Globális valuta @hu

Aranyalapú rubel vagy jüan? ? A globális valutaátállás folytatódik

Russia-and-China-against-US

A globális valutaátállás már egy ideje elkezdődött, az utóbbi hetek eseményeinek hatására azonban gyorsabban végbemehet, mint gondolnánk.

Mindegy minek nevezzük, székfoglalónak, a Titanic átrendezésének vagy egyszerűen a hatalmi erőviszonyok átrendezésének, ne essünk abba hibába, hogy azt gondoljuk ?csak? egy rutinszerű folyamatról van szó.

A svájci frank árfolyamküszöbének eltörlése után a globális gazdaság sok százmilliárdos veszteséget könyvelt el és ugyanez a helyzet az olaj árának zuhanásával is. Az összhatást talán csak hónapok múlva fogjuk tudni igazán felmérni, de segíthet a helyzet pontosabb megítélésében, ha megnézzük mi történik az arannyal.

A politika világában és az üzleti életben létezik egy ősi szabály, ami ma sem veszítette érvényét: akinél az arany, az írja a szabályokat.

Ez esetben pedig hiba lenne azt gondolni, hogy Kínával nem kell számolnunk, hiszen évek óta komoly erőfeszítéseket tesz aranykészletei növelésére. Olyannyira, hogy egyesek azt gondolják, Kína az aranyfedezetű jüan bevezetését tűzte ki céljául.

chinesegoldJelenleg senki sem tudja, hogy Kína mennyi arannyal rendelkezik és ebben az aranyvásárlási lázban nincs egyedül. Szerbia, Ecuador, Mexikó, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán is hasonló intézkedéseket tett az ügyben.

Igyekezeteik ugyanakkor eltörpülnek Oroszország aranyvásárlási tempója mellett. Nem kétséges, hogy Oroszország fontos szerepet szán a nemesfémnek, amennyiben a kibontakozó globális konfliktus, amelyben az elit marionett háborúkat valamint az Ukrajnában, Szíriában és Irakban folyó konfliktusokat használva gerjeszti a feszültséget, elfajulna.

Emellett Putyin Kínával együttműködve erősíti a feljövőben lévő BRICS rendszert, amelynek egyik célja a dollár dominancia megdöntése és egy új valutarendszer felállítása.

Kína és Oroszország minden lehetőséget megragad, hogy dollár tartalékaikat fizikai aranyra váltsák. Emellett Oroszország a gázeladásaiból származó hasznot is azonnal aranyra cseréli.

Marcia Christoff-Kurapovna, a Mises Institute külső munkatársa egyenesen úgy gondolja, hogy Oroszország az aranyalapú rubel bevezetésén fáradozik, ami szerinte jót tenne az országnak.

?Bár első hangzásra elrugaszkodott elképzelésnek hangzik, több tényező is azt sugallja, hogy az aranyalapú újra-pénzesítés lehet a következő logikus lépés Moszkva számára,?

írta Christoff-Kurapovna a Mises oldalán.

1017977289

Úgy gondolja, hogy a döntést számos tényező befolyásolhatja, mint például Oroszország részleges eltávolodása a nyugati gazdaságoktól és pénzügyi szerkezetektől, az ellene hozott szankciók, a rubel leértékelése és az országot érintő gazdasági hanyatlás.

Putyinhoz közelálló közgazdászok évek óta hangoztatják, hogy Oroszország nem kíván örökre az Egyesült Államok és a NATO kiszolgáltatottjaként működni.

Christoff-Kurapovna arra is rámutatott, hogy a rubel drámai hanyatlása ellenére az orosz közgazdászok hallani sem akarnak arról, hogy Oroszország aranykészleteinek eladásából támogassa meg saját valutáját, sőt inkább az aranytartalékok növelését sürgetik.

?Bár az orosz gazdaság szerkezetileg gyenge, az ország monetáris alapjainak nagy része elég erős ahhoz, hogy átvészelje az aranyalapú valutára való átállást, ezenkívül a geopolitikai és helyi viszonyok is ezt kívánják,?

írja, kifejtve, hogy amíg Oroszország a forrásalapú gazdaságpolitikánál marad, az energiaszektortól való függőség negatív hatással lesz a valuta stabilitására, amit az

?aranyra való átállás erősíthet meg, akkor is, ha ez korlátozná a készpénz rendelkezésre állását. Azáltal, hogy Oroszország sok aranyat vásárol, részben biztosítja, hogy elég pénze legyen forgalomban egy alapvető átalakításhoz.?

Christoff-Kurapovna azt is kihangsúlyozta, hogy egy aranyalapú rubel igazi rést ütne a globális gazdasági renden. Amennyiben pedig Kína is követné példáját, amire megvan az esély, az Egyesült Államokat a feleslegessé vált dollárok egész özöne árasztaná el, komoly inflációt gerjesztve ezzel az Atlanti-óceán túlpartján.

Időkjelei: Ilyenkor természetesen felmerül bennünk a szokásos kérdés, hogy Putyin vajon kinek a kapujára játszik? Csupán saját és országa érdekeit tartja szem előtt, vagy egy átfogóbb terv egyik fontos elemének megvalósításán dolgozik?

Források: InvestmentWatchBlog, Sputnik News

Előző posztKövetkező poszt

30 hozzászólás

    1. Források: InvestmentWatchBlog, Sputnik News
      (A cikk alján találod és rá is tudsz keresni.)

    2. Szia Bender!
      Bár az eredeti cikk nem adta meg a forrást erre az információra, itt megtalálod azoknak az országoknak a listáját, amelyek igyekeznek növelni aranytartalékaikat, bár az adatok 2012-esek. Szerbia is köztük van.
      http://www.thestreetgoldevent.com/why-us-enemies-buying-all-the-gold/

      Itt pedig összehasonlíthatod a 2013-as és 2014-es adatokat:
      2013: http://www.goldreporter.de/wp-content/uploads/2013/06/Weltgoldreserven-06-2013.pdf
      Szerbia: 15,2 tonna
      2014: http://www.goldreporter.de/wp-content/uploads/2014/08/Weltweite-Goldreserven-August-2014.pdf
      Szerbia: 17 tonna
      Ha érdekel, keress rá a többi évre is. 2012-höz képest is növekedett.

      1. Thx.
        Erröl nem is tudtam. Furcsa egy olyan ország esetében, amelyik már a nyugdijakat nyirbálja, a dolgozó emberek nagyrésze pedig 200-300 eurót visz haza havonta.

  1. 1 Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok.
    2 Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg;
    3 Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban!
    4 Ímé a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez.
    5 Dőzsöltetek e földön és dobzódtatok; szíveteket legeltettétek, mint áldozás napján.
    6 Elkárhoztattátok, megöltétek az igazat; nem áll ellent néktek.
    7 Legyetek azért, atyámfiai, béketűrők az Úrnak eljöveteléig. Ímé a szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel várja, míg reggeli és estveli esőt kap.
    8 Legyetek ti is béketűrők, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úrnak eljövetele közel van.
    Jakab 5: 1-8

    18 Sem ezüstjök, sem aranyuk nem szabadíthatja meg őket az Úr haragjának napján, és az ő féltő szeretetének tüze megemészti az egész földet; mert véget vet, bizony hirtelen vet véget e föld minden lakosának.
    Sofoniás 1:18

    7 Hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor;
    Péter 1. levele 1:7

    (Ezek után miért fontos, hogy milyen nyelven beszélnek az ukrán katonák, vagy az egyéb politikai sakk játszmák, amelyek egyben Krisztus visszajöveteléhez IS közelebb visznek, méghozzá a fent leírt következményekkel !?)

    Szeretettel: Erika

    1. Azért fontos kedves Erika – köszi a szövegeket 🙂 az Ige megerősít – mert így tudjuk, hogy hazudoznak össze-vissza. Remélem, hogy magyarul nem fognak ott beszélni bár sajnos lehet (innen vitt katonákkal, nem is határon túliakkal, azt olvastam, toboroznak 🙁 ) !

      1. Kedves Éva!

        Te kihez tartozol? A különböző nemzetek katonáihoz, – és politikájához, – vagy Krisztushoz?
        Mert, ha Krisztushoz, akkor miért fontos számodra, hogy Sátán seregeit honnan toborozzák, és milyen nyelven beszélnek? …
        Ugyanis a Krisztushoz tartozók “más nyelven beszélnek”, amit Sátán seregei viszont nem értenek. Felismerni is erről lehet őket, mert ha ismernék az Istentől rendelt nyelvet, akkor nem ott lennének, ahol most vannak …

        Szeretettel: Erika

        1. Ezek az információk szerintem is segítenek felnyitni az emberek szemét. Mindig van egy első lépés, utána jöhet a többi… 😉

        2. Kedves Erika
          látom, hogy minden alkalmat megragadsz arra, hogy oda tartozónak láss, ahova NEM ! Biztos vagyok abban hogy Jézus idejében megnyitja majd a szemed …
          Hogy magyarokat toboroznak? Igen, mert ide rendeltettünk, ugyanúgy ahogy első körben a családunkhoz. Aztán a lakóközösséghez, a szomszédunkhoz – hiszen láthatjuk a gondokat, örömöket ! – és aztán, mert ISMERJÜK a hazánkat. Sosem énekled a Himnuszt, hogy “Isten, áldd meg a magyart”?
          Azt szeretjük, akit ismerünk, és mindenkit nem tudunk ismerni, sőt befolyással, minimális vagy nagyobb befolyással sem tudunk lenni más nemzet ügyei iránt ! Azokat a hazugságokat, mi ITT tudjuk leleplezni, és itt tudunk segíteni …
          A helyedben nagyon szégyellném magam, hogy tudás nélkül valakit kárhoztatok és “átdobok” a gonosz oldalára 🙁

        3. Magyarázom kedves Erika: hogy a hitehagyás után hol lesz a Parázna, azt én is tudom. Az időutazásra, köszönöm, nincs szükség vagyis, hogy úgy lásd hogy MOST is az van, mert MOST nincs hitehagyás. Azt, hogy egyes katolikusok hogy vallásoskodnak, azt gondolom, nem az ittenieken kell leverni, mert nem vagyunk azért felelősök (mások bűneiért).
          Ida még régebben hozta Wilkersonnak adott próféciát, mely szerint Jézus azt mondta, hogy a legtöbbet ŐÉRTE a karizmatikus katolikusok fognak szenvedni Amerikában. Gondolod, hogy hitehagyottak tesznek majd tanúságot, és róluk éppen Jézus beszél?
          Hagyd már abba a gyakorlatot, sorozatos és hajthatatlan “átdobásunkat” a sátán “térfelére” ! Annyira kiakaszt, látod, még itt-ott ragok, hibás mondatfűzések is vannak az előbbi szövegemben. No persze, azt is tudom, erre is elő lehet “rángatni” egy-egy mondatot, mert ezt úgy vagy képes sajnos működtetni, hogy akarsz valamit mondani, gyorsan hozol egy mondatot az Írásból. És hogy ezt megteheted, úgy gondolod, hogy a Szentlélek (Szent Szellem) birtokában vagy. Ez ugye nem tévesztendő össze azzal, hogy a teljes írás Istentől ihletett …
          Helyetted szégyellem magam.
          Az előzőekhez pedig: “aki a kicsiben hű, hű a nagyban is” ha lemaradt volna.

        4. Drága Évi testvérem!
          az utolsó hozzászólásodat olvasva ez az Ige jutott eszembe:
          Jn 13,35
          Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok

          Ha felkapjuk a vizet, már az is szeretetlenség. Nem kioktatni akarlak, pont most mentem keresztül egy ilyen leckén, keresztény testvérrel. Azt hittem van “jogos” kiakadás. Nagyon szégyelltem magam, amikor Jézus megmutatta az Igéken keresztül, hogy ő csak egy cselekedetre “akadt” ki a képmutatásra, amikor ember Istent játszott (farizeusok) A többire mindig azt mondta legyen meg néktek a hitetek szerint. Mindenki máshol tart a Bibliai kinyilatkoztatások terén. Sok mindent nem értek, pl. azt sem, hogy egyeseknek miért fontos, hogy hova tartoznak, milyen gyülekezet, vallás, tudom is én mik vannak, vagy, hogy milyen nemzetiség. Amikor egyértelműen az Igében van, hogy nincs se zsidó, se görög….stb. biztos tudod melyikre gondolok. Akkor miért pont az lenne fontos, hogy magyar? Bocsáss meg, én teljesen “tudatlan” vagyok, mert csak azt tartom egyedüli igaz állításnak, ami az Igében van. Miért nem ez a közös nyelvünk? Ami ott nem szerepel azzal nem foglalkoznánk. Milyen béke lenne. Hagynánk, hogy azt majd az Úr mindenkinek a maga idejében megvilágítsa. Ha meg valakinek nincs meg ugyanaz a látás elfogadjuk. SZERETJÜK EGYMÁST és nem akadunk ki egymásra 🙂
          Ne engedjük, hogy a sátán az ócska trükkjével (sajnos sok embernél bejön) szemben állást érjen el keresztények között. Az utolsó időkben még nagyobb összefogásra van szükségünk, MINDENKI segíti Isten munkáját, aki Krisztusban hisz.
          (még az is, aki nem, mert az Úr mindenből előnyt kovácsol, mert ez a győzelem már az Övé ;-))

          Szeretlek Évi,
          puszi,
          Anikó

        5. Tetszik, a nyelveken szólás ISTENI AJÁNDÉK ami által beszélgetünk Istennel akinek meg van az olyan mint egy nyítot ajtó bármikor bemehetsz általa Isten Elé és vissza vonhatatlan mert ajándék.azátal kimondhatatlan beszéddel megyünk Isten elé amit ő megért és válaszol rá.akinek nincs az kérje mert Isten szemrehányás nélkül meg adja mindenkinek akí kéri.Ilyen a többi SZELLEMI AJÁNDÉK IS. Pál Levele az 1 korintusbeliekhez írt levélben található a 14.rész 1-2..Isten még az elkövetkező jővőbeni eseményeket is megmondja.ezért nem kell félnie isten népének ami a vílágban zajlik mert MINDEN AZ Ő KEZÉBEN VAN!

        6. Drága Anikó értelek és érezlek is 🙂 onnan, nagyon érthető, helyes amit gondolsz és írsz de, nem vagy betámadva mint én. “Kihez tartozol” – kérdés alatt tudom, hogy a legsúlyosabb ítélkezés van. Olvasod? azért, mert katolikus, a gonoszhoz 🙁 A Hallowen cikk óta még az is “kijelenttetett” hogy nem vagyunk keresztények ! Így !
          Az “igent” és a “nemet” komolyan veszem 🙂
          Sokakat nem zavar, írnak nyugodtan 🙂 ők nincsenek támadva hála Istennek! Tehát itt egy bántás “visszaveréséről” van szó, ami határozottan erőszakos: ez elleni tiltakozásról. Azt gondolom, hogy miután az Úrnál a szívem, a kincsem, igaztalan így támadni …
          Rendkívüli jelentőségű számomra, hogy visszatértem katolikus templomba 20 év távollét után… azért is, mert ezt fogja betámadni az AK és ITT kell majd nagyon észnél lenni! Megérted, megértenéd ha nem tartod távol magad: ha meghallgatod a 14 percet, “mi a katolikum” Barsi Balázstól a Mária Rádión (volt szabadkeresztény teológus, aki nem volt hajlandó bejelentkezni … ) ameddig még ott van az archívumban (23 óra 20 a számlálót oda kell vinni, február 7.) http://www.mariaradio.hu/lejatszo.php?hallgat=mr-2015_02_07_23_00_00.mp3
          A támadás ellenem/ellenünk (mert tiltakozom, csak azért) Lélek elleni BŰN – lenne -azért nem egészen mert tudatlanságból fakad
          🙁 !
          Egyszerűen abba kell hagyni/kellene hagyni “a gyakorlatot”! Lényegében egyetértünk. (Az a baj, hogy visszaszólok? nem én vagyok sorozatosan betámadva, hanem az Úr! még egyszer: tudatlanságból).
          ————————————–
          Hazánk fiait illetően pedig: felelősök vagyunk a kis körünkért, a családunkért. Ellátjuk őket akkor is sokkal jobban, annak ellenére, hogy pl. más kisgyerekek – tragikus – éheznek 🙁 Nem elemi élelmiszerek vannak a családi asztalon, hanem – fenntartva egyszerűséget – amit csak tudunk, bőséget. Igaz? Pontosan így: hazánk ügyei KIRE van bízva ha nem miránk? Ha más állam oda küldi a fiait, nem tud fájni annyira – maga a háború persze igen – mint a mieink: ebbe BELESZÓLÁSOM kellene hogy legyen: felelősök vagyunk értük! Ezért érvényes az ige: “aki hű a kicsiben, hű a nagyban is” – először családomban állok helyt, majd nemzetemben és ami még ránk tartozhat … kicsi a család, kicsi(t nagyobb) a nemzet – meggyőztelek kedves Anikó? 🙂

        7. Drága Évi!
          Annak nagyon örülök, hogy Te is egyetértesz, hogy ezt a gyakorlatot abba kéne hagyni.
          Isten a szeretet, tényleg nincs benne más és nem fér meg benne más érzés, nincs helye.
          Eszembe jut Péter, a TANÍTVÁNY, aki személyes ?képzést? kapott Jézustól, látta a csodákat, amit Jézus tett. Mi lett mégis? Háromszor megtagadta Jézust, annyira féltette az életét, a keresztrefeszítéskor. Mi történt, amikor Jézus feltámadt? Megkereste Pétert, aki éppen halászott. Megtöltötte a hálóját hallal, tele, egyszer sem kérdezte meg, hogy miért tette azt, amit tett. Reggelit készített Péternek. Azt mondta neki: ?Kövess engem és emberhalásszá teszlek.?
          Annyit kérdezett, hogy SZERETI-e őt? Igen, felelte Péter. Majd még kétszer megkérdezte. Péternek leesett. Péter Úr iránti szeretetét össze sem lehet hasonlítani azzal, ahogy Krisztus szereti őt.
          A jelenben ez ugyan így van, Jézus szereti az embereket. Mindenkit. Nekünk meg egymást kell szeretnünk és vigyáznunk kell, nehogy egy kis bárányt elijesszünk, mert az Úr minden lelket ?számon? fog kérni rajtunk, aki esetleg a mi szeretetlenségünk miatt vész el.

          Isten áldjon Évim,
          legyen szép napod,
          Anikó

    1. Sajnos nem tanították meg a gyerekeknek azt, hogy miről is szól ez a vers és azt hiszem most sem tanítják. Talán már ezt a verset sem tanítják. Semmi sem változott, csak még jobban lecsúsztunk… Mit várunk a világtól, ha mi magyarok vagyunk a saját magunk ellensége?

  2. http://www.hidfo.net.ru/2015/02/09/angolul-lengyelul-franciaul-es-flamandul-beszelnek-az-ukran-katonak

    https://www.youtube.com/watch?v=CGX0IzXEbo0

    – Jó napot, Jevgenyij Alekszejevics, köszönjük, hogy válaszol kérdéseinkre.

    – Üdvözlöm!

    – Kérem kommentálja, amit Putyin úr két napja mondott, amikor az ukrán hadsereget a NATO idegenlégiójának nevezte, és hogy ez feljogosít bennünket atomfegyverek bevetésére az agresszor-államok ellen.

    – Mit ért pontosan ez alatt?

    – Azt hangsúlyozta, hogy a NATO országok agressziót követtek el Ukrajna ellen. Óva intett, hogy ha erről a területről Oroszország ellen is agresszióra kerül sor, azt nem ukrán agressziónak, hanem NATO agressziónak tekintjük. Ezzel az orosz védelmi doktrína szerint az atomrakéták céljait is kijelölte. Nem Kijev hajt végre támadást, tehát az atomrakétákat sem Kijevre kellene irányítani védelmi intézkedésként, hanem mindazon országokra, amelyek az agressziót elkövetik.
    És ezek a NATO tagállamok. Óva intette a NATO tagállamokat, hogy egy Oroszország elleni ukrán területről indított támadás estén az orosz védelmi doktrína megengedi atomfegyverek bevetését ezen országok ellen. Nem Kijev vagy Harkov ellen, ahogy gondolják.
    Azt szeretnék, hogy orosz az oroszt semmisítse meg, ők pedig – minden szép és jó – bevonulnak a kiürült területeinkre. Nem fog sikerülni. WASHINGTON ÉS BERLIN LENNE ELHAMVASZTVA.

    – Nem a botot harapjuk, hanem a kezet?

    Mellesleg május 18-án, amikor ?ukrán? csapatok megtámadták Szlavjanszkot, 19 FBI és CIA ügynök vesztette életét, és 14 megsérült. A Greystone 17 embert vesztett, az Academi 59-et.

    ____________________________________________

    A németek letartóztatták Victoria Nuland asszisztensét, aki a Vanguard Corporation egyik alkalmazottja, és közel egy milliárd kiváló minőségű hamis dollárt foglaltak le nála, melyet a Vanguard Corporation nyomtatott. Ez az alkalmazott (tagja a Külügyminisztériumnak) most a kihallgatása alatt ?feldobta? a Vanguard Corporationt annak minden vállalatával együtt, és ?feldobta? Nulandet, McCaint, Kerryt, Brennant és másokat?
    Azt vallotta, hogy a Vanguard Corporation több milliárd kiváló minőségű hamis dollárt nyomtatott, és azzal fizetett zsoldosoknak Szíriában, Irakban, Ukrajnában, Líbiában stb., és a Greystone valamint az ISIS zsoldosainak. Bizonyságot tett a Vanguard Corporation és az ISIS közötti kapcsolatról és a köztük lévő olaj üzletről.

    Benjamin Fulford

    1. http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=8763

      “Lengyel”, “litván” “osztrák” és “magyar”…no meg “orosz” zsidók közvetlen hatásának eredménye a “nyugati” zsidó szabadkőműves banda segítségével.
      https://www.youtube.com/watch?v=sYu6O9lZVGw

      Keresem a következő filmet, ami bizonyítja hogyan hozták létre az oroszt a hun-szkytából (szarmata).

      blogs.timesofisrael.com/leaked-report-israel-acknowledges-jews-in-fact-khazars-secret-plan-for-reverse-migration-to-ukraine/

        1. Kedves Szofi, bármennyire nagyszerű gondolkozó D.J. életveszély. “A magyar ember szeretetteljes – és hasonlók – ellenben a zs-k 🙁 … ”
          és sorolja 🙁 … nagy-nagy tévedés. A gyűlölet nem jó tanácsadó: SAJNOS őnála az van jelen 🙁 Innen még egy-két lépés, a sötétbe, és az Ószövetség a zsidóké és nem a magyaroké 🙁 ahogy sok “keresztény magyar” állítja …

        2. Helyesbítenék, Éva, a zsidók történetét meséli el, ám azon keresztül megismerteti velünk a Teremtőt, aki elküldte értünk Fiát, hogy betöltse a törvényt. Útmutatást kapunk továbbá a Neki tetsző életre és próféciákat is kapunk, ígéretekkel és reménységgel.

          Mindazonáltal – azt hiszem – értem, mire utalsz a kifejezéseddel.

        3. Kedves Éva! Miért gondolod, hogy veszélyes megtudnunk miképp fosztja meg a pénzhatalmi világelit az emberiséget a nehezen megdolgozott anyagi javaktól, amelyből ennivalót tudna venni a gyerekeinek, akiknek nem kellene éhen halni? Mi a veszélyes? Az, hogy megtudjuk, miként fosztanak ki és ítélnek halálra? Mi vagyunk a veszélyesek, mert minderre rájövünk?

          Francia ország minden évben 500 milliárd dollárral rövidíti meg a volt gyarmatait! Ők dőzsölnek, Afrikában meg éhen halnak. Akkor mi a veszélyes, ki a veszélyes?

          http://orientalista.hu/a-gyarmatoktol-a-charlie-hebdo-i-terrorig/

          Ha becsukod a szemed és nem látod mit művelnek más emberekkel, akkor nem vagy-e te is cinkosa a gyilkosoknak?

        4. Miért kell hagynia a keresztényeknek, hogy a hátukon fát vágjanak? És miért “CSAK” a keresztényeknek?

          Itt van mindjárt ez a Nobel-Dijas elnök, Obama, aki azóta 7 országot bombázott és a Boko Haramot, meg az Iszlám Állam terroristáit keresztes lovagokhoz hasonította.

          “A Nemzeti Imareggelin, melyen sok külföldi meghívott is részt vett Washingtonban a múlt hét csütörtökjén, az elnök a Boko Haram és az Iszlám Állam terrorjára utalva így fogalmazott: ?A keresztyéneknek és más vallások képviselőinek jó lenne leszállniuk a magas lóról és alázatot gyakorolniuk?, mivel valamennyiük történelmi múltjában vannak erőszakos időszakok. Példaként az inkvizíciót és a keresztes hadjáratokat említette. S hozzátette: a hit pervertálása, megrontása ott van minden vallásban.”

        5. Kedves Szofi és Pál! Nem hallgattam meg amit Szofi küldött, meg kell mondjam, tudjuk már hogy mi folyik – nagyon is ! 🙁 Drábik itt lehet hogy nem, máshol iszonyatos igazságtalan, antiszemita de vastagon és közben keresztény(nek mondja magát) lehet most már “igen” nekem nincs kedvem őt meghallgatni mindezért amit már ismerek.
          Ez így nem megy – nem is értem, hogy-hogy nem tudja ? Az a TV pedig már vendégül látott annyi fals tanítót …de, nemcsak “rosszakat”, így igaz!
          Azt meg nem értem, kedves Szofi, hogy a soraimat hogy “sikerült” így “módosítani” beleolvasni olyat, ami NEM VOLT benne !
          Éppen, Andre írt most az új cikkhez és hálásan fogadtam, persze, tudjuk, hogy azt, meg úgy, stb.
          “Nekünk könnyű” mert átlátunk dolgokon, így, hogy összedobjuk 🙂
          Készülni kell, nem csomagolni, hanem, helytállásra 🙂

        6. Úgy tűnik, nem fogalmaztam egyértelműen. Ahogy Drábik magyaráz, a pénzügyi kifosztást, az zseniális. Most még – ha lehet – “rádobtak egy lapáttal” a “deviza” hitelekkel 🙁
          Fontos megérteni (magam már évekkel ezelőtt túljutottam ezen). Ebben az előadásban lehet, hogy nem beszél durva dolgokat, mindenesetre, síkos egy talaj! Nem gondoltam volna, hogy ODA VEZET, hogy az “Ószövetség nem a magyaroké” – itt épp nem Drábiknál, máshol. Aztán még tovább egészen addig, hogy felcserélik a jót a gonosszal! Az “ellenségeskedést vetek közéd és az asszony ivadéka közé” mondatot tűzik “a magyarok” mostanában zászlójukra, bebizonyítva, hogy Jahve “széthúz” sőt … (ez a mondat nem a szereteté hanem a gonoszságé a Bibliában) ! és mindez azzal kezdődik, hogy mi, magyarok NAGYON KÜLÖNLEGESEK vagyunk, bezzeg a zsidók 🙁

        7. Kedves SZOFI!

          “Milyen érdekes! Mindig épp arról a területről derül ki, hogy az ő ősi földjük, ahol éppen a legtöbb olaj van? ”

          Én már olyat is hallottam, hogy egész Ázsia is a mienk volt valamikor…..!

        8. Jól látod kedves Ida az “új” magyarok, tehát, akiknek hitük kimerül “magyarságukban” – magyar vallásukban – tényleg olyan tüneteket mutatnak, mint az öntelt – és főbűnösnek kikiáltott – NÉP. Milyen nagyok voltunk, és most is azok vagyunk, lennénk és erre törekednek NEM azon az úton ami Jézus Útja.

Hozzászólás a(z) bender bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend