetlenségre vitte őket. (engedetlenségre csábította őket.)

        2. Érdeklődő és mások: sátán SOK módszert képes bevetni, bármivel el tud hitetni, valóban nem kellenek hozzá szarvak. Sőt, még jónak is képes feltüntetni azt, amivel végül BECSAP!

          De ez, mint pl. az akkor látás-gyógyulásom csak később derült ki, de, mivel “az Istent szeretőknek minden javukra válik” innen nyertem egy beton-bizonyosságot, hogy bizony “tud” gyógyítani: ideig-óráig, mígnem lelepleződik!

          Valóban, ebben a szövegben az “álmot és jelet magyaráz” nem egészen így értendő: az álom pl. Gyökössy Endre református lelkész-pszichológus szerint “Isten elfelejtett nyelve”! Dániel is megmagyarázta Nabukodonozor álmát … és látta az “időket” előre. Nekem az álom-magyarázatról az a “mágikusnak tartott” vagyis pl. Krúdy Álmoskönyve jut eszembe, amikor valamilyen tárgy vagy esemény AUTOMATIKUSAN jelent valamit. Ez biztos hogy téveszme, hazugság.
          A pszichológiában megállapítást nyert még az álomról … de ebbe most nem megyek bele. Lényege, hogy azért álmodunk – még rémeseket is – hogy MEGNYUGODJUNK, terheket tegyünk le, és tudjunk azoktól “felmentve” pihenni! Nos, ez így valóban Isten terve … MINDEN álommal, és, hogy a jelentésén még elgondolkozunk, ha Isten akaratában, kegyelmében élünk, akkor akár meg is üzenhet személyesen nekünk … de ezt nem-igen érti más. Kivételes próféták megmagyarázhatták, mint pl. Dániel.

          Az agykontrollról pedig annyit – még nem is hívták így – hanem, amikor José Silva ezt felfedezte, hogy tudja magát olyan állapotba hozni, amivel sokkal többet ért meg, sokkal rövidebb idő alatt – ti. alfa állapotba – akkor azt mondta, hogy képes megérteni amit más gondol, pl. egy széfkódot, másét, és “nekik” az a feladatuk, hogy ha pl. valaki elfelejtette, akkor segíteni tudjanak. Egyébként a gondolatolvasás néha nem is olyan nehéz, ha az ember ismeri az emberi arckifejezéseket… Ez a megértést is, a lelkigondozást is szolgálhatja, ha valami nem “BÍRJA” KIMONDANI … de én értem … Volt már ilyen egy igekártyát húztam ki a sok közül és adtam oda valakinek, ami azonnal szíven találta…

          Semmilyen emberi beszélgetés sem működne, ha közben nem AKARNÁNK MEGÉRTENI a másikat, amire az “empátia” a beleérző-képesség fogalmát használjuk! Ugye, miután a szeretet a forrása, nem az “ördögtől van”?!

          Kedves Érdeklődő, ha nem a csodákat várjuk Istentől, hanem az IGAZSÁGÁBAN gyökereztünk meg, akkor nem fog elhitetni az ördög, nem kell tőle félnünk. Már legyőzetett! Erre gondoljunk mindig 🙂

          Ha Istentől jön egy csoda, amit sokan emlegetnek, és szerintem sem hagy minket magunkra, a “minket” az összemberiséget jelenti itt és most, és MÉG EGYSZER LEHETŐSÉGET FOG ADNI arra, hogy az emberek FELISMERJÉK BŰNEIKET, megbánják azokat, és főként Jézus Krisztus előtt boruljanak le … Tehát, ha “érdekesség” akkor nem Istentől van. Ha megbántást, és tiszta szívet eredményez, az Igaz imádatát, akkor pedig igen 🙂

          Szerintem, ha néhányan együtt vagyunk és egymás segítségére, akkor megerősödünk annyira, hogy a szemfényvesztést felismerjük! Isten áldjon Titeket!

          Jöjj el, Uram, Jézus!

      3. NEM én nem értek természetgyógyászat alatt okkultizmust, SŐT! SAJNÁLOM hogy amit egy másik kultúra, jelesül a kínai – népének gyógyítására sikerrel használt, és tudományos bizonyítékokat igényel, azon felül hogy a kínai orvosoknál akkor dolgoztak jól, ha egészségesek voltak a páciensek, miközben a nyugati világban FORDÍTVA van: abban van a pénz, ha valaki beteg.
        Nos, én például ERRŐL írtam, és arról, hogy azok is hozzászólnak, akik SEMMIT nem értenek, viszont ítélkeznek a bizonyos “ördögtől van” csomaggal.
        Nem gondolom, hogy egy művészi teljesítmény, zene, festészet, stb. ELEVE az ördögtől van, csak azért, mert lényegében “szellemi” mű és bizonyára a jobb agyféltekéjét is használta, még ha ez utóbbi kifejezés máris kiütné egyeseknél a biztosítékot. Mintha nem állapíthattuk volna meg, hogy van elvont, fantázia nélküli gondolkozás, és van, beleérző képesség, nemcsak a művészetben, hanem pl. anya és gyermeke(i) között is, százkilométerekről megérzi, ha a gyerekével történt valami … szóval, akkor ez is “okkult” csak azért, mert nem kézzelfogható?! Bizony, a szeretetnek, a léleknek “szálai” vannak, és azok nem az ördögtől valók!

        Rendkívül korlátolt az – bár KIMONDOTTAN LEÍRTAM egy “gyógyulás” esetet, amit teljesen ártatlanul fogadtam el és nem TUDNÁM ÍGY HOGY LÉTEZIK SZEMFÉNYVESZTÉS a gyógyításban is – szóval, rendkívül korlátolt, akinek nincs annyira sem lelki élete, hogy azt sem bírja megérteni, amit az ember határozottan állít, még “leégetve” is így önmagát.

        Nincs velem baj, ameddig irányjelzőm ott van, ahol már sokszor kijelentettem. Sajnos, így kerülhetett sor arra, hogy egy keresztény honlapon “az ördög térfelére” dobták át az ÖSSZES hiteles embert (összekeverve az ördögtől valókkal) így lehetett nem kívánatos személy David Wilkerson, és a Lélek erejében való, a Bibliában előre megírt gyógyítások, pl. Reinhard Bonnke …

        És bizony nem kell mindent a gonosztól eredeztetni, aminek sem a gyümölcseit, sem a tartalmát – az élettörténetét, hitbéli tartalmát értsd: hiteles evangéliumi – valaki nem ismeri, tán csak valami néhány lapos brossúrából … 🙁

        Ja, és nem “idézgetek” a Bibliából. Köszönöm.

        1. Kedves Éva!
          Én egyet tudok veled érteni.Szerintem egyáltalán nem távolodtál el a Bibliától.De azért ezt a Bogár László interjút meglesem még egyszer,mert csodálkozom,hogy ez a gazdálkodós-gyógynövényes történet bújt ki végül belőle.Ennek is az első bekezdéseit te kerekítetted k.Nem baj.Én ugyan másra figyeltem fel abban a szóban forgó beszélgetésben.Arra akartam felhívni a figyelmet,hogy milyen módon fogja meg egy ilyen szakember a sajtó maszatolását a világról.Nem számítottam gyógynövényekre. 🙂

          Jézust is azzal vádolták,hogy Belzebúb segítségével gyógyít.Az a baj,hogy ha akár 2-3 ember is összejön néha,azok nem mindig Jézust “idézik meg”,hanem saját félelmüket.Az pedig korlátoz.Fentebb ezt az agymenést kipellengérezendő iktattam be a következő linket.Ide biggyesztem most neked ismét.Kukkantsd meg kérlek,és maradj jókedvű! 🙂

          https://www.youtube.com/watch?v=qvzNfKvIG9s

        2. VI.Lenin 🙂 Bogár Lászlót már sok-sok éve hallgatom, már szinte nem mond újat, és ez nem a te hibád 🙂 nem igen bírtam már tovább hallatni, mint az elején, aztán lett belőle végül is a poszt témájához igen illő beszélgetés.

          Ja! Akkor már hadd meséljek szépet! Közismert az érdeklődők körében, hogy régen a falvak környezetében növő gyógynövényekből meg lehetett állapítani, hogy milyen betegségek vannak a faluban, ugyanis azok éppen arra voltak valók 🙂 ! Még mindig “érvényes” mert a Teremtő a szándékát nem vonta vissza, pl. özönnövény az aranyvessző, ami a vesebántalmakra hasznos, ugyanakkor egy “szervi megfeleltetés” nyomán a vese=kapcsolattartás … szóval, eléggé rászorulunk arra, hogy kapcsolataink gyógyuljanak… az aranyvessző teáját pl. Dr.Theiss-ék a rákbetegségek kezelésekor alkalmazott kemoterápiára “átöblítésként” tisztításként ajánlja. Na, ebből aztán sok kell, nem igaz? Nő is, terjed, szinte kiirthatatlanul…
          A bükkszentkereszti Gyuri bácsi ERRE MÉG RÁTESZ, és azt mondja, már “előre tudják” a növények, hogy milyen betegségek “lesznek” pl. ősszel és előre megnőnek 🙂 na, azért szerintem ez egy kis TÚLZÁS 🙂

        3. Köszi a videót Lenin – sírjak/nevessek hogy az emberi sötétség … ? A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget mint a világosságot 🙁 DE ! Jézus meg fogja tenni hogy FELISMERTETI magát 🙂

          Az utolsó század a Szentlélek kiáradásának százada volt! Azért most én küldöm neked ezt: kedvencem, ahogy Bonnke bemutatja, hogy Jézus vére hogy MOS meg minket mert halálával legyőzte a bűnt …https://www.youtube.com/watch?v=wVw84t45rbA kicsit ordít, de nem csoda 😀 sokan voltak!

        4. Csak megjegyzem, hogy amíg nem tudták a gyógyszerek hatóanyagát szintetikusan előállítani, addig gyógynövényekből vonták ki azokat….! Csak, ha azt Dr tette, akkor oké volt, ha meg egy parasztasszony/férfi, akkor kuruzsló…! Megemlíthetnénk mondjuk Pál apostolt is, aki a gyomorgyengeségre, egy kevés bort ajánlott….! Pedig miből tartott volna a kezét rávetni, és meggyógyítani….! ( Arról a fáról, amelynek a levelei a pogányok gyógyítására lesznek az új földön, már ne is beszéljünk….! Pedig, akkor már Isten is itt lakozik majd…! )

Hozzászólás a(z) papy_on_board bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend