A Biblia nagyon egyszerűen leírja az örök életre vezető utat. Először fel kell ismernünk, hogy vétkeztünk Isten ellen “mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.” (Róma 3:23) Mindannyian tettünk olyan dolgokat, amelyek nem helyesek, így ezzel okot adtunk örök vádolónknak, Sátánnak, hogy büntetést követeljen számunkra: “Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róma 6:23) Magyarul a törvény szerint a bűnért halált érdemelnénk, amit Sátán így joggal követelhet Istentől, Isten azonban Jézuson keresztül kegyelmet ajánl, ha ezt elfogadjuk.
Jézus Krisztus, Isten bűntelen (1 Péter 2:22), örök Fia, emberré lett (János 1:1,14) és azzal mutatta meg, mennyire szeret bennünket, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor mi még bűneinkben éltünk. (Róma 5:8) Jézus Krisztus meghalt a kereszten (János 19:31-42), és magára vette az ítéletet helyettünk (2 Korintus 5:21). Három nappal később feltámadt a halálból (1 Korintus 15:1-4) bizonyítva a bűn és a halál feletti győzelmét.
Hit által kell megváltoztatnunk a gondolkodásunkat Krisztussal kapcsolatban – ki Ő, mit tett értünk és miért – az üdvösségért (Apcsel 3:19). Amikor a hitünket Jézusba helyezzük, kereszthalálában bízva bűneink kifizetéséért, akkor bűneink megbocsátása egyszer és mindenkorra megtörténik és megkapjuk az örök élet ajándékát.
“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16)
Ha tehát megvallod, hogy Jézus az Úr, mert a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. (Róma 10:9) Jézus Krisztusnak a kereszten befejezett munkájában való hit az egyetlen igaz út az örök életre, nem pedig a saját tetteink.
“Mert kegyelemből nyertetek üdvösséget, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék.” (Efézus 2:8-9)
Láthatjuk tehát, hogy ajándékról van szó, Isten ajándékáról, amiért semmit nem vár cserébe azon kívül, hogy elfogadjuk.
Ha szeretnéd elfogadni Jézus Krisztust, mint Megváltódat, az alábbi imádság segítségedre lehet ebben. Ennek az imádságnak az elmondása, vagy bármilyen más ima önmagában nem fog megmenteni téged. A bűntől való megváltást a Krisztusba vetett hit hozza el. Ez az imádság csak egy módja annak, hogy kifejezd Istennek a belé vetett hitedet,és megköszönd, hogy üdvösséget adott neked.
“Isten, tudom, hogy vétkeztem ellened, és megérdemlem az ítéletet. Hiszem, hogy Jézus Krisztus magára vette az én megérdemelt ítéletemet, így a benne való hit által bűnbocsánatot kaphatok. Jézus, mostantól benned bízom az üdvösségemért. Köszönöm csodálatos kegyelmedet és bűnbocsánatodat – az örök élet ajándékát! Ámen!”