Nagytestvér

A spanyol ?szájpecek törvény? első áldozata ? pénzbírság a facebookos beszólásért

gaglaw

Forrás: telegraph.co.uk

Akik esetleg lemaradtak a hírről júliusban, Spanyolországban új törvényt fogadtak el a gyülekezések és tüntetések szabályozásáról. A köznyelv által Ley de Mordaza-ként, magyarul ?szájpecek? törvényként emlegetett törvény durván sérti a gyülekezési jogot és a szólás szabadságát.

Tilos a flashmob, vagy bármely spontán tüntetés a spanyol parlament, a kongresszus vagy a szenátus előtt. Az új jogszabály szerint a tüntetésekkel kapcsolatos információk közösségi médiában való megosztása terrorista cselekménynek minősülhet. Sőt, a törvényalkotók még ennél is tovább mentek. Terrorizmusnak tekinthető akár a tüntetésről szóló website-ok megtekintése is, még akkor is, ha az oknyomozás céljával történik.

Tilos lefényképezni egy rendőrt és megosztani képét a közösségi médiában, ha a posztolt fotón szereplő rendőr éppen erőszakot követ el egy tüntetővel szemben, akkor életbe lép az amúgy pofátlanul magas 30.000 eurós szankció. (forrás)

Ennek az új törvénynek esett áldozatul Eduardo Díaz, aki ?lógósnak? nevezte a helyi rendőrséget a Facebookon, mire annak, mármint a rendőrségnek képviselői néhány órán belül megjelentek ajtaja előtt a kiszabott bírsággal.

A sokak által vitatott új spanyol törvény értelmében egy Facebook komment miatt pénzbírsággal sújtott Eduardo Díaz éles kritikával illette a nemrég életbe lépett törvényt, mivel az súlyosan sérti a szólás szabadságát.

A 27 éves Tenerife-i Eduardo Díaz az El Mundo nevű lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a komment, amit polgármestere Facebook oldalán fűzött ahhoz a döntéshez, ami szerint a helyi rendőrség új, a réginél nagyobb központi épületet kap, csupán ?kritika volt, nem sértés?.

?Az a benyomásom, hogy el akarják hallgattatni a kritikus véleményt megfogalmazó állampolgárokat,? mondta a lapnak.

A spanyol állampolgárok biztonságát védeni hivatott törvény július 1-én lépett életbe, miután a parlamenti többséget élvező kormánypárt, a többi párt és civil szervezett hangos tiltakozása ellenére megszavazta.

A törvény szerint bizonyos törvénysértésekre akár 600 000 eurós büntetés is kiszabható, például, ha valaki engedély nélkül tüntet a parlament előtt, engedély nélküli tüntetésre buzdít az Interneten vagy tiszteletlenül viselkedik egy rendőrrel.

Július 22-i kommentjében Mr. Díaz azt sérelmezte, hogy miért használják a közpénzeket egy új rendőrőrs megépítésére Güímar városában, amikor a helyi rendőrség nem egyéb, mint egy ?falka lógós?. Az érintettek, rácáfolva a kritikára, hat órával a komment megjelenését követően már meg is jelentek Mr. Díaz otthona előtt, hogy átadják neki a 100 és 600 euró közötti bírságról szóló értesítést.

?Nem gondolom, hogy sértegetni kell a rendőröket és nem viselkednék tiszteletlenül velük, de adófizető állampolgárként, azt gondolom, hogy jogom van kifejezni a véleményemet a helyi önkormányzat döntésével kapcsolatban,?

mondta Eduardo Díaz, hozzátéve, hogy továbbra is kritikus lesz a hatóságokkal szemben a közösségi médiában.

A kormánypárt szerint ellenben az új törvénynek köszönhetően ?a tüntetések a jövőben szabadabbak lesznek, mert így megvédhetik azokat az erőszakos elemektől?.

Miguel Ángel Soto, a Greenpeace szóvivője szerint azonban a törvényt azért találták ki, hogy

?elhallgattassák azokat, akik kritikát fogalmaznak meg az uralkodó párttal szemben, illetve hallatják a hangjukat a korrupció, a társadalmi juttatások csökkentése, a polgárjogok megnyirbálása és a közszolgáltatások privatizációja eredményeként kialakult társadalmi, környezeti és gazdasági válság miatt?.

Előző posztKövetkező poszt

63 hozzászólás

  1. SERAF
    2015/08/19 – 08:06 valósága van –

    Hatodik Lenin
    2015/08/20 – 16:04 és neked is igazságod van!

    Szevasztok – bocs, hogy mérlegre tettelek bennetek – ha értitek mit írtam, akkor az helyes utat fog-mutatni mind kettőtöknek – a hit és tudás elválaszthatatlan egymástól, úgy mint a tudás a hittől!
    2011-ben írtam egy kapott üzenetet ami ma világosult meg bennem – : HONOLJON – magyarul: honol—jön – ? “migráció” postaimre.hu oldalon megtalálható:

    http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=9770#c97545

    végtelen tűr elemmel: id. Kiss László

  2. Köszönöm Ida!
    Nagyon jó, hogy egy hozzászólásodban írtad Heródes esetét, bizony akkor az irástudókat kérdezte, de ők, mintha nem történt volna semmi, legalábbis nem tudunk róla, hogy keresték volna Jézust. Pontosítok: Dániel a Messiás kíírtásának évét prófétálta meg nekik, én meg a születése évét írtam. Nagyon jó, így, hogy ki tudjuk egészíteni egymás hiányosságait vagyis mit felejtünk ki. Mert ezen én is gondolkodtam. Szeretettel:s Remélem nem megy a beírás az elejére, de nem tudtam hol lépjek be hozzád, mert nem akartam megszakítani az egymásután lévő beszélgetéseiteket.

  3. Kedves Ida!

    Mikor kell megszületnie a megváltónak, a híre elment Jeruzsálembe, és nem maradt meg senkiben, ezt a kérdést tetted fel.
    Nekem is feltűnt anno, mikor olvastam, de megvan már a miértre a válasz, legalábbis én úgy gondolom.
    Ahogy napjainkban, akkor is mást jelentett a Megváltó a farizeusoknak, mint nekünk.
    Nem részletezem tovább, mert annak is oka van, de mielőtt még az a vád érne, hogy a saját gondolataim miatt értem másképp, hát, nem azért. Jézus adta meg a választ, és hallottam egy kis történelmet is abból az időből.

  4. Kedves Ida!

    Nem vettem kioktatásnak, semmi probléma, nagyon sok dologban egyet értünk! Örülök, hogy találkoztunk így a neten.
    Kedves, barátságos embernek ismertelek meg.

    1. Tök jó! 🙂 Ez végre már kezd hasonlítani a keresztényi…..nem is… Inkább valamiféle emberi hangnemhez.

  5. Kedves Adrián!
    Örülök, hogy üdvösséged van és békességben fekszel le, mert hiszel. A lappal kapcsolatban lévő kritikával nem foglalkozom.
    Pont azért járok ide olvasgatni, mert úgy látom és tapasztalom, hogy a keresztény és gyülekezetbe járó emberek nagyon nagy része sem vesz észre semmit, ahogyan Jézus mondta: …és nem vesznek észre semmit. Annakidején Noénak és Énoknak sem hittek, és bizony éppen erre figyelmeztetett Jézus is. Máté 24.r.-ben. Csak úgy fejből kiragadok egy egy mondatot. Hallanotok kell háborúkról és híreiről,…mert nemzet támad nemzet ellen, éhség, döghalál, földindulás… Mindezek egyre gyakrabban. Szakértő mondta, hogy a II.VH óta 1-2 nap telt csak el, úgy, hogy valahol ne lett volna háború, harc. Egyre nagyobb területen gyílkolják egymást az emberek. Tőlünk keletre, megégett, darabokra szétlőtt emberek, foszfor és vegyi mérgek bevetése. Nagyon sok természeti és más katasztrófák. És ezek még a nyomorúság kezdetei. Igen ám, akkor miért mondta Jézus, ezeknek ellenére, hírtelen tör ránk a veszedelem. Mert így lesz. Ezért figyeljük az eseményeket. Isten már többször lelassította, emberek által megálított dolgokat. Pl. Terv volt 5 év alatt 7 országot támadunk le /Amerikából kiszivárgott hír/ Iránt még nem támadták le, Szíriába még nem mentek be, de szétlőtték egymást és az országot a különféle csoportok. Gondolom azt is, hogy direkt gerjesztik is a félelmet, hogy imunissá váljunk, belefáradjunk, vagy egyes csoportok szélsőségessé váljanak. Az ovodákban a másságot akarják tanítani és minden más manipulációt az iskolákban. Tehát AK felé terelés, de nagyban. Fáj a lelkem a szenvedőkért bárki is legyen az, bármilyen népből. Én igenis úgy érzem kötelességem mindenkiért imádkozni, hogy lássanak és felkészűljenek. Fügefáról vegyétek a példát, ezen azt értem, ha zöldűl az ága lassan gyümölcse is lesz. Most inkább azt mondanám, hogy barnúl a levél és hideg tél lesz, és nagyon fog fájni. Mert máris nagyon sokaknak fáj és fájt a 2. VH sok millió halottal és nyomorúlttal. És még nincsen vége…..de tart és fokozódik. Isten Áldjon meg! s.

    1. Dehogy fekszem le,…..még csak most következnek a körhinta meneteim 🙂 (Attól, hogy a széles úton visszafele haladva szembemegyek a forgalommal, keresve a keskeny útra kivezetőt, még figyelek ám)
      Ha szerinted ilyen jól látod a dolgokat kedves Soraya, mond el kérlek, hogy vajon számunkra mit tartogat Sátán? A kiválasztottakra gondolok, és a nagy “terelésre”.

      1. Kedves Adrián!
        Meg van írva Máté 24:9. “Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket: és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. 10. És akkor sokan megbotránkoznak, és elárúlják egymást, és gyűlölik egymást….11. és sok hamispróféta támad, akik sokakat elhitetnek. 12. És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.”
        Ma olvastam: Debrecenben “Nomád tábor” néven teljesen mohamedán diszlettel, a szülők tudta nélkűl tábort rendeztek. Amikor a második csoport tanárai megkérdezték a falragasztó csop.tanárát miért vannak ezek a plakátok itt? mert a gyerekek megijedtek. A tanár rájuk támadt, -csak úgy- keresztény vagy? akkor el kell tűrnöd, fogadnod a másságot. Csak natúr idéztem. Egyre több ilyen van és lesz. Nagyon sok ember beáll a széljárásba, és aki csak rákérdez már kész leütő válasszal reagálnak. Suli, ovi, meditálás, elfogadni mindent, nem visszakérdezni, mert akkor… Mindenhol agyátmosás. AK útját készítik, háború, zűrzavar, betelepítés, hogy egy nemzet se lehessen a globalizmussal szemben ellenálló. Aki ellene mond jön pénzbírság, börtön, nyakazás és minden változat, ami lehetséges. Ebben nagyon ügyes az ember /már aki/ Nem vehetsz nem adhatsz el, ha a bélyeg rajtad lesz. Nem veheted fel a pénzedet. Éhezhetünk. Nem kapunk munkát. Mindennünket elprivatizálnak. Ha elfogadod a rendszert lakhatsz a saját házadban, ha nem utcára kerülsz. A kertedben termelhetsz míg engedelmes vagy, ha nem akkor megint nem eszel. Lakókocsiban sem aludhatsz, mert a köztér nem a tied a többi ingatlan sem,mert vkinek tulajdona lesz /leginkább hatóságilag tiltott terület/ Bizonyosan fog Isten menhelyeket készíteni és bújkálni is fogunk. Sokan meg fognak halni Jézusért, mint az első keresztények, nyílvános kivégzések lesznek és minden bajt ránk fognak kenni. Péter apostolról pl. le estek a dupla láncok és angyal vezette ki a börtönből. Lesznek ilyenek úgy gondolom. Mindenkinek a saját méretére szabja Isten, ki mit bír ki. Nagyon nehéz erről beszélni, mármint a szenvedésről. Adrián én sem örömmel írom le ezeket a sorokat és nem rémíteni akarlak. Meg van írva. A S. azt hiszi, hogy trónját az Isten trónja felé emelheti és a világ ura lesz, akkor majd elkerüli az ítéletet, ebbe besegít neki a sok megromlott volt angyal + azok az emberek, akik eladták magukat neki, sikerért, uralkodásért, pénzért, és azért, mert Istent szívből gyűlölik. Sokan csak sodortatnak, hogy jó fejek legyenek. Mindent elfogad ez a világ, csak Jézust nem. Ha olvasod az Ószövetségi próféciákat, akkor láthatod, hogy sok minden több száz evvel a beteljesedés előtt meg lett mondva, le lett írva. Háborúk és katasztófák mindig voltak, csak nem volt TV. amiből a régiek megtudhatták volna: mondják sokan. Meg hát sokkal több az ember, több a baj. Ha hiszünk az Igének, márpedig én hiszek, akkor, manapság már minden eszköz fel van halmozva ahhoz, hogy beteljesülhessen. Megfigyelés, csip, átverhetnek látomásokkal, műholddal látnak hova mész az udvarodban. Technika kész. A Jeruzsálemi templom felépítéséhez minden el van készítve, ezt keresztény adásban hallottam több,mint 15 éve. Meg lett a hárfa rajza egy barlang falán, elkészítették, meg van a vörös tehén stb. És a keresztények ujjongtak, hogy mennyire sikeres Izráel. Pedig ebbe a templomba AK űl be, aztán fogja őket is írtani. A keresztények Petrában ahol az Edomi nép lakott a barlangogkba Bibliákat helyeztek el, ha oda menekűlnek tudják olvasni. Fenti igehely 15. “Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta írt, ott áll a szent helyen…akkor, akik Judeában lesznek fussanak a hegyekre. Pl. Hermon is lehet még. Tehát készen van majdnem a glob.világ, még kell a közös pénz, egy ember, aki alattomban jön és furfangosan kerül a hatalom a kezébe, /ENSZ-re gondolnak sokan/, mert arról hallani az vezeti majd a világot, és akarja át venni már most a hatalmat felettünk. TITIP meg az Ázsiai /aiip/ nem tudom most elfelejtettem. Egy országnak sem lesz hatalma felette, ezért is húzódozik az EU az aláírásán. Erre nem ránk szabadítanak rengeteg menekűltet és köztük terroristákat. Ma egy ilyen Ajjub al-Kazáni nevűt fogtak el Párizs és Amszterdam közötti vasuti vonalon. Ne érts félre. Sajnálom a menekűlteket. De nem kellett volna országaikat szétverni épp a világuralom érdekében és akkor nem menekűlnének. Szerintem, de ez csak az én elgondolásom, ezeket az embereket éppen azért mert mohamedánok jól fel tudják használni a keresztények ellen. Mivel őket a keresztény amerika és eu tette tönkre hát visszaadják nekünk. Nem is tudják, hogy azok aki ezt tették velük egyáltalán nem keresztények, sőtt már egyiket sem tartom annak, de vannak keresztények itt is ott is. Indiában 40 ezer megbetegedett gyermek oltások miatt és sok helyen. Terv: öregeket, rokkantakat, pszihiátriai betegeket, hajléktalanokat ki kell iktatni a társadalomból. Legjobb esetben egy injekcióval, tehát várományos vagyok. Naponta többször imádkozom kitartásért, erőért, bölcsességért minden igaz Jézust szerető emberért és azokért, akik úton vannak felé. Térne észhez az emberiség. “Ha szerinted s. ilyen jól látod a dolgokat” Adrián Kedves! Ki előbb, ki utóbb látni fogja. Olyan ez, mint mikor gyermekkoromban a ló a szekérrel nem akart bemenni az udvarra, akárhogy verték. Másnap észrevettek egy lukat az úton és folyt bele az eső. Azután megpiszkálták és berogyott, alatta egy mély kút volt, és üres tér. A ló megérezte a dobbantásából, hogy itt valami nem stimmel, az ember nem. Nekem most van időm szétnézni, mi történik a világban és érdekel. Volt, amikor a beteljesedett próféciákat keresgettem.
        Adrián! valahol írtad, hogy mész lefeküdni és én is későn írtam akkor és azért mondtam, hogy menj feküdj le, valahogy összeugrott a két dolog, nem szándékos volt, csak az agyam sose volt jó és már nagyon felejtek is. Nem is tudok jól fogalmazni és a helyesírásommal is baj van. Úgy hogy nem vagyok magamtól elragadtatva, le vagyok amortizálva. Én csak az Úr Jézus kicsi verebecskéje vagyok, ami nekem pont jó. Most humor jön: Ahogyan fent írtad a széles úton visszafele haladva keresed a keskeny utat, vigyázz, mert ott szoktak lenni a bukkanók és a vízelvezetők, nehogy beleakadj, mert engem már jópárszor megdobott és a hátamnál jövő autók nem örültek nekem, mert hírtelen húztam félre a yoysztikot /ha jól írom/. Az Úr Jézus kegyelme legyen veled. Szeretettel: soraya

        1. Kedves Soraya!

          Írásodból kiderül, hogy teljesen azonos módon látjuk a világot, és örülök, hogy ilyen jól összeszedve megírtad a válaszod Adriánnak.Én is öregségemre értettem meg, amit kell, és bizony a jövő nagyon félelmetes, és nemsokára bőrünkön fogjuk érezni a nyomorúságot.
          Azt, hogy csak Simeon és Anna tudta mikor születik meg Jézus, meg a keleti bölcsek, ennek oka van. Meg volt írva, mégsem látták, nem ismerték fel.
          Nem akarom ezt bővebben kifejteni, de jó lett volna ha személyesen találkoztunk volna, és megbeszélhettük volna, mert szerintem ebben is egyet értenénk.

        2. Kedves ÉRDEKLŐDŐ!

          “Azt, hogy csak Simeon és Anna tudta mikor születik meg Jézus, meg a keleti bölcsek, ennek oka van. ”

          Igen, mégpedig erre is megadja az ige a választ: Anna is, és Simeon is kijelentéssel rendelkezett a Szent Lélektől a Megváltó eljövetelének aktualitásáról, mert minden nap a Templomban szolgáltak Istennek….! Szellemben! Nem úgy, ahogy a papok tették már akkortájt, hogy elvégezték a “kirótt” feladatokat ….! És azt mondja az ige, hogy aki a világosságban ( az Úrban) marad, arra nem törhet rá úgy az Úr visszajövetelének napja, hogy ne tudna róla, és meglepetés lenne az a számára…! ( Egyébként, ti nem akadtatok fenn anno azon, hogy végül is híre ment Jeruzsálemben annak, hogy mikor kell a Megváltónak megszületnie, és mégsem maradt meg az senkiben….?! Amikor a bölcsek megjelenésekor, Heródes megtudakolta a Krisztus születésének időpontját, és azt a választ kapta, hogy “mostanában”, Betlehemben….!)

    2. Kedves Soraya!

      “…úgy látom és tapasztalom, hogy a keresztény és gyülekezetbe járó emberek nagyon nagy része sem vesz észre semmit…” A fenti mondatod ürügyén szeretném megosztani Veletek egy korábbi tapasztalatomat.
      Azzal én is napi szinten találkozom, hogy még a gyülekezetekbe járó hívő emberek nagy része sem kapcsolja össze a világunkban zajló eseményeket a bibliai utolsó időkkel, de sajnos azok sem, akiknek a Bibliát hivatásszerűen kell ismerniük.

      Az idén márciusban is (mint évek óta rendszeresen) ökumenikus hetet tartottak a mi gyülekezetünkben is (tudtommal ez országos rendezvény, főképp a történelmi egyházakat érinti). Február közepétől már a hazai médiából is lehetett értesülni a szíriai keresztényüldözésekről, tömeges lefejezésekről, gyerekek keresztre feszítéséről. Úgy éreztem “adta magát a téma”, ami köré az egész hét elmélkedését építeni lehet. Nem kis döbbenetemre azonban még csak említést sem tettek az előadók (akik gyakorló papok, teológusok, teológiai tanárok) ezekről az eseményekről, egyetlen közös imát sem mondtunk a vértanúkért!! 🙁
      Az utolsóként prédikáló egyetemi tanártól (aki teol. hallgatók lelki gondozását is végzi) érdeklődtem, hogy mi az ő, illetve a ref. egyház hivatalos álláspontja ezzel kapcsolatban. Olyan érzésem volt, mintha nem is tudott volna ezekről, majd azt a választ kaptam, hogy >vértanúk mindig is voltak, és áldozatuk révén még inkább terjedhet a hit<.

      Sokáig úgy gondoltam, hogy csak a mi gyülekezetünk pásztora nem naprakész … 🙁

      Mellékesen a hét témája: "A házasság szentsége" volt, szigorúan a téma keretei között maradva, senki nem "kacsintott ki" a témán túlra, vagy "ágyazta be" a világ, vagy csak hazánk kaotikus viszonyai közé…
      …és akkor nekem is eszembe jutott: "Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala …"

      1. Kedves Ditta!
        Jól látjuk többen is ezt a helyzetet, amint mondtad. Egyrészt a szolgáló igaz hívő testvérek el vannak foglalva a saját munkájukkal /börtönmisszió, cigánymiszó, családlátogatás stb./ Ezeken felül túl vannak terhelve az egyházak a dirrekt programokkal /olvastam egy figyelmeztető cikkben,nem tudom hol/ sokfele kell a keresztényeket bevonni, hogy ne legyen a családra idő, így az hamar szétesik, a gyerekekről azt sem tudják, mit néznek a TV-ben és a neten milyen játékokkal játszanak, csak megdöbbenve látom okkult hátérrel /sötét is/ gyilkolásszák a bábukat. Nekem visszataszító látvány. Már így is -gondold el- Adventi hetek, Karácsony, előtte sok fellépés a műsorok, zenei rendezvények. Utána uj év és azonnal az aliansz hét, aztán az ökumenés hét, és mindenféle előadás sorozatok, amik jók, ha jól vannak szervezve, de nincsennek jól. A gyerekek erre rá is mennek rendesen. Gyors hiradó nézés, ahol nem közlik rendesen, hogy mi zajlik ebben a világban. Az egyházi vezetők féltik az állásaikat és a lakást, családjaikat. Nincs felvilágosítás csak kevés helyen. Nekem most épp megadatott, hogy öreg koromra kaptam egy gépet és szétnézek, mi történik a világban és látom. Miután egy otthonban élünk nem vezetek háztartást, tehát adott a lehetőségem. Igazi munkára nem vagyok alkalmas. Mióta figyelem mi történik, úgy érzem – értük a szenvedőkért imádkozom. Bárhol vannak a világban, akár harc, akár katasztófa. És rengeteg és rengeteg helyen.
        Mintha szájzár lenne a papokon, igen elütik a kérdést valamivel és rendszeresen. És minden kérdést, majd Isten megoldja. Ezért írtam,hogy az egyházon kezdődik az űldöztetés /bár a háborúk közben vannak/ és ártatlanok szenvednek leginkább. De ránk kerűl a sor nagyon hamar, és akkor mi lesz? Sokan megtagadják Jézust, vagy felveszik a bélyeget? Vagy mégis észhez térnek? Nem gondolom, hogy ilyen csendes heteken fel fogják venni ezt a témát, nem úgy néz ki. Hallgatnak. Azt hiszik mélyen meglapúlva megússzák, de nem. A református egyházban vannak többen, akik látnak és hangot is adnak ezeknek, el- fordúlnak tőlük, mintha leprásak lennének. Kivetnek titeket az én nevemért! Milyen érdekes, hogy anno a farizeusok nem tudták, hogy Jézus mikor fog megjelenni testben, pedig Dániel pontosan megírta. Simeon és Anna tudta és várta. A keleti bölcsek elmentek – a választott nép – nem értette meg. Mindig csak egy kis zsenge érti és ez most is így van. Most is hallják, látják milyen zűrös minden, -de majd egy jöbb jövő lesz- eddig is így volt ezután is így lesz,- a rossz után jónak és egy szép világnak kell lennie. Közben megy a világ a szakadékba önmagát ölve meg és Istent gyalázva. Itt a hitetlenekre gondolok. Mindig volt valahogy mondják.
        Kedves Ditta! Ne várj a papoktól sokat /Tisztelet a kivételnek/ . Az emberek sem fognak megérteni. Bibliából egészen jól lehet látni az ellenség lépteit, de pontosan, hogyan lesznek az előre /vagy hátra/ lépések azt csak sejtjük esetleg, ma egyetlen egy szakértő sem tudja megmondani mi lesz jövőre /katonai,gazdasági/ Minden a feje tetejére állt. Én készülök. Sok szeretettel:s

        1. Kedves Soraya!
          Ha már megszólítottalak,először is ne vedd zokon kérlek “fura” nevemet.Szatírának,és inkább csak a magam szórakoztatására találtam ki ezt a nevet.Annak tükrében,hogy először úgy gondoltam,csak villámlátogatást teszek ezen az internetes oldalon.Aztán,mégis itt maradtam… 🙂 A név pedig rajtam ragadt.Persze,az én döntésem volt.Ami nem azt jelenti,hogy bármi közösséget is vállalnék ezen keresztül az “eredeti” Vlagyimir Iljiccsel.
          Írásodat vegyes érzelmekkel olvastam.Köszönet,hogy elénk tártad (Dittával együtt) ezeket az elképesztő tényeket az egyházakról.Nem azért mondom,hogy a “csúnya” egyházak dolgain szeretnék most rugózni.Inkább arról van szó,hogy bepillantást nyertem mostani hozzászólásodon keresztül a “hétköznapi hívő” érzéseibe,gondolataiba.Ez váltott ki belőlem vegyes érzelmeket.A kereső ember igazságra való éhezése a mindennapokban.
          Azt hiszem,ezer kérdésem lenne.De ennyire azért nem akarlak igénybe venni.Legalábbis nem most,és nem egyszerre. 🙂 Azonban az emberek világának ilyen mindennapi megközelítése mellett nem mehetek el szó nélkül.Már csak a kíváncsiság is motivál engem ezzel kapcsolatban,meg az,hogy szerény személyem sem vágyakozik semmire sem jobban,mint az igazságra.Mert az szabaddá tesz.Nincs egyéb vágyam és célom,minthogy szabad ember lehessek.Holott,még azt sem tudom igazából,mit is jelent ez igazán… Neked van sejtésed ezzel kapcsolatban?Szerinted mi teszi igazán szabaddá az embert?Mi az igazság?Jajjjjj,tiszta pilátusi kérdések…. 😀 És eléggé költőiek… De mégis,komoly kérdéseket szegezek neked.Bölcs,legalábbis a megfontoltság által rendezett soraid ihlettek engem ezekre a kérdésekre.No meg arra,hogy tollat ragadjak,és ide maszatoljam ezeket a sorokat.
          Amit Simeonról és Annáról írtál egyszerűen elképesztett,és libabőrössé tett,pedig ismertem a történetet.Micsoda döbbenetes meglátás!Mennyi,de mennyi ember várta a Megváltót,és alig egy maroknyi ember találta meg és ismerte fel Jézust… Csodálatos,hogy milyen messzemenőkig egyéni utakat járunk be Jézus evangéliuma szerint,és hogy ezek az utak mégis egymással való közösségbe vezetnek mindannyiunkat!
          Engedd meg,hogy tovább kíváncsiskodjam!Mondtad,hogy öreg korodra megadatott neked,hogy legyen interneted (ha jól értettem),hogy szétnézz a világban,és láss.Mit látsz,kedves Soraya,aki öreg korára interneten keresztül kezdte a világot szemlélni?
          Tisztelettel: Hatodik Lenin

        2. Kedves SORAYA!

          “… Igazi munkára nem vagyok alkalmas. Mióta figyelem mi történik, úgy érzem ? értük a szenvedőkért imádkozom….”

          Ez az igazi munka! Legalábbis nekem azt mondta az Úr még régebben, hogy a legtöbb az imán múlik. Mert akkor, ha imádkozol, akkor Isten munkatársa vagy, mert az akarata szerint kérsz… ( “… mert nálam nélkül semmit nem cselekedhettek…” — vagyis semmi olyat, ami majd a tűzpróbát is ki fogja állni! Továbbá : ” ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradnak azzal az építők…! Csel. 2,47 … Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel. Anna is ezt tette anno nap mint nap a templomban…! ) .

        3. Kedves SORAYA!

          Olyan szépen és lényegre törően foglaltad össze napjaink kórképét, hogy – ha nem ilyen elkeserítő állapotokról lenne szó – azt is írhatnám, hogy élvezet volt olvasni. 🙁

          Mindig jó érzés olyanokkal “beszélgetni”, akik hasonlóképp látják a világot, és mégis lehet tőlük tanulni.

          Nem várok sokat a papoktól (tisztelet néhány kivételnek – ahogyan írtad), inkább csak szomorúan állapítottam meg, hogy egyre kevésbé és egyre kevesebben vannak, akik ténylegesen vezetőik lehetnének a híveknek 🙁

          Kívánok Neked továbbra is jó böngészést a neten, azt, hogy ne veszítsd el az érdeklődésed a világ iránt – bármennyire kiábrándító is -, és az állhatatosságod a másokért való imádkozásban! 🙂

          Békés, áldott estét, szeretettel: D

    1. Kedves VI. Lenin!
      Köszönöm a bizalmadat neved választása okán. Először én is meglepődtem, de miután sokféle igen változatos neveken szólnak hozzá emberek bizonyos fórumokon, részemről nincs gond.
      Vegyes érzelmekkel fogadtad az egyház felől írtakat. Kicsi országunkhoz képest sok jó hívő prédikátor van, a megtérő kevés.
      Beszélgetésünk Dittával inkább arról szólt, hogy kevés predikátor meri felvállalni azt, hogy a gyülekezetet tájékoztassa a világban történő súlyos eseményekről és nem hívják fel a figyelmet ezekre. Langyosodik az Isten népe,de nagyon -egész nyugaton- Én már nem merem kimondani, hogy keresztény amerika, eu. stb. Ez csak saját véleményem,jó lenne,ha nem lenne igazam. Liberális életvitelre terelget már régóta a média. Annakidején mi ifjúsági csendes-heteken, bizony elég kemény igehírdetéseket hallgattunk. Aztán megfelelő csoportokban átbeszéltük, kit hogyan érintett. Bizony volt sírás a bűneink miatt. Volt társunk, aki megkérdezhette, le tudtad-e tenni ezt vagy azt a bűnödet, vagy szenvedsz vele. És imádkoztunk egymásért. Ezek az én régi társaim az országban minden fele élnek és megmaradtak, /van aki nem/ és végzik a saját szolgálataikat, és ma már találkozunk az unokáinkkal. Elmondhatom szép nagy családom van, illetve mindannyiónknak. Szép idők voltak. Ma már sértés valakitől megkérdezni, hogy vagy, mint a bírák korában, mindenki megy a saját feje után. Voltam még kb. 5 éve konyhás ilyen táborokon és előtte. Ifis csoportot kaptam,de legalább őszinték voltak és elmondták, hogy ők nem akarnak nem tudnak szabadúlni. Láttam nagyszülői,szülői, mi korunk, utódaink,unokák generációit. Ez 5 féle volt. Életsorsokat hallgatok meg /nem akarom mondani, bezzeg a mi korunkban/. Nagyon is szemmel látható az Istentől való eltávolodás. Megtette a magáét a tanítás:Janus Pannonius verse: Galeotto Marzióhoz: Költő léttedre, óh miért, miért zarándokolsz Rómába Marzióm. Tegye le a lantot az, aki ../hisz/ nem találom a verset. Darwin, kommunizmus, okkúlt zene hallgatás, aztán taposták egymást a fiatalok egy-egy koncerten. …sok jó, technika, adidász cipő, menő legyen. Nem az a baj, hogy jó cuccot hordanak, hanem, ha istenné válik bármi. És a keresztények gyermekei sem akartak kimaradni, mert ciki a suliban. Aztán ott is kapták a felvilágosítást. Nehezebb ma közel kerűlni Jézushoz. Bár a régi példák is ezt mutatják. Minden kornak meg van a maga kísértése, így jobban fogalmaztam meg. Ma mondta a papunk, hogy volt 1 konferencia, ahol a néger és más etnikumok /koreai is/ bizony lehúzták a vizeslepedőt rólunk. Én már régen olvastam Sundar Singh életét, aki Indiai volt és ugyan ezt mondta. Őt a szikh törzs és apja rokonai megmérgezték, de életben maradt és ment fel a hegyekbe és vitte északra az evangéliumot, hóban jégben, ráadásúl nagyon sok kegyetlenséget tettek vele, mégis hű maradt. Több ilyen életrajzot olvastam, sokat jelentenek nekem ma is.
      Igazságra éhezés: Gyermekkoromban ez nagy kérdésem volt senkivel nem tudtam megbeszélni, nem tudtam bízni emberekben. Ezért hűlyeséget csináltam, ezért vagyok tolókocsis. De jött Jézus és azonnal kiemelt, szólt az Ige hozzám, és pont az én kérdéseimre a miértjeimre válaszolt. Az igazság Isten maga. Jézus sem bízott az emberekben, még tanítványai is egyedűl hagyták utolsó éjszakai imádkozásánál, elaludtak. Magamban is sok igazságtalanságot fedezek fel és írtom. Vannak állandóan visszatérő dolgok, amit azonnal megbánok, mégis el tudom követni újra. Én is így értettem meg, hogy nekünk embereknek nincs igazságunk, csak Jézus Krisztusban. De igyekszem és rendezem. Haragot nem tartogatok, és, ha kell a lehető legrövidebb időn belül rendezem. Ez békességet ad. A világban ne keresd, de ennek ellenére vannak igazságok azokban akik ugyan úgy, mint Te keresik és akarják. Tökéletes igazságunk ott Fennt lesz az Atyánál Jézus halála által. Aki ezt el tudja fogadni, békessége lesz és szabad lesz, mert bízik az Egy Igaz Istenben, aki a tenger fenekére dobja bűneinket és nem akar megemlékezni róla. Jóllehet, hogy mi magunk, ha eszünkbe jut miket vétettünk, én pl. ma is szégyenlem.. Mindezeket a Bibliából meg lehet tanúlni, az üdvösségre vezető út tiszta. Bár mi szoktunk lekanyarodni rendszeresen, mert emberek vagyunk és hoztuk magunkkal a bűnt. Máté 5.6. “Boldogok, akik éhezik és szomjuhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.” Nagyon jó, ha Te így vagy, bár nagyon sokan lennének, akik ebben a gaz és igazságtalan világban éheznének az igazság után. De úgy látszik kiprovokálja az emberiség nagy része a haragot, és akkor nagy nyomorúság lesz. Máté 24:14. “És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon bizonyságul minden népnek: és akkor jön el a vég”. Ott több kérdésünk nem lesz, mert mindent azonnal meg fogunk érteni. Önmagunkban sem jók és sem tökéletesek nem vagyunk, de akarunk és megyünk előre látva a célt, kapunk erősítést és bizony fenyítést is. Ma voltak itt a lányomék 4 unokával. Bizony a fenyités hiánya sok gondot okoz, dehát ők a maguk bajából fognak tanúlni, mint a legtöbb ember, mint én is.
      Sok szeretettel köszönök el tőled: Isten Áldjon és védjen meg. s

      1. Kedves Soraya!Ha csak meglepődtél a nevemen,akkor azt nem is tekintem olyan vészes reakciónak. 🙂 Örülök,és köszönöm,hogy nem kíméltél a részletektől!Remélem,nem lesz hasztalan a ráfordított energiád.
        Mindjárt ki is térnék a számomra legfontosabb témára,amit múltkor is firtattam,vagyis az igazság kérdésére.Ami ugye,szabaddá tesz.Mármint az igazság.Jelen cikknek is ez a témája,vagyis a szabadság.Vagy talán sokkal inkább annak hiányáról szól ez a cikk..?
        Ha megkérdeznék tőlem,hogy mi szeretnék leginkább lenni,akkor azt mondanám,hogy szabad ember.Semmi más nem érdekel jobban,mint hogy megtaláljam az élet legszabadabb ösvényét.Szerény véleményem szerint Jézusnak híják ezt az ösvényt.Azt szeretném,hogy semmi ne korlátozza az én szabadságomat.Még én magam sem.Noha tudom,hogy rajtam kívül tulajdonképpen senki sincsen,aki a szabadságomat korlátozni tudná.Azt szeretném,hogy olyan mértékű szabadsággal rendelkezzem,hogy el tudjam képzelni azt az univerzális állapotot,hogy minden ember,vagy bármely más kreatúrája Istennek ugyanilyen szabadságot éljen meg egy halhatatlan létben.Engem csak az ilyen fajta szabadság érdekel.Minden más megoldás teljesen hidegen hagy.Csak azt tekintem megoldásnak,amikor megengedett,hogy az univerzumnak olyan Istene legyen,aki mindenkit halhatatlan szabadsággal ajándékoz meg.Számomra Jézus ilyen Isten.Azt szeretném,hogy szabad legyen olyan világot elképzelnem,ahol mindenki meg van váltva,és mindenki örökké él.Miért?A válasz kicsit öncélúnak tetszhet… Azért,mert ebben az esetben tulajdonképpen törvényszerű,hogy végtelen sok ember képzeli el ugyanezt rólam.Nem csak rólam,hanem bárkiről.Így látom érvényesülni maradék nélkül azt,hogy azt tedd másokkal,amit magaddal is tennél.Úgy gondolom,messzebbre vivőt és jobbat nem tudnék másnak sem kívánni,mint egy olyan Istent,aki mindenkinek halhatatlanságot és végtelen nagy szabadságot ad.Persze,ez csak egy tükör által homályosan látott alap.Isten ennél sokkal többre képes.Amit még csak el sem tudok képzelni,de ha eltudnám,hiszem,hogy elégedett lennék vele.(De azért most mégis jobb,hogy nem tudom elképzelni,mert nem tudnám megérteni,és végül még hülyeségnek gondolnám.Mert nem ismerném fel benne Istent… ) Isten elképzelése sokkal jobb erről a világról,mint az enyém,vagy bármelyikünké.Mert szerintem pont azzal kezdi,ahogy írtad is: a tenger fenekére dobja bűneinket,mert nem akar megemlékezni azokról.Továbbá szerintem,ez a tenger pedig végtelenül mély…
        Aztán,hogy ez a cikkben szereplő fiatalember,ez az Eduardo Diaz cselekedete a szabadságnak csupán az illúzióját jelenti..?Amennyiben holmi lázadás van mögötte,akkor ez is csak egy jelkép.Szoktam futni járni.Előtte rendszeresen átgondolom azok helyzetét,akik nem tehetnek meg ilyesmit.Ilyen vagy olyan oknál fogva.Te azért nem teheted meg,mert ahogy most értesültem róla,tolószékben élsz.Eszembe szokott jutni, -mert minden futás előtt szánok rá időt- ,hogy maga a futás is önmagában csak egy jelképe a szabadságnak,nem maga a szabadság.Mégis szánok rá időt mielőtt elindulnék,hogy elképzeljem,hogy Isten valódi szárnyakat tud adni azoknak,akiknek akár csak lustaságuk miatt is kimarad,hogy a szabadságnak ilyen jelképe is meglegyen.Mint a futás.Egyben örülök,hogy én el tudok menni futni.De lehet,hogy már holnap nem lesz így… Szóval,az igaz öröm az,amikor az ember ha kell mozdulatok nélkül,izmai összehúzódása nélkül is meg tudja élni a szabadságot.Nem akarom a futást mellőzni az életemben,de közben igyekszem magam emlékeztetni arra,hogy nem a test szárnyalása mögött rejlik a szabadság.Hiszen magam is ellustulhatok (szokott ilyen lenni) vagy tolószékbe kerülhetek.
        Csak azt akarom mondani ezzel,hogy én nem bízom az ilyen Eduardo Gomez-féle tettekben.Habár,minden hosszú út az első lépéssel kezdődik…
        Kedves Soraya!Kívánok neked további lépéseket,de inkább azt mondanám,hogy további szárnycsapásokat!
        Kukkantsd meg ezt,kérlek! 8) http://videa.hu/videok/film-animacio/forest-gump-01-film-filmreszlet-tom-hanks-8ZTkcChO5HcKZMuy

  6. Kedves Adrian!

    Soraya hozzászólását én nem úgy értelmeztem, ahogy te, de akkor szerinted egész európa álkeresztényekből áll, mert pontosan azért küldik vissza a migránsokat, hogy ennyit már nem tudnak eltartani.
    Nem vettem magamra a megjegyzésedet, de a beszari álkeresztény magyar kupac egy “valódi” keresztény szájából nem nagyon ígéretes kijelentés.

    1. Kedves Érdeklődő,…igen, többnyire egész Európa képmutató keresztényekből áll. Tudod, csak azok aggodnak a holnapért, akik nem Istenben, hanem saját magukban illetve a más emberek alkotta rendszerekben bíznak.
      Mint láthatód a hiba nem az én készülékemben van. Egyébként ezt az egész migráció jelenséget értheted így is: “Isten nem ver bottal”.

      “…egy ?valódi? keresztény szájából nem nagyon ígéretes kijelentés.”
      Ha ezek után még mindig azt gondolod, hogy nem voltam valami szalonképes, akkor kérlek lapozd fel a Máté 23-at. Láthatod,… volt, aki még nálam is jobban kiakadt.

      “Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt.” Préd 1:9

      1. Kedves Adrián!

        Igen jól értetted, a szalonképesség stimmel.
        Igehelyeket lehet felsorolni, attól nem lesz senki különb hívő a másiknál, na meg valahogy azért azt is figyelembe kellene venni, hogy kinek mire van jogosultsága.
        Azzal is tisztában vagyok, hogy nincs új a nap alatt, nem értem mire fel kaptam eme tanítást.
        Isten nem ver bottal, szerinted migrációval? És kit ver vele? Talán az álkeresztényeket?
        Csuda érdekes megközelítés, de hát legyen meg a te akaratod!

    2. Kedves Érdeklődő!
      Úgy érzem én is, hogy Adrián félre értett engem. Sokan más lapokban a hozzászólásokban mondják ezeket /nekik jár nekünk nem jár pl.ingyen vonat.stb / Nem a magam véleményét mondtam egy közhangulatot. Kedves Adrián! Igazad van abban, hogy a keresztények sokan képmutatók, álszentek, gyávák stb. Megy a rostálás is. Nekem nagy szerencsém van, mert sok hiteles keresztényt ismerek. Vannak még pédák és mindig is lesznek, addig, amikor Jézus Krisztus bezárja a kaput. Maga az Úr Jézus mondta: olyan nagy nyomorúság lesz a földön, , amilyenek még nem voltak. Isten ítélete az egyházon kezdődik. Valóban nem állta meg a kereszténység a helyét a világban. De ennyi támadás is a gonosz által volt, végig mindenben ott volt beleszólt. Jézusnak hatalmat igért. Papoknál a rangkórságot és megtalálta mindenkinél a gyenge pontot. De nem egy keresztény viselt, börtönt a hite miatt és mentek a halálba vagy haláltáborokba. És Jézus egy kicsiny nyájat említ, mint /zsengét/. A többi az Ő titka. Elolvastam a Máté 23-at. Mindenki a maga bűneiért felel. Adrián! Én imádkozom a hivekért minden nap, és azokért, akik még megérthetik a hívó szót. Ez a honlap is azért jött létre, hogy ébresztőt kiálltson. Mindezek ellenére nagyon nehéz dolgok elébe nézünk, akár halál…stb. Készüljünk fel. Üdvösség néked: s

      1. Kedves SORAYA!

        Mi értettük, hogy miről beszéltél, és mit mondtál, és hogy melyik újságcikkre reagáltál…! Csak vannak olyanok is, akik direkt nem akarnak érteni….! ( Legalábbis az eddigi tapasztalat ezt mutatja…!)

        1. Kedves Ida!
          Örülök, hogy értettétek.
          az Úr Jézus legyen és maradjon velünk, hogy mindvégig kitarthassunk az egyre nehezebb időkben, ami már láthatóvá vált előttünk. Szeretettel. s

    3. Kedves Soraya,
      Az én bűneimet magára vette maga Jézus, amikor hagyta, hogy keresztre feszítsék és amikor utolsó szavaival azt mondta, hogy “Elvégeztetett!” (tetelestai). És én, így vagy úgy, de ebben a tudatban fogok meghalni, amikor lejár az időm, ami annyit jelent, hogy az Üdvösségem garantált.
      Az hogy hivatalosan miért jött létre ez az oldal, az csak a történet egyik része. Hogy a mindennapokban mit is nyújt valójában az embereknek, hitetleneknek és hívőknek egyaránt, ezekkel a végidőknek titulált hírekkel, pedig a történet másik fele. Maradjunk annyiban, hogy sajnos komoly hiányosságok vannak.
      Árpiel fogalmazta jól meg néhány évvel ezelőtt ennek az oldalnak az image-ét, azzal, hogy “keresztény bulvár”-nak nevezte. És azt nem rossz indulatból vagy kritikaként fogalmazta meg, hanem mert ez jutott elsőre az eszében és mert amolyan unikumnak ítélte meg ezt az oldalt, az akkori magyar internetes bloggerek világában. Én erre meg azt mondom, hogy ha én a Thea mega többiek helyében lennék, egy ilyen besorolástól biztosan lesülne az arcomról a bőr a szégyentől és máson se törném a fejem, minthogy miként tudjak javítani a blog működésének a minőségén, …ha kell, akár a mennyiség kárárra is, csak ne nevezzék többé bulvárnak az oldalt. De semmi. változás nem történt, azóta ugyanúgy jönnek és mennek a gazdasági összeomlások, a 3. világháborúk, a világjárványok, a dollár, az EU bukása……, uncsi és hiteltelen már ez az egész. Egy huncut felmérés sem jut soha senkinek, hogy vajon mit gondolnak az emberek erről az oldalról. Elkönyvelnek néhány ismeretlentől származó dicséretet, akikről konkrétan semmit sem tudnak, meg egy néhány olyan törzs vendég dicséretét, akiknek azért jön be az oldal, mert itt jól el lehet esténként egymással diskurálni mint keresztény a keresztényel, a világ nagy dolgairól, meg azért mert időnként lefordítódik egy-egy videó magyarra. Az esetleges kritika itt már senkit sem érdekel. Minek javítani bármit is? Hiszen szeretik ezt az oldalt, egyre több az olvasónk. Minden harmadik poszt alá oda linkeljük nekik a “van megoldás” rovatunkat, akik akarja majd azt is elolvassa, aki nem, meg nem. Lerohanunk négyen-ötön egy-egy néha napján ide tévedt ateistát, evolucionistát, aztán bebeszéljük magunknak, hogy ezzel mekkora szolgálatot tettünk Istennek meg az emberiségnek.
      Ettől fogva már nem is olyan nehéz megérteni a majdani csúfolkodókat, akikről figyelmeztetést kaptunk az Írásban.
      “Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, a kik saját kívánságaik szerint járnak, és ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete?……..” 2Pét. 3:3-4
      Kik is magyarázzák meg és terjesztik az “Ő” eljövetelének ígéretének idejét? Ha nem tévedek az un. keresztények teszik ezt. Az olyan oldalak amilyen például ez is itt,….akik az “Ő” eljövetelének az idők jeleit látják mindenhol a világban. Aha, már helyben is vagyunk. Netán olyan jelek, amelyek mégsem fognak igaznak bizonyulni,….amik miatt azután sokan azok közül, akik a saját kívánságaik szerint járnak, csúfolkodásba kezdenek? Hallasz ma bárkit ezzel csúfolkodni? Mert én nemigen. Üldözni sem érzem, hogy üldöznének azért mert keresztény vagyok. Pedig a világnak kéne hogy csúfolkodjon velünk, meg üldözzön minket, azért mert mi másban hiszünk, másban gondolkodunk. Itt bátorkodóm felhívni a figyelmedet, figyelmeteket, hogy “ők”, azaz “a világ” jelenleg mindenfélében hisz, így abban a mindenfélében még jócskán elférünk mi un. keresztények is. A wikipedia szerint a Föld lakósságának a 31.50%-a keresztény. Most ne azt nézzük, hogy mit jelent kereszténynek lenni, hanem a számokat vegyük figyelembe, illetve azt, hogy az emberek 90%-a el is hiszi ezeket a számokat, statisztikákaz……és nem utolsó sorban azt is, hogy azok mind keresztények. Szóval akárhogy is nézem itt még szó sem lehet még a végidőknek prophétált légköréről, hangulatáról, amikor utálni fog minket a világ.
      Ez most akkor, hogy lehet? Hiszen a keresztények 99%-a szerint igencsak a végidőkben járunk. Érdekes ellenmondások, hogy most már többet ne mondjak,………mert nagyon elálmosodtam.

      1. Hogy mégsem legyek majd megvádolva elfogultsággal meg azzal, hogy igazságtalan vagyok, ami az időkjeleinek a tevékenységét illeti, mert egy kis túlzás lehetett benne,….csak nagyon nagyon röviden összefoglalva az a bajom velük, hogy a nagy tálca igazságból ki-ki mazsoláznak maguknak néhányat és a többiről úgy tesznek mintha az nem is létezne, mintha az már nem az ők feladatuk lenne, azt is tisztában rakják….mert hogy “szeressük egymást gyerekek”, vagy mit tudom én milyen más kifogással.

        Efezus 5:11 És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat;

        A sötétség gyümölcsével való közösséget szerintem csak egyféle képen lehet elkerülni, úgy ha mindig és mindenhol, nyíltan elhatárolódunk tőle.

        Azoknak, akik azt hiszik, hogy az AK szellemiségét, ami már a világban van és dolgozik, csak a hitetlenek között kell keresni, az un. keresztények között meg nem, azoknak elmondanám, hogy nagyon tévednek.

        1. “Efezus 5:11 És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat;

          A sötétség gyümölcsével való közösséget szerintem csak egyféle képen lehet elkerülni, úgy ha mindig és mindenhol, nyíltan elhatárolódunk tőle.”

          Ezért szerették volna néhányan, ha a neked címzett hozzászólásokat átengedte (megjelenni hagyja ) volna THEA!

        2. Kedves Adian,

          Nem vagyok vallásszakértő és templomba járó hívő sem, de keresztény. Nekem ezek a sorok:
          Efezus 5:11 És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat;
          mást jelentenek mint Neked.
          Nem azt írja, hogy kerüljük a sötétnek cselekedeteit (határolódjunk el), hanem azt, hogy ne tegyük (ne segítkezzünk abban) azt (de figyelnünk kell arra – nem becsukni szemünket) és ha tehetjük adjunk hangot nemtetszésünknek – nem magunk miatt és nem az Atya miatt, hanem minden élő miatt aki a földön van. Mert ha figyelünk, vigyázunk az igazságra akkor az Istennek kedves és akkor Ő megsegít minket. Szabad akaratot kaptunk (még megvan és reméljük megmarad) amelyet azért kaptunk, hogy tettünkkel szolgáljuk Urunkat, Jézust – de, hogy ezt tehessünk meg kell tudnunk különböztetni akaratát a rossztól, hazug szavakat a jótól. Ma ezt a legnehezebb, mivel folyamatosan megtéveszteni kívánnak minket és ha tudnak meg is tévesztenek. Én úgy látom (de lehet, hogy tévedek) ilyen a migrációs kérdés is. Hatalmas felhajtás már most az elején (jó megoldások nélkül) … és sajnos az események elején járunk még vagyis nem lehet tudni a kimenetelét … valami azonban feltűnő … nagyon gyorsan jelentkezett a probléma itt Európában és gyorsan akarják az egész dolgot lebonyolítani, nem hagyva mozgásteret. Miért ilyen sürgős nekik? Ha valaki tudna erre válaszolni azt megköszönöm!

      2. ADRIAN!

        “Üldözni sem érzem, hogy üldöznének azért mert keresztény vagyok. ”

        Komolyan? Akkor valószínűleg benned van a hiba! Talán mégsem vagy keresztény! Én még nem láttam olyan keresztényt, akit ne gyűlölt, üldözött volna a világ, a vallásos “kereszténység”, és ne lett volna lépten-nyomon akárcsak megvetésnek, gúnyolódásnak kitéve…! Ahogyan az meg is van írva, hogy akik a Jézus Krisztusban kegyesen akarnak élni, azok mindig is üldöztetni fognak! Megtérésüktől kezdve…! Persze az igaz, hogy te eddig még az üldözők között foglaltál helyet….! ( Ja, tényleg! Lehet, hogy ezért is(!) nem tudsz arról, hogy a keresztényeket üldözik….!?)

        “Aha, már helyben is vagyunk. Netán olyan jelek, amelyek mégsem fognak igaznak bizonyulni,?.amik miatt azután sokan azok közül, akik a saját kívánságaik szerint járnak, csúfolkodásba kezdenek? Hallasz ma bárkit ezzel csúfolkodni?…”

        Aha, pl téged is! Egyébként, a “keresztények” éppen azért járnak a saját kívánságaik szerint, mert már nem hisznek se Krisztusban, se Istenben, se Krisztus visszajövetelében, se abban, hogy valaha is elveszthetik az üdvösségüket, mert méltatlannak bizonyulnak arra ( mert csak azok, akik méltókká tétetnek arra, azok fogják ama világot elvenni….! Nem pedig azok, akik csak azt mondják, hogy Uram, Uram….!) ! Mert nem akarnak az igazságnak hinni, és hitető szellemek beszédeire hallgatnak! ( Egyébként nemcsak olyan keresztény nincs, és nem is volt soha, akit nem üldöznek, hanem olyan se, aki ne várná, és siettetné az Úr Jézus visszajövetelét….! Talán már olvastad is a Bibliában….!?)

        “Szóval akárhogy is nézem itt még szó sem lehet még a végidőknek prófétált légköréről, hangulatáról, amikor utálni fog minket a világ.”

        Te soha nem fogod azt meglátni, megtapasztalni, és megérni, ha meg nem térsz valóban! Mert a világon még nem volt olyan keresztény ( és nem is lesz!), akit ne üldöztek volna….!

        1. Téged jelenleg kik és hogyan üldöznek a keresztény hitedért Ida? Kérlek írd le nekem.

        2. Kedves Ida,
          Még valami a múltkori AK megjelenése kérdésél kapcsolatban, miszerint (szerinted) hamarosan színre lép. Nem bonyolult, csak kell hozzá egy kis logika.
          Szerinted míg a tömegek az ilyen meg olyan jelzésű, színű zászlócskájukat rázva, mosolyogva, vagy épp az ellenkezőleg….haragosan, mennek el lokálisan szavazni az éppen kedvencnek számító, általuk elképzelt megmentő politikai pártjaikra, politikusaikra, hol van szükség egy olyan világmegmentőre mint amilyen az AK lesz? Ugye mennyire távolinak tűnnek most már azok az vég idők? És ez csak egy a sok kérdés, logika közül.
          Én kedves Ida, a legtöbb kereszténnyel szemben a saját agyamat használom és az Istenhez feltett kérdéseimre jövő válaszok segítségével látom, amit látok, értem, amit értek a világ eseményeiből…teszem hozzá, mind ezt a Biblia tükrében megvizsgálva. Te, ti meg meg a többség véleményét követitek, hiszitek el azt, valljátok igaznak. Sok más megközelítéssel is zátonyra tudnálak futtatni ebben a végidők kérdésben és szép lassan meg is fogom tenni, ha megengedtetik. Egyébként már egy ideje teszem is a dolgomat,…kinek füle van, hallja meg és hogy kezdjen el ő is cselekedni. Nem azért mert miattam, az én igazam miatt, hanem azért mert kötelességemnek érzem azt, hogy figyelmeztesselek benneteket, ezek téves meggyőződések komoly veszélyeiről. Szóval elhangzott egy második kérdés is, amire ugyancsak várnám a kedves válaszod.

        3. Egyet is értek, meg nem is veletek, de mielőtt továbblépnénk, határozzuk meg azt, hogy melyikünknek mit jelent az üldöztetés mind a versekből, mind a valós tapasztalatból – biztosan van közös metszet. Talán egy és ugyanazt jelenti, csak máshogy értelmezzük? Ha megtaláljuk a közös értelmezését igében, akkor ketten-hárman máris összejöttünk az Ő nevében, az Igazság ezen szeleténél. Hm? 🙂

          Nekem például eszembe sem jutott, hogy üldöztetésnek lennék kitéve – egészen addig, amíg rá nem döbbentem, hogy a kekeckedő kérdések is annak számítanak, amivel például az Írás egészének vagy egy részének igazát akarják kétségbe vonni mégpedig úgy, hogy az én felkészületlenségemen keresztül gyakorlatilag a hitemet is kétségbe vonnák azzal együtt. (Merthogy nekik az számít, hogy az igegépágyút bármikor el tudom-e sütni 😀 ) Üldöztetés még az is, amikor egy-egy élethelyzetnél kikérik a véleményedet, nem kevés epével körülöntve, éreztetvén: na, nagy bölcs keresztény, ha annyit tudsz (=tud a te istened), akkor erre mondd meg nekünk az ítéletet. Máris kész a csapda.
          Vagy üldöztetés még az is, amikor bármilyen közös témánál kiemelik, hogy nem nekünk szánják, mert – a vicc éppen egy gúny Krisztusra, az Igére, Istenre vagy – Uram, irgalmazz – a Szentlélekre.

          Summa summárum, én úgy gondolom, hogy az üldöztetés is, ahogyan az út is, személyre szabott, céllal történik, és mindegyikbe belerondít a sátán, hogy lehetőleg elfordítson Istentől, sarkunkat mardossa, hogy ne állhassunk meg. Itt, most egyelőre “csak” mellőzöttséget, meghazudtoltatást, inkább szóbeli üldöztetést kell elszenvednünk, míg a világ más tájain már ölik a testvéreinket. De attól még üldöztetés.

          Ti hogy gondoljátok? (Akár át is sátorozhatunk esetleg az üzenőfalra ezzel a topikkal, hogy ne offoljuk szét a hozzászólásokat, de ha csak egy-egy vélemény érkezik, akkor talán nem vesz elő minket Thea 😉 )

        4. ADRIAN!

          “Téged jelenleg kik és hogyan üldöznek a keresztény hitedért Ida? Kérlek írd le nekem.”

          Ezek szerint neked nem lett a házad népe az ellenséged azonnal, amikor megtértél, és bizonyságot tettél Jézusról?! Nem átkoztak eme cselekedetedért, és nem háborgattak?! Nem kaptál néhány pofont, hogy jó útra térítsenek?! ( És nem történik ez meg azóta se?!) Nem gúnyoltak/nak a munkahelyeden, vagy akárhol az Úr Jézusba vetett hited miatt?! Nem gyalázkodtak, nem aláztak/nak meg, nem nevetnek a hátad mögött, nem próbálnak meg beléd kötni, és nem csinálnak durva “tréfákat” veled, és nem vetnek meg?! Nem volt semmilyen anyagi károd, vagy hátrányod abból, hogy az Úr nevét vallod?! Akár a munkahelyeden is?! Nem hazudoztak/nak rólad minden gonoszságot össze?! Nem próbálják meg a szavaidat kiforgatni?! Nem kezdett el a Sátán üldözni a “keresztény testvéreken” keresztül is azonnal, hogy őket látva, hallva, lehetőleg letérj az Útról?!
          Vagyis veled nem történt / történik semmi ilyen: Zsid. 10,32 Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, a melyekben, minekutána megvilágosíttattatok, sok szenvedésteljes küzdelmet állottatok ki, Midőn egyfelől gyalázásokkal és nyomorgattatásokkal nyilvánosság elé hurczoltak titeket, másfelől társai lettetek azoknak, a kik így jártak. Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudván, hogy néktek jobb és maradandó vagyonotok van a mennyekben.
          Mert velem, és a többi kereszténnyel ez történt/nik….! ( Viszont nem mindenkit ölnek meg most még!)

        5. ADRIAN!

          “Még valami a múltkori AK megjelenése kérdésél kapcsolatban, miszerint (szerinted) hamarosan színre lép. Nem bonyolult, csak kell hozzá egy kis logika.”

          Szerintem az igeismeret, és a Szent Lélek kijelentése elégséges hozzá, ha figyelünk a szavára. ( Persze az sem árt, ha némi információ is eljut hozzánk a világból. ) Az emberi logika nem rossz, de ahhoz, hogy megtudjuk, hogy a szellemvilágban mi történik ( ami azután majd az itteni történéseket fogja eredményezni), ahhoz az kevés. ( Mert először minden a szellemvilágban dől el, és annak az eredménye befolyásolja a földi történéséket. Viszont a Bibliában megtalálható, hogy mik történnek, fognak történni a szellemvilágban…!) Ráadásul a logika olyan adomány, ami keveseknek áll rendelkezésére, és ezért nem is lehet azokkal beszélgetni, akiknek nem adatott belőle sok, mert nem tudják felfogni még a kérdést se, nemhogy a választ.

          “Szerinted míg a tömegek az ilyen meg olyan jelzésű, színű zászlócskájukat rázva, mosolyogva, vagy épp az ellenkezőleg?.haragosan, mennek el lokálisan szavazni az éppen kedvencnek számító, általuk elképzelt megmentő politikai pártjaikra, politikusaikra, hol van szükség egy olyan világmegmentőre mint amilyen az AK lesz? ”

          Nem tudom, hogy valójában hol élsz, de én spec már évek óta azt látom, hogy az emberek már annyira kiábrándultak a “különböző” pártokból, és azok hazugságaiból, és hatalomra jutásuk utáni cselekedeteikből, hogy már nagyon várnak 1 olyan embert ( “megváltót”), aki cselekszik is, nem csak beszél. Illetve a nép érdekében cselekszik, és nem a saját, és barátai zsebére…! De, egyébként, ha figyelnéd az idők jeleit, az eseményeket, amelyek a világban folynak , és figyelnél a Szent Lélek hangjára, akkor látnád, hogy már minden esemény arra van kihegyezve, hogy az AK felléphessen, és a világkormány megalakuljon. ( Arról most nem is beszélek, hogy már mindenki megkapta azt a személyes kijelentést, amikor elkezdődött a “visszaszámlálás”, hogy “elkezdődött”, és azt is, hogy készüljetek, mert érkezik a vőlegény….!) De, ha valóban élnél logikával, és hinnél Istenben is, és a bibliai próféciákban ( és ismernéd is őket), akkor pontosan tudnád, hogy pont elég lenne egy “váratlan” világméretű földrengés, vagy aszteroida becsapódás ( lásd ez mind kettő olyan esemény, hogy ma még nyugalom van ( és akár évszázadok is állhatnak az emberiség rendelkezésére még az Úr visszajöveteléig ( hiszen háborúk, éhínségek, járványok mindig is voltak! Csak Izrael állama nem volt eddig….!) ), holnap pedig már kezelhetetlen káosz!) És a Biblia azt mondja, hogy hirtelen… szakad rájuk a vég. 1 Thess. 5,1 Az időkről és időszakokról pedig, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek; Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel.
          Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek.
          Márk. 13,36 Hogy, ha hirtelen megérkezik, ne találjon titeket aludva.

          “Én kedves Ida, a legtöbb kereszténnyel szemben a saját agyamat használom és az Istenhez feltett kérdéseimre jövő válaszok segítségével látom, amit látok, értem, amit értek a világ eseményeiből?”

          Szerintem ezt csak te, meg a hozzád hasonlóak akarják hinni. A legtöbb keresztény Istentől várja a válaszokat, és nem mások “logikájából” táplálkoznak, illetve nem másokra hagyatkoznak. Illetve vizsgálat nélkül nem fogadnak el semmit, senkitől. Azt, meg hogy én mások véleményével értek egyet, azokat hiszem el, és követem, és azt szajkózom…?! Hát, nem vettem észre. Legfeljebb, akkor, ha a látásom, ismeretem megegyezik azokéval….!

          ” Sok más megközelítéssel is zátonyra tudnálak futtatni ebben a végidők kérdésben és szép lassan meg is fogom tenni, ha megengedtetik. ”

          Pontosan erre kértelek már régóta ( eredmény nélkül), hogy esetleg a te koncepciódat is felvázolhatnád nekünk ezzel kapcsolatban. ( Azt már tudjuk, hogy a blog tartalmával, felépítésével, és magával az egész témával nem értesz egyet ( természetesen a hozzászólók hozzászólásaival, és személyével se), de semmit nem írtál még olyat ( illetve soha semmi konkrétumot, semmilyen témában), amire azt mondhatnánk, hogy ….” na igen, tényleg igaza van ennek az Adriannak….”! “Hogy mi ezt hogyan is nem láttuk idáig….”?!

          “Egyébként már egy ideje teszem is a dolgomat,?kinek füle van, hallja meg és hogy kezdjen el ő is cselekedni…”

          Pontosan mit tettél ezidáig…? ( A válaszaim pedig akkor jönnek, amikor időm van azokra!)

        6. “Én kedves Ida, a legtöbb kereszténnyel szemben a saját agyamat használom és az Istenhez feltett kérdéseimre jövő válaszok segítségével látom, amit látok, értem, amit értek a világ eseményeiből?teszem hozzá, mind ezt a Biblia tükrében megvizsgálva. …”

          ADRIAN! Még a logikádhoz, és az azzal való próféciák megfejtéséhez:

          2Pt 1,20 És akkor először azt kell megértenetek, hogy a Szentírásnak egyetlen próféciája sem fejthető meg a magunk magyarázatával; mert nem emberi akaratból származott valamikor régen a prófétai szó, hanem úgy, hogy az Istentől küldött emberek a Szentlélektől indíttatva szóltak.

        7. Kő Pali szerintem nem kell belelátni üldöztetést abba ami most nincs mert az IÁ már szinte itt van mint ahogy mondták is. A menekült áradathoz hasonlóan szerintem SAJNOS hirtelen lesz változás. Ida jól látja … Már megvannak a tervek a budapesti nagy mecsetre …
          Persze, ahogy komolyodik a helyzet, átvihetjük a témát … ha nem zavar hogy “mindenki” olvassa, vagy épp az a cél ?

        8. Így igaz, kedves Ida, hogy egy igazsághoz ragaszkodó, az igazságban és nem korrupcióban, érdekösszefonódásban járó és nem tolvaj, nem hazug embert bizony kiközösítenek azok akiknek megfelel a széles út, még akkor is, ha a hite nem látszik “mindössze” tisztességében: “ajkukon nincs hazugság” áll a Jelenésekben.
          Az üldöztetés akár családon belül is, alapjáraton igaz, “ellensége az embernek házanépe” mondta az Úr … De azt is, hogy békülést vár apa és a fiú közt “nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet” Mal3.24.

        9. Ida te sosem fogsz igazat adni Adriánnak, mert a benned lévő kereszténység mára már ötvöződött a modern korban jelenlévő női emancipációval. Nem túl szerencsés egy katyvasz, de ez van. Mint már 1x kifejtettem, csakis Sátán tehet róla,…te nem, te áldozat vagy.
          Egyébiránt mondtam konkrétumokat, méghozzá olyant, amire nem igazán tudtál egy reális…hiteles választ adni. Ismételni nem fogom magam, téged sem szándékom meggyőzni semmiről,…mert mint már mondottam, számomra te nem vagy több egy “végidőkben vagyunk!” típusú keresztény alanynál, amit mások okulására használok fel, úgy és akkor, ahogyan éppen lehetőségem és időm van rá. Na tessék, megint ismétlem magam.

        10. ADRIAN!

          A bennem lévő kereszténységről azt tartasz amit akarsz, és roppantul nem érdekel, hogy : ” mert mint már mondottam, számomra te nem vagy több egy ?végidőkben vagyunk!? típusú keresztény alanynál, amit mások okulására használok fel, úgy és akkor, ahogyan éppen lehetőségem és időm van rá. ” Őszintén szólva, én Istentől való megtiszteltetésnek érzem, amikor ilyen embereket, mint te,” rám szabadít”! Mert a vég idejéig sokan megpróbáltatnak, és megtisztíttatnak…! ( Nem kell, hogy értsd…!) Szóval erről, és minden egyébről ennyit.

          Viszont azt a konkrétumot/konkrétumokat, amit említettél, légyszíves mégis ismételd meg, mert semmi ilyenre nem emlékszem!

        11. Kedves ÉVI!

          “? De azt is, hogy békülést vár apa és a fiú közt ?nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet? Mal3.24. ”

          Természetesen nem mi üldözzük őket, mi szeretjük! ( Függetlenül attól, hogy mit tesznek, vagy mondanak…!)

        12. Igen, Éva, igazad van, ezért is kezeltem sokáig óvatosan a kérdést, nehogy ott is rémeket lássak, ahol nincsenek. Az Úr kegyes velem, úgy érzem, hagy időt, hogy készen álljak a próbákra, így olyan a munkakörnyezetem, ahol csak az említett verbális kekeckedésnek vagyok kitéve – jelenleg ezt tudom kezelni.
          Nem egyszerű, de szerencsére itt, ezen a fórumon is olyanok véleményét olvashatom, akik bonyolultabb helyzetekből is kivágják magukat, sokat tanulok Tőletek. Remélem, én is hasznotokra válok – az igyekezet megvan bennem.

        13. Kedves Éva,
          Írod , hogy a már itt lévő IÁ miatt, hirtelen fog beállni a váltózás. Mecsetet készülnek építeni a Mo-gon most még nem is igazán létező muszlim közösségnek. A migrációs jelenség, azok esetleges szétosztása Európában, letelepítése és a mecset építése között látni a logikát. Mármint, hogy a két történet összekapcsolódni látszik ezen a ponton, mintha ezt valakik előre kitervelték volna. Természetesen tudom, hogy így csinálják ezeket a dolgokat, mindent előre megterveznek. A látvány terveket én is láttam már hónapokkal ezelőtt, vagy még a tavaly, már nem emlékszem pontosan,…olyan részletekkel, hogy török támogatással készülne stb. stb. Azt hiszem valamelyik bal-liberális weboldal tették közzé.
          De térjünk vissza egy kicsit a forgatókönyvetekhez, a “sajnos hirtelen lesz váltózás” elképzelt történethez. Ezt meg hogyan képzelitek el pontosan? Arra gondolsz, gondoltok, hogy egyik pillanatról a másikra üldözni kezdik, gyilkolászni fogják az un. európai keresztényeket?

        14. Nem, kedves Adrian, röviden, néhány szóval pendítettem, hogy az “ellenség” az IGAZMONDÓ ember, a korrupciót elvető, részt-nem-vevő: és egyelőre az ilyen üldözés TÉNY, hogy van (pl. a “deviza” hitelesek története is ilyen, a magyarországi földügy is ilyen, a szabadkereskedelmi egyezmény jóváhagyása is ilyen, információhiány, majd a teljes – esetleg bizonyított – igazság eltagadása/elhallgatása) EZ ÜLDÖZVE VAN MÁR MOST IS!
          A “többi”meg majd megy a maga útján, ahogy a Jelenésekben írva is van, hogy álságos békekötés legyen, ahhoz sajnos kell egy háború és majd a “vallások békéjével” az egy világvallás. Majd AZTÁN várható, hogy aki tanúságot tesz Jézusról, az életével fizet, vagy a kötelező(?) chip felvétele vagy nem … DE az is lehet, hogy tanítanunk kell sokakat, megmenti aki/ami menthető: ahogy Isten akarja, ahová Ő helyez, ott és úgy. Palas nagyon mondja a magyarországi különleges utat, helyzetet, ez is lehet. Nem követelőzünk, hogy “mi lenne nekünk jobb” 🙂 hanem szolgálunk 🙂
          Áldás, békesség!

      3. Adrian,látom,szívesen lennél valamiféle egyedülálló jelenség itt.Megértem.Egyelőre azonban a menetiránynak szembe ülsz ezen az úton.Talán ettől szédültél el.Talán valami más ültet téged körhintába így éjjelenként,nem t’om.Minden bizonnyal egy igazi egyéniség vagy,de mintha ettől olykor megijednél magad is,ezért igyekszel gyorsan magadra ragasztani a “VIGYÁZAT,TUCAT ÁRU!” címkét.Amennyiben nem tetszik ez az oldal,vagy az itt lévő hozzád hasonló emberek,akkor gyógyítsd meg,vagy ha kell támaszd fel!Ha már itt vagy.Járj úgy,mint Jézus,és válaszd az életet.A korbácsot minden tucat áru sebesen megszokta találni,hogy kihajtsa a kufárokat,akiket egyébként előzőleg maga terelt össze – habár ez egyetlen korbácsot ragadó emberben sem tudatosul.Igen,Jézus korbáccsal támadt,de nézzük,mit is csinált még..?! Ja,hogy először vakokat gyógyított,meg sántákat,meg süketeket,meg leprásokat,meg reményt adott a szegényeknek..?Járt a vízen,a vizet borrá változtatta.Egyetlen mondatával képes volt megváltoztatni a történelmet oda-vissza: “Az vesse rá az első követ,aki közületek nem bűnös!” Halottakat támasztott fel… Meg sem kérdezem,hogy te ezek közül melyikben jeleskedtél.Rombolni mindig könnyebb…
        Kedves Tesó!Nem sorolom,milyen sok ellentmondást szórtál el egyszerűen csapnivaló helyesírással és következetlenséggel útközben itt.Csak az nem hibázik,aki meg sem szólal.Ezt a békát magam is kénytelen vagyok rendszeresen lenyelni.Állj fel te is,légy szíves,és menj tovább!Túl komolyan veszed magad.Pedig te sem vagy más,mint itt bármelyikünk.Ezt meg kell emésztened.Tudom,hogy nem könnyű.Mégis jobb,ha már most edzed magad ahhoz a gondolathoz,hogy egy végtelenségre való együttlétre szól az életünk.Csak azért,mert most prüszkölsz valakikre,attól még ott lesznek veled a Mennyországban.

    4. Kedves ÉRDEKLŐDŐ!

      “…mert pontosan azért küldik vissza a migránsokat, hogy ennyit már nem tudnak eltartani.”

      Szerintem ez csak a “hivatalos” magyarázat! ( Bár valóban, anélkül, hogy a saját állampolgáraikat ne terhelnék túl anyagilag (is) nem lehet ennyi, és a még várható sok százezer “migránst” befogadni. És még az anyagi teher a legkevesebb, de van már keserű tapasztalatuk az idegen “kultúrák” beengedésével, és az azokkal való egyenjogú, és egyenrangúként való együttéléssel kapcsolatosan. ) Hiszen eddig is voltak segélyezések az éhező országoknak ( persze, hogy azok hol, kiknél kötöttek ki adott országon belül, az megint más kérdés!) . De szerintem itt csak arról van szó, hogy a vezetők pontosan tudják, hogy miért ( kinek a tanácsára, felbujtására) is indult útnak ez a rengeteg ember ( pénzzel ellátva)! Gondolj csak bele! Az EU-s országok már nem akarnak/tak a USA minden provokációjában, háborújában részt venni. Nem akarták már elfogadni, hogy amelyik országra rámutatnak ( hogy annak halni kell, akármilyen indokkal), azzal ők a NATO tagjaként hadban álljanak, azért, hogy az amerikai multicégek “újjáépítési” profitját növeljék. És, hogy a hadiipar is megkapja a maga profitját, és gőzerővel tovább folyhasson a fegyvergyártás náluk…! Illetve az egyéb terveiket se övezi már teljes egyetértés. Sőt, megakarták/ják magukat erősíteni, mint önálló hatalom ( legalábbis az “alsó szintű” bürokraták ezt szerették volna) .
      De, amikor összefogás történt a dollár egyeduralmának megbuktatására az Oroszok, és a Kínaiak, stb-k között, akkor kezdődtek az igazi bajok ( már mit Európa számára, hiszen a megtámadottak számára már megtörtént) . Minden próbálkozás, provokáció, hazudozás ellenére se akartak Oroszországgal háborúba keveredni. És, amikor ez kijelentetett, akkor hirtelen a Euró árfolyama meredeken zuhanni kezdett, és egyéb dolgok is történtek a “jobb belátásrabírás” érdekében. De, ez se jött be, és ezért hogy, hogy nem, hirtelen elindultak az “üldözöttek”, azokból az országokból, amelyeket nem az EU akart lerombolni ( és ahol hirtelen a semmiből egy önálló terrorista állam született egyik napról a másikra…! Miután valahogyan Szíriát nem lehetett csak úgy megtámadni…! Legalábbis az oroszok odaszóltak, hogy …! ) . (Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy Magyarország, mint “tranzitország” se hiszem, hogy véletlen ( azontúl, hogy nem is ez a legcélszerűbb útvonal onnét nyugat-Európa felé ), mert tudjuk, hogy mi olyan “csikók” vagyunk, akit eddig nem tudtak teljesen betörni….! Legalábbis nem annyira, mint szerették volna. Pl, nem gondolom, hogy az atomerőművel kapcsolatos szerződésünk, és az egyébként is Oroszországgal ápolt kapcsolatunk, nem büntiköteles…! De, tudjuk, hogy egyébként se vagyunk a szívcsücsökben…!)
      Ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy nem feltétlenül a hivatalos magyarázat miatt van ez a “migráció”, és nem feltétlenül a hivatalos magyarázat miatt akarják ide, hozzánk bedobni, és itt tartatni a “migránsokat”! ( Mondanám, hogy a történelem ismétli önmagát, és ahogyan már előfordult, hogy az európai nagyhatalmak magunkra hagytak ( ígéreteik ellenére), most megint beáldoztak, vagy be akarnak áldozni bennünket…! Lásd pl, anno a törökkel kapcsolatban is…! Stb..!)

      A világi hatalomnak pedig az állampolgárai felé vannak kötelezettségei ( persze Isten felé is, Aki a hatalmat adta neki), és azok érdekeit kell néznie. A keresztények meg egyenként tehetik ( jótékonykodhatnak velük is, befogadhatják a házukba néhányukat, és eltarthatják őket a saját fizetésükből, stb) , amit a szívük, és a hitük diktál. ( Gondolom, hogy ADRIAN ezt teszi ( ezért le a kalappal előtte, meg lesz a jutalma érte ), és ezért volt a megjegyzése. Mármint azontúl, hogy nem is értette SORAYA hozzászólását (se). )

      1. Ami a menekültekhez való hozzáállásomat illeti, természetesen nem fogok senki után kocsikázni, hogy feltétlenül segítsek néhányukon, mert nem fér bele a kötelező napi programomba, de abban biztos lehetsz, hogy ha a házam előtt olyant látok, aki egy kis megnyugvásra, tisztálkodásra, egy tányér meleg levesre szorul, szívesen behívom kis lakásomba és vendégül látom néhányukat. Szerintem ezt, más sok hitetlen ugyanúgy megtenné. Szóval ehhez még a “kereszténység”-nek nevezet csoda sem kell. Mitől járnak azok a muszlimok egy tévesebb úton egy mondjuk mormonnál, vagy egy ateistánál? Kérdezem én.

        1. ADRIAN!

          Már megint össze-vissza beszélsz! Válaszoltál ( véleményt , és ítéletet mondtál) egy hozzászólásra, amelyet még csak értelmezni se tudtál, és úgy, mintha te bezzeg…! Most pedig jössz azzal, hogy mennyivel másabb az a tévelygés, mint amaz….!? Pedig erről itt, és abban a hozzászólásban szó sem volt!

          Viszont kérdezem én, hogy szerinted, aki valóban menekül, az úgy lépi-e át egy idegen ország határát, hogy rögtön előadja a követeléseit….?! Mert ha figyelnéd kicsit is az eseményeket, akkor tudnád, hogy már itt tartunk….! ( Egyébként nem a valódi menekültekkel, és az azokról való gondoskodással van a probléma!)

        2. Csatlakozom, kedves Ida, miközben megértem Adriant … lányom épp velük foglalkozik szánt szándékkal 🙂 mert tulajdonképpen áldozatok. DE bele sem merek gondolni, mi lesz ebből, ha jön a hideg, ha MOST azért vannak Budapesten, mert VISSZAJÖTTEK A KIBÍRHATATLAN – botrányos! – TÁBOROKBÓL, hogy a gyerekeket bezsúfolják a gyermekintézményekbe (tudtommal) ahol annyi ágy sincs, és folytathatjuk …
          Szenczy Sándor egyenesen beszélt ugyanakkor, amikor azt mondta: érdekes, mindenüket ellopták, de a Iphone-jukat nem! Katasztrófa! Szenvedés, és vajon MI MIRŐL TUDUNK ITT VITATKOZNI EGYÁLTALÁN?! 🙁

        3. “Viszont kérdezem én, hogy szerinted, aki valóban menekül, az úgy lépi-e át egy idegen ország határát, hogy rögtön előadja a követeléseit?.?!”

          Ez megmosolyogtató volt. Először is, erre a tömeges migrációs jelenségre, eddig még nem volt precedens. Így nem is értem, hogy te milyen tapasztalatok alapján kérdőjelezed meg, várod el tőlük azt, hogy ezek a teljesen más kultúrából érkező emberek, a magyar vagy más európai országokban esetlegesen alkalmazott etikett, protokoll (értsd neveltetés) szerint viselkedjenek, nyilatkozzanak? Te ha éhes vagy nem kérsz enni? Ha viszket a hátsód mert netán 2 hete nem volt alkalmad azt tisztában tenni, nem kérsz, nem követelsz tisztálkodási lehetőséget? Netán orvosi ellátásra szorulsz? Stb., stb.
          Ha ember számban veszik őket akkor, amikor a regisztráció procedúra alá vetik őket, akkor hadd maradjanak meg embernek abban az esetben is, amikor emberi szükségleteiket szeretnék elvégezni. Vagy ők már nem is emberek? Mondod, kategorizálód, hogy azok meg ezek. Te honnak tudod, hogy ki kicsoda, mi az hogy azok meg ezek? Szerintem túl sok konteós , “Bogáros” műsort nézel,…. innen ez a benned is fellelhető feszült önvédelmi üzemmód.

          Egyébként nincs itt semmilyen össze-vissza duma. Te jajgatsz az idegen kultúrák betörése miatt Európában, figyelmen kívül hagyva azt a realitást, miszerint ezeket az un. idegen kultúrákat már évtizedek óta telepítik be ilyen meg olyan indokkal, méghozzá milliós nagyságrendekben.
          Te azokban ez évtizedekben merre aggódtál ezek miatt kedves Ida?

          Hahó, lazíts már egy kicsit kérlek,…hiszen “Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” Hát nincs igazam? 🙂

        4. ADRIAN!

          Már megint miről beszélsz ( mosolyogva)?! Mit zagyválod itt össze a hozzászólásaimból azokat a mondatokat, amiket el tudtál olvasni….?! Bocs, de nem vagy beszélgető partner! Vitapartner meg mégannyira se….! ( És nem, nekem nem lenne semmilyen követelésem, ha menekülnék, és ha akárhol befogadnának…! Örülnék annak amit adnak, és hogy egyáltalán befogadnak….! És, hogy más kultúra…?! Bocs, de Isten mindenkinek ugyanolyan lelkiismeretet adott, akármilyen vallásba született is bele…! ) Az pedig, hogy én jajgatok…? Mármint hol, és mikor…? Elmondtam a véleményemet, látásomat az üggyel kapcsolatban, és ennyi. Továbbá nekem ( és a keresztényeknek) nem kell bárkit is túl sokat hallgatnom ahhoz, hogy lássak, vagy értsek valamit.

      2. Kedves Ida!

        Pontosan tudom, és értem a lényegét a migránsözönnek, de nem akartam teljesen kivesézni, mivel Adrián nem éppen nekem való vitapartner, csak azt akartam kifejezni, hogy nem értek vele egyet.
        Sajnos mindig találkoztam olyan megmondó emberekkel, akik minden téren és témában a csúcson vannak, és nehéz nekik elviselni a másképp gondolkodókat, úgy érzik durván helyre kell őket tenni.
        A durva megközelítés helyreigazítás nem vall Jézus követőire, mert ő nem sértegetett soha senkit.
        Olyan keresztény vagyok, amilyen, de majd az igaz bíró ítél meg, a többi ítélkezővel meg nem foglalkozom.

  7. akkor senki nem og meglepődni ha egyszer csak minden ezen oldalt olvasó ember lakása/háza előtt megjelenik a tek és game ogre…

  8. Csak ennyit lehet hozzáfűzni : Botrányos!
    Tényleg, amíg fel nem ébrednek az emberek, nem lehet semmi jóra számítani.
    Egészen addig el lesznek kápráztatva a jól hangzó szlogenekkel, majd utána következik mindig a fekete leves.
    Ha így folytatódik, rendőrállam lesz az egész bolygón.
    S bár tudom, hogy a Biblia ír erről az antikrisztusi időszakról,
    de az időpontját nem tudjuk, mindig vannak változók az egyenletben, amik változtathatnak a kimenetelen.

    1. Illetve a kimenetel formáján, mert a végkifejlet maga elég nyíltan szerepel az Írásban.

      1. Kedves Pál!
        Ilyen végkifejletre nem számítottam. Inkább arra, hogy mindenhol megcsinálják aegy egy nemzet szétzilálását, aztán: harcok, éhség, járvány, puszítás stb..amit a Biblia ír. De erre a menekűlt-húllámra nem gondoltam. Ha terroristák is jönnek, márpedig a isis meg is mondta, h. eu.ba is jönnek, akkor itt teljes káosz lesz nagyon hamar. Állandóan a fekete lóra gondolok. Mérleg a kezében. Már arról beszélnek az emberek, h. ők ingyen étel, utazás, ellátás stb. Mi meg ,nem? Mérlegelnek és majd az a falat kenyeret is kiveszi egyik ember a másik szájából? Bocsi, nagyon eltértem a cikktől, de ezt már tudjuk, hogy figyelnek mindent, mindenkit. Nagy léptekkel haladunk már a vég felé…..a mikort senki sem tudja. üdv.s

        1. Mennyi, a saját életét és megélhetését féltő, beszari magyar álkeresztény egy kupacban? Még semmi sehol, de már jajgatnak és panaszkodnak, hogy “nekik” bezzeg jut, nekünk meg nem. Jaj mi lesz most velük? Úgy néz ki ezt hozza ki belőletek az un. idők jeleinek az értelmezése. Gratulálok hozzá minden egyes érintetnek. Nyugodtan meglehet sértődni.

        2. Valaki itt betyárosan kiakadt..!Ki vele,mitől érzed magad ennyire sértve,hogy így eldobtad az agyad!Múltkor még kafa dolognak tartottam itt a lelkesedésed,de ezt most túltoltad.Most kérlek,lelkesedj egy kis higgadtságért,és úgy mondd el,mi bánt,mert különben így senki sem fogja érteni.

        3. Ne haragudj Hatodik a.k.a. Hetedik Lenin, de nem vagy az esetem,…..szellemiségem. Nem szeretem se a költészetet, sem pedig a sötétben bújócskázást, ahogy azt valakik jól megfogalmazták. Ettől függetlenül azt kívánom neked, találd meg a hozzád való traccs-partnereket és legyen egy szép napot, napotok.

    1. Szia Seraf! “Ne hagyjuk megtörténni!” Igen,mindig a megelőzés a legjobb taktika.De mit tehetnénk,hogy mindez ne történjen meg?Ne dőljünk be a provokációknak!!!Ez a spanyol eset nyílt provokáció!Megtettek egy ilyen feltűnősködően agresszív lépést,amivel átgurították a labdát az egyszeri ember,vagyis a birodalmukra nézve potenciális ellenség térfelére.Aztán,most várják a horogra akadó fogást.Várják a reakciókat.Lehet,hogy ez a szóban forgó Eduardo Díaz pont egy ilyen kipecázott hal volt.Egy egyszerű,lázadó fiatal,aki valóban úgy érezte,hogy valami fontosat tesz.Azonban ugyanezzel a lendülettel lehet “tégla” is,egy beépített ember,akinek a példája összeránthatja az egyelőre még szunnyadó “forradalmárokat”.
      Mit tegyünk,hogy ne történjen meg?Nem szabad a provokációknak felülni!Itt nyilvánvalóan van egy provokáció.Nem tudom,hogy ez a fiatalember csak olaj-e a tűzre,vagy maga is egy mezei áldozat.Ezt senki sem tudhatja.Véleményem szerint azonban az erőszak mindig úgy terjed el,hogy egyesek kiprovokálják,mások meg bedőlnek ennek.Azonban csak azt lehet táncba vinni,aki hagyja.
      Pár hónappal ezelőtt,amikor az “ukrán válság” élesebben dübörgött,a facebookon terjengtek olyan videófelhívások,amelyek mögött neves újságírók álltak.Hogy ők lelepleztek dolgokat,és nagy jóindulatúan a köz érdekére bocsájtják leleplezéseiket,csak most már mindenki menjen végre ki az utcára,bla…bla…bla… Minden országban,minden városban.Hogy ugyanis,ne tűrjük tovább a rajtunk elkövetett birodalmi túlkapásokat,mondták.Magyarországon úgy is meg volt mindehhez a kellő löket,mert a hangulatot az internetadó elleni tüntetések már kórként terjesztették.(Véleményem szerint a magyar kormánnyal karöltve.)Azonban,miközben várhatóan egyre inkább erőre kapnak majd ezek a zeitgeist-típusú “jóságos” megmozdulások,és amihez ez az anonymus “forradalom” is csatlakozik majd fiatalokat maga előtt görgetve golyófogó gyanánt,ne felejtsük el,hogy nekünk nem vér és test ellen van “tusakodásunk”.Ha megadjuk nekik azt a szívességet,hogy Eduardo Díaz példája után szabadon,mi is besétálunk a csapdáikba,azzal nem vittük egy hajszálnyit sem előrébb Isten ránk bízott ügyét.Véleményem szerint így megelőzhető a legrosszabb bekövetkezte,mert ez az Isten által ránk bízott ügy,a béke.
      Tudva azt,hogy halhatatlanok vagyunk Jézusban és,hogy örök életünk van,nincs okunk a békétlenségre.Jézus nem az erőszak,hanem a béke kardját hozta el.Ne tegyük meg nekik azt a szívességet,hogy eszkaláljuk azt,amit egyébként kiterjedés nélküli pontként szeretnénk tudni,egy nem létező fekete lyukban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend