Lázongó világ

Putyin feloldotta a légvédelmi rakétarendszerek szállítására vonatkozó tilalmat Iránnal szemben

Russia-Ready-to-Sell-S-300-Missiles-to-Iran-if-Sanctions-Fall

Vlagyimir Putyin orosz államfő feloldotta a 2010-ben aláírt légvédelmi rakétarendszerek szállítására vonatkozó tilalmat Iránnal szemben. A lépés alapjaiban változtathatja meg az erőviszonyokat és komoly aggodalmat gerjesztett Izraelben.

A két ország még 2007-ben kötött 800 millió dolláros fegyverszállítási szerződést, aminek keretében az oroszok Sz-300-as típusú légvédelmi rakétarendszert szállítottak volna Iránba, azonban később ezt felfüggesztették az ENSZ büntetőintézkedései miatt. Akkor a szerződést nemcsak felfüggesztették, hanem meg is semmisítették, szétszedték a rakétavédelmi rendszereket és visszautalták az előleget Teheránnak. Januárban egyébként már Teheránban járt Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, hogy a két ország katonai együttműködésének erősítéséről tárgyaljanak. Az Egyesült Államok szerint nem elfogadható az orosz légvédelmi rakétakomplexumok Iránba szállítása, amit John Kerry telefonon közölt Szergej Lavrov orosz kollégájával, jelezve, hogy a lépés veszélyezteti a szankciók feloldásáról, amiről éppen két hete írtak alá keretegyezményt a nyugati hatalmak és Irán.

Josh Earnest a Fehérház szóvivője azt mondta, hogy az Oroszországhoz hasonló nemzetekkel való egység és együttműködés kritikus fontosságú az Iránnal való tárgyalások sikere szempontjából. Washington úgy gondolja, hogy Moszkva építő szerepet vállalt ezekben, függetlenül attól, hogy a két ország éles ellentétben áll egymással az ukrán helyzetet illetően.

Teherán azonnal üdvözölte Putyin bejelentését, Izrael pedig sietett hangot adni aggodalmának, ami szerint Irán megpróbál minél nagyobb előnyt kovácsolni a keretegyezményből, még a júniusi végső hatályba lépés előtt.

Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője azt mondta, hogy a rakétarendszerek szállítása bármikor elkezdődhet, később pedig ezeket korszerűbb, Sz-300BM típusúak (Antej 2500-asok) követhetik, amiknek a szállítását már Washington is támogatja.

A két hete aláírt keretegyezmény egyik célja elvileg éppen az lenne, hogy korlátozza Irán atomfegyver előállítási képességeit, cserébe a nyugat által korábban bevezetett szankciók feloldásáért. A megállapodás végső formáját június 30-án tervezik aláírni, így a szankciók lazításának ütemezéséről még nincs konkrét egyetértés. Sőt, egyesek szerint a keretegyezmény több olyan ellentmondásos pontot is tartalmaz, amelyeket az amerikai és az iráni felek teljesen másként értelmeznek, beleértve a szankciók feloldásának kiterjedését és ütemezését, az urándúsításra vonatkozó korlátozásokat, a jelenlegi kutatásokat, a programok ellenőrzését és Irán urántartalékait is.

A 200 kilométeres hatótávolságú, több célpont egyidejű követésére és megsemmisítésére képes Sz-300-as rakétavédelmi rendszer a világ egyik leghatékonyabb ilyen eszköze.

“Az Sz-300-as kifejezetten a védelemre kifejlesztett rendszer, támadásra nem használható, így egyetlen ország biztonságát, tehát Izraelét sem veszélyezteti,” mondta Lavrov.

Nagy számban történő bevetés esetén komoly elrettentő erőt képvisel. Amennyiben Izrael Irán atomlétesítményeinek megtámadása mellett döntene, az Sz-300-as rendszer igencsak megnehezítené számára az amúgy sem egyszerű feladatot.

Yuval Steinitz, izraeli kabinetminiszter szerint a keretegyezmény törvényesítette Irán helyzetét és előkészítette a terepet a hétfői orosz bejelentésre.

Izrael számít az Iránnal folytatott tárgyalások és a keretegyezmény legfőbb kritikusának, mivel szerinte az kifejezetten elősegíti az atomfegyverek előállítását.

Forrás: Washington Post 

Előző posztKövetkező poszt

12 hozzászólás

  1. “komoly aggodalmat gerjesztett Izraelben” Mi, egy védelmi rendszer? Ezzel nem lehet támadó harcot vívni. Izraeli aggodalomra csak is az adhat okot, hogy Ők akartak fellépni agresszor ként, de így a légi támadás lehetősége kizárt.

    1. Ez ennyire nem egyszerű. Ha van egy tökéletes védelmi rendszered, akkor nyugodtan támadhatsz, mert az ellentámadás hatástalan.

      1. Ez nem védelmi rendszer hanem légvédelmi (nagy különbség). “Alkalmas ballisztikus és alacsonyan repülő célok elfogására”. Tehát nem alkalmas szárazföldi és vízi agresszió visszaverésére és légi támadás indítására sem. Kb, ez annyira egyszerű mint “Bibi” pamfletje az iráni atombombáról. Tökéletes védelmi rendszer márpedig nem létezik. Az, hogy felszerelik Iránt hatásos légvédelmi rendszerrel, csak is azt zavarja, aki konfrontációra készült. Végül is h. kit is zavar ez valójában és miért, arra Wesley Clark-tól (NATO főparancsnok EU) kapod meg a választ, akinek a Pentagonban azt mondták: “hét ország kormányát foglyuk megtámadni és tönkretenni 5 év alatt. Irakkal kezdjük utána jön Szíria, Libanon, Líbia, Szomália, Szudán és IRÁN.” És ki mondta ezt neki? Az amerikai hadsereg vezérkarának!!!! egyik tagja. Tehát mégsem olyan bonyolult ez.

        1. Amit irtam, altalanossagban irtam. A legvedelmi rendszer fejlesztes onmagaban nem jelenti, hogy csak vedekezni akarsz.

  2. Eképzelhető ,
    hogy max szeptemberig
    a Török hadsereg,
    bevonul Szíriába.

    Elzárják az eufráteszt, a víz miatt..stb…

    Izraelre, nehéz napok jönnek ahogy a hírekből lehet olvasni.
    Törökország északon, – Nyugaton Irán…. 🙁

    Talán, majd ez lessz az a nagy körülzárás amiről a bilia is ír?
    és amikor
    VÉGREEEEE FELIEMERIK, HOGY CSAKIS KIZÁRÓLAG, A NÁZÁRETI JÉZUS KRISZTUS
    KÉPES RAJTUK MAJD SEGÍTENI ???
    KIÁLTANI FOGNAK?
    IGEN….
    és az írás….
    beteljesedik….

    lassan,de biztosan….

    Máté Evangélium:23:39
    nem láttok engem
    addig,
    amíg
    ezt nem mondjátok:
    ?Áldott, aki az Úr nevében jön!??
    ( hamarosan )

    REMÉLEM, HOGY MINNÉL TÖBB IZRAELI, ARAB, PERZSA,
    ÉS
    KÖZEL-KELETI EMBER
    MEGFOG MAJD TÉRNI…
    egyiptomról, és szírekről tudunk…lásd biblia.
    Máté 23:36
    Bizony mondom néktek, mindezek reá következnek erre a nemzetségre.

    Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának 🙁 🙁 🙁
    és aluvának. 🙁
    6. Éjfélkor pedig kiáltás lőn:

    Ímhol jő a vőlegény !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  3. Megy a pankráció ezerrel, katonai, társadalmi, gazdasági síkon immáron közel 70 éve, a II.VH és az atomfegyverek feltalálása óta.
    A nagyhatalmak erőterének ütközőzónájába kerülő kis államok megszívják, Korea, Vietnam, Kuba, Afganisztán, számos latin-amerikai ország – mostanság az arab országok Szíria és Ukrajna sorolható a főbb áldozatok közé.
    A nyilt összeütközést – és az erőviszonyok végleges rendezését nem vállalják – nem is vállalhatják – hiszen egy ilyen konfliktus elkerülhetetlenül atomháborúba torkollna – ami nem tolerálható veszteségeket jelentene…
    Ezért megy tovább a pankráció, tovább a végtelenségig.

    1. Az atombomba körül valami gyanús – persze az a gyanús, ami nem gyanús(a la Pelikán). Az elmúlt 70 év alatt sehol egy véletlen baleset, sehol egy alaposan dokumentált tudományos ismertető az ún. kritikus tömeg kifejezés demonstrálására? Hej, felébredt bennem a kétely – pedig nem tesz jót az egészségnek. Az jár jól, aki egyelkedik kétkedés helyett: azt még moderálni sem kell. Más meg virágnyelven kénytelen komoly témakörökben hangot adni szavának (mert ugye ha a szó nem kap hangot, az üres tátogás csupán – akkor szájról kell olvasni, egyébként pedig füllel megfejthető az írás)
      Valaki mondjon már valamit az alábbi két link mögött húzódó nem is annyira link adathalmazról – mielőtt szemfülesek, vagy szájorrosok le nem veszik, amit valószínűleg ők maguk tettek föl csalinak, hogy az énfajtám horogra akadjon. Velem csak az a baj, hogy inkább haragra fakadok..

      http://heiwaco.tripod.com/bomb.htm

      http://heiwaco.tripod.com/bomb1.htm

      Borcsa Bitor

      1. A gond a két írással annyi, hogy magán viseli a klasszikus konteó-jegyeket. Másfelől érdekeseket kérdez persze, de nagyon lehet vitázni több állításaival is; viszont folyamatosan visszatérő eleme a ’45-ös A-bomba működésének tagadása, konkrét igazolás nélkül. (Nem konkrét igazolás a fissziós láncreakció ad-hoc bemutatása, majd minden egyes pontjának tagadása bizonyítás nélkül).
        Érthető, hogy gyanús valami az egész körül és érthető a propaganda-szándék; még az is elképzelhető, hogy a háború miatti sürgető időkben nem volt kész bomba ’45-re, és valami más megoldást kerestek, kanyarítva köré egy fedősztorit – ám ezt azért alaposabban kellene bizonyítani, mert így eléggé légből kapott vagdalkozásnak tűnik csak, sajnos.

        1. Elfogadom az érvelést, de fenntartom a kételkedés jogát. Annyi varjút láttam már karóba húzva, hogy ez is belefér…Az ún. fegyverkezési verseny során mekkora halom munkaértéket lehetett így bezsebelni a világ országainak népeitől? Közben a pszichózis: atomhalál, nukleáris tél, és egyéb félelemgerjesztő időhúzás a hatalmon maradás, sőt annak centralizációja érdekében. lehet, hogy Kennedy-nek nem is az volt a bűne, hogy az atomtitkot nem akarta átadni Izraelnek – lehetett az is, hogy pl. le akarta leplezni a titkot a blöffről…A Dollárral is így tett. Tehát: ne mondd ki a tabut és az Új Világrend a félelem alapján összebütykölhető.
          Tévedés ne essék: a rakétatechnika természetesen létezik, és robbantani is lehet jó nagyot. Sőt, ma már az atombombának nevezett mumus helyett valódi, tudományos alapon kifejlesztett egyéb fegyverek léteznek, amelyek “okos” elven működnek – ld. lézer, elektromágneses sugárzás, stb. Ez az atombomba-sztori a békafőzés tipikus esete – lassú tűzön, sokáig – akkor nem ugrik ki. Azért még is elgondolkodtató, hogy a kőházak, utak, hidak egészen jó állapotban megmaradtak. Hát igen. A kérdés, hogy ha napalm-támadást kódoltak át a történelemkönyvekben atomtámadásra, akkor:
          1. létezett-e napalm-technológia;
          2. Japán miért hallgat 70 éve;
          3. mi van a többi atomhatalommal – az országvezetők tudják-e, hogy humbug, vagy van egy titkos vonal, amelyik áthúzódik a határokon és az emberek agyán. Szerintem az lenne jó mindannyiunknak, ha nekem lenne igazam. Ekkora vágyam viszont párját ritkítaná, tán el sem tudnám viselni. Legyen inkább bomba – áldásom atom rá…

      2. A történelem átírását időben meg kell kezdeni, hogy majd az unokák, dédunokák büszkék lehessenek a nemzetükre. Ezt az átírást, akkor kell elkezdeni, amikor már nem élnek azok, akik még tudták, és átélték az igazságot…!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend