Podcastok

A készülő egységes világvallás – Idők jelei podcast

Ebben az epizódban Joseph és Thea a készülő világvallásról és a jelenlegi vallások és vallási szervezetek ennek előkészítésében betöltendő esetleges szerepéről beszélgetnek a bibliai próféciák tükrében.

Ezúttal a YouTube-on:

Előző posztKövetkező poszt

182 hozzászólás

  1. Köszönjük Nap Sugár a bizonyságodat, remélem teljesen megszabadított az Úr ebből a hamis szellemiségből !

    1. Az en ismereteim szerint a Nyirkai joslat nem hiteles. Letezeserol es forrasarol semmifele hitelesnek sot felhitelesnek sem nevezheto informacio nincsen. Nekem olyba tunik, hogy az egeszet a “felfedezo” Mate Imre kalapalta ossze.

      Ennel meg ez az asszony is hitelesebb, mert itt legalabb tudjuk, hogy tenyleg 1992-ben mondta:
      http://www.youtube.com/watch?v=62siR0emFRw

      Bar szerintem nem kell vajakosokat hallgatni. Meg van irva, amit tudnunk elegendo.

      1. Szerintem a jóslat hiteles , de olyan kemény , hogy
        közzé tétele tiltva volt .
        Ez a legkeményebb része , ami a hatalom lévőkről szól .

        Sehonnani bitang árulók ínségbe, romlásba döntik a nemzetet.

        Ha értenék tiltanák még látását is . De annyian látják és nem értik ,

        1. Takarékoskodni kell az energiával ebből a jóslatból senkinek nem lesz haszna, főleg örök élete. Nem akarok mélyen belemenni.

        2. Hogy nem lenne haszna , nem hinném nekem
          azt mutatja meg Magyarországon új Erő jön elő
          ami a régivel össze fog ütközni .
          De ez már sokszor megtörtént , ha egy vezető ilyenkor
          rosszul dönt akkor lesz nagy baj .
          Na és örök élet , lesz vagy nem lesz azt nem mi döntjük
          el mi egy csapda helyzetbe éljük a életünket .
          Egyébként én nem úgy gondolok a világra , hogy mából
          jön a holnap . Hanem egy végsőkig megtervezett rend
          szerint zajló több 1000 éves játék . Amiben mindennek meg van
          a helye . Jónak és rossznak is . Azért a újat mindenképpen várom .

        3. 2 évig személyes kapcsolatban álltam Máté Imrével, egészen a haláláig. Utána még egy évig voltam a hatása alatt személyének és az általa hirdetett tanoknak. Életem legsötétebb időszaka. Hála Istennek megszabadultam ettől a megszállottságtól. Azóta megviláhosodott számomra hogy a Yotengrit szellemiség nem Istenhez vezető út. Óva intek tőle mindenkit.

      2. Vajákosokat, meg jövendő mondókat valóban nem kell hallgatnunk, de az van írva, hogy a prófétálást ne vessük meg!

        1. Mindenkit meg kell , hallgatni főleg , ha a jóslatok egy
          irányba hatnak és engednek következtetni a okokra .
          Ha a okot föl deríted meg érted miért történik csak
          akkor vagy képes tenni ellene .
          Ha pedig bolondokra hallgatnék akik bajukért mindig mást
          okolnak , mindig hamis béke galambokat eregetnek és
          csak baj lesz belőle .

      3. Nem hiteles.
        Lehet, de mennyivel kevésbé hiteles mint mondjuk Nostredamus a homályos érthetettlen allegórikus cizellált leírásaival amiről sokszor csak akkor “derül” ki hogy mit is akar ha megtörténik?
        Vagy azért hizeteles mert nem MAGYAR eredetű???
        Lehet hogy tényleg nem hiteles, lehet hogy ő kalapálta össze, de a többi jóslat mennyivel hitelesebb???
        Vagy ez csupán a már belénkvert PFUJJJ MAGYAR CSAK ROSSZ ÉS CSALÁS felkiáltáslehet?
        áljon itt akkor tanulságul a következő kis videó: 14000_YEAR_OLD_HUNGARIAN_RUNIC_SCRIPT_IN_ETHIOPIA

        Ja igen nem magyarok csinálták és nem magyarországon

  2. Elég sok a találgatás ebben a szövegben, meg a bizonytalanság, meg a feltételezgetés. Lehet – hogy nem lehet… TERMÉSZETESEN nem tudjuk… tessék?! Dehogy természetes a nem-tudás… Ezt nem tudjuk, meg azt nem tudjuk, de EGYET biztosan tudunk (ami szintúgy sokadszor hangzik el). Találgatni lehet, mint a választási kapányok idején is. De hol van a szív szava? A kishitű , és nemritkán rosszindulatú híresztelésekkel szemben VANNAK olyanok, akik nem részigazságokból építkeznek. És ha eljön az ideje , majd eszükbe fog jutni sokaknak – nagy soká – őket is megkérdezni. (Ennek a sónak is erősen propaganda szaga van.) 🙁

    1. “Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás: De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik… Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.” I. Korinthus 13:9-12

      Nem propaganda, de kampánynak kampány. Jézus Krisztusért. 😉

        1. 2000 éve
          “Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” Márk 16:15

      1. Kedves THEA!
        Bár nem sok időm van itt írni és jelen lenni, de amiben tudok hozzászólok és ezért kérdezem tőled, mint aki összefogja ezt az alapítványt, mitől függ hogy van-e hozzászólásra hely, válaszolni lehet vagy nem? Látom ti válasz nélkül is megjelentek. Nekem nincs annyi időm, hogy rájöjjek. Kösz !

        1. Kedves Palas!
          Nem egészen értem a kérdést. Arra gondolsz, hogy van olyan hozzászólás, amelyiken nincs válasz gomb? Ha igen, akkor ez az 5. szintű hozzászólásoknál van, amikre úgy tudsz válaszolni, ha felfelé indulva megkeresed az utolsó olyan hozzászólást, aminél még van válasz gomb és arra kattintva, a választ megcímezve, írhatsz választ. Ha nem jól értettem a kérdés, kérlek fejtsd ki jobban. 🙂

        2. Kedves THEA!

          Erre gondoltam, remélem majd eltalálok, akihez kell.

          Kösz!

  3. Sziasztok, itt egy hír a témával kapcsolódóan:
    http://hir.ma/18-2/ferenc-papa-peldaadonak-mondta-a-vallasok-harmoniajat-albaniaban/430137
    A folyamat már visszafordítatlan, szép, lassan, de megy a terv szerint. Ahogy mi látjuk a világot ritkaság, mert tudjuk, az egész világ vakságba van. Az újjászületet hívő már másképp lát mindent, ahogy növekszik Krisztusban. A világi emberek, nem értik mit mondasz, átnéznek, bolondnak tartanak. Vallást látják, és nem egy személyes kapcsolatot Istennel. Sajnos, sok hamis tanító, aki a bővölködés evangéliumát hirdeti, cselekedetekhez köti az üdvösséget, elferdíti az igazságot. Az emberek annak hisznek, amit látnak, de ami az igazság nem hiszik. És egy nap nagyon fogunk sírni, mert már semmit nem tehetünk az elveszetekért. Imádkozzunk nap, mint nap szeretteinkért, még meg nem tért emberekért, hogy nyíljon meg az elméjük, gondolkodjanak, tegyenek fel kérdéseket, keressék Istent, míg megtalálható. Minden Isten kegyelmén múlik, sok mindent megenged és tűr, míg a pogányok száma be nem telik. Embereknek hallani kell az evangéliumot, ez a mi felelősségünk. Ezért vagyunk itt, mi Jézus barátai, munkatársai, Isten gyermekei vagyunk Krisztus Jézusban. Ezért bátran tegyünk, és kérem is ezt az oldalt, mutass meg a megoldást az embereknek. Vezessük Krisztushoz az embereket. Mert sokan olvasnak egy-két cikket, érdekelheti a téma és ez az oldal jól bemutatja milyen a világrendszer és ami mögötte van. Viszont csak felnyitja szemet, mind sok oldal ahol hasonlóan a világot elemzik, de megoldásra nem mutat rá egyszerűen, érthetően. Vagy van megoldás, de nagyon félre visz az igazságtól. Tudom, hogy ez az oldal gyöngyszem a Bibliáról, Jézusról is beszéltek. De minden cikk végén ott kell lenni az evangéliumnak, mert lehet, hogy ezt az egy cikket olvassa az ide látogató, hozzá szól, lehet hogy meg is osztja, de többet nem jön az oldalra. Szóval kedves Thea, kérlek, ha te is így gondolod, az evangélium legyen nyilvánvaló, mint az egyetlen megoldás az életre mindenki számára, minden cikk alján. Köszönöm, hogy elolvastátok.

    1. Kedves Coupra!
      Én is gondolkoztam, hogy beteszem állandó elemként a posztok alá. Amúgy sok cikk alatt megtalálható, linkként pedig még többen. 🙂

      1. A 19. percnél muszáj volt nevetnem: Ferenc pápa nem elég karizmatikus ahhoz hogy HP legyen 😀

  4. Nekem erről az “Ö nem hiszem hogy antikrisztus, meg ő sem és ő sem” -ről az jut eszembe hogy persze hogy nem.
    Egy gyors megjegyzés start: Nem vagy a hétköznapi értelmeben véve vallásos. Nem vagyok megkeresztelve stb-stb. De hiszek egy felsőbrendű hatalomban (neeeeeem a politikusokra gondoltam ám) end.

    Bibliában olvasható(remélem jól tudom): A sátán legnagyobb fegyvere hogy elhiteti magáról hogy nincs.

    Na ennek a tükrében vessük össze hogy mi az amit Én tudok(más nevében nem beszélek/beszélhetek) jönnek mennek a barack obamák meg a pápák püspökök, mindegyik egyre híresebb ugye és ahogy itt már említették húúha de “sztárok”.
    Szóval valószínű tényleg nem ők az antikrisztus vagy sátán vagy hívja ki minek akarja, de, ez csak amiatt lehetséges hogy vannak valakik akik kapcsolatban állnak vele és nagyon jól ismerik azt a szót hogy kompartmentalizáció. Mindenki saját akarta szerint nézzen utána mit jelent ez a szó. Én csak egy nagyon egyszerű és közepesen régi valódi példával élnék.
    Az atombomba gyártásán(az elsőn) több mint 1000 ember dolgozott és alig többen mint 10-n tudták hogy mit csinálnak valójában.
    Hogy hogy jön ez ide? Nagyon egyszerű, jön egy ember aki még lehet jót is akar, valakik tolják hátulról de keményen hiszen hogy lenne másképpen sztár? És teszi amit jónak vél. Más kérdés hogy cselekedeteivel mit szolgál. Komolyan azt gondoljátok hogy Eistein meg a többi tudós akik az atomokat kutatták azzal a céllal kutatták hogy később aztán atombombát csináljanak belőle és milliókat öljenek meg? Az már más kérdés hogy a katonsaág rátette a kezét és lett ami lett.

    És ha már “ördögi” tervekről beszélgetünk, lehet hogy “semmi” nem fog történni addig amíg ébredezők és felébredtek túl sokan vannak ahhoz hogy egy nagyobb esemény kapcsán sok-sok más embert is felébresszenek. És ezen bizony könnyen segíthet 1-2 célirányos háború, betegség, stb-stb.
    És mi történik bármilyen hírrel ha túl sokáig tartják életben de nem következik be a hírben megírt dolog??? Igen jó a válasz, végén senkit nem fog érdekelni, és ez is egy módszer, és indoklás hogy miért is engedik hogy ilyen ébresztő oldalak működjenek.

    1. Szia Freeman!
      Az idézet Baudelaire-től származik. Ilyet már csak azért sem találsz a Bibliában, mert ez egy nagyon is újkori jelenség, régen esélye sem lett volna Sátánnak bevetni ezt a trükköt.

      A gondolatmeneteddel nagyjából egyetértek, kiegészítve azzal, hogy bár valóban minél feljebb mész a beavatottak létráján, annál többet tudnak az ott lévők a végső tervről, ugyanakkor annál jobban el is vannak hitetve és átverve, hiszen azt gondolják, hogy valahogyan majd jól fognak kijönni a történetből, holott Lucifert saját magán és saját maga imádatán kívül senki és semmi nem érdekli és leghívebb követőit éppen úgy feláldozza, mint bárki mást.

      Utolsó gondolatoddal pedig a Biblia is foglalkozik:
      “Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: “Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.” Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára. Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult, a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára. Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.” 2. Péter 3-9

      1. Köszönöm a helyesbítést!

        Egyszer nem nézek utána valaminek és rögtön hibázom.

        Új jelmondat: Légy résen!

        1. Semmi gond, ráadásul az idézet nagyon igaz. C.S. Lewis is nagyon jól megfogalmazta a taktikát, kiegészítve még egy fontos tényezővel:

          “Az ördögök felől emberi fajtánk két ellenkező, de egyaránt súlyos tévedésbe eshetik. Az egyik az, ha nem hisszük létezésüket. A másik az, ha nem csak hisszük, de túlzott és egészségtelen érdeklődést tanúsítunk irántuk. Nekik maguknak mind a két tévedés egyformán tetszik, és egyforma örömmel üdvözlik a materialistát is, meg a varázslót is.”

      2. Thea, én úgy látom hogy egyre többen vannak a hitehagyottak, a tévúton lévők, akik nem hallottak és nem is igazán akarnak hallani Jézus tanításairól. A megtévesztés már oly méreteket öltött hogy ennél nagyobbat nem igazán tudok elképzelni. Vagyis de, majd amikor egy teljesen új biblia jelenik meg (hogy miért írtam kisbetűvel ebben az esetben a Biblia szót nem magyarázom 🙂 ) Csak arra akarok célozni, hogy mintha fordítva sülne el Isten terve, mivel ” ….. hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.? 2. Péter 3-9″
        Nekem úgy tűnik hogy a sötétség egyre nagyobb teret nyer magának. Túl sok dolgot láttam/hallottam(manapság is) a közvetlen környezetemben, amelyek elviselése fájdalmat okozott nekem is. Pedig ez másoknak oly természetes, mondhatni napi rutin. Azon kapom magam hogy folyton “menekülök”. Érzem hogy a helyes úton járok, csak sokszor egyedül…

        1. Szia Tonno!
          Tényleg csak “mintha”, mert tudjuk, hogy minden Isten terve szerint halad. Ez egy kettős dolog szerintem. Egyrészt a világon elhatalmasodik a sötétség (amit a Biblia szintén megjövendölt), másrészt, minél nagyobb a sötétség, annál messzebbre látszik egyetlen gyertya fénye is. Isten csupán azt kéri tőlünk, hogy legyünk hűségesek azzal, amit ránk bízott, nem azt nézi, hogy mennyire vagyunk sikeresek. A podcastben idézett rész is megerősíti ezt: “ellenben az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekeszik. És a nép értelmesei sokakat oktatnak, de hullanak fegyver és tűz miatt” (Dániel 11:32-33)

          És a lényeg: “Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.” Máté 25:23

          “Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.” I. Kor. 4:1-2

        2. Már régen szerettem volna írni ehhez a témához, de csak annyit, hogy MI emberek, mindig átesünk a ló túloldalára! Nem értem, miért kell “túlteljesíteni a tervet”?! Az biztos, hogy a keresztények széthúzása, a számtalan “egyház” “fele-‘”kezet 🙁 NEM okozhat örömet az Úrnak, hiszen Jézus a főpapi imában azt kérte “Legyenek ők mindnyájan egy, mint te Atyám, bennem és én tebenned, úgy ők is egy legyenek bennünk s ÍGY elhiggye a világ, hogy te küldöttél engem” János 17.21.
          Éppen a széttagoltságunk jelenti azt a BOTRÁNYT ami gátolja az evangélium megismerését: hányszor találkozunk azzal a kérdéssel, “keresztény, de melyik”?
          Nem kellene ehhez “betérni” a Katolikus Egyházba, “összefésülni” a hitelveket, mindössze ki kellene jelenteni hogy EGY VAGYUNK ! Egy-ház vagyunk, amit persze mi tudunk, de, egy egyszerű deklarációban, annak kimondásában.
          Az fogja megállítani a (vallás)háborúkat, öldökléseket, ha kimondjuk, hogy egyetlen “vallás” van?! Ez, következésképp tagadni fogja Jézus Krisztus megváltó művét (a zsidók miatt) a megtestesülést, a Szentháromságot (a muszlimok miatt) stb. Tehát CSAKIS a kereszténység ELLENÉBEN jöhet létre ! Megtagadva azt …

        3. Nem, nem ez Isten terve! Más kérdés, hogy a Bibliában ott van, a prófétai könyvekben, az Ó- és az Újszövetségben is.
          Isten terve az, hogy “elhiggye e a világ hogy te küldöttél engem” ahogy Jézus a főpapi imájában mondja a János 17.21-ben. Jézus küldött minket: “Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” Márk 16.15.
          Az más kérdés, hogy TUDJA mi fog történni, hiszen Jézus felsóhajtott ” De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?? Lukács 18.8.

        4. Kedves ÉVA!

          “Az biztos, hogy a keresztények széthúzása, a számtalan ?egyház? ?fele-??kezet 🙁 NEM okozhat örömet az Úrnak, hiszen Jézus a főpapi imában azt kérte ?Legyenek ők mindnyájan egy, mint te Atyám, bennem és én tebenned, úgy ők is egy legyenek bennünk s ÍGY elhiggye a világ, hogy te küldöttél engem? János 17.21…………….”

          A keresztények “egyek”, és soha nem volt közöttük széthúzás. Az Úr ezt kérte az Atyától, és Ő mindig meghallgatta az Ő Fiát, és teljesítette a kéréseit! Ebben az esetben is! Az az Eklézsia, amit Isten épített ( nem emberek), az mindig is egységben volt, és egységben is van. Az Isten országa ( Luk. 17,20 …. Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Luk. 17,21 Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van. ), ahogyan azt az Isten Igéje mondja, nem láthatóan jön el. Az Eklézsia láthatatlan, és nem mindenki tagja annak, aki kereszténynek mondja magát.

          A történelem folyamán láthatólag, fizikálisan létrejött “egyházak”, nem Isten országa, nem Isten eklézsiája. Noha természetesen a tagjai között lehetnek/vannak olyanok, akik az Eklézsiához tartoznak. ( Az első időkben, a megalakulásukkor, ezek a kis gyülekezetek még többnyire az eklézsia tagjai közül kerültek ki ( akik: Ján. 4,23 De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul.! Akik így imádták Istent. ) , de a későbbiekben, ahogyan Sátán is “bevetette a maga magvait, konkolyát”, ezekből is többnyire csak “látható egyházak” lettek.
          Vagyis az a “keresztény” egység, ebben a látható “egyházban”, amit szeretnétek, az nem az az egység, és nem Isten által van. ( Mondom, az Isten eklézsiájában az egység mindig is meg volt/van! És Isten országa láthatatlan! Most, ebben a korszakban! A látható, majd az 1000 éves királyság lesz.)
          Továbbá ez a látható egyesült “egyház”, nem fogja Jézus nevét se elvetni, hiszen akkor egyértelmű lenne a megtévesztési szándék, és a megtévesztés ! ( És, mint többször említettem már, az, hogy valaki Jézus nevével takarózik, az nem ugyanaz, mint amikor valaki Jézus nevében él! Előbbiek miatt káromoltatik az igazságnak útja, ahogyan az az Igében már az apostolok is jelezték, hogy történni fog! Továbbá Sátánnak Isten népére fáj a foga, hogy az “ég csillagai” dicsőítsék az ő nevét, hogy Isten trónja fölé helyezze az ő trónját, hiszen a többiek úgyis az övé…! ( többnyire sajnos))
          Az Antikrisztusban a Sátán nem olyan helyeken( vallásokban) akarja majd magát imádtatni, ahol egyébként is Ő az úr, hanem ott, ahol már hirdették a valódi Krisztust is! Mert ő Krisztus helyett ( ál-Krisztus lesz) fog mutatkozni, és beülni Isten templomába, Istenként mutogatván magát…! ( Antenornak igaza volt, amikor egyszer ebben a témában “vitatkoztunk”, és mondta, hogy őskeresztény próféciák szerint, a keresztények között fog feltűnni. A zsidók miatt, hogy azok is elfogadják őket, inkább gondolt az ember közülük származó HP-ra, és AK-ra ( illetve szükségszerűnek tartotta azt) , de az előbbi a sanszos, mert végül is az az időszak nekik is nagy nyomorúság lesz…! És a két prófétájukat is a mélységből felszálló fenevad fogja megölni…! Jel. 11,7 És mikor elvégezik az ő bizonyságtételöket, a mélységből feljövő fenevad hadakozik ellenök, és legyőzi őket, és megöli őket. Jel. 17,8 A fenevad, a melyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jő fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látván a fenevadat, a mely vala és nincs, noha van. )
          Vagyis óvatosan ezekkel a várakozásokkal, hogy az majd milyen egyértelmű is lesz , mert majd a hinduktól kezdve mindegyik vallásból összegyúrnak valamit egy egységgé…! Nem! Csak “barátságot” kötnek egymással, és a továbbiakban megegyeznek, hogy mindegyik vallás egyenrangú, és ugyancsak “üdvözítő” vallás, ezért nem szabad téríteni, az evangéliumot hirdetni, stb! (Ján. 9,4 Nékem cselekednem kell annak dolgait, a ki elküldött engem, a míg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik. )!
          És azt se felejtsük el, hogy az is meg lesz írva, hogy olyan nagy lesz a megtévesztés, hogy ha lehetne, még a választottakat is megtévesztené! És nem azért nem lehet a választottakat megtéveszteni, mert azok annyira okosak, hanem mert Isten hatalma őrzi őket !!! ( És emberileg nagyon jónak fog az a dolog látszani kezdetben!)

          Legyünk rugalmasak és éberek. És ne bízzunk már semmit a mi ítélőképességünkre, csak az Úrtól várjuk a megtartást.

          És, miután tilos lesz az evangélium hirdetése, és az Úr Jézusban vetett hit megvallása, ezért fog eljönni az a hatalmas üldözés, amelyről olvashatunk. Mert az Úr népe feleszmél, és hirdetni fogja….!

        5. De kedves vagy, Ida mintha a katolikus Egyházban ő lenne az úr (és akkor máris az indirekt bizonyításnál tartunk ami tudom, hogy fölösleges, hiszen nem nekem írtad).
          Folytatom: HA az ördög volna az úr akkor nem igyekeznék, hogy megszerezze … Azt pedig, hogy “szerte vagyunk” arra számtalan bizonyíték van, pl. párbeszédeink 🙁
          De bizonyíték az is, hogy Úrvacsorában “előírás”hogy karba tett kézzel kell jelezni, hogy “ott nem” … szóval, elég a maszatolásból 🙁 HA nem tudod, miről beszélek.
          —————————————————————–
          Barátnőm járt a Szent Sír Bazilikában, élményeiről kérdeztem, és először azt mondta, hány darabban van a Krisztus-Test … mindenki külön … és milyen fájdalmas…
          Tehát nem kell akkor “lélekre kapcsolni” amikor nem arról beszélek.

        6. Mi ez kedves Ida a “csak óvatosan a várakozásokkal?” Hiszen MÁR MOST botrányosak a közös imák, Assisiben, stb. ha tudod miről beszélek !? Én erre várok ? Dehogy hiszen már MOST látszik, hogy merre megy az “ökumené”: nem arra, ahol az egység VAN a szívekben !
          Ezért írtam, hogy KIFELÉ elég lenne egy deklaráció, mert a sok “fele-” elég nagy botrány (kifelé, mint írtam)! Az összes hit-igazságot pedig, úgysem képes minden ember végig-hinni, végig-élni hiszen az élete során, évtizedek alatt mélyül, tisztul a hite mindenkinek!
          Jó lenne, ha nem hoznád nekem külön az igerészeket, hiszen ismerem …mint tanító néni a katedráról olyan biztos értelmezéssel, hogy még a pálca is a kezedben van: tudom, hogy teológusok, tekintélyek is különböző nézeteket vallanak, KÜLÖNÖSEN a végidőket illetően.
          Nem tudjuk az időt, az órát, a JELEKET tudjuk felismerni … azokat viszont biztosan.

        7. Kedves Éva!

          “Örülök” neki, hogy továbbra is személyes sértésnek veszel mindent, ami a róm kat egyházzal kapcsolatos…..!
          És, valóban, ezek szerint nem neked írtam! Azoknak, “akiknek van fülük a hallásra”!

          Folytatom: HA az ördög volna az úr akkor nem igyekeznék, hogy megszerezze ?”
          Nem is igyekszik, hiszen az Ő ereje által jött létre…! ( Nehogy már azt hidd, hogy Konstantin álma Istentől volt, és ő valóban megtért…?! Hogy Isten mutatta neki azt a keresztet, mondván, hogy “ebben a jelben győzöl…”?! És Istentől volt, hogy államvallássá tette a “kereszténységet”, és a Szent Lélek meggyőzése meg a némi pénzbeli juttatás, annak, aki megtér…?! Anániás, és Safira meg meghalt…?! Mióta ilyen, az Isten szerinti evangelizálás?! ) Már csak a fináléra összpontosít! AK haza megy!
          A világ szemében az “a keresztény egyház”. És jó sok híve van, aki “Krisztus nevével takarja magát” , de az “egyházért” “sárkányként” harcol/t, ( úgy néz ki, mint a Bárány, de sárkányként beszél…) megtagadva Jézust! Mert aki nem az Isten beszéde szerint él, nem az a Szentírás számára, nem az a zsinórmértéke, nem az Atya akaratát cselekszi, az nem Istené!

          “Nem kellene ehhez ?betérni? a Katolikus Egyházba, ?összefésülni? a hitelveket, mindössze ki kellene jelenteni hogy EGY VAGYUNK !”

          Nem vagyunk egységben, és közünk sincs egymáshoz! Semmi! Hogyan lehetne a Nagy Babilonnal, a Nagy Paráznával egységben lenni Isten népének?! Hogyan jelenthetné ki azt az, aki Úr Jézusé, hogy “minden elkövetett bűnével, kegyetlenségével, és a többivel egyetértek, és adom a magam nevét hozzá?! Hogyan mocskolhatná be magát Isten gyermeke a bálványaitokkal, a hamis tanításaitokkal, az okkult dolgaitokkal…?! Azokkal a tanításokkal, amik igeellenesek?! ( Márpedig, ha “aláírom”, hogy egységben vagyok veletek, akkor ez történik! ) Ha nektek ez se volt jel arra, hogy kigyertek belőle, hogy a pápa elismerte a homoszexuálisokat ( amikor Isten Igéje kijelenti, hogy NEM…!), akkor ti már ott is maradtok! Részesei vagytok az “ő” bűneinek, mert ha ott vagytok még, akkor elfogadtátok azokat, és azt kapjátok, ami meg van írva! Egyébként is, akik Istenéi voltak ott ( mert azért Isten kegyelméből ott is voltak olyanok, akik Jézust keresték, és Isten kegyelméből meg is találták ) , azok már akkor kijöttek, amikor elkezdődött a “gyerekmolesztálási”, és egyéb botrány. ( Vagy, amikor Bibliát vettek a kezükbe!) Ti meg várjatok csak a “Nagy Figyelmeztetésre”! Úgy fogjátok észrevenni, ahogyan ezt!

          És nem tudom, hogy miről beszélsz! “Úrvacsorában ?előírás?hogy karba tett kézzel kell jelezni, hogy ?ott nem? És a többivel kapcsolatosan se! Aki elment veletek közös imára, az ugyan ott van! Tökmindegy, hogy milyen más néven nevezi magát…!

          A Krisztus Test pedig egyben van! Csak lehet, hogy azok nem látják (szellemben), mert nincs közük hozzá, akik siratják!

          “Tehát nem kell akkor ?lélekre kapcsolni? amikor nem arról beszélek.”

          Hát mégis, miről beszélsz?! Azt hiszed, hogy egy egységnyilatkozat az csak annyit jelent, hogy “papíron” aláírom?! Mi ez ál-házasság?! Szellemileg is közösséget vállalsz azzal! Az Ige azt írja, hogy még csak “ne is köszöntsétek őket, mert aki köszönti részt vállal a bűneiből…”! Hát akkor hogyan lehetne legalizálni a Sátán királyságát Isten országában ?! Még azt se veszed észre, hogy amellett kampányolsz, hogy “imádjátok a fenevadat”! Amikor még idejöttél, azt mondtad, hogy tudod, hogy ki kell onnét jönnötök…! Most meg “mondjuk azt, hogy egyek vagyunk”…! ( Hadd örüljön az Istenünk….!) Na ez a megtévesztés!

          Mi ez kedves Ida a ?csak óvatosan a várakozásokkal??

          Arról szól, hogy legyünk résen, mert ha csak balról várjuk a pofont , és jobbról kapjuk, akkor “kifekszünk..”.!

          “Ezért írtam, hogy KIFELÉ elég lenne egy deklaráció, mert a sok ?fele-? elég nagy botrány (kifelé, mint írtam)! ”

          Elég lesz, ha csak “mutatóba” felveszed a fenevad bélyegét”?! Nem komoly, csak azért, hogy adhass-vehess…!

          “Jó lenne, ha nem hoznád nekem külön az igerészeket, hiszen ismerem ?”

          Nem egyedül te olvasod! Nem gondolod, hogy miattad írtam le ezeket az igeverseket, amikor a klubon se olvastad el azokat!

          “..tudom, hogy teológusok, tekintélyek is különböző nézeteket vallanak, KÜLÖNÖSEN a végidőket illetően. ”

          Hallgass azokra! Isten az igéjéből világosan megmutatja már, ha tudni akarod! De, ha azok a tekintélyek előtted, akkor hallgass rájuk!

          “Nem tudjuk az időt, az órát, a JELEKET tudjuk felismerni ? azokat viszont biztosan.”

          Hát, nem úgy néz ki!

        8. Nem vagy egyedül! Tudom, miről írsz, amikor még egy munkahelyen sem szabad Jézusról beszélni nyilvánosan, mert mintha kínaiul szólalnál meg. Sok emberi problémát agyon pszichologizálnak, meg “lelkiznek”, pedig “csak” sokszor a baj forrása az Isten nélküli Élet…

        9. Tonno,
          Szomorú amit mondasz, de ha még ez sem lenne elég elárulom neked, hogy rengetegen vannak olyanok is, akik hallottak Jézus tanításairól, és elmondásuk szerint ezek mind nagyon fontosak a számukra, de egy rövid beszélgetés után az is kiderül, hogy ezek a személyek tulajdonképen nem a biblikus Jézusban hisznek, hanem egy a new age szerint prezentált Jézusban. Mondanom se kell, hogy bár ezek az emberek általában jót akarnak, de így sajnos semmire sem mennek azokkal a tanításokkal.

        10. Adrian most odatette, de rendesen, sajnos ez van. Egyébként én ezt a végidős dolgot nem így képzeltem el nem tudom ti hogy vagytok vele. Járjunk suliba, munkába ide-oda átlagos hétköznapok,de a valahol a világ másik felén ölnek meg. Úgy leszünk az utolsó napig, like a pogányok, a hétköznapi dolgokkal kellesz törődni meg pénzt keresni. Még az antikrisztusi rendszerbe is dolgozni fogok meg tanulni 😀 😀 Hiába éljük a végidőket és akkor mi van? Valójában majd minden ugyan olyan nem, csak vicceltem, de értitek ez a lényeg. Na szóval a nagy semmi. Üldözzenek meg rettegjünk, dögöljünk meg én ezt várom, de komolyan. Bocsánat kijött belőlem, még jó, hogy nem a kétségbeesés, csak az igazmondás a többit meg tudjátok (Y)

        11. Örülök nektek, mármint olyan értelemben hogy ti értitek miről beszélek. Régebben valamikor, olvastam egy olyan hozzászólást amit mintha én írtam volna. Nem vagyok benne biztos, de talán Dávid írta. Ő is hasonló dolgokról számolt be, írt olyanokat amik megerősítettek engem hitemben, és abban hogy nem vagyok egyedül ezekkel a dolgokkal. A keresztények, akik cselekedeteikben is azok, értem ez alatt hogy próbálják segíteni a többi embert, lelkileg és fizikailag is támogatni a hétköznapi életben, támadásoknak vannak kitéve. És mintha a gonosz tudná hogy nekünk mi a gyenge pontunk, azt támadva próbál bennünket is eltéríteni. Most már sok éve annak hogy először láttam a Letaszítva című filmet. Nem tudom közületek ki ismeri, ki nem. A lényeg hogy idővel, új értelmet nyert bennem a mondanivalója, hisz ahogy Isteni kinyilatkoztatás érhet egy embert, ugyan úgy a másik oldal képviselői is jelen vannak a Földön. Ezért érezzük a tüskéket. Spirituális harc az ami folyik, csak materializálódva…
          Isten áldjon benneteket!

        12. Jézus csak 1 van! Ő most fenn van a mindenható oldalán. És csak egy dolog van amit tehetünk érte, imádkozunk és kérjük hogy adjon erőt nekünk és másoknak. Nekünk, hogy legyen erőnk kiállni az igazság mellett, hirdetni azt, másoknak pedig legyen erejük elfogadni azt! Az antikrisztus ellen pedig amit tehetünk, hogy figyeljük a jeleket amik adva vannak, napjainkban bekövetkeznek, és egyre gyakoribbak. Előbb vagy utóbb valami előmozdítja az ak-t és majd akkor kell résen lenni, és felismerni munkásságát. Nagy lesz a megtévesztés, a kísértés, hogy elfogadjuk őt annak akinek majd mondja magát. Azért arra kíváncsi leszek, hogy ennek tudatában hogy lesz egy ilyen személy, hányan fognak mégis felnézni rá?! Hisz megtévesztheti akár a választottakat is

        13. “Úgy leszünk az utolsó napig, like a pogányok, a hétköznapi dolgokkal kellesz törődni meg pénzt keresni. Még az antikrisztusi rendszerbe is dolgozni fogok meg tanulni 😀 😀 Hiába éljük a végidőket és akkor mi van? ”

          Dávid! Az Antikrisztusi rendszerben már nem igazán, hacsak fel nem veszed a bélyeget….! ( Az Antikrisztusnak csak 3 és fél évig lesz hatalma itt a földön , a Jelenések könyve szerint. És az a Nagy Nyomorúság lesz! Nagyon gyorsan bevezetteti a Hamis Próféta a jelet, mert akkor lesz a gazdasági válság csúcsa is a háborúk miatt! Ahogyan anno a jegyrendszer volt bevezetve a háború után, amikor a kaját , ami volt , szét kellett osztani, hogy mindenkinek jusson! Most pedig majd úgy csinálják, hogy azzal, hogy felveszed a bélyeget, a politikai és vallási rendszert is támogatod! ( Politikailag , és vallásilag megbízható leszel…!) Ha nem veszed fel, nem adhatsz, nem vehetsz, nem dolgozhatsz , nem kapsz kaját, üzemanyagot, stb…!
          Ez a mostani háborúskodások, “terror”, éhínség, járványok, stb-k, mind fel lesznek használva a meggyőzésben , és majd azt mondják, hogy aki nem imádja AK-t, aki nem veszi fel a “béke” bélyegét, aki nem támogatja a céljait, az mind ellensége az emberiségnek! Áruló! Aki maga is egyetért az emberiség eme szégyenfoltjaival, rémtetteivel, és szervezkedik ellene! Ráadásul AK Krisztusként, Istenként fogja magát megnevezni, és hinni fognak neki! Talán az is fel fog jönni, hogy olyanokat is mondanak majd, hogy : … ahogyan anno a ” nagy prófétát, Jézust” megfeszíttették a zsidók, a keresztények is azt akarják tenni vele (AK-val)…! ( És ettől nagyon “morcosak” lesznek!) De lesz ott még más propaganda is…!
          Az a baj, hogy ( ahogyan én is így gondoltam régebben, mert nem jól értelmeztem a dánieli próféciát , a nem túl jól értelmezhető fordítás miatt) , hogy 7 éves Antikrisztusi uralomban gondolkodunk. Pedig a Jelenések könyve leírja, hogy csak 3 és fél év .

        14. Ez utóbbiban amit írtál kedves Ida 100 %-ban egyetértünk 🙂

        15. Az egyház végigjárja a kálváriát, lesz olyan elhagyatott, mint Jázus mondta ” Atyám miért hagytál el engem”? De lesz feltámadás is és mindig ez adjon erőt. Aki megéri annak azért, aki meghal minél előbb Jézussal legyen. Lesz olyan, hogy Jézus nevét ki sem szabad ejteni majd nyilvánosan.

    2. “Eistein meg a többi tudós akik az atomokat kutatták azzal a céllal kutatták hogy később aztán atombombát csináljanak belőle és milliókat öljenek meg?”

      igen, tisztában voltak vele.

    3. Sokan azt mondják nekem nincs szükségem Istenre hisz nélküle is jól elvagyok.
      Nem tudják, hogy ők nem Isten nélkül élnek neki adja a kegyelmeket magát a szeretetet.
      Sokan, akik ma nem gondolják magukat hívőnek gyorsan azzá válnak.

      1. Bocs az ki a szeretetet gyakorolja , az hívőnek
        nevezhető , mert a szertett a Út a Úrhoz .
        Az a Út a istenhez és a Igazzá váláshoz .
        .

        1. Hivonek az nevezheto T33, aki elfogadta az Ur Jézust Uranak és szabaditojanak, ezáltal lett az ilyen ember számára Jézus Krisztus Út az Atyahoz. Szeretni az istentagadok is tudnak (ugy, ahogy) de ettől még nem válnak sem igazzá, sem semmiféle más útjuk nem vezeti őket Istenhez.
          Több szavadat is nagy kezdőbetuvel irtad itt fent, éppen csak az Isten szót nem… légy szíves…
          Az atombomba feltalálásának egyébként mi köze van a Kiskondas c. népmeséhez? Ugy konkrétan pl. ahhoz?
          Hacsak nem az, hogy bombabiztos ötlete volt megszerezni magának a kiraly leányát… 🙂

        2. Nekem isten Jézus . De én őt nem írom
          nagybetűvel mert azt csak a atyának hagyom
          meg .
          Ki az akit mindenki üldözne és ha megtalálják
          megköveznék bármikor , szerinted hol lehetnek
          a tagadják hogy léteznek . Ez a mese a arról szól .

        3. Sokáig tartana mindent kifejteni.
          Amikor itt él az ember a földön Isten mindenkire árasztja szeretetét.
          Tudsz szeretni másokat, tudsz szerelmes lenni. Tudsz együtt érezni, lehet barátod. Ezek a dolgok mind Isteni dimenzióból valók és a lelkünk érzékeli.
          Sokan úgy gondolják ez természetes és miért van szükségem egy Istenre?
          Csakhogy, amikor valaki meghal ezt tudja magával vinni, ha személyes kapcsolata volt Jézussal.
          Ha csak haszonélvezője volt és semmi köze nem volt Krisztushoz akkor a bérlet lejárt és ezek megvonódnak. Na akkor döbben rá a lélek, hogy hova is került.

        4. Isteni dimenzió csak a érzelmeidről szól
          tehát a cselekedeteid , itt kevésbé számít .
          A szeretett és szerelem olyan szintjéről
          kellene amibe mi akár bele is halnánk ha
          éreznénk .
          Igazából szabad akarat törvénye miatt bármit
          tehetsz a mi világunkban , de mindig a éremnek
          két oldala van .

          Egyek vagyunk van aki a egyenes úton megy
          Van aki a göbén , de észre fogja venni Isten ostorát
          Fájdalmában egyet nem tehet Istent szidja jutalmáért
          Mivel a ostor azért van hogy a Igaz útra térítse a gazt

          Ki a szóból nem tanul már csak így járhat , tanul másból .

        5. Igen, pontosan így van … nem “egyszínűek” egyen-gondolatúak vagyunk, csak, a LÉNYEGBEN ! De, az pont elég … 🙂

        6. Az a kifejezésed, hogy “a bérlet lejárt” PONTOS ! kösz 🙂 terjesztem !

      2. Az utolsó mondatodhoz csatlakozom “sokan, akik ma nem gondolják magukat hívőnek gyorsan azzá válnak” – Ámen, úgy legyen! igen, mert az igaz szeretet az “előszoba”.
        “Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” Máté 3.3.
        Remélve, hogy célegyenesbe jutnak, remélve a legjobbakat … akár nagy-figyelmeztetés után 🙂

  5. Kedves Palas!

    A katolikus egyházra – és még sok másikra is – totális pusztulás vár. Sokak számára ez talán megdöbbentő és elképzelhetetlen is, hogy egy ilyen nagy múltú szervezet hirtelen és örökre megszűnjön.
    A bibliai prófécia is erre utal: “..ezt mondja az ő szívében: Úgy ülök, mint királynéasszony, és nem vagyok özvegy, és semmi gyászt nem látok…egy nap jőnek ő reá az ő csapásai: a halál, a gyász és az éhség; és tűzzel égettetik meg; mert erős az Úr, az Isten, aki megbünteti őt.” (Jelenések 18:7,8).
    Ha figyelmesen megvizsgáljuk a 17.fejezetet is, akkor világos, hogy ez a jelképes prostituált asszony egy vallási birodalom, amely sok népen “ül” és tiltott viszonyt folytatott a föld uralkodóival. Bűnei az égig hatottak és Isten a fenevadat arra indítja, hogy elpusztítsa ezt a vallási birodalmat, ami hírtelen és váratlanul fog bekövetkezni.

    Gondolkozz el ezeken, imádkozz az igaz Istenhez vezetésért és menekülj ebből a szervezetből minél hamarabb!

      1. Ez az egyik nagy tévedés, amikor egyházszervezetekről beszélünk és nem a Mindenható gyermekeinek a közösségéről. Olyan ez mint amikor a színeken, árnyalatokon vitatkozunk, miközben az igazi kérdés az, hogy az alapanyag miből van…

        1. Már tegnap el akartam küldeni nektek https://www.youtube.com/watch?v=-qq7Y0Rz_V4 (mellékesen a szövegben: Ő a fény, mi színei … SAJÁT LELKÉT lehelte az emberbe 🙂 )!
          Éppen a masodikeljovetel.hu próféciái nyomán … eszem ágában sincs “elhagyni Őt” hiszen nem egy “földi” szervezethez tartozunk, bizony nem 🙂

      2. Különbséget kell tenni az Egyház és az egyháziak között ezt sokszor összekeverik.
        Az egyház a megkeresztelt emberek közösségét jelenti.

    1. Tudom mi vár rá. Lehetne mesélni róla. Az a baj, hogy sok katolikus azt harsogja, hogy az Egyházon a pokol kapui sem vesznek erőt, de sok mindent mondunk, de nem tudjuk mit jelent!

      1. Kedves Palas nem harsogjuk – mondjuk én nem. Szörnyű hibáit az EGYHÁZIAKNAK – jól írtad – nagyon ismerem 🙁 DE mégis, másfél évezredig vajon nem vezette Egyházát a Szentlélek? Protestánsok próbáljanak: nem tudnak erre válaszolni.
        Még Reichert Gyula, ref.író is “Ama fényes hajnali csillag” c. könyvében – épp a Jelenésekről, nagyszerű könyv, ajánlom! – azt írja hogy a katolikus egyházban SOHA nem szűnt meg a hit míg a ref-ben igen (ő tudja, ezt én nem).
        Az biztos, hogy ha Jézus azt mondta, hogy ‘”a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” (Máté 16.18.) akkor az úgy van 🙂 !
        A gyötrelmes az, hogy a hitehagyás sajnos, egészen biztos hogy ITT IS meg fog valósulni, mégpedig, annak mértékében, ahogy a HIT jelen van, ahogy Jézus Urunk JELEN VAN … és ez szörnyű …
        Egészen addig “maradunk” – részemről legalábbis – míg “vissza nem vonja JELENLÉTÉT” amit előre prófétáltak már (kijelentést kaptak, masodikeljovetel.hu lapon lehet olvasni).

    1. De jó, hogy megtaláltad Tibor, és feltetted, éppen ezt kerestem! Más, népi próféták is ezt prófétálták!

    2. Kedves Tibor!
      Igen én hallottam és olvastam is ez régi üzenet régen nem volt internet nehezen lehetett hozzájutni üzenetekhez.
      Bizonyos üzenetek feltételesek függnek attól, hogy az emberek imádkoznak, jobbá lesznek-e.
      Nagyon fontos dolog, hogy olyan üzeneteket olvasson valaki, ahol imádság is áll mögötte engesztelés. Manapság mindenki takarékoskodjon az erejével hasznos próféciákat olvasson.
      Ebbe az üzenetbe minden bele van gyúrva, nem tudod megfejteni. Sokan imádkoztak, bizonyos nehézségek el lettek engedve. A háború sem úgy lesz, ahogy tervbe volt.
      Persze vannak benne valós dolgok, de nem tudod összerakni. Valóban meg fognak ölni három vezetőt a háború előtt. Egyet már megöltek ez Kadhafi tábornok volt.
      Valóban lesz háromnapos sötétség, de a legvégén nem a háború után.
      A pápa el fog menekülni a Vatikánból ez XVI. Benedek lesz. Neki érdemes figyelni a ténykedését.
      Ma az embereknek sokkal konkrétabban kell elmondani a lehetőségeket és imádkozni az Úr ezekre az időkre ad imákat és azon keresztül védelmet nyújt ad egy pecsétet, ami véd.
      Hogy erről is szóljak kb. húsz látnok van ma még a világban aki üzenetet kap és hiteles, de mind ugyanazt mondja. Ezek folyamatosan elhallgatnak. Egyetlen látnok marad meg a végéig az utolsó próféta, aki gyakorlatilag mindent tudat, amelyre szükség lehet.

      1. A modern háborúkat már nagyrészt gazdaságban vívják meg .
        A jóslatok arról szólnak , hogy lehetséges hogy ez a háború
        katonai kiterjedése is lesz , de ez nem biztos mivel senki nem nyerhet .
        http://shaumbra.wire.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=287
        A jóslatot én is ismerem , de nem tartom valószínűnek , hogy a
        mai helyzetről szólna ., bár a helyzetek ismétlődnek .
        A menekülő pápa I.Ferenc lemondása után II. Péter lehet.
        Nekem a Ukrán helyzet , lehetséges következményei között .
        Mindig is számoltam evvel a lehetőséggel .
        I. Ferenc Uralmának végéig a régi rend fent marad.

      2. Kedves Palas köszönöm ezt a bejegyzést, megnyugtatott. Erős, hogy minden látnok ugyanazt mondja (húsz? kevesebbet ismerek) – de így tapasztalom én is persze és így is mondom tovább.
        A mély ismereteidet – fontos lenne – egy külön téma alatt fejtenéd ki ?! Erről-arról 🙂
        Én gondolkozom egy katolikus hitvédelem témán … ha Thea engedi. Ahhoz, jó lenne ha csatlakoznának mások.
        Mesélem, egy könyvtárat felszámoltak, gondolom, eltávozott egy idős szerzetes. Olyan könyveket találtam! Közötte egy három kötetes magánkiadást egy magyar látnoknőről. Rendesen a lelkiatyja írta le. Még egy olyan levelet is találtam az egyik kötetben, amelyben a kiadó személyesen ajánlja, úgy, hogy “ennek igazáért akár meg is halok”. Utána néztem, ő már nincs azon a helyen – papi otthon – ahonnan a könyvet küldte, több mint 10 éve.
        Ebben csodálatos szövegek vannak, külön Magyarországra … Sehol nem vagyunk ahhoz képest, amit tennünk kellene …
        Isten áldjon Téged és Szeretteidet!

        1. Kiegészítem: a látnoknő elmondása alapján írta le “rendesen” a plébánosa, mert az illető csak kicsit tudott írni. Címe: “Az Oltáriszentségben rejlik Júda hatalmas oroszlánjának győzelme” 1956-1957, 1958-1960, 1961-1969 átlag négyszáz oldal egyenként. Csodálatos szövegek …

        2. Kedves Éva
          Én nem ítélem el a katolikus testvéreket,de ami az oltári szentség fogalma körül a róm.kat.egyházban fenn áll az nem igei.Az ÚrJézus nincs ott fizikailag az ostyában,az utolsó vacsoránál bort és kenyeret vettek,a jövendölgetéseknek ez a hulláma meg szerintem hátborzongató.

        3. Kedves Éva!
          Ehhez nem kell engedélyt kérned. Erre való a klub. 🙂

        4. Kedves Éva!
          Próbáltam összeszedni tömören gondolatokat, mert egyre nehezebb időket élünk, de az elküldés pillanatában eltűnt. Van ez így máskor is. Ma az ellenség fricskát adott. Már 26 éve harcolunk és lesz ez intenzívebb is. Gyűlöli azt, aki előtt nem tud titokban maradni és nincs vele. Ez egy másik történet. Ma nincs erőm újra írni. Ilyenkor imádkozni kell.

        5. Kedves Éva!
          Elég zavaros napom volt, de így a végén próbálok írni, mert fontosak, mindennap számít a hit erősödésében, mert azt hisszük erősek vagyunk, pedig nagyon is sebezhetőek.
          Katolikus hitvédelem jól hangzik, de inkább minden emberre kell koncentrálni, mert rövid az idő én is azért jöttem, minden léleknek van kapcsolódási pontja Istenhez. A keresztény egyházak, de a többiek is mennek a levesbe, a készülő világegyházba olvasztják őket.
          Ennek a civilizációnak néhány éve maradt. Az Atya is csak azért enged ekkora pusztítást a sátánnak, mert nagyon rövid az ideje.
          Sok Magyar üzenet van, de nincs idő. Ami fontos a Szeretetláng, ami megvakítja majd a sátánt és Natália nővér üzenetei, pedig azért, mert Magyarországnak szerepe lesz a gonosz legyőzésében. Innen sok jó árad majd a világra sok imádság engesztelés indul el és ő ezt nem bírja. Gyűlöli is országunkat rendesen. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ezek az idők csak rólunk emberekről szólnak, pedig a sátán is most lesz megítélve, ezért is bonyolultabb minden. Még nagyon érdemes Gyökössy Bandi bácsit olvasni abból nagyon lehet épülni.

    3. Kedves Tibor
      Az általad belinkelt “próféciát” nem egyedül az minősíti,valóra válik e belőle valami,vagy sem.
      A halottlátók,csillagjósok,egyéb “jövőbelátók” is tudnak”igazat”,azaz tényszerűt,valóságosat “prófétálni”,de ezek akkor is csak hamis próféták,mert nem az ÚrJézus Szelleme,a Szent Szellem által,hanem ördögi lelkek által prófétálnak.Lásd Pál apostol esetét a filippibeli jövendő mondó leánnyal,aki az evangéliumot reklámozta,”tényszerűen”,az Úr szolgája mégsem kért belőle,hanem kiűzte a leányból azt a lelket.Ap.Csel.16.
      Ami az általad idézett “prófétát” illeti,”próféciája” meglehetősen zavaros,a végén pedig a Mária előtti tiszteletadást,gyertyagyújtást és a fiataloknak Máriát,mint Istenanyakénti közbenjárót ajánlja.A SzentÍrás ezekkel ellentétben a következőket mondja:
      “Én, az Úr vagyok a te Istened,aki kihoztalak Egyiptom földjéről,a szolgaság házából.
      Ne legyen más istened rajtam kivül.”2.Móz.20.3.-4.
      “Mert egy az Isten,egy a közbejáró is Isten és emberek között,az ember Krisztus Jézus…”
      1.Tim.2.5.

  6. Még, hogy nem karizmatikus a “pápa”? Ez a bácsi melyik csatornát nézi Thea? Tudod hány újság címlapján szerepelt? Bögrék, poszterek, festmények, szobrok, zászlók stb ami Ferencet ábrázolja. Egyenesen bálványként imádják. Nem is értem, akkor Ferencnek itt most mi a szerepe? Mi okozza, hogy ennyire népszerű? Miért ő dolgozik a legjobban azon, hogy egybeolvasszák a vallásokat? Miért ilyen “pajti” mindenkivel? Hogy lehet az, hogy már most történnek a katolikus templomokban a változások? Búcsújáróhelyeket alakítanak át, a keresztek eltűnnek, nincs tabernákulum, az ikonosztázokat leveszik, nincs szőnyeg, nincsenek mellékoltárok, nincs OLTÁR, csak egy kőkocka helyette! Valahol már a pap spontán szöveggel mondja a misét. Arról prédikál, hogy az Iszlám és a Kereszténység mennyire egyforma. Tehát még egyszer, ha nem Ferenc a HP, akkor, hogy jön ő a képbe? Nem tudom, hogy hallottátok-e de a most következő Októberi szinódusra nem hívott konzervatív bíborosokat, csak a saját liberális haverjai lesznek ott. Miért likvidálja az egyházból az olyan katolikus papokat, püspököket, espereseket, bíborosokat, egyházi elöljárókat, akik ragaszkodnak a tradícióhoz? Még az Antikrisztus sehol sincs, de már kézzel fogható változások történnek. Azt pedig nem gondoljátok komolyan, hogy tényleg arra gondolt mikor azt mondta, hogy “csak két-három évem van és megtérek az Atya házába” magyarul megfog HALNI!(Még csak 77-éves Benedek emeritus pápa pedig már 87!! És hiába, hogy egy tüdővel él, ezeket a super bábokat elég jól karbantartják ha fogalmazhatok így.) Éppen arról van szó, hogy ő már kb tudja, hogy milyen meghatározott intervallumban fog létrejönni a világvallás, mikorra fog kb kialakulni. És valójában ha magának az Antikrisztusnak kell létrehozni a világvallás, akkor, hogy lehet az, hogy már történnek az események javában és ennyire támogatja mindenki Bergogliot? Pl, olyan párokat, élettársi viszonyban lévőket, elváltakat adott össze kb 1 héttel ezelőtt, akik ezekből az előzményekből kifolyólag nem is állhattak volna oda!!! Miért ő csinálja a változásokat és, hogy lehet az, hogy ennyire ért a politikusok, gyülekezetek, egyházak nyelvén? Ki is ő valójában? Vagy én katolikus látom és érzem a saját bőrömön a változásokat már most vagy egy olyan, aki Amerikában lapozgatja a Bibliát, de valójában a Katolikus Egyházban történő változásokat annyira felületesen követi, hogy elsiklik az ilyen mellbevágó jelek felett. Simon Peresz vallási unió, de miért megint Ferenc kerül a képbe? Arról a Biblia pedig nagyon nem ír, hogy még a hamis próféta és az Antikrisztus megjelenése előtt lesz egy olyan valaki, aki először előkészíti a terepet vagy tévedek? Most nem is kellene, hogy történjen valójában semmi, ha a hamis próféta még fel sem lépett. Arra egyébként nem gondoltatok, hogy a pápa, mint Krisztus helytartója idézőjelben az igazi evangéliumot hirdeti(ebbe most ne menjünk bele, mert tudom mi az álláspont) és most jött egy olyan valaki, aki ezt az evangéliumot teljesen kiforgatja, újraértelmezi, átírja tehát a prófétai szerep valójában ebből adódik, hogy eltér a Katolikus egyház alapjaitól és egy másfajta ember által kreált “evangéliumot” kezd el kialakítani és ezt ráerőlteti az egész világra! (Bergoglio) többször felhívta az egész világ figyelmét, hogy ő milyen Radikális reformot akar ha nem is szó szerint, de láthatóan ezt akarja. Nem csak magához az egyházhoz szól nem csak a valláskövetőkhöz, hívőkhöz! Ateistákhoz is szól ez a felhívás és valójában az egész világhoz. Tehát akkor Ferenc honnan veszi a bátorságot és honnan adatott neki ilyen hatalom, hogy ő szóljon a nemzetekhez és ezáltal az egész világhoz, ami hallgat is rá? Mert hallgat és szupersztárként, szentként beszélnek róla nem csak a katolikusok, hanem mondhatom tengernyi tömegek. És azért valljuk be még csak 1.5 éve, hogy “pápa”? és ilyen népszerűséget nemhogy pápa, de megmerem kockáztatni, hogy még politikus vagy a legnagyobb világsztár sem ért el eddig. Aki látja ezt az tudja miről beszélek, aki nem az nem. Ennyit szerettem volna és nem nézem meg a másik régebbi podcast-ot George Mario Bergoglióról(Gog and Magog)-ról, mert ez amit itt most felsoroltam, megcáfolja. Az idő majd eldönti ugye. Inkább kezelem HP ként minthogy pár hónap múlva már világos legyen a választottak számára, hogy tényleg ő, minthogy nemet mondok. Valahogy a népszerűségi index és a betöltött cselekvési szerep még ha nem is mutatkozott meg teljes terjedelmében, de ráillik. Én így gondolom, lehet hogy rosszul nem akarok meggyőzni senkit, többnyire csak kérdéseket tettem fel.

    1. Szia Dávid!
      Egyetértek veled, hogy ez a pápa karizmatikus személyiség (bár a karizma nekünk kicsit mást jelent). Ettől függetlenül szerintem nem ő a hamis próféta. Számomra kicsit olyan, mint Barack Obama. Róla sem gondolom, hogy AK jelölt lehet, de fontos szerepe van az előkészületekben. A pápa is ilyen személy. Fontos szerepe van az eseményekben, de szerintem nem ő lesz a hamis próféta.
      Figyelünk tovább…

      1. Kedves THEA!

        Nem tudom, hogy ezzel mit okozok neked, de barátkozz a gondolattal és inkább úgy mondom, hogy ő lesz a hamis próféta. Mint mondtam püspöki körből jön. Katolikusok között is az okozza a problémát, hogy nem tett olyant amiért megítélhető lenne. Sokan Benedeket tartják továbbra is pápának. Ezt is lehetne jó hosszan írni azért könnyebb is nekem, mert sokat tudok róla. Érdemes egyébként az előéletét is megnézni. Azért is problémás, mert egyszerre két szerepet is betölt talán azért is fordulnak felé. Egyrészt Keresztelő János szerepet, mert készíti az antikrisztus útját, másrészt Júdásét de ezt óvatosan teszi.
        Jézus annyit mondd róla, hogy csaló nem is veszi komolyan és azt mondja ez az ember nem érez iránta semmi szeretetet és régóta készült erre a szerepre.
        Még egy dolgot csak. A konklávénak titkosnak kellene lennie, de mégsem az. A mai világban minden kiderül. A csaló már 2005-ben is készen állt a szerepre, de nem volt itt az ideje. Benedekkel csatázott, míg végül meghátrált. Nagyon sokszor támadta Benedeket .
        A média mennyire a gonosz kezében van. Tavalyi pápaválasztáskor , mikor latolgatták ki lehet a pápa sehol nem szerepelt az ő neve. Most tudta őt választják meg. A bíborosok mentségére szolgáljon kb. húsz bíboros tudta kit választ meg.
        Mindig gondolkozom azon az embereknek vajon lehet-e az antikrisztusról beszélni.
        Csak néhány gondolat. Ha valakiben egyáltalán felmerül, hogy akár Obama is lehet az gáz igaz az amerikaiak 25%-a így gondolja. A gonosz fog testet ölteni Obama nem fenevad.
        Ha valaki az antikrisztus nagyon rég készül a szerepére. Nem sokan ismerik vagy nem gondolták, hogy ő az. A 80-as 90-es években bejárta a világot 1997-ben Magyarországon is megfordult. Sok interjút adott, de nem tudta mikor fog színre lépni. Persze a riporter nem tudta miről beszél és ki ő valójában. De készen állt már a 90-es évek végén. Ma sem tudja még mikor jön el az ő napja, de türelmetlen már.

        1. Teljesen osztom nézeteid, kedves Palas és azt hiszem, azt gondolom, amit Te … 99 % ! tett is “csodákat” ugye ? TV-ben… arra gondolsz akire én ? 🙂

        2. Kire gondoltok hogy AK? Egyébként arról van valami hivatalos infó hogy amikor az előző pápa lemondott, utána (aznap?) valamikor villám csapott a Vatikánba? Az egyáltalán hiteles? Mármint valójában megtörténhetett?

        3. Neked válaszolok Tonno csak nincs lehetőség a hsz alatt. Itt a link a villámról https://www.youtube.com/watch?v=wMLZ84uL3k0 Láttam még olyan videókat, ahol FÉLELEM látszik a szemében, ám akire néz az nem látszik (szerencsére). Látszik ő éppen elég sok helyen 🙁

        4. Kedves Ida nem mondok nevet, szemfényvesztő, annyi bizonyos. Azt akarta, hogy az emberek mind tegyék az ujjukat a képernyőre mikor “varázsol”. DE tévedhetek. Ezért nem szabad kimondani a nevet.
          Ugye, itt-ott gondolunk valakire, aztán mégsem. Azzal, hogy PALAS felvetette, beugrott. Ennyi.
          Elég lesz, ha majd felismerjük mindannyian, mert abban biztos vagyok ! 🙂

        5. Kedves Éva!

          Lehet, hogy tévedek, de szerintem valamilyen “berobbanó” embert lesz. Nem tudom kire gondolhatsz, de szerintem olyan valaki, aki médiákban még nem szerepelt.

        6. Kedves Éva!

          Az antikrisztus nem kispályás a születése sem volt mindennapi. Titokban él, legalább 15 éve nem mutatkozik és akkor sem volt ismert, mert legalább azóta várja, hogy színre lépjen. Igazság szerint ezeknek az eseményeknek meg kellett volna történnie, de igazán nem lényeges, mert istennél nincs idő és nekünk is idő nélkül kell megtanulni élni és a történéseket figyelni. Nincs igazán hatalma, de teljesen megszállja majd a sátán. Szóval London mellett él, külvárosában és a jelre vár, de igazán nem szeretném őt reklámozni.

        7. Honnan tudod mindezeket? ámulok … nagyjából így gondolom de képtelen lennék kifejteni. A kérdésre, hogy kell-e az embereknek az AK-ról beszélni, szerintem nem. Személyről nem. Arról igen, ha épp ott van valami az orrunk előtt, például, egy vászon táska, két darabból szabva, fehér és fekete. A fehéren fekete betűkkel: Hell NO a másik oldalon az anyag fekete, és fehéren: Hell YES. Erről muszáj volt beszélnem. A keresztényfilmekben van egy mozaik-riport mennyben és pokolban járt emberekről. Ott fogalmazza meg a műsorvezető: nehogy azt gondolják, hogy a pokol valami jó buli … sajnos, ez általában elterjedt nézet, meg, “jó lesz a társaság” … attól óvjon Isten!
          Meg a szarvak is sok helyen feltűnnek reklámban (volt ilyen egy telenor-készüléken is, termetes szarv) erről szintén beszélek, rámutatok, hogy miért is van? … hogy szokjuk. De a pirospirulás gondolatmenet szerint, a piros pöttyöt+ék alakot a Vodafone reklámon, azt nem elemzem, elég, ha mi értjük.
          Inkább a “szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített akik szeretik őt” érzést-tudatot kell(ene) hogy tudják … akik még nem !

        8. Mondjuk én szívesen olvasnám még Palas, AK-val kapcsolatos infóit.
          Kedves Éva, korábban írtad hogy rendelkezel valamilyen írott próféciával, azt hol tervezed közzé tenni? 🙂 Csak hogy találunk-e kapcsolódási pontokat a korábbiakkal, illetve a napjaink eseményeivel. Köszönet!!

        9. Honnan tudom? Hosszú lenne, de természetesen a Jóistentől, ráadásul én az Atyát ismertem meg először az is nehezebb út.
          Igazán 20 éve kemény ez az ösvény, mivel az Úr hadsereget gyűjtött gondoltam nekem is ott a helyem,
          Tulajdonképpen Szent Mihály vezeti, de nem is akarom bonyolítani. Ez a hit frontvonala a katonaságnál ez olyan, mint a tengerészgyalogos vagy kommandós.
          Ébernek kell lenned, mert a gonosz intelligens, elvetemült keresi mindig a gyengédet, ha rajtad nem talál fogást a családodon biztos, kemény világ! Nem tudom ez érdeke-e? A következő évek forgatókönyvét kb. ismered, hogy ez jó-e? Inkább igen. Vannak persze fegyvereid, lelki fegyverek és lesz is majd megerősítés. Ez a sereg még növekszik és hihetetlenül gyorsan lehet fejlődni lélekben. A harc most még inkább a felső dimenziókban zajlik, ezért is nem érzik az emberek, de jön egyre közelebb hozzánk és lesz mikor itt tombol a földön. Gondolná valaki, hogy László királyunk ma is harcol? István király ma is küzd országáért szükségünk is van rá, eltaposnának, mint valaha akartak. Nem folytatom, mert nem biztos, hogy követhető. A lelkeket meg kell tudni különböztetni, de erre már mindenkinek szüksége van, hogy a gonoszt felismerd.
          Kell-e beszélni a fenevadról? Úgysem foglalkoznak vele. Az emberek magukkal vannak elfoglalva. Mikor a hamis próféta megjelent nem ismerték fel, mikor a fenevad megjelenik azt is kevesen veszik észre. Még a hívők is a fejükben elképzelik milyenek lesznek a végső idők aztán ezekhez ragaszkodnak. Nem úgy történnek ahogy várjuk, ezt csak Krisztus feddheti fel és meg is teszi, ebben élünk.
          Mindennap felidézem Pál apostol intelmeit, ismerhetem az összes titkokat, ha Szeretet nincs bennem mit sem érek én!
          A pokol jó hely-e? Inkább ezt most hagyjuk így is annyit írtam, oda csak az kerül, aki oda való. Nem mehet oda olyan, aki nem oda való, mert akkor az ördög jön el onnan.
          Igen arról beszéljetek, ami jó, de nem csak a Mennyről, hanem a megújult világról itt arról nem lehet olvasni. Kicsit olyan lesz, mikor Noé elő jött a bárkából.
          A háromnapos sötétség után megtisztul a föld, aki megmarad oda a bűnt nem viheti magával, ezért is lesz kemény. Az időjárás kellemes lesz, nem lesznek Tornádók, hurrikánok. Csendes eső esik. Nagyon hideg sem lesz, gazdag növényzet. Nulla fok alá alig esik a hőmérséklet , de pici hó tud esni. Egységesebb időjárás lesz. Kicsit persze ismerni kell Ádám és Éva életét. A gonosz le lesz láncolva, hogy el ne bukjunk. Nem teszünk rosszat a nagy fiam mondta bölcsen, apa csak jó és jó között fogunk választani, már aki oda jut, mert nincsenek előre bérelt helyek.
          Még egy dolog aztán befejezem, de fontos.
          Jézus ebben a birodalmában fizikálisan nem lesz itt, ez lesz a nagy csapda. Ő csak az ég felhőin a legvégén jön el. Ha kell ide másolhatom, egy embertől hallottam eddig, aki érthetően el tudta mondani, miben is élünk most milyen időkben.

        10. Kedves Palas
          Jézus mondja:
          “Én vagyok az út,az igazság és az élet,senki sem mehet az Atyához,csakis énáltalam.”Ján.14.6.
          László meg István király szerinted ma is harcol értünk.
          “Mert egy az Isten,egy a közbenjáró is Isten és emberek között,az ember Krisztus Jézus…”1.Tim.2.5.
          Szerinted az ÚrJézus nem lesz itt fizikailag a Milleneumban,az ige viszont számos helyen állítja,hogy igen,pl.a Jel.19.14.-15.-ben.
          “A mennyei seregek követték őt fehér lovakon,tiszta fehér gyolcsba öltözve.Szájából éles kard jött ki,hogy megverje vele a népeket:mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket,és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.”

        11. Ezt csak most olvastam, kedves Palas, “a pokolban csak az lesz aki oda való mert ha nem az ördög jön el onnan” – vigasz annak aki fél én meg ettől kidőltem 😀 😀 …
          Azt is írod, hogy “bemásolod ide… ” mit? hol van ?

  7. Én ugye nem vagyok róm katolikus, és azt gondoltátok néhányan, hogy csak “felekezeti gyűlölködés”, amit mondok, de most találtam :

    http://www.masodikeljovetel.hu/profeciak-melyek-arra-utalnak-hogy-a-papasagra-gondterhes-idok-kovetkeznek/

    Boldog Emmerich Katalin így prófétált:
    Volt egy látomásom a nagy csapásról. Úgy tűnik, hogy egy engedményt követeltek a klérustól, amely nem adható meg /talán kényszerítve őket, hogy részesítsék Szentáldozásban az elváltakat/újra házasodottakat és áldják meg a meleg házasságokat/? Úgy látszott, hogy az emberek két táborra szakadtak?
    Láttam a kapcsolatot a KÉT PÁPA között? Láttam, mennyire ártalmas következményei lesznek a hamis egyháznak? Láttam, hogy Péter Egyházát aláaknázták egy terv által, amelyet egy titkos szekta alakított ki?
    Egy óriási, egyedi, extravagáns templomot építettek, amely egyenlő jogokkal fogadta magába az összes világnézetet: evangélikusokat, katolikusokat és valamennyi felekezetet: egy valódi közösségét a gonosznak, egy pásztorral és egy nyájjal? Láttam a beláthatatlan következményeit ennek a hamis egyháznak: láttam, ahogyan növekszik; mindenfajta eretnekeket láttam?
    Amikor az igaz Egyház legnagyobb részét elpusztították, és már egyedül csak a szentély és az oltár állt fenn, akkor láttam a rombolókat belépni a templomba a fenevaddal /Antikrisztus/? Nagy gyötrelemben látom a Szentatyát. Más palotában lakik, mint eddig? Egy különös templomot láttam felépíteni, minden szabállyal ellentétben? Róma új eretnek egyházát. Mindent megtettek, ami megfelelt az emberi okoskodásnak. Mindenfajta embert, dolgokat, tantételeket és véleményeket. Valami büszke, hivalkodó és erőszakos volt benne és úgy látszott, hogy nagyon sikeres. Az igaz Egyház teljesen elszigetelődött és szinte teljesen elhagyott volt. Úgy tűnik, mindenki elmenekült. Mindenütt nagy a nyomorúság, gyűlölet, árulás, rosszakarat, zavarodottság és teljes vakság. Város. Ó, város! Mi fenyeget téged? A vihar közeledik, légy résen!
    Láttam a föld különböző régióit is. Vezetőm /Jézus/ megnevezte Európát és egy kicsi, homokos részre mutatva ezt mondta: ?Ez itt Poroszország /Kelet-Németország/, az ellenség.? Azután egy másik helyet mutatott, északon és azt mondta: ?Ez Moszkva, Moszkoviták földje, sok bajt hozva.

    stb!

      1. Rugalmas vagyok Dávid! Bár én másképpen gondoltam a hamis prófétát ( valahogyan azt gondoltam, hogy mindenképpen zsidó lesz, a már leírt okok miatt! Azt nem gondoltam, hogy a zsidók ilyen könnyen megadják magukat…! Mint látható. ), de nem az a lényeg, hogy én hogy gondolom, hanem, hogy felismerjük…! Márpedig úgy néz ki (ahogyan az írva is van az Igében…!), hogy ráveszi a föld népét, hogy imádják a fenevadat, akinek az egyik feje meggyógyíttatott….!

    1. Lényegre törő írás! Egy kérdés, akkor mit fogunk tenni ha ez bekövetkezik?

      “A színfalak mögül irányító szűk, szó szerint sátánista elit számára a káosz, a háború kívánatos eszköz a céljaik megvalósítására. Minden világháború egy nagyot taszított lefelé a társadalmakon, egy fokozattal felerősítette a hitbeli-erkölcsi pusztulási folyamatot. Amikor az emberek félni kezdenek (éhségtől, háborútól), akkor a kis életük megmentése érdekében könnyen el lehet velük fogadtatni szinte minden új rendszert. Azt gondolom, hogy az eddigi legnagyobb káosz készíti majd elő a terepet az Új Világrend és az Antikrisztus számára: az emberekkel egy szörnyű világválság és világháború után el lehet fogadtatni az egységes világkormányt, a nemzetállamok felszámolását, az egységes világvallást ? ilyen szöveggel: Azért voltak kereskedelmi és fegyveres háborúk, mert országok álltak szemben egymással. Ha nincs több ország, nincs több összecsapás az országok közt sem. Hány vallási okból indított háború volt a történelemben? Ha egybeolvasztjuk a vallásokat, nemde béke köszönt a világra? S persze, aki majd nem akar beállni a sorba, az maga lesz a béke ellensége, szélsőséges terrorista, akit az emberiség békéje és biztonsága érdekében likvidálni lehet és kell. A keresztényüldözés erről fog szólni.”

      A keresztények hova, kihez fordulhatnak majd bizalommal?!

      1. “A keresztények hova, kihez fordulhatnak majd bizalommal?!” Egyedül az Atyához vagy Jézushoz. Fogjuk otthon olvasni a Bibliát meg imádkozni, nem lesz templomba járás, mert nem lesz hova röviden.

        1. Igen Dávid, odáig nekem is tiszta hogy egyedül az Úr Jézuson keresztül nyerhetünk kegyelmet. És ezekben az időkben főleg szükséges lesz a vele való kommunikáció. De úgy gondoltam, ha tényleg megtörténik az hogy meg lesznek jelölve az emberek(nevezzük chipnek), akkor azok akik nem hajlandóak felvenni az ak bélyegét, azok mit tehetnek?! Ellenállnak? Esetleg keresztény csoportokba szerveződve megkezdődik a harc?

        2. http://idokjelei.hu/2011/05/bizzatok-en-legyoztem-a-vilagot/

          Illetve, amit Sharky is írt:

          “Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, … Ekkor megszólalt egy a vének közül, és megkérdezte tőlem: “Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?” “Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében.” Jelenések 7:9-14

        3. A biblikus igaz kereszténység nem a templomokban kezdődött, hanem titokban néhány főből álló csoportokban, egy-egy ház szobájában, és az utolsó időkben ugyanilyen körülmények között is fog befejeződni.

        4. Valóban így van, de nem fog befejeződni hisz a kereszténység végre élni fogja a megváltás gyümölcseit.
          Jó lenne, ha mindenki arra koncentrálna, hogy egy sokkal boldogabb világ fog eljönni!

        5. Ámen! és nem csak “eljön” a sokkal jobb világ, hanem, tegyünk érte.

        6. “Bibliát meg imádkozni, nem lesz templomba járás, mert nem lesz hova röviden.”

          Nem lesz “otthon” se Dávid! A próféciák szerint, az Antikrisztus fellépésével az emberek “állatokká” válnak! Vagyis az, ami eddig történt, és most történik a világban, az csak “játszás”, ahhoz viszonyítva, ami történni fog! ( Pedig, ha végig gondoljuk ez se “kutya”!)
          ?Jel. 13,15 És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt mívelje, hogy MINDAZOK, a kik nem imádják a fenevad képét, megölessenek,…
          Gondold meg, ha az Úr azt mondta, hogy amikor látjuk a bálványt ott állani, ahol nem kellene, akkor aki a mezőn van, ne menjen haza a cuccaiért…! Stb!
          Annak idején nagy “rendezvényeket” csináltak az arénákban is a keresztény ölésből…! A mostani technika mellett , nem sok hely lesz, ahová eltudnak majd bújni a keresztények. Hiszen akkor már még jóindulatú emberek se lesznek.

        7. Szia Ida!
          Ez nem egészen így van.
          Ha a vita elkerülése végett teljesen kihagyjuk a képből az elragadtatást, akkor is tudjuk, hogy a keresztényeken kívül is egész tömegek állnak majd az Antikrisztus ellen. Egyrészt több háborút is vív majd, nyilván olyan országokkal, akik nem része a birodalmának (Dániel 11:21-), másrészt tudjuk, hogy az Isten haragja során, aminek része az Armegeddoni csata is, minden ember, aki imádta a fenevadat meghal (Jel. 19:21), mégis egész “népek és nyelvek” maradnak meg, akik bár nem voltak megváltva, lehetőséget kapnak, hogy a földön éljenek tovább az ezer év alatt.

        8. Szia Thea!

          Nem értem ! Valamit rosszul fogalmaztam meg? Én a hozzászólásomban az Igét idéztem. ( Az AK-nak tulajdonított háborúkról, a magam részéről továbbra is azt mondom, hogy azok már megtörténtek ( Makkabeusok könyve is, ill történelem ) , és a Jelenések könyve is azt írja, hogy AZ EGÉSZ VILÁGON hatalmat fog kapni AK ( a világ teljhatalmú ura lesz), és imádni fogják, mert meg lesznek tévesztve! ( Az a 10 királyos link, amit Adrian feltett, nagyon valószínű! Már régebben láttam én is, és az Igével nagyon passzol! ) Akkor meg minek háborúzna! ( Kivéve a Jézushoz hű emberekkel…! Vagy, ha eltudnak kapni olyanokat is, akik ugyancsak nem veszik fel a bélyeget. ) A Jelenések könyvében is csak az armageddoni csatáról olvasunk konkrétan, ami hozzá kötődik! Az pedig Izrael, és az Úr ellen lesz!
          Hiszen tudjuk, hogy az idők a választottakért fognak megrövidíttetni, mivel , ha nem így lenne, akkor nem maradna ember a földön…! ( Az ige szerint!) De ezzel nem is vitatkoztam soha ( ill leginkább én szoktam a figyelmet felhívni erre a dologra, hogy azért is lesz a millenniumban szaporodó képes, “hústestű” ember!)

          Ezért sem értem, hogy mire írtad , mert az elragadtatással kapcsolatos látással ( NNY előtt) éppen az a problémátok, hogy azért veszélyes, ha abban hisznek, mert akkor nem készülnek fel az emberek a nagy nyomorúságra, és azért fognak elbukni. Viszont, amit én írtam a nagy nyomorúság alatti keresztény helyzetről, azt az Ige mondja. És ha hamis reménységet adunk a nagy nyomorúsággal kapcsolatosan ( mármint, hogy azért nekik van esélyük a megmenekülésre ( ami egyébként előfordulhat , hiszen néhányan a keresztények közül is túlélhetik azt az időszakot, bár ilyet nem ír a könyv…, de lehet…), akkor az is félrevezetés.
          De lehet, hogy valamit nem kellően érthetően írtam….!

        9. Senkit ne rémisszünk el!
          Minden Isten tudtával történik és szinte patikamérlegen adagolja a szörnyű dolgokat, figyelmeztetések zajlanak.
          Mindennap éljünk úgy, mintha az utolsó lenne.
          Sok emberrel kapcsolatban voltam, akiknek ez nem volt fontos, mert meg sem érik. Ma is tudok olyanról, aki tudja nem éri meg.

        10. Senkit nem rémisztünk el, csak felkészítünk! Mert valóban nagyon sok ember van, akinek nem fontos üzenetek ezek, mert nem tudják, hogy miről van szó, és azt se , hogy milyen közel is vagyunk. És ez az oldal, éppen ezért beszél erről, hogy olyanok is halljanak a ( nagyon gyorsan) bekövetkezendő dolgokról, akik eddig nem hallottak. És hogy, ha az esetleg nem is most azonnal teszi, de tudja azt amikor eljön az ideje, hogy Isten azt mondta: “…és minden, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik….”!
          Valóban minden Isten tudtával történik, de jönni fog valaki, aki majd elhiteti az embereket, hogy nem így van, mert ő az Isten! És igen, azoknak, akik már ismerik az Úr Jézus Krisztust, azoknak úgy kellene élniük minden napon, mintha az, az utolsó lenne.
          És írod:
          “Sok emberrel kapcsolatban voltam, akiknek ez nem volt fontos, mert meg sem érik. Ma is tudok olyanról, aki tudja nem éri meg.”

          Az bizony elég érdekes. Vagy tudja, hogy nem sokára meghal, vagy elég távol van az Úrtól, hogy hallja a hívást, hogy : “…készülj, mert nem sokára jövök érted…”!
          “…Luk. 12,45 Ha pedig az a szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, és enni és inni és részegeskedni: Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, és kettévágatja őt, és a hitetlenek sorsára juttatja.

        11. Kedves Ida
          A 2×3,5=7 éves AntiKrisztusi uralmat sok újjászületett hívő pogány és zsidókeresztyén,hívő zsidó,és megtéretlen, de a bélyeget fel nem vett pogány és zsidó felebarátunk is túl fogja élni.Ők mind a Messiási Béke birodalom polgárai lesznek az ÚrJézus visszajövetele után,ahogy az elragadtatás is a nagy nyomorúság után következik be az írások szerint. Igehelyek :
          “…és megadaték neki,hogy szellemet adjon a vadállat képmásának,hogy megszólaljon a vadállat képmása és megtegye,hogy akik a vadállat képmását nem imádják,megölje őket,…”
          Jel.13.15. Vida fordítás.
          A hamis prófétának megadatik a hatalom,hogy gyilkolja azokat,akik nem imádják a fenevadat,de ezen fordítás,és más igék szerint is,nem adatik neki sem hatalom,sem elegendő idő,hogy mindenkivel végezni tudjon.
          “…Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot,ahogy Dániel próféta megmondta,ott állni a szent helyen…akkor azok akik Júdeában vannak,meneküljenek a hegyekbe,aki a ház tetején
          van,ne szálljon le,hogy kihozzon valamit…Mert ahogyan a villámlás keletről támad,és ellátszik nyugatig,úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is…Közvetlenül ama napok nyomorúsága után…ketten lesznek a mezőn:az egyik felvétetik a másik otthagyatik,két asszony őröl a malomban,az egyik felvétetik,a másik otthagyatik…”
          Mát.24.15.-41.
          A Jézusi tanács a házba való visszatérés ellen,a hegyekbe való menekülés mellett nem általánosságban szól minden keresztyénnek,hanem kifejezetten azoknak,akik azokban a napokban Júdeában lesznek,mivelhogy ők ténylegesen és fizikailag a lehető legközelebb lesznek a végidők legdrámaibb eseményeihez.Viszont az idézett szakasz egyértelműen elárulja,hogy:
          1.Az ÚrJézus visszajövetele mind a világ,mind a hívők számára jól láthatóan,egyszerre,a nagy nyomorúság után,az elragadtatással egy időben zajlik le.
          2.Azok a napok megrövidíttetnek,ezért nemcsak a választottak,hanem más halandók is megmenekülnek.
          “…Ekkor nagy jel tűnt fel az égen:egy asszony a napba öltözve,és a lába alatt a hold,a fején pedig tizenkét csillagból álló korona…az asszony pedig elmenekült a pusztába,ahol Istentől készített helye volt,hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig.”
          Jel.12.1.-6.
          “Egyszer József álmot álmodott,elmondta testvéreinek…Egy másik álmot is álmodott,és azt is elbeszélte testvéreinek.Ezt mondta:Már megint álmodtam valamit.Egyszer csak leborult előttem a nap,a hold és tizenegy csillag.Amikor ezt apjának és testvéreinek elbeszélte,az apja megdorgálta,és ezt mondta neki:Micsoda álmot álmodtál?Talán bizony járuljunk eléd,anyáddal és testvéreiddel együtt,hogy földre boruljunk előtted?!Ezért féltékenykedni kezdtek rá a testvérei.Apja pedig megjegyezte ezt a dolgot.”
          1.Móz.37.5.-11
          A tizenkettedik csillag maga József,Jákób és a teljes írás szerint pedig az asszony maga a hívő Izrael,a szent maradék,akiket maga Isten tart meg az utolsó időkben.
          “…Vigadozni fogok Jeruzsálemmel,és örvendezni népemmel…Nem lesz ott olyan csecsemő,aki csak néhány napig él,sem öregember,aki magas kort nem ér.Mert a legfiatalabb is százéves korában hal meg,és aki nem éri meg a száz évet,átkozottnak számít.”
          Ézs.65.19.-20.
          Ézsaiás ezen a helyen a Messiási Béke birodalomról beszél,és mivel az újjászületett keresztyének az ÚrJézus visszajövetele, az első feltámadás /elragadtatás/után mennek be oda,amikor rajtuk a
          halálnak már nem lesz semmilyen hatalma,ezért ez
          szakasz nyilvánvalóan a nagy nyomorúságot testben, az ÚrJézushoz meg nem tért,bélyeget fel nem vett túlélőkre, a Messiási kor “népére” vonatkozik.
          “…Amikor pedig eltelik az ezer esztendő,a Sátán elbocsáttatik börtönéből,és elmegy,hogy megtévessze a népeket a föld négy sarkán…
          Jel.20.7.-8.
          Amikor az ÚrJézus visszajövetelekor megalapítja Jeruzsálemi központtal Béke birodalmát, a bűn még nem lesz teljesen kiirtva a földről.Akik testben,megtéretlenül,túlélőként mennek be az ÚrJézus királyságába,lehetőséget kapnak,hogy saját szemükkel látva az Isten Fia uralmát,Őt válasszák.
          Az idézett ige szerint nem fognak élni a felkínált eséllyel,hanem előbb visszaszorulnak a föld széleire, azaz a hatalomvesztett,fizikai és földrajzi határvidékekre,később pedig csatlakoznak majd a Sátánhoz a Jeruzsálem,a szentek tábora elleni végső támadáshoz,amelynek a mennyből leszálló tűz vet véget.
          “…Ezek után láttam:íme, nagy sokaság volt ott…minden nemzetből…Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek,és honnan jöttek?…Ezek azok,akik a nagy nyomorúságból jöttek…”
          Jel.7.9.-14.
          A nemzetekből való hitvallók,Jézus hívők,a Gyülekezet ott van a nagy nyomorúság közepette a világban,életét adja tanúbizonyságul,nem elragadtatva a szenvedés elől,Jézusnál pihizik.Vérével vezet másokat is az üdvösségre.
          Amiket pedig Thea írt a Dánieli próféciákban megjövendölt AntiKrisztusi háborúkról,teljesen igeiek,helytállóak.Az AK hatalma kivételesen nagy lesz,de nem lesz korlátlan,a korlátlan hatalom megszerzéséért csalást ,fondorlatot, háborút,mindent,amit csak tud,be fog vetni,de hiába,mert már elbukott.

        12. Kedves Legkisebb Atyafi!

          Akkor nincs probléma, minden legnagyobb rendben lesz! Gondolom, az olvasók valamennyien túlélik!

        13. Ida, szerintem Legkisebb Atyafi nem adott okot a szarkazmusra. És nem írt ilyesmit, csupán azt, hogy “sokan”, válaszként arra, hogy szerinted senki nem éli majd túl az AK uralmát, csak az, aki leborul előtte.
          Tudjuk, hogy sokan halnak majd mártírhalált, de nem mindenki.
          “És a nép értelmesei sokakat oktatnak, de hullanak fegyver és tűz miatt, fogság és rablás miatt napokig.” Dániel 11:33

        14. Kedves Ida
          Azt hiszem,az a tény,hogy az oldal olvasói közül ki, hol lesz az AntiKrisztusi birodalom idején,és melyikünknek adatik vajon majd meg az a kegyelem,hogy testben túlélhesse azokat a borzalmas éveket,nos az úgy gondolom egyedül Isten titka és hatásköre.
          Ami engem illet,elég valószínűtlennek látom,hogy magam részesülhetnék ebben a kiváltságban.Saját személyemet távolról sem vélem olyan kivételesnek, értékesnek, érdemesnek, méltónak,hogy ilyesmire igényt mernék formálni, életemhez pedig már most sem ragaszkodom annyira,hogy ne hagynám itt bármikor szívesen,ha eldőlne,hogy indulhatok haza az ÚrJézushoz..Ahogy Thea is említette,nem azt állítottam, minden ma élő hívő szerencsésen átvészeli azokat a napokat.Nem,az akkori Gyülekezet többsége valószínűleg vérét fogja adni hitéért,de sokakat megment,megtart majd az Úr,hogy még az ennyire iszonyatos körülményeknél is nagyobbnak bizonyuljon szeretete és hatalma az egész teremtett világ és az angyalok szeme láttára.
          Isten áldjon téged.

        15. Szia Thea!

          írod:
          “És nem írt ilyesmit, csupán azt, hogy ?sokan?, válaszként arra, hogy szerinted senki nem éli majd túl az AK uralmát, csak az, aki leborul előtte.”

          Hol , és mikor írtam ilyet?

        16. Kedves Legkisebb Atyafi!

          Tulajdonképpen nem értem, hogy mi a “problémánk”. Én azt mondom, hogy nem kellene hamis reménységet adni senkinek ( az életben maradását, és az Antikrisztus uralkodása alatti “majd békességesen otthon ülök-et” illetőleg) , mert az Ige alapján, amit maga Jézus mondott ( Márk. 13,20 És ha az Úr meg nem rövidítette volna azokat a napokat, egyetlen test sem menekülne meg; de a választottakért, a kiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.), igen nehéz idők jönnek. Te pedig úgy gondolod, hogy sokan fogják túlélni ( a mostani 7 milliárdhoz viszonyítunk) azt az időszakot. (Pogány, keresztény, zsidó, és “pecsétes”) ( Ha így van, akkor “mégse eszik olyan forrón a kását”….! Akkor , nincs gond…!)

          Én viszont , arra alapozom a véleményemet, hogy az Ige szerint, az az időszak lesz az, amikor mind üldözéssel, mind természeti katasztrófákkal, mind a gazdasági ellehetetlenítéssel ( pecsét, nem lehet majd adni-venni) kell majd szembenéznie a keresztényeknek, és a pecsétet fel nem vevőknek. Az Ige elég szépen le is írja, hogy mennyien is fognak ezekben a természeti csapásokban meghalni az emberiség közül. ( Bár Istennek hatalmában áll, hogy a keresztényeket ezek ne érjék, de nem találtam utalást az Igében arra, hogy ezek nem érintik majd őket. Lásd fent!) Az üldözéskor pedig édesvíz közelben kell mindenkinek maradnia. ( Ez itt éppen a nagy nyomorúság szentjeiről szól: Jel. 7,16 Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájok, sem semmi hőség: ) És a mai technikával már elég nehéz lesz az elrejtőzés, és bizony étel, ital nélkül nehéz lesz huzamosabb ideig több száz millió , vagy esetlegesen több milliárd embernek életben maradni. ( Én nem látok arra semmi esélyt, hogy bárki ezek közül megtarthatja , és művelheti majd a termőföldjét, a termését, az állatait, vagy bármit, ha nem veszi fel a pecsétet. A fenevad régebbi üldözései , és gyilkosságai is azt mutatják, hogy az vagyonelkobzással is járt. Szerintem ez most se lesz másképpen, csak most gyorsabban fog megtörténni minden, mint anno. ) Persze az idézett, és említett igeversek alapján gondolom, hogy úgy gondolod, hogy mégse kap majd hatalmat minden nép és nyelv felett (ahogyan azt az Ige írja) , és lesznek országok, területek, ahová átmenekülhetnek az emberek. ( Régebben én is úgy értelmeztem a dánieli igeverseket, de azóta, amióta a Makkabeusok könyvét is “forgatom”, már nem így látom azon próféciák értelmét. Akkor “ütötték” is ( zavarossá tették) a Jelenések könyvének próféciáit amazok. )

          Természetesen , mint minden ilyen témájú hozzászólásomban elmondom, attól még maradnak, akiken, és akik előtt megdicsőíti majd magát Isten, az armageddoni csatánál, ahogyan az a dánieli próféciában is olvasható, és maradnak emberek (zsidók és pogány származásúak), akik majd a millenniumban élnek, és szaporodnak, hiszen ezt írja a Biblia. De úgy gondolom, hogy miután ez lesz az emberiség létezése óta, a legnyomorúságosabb , legkegyetlenebb időszak ( ahol nagyon-nagyon sok ember fog meghalni) , ezért az a legjobb, ha mindenki a legrosszabbal számol, semmint, hogy irreális elképzelései legyenek az akkori túlélési lehetőségekkel kapcsolatosan, ha Krisztust választja.

          Továbbá ez lesz ennek a korszaknak a vége is, és ez lesz az utolsó lehetőség a keresztényeknek a halálukkal bizonyságot tenni Krisztus mellett. Ehhez nagyobb kegyelem szükségeltetik, és nagyobb dicsőség, mint az, ha valaki életben marad a végéig! ( János apostolék, is azon örvendeztek, hogy méltókká tétettek a Krisztusért szenvedni!)

          (Jól értelmeztem, erről beszélünk…?!)

          Téged is Isten áldjon!

        17. Kedves Ida
          Írod:
          1.”…akkor az emberek állatokká válnak…”
          Nem,az emberek nem válnak akkor állatokká.
          Egyes emberek,talán sokan is vadállatokká válnak,de nem minden ember.Ez általánosítás,amit az ige sehol sem állít.
          2.”…MINDAZOK megöletnek…”
          Itt egy félreérthető fordítást idézel,ami nem felel meg a szakasz valódi jelentésének.Nem öletik meg mindenki.
          3.”…jóindulatú emberek sem lesznek…”
          A Biblia ilyet sem mond,hanem arról beszél,hogy a szeretet sokakban meghidegül,de nem mindenkiben.
          Lesznek még jóindulatú emberek,ha nem is tömegével.
          4.”…az AK háborúi már megtörténtek…a Jelenések könyve csak az Armageddoni csatáról tud az AK-val kapcsolatban…”
          Az AK háborúi nagyobb részben még előttünk állnak,a Dánieli próféciáknak megfelelően.
          A Jelenések könyve 17,fejezete részletesen beszámol az AK egyéb háborúiról.
          5.”…az EGÉSZ VILÁGON hatalma lesz…”
          Ezt sem írja az ige.
          “…megadatott neki a hatalom minden törzs és nép,minden nyelv és nemzet felett,hogy imádja őt mindenki,aki a földön lakik,akinek neve nincs beírva a megöletett Bárány életkönyvébe…Jel.13.7.-8.
          A Csia fordítás,a hatalom szót fennhatóságként adja vissza.Mit jelent ez,és mit nem jelent?
          -Általában adatik neki fennhatóság,befolyás a politikai államalakulatok,azok vezetőinek és az egyes társadalmak tagjainak többsége felett.
          Ez viszont nem egyenlő azzal,hogy hatalma teljesen zavartalan és megkérdőjelezhetetlen lesz.Az ige nem azt mondja leigáz,uralma alá hajt,szolgai engedelmességre kényszerít minden népet.Nem állítja,hogy hatalma ellen senki sem fog lázadni, harcolni.A világtörténelemben kezdve a Babiloni birodalomtól a Római uralomig,minden hódító hatalom ellen lázadtak a a meghódított népek egyes tagjai,ez az AK alatt sem lesz másként.
          -Népek,nyelvek,nemzetek,törzsek felett adatik neki fennhatóság,nem minden egyes ember felett.
          Egyénileg,csak azok felett,akiknek a neve,nincs benne a Bárány életkönyvében.Abban a könyvben sok olyan ember neve is ott van akik az ÚrJézus visszajöveteléig sem lettek se keresztyének,se halottak.
          6.”..néhányan a keresztyének közül túlélhetik…de ilyet nem ír a könyv…”
          De ír. Mármint a Biblia nevű könyv.
          Pl.Máté 24:”…két asszony a mezőn..két asszony aki őröl…”
          1. Thessz.4.13.-18. stb.
          7.”…gondolom az olvasók mind túlélik…”
          A sokan mióta egyenlő a minden olvasóval?

        18. Kedves Ida
          Írod:
          1.”..nem kellene hamis reménységet adni…”
          Az nem hamis reménység,ha valaki tudja, akár az is megtörténhet vele,hogy újjászületett hívőként túléli majd azt a kort,amennyiben ezt nem teszi az Úr felé követeléssé,elvárássá,illetve nem hiszi,hogy ez majd általános lesz.
          2.”..a 7 milliárd emberhez képest..”
          Elmélkedjünk el azon,hány megmenekült ember sok vagy kevés?
          Az özönvíz idején 8 lélek tartatott meg,ez kevés?
          Sodomából 3.
          Illés korában 7000 férfi maradt meg egy barlangban elrejtőzve,akkor ez most sok,vagy ez is kevés?
          Szerintem ha az AK uralmát csak néhány tucat hívő éli túl az kevés,ha viszont néhány ezer, akkor az a korszak kivételes kegyetlenségéhez képest már számomra elég soknak tűnik.És akkor még ehhez jönnek a hívő zsidó,és nem hívő felebarátaink szép számmal.Talán tévedek,ha ezt így együtt már elég soknak látom a néhányhoz képest?
          3.”..nem találtam utalást csapásokra,amik nem érik a keresztyéneket…”
          Jel.9.4.
          4.”…nem lehet majd huzamosabb ideig elrejtőzni…”
          Bolygónknak a mai napig számtalan fizikailag nehezen megközelíthető,ellenőrizhető helye maradt,hála Istennek.Dzsungelek,sivatagok, hegyvidékek,barlangrendszerek alig járható mélységei,ezeket maga az ÚrJézus is javasolja az utolsó idők végső menedékeiként a Máté 24.-ben.
          Ráadásul 3,5 év nem az egész örökkévalóság, viszonylag rövid idő.
          5.”…vagyonelkobzás…adás-vétel csak bélyeggel…”
          Ezzel kapcsolatban a kételyeim a következők.
          Az önfenntartó,kecske legeltető pusztai nomádok és hasonló népek minden egyes jószágára kevéssé hiszem,hogy szándékában,és hatalmában állna az AK-nak rátennie a kezét.
          Az adás-vétel ellenőrzése szerintem csak a pénz alapú szolgáltatásokra terjed majd ki,az áru alapú cserekereskedelemre nem.
          Az AK első számú célpontja a technikailag civilizált,fejlett világ.
          6.”…a Makkabeusok könyve…”
          Nos az egy apokrif irat,szerintem nem véletlenül.
          Nincs azonos tekintélye a kanonikus szövegekkel.
          7.”…ehhez nagyobb kegyelem kell…mintha valaki
          életben marad a végéig..”
          Azt hiszem ez nézőpont kérdése.
          Van hívő,akinek az a nagyobb szenvedés és megpróbáltatás,ha mártírhalál közben kell hűnek maradnia.
          És van olyan is, akinek az éveken át,szinte vég nélkül tartó gyötrések,nyomorúságok kiállása,az ÚrJézus nevének megtagadása nélkül az,ami Jóbhoz hasonlóan,a kegyelem és a dicsőség fájdalmasabb, de célravezetőbb útja.
          Van,hogy a kínzást,halált elviselni könnyebb,mint hűen élni.
          Isten áldjon.

        19. Kedves Legkisebb Atyafi!

          Az a baj, hogy úgy emeltél ki az írásomból részeket, és válaszoltál azokra,hogy azok most más képet mutatnak, mint amit írtam, illetve, amit szerettem volna megfogalmazni. ( De, elképzelhető, hogy ez utóbbi nem sikerült elég érthetően. Igazán sajnálom!)
          idézed:
          1.??akkor az emberek állatokká válnak??
          Itt jeleztem, hogy egyes próféciák szerint! És itt természetesen a megtévesztett, elhitetett, megpecsételt emberekről , azok viselkedéséről van szó, akik ilyen módon a lelküket is átadják a sátáni erőknek. (Ami a jelenések könyvével, illetve a Biblia egyéb, ezzel az időszakkal kapcsolatos próféciáival is összhangban van….! Én nem merném ezt a szót, ilyen értelemben, az emberekre használni! De, természetesen ezt azért nem boncolgattam így, mert azt gondoltam, hogy ez “úgy” egyértelmű, és nyilvánvaló! Valakik akkor kegyetlen üldözést, és öldöklést fognak csinálni! És nem tartom valószínűnek, hogy a két ominózus illető saját kezűleg fogja azt végezni! Azt gondoltam, hogy ez is evidens, hiszen az Ige ezt írja : Márk. 13,12 Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok támadnak szülők ellen, és megöletik őket.
          ?És lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; ….stb! Tehát ebből számomra az a logikus, és nyilvánvaló, hogy ha az ember a legközelebbi, emberileg legszeretettebb hozzátartozóiban se bízhat, akkor nem sok reménnyel kell lenni a szomszédok, illetve a keresztényeket Jézus nevéért gyűlölő világiakkal ( és az esetleges, nagy valószínűséggel majd megjelenő “árulókkal” )szemben, akkor, amikor a Sátán teljes hatalmával fog tombolni a földön, AK-n, HP-n, illetve a megpecsételt szolgáin keresztül. )

          idézed:
          2.??MINDAZOK megöletnek??
          írod:
          “Itt egy félreérthető fordítást idézel,ami nem felel meg a szakasz valódi jelentésének.Nem öletik meg mindenki.”

          Én a hozzászólásomat Dávidnak írtam, és ezzel az igeverssel, és annak a szónak a kiemelésével, arra akartam a figyelmét felhívni, hogy mennyire nagyon-nagyon kemény idők lesznek, ha az Ige ezt írja, és nem valószínű, hogy majd tanulni, illetve dolgozni fog tudni az antikrisztusi időkben! ( De sajnos, mint látszik, nem voltam elég világos, mert mások is félreértették azt! Bár ,azt továbbra is úgy gondolom ( mivel nem egyezik az elragadtatásról alkotott látásunk, ezért (is) van több vélemény különbség közöttünk, a keresztények akkori életben maradásával kapcsolatban! Én különbséget teszek a gyülekezet mártírjai, akik lelkei az oltár alatt vannak a mennyben, és a nagy nyomorúság mártírjai között is, akik ott is különválasztva, külön említve vannak emezektől ! Ahogyan azt a Jelenések könyvében láthatjuk, hogy ott is ki van emelve a két csoport “különbözősége”.) , hogy a nagy nyomorúság alatt nem marad élő keresztény a földön. Hiszen ez a korszak lezárul, és a következőben már nem a szellemi királyság, hanem a földi fog élni. ( Persze, ha az én látásom hibás, és a tied az igaz, akkor annak van értelme, amit te mondasz, és akkor a nagy nyomorúság ideje, nem lesz olyan kemény, amint azt én látom. ) De, szerintem, ha úgy gondolod, hogy “mosakodom”, és én valójában azt terjesztem, vagy terjesztettem, hogy nem marad élő ember a millenniumra, akkor ha van időd, utánajárhatsz az eddigi hozzászólásaimnak. Azokban elég világosan ( mármint szerintem) leírtam az ezzel kapcsolatos álláspontomat, amit azóta is tartok!)

          idézed:
          3.??jóindulatú emberek sem lesznek??
          “A Biblia ilyet sem mond,hanem arról beszél,hogy a szeretet sokakban meghidegül,de nem mindenkiben.
          Lesznek még jóindulatú emberek,ha nem is tömegével.”

          Számomra logikus, és egyértelmű, hogy itt a “megbélyegzettekre gondoltam, és azokat kell ezen a kifejezésemen érteni , hiszen a többiek nyilvánvalóan “bajtársak”. Viszont csak amazoknak lesz lehetőségük adni-venni, hozzájutni ételhez, italhoz. ( Ha lesz is néhányaknak emebből a csoportból tartalékuk, az valószínűleg jó gyorsan elfogy ( ha el nem kobozzák tőlük még hamarabb!), hiszen ez hozzátartozik a keresztényi léthez, és bizonyságtételhez, hogy abban az esetben megosztják az éhező, szomjazó, fázó testvérekkel, illetve a pecsétet fel nem vevő, a fenevadat nem imádó emberekkel amijük van. És nem gondolom, hogy Jézus azon szavai “elmúlnának” abban az időben, amelyekben erre hívja fel a figyelmünket. )

          idézed (nem túl pontosan):
          4.??az AK háborúi már megtörténtek?a Jelenések könyve csak az Armageddoni csatáról tud az AK-val kapcsolatban??
          írod:
          “Az AK háborúi nagyobb részben még előttünk állnak,a Dánieli próféciáknak megfelelően.”

          Akkor olvastad a Makkabeusok könyvét?!

          írod:
          “A Jelenések könyve 17,fejezete részletesen beszámol az AK egyéb háborúiról.”

          Kiemelnéd, hogy melyekre gondolsz pontosan!?

          idézed:
          5.??az EGÉSZ VILÁGON hatalma lesz??
          írod:
          “Ezt sem írja az ige.”
          ??megadatott neki a hatalom minden törzs és nép,minden nyelv és nemzet felett,hogy imádja őt mindenki,aki a földön lakik,akinek neve nincs beírva a megöletett Bárány életkönyvébe?Jel.13.7.-8.

          Vagyis, akkor itt, a beidézésedben mit olvashatunk?

          írod:
          “A Csia fordítás,a hatalom szót fennhatóságként adja vissza.Mit jelent ez,és mit nem jelent?”

          írod:
          “-Általában adatik neki fennhatóság,befolyás a politikai államalakulatok,azok vezetőinek és az egyes társadalmak tagjainak többsége felett.
          Ez viszont nem egyenlő azzal,hogy hatalma teljesen zavartalan és megkérdőjelezhetetlen lesz.Az ige nem azt mondja leigáz,uralma alá hajt,szolgai engedelmességre kényszerít minden népet.Nem állítja,hogy hatalma ellen senki sem fog lázadni, harcolni.”

          Az Ige azt írja, hogy lesz (támad) 10 király, akik azon vannak, hogy a hatalmukat ( ahogyan te magyarázod, a fennhatóságukat) az AK-nak adják! ( És ők is királyságot, hatalmat kapnak vele együtt 1 órára!) Viszont miután, azt is írja az Ige, hogy (“megadatott neki a hatalom minden törzs és nép,minden nyelv és nemzet felett,hogy imádja őt mindenki,aki a földön lakik) hatalmat kap minden nép, nyelv, és stb fölött, ez hozza magával, azt a logikus magyarázatot (feltételezést), hogy az a 10 király ( akik a hatalmukat neki adják), ugyancsak rendelkezni fog azzal a hatalommal, amit majd átadnak az AK-nak, és amely királyságok eszerint lefedik az egész földet.
          Továbbá azt is írja az Ige, hogy “,,és imádák őt mindazok…!”! Vagyis én nem látok itt akkora ellenállást a hatalmával szemben az emberek részéről! Kivéve a keresztényeket, a vallásos , választott zsidókat, az elpecsételt 144 000-ret,és a pecsétet fel nem vevő ellenállókat, akik az ugyancsak már említett “eljárásban” részesülnek majd! ( Mármint, akit elkapnak…!)

          Továbbá ne felejtsük el, hogy már most, itt a mi országunkban is, és a többi országban is megvoltak a megfelelő állami szintű demonstrációk arra az esetre, ha a nép “elégedetlenkedik” valamivel! A törvények megalkotása, amelyek az emberi jogokat korlátozzák, már nagyjából elkészültek mindenütt. Azok is, amelyek statárium, vagy egyéb indokok esetén bevezetendők. És valószínűleg, továbbra is elég rugalmasak lesznek a törvényhozásban is.

          írod:
          “A világtörténelemben kezdve a Babiloni birodalomtól a Római uralomig,minden hódító hatalom ellen lázadtak a a meghódított népek egyes tagjai,ez az AK alatt sem lesz másként.
          -Népek,nyelvek,nemzetek,törzsek felett adatik neki fennhatóság,nem minden egyes ember felett.
          Egyénileg,csak azok felett,akiknek a neve,nincs benne a Bárány életkönyvében ”

          Ezt senki nem is vitatta, hiszen az ellenállók nem veszik fel a pecsétet! Ezek viszont illegalitásban lesznek . ( De ezeket annyira logikusnak, és egyértelmű dolgoknak gondoltam ( mivel az Igében ez feketén-fehéren benne is van), hogy nem is értem, hogy miért kellett erről beszélnünk…! Nem is tudom, hogy mit írhattam, ami ezzel ellentétes kijelentésre enged következtetni?!)

          írod:
          “.Abban a könyvben sok olyan ember neve is ott van akik az ÚrJézus visszajöveteléig sem lettek se keresztyének,se halottak.”

          Igen. És én se írtam mást, ezért nem értem, hogy mit írtam félreérthetően ( többedszerre is), hogy ez most megint feljött.

          idézed:
          6.?..néhányan a keresztyének közül túlélhetik?de ilyet nem ír a könyv??
          írod:
          “De ír. Mármint a Biblia nevű könyv.
          Pl.Máté 24:??két asszony a mezőn..két asszony aki őröl??

          Nem egyezik a látásunk az elragadtatással kapcsolatosan. Ha ez igevers, ami ezt a képet rajzolja elénk, a nagy nyomorúság végét mutatja be, és az akkori állapotokat jelképezi, akkor Úr Jézus (is) “felfújta” az egész “nagy nyomorúságos” dolgot a beszédében. Mert abban az esetben nem lesz komoly , és igaz a Jelenések könyvében leírt csapások, nyomorúságok nagysága, és igazsága! ( És a többi, üldözésre vonatkozó prófécia se. Hiszen, ha egy keresztény ( aki elvileg üldözve lesz) , békésen kapálgat a mezőn , vagy őrölget egy másik (“nemmegpecsételt” ) üldözöttel, vagy esetleg egy “pecsételttel”, akkor a Biblia azon könyvét kidobhatjuk, mint nem szavahihetőt…! Tehát: vagy nem arról az időről szól az az igevers, vagy nem megbízható a prófécia, és a korleírás a Bibliában.

          írod:
          “1. Thessz.4.13.-18. stb.
          7.??gondolom az olvasók mind túlélik??
          A sokan mióta egyenlő a minden olvasóval?”

          Az alaptéma az volt, hogy mire számítson , mire készüljön fel a keresztény ember a nagy nyomorúság ideje alatt. Továbbá, hogy az ismert próféciákat olvasva, és értelmezve, mekkora esélye van az egyes egyénnek a túlélésre. Én remélhetőleg minden idevonatkozó igeverset figyelembe véve, amelyek erről az időszakról szólnak, azt mondtam, hogy ne adjon abból sokat magának keresztényként senki.
          Te ezt cáfoltad, és megpróbáltad véleményem helytálóságát igeversekkel cáfolni, és bizonyítani, hogy sokan fognak túlélni (keresztényekként is) , tehát van remény! És ekkor, ha igazad van, nincs túl nagy baj, és már annak az esélye se alacsony, hogy az olvasók valamennyien túlélik! ( Ki-ki , milyen okból kifolyólag…! Bár, az a válaszom, valóban szarkasztikus volt…!)

          Isten áldjon!

        20. Kedves Legkisebb Atyafi!

          LEGKISEBB ATYAFI
          2014/09/27 – 01:24
          Hozzászólásodra válaszolva:
          Én senkitől nem akarom az életben maradás lehetőségének a reménységét elvenni, de szerintem nem árt “józanul” gondolkodni, és latolgatni ki-ki magának a lehetőségét annak. Felkészülve arra az eshetőségre is, ha ez nem valósul meg,

          Én a 7 milliárdos lélekszánhoz viszonyítom a “sok ember fog túlélni” dolgot. Hiszen most ez a kiinduló állapot. ( A köveken szereplő 500 000 000 milliót kevésnek tartjuk a mostani lélekszámhoz viszonyítva, és “szörnyülködünk” a terveken….! A mennyben pedig , megszámlálhatatlan sokaságként írja le János apostol a nagy nyomorúságból ment szenteket. ). És rengeteg lesz sajnos a megtévesztett ember. A maradék pedig osztozni fog a fennmaradó “lélekszámon”. És az is megcsappan majd a mártírok, illetve, az egyéb, természetes módon meghaltak számával….! stb!)
          írod:
          “Szerintem ha az AK uralmát csak néhány tucat hívő éli túl az kevés,ha viszont néhány ezer, akkor az a korszak kivételes kegyetlenségéhez képest már számomra elég soknak tűnik.”

          Számomra ez még mindig csak néhány. De itt is leginkább a keresztények túlélését érdemes boncolgatnunk ( ahogyan az az eredeti témában is történt!) , mert a többiek, akik itt maradnak a millennium benépesítésére, azok életben maradási esélyei lényegesen jobbak.

          idézed:
          3.?..nem találtam utalást csapásokra,amik nem érik a keresztyéneket??
          Jel.9.4.
          4.??nem lehet majd huzamosabb ideig elrejtőzni??
          írod:
          “Bolygónknak a mai napig számtalan fizikailag nehezen megközelíthető,ellenőrizhető helye maradt,hála Istennek.Dzsungelek,sivatagok, hegyvidékek,barlangrendszerek alig járható mélységei,….
          Igen, de ezeken a helyeken többnyire nem találsz élelmet ( ahogyan az látható is, ezekben igen kevés számú ember tud csak megélni), ami azért megintcsak szükséges . A vízlelőhelyek pedig biztos lehetsz benne, hogy ellenőrzés alatt lesznek ( ami sivatagokban,és kopár helyeken, gyors lebukáshoz vezet.) . Továbbá az is biztos, hogy minimum a pecsételtek elől bujkálni is kell majd, és egyéb árulók, és besúgók beépülésétől is tartani .

          idézed:
          rövid idő.
          5.??vagyonelkobzás?adás-vétel csak bélyeggel??
          írod:
          “Ezzel kapcsolatban a kételyeim a következők.
          Az önfenntartó,kecske legeltető pusztai nomádok és hasonló népek minden egyes jószágára kevéssé hiszem,hogy szándékában,és hatalmában állna az AK-nak rátennie a kezét.”

          Nézd, itt most a Sátán utolsó előtti esélyéről van szó! ( Igazából az utolsóról, mert a millennium végi rövid szabadság, már nem oszt-szoroz a számára hatalomként. Ott annyi feladata lesz, hogy megrostálja az akkori embereket, és nyilvánvalóvá tegye előttük, és az angyali fejedelemségek előtt is, hogy hogyan viszonyulnak igazából, a szívük mélyéből Istenhez.) Itt most totális kontrollról, és uralomról van szó. Én nem gondolom, hogy büntetlenül bárki megtehetné majd a “bartellezést” a pecsételtek közül. Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy vérdíj lesz a “lázadókra” kitűzve, és az nagyobb lesz ( több hasznot hoz majd) , semmint az az esetleges haszon, amit egy “földönfutó” majd cserélni tud. Pl, nem tartom esélyesnek, hogy egy , mondjuk 2 éve széttaposott cipőt , elcseréljen egy kecskére…!

          írod:
          “Az adás-vétel ellenőrzése szerintem csak a pénz alapú szolgáltatásokra terjed majd ki,az áru alapú cserekereskedelemre nem.”

          Én nem látom ilyen jóságosnak az Antikrisztust , illetve a mögötte álló Sátánt, azokkal szemben, akik nem hódolnak be neki, és nem imádják…! Hiszen éppen arról szól a történet szellemi szinten ( Sátán olvasatában) , hogy minél több embert vihessen a kárhozatba, ha már neki úgyis vége! ( Itt nem csak egy öntelt ember hatalmaskodásáról van szó! Vagyis miért engedne ki a karmai közül akár 1 lelket is?!)
          írod:
          “Az AK első számú célpontja a technikailag civilizált,fejlett világ.”

          Mesélj! Mit tudsz…?! Azért mert a filmekben ezt lehet látni azzal a korral kapcsolatosan, ez még nem így van! Hiszen Sátánnak , és neki nincs szüksége pénzre, földi javakra, és hasonlókra! ( AK úgyis megkapja, Sátán meg nem azért jön…!) Ezért nem is vesztegethető meg. Neki a lelkek elvesztése a célja…!)

          írod:
          “6.??a Makkabeusok könyve??
          Nos az egy apokrif irat,szerintem nem véletlenül.
          Nincs azonos tekintélye a kanonikus szövegekkel.”

          A Bibliában minden megtalálható, ami az üdvösségünkhöz szükséges. Ha csak azt olvasod, az elég. Az apokrifok ( illetve ez a könyv, még néhánnyal együtt, csak a reformáció idején került ki a Bibliából. Egyébként a kanonizált könyvekhez tartozott!) szélesebb, pontosabb rálátást engednek a Biblia próféciáira, történeteire. Ezeket nagyon sokan elutasítják, de ezzel csak magukat károsítják meg. Sok prófécia, ill egyéb dolgok pontosabb megértéséhez is hozzájárulnak. Viszont akinek nincs békessége azok olvasásával kapcsolatosan, akkor azok ne olvassák. ( A helyes értelmezés úgyis a Szent Lélektől van, ami a Biblia alapján is elérhető. De ha az ember komolyabban foglalkozik a próféciákkal, akkor emezeket is olvasva , nem fut sokáig felesleges köröket…!)

          idézed/írod:
          7.??ehhez nagyobb kegyelem kell?mintha valaki
          életben marad a végéig..?
          “Azt hiszem ez nézőpont kérdése.”

          Igen, és önismereté is. Olykor az ember többet gondol magáról, a testi lelki tűrőképességéről, mint amire valójában képes…! De ezt munkálja bennünk a Szent Lélek, hogy megtudjuk az igazságot magunkról is.

          Isten áldjon.

        21. Kedves Ida
          1.Beszélsz arról, az utolsó idők annyira nehezek lesznek, hogy amikor az ember a saját családjában sem bízhat,miért reménykedhetne a szomszédjában.
          Kedves Ida,erre nem kell a nagy nyomorúságig várni,ez sok tekintetben már most így van,még ha ez a dolog akkor sokkal durvább is lesz.Viszont a Szentírás szerint se ma,se akkor nem volt,nem lesz helyes testben,/halandó emberben/ bízni,tudom,hogy te sem pont ezt állítottad.
          Éppen ezek miatt volt, és lesz időszerű a Példabeszédek Könyvének tanítása,amelynek igazságát sajnos a személyes életemben is fájdalmasan meg kellett tapasztalnom.
          “Mindig szeret a barát,de testvérré a nyomorúságban válik.”Péld.17.17.
          “Van ember,aki bajba juttatja embertársait,de van olyan barát,aki ragaszkodóbb a testvérnél.”
          Péld.18.24.
          2.Ahogy valószínűleg más üdvösség kérdést nem érintő ügyeket,íráshelyeket úgy az oltár alatt levő lelkeket,az ötödik pecséttel szemünk elé táruló mártírokat is úgy látszik másképp értjük,de ez persze nem tragédia.
          Az oltár alatt levő lelkekről szóló szakaszban szerintem nincs semmilyen egyértelmű utalás arra,hogy itt az utolsó idők szentjeiről lenne szó.
          Én úgy látom ez ennél egy sokkal nagyobb kép.
          Szerintem ezen a helyen minden idők mártírjairól van szó,Ábeltől elkezdve a legutolsó Istenért meggyilkoltig.
          Itt Ézsaiás próféciája,és az ÚrJézus szava visszhangzik.
          “Mert jön már lakóhelyéről az Úr,hogy megbüntesse bűneikért a föld lakóit.A föld föltárja majd a kiontott vért,nem takarja be többé a meggyilkoltakat.
          Ézs.26.21.
          “…hogy rátok szálljon minden igaz vér,amelyet kiontottak a földön az igaz Ábel vérétől Zakariásnak,a Barakiás fiának véréig,akit a templom és az áldozati oltár között gyilkoltatok meg.”
          Mát.23.35.
          A Jelenések 7. viszont egyértelműen a nagy nyomorúság 144000 homlokán Krisztus nevével megpecsételt zsidókeresztyén és a nemzetek közül való Jézus hívők Isten trónja előtti egyesüléséről szól,Pál szavával élve,a zsidók és pogányok közötti válaszfal végső leomlásáról.
          3.”…ha lesz is némelyeknek tartaléka ..az nem fog sokáig kitartani…”
          Ez szerintem sokaknál így lesz,sokaknál meg nem.Szerintem egyre több “őrült” lesz aki elképesztő mennyiségű árut fog bunkerekben felhalmozni.
          4.Ha jól emlékszem a Makkabeusok könyve azonosítja a szentély Antikrisztusi meggyalázását a szír 4.Antiochus Epiphanész cselekedetével,ami csak előjele a nagy nyomorúság korabeli végső meggyalázásnak,amit a Dániel könyve,és a Thessz.levél szerint még ezután fog majd elkövetni.
          Jelenések 17.16
          “A tíz szarv,amelyet láttál,és a fenevad,megfogják gyűlölni a paráznát,magára hagyottá és mezítelenné teszik,húsát lerágják,őt pedig tűzben elégetik.”
          Nos tudom,hogy sokakkal ellentétben,akik a nagy paráznát,Babilont a Vatikánnak,a katolikus,vagy egy általa vezetett új világegyháznak vélik,én azt Rómának,az utolsó nagy,AK-i világbirodalom politikai,katonai központjának gondolom.Szerintem sok minden utal erre,hosszú lenne valamennyit felsorolni,ezért csak hármat említek.
          “Láttam,hogy az asszony részeg a szenteknek és Jézus vértanúinak a vérétől…”Jel.17.5.
          Ez a császári keresztyénüldözés.
          “A hét fej hét hegy amelyen az asszony ül…”Jel.17.9.
          Róma hét hegyen épült.
          “Az asszony pedig, akit láttál:a nagy város,amelynek királyi hatalma van a föld királyai fölött.”Jel.17.18.
          Ezt János jelen időben mondja,márpedig az ő korában csak egyetlen városnak volt királyi hatalma a föld királyai fölött,és ez Róma.
          A Jel.18.-ban részletesebben le van írva,hogyan pusztul el a régi-új,meghalt-feltámadt uralmi központ.
          5.Az,hogy az AK hatalma földrajzilag lefedi az egész földet,szerintem nem azt jelenti,hogy olyan hálót tudna dobni a világra,amelynek likain ne sikerülhetne “sokaknak” kicsúszni.
          6.Nem értem miért ne lenne elég komoly a nagy nyomorúság, a mezőn dolgozó,vagy kézimalommal őrlő asszonyok miatt?
          Távolról sem békés kapálgatásról,hanem üldözve,bújva,titokban végzett munkáról van szó,Gedeon esetéhez/Bír.6.11./hasonlóan,aki aki a midiániták elől dugdosott gabonáját fulladozva csépelte a présházukban,a nyílt mező helyett.
          7.Újra mondom,nem azt állítottam,mi majd mind túléljük,hanem azt,ez is megtörténhet.
          Abban viszont természetesen igazad van,hogy józanul inkább a lehető legrosszabbra kell felkészülnünk.
          El meg semmiképpen sem várhatjuk az Úrtól, a kivételes bánásmódot.

        22. Kedves Ida
          Az elragadtatásról tényleg másképp gondolkodunk,viszont eszemben sincs téged erőszakkal meggyőzni,arra mindazonáltal felhívnám a figyelmedet,hogy a NNY súlyossága nincs ellentmondásban azzal,mennyien élik túl.
          Isten a legborzalmasabb körülmények között is cselekszik csodákat,és több igehely is beszél arról,hogy a választottak összegyűjtése,nem pedig egy két hívő nagyítóval történő felkutatása a NNY után lesz.Lásd angyalok harsonaszó mellett,az ég egyik sarkától a másikig,vagy juhok és kecskék ítélete.
          Máté 24.25.fejezetek
          4.Élelemkészletek
          Az őserdőkben,hegyekben fellelhető vadonélő,de ehető összes növény,gyümölcsfa,nyúl,őz,a pusztákban legeltetett összes kecske stb.,már amennyi ezekből majd túléli azokat az időket,nos ezek mindegyike mellé kevéssé tudom elhinni,hogy az AK fegyveres őrt tudna állítani,a nap 24 órájában.Márpedig valami igen hasonlóra lenne szerintem ahhoz szükség,hogy megakadályozza azok megszerzését az “illetékteleneknek”.
          Ivóvíz
          Van igazság abban amit erről mondasz,de az előbbieknek megfelelően sem képzelném,hogy az összes eldugott barlangforrást,esővízgyűjtőt stb, képes lesz “lefoglalni”.
          Ami meg az árulókat,besúgókat illeti,ellenük ésszel,megfelelő óvatossággal lehet valamelyest védekezni./Titkos jelek a homokban,HAL,stb./
          5.Megmondom őszintén,én nem hiszek a tökéletes Ak ellenőrzésben,legalábbis nem így szó szerint.
          Az AK nem Isten!Nem tökéletes,és nem végtelenül bölcs, mint a mi mennyei Atyánk.A miénknél persze nagyobb az intelligenciája ás a hatalma,de nem tud mindent, nem ismeri úgy minden érzésünket, gondolatunkat,az egész lelkünket,mint ahogyan azt ismeri Atyánk.Atyánk minden hajszálunkat a fejünkön számon tartja /bár én jelenleg kopasz vagyok/,és sohasem hibázik.
          A Sátán,az AK,a HP viszont igen,terveik csak részben válhatnak valóra,amennyiben az Úr azt nekik megengedi.
          Az ige a bélyeggel kapcsolatban kifejezetten az adás-vételt említi, nem egyebet.Szerintem ebből nem lehet azt a következtetést levonni,hogy hatalma lesz minden olyan dolgon is,ami nem tartozik ebbe a körbe.Azt,hogy első számú,de nem az egyetlen célpontja a technikailag fejlett világ lesz,többek között éppen ezért gondolom.Persze,hogy ott tud a leggyorsabban,leghatásosabban előretörni ahol fejlett az infrastruktúra,nem ott,ahol ilyesmi még nyomokban sincs kiépülve.
          Az üldözött szerencsétlenek nem a kitaposott 2 éves cipőiket fogják kecskére,hanem a vadmálnát sajtra,a vadtönkölyt birkahúsra cserélni Egymással.
          Ami meg a 3,5 év túlélését illeti,szó sincs arról,hogy a túlélők majd kigyúrtan,fittnesz-wellnesz állapotban lesznek a végére.Sokan úgy fognak azokon az utolsó napokon keresztültámolyogni,mint a 2.vh.haláltáborainak túlélői,csontig lesoványodva, betegen,de legyőzve minden nyomorúságot.
          6.A Makkabeusok könyve annyiban jelenthet gondot szerintem,amennyiben akadályozhat téged a Dánieli próféciák helyes,Biblikus értelmezésében,különös tekintettel az AK végidős háborúira.
          7.”…ehhez nagyobb kegyelem kell… mintha valaki életben marad a végéig…”
          Csak egyetlen szomorú dolgot szeretnék említeni azok közül,amik alkalmasint nagyobb szenvedést, megpróbáltatást jelenthetnek számunkra saját kínhalálunknál,ha anya vagy egészen biztosan jól fogod érteni.Az,amikor a társad,vagy a gyermeked szenved “miattad”.Amikor a szeretteid bántalmazásával,kivégzésével akarnak majd téged hithagyásra kényszeríteni.Amikor a gyermeked azt kérdezi:Anya,miért nem mentesz meg engem,miért szereted még ilyenkor is nálam jobban Jézust?
          Azért hála Istennek,hogy a legalapvetőbb dolgokban egyet tudunk érteni.
          Isten áldjon.

        23. Kedves Legkisebb Atyafi!

          Megint csak azt tudom neked írni, hogy azt a hozzászólásomat elsősorban Dávidnak írtam, és leginkább azt szerettem volna érzékeltetni vele, hogy a mostani “unalmat” még vissza fogja sírni! Mert a Biblia próféciáiból ( és a történelem tanulságai alapján ( ahol még a Sátán nem volt “utolsó perces”)), a számomra olyan kép ábrázolódott ki, hogy olyan nagy nyomorúság lesz abban az időben, amilyen még soha nem volt az ember teremtése óta, és soha nem is lesz ( és még volt egy özönvíz is, de ez se az a kategória Isten szerint!)! És még azt is akartam jelezni neki, hogy nem valószínű, hogy abban az időben dolgozni, illetve tanulni jár…

          Azt, hogy nem emberben kell bíznunk ( és emberben nem kell bíznunk) , az áll! Viszont azt, amit írtam, a te hozzászólásodra írtam.

          írod:
          “2.Az oltár alatt levő lelkekről szóló szakaszban szerintem nincs semmilyen egyértelmű utalás arra,hogy itt az utolsó idők szentjeiről lenne szó.”

          Itt viszont, ki van hangsúlyozva, hogy ez a csoport honnét jön:
          Jel. 7,9 Azután látám, és ímé egy nagy sokaság, a melyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak;
          ?….Akkor felele egy a Vének közül, és monda nékem: Ezek, a kik a fehér ruhákba vannak öltözve, kik és honnét jöttek? …Jel. 7,14 És mondék néki: Uram, te tudod. És monda nékem: Ezek azok, a kik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.

          írod:
          “Én úgy látom ez ennél egy sokkal nagyobb kép.
          Szerintem ezen a helyen minden idők mártírjairól van szó,Ábeltől elkezdve a legutolsó Istenért meggyilkoltig.”

          Lehetséges, de én ezek között látom a gyülekezet mártírjait is.

          írod:
          “A Jelenések 7. viszont egyértelműen a nagy nyomorúság 144000 homlokán Krisztus nevével megpecsételt zsidókeresztyén és a nemzetek közül való Jézus hívők Isten trónja előtti egyesüléséről szól,Pál szavával élve,a zsidók és pogányok közötti válaszfal végső leomlásáról.”

          Jel. 14,1 És látám, és ímé egy Bárány áll vala Sion hegyén, és ő vele száznegyvennégy ezeren, a kiknek homlokán írva vala az ő Atyjának neve. Jel. 14,4 Ezek azok, a kik asszonyokkal nem fertőztették meg magokat; mert szűzek. Ezek azok, a kik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül.

          Ezek az Ige szerint kizárólag zsidó férfiak ( a keresztények homlokán Jézus neve van írva, a zsidókén az Atya neve) , Izrael 12 nemzetségéből kiválasztva.Jel. 7,3 Ezt mondván: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, míg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon.
          Jel. 7,4 És hallám a megpecsételtek számát: Száznegyvennégyezer, az Izráel fiainak minden nemzetségéből elpecsételve.
          Jel. 7,5 A Júda nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt vala; a Ruben nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Gád nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt;
          Jel. 7,6 Az Áser nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Nafthali nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Manassé nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt;
          Jel. 7,7 A Simeon nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Lévi nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; az Izsakhár nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt;
          Jel. 7,8 A Zebulon nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a József nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Benjámin nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt.
          ?
          Ők nem arra választattak ki, amire a gyülekezet.

          írod:
          3.??ha lesz is némelyeknek tartaléka ..az nem fog sokáig kitartani??
          Ez szerintem sokaknál így lesz,sokaknál meg nem.Szerintem egyre több ?őrült? lesz aki elképesztő mennyiségű árut fog bunkerekben felhalmozni.

          Vannak most is ilyenek, akik már arra készülnek, de én nem vennék arra mérget, hogy ezek a keresztények közül kerülnek ki. Illetve arra se, hogy ezek majd “vendégszeretők” lesznek. Lehetséges, hogy néhányan igen, de nem tartom valószínűnek, hogy tömegesen. ( Én az elején még több száz millió menekülttel számolok.) Láttam filmet róla, hogy az ilyen bunker városokat milyen komoly nehéztüzérséggel látják el. Nekem ebből nem a felebaráti, és vendég szeretet jön le.

          írod:
          “4.Ha jól emlékszem a Makkabeusok könyve azonosítja a szentély Antikrisztusi meggyalázását a szír 4.Antiochus Epiphanész cselekedetével,ami csak előjele a nagy nyomorúság korabeli végső meggyalázásnak,amit a Dániel könyve,és a Thessz.levél szerint még ezután fog majd elkövetni.”

          Ugyanaz megtörtént 70-ben is. De én főképpen az abban foglalt háborúkra gondoltam, hogy azokat is érdemes elolvasni, amelyek az ezzel kapcsolatos dánieli próféciák beteljesülését is jelentik.

          írod:
          Jelenések 17.16
          Nos tudom,hogy sokakkal ellentétben,akik a nagy paráznát,Babilont a Vatikánnak,a katolikus,vagy egy általa vezetett új világegyháznak vélik,én azt Rómának,az utolsó nagy,AK-i világbirodalom politikai,katonai központjának gondolom.”

          Szerintem AK katonai világbirodalmi központja is lesz ( ahogyan eddig is az volt politikailag is, hiszen a pápáknak világi hatalmuk is volt a föld királyai, fejedelmei, és a többiek felett. (Dán. 7,21 Látám, hogy ez a szarv hadakozék a szentek ellen, és legyőzé őket. “…és mindenki megölessen, aki nem imádja a fenevadat…”..! És ha visszatekintesz, akkor azt látod, hogy aki ellenállt, és nem imádta a pápát, illetve az “róm kat egyházat”, és nem fogadta el annak tanítását, az megöletett, vagy üldöztetett….)És bár “megsebesült” ( meggyengült a világi hatalma) a fenevad egyik feje, de meggyógyíttatik!), de a “nagy parázna” ( a történelmi róm kat egyház “vallási” része) , ?Láttam,hogy az asszony részeg a szenteknek és Jézus vértanúinak a vérétől?? (keresztény üldözés, inkvizíció,…stb… ), és a “nagy Babilon” ( világvallás) központja is. Ez utóbbi 2, egy időben, és ugyanazzal a csapással pusztíttatik el, mivel földrajzilag is ott található.

          írod:
          “5.Az,hogy az AK hatalma földrajzilag lefedi az egész földet,szerintem nem azt jelenti,hogy olyan hálót tudna dobni a világra,amelynek likain ne sikerülhetne ?sokaknak? kicsúszni.”

          Nézd, “sokak” túlélik, hiszen a millenniumban ebben a hústestben élnek, és szaporodnak majd az emberek. De nem lesz könnyű, és az is azért lesz, mert az idők megrövidíttetnek. Mind a zsidókért, mind azokért az emberekért, akik a millenniumi életre választattak ki. (Ha az elragadtatás ( amit pl én, a nagy nyomorúság (a 3 és fél év) előttre várok) , “elmarad”, akkor lesznek túlélő keresztények is , ha nem marad el, akkor is lehetnek néhányan ( bár nem látom értelmét)!

          írod:
          “6.Nem értem miért ne lenne elég komoly a nagy nyomorúság, a mezőn dolgozó,vagy kézimalommal őrlő asszonyok miatt?
          Távolról sem békés kapálgatásról,hanem üldözve,bújva,titokban végzett munkáról van szó….”

          A gedeoni kor azért ezzel a következendővel nem összehasonlítható szerintem.
          Először is , a technikai/kémtechnikai felszereltséget ha nézzük. Ha pl csak a Google műholdas térképeket megnézed, azokon még a fák darabszámát is láthatod. Nem kell túl sok ilyet fellőni ahhoz, hogy a földet folyamatosan ” szemmel tartsák”. De biztos lehetsz benne, hogy már vannak annál sokkal fejlettebbek is. Továbbá ott vannak a drónok, amelyek akár méh, vagy szúnyog méretűek is lehetnek. (Kitudja mennyit gyártottak, vagy gyártanak belőlük…! Csak egy olyan program kell beléjük, hogy keressék a melegvérű, humanoidokat, akikből nem jön “a jel”, amit a pecsét biztos, hogy tartalmazni fog…!) Ott lesz a pecsét, amelyik nem csak bankkártyaként fog működni. Azontúl, hogy minden adatodat tartalmazni fog, még akár a lakásod ajtajának is az lehet a kulcsa. ( Ehhez csak egy leolvasó eszköz kell, amit akár akkor és ott, ki is osztanak neked ajándékba ( természetesen a védelmed érdekében, hogy illetéktelenektől ne kelljen tartanod…, stb) Hiszen nem hiába figyelmezteti Isten az embereket, hogy ne vegyék azt fel. Biztosra veheted, hogy elmemanipulációs eszköz is lesz az. ( Itt is találsz ilyen eszközökről cikkeket. Thea biztosan segít neked azok linkjeivel) Vagyis ez az uralom nagyon fel van “szerelve”, ez nem hasonlítható az eddigiekhez. ( Azokról pedig, amikről még nem is tudunk, de már rendelkezésre állnak, ne is beszéljünk….)
          Itt azért már szemet szúrna, ha megművelt földet látnak, és nincs a közelben “a jel”. Persze biztosan csinálnak majd a “lázadók” “jelzavaró” kütyüket, vagy olyanokat, amelyek jeleket adnak le, de , hogy ezek milyen hatásfokkal fognak működni, és hogy mennyien jutnak hozzá, azt nehéz megmondani. Hiszen, amíg nem ismerik a technikát, addig nem tudnak felkészülni előre ellene.

          írod:
          “7.Újra mondom,nem azt állítottam,mi majd mind túléljük,hanem azt,ez is megtörténhet.”

          Értettem kedves Legkisebb Atyafi. Csak én is elmondtam, hogy én mit gondolok, és miért.

          Isten áldjon!

        24. Kedves Legkisebb Atyafi!

          LEGKISEBB ATYAFI
          2014/09/28 – 15:39

          Erőszakkal nem is tudnál meggyőzni, csak igével, de én is az alapján gondolom, amit gondolok.
          írod:
          “Isten a legborzalmasabb körülmények között is cselekszik csodákat,és több igehely is beszél arról,hogy a választottak összegyűjtése,nem pedig egy két hívő nagyítóval történő felkutatása a NNY után lesz.”

          A zsidó választottak összegyűjtése történik a nagy nyomorúság után. ( A zsidó a választott nép, a pogány a hivatalos. A pogányok között lehetnek választott edények ( Isten eklézsiájának a szolgálatára) , de a nép hivatalos…) AK fellépése után hatalmas üldözés jön rájuk is ( Jákób nyomorúsága) , és egy részük újra “szétszéled” a nemzetek közé. Illetve azokat is összegyűjti az Úr, akik eddig még nem tértek haza oda.

          írod:
          “Az őserdőkben,hegyekben fellelhető vadonélő,de ehető összes növény,gyümölcsfa,nyúl,őz,a pusztákban legeltetett összes kecske stb.,már amennyi ezekből majd túléli azokat az időket,nos ezek mindegyike mellé kevéssé tudom elhinni,hogy az AK fegyveres őrt tudna állítani,a nap 24 órájában.”

          Az őserdőkben kevés az élelem. ( Nem magamtól tudom, ezt mondják a tudósok. Nem található bennük csak nagyon kevés emberi fogyasztásra alkalmas eledel. Nem véletlenül olyan kevés lélekszámúak az ott élő törzsek.) A vadonélő ehető növények sincsenek elegen ahhoz, hogy hosszútávon eltudjanak tartani egy jelentős számú embert. Ha nem így lenne, akkor nem kellett volna a földműveléssel bajlódni. Ez vonatkozik az állatokra is. A vadon élők kevesek erre, és nehezen levadászhatók. Ha pedig 1-et megölnek, az már nem szaporodik, és hamar el is fogy. ( És nem csak 1 ember vadászik rájuk, hanem milliók….!) A haszonállatokra pedig a gazdájuk vigyáz. Viszont éhínséggel is számolni kell arra az időszakra is, és ez azt is magával hozza, hogy a gazdának be kell szolgáltatnia őket…! ( A természeti csapásokkal is számolni kell, amikor a termés nagy része tönkremegy. )

          Valamilyen úton-módon hozzájutnak a vízhez akik túl fognak élni, de biztosan lesz olyan is, aki szomjan hal majd.

          írod:
          “Ami meg az árulókat,besúgókat illeti,ellenük ésszel,megfelelő óvatossággal lehet valamelyest védekezni./Titkos jelek a homokban,HAL,stb./”

          “A francia reformátorok, akik vágytak arra, hogy országuk lépést tartson Németországgal és Svájccal, elhatározták, hogy az egész nemzetet felébresztő merész csapást mérnek Róma babonáira. Ezért egy éjszaka egész Franciaországban olyan plakátokat függesztettek ki, amelyek támadták a misét. E lelkes, de balga cselekedet azonban a reform előbbre vitele helyett bajba sodorta nemcsak a reform hirdetőit, hanem híveit is egész Franciaországban. Ez adta meg a katolikusoknak azt, amire régóta vágytak: ürügyet az eretnekek – mint a trón biztonságát és a nemzet békéjét veszélyeztető lázítók – kiirtásának követelésére. …..Azonnal intézkedett, hogy minden párizsi lutheránust letartóztassanak. Elfogtak egy szegény kézművest, a reformált vallás egyik követőjét, aki össze szokta hívni a hívőket a titkos összejövetelekre. Azonnali máglyahalállal fenyegetve megparancsolták neki, hogy vezesse el a pápai küldöttet a város minden protestánsának otthonába. Rémülten riadt vissza e becstelen feladattól, de annyira félt a lángoktól; hogy végül megadta magát, és testvéreinek árulója lett. Morfin, a királyi detektív az árulóval, a papok, a tömjénezők, a szerzetesek és a katonák kíséretében, az oltáriszentséget követve, lassan és csendesen haladt át a város utcáin. A felvonulás látszólag a “szentség ” tiszteletére történt, engesztelésként, amiért a protestálók megsértették a misét. E látványos felvonulás azonban halálos szándékot takart. Ha lutheránus háza elé értek, az áruló egy szót sem szólt, csak jelt adott….. ”

          Miután lesznek túlélők, ezért biztosan megadatik a módja annak, hogy túléljenek.

          írod:
          “Azt,hogy első számú,de nem az egyetlen célpontja a technikailag fejlett világ lesz,többek között éppen ezért gondolom.Persze,hogy ott tud a leggyorsabban,leghatásosabban előretörni ahol fejlett az infrastruktúra,nem ott,ahol ilyesmi még nyomokban sincs kiépülve.”

          Az, hogy ott fog fellépni, az igen. De mint mondtam már csak a lelkek megszerzése a cél. És bár AK-nak a hatalom kell, de a Sátán irányít…!
          írod:
          “Az üldözött szerencsétlenek nem a kitaposott 2 éves cipőiket fogják kecskére,hanem a vadmálnát sajtra,a vadtönkölyt birkahúsra cserélni Egymással.”

          Én inkább olyan “ősközösségi” állapotként tudom látni az akkori emberi együttműködést, nem pedig “cserekereskedelemként”. Hiszen ott a betegekről, és magatehetetlenekről is gondoskodni kell majd. Azokról, akik nem tudnak ilyesmivel szolgálni.

          írod:
          “6.A Makkabeusok könyve annyiban jelenthet gondot szerintem,amennyiben akadályozhat téged a Dánieli próféciák helyes,Biblikus értelmezésében,különös tekintettel az AK végidős háborúira.”

          Mi van akkor, ha nem én vagyok akadályozva azok megértésében…?! Egyébként rugalmas vagyok, és koránt sem hiszem, hogy minden igazság és titok tudója vagyok. Ezért nem is vések mindent kőbe magamban, hiszen én magam látom azt, hogy amiről mondjuk 3 hónapja meg voltam győződve, arról ma már más a látásom. Mert azóta olyan igeversekre ( vagy azok olyan magyarázatára) is felhívta a figyelmemet a Szent Lélek, amik eddig rejtve voltak előttem.
          Viszont azért jó ezekről beszélni, mert akármikor, akárki , akármilyen, eddig előtte ismeretlen elemet láthat meg, amely hasznára válhat.

          A 7-es ponthoz: igen, többek között én is ilyesmire is gondoltam. Szerintem ehhez is nagy kegyelem kell. ( Ezt én lelki kínzásnak tartom.) De látom, mindannyiunknak végig kellett ezeket a lehetőségeket is gondolnunk.

          (Tudod én pár héttel ezelőttig, azt gondoltam magamról, hogy mindenképpen kitartanék, bármilyen kínzásban. Azután az Úr, valahogyan lélekben nagyon élővé tette ezt a dolgot a számomra. Nem tudom elmagyarázni, biztosan érted. Olyan érzés, mintha holnap tényleg vinnének is a kínpadra valóban, és tudod, hogy ott kimondhatatlanul szörnyű, válogatott kínzások várnának rád… Már nem gondolok semmi ilyet magamról, csak Isten kegyelmében bízom, hogy adott esetben megtart a bukástól…. Erre gondoltam, amikor az önismeretről írtam ezzel kapcsolatban. )

          Isten áldjon.

        25. Igazad van kedves Legkisebb Atyafi!

          Valóban lehetnek túlélő keresztények az Úr visszajövetelekor! Megfeledkeztem a gyülekezeteknek írt levelekről, amelyekből a szöveg alapján gondolni lehet , hogy még lesznek, akik élve megérik az Úr 2. eljövetelét ( a A filadelfiai szellemű, lelkületű eklézsián kívül , mert annak adatott az elragadtatás ígérete, és azoknak, akik addig a Krisztusban haltak meg! …”..Mert kevés a hatalmad, s mégis megőrizted Igémet és nem tagadtad meg nevemet. ….Jel 3,10 Mert megőrizted állhatatosságom igéjét. Én is meg foglak őrizni téged, s [kimentelek] a megkísértés órájából, melynek el kell jönnie az egész lakott földre, hogy megkísértse a földön lakókat. Ők azok, akik méltókká tétetnek arra: Luk. 21,36 Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt! )
          ?
          Viszont ezek azok amik valóban úgy érthetőek, hogy lesznek, akik életben maradnak addig:

          Jel 2,24 Nektek azonban, a többi tiatirabelinek, mindazoknak, akiknél nincs ez a tanítás, akik nem ismerték meg a Sátán mélységeit, amint a szavuk jár, azt mondom: Nem vetek más terhet rátok. Csak épp, hogy abban, amit bírtok, jól megkapaszkodjatok, amíg megérkezem. Annak, aki győz és aki végig megőrzi tetteimet, fennhatóságot fogok adni a nemzeteken,
          A másik két gyülekezet győztesei is hasonló ígéretet kaptak.

          Most (hirtelen) még azt se tartom lehetetlennek, hogy ezek hústestben élnek itt majd a millennium alatt! (Eddig meggyőződésem volt, hogy megdicsőült testben lesznek itt a földön, mivel az első feltámadásban, csak a nagy nyomorúság mártírjairól van szó, mint olyanokról, akik feltámadnak. Jel 20,4 És láttam trónokat: helyet foglaltak rajtuk, és ítélő hatalmat kaptak azoknak a lelkei, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért; akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét a homlokukra és kezükre: ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. ( Továbbá ez a kegyelmi korszak is lezárul .Azt hiszem ezért is ( egyebek mellett) gondoltam úgy, hogy értelmetlen lenne az, ha keresztények túlélik azt a kort…! De ha így van, akkor már ez az igevers is más értelmet nyerhet : Mát. 25,19 Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök. És előjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon. Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. ..! Eddig ezt, kizárólag csak a mennyei jutalom osztásként láttam …!) Ezt még “forgatom” egy kicsit…!

          Isten áldjon!

        26. Kedves Ida
          Természetesen sok igazság van azokban,amiket írsz.
          Hálát adok az Úrnak a világosságért,amit kaptál és őszintén tisztellek,még ha van is néhány dolog amiben esetleg nem tudunk egyet érteni.
          Az igazán jó beszélgetést viszont köszönöm.
          2.A Jel.14.1. így szól pontosan:
          “És láttam:íme, a Bárány ott állt a Sion hegyén,és vele száznegyvennégyezren,akiknek a homlokára az ő neve/mármint Jézus neve szerintem/és Atyjának a neve volt felírva”
          Jel.14.3.
          “És új éneket énekelnek a trónus előtt…”
          Amint korábban is mondtam,a 144000 tényleg zsidó férfiakat jelent,ahogy idézted is a Jel.7.ből,de szerintem a fenti szöveg igazolja,hogy Jézus hívő, utolsó idős zsidó férfiakat.
          A Jel.14.3. viszont arról beszél,hogy ezek a férfiak ugyanazon trónus előtt énekelnek,mint a Gyülekezet.
          3.Én sem gondolom,hogy a “bespájzolók” főleg vendégszerető keresztyének lesznek,de nem zárom ki,hogy Isten bennük is munkálkodhat,és esetleg jobb útra térhetnek,persze akkor a sorsuk is a hívőkéhez hasonló lesz.
          4.Amit Rómáról írtál,azt többé-kevésbé én is így gondolom,kivéve talán,hogy a testi-lelki erőszaknak, a megfélemlítésnek,a megélhetéssel való zsarolásnak,az ígérgetett nyereségeknek nagyobb szerepe lesz az AK birodalmában,mint az eszmei,vallási megtévesztésnek.Az eszmei,vallási maszlagra inkább csak a még a lelkiismeretével bíbelődő kisebbségnek lesz valamelyest szüksége, aggályai félre tételéhez,a várható tömeges gyilkosságok,nyilvános kivégzések miatt.
          5.Ha az elragadtatás úgy történik,amint te gondolod,a NNY alattiak megtérésének azért még lehet értelme,pl.,hogy Hála Istennek akkor ők sem kárhoznak el,illetve,hogy az angyalok által hirdetett evangélium akkor ezek szerint mégsem lesz teljesen hiábavaló.Jel.14.6.-7.
          6.A Gedeoni kort tényleg nem lehet a NNY -al párhuzamba állítani,de valamelyest összehasonlítani szerintem igen.
          Azért egészen pontosan nem tudhatjuk,milyen lesz az a kor,ha megérjük.
          A kém-és egyéb technológiákról.
          Egyrészt az ezekről szóló sajtónyilvános szövegek jó része marketing-hanta,a potenciális vevőknek célzott,
          a zsíros üzlet reményében bedobott dumák,a fele sem igaz,másrészt minden technológiának meg vannak a maga korlátai:
          -Időjárási,domborzati-és terep viszonyok,szervíz igény
          -akik ma ilyen rendszereket fejlesztenek közülük is sokan “állhatnak át”/pl.hackerek/,akik besokalnak a folyamatos ellenőrzéstől,és mivel ők nálam lényegesen jobban ismerik az ilyen rendszereket,bénítani is hatékonyabban fogják tudni.
          -Az a rengeteg csapás,katasztrófa amely a Jel.könyve szerint Isten ítéletként be fog következni, földrengések, tálentum nagyságú jég/kb.44kg!/ az AK-i gépezet/pl.energiaellátás/működését is akadályozni fogja.
          Amit újabb hozzászólásodban az élelmiszer készletekkel kapcsolatban írtál,arra csak önmagam ismételhetem,nem millióknak a túlélését fogják szolgálni,lényegesen kevesebbét éhezve,szűkösen.
          Az árulókkal kapcsolatban szándékosan fogalmaztam így,lehet ellenük védekezni VALAMELYEST,mert én is tudom lesznek, akik besúgókká válnak,de olyanok világítanak akkor majd,akik inkább meghalnak,mintsem hogy ilyet tegyenek.
          A “cserekereskedelemről”
          Én is efféle “ősközösségi” cserére gondoltam.
          6.”Mi van akkor,ha nem én vagyok akadályozva azok megértésében?…”
          Hát ezen tényleg jót derültem.
          Aranyos,bájos,nőiesen pajkos voltál ezzel a finom élccel.És ezt őszintén mondom,nem csúfolódni akarok.
          Természetesen én is tévedhetek,sajnos többször is történik ez meg,mintsem hogy játszi könnyedséggel megtudnám azt magamnak bocsátani.
          Mivel a Makkabeusok könyvére hivatkoztál,amely apokrif irat,csak szerényen javasolni szerettem volna némi óvatosságot,remélem feleslegesen.
          Mivel ez alapján állítottad ,az AK háborúi már nagyobb részt beteljesedtek,kivéve az Armageddoni ütközetet, no a Dánieli próféciák,meg a Jel.17.18.fejezet más értelmezése miatt látjuk ezt eltérően.
          7.Tiszta szívemből örülök,és hálát adok Istennek,hogy ezzel a legutolsó,talán legszomorúbb témával kapcsolatban ilyen mélyen megérintett téged az Isten.
          Isten áldjon.

        27. Kedves Ida
          Az az egyik gond szerintem,hogy jó néhány a témánkhoz kapcsolódó igehely fordítása nem elég egyértelmű,ezen valószínűleg csak a perfekt héber és görög nyelvtudás lenne képes segíteni,bár én azt az elvet is igaznak látom,hogy a kétesen értelmezhető igékkel kapcsolatban az egyértelmű ige helyekre kell támaszkodni.
          Például említed a Jel.3.-at,a filadelfiai levelet,meg a Luk.21.36.-ot
          Az első ige a BT. fordításban azt mondja,megtartalak a kísértés órájában,a második,kimenekülhessetek mindazokból,vagyis ebben a megfogalmazásban inkább úgy értendő,mindezek között a NNY-i körülmények között megtart az Úr,és magához vesz,amikor visszajön.
          Amit az egyértelmű ige helyekkel kapcsolatban mondanék az a következő.
          Pálnak a Thesszalonikaikhoz írt levele egyértelműen állítja,az elragadtatás és az első feltámadás egy időben lesz,ráadásul először az első feltámadás, rögtön azután pedig az elváltozás és az Úrral való egyesülés.János szerintem a Jel 20.-ban nem azért nem beszél az elragadtatottakról,mert nem tud róluk,hanem mert nem akar,mert nem ez témája,mondanivalója,hanem a mártírok megkülönböztetett helyzete.Úgy ahogy arról Pál apostol is beszél az első,Jézus visszajövetele kori,jutalmazásról szóló ítélettel kapcsolatos tanításában./2.Kor.5./Aki fát,szénát,pozdorját épít arra az alapra,annak munkája megég,de maga megmenekül.Aki engedelmességet, odaadást, mártírhalált elnyeri Istentől jutalmát.
          Szerintem minden hívő,aki a nagy NNY után feltámad,vagy odaragadtatik az Úrhoz,megdicsőült testben lesz az Úr táborában a Milleneum idején,de a helyzetük a megjutalmazottság mértékében lesz különböző.
          Ami viszont a testben túlélő hívő zsidókat és világiakat illeti,én azt hiszem az ő sorsuk egyénileg dől el.
          Ha a Milleneum idején befogadják Jézust,ami szerintem akkor még lehetséges lesz,/Zak.12.10-14./ akkor a fehér trónustól,a második ítéletkor az örök életre mehetnek el,mindazokkal együtt,akik Jézus visszajöveteléig Jézust nem ismerve,róla nem hallva, de a szívükbe írt törvénynek megfelelően éltek és haltak meg,vagy személyes felelősségre,döntésre alkalmatlanok voltak,mint például az értelmi fogyatékosok, elvetélt magzatok,és az első feltámadáskor nem támadtak fel.
          A Máté 25.-öt pedig én így értem:
          Az első ítéletkor,az Ő visszajövetelekor hű szolgái bemennek az ő Uruk ünnepi lakomájába,az üdvösségbe,már a Milleneumkor, a hithagyók,akik meg szerintem lesznek,osztoznak a hitetlenek sorsában.
          Minden jót neked,Isten áldjon.

        28. Kedves LEGKISEBB ATYAFI!
          írod:
          2014/09/29 – 14:06
          “Hálát adok az Úrnak a világosságért,amit kaptál és őszintén tisztellek,még ha van is néhány dolog amiben esetleg nem tudunk egyet érteni.”

          Nem tudom, hogy miért kellene tisztelned engem, hiszen az a lényege a beszélgetésnek, hogy megvizsgáljuk az Ige fényében, amit a másik mond, és ami jó azt megtartsuk. (Hiszen akármelyikünknek is van valami felől világossága az nem tőlünk származik! Az meg elég kritikán aluli dolog lenne, ha valamiben a világosságot elutasítanánk csak azért, hogy “nekünk legyen igazunk”, és büszkeségből inkább a sötétséget választanánk, és magunknak kárt tennénk. A Szent Lélek hívta fel a figyelmemet arra az igeversre, amit idéztem, és az a minimum, hogy az ember ilyenkor “javít” a másik felé.)

          Igen, igazad van, a Jel.14.1 valóban így szól ez az igevers pontosan! (A totál Bibliából másoltam át, és nem figyeltem oda, hogy abban a fordításban ( most megnéztem van még olyan más is benne!) nem szerepel az “Ő neve”. Persze így utólag már én is emlékszem rá, hogy a nyomtatott Károliban benne van, de akkor , amikor másoltam “hittem neki”!) De én továbbra is úgy látom, hogy ők nem a gyülekezethez (menyasszonyhoz) tartoznak, ahogyan látásom szerint, a NNY mártír szentjei se, akik a Bárány menyegzőjére hivatalosok. Emezek más elhívásban vannak. Ami az (Jel 14,3 Új éneket énekeltek a trón, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer.) Igéből is látható szerintem. (A trónus nem mérvadó szerintem, mert Istennek 1 trónusa van ( mármint gondolom….), és “mindenki” az előtt áll.)

          Azzal én is maximálisan egyetértek, hogy sokan lesznek a NNy alatt, akik megtérnek, és ezek is üdvözülnek. És vagy mártírként , a menyegzői hivatalosok közé fognak tartozni, vagy esetleg a millenniumban tovább élni. De sokan lesznek azok is, akik csak ellenállók maradnak, és pogányként élik meg az Úr visszajövetelét. Izrael egyértelműen megtér (Zak. 12,10 A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsőszülött után. Zak. 12,11 Azon a napon nagy siralom lesz Jeruzsálemben, a milyen volt a hadadrimmoni siralom a Megiddo völgyében. És sír a föld: nemzetségek és nemzetségek külön; külön a Dávid házának nemzetsége, feleségeik is külön; külön a Nátán házának nemzetsége, és feleségeik is külön; Zak. 12,13 Külön a Lévi házának nemzetsége, és feleségeik is külön; külön a Sémei nemzetsége, feleségeik is külön. A többi nemzetségek mind; nemzetségek és nemzetségek külön, feleségeik is külön. Zak. 13,2 És lészen azon a napon, így szól a Seregeknek Ura: Kivesztem a bálványok neveit e földről, és emlegetni sem fogják többé; sőt a prófétákat és a fertelmes lelket is kiszaggatom e földről.
          ? ) , de szerintem kizárt, hogy legyenek olyanok, akik, miután nem titokban fog történni ( Lk 17,24 mert amint a cikázó villám az ég egyik szélétől a másikig villan, úgy jön el az Emberfia is azon a napon (az Ő napján)), hogy ne térnének meg! Hiszen az egész világ akkor fog szembesülni azzal a ténnyel, hogy igaz volt, amit a keresztények mondtak Jézus felől!

          “4.” Az eszmei , hitbéli megtévesztés akkori fontosságát ebből gondolom: Jel. 13,14 És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, a melyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, a ki fegyverrel megsebesíttetett vala, de megelevenedett. 2 Thess. 2,8 És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, … A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre. És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak; Hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.

          “5.” Remélhetőleg. Minden esetre, ahogyan látjuk, az evangélium hirdetve lesz, tehát az üdvösség ajtaja nem zárul be akkor se, és reméljük, hogy nagyon, nagyon sokan hisznek annak.

          “6.” Az Igéből, és az emberi történelmen végig nézve gondolom úgy (pl: …Hollandiában Károlynak nagyobb hatalma volt, és egyik üldöző rendeletet a másik után adta ki. ……………A Biblia olvasása, hallgatása és prédikálása, sőt a róla való beszélgetés is máglyahalált vont maga után. Azért is halálbüntetés járt, ha valaki titokban Istenhez imádkozott, vagy nem hajtott térdet a bálványok előtt, vagy zsoltárt énekelt. Még az is halál fia volt, aki megtagadta “tévelygését”. ), hogy még az eddigieknél is nehezebb idők jönnek akkor. De, persze ígéret van az idők megrövidítésére, hogy megmaradjanak azok, akiknek meg kell maradniuk! (
          írod:
          “Azért egészen pontosan nem tudhatjuk,milyen lesz az a kor,ha megérjük.”
          Ez igaz. De azért beszélünk róla, hogy alkalomadtán felismerjük.

          A technológiákkal kapcsolatosan én nem gondolom, hogy sokat lódítanak, inkább, hogy a jó részüket még el is titkolják. Viszont abban is igazság van, amit te írsz. Csak én leginkább a szellemi háttérrel (hatalommal) foglalkozom. Persze akkor is Isten kezében, és hatalmában van minden, még ha nagyobb teret is kap majd Sátán! Viszont érdemes minden eshetőséggel számolni, és felkészítenie magát az embernek.
          írod:
          “Amit újabb hozzászólásodban az élelmiszer készletekkel kapcsolatban írtál,arra csak önmagam ismételhetem,nem millióknak a túlélését fogják szolgálni,lényegesen kevesebbét éhezve,szűkösen.”

          Azért én ennél “optimistább” vagyok. 3 és fél évig fog tartani, és azért az elején még sokan lesznek , Legalábbis a Jelenések könyve, megszámlálhatatlan sokaságról beszél ( akik a NNy-ból jöttek) , és ezek “csak” azok, akik mártírhalált szenvednek! Azokat se az első nap fogják mindet megölni. Addig meg nekik is enni , inni kell. Szerintem folyamatos létszám csökkenésre kell számítani.

          írod:
          “Az árulókkal kapcsolatban szándékosan fogalmaztam így,lehet ellenük védekezni VALAMELYEST,mert én is tudom lesznek, akik besúgókká válnak,de olyanok világítanak akkor majd,akik inkább meghalnak,mintsem hogy ilyet tegyenek.”

          Igen. Én meg csak azért írtam azt, amit írtam, hogy rávilágítsak, hogy azért nem lesz könnyű túlélni, mert nem csak kémek fognak beépülni, hanem lesznek, akik megrettennek, és úgy válnak árulókká. És nem biztos, hogy emberi trükkökkel azok kivédhetők lesznek. De természetesen az akkor élőknek is az a feladata, hogy az Urat megdicsőítsék. Akár élnek, akár halnak….!
          írod:
          6.?Mi van akkor,ha nem én vagyok akadályozva azok megértésében???
          “Hát ezen tényleg jót derültem.
          Aranyos,bájos,nőiesen pajkos voltál ezzel a finom élccel.És ezt őszintén mondom,nem csúfolódni akarok.”

          Nem ez volt a célom, és igazából nem élc volt. Szerintem mindannyiunknak fenn kell tartanunk a magunk tévedhetőségének a tudatát! Én is sokáig azt tartottam igaz magyarázatnak, amit ti is ( és sokan mások is) mondotok, és én is védtem annak “igazságát”. Nem is értettem, hogy aki nem “úgy” látja, azon próféciák értelmét, az hogy hogy nem “látja”?! Azután a “vitában” volt egy hozzászólás ( más blogon), ami felhívta a figyelmemet arra a látásra, amelyet még anno, amikor először olvastam, én is úgy láttam, csak azután, olvasva más azzal kapcsolatos tanításokat, elvetettem az “enyémet”. És neki álltam újra, több fordítás alapján, és összevetve a vonatkozó egyéb igékkel, és azt láttam, hogy mégis csak az volt a jó, amit először “gondoltam”. A Makkabeusokat csak néhány hónapja kezdtem el olvasni. Viszont az, csak megerősítette azt. (Az Ige pedig a Makkabeusok könyvét erősítette meg, mint megbízható forrást. )
          írod:
          “Mivel a Makkabeusok könyvére hivatkoztál,amely apokrif irat,csak szerényen javasolni szerettem volna némi óvatosságot,remélem feleslegesen.”

          Igen, én is mindent megvizsgálok a Biblia fényében.( És nem is ajánlanék olyasmit, ami eltér az abban kijelentett igazságoktól.) De nem a Makkabeusok könyve miatt látom, most másként azokat a háborúkat, hanem az igeversek, és a történelmi tények miatt. A M könyve, csak megerősített benne.

          Isten áldjon.

        29. Kedves Ida
          Én is azt mondtam,az Úrnak adok hálát az ajándékba kapott világosságodért,nem neked,mivel ez az ajándék másoknak is öröm lehet,nem csak annak,aki kapja,és mint ilyen,Isten szeretetének és jóságának jele szerintem.
          Másrészt szerintem magától értetődő,hogy keresztyénként elsősorban Istennek tartozunk azzal,hogy tiszteljük és szeressük embertársainkat és főleg testvéreinket az Úrban.
          Mivel volt bennem némi kétség afelől,valóban érzékeled-e részemről a minden felebarátunknak és atyánkfiának kijáró emberi tiszteletet,ezért említettem meg ezt.Ha ez téged zavart,vagy a terhedre volt, azt sajnálom.
          Azzal nem tudok egyetérteni,hogy Jézus visszajövetelekor mindenki meg fog térni.
          Kemény szívű megátalkodottak még jó ideig lesznek ebben a világban,szerintem ezt több ige is megerősíti, pl.Ézs.65.20.
          A megtévesztés fontos ,de talán nem a legfontosabb,a legfontosabb talán a puszta élet megtartása miatti félelem lesz szerintem,a megtévesztés nekem úgy tűnik többnyire a lelkiismeret elhallgattatására kell majd.
          De lehet ,hogy tévedek.
          Minden jót neked,Isten áldjon.

        30. Kedves Legkisebb Atyafi!

          Olyan testvérek, tanítók által jött be az elő elragadtatás tana, akik elvileg, általuk olvasott, eredeti szövegek alapján bizonyítani tudják, hogy annak idején a Thessalonikai keresztények, a Thessalonikában, az időben kitört, nagyon kegyetlen üldözések miatt ( amit, az utolsó idők , utolsó jelének vettek) , azt gondolták, hogy az apostolok által tanított elragadtatás ( a felhőkig, és mindig Krisztussal leszünk…) már megtörtént , de ők lemaradtak róla, és itt maradtak. És , hogy most a nagy nyomorúságban vannak, és már csak az Úr napja fog elkövetkezni. Ami miatt kétségbe estek. És azt mondják, hogy a 2 Thess. 2 -ben, Pál apostol megnyugtatásuk képen írta le nekik, hogy az Úr napja miként fog eljönni, és milyen események fogják azt megelőzni. Tehát, hogy addig az Úr napja nem jön el, amíg….! És amint tudjátok, a Bűn embere se léphet fel, amíg…!
          (Ahogyan a többi apostoli levél is valamilyen válaszként született, egy aktuálisan felmerült problémára.)
          Persze, ha csak a kanonizált Biblia azon verseit vesszük alapul, akkor valóban olyan kép ábrázolódik ki, amit te is írsz, hogy az Úr napján történik meg az elragadtatás is, és az első feltámadás is. Mert ugye, az Ige szerint, a levegő égben kell találkoznunk Jézussal, még mielőtt a lábát az olajfák hegyére vetné…! ). ( De hagy maga után “elvarratlan szálakat”, kérdéseket ( a Biblia egyéb igeversei által) , amelyek ezzel a tanítással, világosabbá válnak.) Én azt az embert, akitől én ezt olvastam, igazán hitelesnek tartom. És mint az Úr mártírjáról, nem gondolnám, hogy valótlant merne állítani. Azért is tartom rossznak, hogy nálunk az apokrifok, illetve nem kanonizált levelek olvasását az ördögtől valónak tartják, mert így megfosztják a népet ( és önmagukat is) attól, hogy esetlegesen pontosabb látásra juthassanak egyes igehelyekkel, vagy eseményekkel, próféciákkal kapcsolatban. Én azokat segédanyagnak tartom, a pontosabb kép láthatósága érdekében. ( És akkor arról ne is beszéljünk, hogy mennyi hasznos írást rejthet még a Vatikán levéltára, ill esetlegesen más helyek. ) ( Persze abból indulok ki, hogy Isten minden gyermekében ott van a Szent Lélek, aki azt is világossá teszi az Ige fényében, hogy mi az, amit vessünk el, és mi az, amit tartsunk meg. )

          írod:
          “Én is azt mondtam,az Úrnak adok hálát az ajándékba kapott világosságodért,nem neked,…”

          Igen, köszönöm! Én csak azért tiltakoztam, mert azt gondoltam, hogy azért írtad, hogy tisztelsz engem, mert meglepett, hogy elismertem , hogy neked van igazad. Hogy, a te látásod a jó a témával kapcsolatban. És, csak azt akartam vele mondani, hogy az a mi érdekünk is, hogy világosságban járjunk, és azért nem igazán jár tisztelet. Természetesen én se akartalak megbántani, vagy kisebbíteni az érdemeidet, az ügyben tett fáradozásaidat.

          írod:
          “Mivel volt bennem némi kétség afelől,valóban érzékeled-e részemről a minden felebarátunknak és atyánkfiának kijáró emberi tiszteletet,ezért említettem meg ezt.”

          Meg se fordult a fejemben, hogy másképpen van. Nem szoktam ilyeneket gondolni másokról, de főképp keresztényekről nem. És a stílus se adott okot arra, hogy kételkedjek ebben! És természetesen nem bántottál meg vele.

          írod:
          “Azzal nem tudok egyetérteni,hogy Jézus visszajövetelekor mindenki meg fog térni.
          Kemény szívű megátalkodottak még jó ideig lesznek ebben a világban,szerintem ezt több ige is megerősíti, pl.Ézs.65.20.”

          Lehet, hogy én látom rosszul, de én úgy gondolom , hogy azok, akik megmaradnak, nem véletlenszerűen fognak megmaradni. ( Ahogyan szerintem, mi se véletlenek folytán vagyunk itt, ebben a korban, ebben az országban,…stb.) Izrael népéből is csak azok, akik méltók lesznek a millenniumra. Zak. 13,8 És lészen az egész földön, így szól az Úr: a két rész kivágattatik azon és meghal, de a harmadik megmarad rajta. Zak. 13,9 És beviszem a harmadrészt a tűzbe, és megtisztítom őket, a mint tisztítják az ezüstöt és megpróbálom őket, a mint próbálják az aranyat; ő segítségül hívja az én nevemet és én felelni fogok néki; ezt mondom: Népem ő! Ő pedig ezt mondja: Az Úr az én Istenem!
          És én szerintem, azok a csapások is, és nyomorúságok is, megteszik a magukét. Azután meg, AK uralkodása a féktelen erőszak ideje is lesz. Vagyis szerintem, amikor megjelenik a valódi Krisztus, akkor az életben maradt emberek örömmel fogják fogadni. ( Persze, lehet, hogy neked van igazad, és lesznek olyanok, akik még ekkor se térnek meg, de én azt gondolom, hogy az akkor élők igen. A következő generációknál már inkább kétségeim vannak. ) Persze ahogyan te is írod, a bűn még itt lesz az emberekben, és nem véletlenül kell “vasvesszővel” legeltetni majd a népeket. Továbbá, még azt is gondolom, hogy az, hogy Sátán, és ördögei, démonai megkötöztetnek, sokat fog segíteni azon embereknek a döntésben. ( Persze ettől függetlenül, még lehet, hogy te látod jól, és még akkor se fog mindenki megtérni.)
          írod:
          “A megtévesztés fontos ,de talán nem a legfontosabb,a legfontosabb talán a puszta élet megtartása miatti félelem lesz szerintem,a megtévesztés nekem úgy tűnik többnyire a lelkiismeret elhallgattatására kell majd.”

          Én azért gondolom a legfontosabb dolognak, mert az Ige azt írja, hogy a megtévesztés ( elhitetés) miatt fogják sokan felvenni a pecsétet. (És tudjuk, hogy azok milyen ítéletben részesülnek…!) …Jel. 13,12 …és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat,… Jel. 13,14 És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel….Jel. 13,15 …és azt mívelje, hogy mindazok, a kik nem imádják a fenevad képét, megölessenek,
          Nekem ebből itt inkább, az jön le, hogy az emberek, valódi imádatból fogják felvenni a fenevad jelét, amely imádat, az elhitetés miatt lesz. Ha jól gondolom, a pecsét gazdasági vonzata már csak később jön, amikor azokat már meggyőzték.
          Persze azt tudjuk, hogy az emberek a későbbiekben elhalnak majd a félelemtől is.

          Isten áldjon.

        31. Kedves Legkisebb Atyafi!

          Rátérve arra, hogy nekem mi a látásom ezzel kapcsolatosan ( bocs, hogy csak most, de szeretem átgondolni a témát, mielőtt leírom):
          LEGKISEBB ATYAFI
          2014/09/29 – 15:57

          Szóval ,( miután én továbbra is látom az elragadtatás az Igében), és a Jelenések könyvében sincsen szó arról, hogy a NNY mártírjain kívül mások , a túlélő keresztények is “elváltoznának testben”, és elragadtatnának az Úr elé.( És én, miután figyelmeztetve is vagyunk arra, hogy az abban a prófétai könyvben leírtakhoz ,se ne tegyünk, se el ne vegyünk belőle, ezért a “hozzágondolást” ( “János szerintem a Jel 20.-ban nem azért nem beszél az elragadtatottakról,mert nem tud róluk,hanem mert nem akar,mert nem ez témája,mondanivalója,hanem a mártírok megkülönböztetett helyzete.”) nem tartom jó ötletnek. )
          Bár eddig én is azért írtam, hogy nem valószínű, hogy élő keresztények lesznek az Úr 2. visszajövetelének idején, mert értelmetlennek tartottam azt, azért is, mert azt gondoltam, hogyha , csak azok támadnak fel, akik a NNY mártírjai lesznek, és akkor nem lesz az Ige szerint, élők “más testben való megelevenedése”, meg ez a korszak is befejeződik, hogy akkor nyilvánvalóan az a logikus, hogy mindenki előbb-utóbb mártír lesz, és a millenniumban már nem lesznek ennek a kornak, ebből a szövetségből származó túlélők (. A beszélgetésünk okán , hogy eszembe juttatta a Szent Lélek azokat az igeverseket, amelyekről megfeledkeztem, és egyéb igeversek átgondolásával is, már inkább ezt látom megfelelőbbnek:
          Most úgy látom, hogy a következő lesz: elragadtatnak a gyülekezet szentjei ( a Krisztusban elhunytakkal együtt), és megítéltetnek. Ki-ki ítélet szerint, azt a jutalmat kapja, ami a Jelenések könyvében a győzteseknek ígértetett. Illetve nem kap jutalmat, csak megmenekül, ha az az ítélet. (A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, a mely az Isten paradicsomának közepette van. , A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskén új írott nevet, a melyet senki nem tud, csak az, a ki kapja. , Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját. , fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jő; és felírom ő reá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, a mely az égből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet. ,)
          Azután a nagy nyomorúság mártírjai feltámadnak, és ítélet szerinti jutalmukat veszik: …és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig….
          Szerintem , még ezek az ígéretek is ide tartozhatnaknak( illetve ezek azok, amelyek a NNY-beli mártíroknak szólnak):
          “.. megadom annak, hogy az én királyiszékembe űljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében. és a ki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon; , ….És uralkodik rajtuk vasvesszővel, mint a fazekas edényei széttöretnek; a miképen én is vettem az én Atyámtól: ,És adom annak a hajnalcsillagot.

          Az életben maradottakról meg azt gondolom most már, hogy tovább élnek a millenniumban ( “…a szelídek öröklik a földet…” ( erről eddig azt gondoltam, hogy az utolsó ítélet utáni új ég, és új föld idejében lesz csak, de már inkább ezt látom valószínűnek. ) ) , és ők akkor kapják a ” jól vagyon hű szolgám” alapján azokat a “pozíciókat” , amikre az itteni munkájukkal majd rászolgálnak ( ezért bízzák ezután a méltókat többre). ( Persze, lehet, hogy csak élnek tovább, és ez az igevers nem erre vonatkozik. Viszont megelevenedni, és átváltozni, illetve elragadtatni, csak a Krisztusban lévők fognak, akik valóban méltókká tétettek ( és nekik meg az az ígéret, hogy ha a jutalmat esetleg el is bukták, de attól még az üdvösségük megmarad… 2.Kor.5 ) És itt árulókról, és hitehagyottakról nincs szó . Mát. 25,31 Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.
          És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.
          Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.
          ? ), és ezért hezitálok, hogy ilyen szempontból lenne-e ebben az esetben értelme?! Továbbá a példabeszédben is arról van szó, hogy “eljön a gazda, illetve az ő Ura, és amikor eljön, akkor számot adat…!” És a rest szolgát kivetik, a külső sötétségre, miután elvették tőle a tálentumát, gíráját, stb…! ( Hát, majd a Szent Lélek javítja az Ige alapján, amit nem jól gondolok….!)

          írod:
          “János szerintem a Jel 20.-ban nem azért nem beszél az elragadtatottakról,mert nem tud róluk,hanem mert nem akar,mert nem ez témája,mondanivalója,hanem a mártírok megkülönböztetett helyzete.”
          Ehhez még hozzátenném, hogy én továbbra is feltétlenül azt gondolom/tartom, és meg vagyok győződve róla, , hogy a próféták, illetve az apostolok, és mindenki, akinek szerepe volt a Szentírás létrejöttében, azok a Szent Lélek sugalmazására, és felügyeletével írtak le mindent, amit leírtak. És nem volt olyan szerepük benne, hogy szabadon használhattak szavakat, kifejezéseket, és csak úgy körül írhatták volna a “benyomásaikat”. ( Jézus is ezen Igék alapján harcolt a Sátánnal, és mi is ezek alapján tudunk ellene állani. Tehát abban minden szónak , betűnek fontossága van. És ezzel a Sátán is tisztában van, ezért is akarja folyamatosan Isten beszédét az emberek előtt, illetve a már Krisztusban hívők szívében, vagy megsemmisíteni, vagy hiteltelenné tenni! Ezért is van mostanában az a sok “tanítás”, ami arra viszi el az embereket, hogy a Bibliát , csak mint “erkölcsi tanítást”, vagy olyat, mint “ami Isten beszédét is tartalmazza (de nem csak azt…!)”, vagy egyszerű, összegyűjtött, emberek által manipulált írások egységének tartsák. A Szent Lélek önmagunkban bizonyságot tesz róla, hogy a Biblia az Isten beszéde! De, ha hagyja valaki magát ebben megingatni, az elveszíti az “ige kardját” ( hit nélkül azt se tudja az ember használni), és legyőzetik. ( Bocs, ezt lehet, hogy nem miattad írtam le, de le kellett írnom valamiért!)

          írod:
          “Ha a Milleneum idején befogadják Jézust,ami szerintem akkor még lehetséges lesz,/Zak.12.10-14./ akkor a fehér trónustól,a második ítéletkor az örök életre mehetnek el….”

          Igazából, ahogyan már (úgy emlékszem) beszéltünk róla ( és mondtad is, hogy tisztában vagy vele te is) , mindenki Jézus áldozata alapján üdvözül. Ha ismerte, és az Övé volt, akkor úgy, ha nem ismerte, de a “jót”cselekedte lelkiismerete szerint , akkor úgy ( a megváltást kiterjesztette azokra is, visszamenőlegesen, jelen valóan, és előremutatóan is ( mármint a millennium idejére is). Bár abban az időben , már Izrael lesz a “minta”, és a Isten Lelkének a hordozója. Mármint rajtuk keresztül dicsőíti meg magát Isten. ( Persze itt lesz a feltámadott szent nép is.) A népek “élete” , nekem az Ige alapján úgy tűnik, hogy továbbra is önkéntes alapon fognak az emberek dönteni ( de már nem látom, hogy ilyen jellegű kapcsolat létrejönne Krisztus, és ő közöttük, mint ami most a gyülekezet korában van nekünk. Nekik más az elhívásuk, ahogyan ennek a kornak is meg vannak a Krisztussal való összekapcsolódásnak a választottai. ). ( Tudjuk, hogy akik nem mennek fel Jeruzsálembe áldozni, (Zak. 14,16 És lészen, hogy a kik megmaradnak mindama népek közül, a melyek Jeruzsálem ellen jőnek: esztendőről esztendőre mind felmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának, és megünnepeljék a sátorok ünnepét. És lészen, hogy a ki nem megy fel e föld nemzetségei közül Jeruzsálembe, hogy hódoljon a királynak, a Seregek Urának: nem lészen azokra eső. És ha nem megy fel, vagy nem jön fel az égyiptomi nemzetség, ő rájok sem lészen; de lészen az a csapás, a melylyel megcsapkodja az Úr a népeket, a kik nem mennek fel a sátorok ünnepét megünnepelni. Ez lészen Égyiptomnak büntetése, és mindama népek büntetése, a kik nem mennek fel a sátorok ünnepét megünnepelni. Azon a napon a lovak csengettyűin is ez lesz: Az Úrnak szenteltetett. És a fazekak az Úrnak házában olyanokká lesznek, mint az oltár előtt való medenczék. És Jeruzsálemben és Júdában minden fazék a Seregek Urának szenteltetik, és eljőnek mind, a kik áldozni akarnak, és választanak közülök és főznek azokban; és nem lészen többé Kananeus a Seregek Urának házában e napon. ), és ünnepelni, azok büntetést szenvednek. Vagyis ott se lesz mindenki elégedett. ( És, bár én azt mondtam, hogy elég valószínűtlen, hogy valaki ne térne meg, ha látják, hogy Jézus a Krisztus. De igazad van, valóban más a “megtérés”, ami akkor csak Izraelnek adatik már , ahogyan én látom, és más az, hogy elhiszik, hogy tényleg Jézus volt a Krisztus! (Valóban valószínű, hogy akkor már, aki addig elhalasztotta a kegyelem idején a megtérést, az már akkor nem teheti meg a pogányok közül. )
          Továbbá azzal még nem is vagyok teljesen tisztában, hogy azokkal a “megpecsételtekkel” mi lesz ekkor, akik túlélik azt az időt. Mát. 25,41 Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.
          Hogy ez, most azonnali halált jelent-e szó szerint, vagy csak megtörténik az ítélet hirdetés, de tovább élnek ” a halálsoron”, amíg meg nem halnak?!
          (Persze, ha az elragadtatás elmaradna, akkor némiképp változik a dolog!)

          (A leveleddel kapcsolatosan, amelyben a “tiszteletedről” biztosítottál, még szeretném elmondani, hogy “leesett” végre. Erre csak azt mondanám, hogy bár kedves vagy, és tudom, hogy csak a testvéri szeretetedet akartad kifejezni felém, de az a látásom, hogy nem helyes, ha a szeretetnél többet teszünk egymással ( senkivel). Abban minden benne van, amivel tartozunk egymásnak, viszont az Úr dicsőségéből nem jó se adnunk, se elvennünk semmit. Mi csak a “szamár” vagyunk, amely hátán az Úr Jeruzsálembe vonult, és nem is jó az, ha ennél többet gondolunk magunkról, illetve egymásról. Persze nem kioktatásképen mondom ezt természetesen, csak azért, hogy mindent Istennek adjunk, ami neki jár!)

          Isten áldjon.

        32. Kedves Ida
          1.Említesz “elvarratlan szálakat” jelentő igéket.
          Melyek ezek szerinted és hogyan érted őket?
          2.Nem tartom eleve ördögtől valónak az apokrifok,stb. olvasását,csak szükségeltetik hozzájuk némi óvatosság és érettség,lásd pl. Tóbiás könyvét,amelyben varázslás és okkultizmus is akad.
          3.Örülök és köszönöm,hogy tisztázhattuk ezt a félre értést a hála és tisztelet körül.
          4.Szerintem is a teljes életben maradt Izrael, és a megmenekült pogányok többsége meg fog térni,erre sok szép ígéret van a Szentírásban,de szerintem akadhatnak majd kivételek.
          “Az Úr félelme lesz a gyönyörűsége.Nem a látszat után ítél,és nem hallomás után dönt,hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében,és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában.
          Megveri a földet szájának botjával,ajka leheletével megöli a bűnöst.”Ézs.11.3.-4.
          +Ézs.60.12.,Mik.7.-8.,Zak.14.17.-18.
          5.A megtévesztés témakörével kapcsolatban azt hiszem igazad van.Újra olvastam a Luk.21,.25.-26.-ot,és a Jel.13.-at.
          Valószínűleg nagyobbrészt a saját némileg gyermeteg jóhiszeműségem,és az eddigi élettapasztalataim miatt úgy véltem,az emberek többsége nem lehet annyira vak és egyszerű,hogy kényszer és megfélemlítés nélkül bekajálja az AK dolgait.Úgy tűnik tévedtem,ahogy megjelenik azonnal csodálni,imádni fogják,és a bélyeg tényleg csak utána jön.
          Minden jót neked,Isten áldjon.

        33. Kedves Ida
          Ami az igét illeti.
          Sem elvenni,sem hozzágondolni a Jel.könyvéből-hez nem állt,áll szándékomban,mindössze a valódi üzenetét szeretném megérteni, ezért mondtam azt,hogy ha valamiről egy bibliai szerző nem beszél,szerintem az még nem feltétlenül csak azt jelentheti ,hogy a szerző arról a dologról,amiről nem beszél, akkor arról egészen biztosan nem is tud,hanem esetleg más ok is állhat a hallgatása mögött.
          Lásd Pál apostol kibeszélhetetlen mennyei látomásait.
          Másrészt amiket a feltámadásokkal,elváltozásokkal és hasonlókkal összefüggésben leírtál,azok nekem elég követhetetlennek és rendszertelennek tűnnek,amik szerintem nem vallanak az Úrra.
          Több kérdést is felvetnek,csak egyet tennék fel.
          Te gyakorlatilag 3 feltámadásról beszélsz,de pl. a Jel.20. egyértelműen csak kettőről beszél,és úgy mint elsőről és másodikról,nem többről.
          Ez azért szerintem egy elég komoly ellentmondás.
          A tiszteletről.
          Nagyon nem szeretnék szavakon lovagolni,szerintem nincs is ilyesminek semmi értelme,de a biblia is beszél az embereknek adott helyes emberi tiszteletről,vagy ha így neked jobban tetszik megbecsülésről,ami a szeretet kezdete vagy része,kinek,hogyan tetszik.
          Először is pl.annak okán,amiről a Péld.könyve ír,az Isten képére teremtetettségből fakadó tiszteletről, megbecsülésről,aztán a Törvény a szülőknek járó tiszteletről,stb. mindarról ami nem vallásos tisztelet tanúsítása egy halandónak Isten helyett,hanem valódi emberi tisztelet,megbecsülés és szeretet.
          Isten áldjon.

        34. Kedves Legkisebb Atyafi!

          Amit a szeretetről, és tiszteletről írtál, azzal természetesen egyetértek. Én is a szeretet igei megfogalmazására gondoltam, amiben minden benne van, amivel tartozunk mindenki felé. Én speciálisan arra értettem amit mondtam, hogy amiért Istennek jár a dicsőség, azt kizárólag neki adjuk, és el se vehetünk abból semmit magunknak ( ahogyan az Ige mondja, “…mid van, amit nem úgy kaptál….”?!)
          Továbbá én azt gondolom, hogy Isten annyival nemesebb nálunk, hogy nincsenek neki “kedvencei” az emberek között. ( Ha esetleg mégis lenne, azt abból tudhatjuk meg, hogy eléggé megfenyített, illetve fenyít-e bennünket.Jel. 3,19 A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg. ) Én úgy látom, hogy részéről nem a különleges szeretet jele az, ha világosságunk van. Igazából alig várja, hogy megoszthassa magát velünk, ebből a szempontból is. Persze ahhoz, hogy nagyobb legyen bennünk az ismeret ( vagy bármi más), az emberi okoskodásainkat el kell vetnünk, és teljesen a Szent Lélekre kell hagyatkoznunk, Aki elvezethet bennünket az ismeretre, és minden igazságra is.
          De szerintem ebben is egyetértünk.

          Nem kifejezetten rád értettem azt, hogy “ördögtől valónak” gondolják nálunk az apokrifokat. Természetes, hogy mindent, azokat is az Ige alapján kell megítélni, és ami jó, azt megtartani, ami nem azt elvetni.

          Nem gondolom, hogy gyermekdedségből, vagy vakságból nem gondoltad a hitetés fontosságát, hanem azért, mert a hitetés már igen erősen folyt/folyik ( már az apostolok korában is jelen volt, minden nemzedéknél. ( Sátánnak akkor se volt más célja, mint most. Mármint, hogy őt imádják.) Csak most, a végén tartunk a korszaknak, és az utolsó felvonás ( finálé) következik, amiért is az, nagyságrendekkel nagyobb már, mint eddig. És, mint láthatjuk az Igéből, még a választottakat is megtévesztené, ha lehetne…! És azt is tudjuk, hogy azokat se azért nem fogja tudni megtéveszteni, mert azok annyira szuper okosak, hanem, mert Isten hatalma őrzi őket. Szerintem ez a tény, meg is kell, hogy szüntessen bennünk minden önbizalmat, és le is rombol minden, az esetlegesen a magunk erejébe, vagy esetleges “nagyszerűségébe” vetett hitet, és az Isten által készített menedékbe, Krisztusba kell tökéletesen vonulnunk.
          Ahhoz , amit a megtévesztéssel kapcsolatosan írtál, még hozzátennem (amit lehet, hogy már említettem), hogy azt se szabad kihagyni a “képből”, hogy: 2Thessz 2,11 Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak,
          Ezért is írtam, hogy nem szabad lebecsülnünk azt, mert eszerint az igevers szerint, Isten le is veszi a kezét azokról ( illetve más fordításban, egyenesen Ő küldi a tévelygést :2 Thess. 2,11 És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak; ), akik nem fogadják el az igazságot. ( Persze ennek az igeversnek is van, más oldalról való jelentése is, de itt most az erre a helyzetre vonatkozót emeltem ki.)

          A pogányok megtérését én magamban már “töröltem”, mint lehetőséget az Úr visszajövetelekor. Inkább csak azt gondolom , hogy azért fognak bánkódni, mert rájönnek, hogy lejárt a kegyelem ideje ( ami a pogányok ezen korszak üdvösségébe való bemenetelét illeti), és ők nem használták ki. ( Erre az igeversre is gondolván: Mát. 25,31 Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe.
          És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. ….) Itt már ítélet tartatik felettük, és ezzel logikailag az is “kilőve”, hogy esetlegesen megtértek volna, amikor látták, hogy Jézus a Krisztus….! (Hiszen akkor senki nem menne az örök tűzre, ha megtérhettek volna…! Számomra az volt elképzelhetetlen, hogy esetleg nem térnek meg, ha látják, hogy mégiscsak Jézus a Krisztus, de arra nem gondoltam, hogy azt akkor már nem tehetik meg…! Ahogyan anno Ézsau is sírt az elvesztett áldás miatt, de már nem tudott bűnbánatot tartani, megtérni.)

          Arra se gondoltam, hogy hozzátenni, illetve elvenni akartál a Jelenések könyvében leírtakhoz, csak azért idéztem a mondatodat, hogy tudd, hogy amikor írtam, miről beszélek, mire válaszolok, és jelezni, hogy az, ha mi hozzágondolunk valamit, ami ott nem szerepel, akkor az azt jelzi, hogy azt tesszük. ( Nem megsérteni akartalak, ill szeretném, ha ilyen gondolat fel se merülne benned. ) Ami szerintem, mindannyiunkkal megesik, illetve megeshet. Legalábbis a saját példámat látva gondolom, hogy bevetjük olykor az emberi értelmet is a szellemi dolgok értelmezésébe.
          Viszont én, ahogyan írtam is, biztos vagyok benne, hogy a próféciáknál is (!) minden ott van, aminek ott kell lennie. És csak(!) az van ott, aminek ott kell lennie. Ha nem így lenne, akkor képtelenek lennénk azokat megérteni ( még a Szent Lélek megvilágosítása által se) , hiszen akkor mindannyian azt gondolhatnánk még hozzá, amit akarunk, és soha nem jöhetnénk rá, ha tévedtünk valamiben. Mert az Ige , Isten beszéde az, amely által korrigálhatunk (mindenben, nem csak a próféciák értésében) is, ha valamit nem jól látunk, ezért annak megbízhatónak kell lennie. Olyannak, amelyre építhetünk. Ha nem lenne az mindenben, akkor az ítélet se lehetne igazságos majdan, mert azt mondhatnánk, hogy “…sajnálom Isten, de én azt nem úgy értettem, ahogyan Te gondoltad…! Írattad volna le úgy, hogy az egyértelmű legyen, és ne lehessen félremagyarázni….!” Úgy íratta le!
          És Pál látomásai itt nem jó példa, mert azok személyes használatra voltak. Viszont, amit nem volt szabad Jánosnak leírni ( a 7 mennydörgés hangja beszédeit Jel. 10,4 És mikor a hét mennydörgés megszólaltatta az ő szavát, le akarám írni; és az égből szózatot hallék, a mely ezt mondá nékem: Pecsételd be, a miket a hét mennydörgés szóla, és azokat meg ne írd.), azt nem is írta le, mert szó szerint megtiltották neki!
          ?
          Isten áldjon.

        35. Kedves Ida
          1.A tiszteletről
          Én sem mondtam,gondoltam,hogy az ajándékba kapott világosság Isten “különleges” szeretetének a jele.
          A z ő általában vett szeretetének a jele az,hogy nem hagy minket a sötétségben,hanem megkönyörül rajtunk,és “…kézen fog s vezet világos utakon…”,hogy egy szép evangéliumi éneket idézzek.
          2.A gyermekes jóhiszeműségem alatt azt értettem,úgy véltem,az emberek többsége “magától” is lesz olyan értelmes és független,hogy legalább erkölcsileg átlát majd a szitán az AK.-val kapcsolatban,de tévedtem.
          Ez a várakozás részemről, szerintem valóban gyermekien naiv volt.
          3.A pogányok “megtérése”
          “Világosságodhoz népek jönnek,és királyok a rád ragyogó fényhez.”Ézs.60.3.
          4.Miről beszél az ige,és miről nem.
          Most akkor szerinted János apostol,a Jel.könyvének szerzője nem tudott arról a 3 db feltámadásról és a feltámadásról és elragadtatásról,amiben te hiszel a NNY előttre nézve,ha meg tudott miért nem beszélt róla a Jel.20.-ban?
          Nem válaszoltál a feltett kérdésre.A Jel.20.szerint csak két feltámadás lesz,az ELSŐ amikor a NNy mártírjai is feltámadnak szerintem,a MÁSODIK,vagy UTOLSÓ pedig a nagy fehér trón idején.A Jej,20.szövege kizár minden 0.,-1.,4.5. stb sorszámú feltámadásokat.Erre mit mondasz?
          Isten áldjon.

        36. Kedves Ida
          A Máté 25., a juhok és kecskék ítéletének magyarázata szerintem a következő:
          1.Jézus
          2.A kecskék.Kik ezek?Azok a nem hívők,akik a nagy nyomorúság idején nem segítettek Jézus legkisebb atyafiain,ezért a sorsuk az azonnali örök tűz.
          2.A juhok.Kik ők?Azok a nem hívők, akik könyörültek a NNy.-ban az üldözötteken,és öröklik testben a Milleneumot.
          3.A legkisebb atyafiak.És ők?Ők a NNY Jézusban hívő szentjei,mártírok és túlélők,az ÚrJézus legkisebb testvérei.Az ő hozzájuk való viszony lesz Jézus első ítéletének egyik alapja a pogányok felett,amikor visszajön.Szerintem.Isten áldjon.

        37. Kedves Ida
          A kecskék és a juhok is a NNY.-ot testben túlélő nem hívők lesznek szerintem,ha az előbb esetleg félre érthető lettem volna.Isten áldjon.

        38. Kedves Legkisebb Atyafi!

          Most akkor a másik téma.
          írod:
          “Másrészt amiket a feltámadásokkal,elváltozásokkal és hasonlókkal összefüggésben leírtál,azok nekem elég követhetetlennek és rendszertelennek tűnnek,amik szerintem nem vallanak az Úrra.”

          Valójában nem azok, csak az én képességeim korlátozottak abban, hogy röviden, és mégis minden hivatkozást , amit fontosnak tartok az adott mondanivalóval kapcsolatosan, “egybeömlesztve” , és viszonylag mások által is követhetően tudjam leírni. ( Persze, azért én értem, és megpróbálom érthetőbben leírni.)

          Elragadtatás:
          Szóval: az Igéből mi, akik az elragadtatásban hiszünk, úgy látjuk (azt hiszem, valamennyien) ( a példázatokban), hogy az Úr először, mint vőlegény jön el ( titokban), az eljegyzett menyasszonyáért, akikért önmagát adta váltságul, és a Szent Lélek zálogát adta nekik. Itt kizárólag a “szüzek” ( Krisztus népe, a keresztények) azok, akik ezzel kapcsolatosan érdekelve vannak. ( Itt se a pogányok, se a zsidó nép nem érdekelt, mint ahogyan akkor lesz majd, amikor , mint Király jön el, és amikor ítélettel és jutalommal jön el .) Kizárólag ők várják a vőlegény megjelenését, hogy az Atya házában, ahol helyet készíteni ment el nekik ( ahogyan azt a zsidó hagyomány előírja a házasulandó férfiak számára). Ígérete van rá a hívőknek, hogy amikor elkészült vele, akkor visszajön, és magához veszi őket, hogy mindig Vele, és ott legyenek, ahol Ő van! Azt is tudjuk, hogy a vőlegény érkezése a legnagyobb (szellemi) sötétség órájában történik meg. Továbbá azt is, hogy a szüzek előtte “elszunnyadtak”, miután már régóta várták Őt vissza, és csak nem jött ( lehet, hogy már nem is hittek benne, hogy megtörténik az). De, amikor elhangzik a figyelmeztetés ( hallják, vagy esetleg látják a figyelt jelekből), felébrednek, és tisztogatni kezdik a lámpásaikat. ( Az okosak, még az elején be/megtöltekeztek Szent Lélekkel (tartalék olaj) , a másikak nem “vettek”, nem kértek. (Ján. 20,22 És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket: Csel. 19,2 Monda nékik: Vajjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hivőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek. Luk. 11,13Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, a kik tőle kérik. )
          Azoknak, akik azt nem tették, kevés volt az olajuk ( amivel világíthattak volna) az útra, hogy a menyegzős házig eltaláljanak, és ezért azután, mire “venni jártak”, és visszatértek, addigra azok, akik készen voltak, mert volt olajuk, bementek, és utánuk bezárták az ajtót. A menyegzőre már nem mehettek be. És ekkor van az, hogy “két asszony őröl a malomba”…, “és ketten lesznek egy ágyban”…, és stb. És ( a példázat összefüggéséből érteni lehet azt is, hogy azok mindketten “szüzek”, de egyik az okosak közé, a másik a balgák közé tartozik. Ezért hagyják ott az egyiket, amíg a másik felvétetik.

          Ezeket az igeverseket ugyancsak úgy értelmezzük, hogy az, hogy úgy lesz , mint Nóé, illetve Lót idejében, nem csak a világ akkori szellemi, erkölcsi, és fizikai állapotáról szól. Ahogyan én látom ( és, ahogyan gondolom mások is), mind kettő igaz volt Isten előtt, és mindkettőt ( ill velük a családjaikat) kihozta az Isten abból az ítéletből, amit azután ( a távozásuk után ( “…miután Nóé bement…, miután Lót kijött..” ) a világra, ill a városokra mért. ( Itt azért nem gondolhatunk arra, hogy ez kizárólag Krisztus megváltását jelenti ebben a példázatban, mert ezek az emberek már akkor igazak ( megváltottak) voltak Isten előtt, amikor még közöttük éltek. De azután, hogy már nem voltak megtalálhatók ott többé, már “elvétetett az az akadály” , ami Isten ítéletét még visszatartotta ( az igazak, akik miatt addig nem történt meg, amíg ott voltak.)
          Továbbá, ehhez jön még az az igevers, hogy: 1Thessz 4,15 Mert azt az Úr szavával mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és az Úr megjelenéséig megmaradunk, semmiképpen sem előzzük meg azokat, akik elaludtak,
          mert maga az Úr parancsszóval, főangyal szózatával, Isten kürtjével alászáll az égből. Először azok a halottak, [akik] a Felkentben [vannak,] feltámadnak,
          azután bennünket, akik élünk és megmaradunk, velük együtt elragadnak felhőkben a levegőbe, hogy [ott] az Úrral találkozzunk, és így mindenkor az Úrral leszünk.
          Amit mi úgy értelmezünk ( mivel erről az akkor életben lévők “testbeli elváltozásáról”, és felragadtatásáról, a Jelenések könyvebéli első feltámadással kapcsolatos próféciában nem olvashatunk ( és úgy gondoljuk, hogy abban minden benne van, ami történni fog, és semmi, ami nem), hogy lesz egy olyan jellegű esemény, amikor ez megtörténik.
          Részemről még ez a prófécia is ehhez a témához tartozik : Jel. 12,1 És láttaték nagy jel az égben: egy asszony,..Jel. 12,4… és álla az a sárkány a szűlő asszony elé, hogy mikor szűl, annak fiát megegye. Jel. 12,5 És szűle fiú-magzatot, a ki vasvesszővel legeltet minden nemzetet; és ragadtaték annak fia Istenhez és az ő királyiszékéhez.
          Mivel ez egy prófétai könyv, és ezért a bekövetkezendőkről szól, és mint tudjuk, ekkor az Úr már a mennyben volt, tehát ez a kép nem jelentheti az Ő menybe menetelét. Ráadásul, a “fiú-magzat” elragadtatása, egybe esik a Sátán és angyalai mennyből , földre való levettetésével, ami a pokol erőinek az elszabadulását is eredményezi. Ezért én, azt gondolom, hogy ez az a fiú-magzat, AKI az eklézsia, és akinek az eltűnésével, elragadtatásával, elhárul az az akadály a földről, ami még visszatartja AK-nak a Bűn emberének a megjelenését.
          ?
          És ezekért is gondolom én (is), hogy a 2 Thess. 2- ben leírt figyelmeztetésben, ahol az Úr napját ( amikor már mint király fog megjelenni ) megelőző jeleket részletezi Pál, hogy annak eljöveteléhez, miknek kell előbb megtörténnie, és mi az, ami miatt ezek addig nem történhetnek meg (2Thessz 2,7 … csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, el kell tűnni az útból…! Itt a visszatartó AKI-t, mi a Szent Lélekkel telt Eklézsiával, a menyasszonnyal azonosítunk, akin a pokol erői se vesznek diadalmat…! És AKI miatt, a Bűn embere addig nem jelenhet meg a földön, ameddig az el nem tűnik az útból. És AKI a pokol erőit még visszatartja addig, amíg a földön van. És tudjuk, hogy AK szinrelépésével azok elszabadulnak. ) ,
          2 Thess. 2,4 Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem jön az (Úr napja) el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia,…? 2 Thess. 2,6 És most tudjátok, mi tartja vissza, a miért csak a maga idejében fog az megjelenni. 2 Thess. 2,7 Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, a ki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. 2 Thess. 2,8 És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével;

          írod:
          “Több kérdést is felvetnek,csak egyet tennék fel.
          Te gyakorlatilag 3 feltámadásról beszélsz,de pl. a Jel.20. egyértelműen csak kettőről beszél,és úgy mint elsőről és másodikról,nem többről.Ez azért szerintem egy elég komoly ellentmondás.”

          Igen, de ezek ítélettel egybekötött feltámadások ( az első, kifejezetten a NNY alatti mártírokra vonatkozik). A gyülekezet szentjei pedig, már itt a földön megítéltetnek, és, és csak akik eddig is, és ezután is, méltókká tétettek ( megszülettek), azok vesznek részt benne.

          De persze, ha nem jól értelmezzük ezeket , és még néhány idevágó igeverset, akkor elmarad az elragadtatás…!

          Isten áldjon!

        39. Kedves Legkisebb Atyafi!

          1. Értem, én “úgy” értelmeztem, és ezért is írtam, amit írtam! Ne haragudj kérlek! ( Írásban kommunikálunk, és így nem mindig azt értjük, amit a másik mondani akar. De szerencsére tisztázni tudjuk. Akkor egyetértünk.)
          2.Ezt értettem, de szerettem volna a figyelmedet felhívni azokra a versekre is. Továbbá arra, hogy emberi értelemmel, szellemi erőknek nem tudnak majd ellenállni. ( De ebben biztosan egyetértünk, hogy nekünk is az Isten kegyelmére van szükségünk, a “talpon maradáshoz”!)
          3.A pogányok ?megtérése?
          Amit említesz, az már az Úr visszajövetele , és a zsidók megtérése utánra vonatkozó igevers. De én kifejezetten arra az (igen rövid) időpontra gondoltam, amikor az Úr megjelenik ( és elkezdődik az ítélet), meglátják ( a pogányok), és hogy akkor már nem tudnak megtérni az ott tartott ítélet előtt! ( Gondolok itt arra is, hogy az evangélium a NNY alatt is hirdettetni fog, és az alatt a kegyelmi idő alatt kellene nekik azt elfogadniuk.) Természetesen, akik a juhok voltak, azok utána, már igen.

          4.Miről beszél az ige,és miről nem.
          “Most akkor szerinted János apostol,a Jel.könyvének szerzője nem tudott arról a 3 db feltámadásról és a feltámadásról és elragadtatásról,amiben te hiszel a NNY előttre nézve,ha meg tudott miért nem beszélt róla a Jel.20.-ban?”

          Szilárd meggyőződésem továbbra is, hogy csak azt írta le János, amit le kellett írnia! Ha tőle kérdezhetnénk, hogy összességében mit is látott, akkor biztos vagyok benne, hogy “tudna mit mesélni”! Ahogyan amikor még élt, akkor se csak annyit tudott, amennyit velünk az Igében megosztott. Az apostoli levelek pl, már csak válaszok a gyülekezetben felmerült problémákra, és inkább azok tartalmából következtethetünk arra, hogy mi is volt a probléma. Az “evangéliuma” ugyancsak azt tartalmazza, amit kapott, hogy ossza meg velünk. Biztos vagyok benne, hogy a világ nem fogadhatná be azon könyvek mennyiségét, amit még tudott/tak volna írni Jézusról, és cselekedeteiről.(Ján. 21,25 De van sok egyéb is, a miket Jézus cselekedett vala, a melyek, ha egyenként megiratnának, azt vélem, hogy maga a világ sem foghatná be a könyveket, a melyeket írnának. Ámen. )
          Tehát megbízok Istenben, Aki a Szent Lélek által bizonyságot tesz amellett, hogy a Biblia Isten írott Igéje, és hogy minden, amit tudnunk kell, és amihez viszonyítanunk kell, az a Bibliában megtalálható, és az úgy van abban rögzítve, ahogyan azokat nekünk szánta. Továbbá abban is, hogy volt hatalma arra, hogy megőrizze a saját Igéjét.

          írod:
          “Nem válaszoltál a feltett kérdésre….”

          Ígérem, mindig válaszolni fogok ( ha mást nem is, csak azt, hogy “nem tudom”) , de nem mindig tudok azonnal, mert nem csak a gondolataimat kell összeszednem, de dolgom is van, amit el kell végeznem. (Az előző hozzászólásban, a könnyebb kérdésekre válaszoltam, hogy azzal is előrébb legyek.)
          Már írtam ugyan egy hsz-t, de még ezt hozzáteszem:
          Jel 20,4 És láttam székeket és rajok ültek, és hatalom adatott nekik az Ítélkezésre; és (láttam) azok lelkeit, kiknek Jézus bizonyságtétele és az Isten igéje miatt fej?k vétetett, és kik nem imádták a vadállatot, sem az ? képét, sem az ? bélyegét homlokukra, vagy kezeikre föl nem vették, és feléledtek és uralkodtak Jézussal ezer esztendeig.
          ? Jel 20,5 A többi halottak nem élednek föl, míg el nem telik az ezer esztend?; ez az els? feltámadás.

          Minden fordításban újra átolvastam, de itt még mindig kizárólag a mártírokról ( a NNY mártírjairól) van szó, mint az első feltámadásban részt vettekről, és semmi szó sincs a még élők, és Krisztusban meghaltak sorsával kapcsolatosan! Nem lett mindenki mártír a 2000 év alatt, de arról se olvasunk, hogy a Bárány menyegzőjén nincs ott a menyasszony. (Hanem éppen azt olvassuk, hogy eljött az, és a menyasszonya elkészítette magát…!) Viszont mint hivatalos forgatókönyv, akkor a gyülekezet csak a 2. feltámadásban venne részt! Hacsak nincs ebben a könyvben valami olyan, amit nem értünk jól! ( Mert, ezek alapján, csak a 2. feltámadásban vehetnének részt a “többi” halottak ( akik nem a NNy mártírjai voltak), azok is, akik a Krisztusban haltak meg, és akkor, a keresztények, akik ekkor élnek, életben maradnak, azok tovább élnek a millenniumban.

          “A Máté 25.-el kapcsolatban még átnézem a kapcsolódó ószövetségi igeverseket is, pl : Jóel. 3,2 Egybegyűjtöm akkor mind a pogányokat, és levezetem őket a Josafát völgyébe, és perbe szállok ott velök, az én népemért és örökségemért, az Izráelért, a melyet szétszórtak a pogányok közé, és megosztoztak az én földemen;
          ?Jóel. 3,12 Serkenjenek fel és jőjjenek fel a népek a Josafát völgyébe; mert ott ülök törvényt, hogy megítéljek minden népeket.
          stb, és akkor fogok tudni jobban ( több igeversre alapozva) válaszolni.

          Isten áldjon.

        40. Kedves Ida
          Köszönöm válaszod,ezúttal egészen világos és áttekinthető volt.
          Néhány kérdés,amit válaszaid nyitva hagytak.
          1.Ha a Máté 25.,a Vőlegény és szüzek példázata úgy értendő,ahogyan te mondod,kik a balga szüzek?
          Nem újjá született hívő keresztyének,akik várják vissza az ő urukat,olajuk/SzentLelkük/is van,hiszen miután már égett a lámpásuk azután aludt ki,mert ugyan volt olajuk,csak kevés.Hol tudtak olajat /SzentLelket /venni,mert vettek,ha a Gyülekezet ekkor már nincs is a földön?Amikor pedig megjön a Völegény kinn maradnak,és azt mondja nekik,nem ismerlek titeket.Ha a Vőlegény nem ismeri őket,hogyan juthattak a Vőlegény Lelke olajához?Hívők ezek?Akkor hogyan eshettek el?
          Ha nem hívők,akkor honnét volt az a csekélyke olajuk, ami nem tartott ki a Vőlegény érkezéséig?
          Hogyan lehetséges mindez szerinted?
          2.Miért gondolod,hogy a Máté 24.-ben szereplő mindkét mezei,malommal őrlő,ágyban fekvő személy Szűz,nem pedig csak az egyikük?
          Az egyik,ha ő is Szűz,miért marad kívül?
          3.Az akadály a Bűn embere útjában,miért a Gyülekezet?Nem lehet maga a SzentLélek?
          Nem lehet a NNY ,az ÓSZ.-hez hasonlóan általános kitöltetés nélküli idő?
          4.A fiú,aki vasvesszővel legeltet.
          Azért mert a Jel.könyve prófécia,még tartalmazhat a múltra szóló utalásokat.A Biblia szerintem csak Jézusról mondja,hogy vasvesszővel legelteti a népeket,mint Király,nem a Gyülekezetről.
          5.A Jel.20.szerint az az első feltámadás,amikor a NNY mártírjai feltámadnak,ahol a szöveg nem említi a Gyülekezetet.A Thessz.levél szerint a Gyülekezet elragadtatásakor feltámadnak a Krisztusban elhunytak,mi pedig akik élünk elváltozunk és az Úrhoz ragadtatunk.A te értelmezésedben akkor a Krisztusban elhunytak feltámadása az első feltámadás,amit követ majd a Jel.20 ELSŐ feltámadása.Két első nem lehet,ugye?Akkor most melyik az első,illetve az utolsó,második vagy harmadik?
          Isten áldjon.

        41. Kedves Legkisebb Atyafi!

          1.Nincsenek nem újjászületett keresztények, mert csak az a Krisztusé, akiben az Ő Lelke van. Vannak keresztények ( akik a Szent Lélek által újjászülettek), és vannak keresztény vallású “pogányok”. A balga szüzek, azok, (ahogyan írtam a hozzászólásban), azok az újjászületett keresztények, akik nem töltekeztek be ( nem keresztelkedtek meg Szent Lélekkel ) , nem kérték az Atyától ( sokan vannak ilyenek. Különböző “egyházakban” ezt visszautasítják, mint “ördögtől való dolgot”. Szerintük, ennek csak az apostolok idejében volt jelentősége, ebben a korban már nincs erre szükség…!)
          Az Atyánál, és Jézusnál lehet “venni” kérni az “olajat. De miután ők azt tanulták ( az Igével ellentétben), hogy arra nincs szükség, ezért az utolsó pillanatig halogatják azt, és ellenállnak ennek a figyelmeztetésnek, hogy tegyék. Amikor az ajtó bezárul, akkor, ahogyan az Ige írja, már hiába szeretnének bemenni, nem tudnak.

          írod:
          “Hol tudtak olajat /SzentLelket /venni,mert vettek,ha a Gyülekezet ekkor már nincs is a földön?”
          Akkor már sehol. Akin nincs a Szent Lélek pecsétje zálogul addigra, amikor a vőlegény megérkezik, az kinn marad. ( Ez a “venni voltak”, ebben az esetben, leginkább azt a kutatást , tanulmányozást jelenti, hogy mit ír erről a Biblia.)
          írod:
          “.Ha a Vőlegény nem ismeri őket,hogyan juthattak a Vőlegény Lelke olajához?Hívők ezek?Akkor hogyan eshettek el?”
          Egyszerűen! Ahogyan az Igében van! Nem mindenki, aki azt mondja nekem, Uram, Uram,….., hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát…! Csak a keskeny úton járók, és azon megmaradók azok, akik megtartatnak! (1 Pét. 4,18 És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?) Lehet hívőként bűnös életet is folytatni, vagy csak félszívvel , vagy semennyire se szeretni Jézust, stb. Az apostoli levelekben szép számmal olvashatunk példákat ezekről, az intések alapján! A hitben se marad meg mindenki végig! ( Júd. 1,18 Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó időben lesznek csúfolódók, a kik az ő istentelen kívánságai szerint járnak. Ezek azok, a kik különszakadnak, érzékiek, kikben nincsen Szent Lélek. – Ezek valamikor hívők voltak, illetve lehet, hogy még mindig azt gondolják magukról, hogy azok…! Az óember szerint élnek. Nem vesztették el az ő (lelki) életüket az Úrért, ezért nem találták meg a szellemit. ) A gyülekezeteknek írt levelek végén nem véletlenül vannak a megtérésre ( a hívők! megtérésére) való felszólítások…! Többek között azért is idéztem neked az egyik hozzászólásomban az ottani győzteseknek szóló ígéreteket, mert azok a jutalmak egy része, a gyülekezet győzteseinek szólnak, és azok nem azonosak a NNY mártírjainak adottakkal .
          De, szerintem ezek itt már nem a balga szüzek.
          írod:
          “Hogyan lehetséges mindez szerinted?”
          Így! Vagy esetleg, te is az “elveszíthetetlen üdvösség” tanításában vagy?
          írod:
          2.Miért gondolod,hogy a Máté 24.-ben szereplő mindkét mezei,malommal őrlő,ágyban fekvő személy Szűz,nem pedig csak az egyikük?
          Ezért: Mát. 24,42 Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok.
          Mert ez figyelmeztetés, hogy abban az esetben, ha nem vigyázunk, mi is lehetünk az , amelyik ott marad….! Ez a keresztényeknek szól, és nem a hitetleneknek.

          írod:
          “Az egyik,ha ő is Szűz,miért marad kívül?”
          Ahogyan a hsz-ben már írtam, mert a balgák közé tartozott….! ( A “lámpás” történet is ehhez a példázathoz tartozik értelmileg.)

          írod:
          “3.Az akadály a Bűn embere útjában,miért a Gyülekezet?Nem lehet maga a SzentLélek?”

          A SZENT LÉLEKKEL telt gyülekezet. A Szent Lélek a személyekben, és a gyülekezetben is lakik. Ő “fogja” át, és Ő általa van egységben a gyülekezet, és a Krisztus teste. Továbbá, hogyan lehetne, hogy a Szent Lélek, egyszer csak “huss”, elszáll, és itt hagyja a népét. Amikor ez az ígéret Róla: Ján. 14,16 És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
          Ha a Szent Lélek megy, akkor a gyülekezet is megy. A Szent Lélekkel telt gyülekezet!
          írod:
          “Nem lehet a NNY ,az ÓSZ.-hez hasonlóan általános kitöltetés nélküli idő?”
          Szerintem a NNY alatt, az lesz. A Szent Lélek ugyan itt lesz “szabadon” , mert nélküle nem tudnának hitre jutni, de már az “Isten királysága”, ami az eklézsia , illetve, aminek az eklézsia tagjai voltak a képviselői, már nem.

          írod:
          “4.A fiú,aki vasvesszővel legeltet.
          Azért mert a Jel.könyve prófécia,még tartalmazhat a múltra szóló utalásokat”

          Olykor igen, de itt arról van szó, hogy: “…és láték más jelet is az égen…” .

          írod:
          “.A Biblia szerintem csak Jézusról mondja,hogy vasvesszővel legelteti a népeket,mint Király,nem a Gyülekezetről.”
          Azért akad ( azon kívül is):
          Jel. 2,26 És a ki győz, és a ki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon;
          Jel. 2,27 És uralkodik rajtuk vasvesszővel, mint a fazekas edényei széttöretnek; a miképen én is vettem az én Atyámtól:
          (De speciel, szerintem ezek már azok a szentek lesznek, akik az Úr 2. visszajöveteléig itt lesznek a földön, ill a NNY-beli mártírok. Akik majd feltámadásuk után uralkodnak Krisztussal 1000 évig. )

          írod:
          “5.A Jel.20.szerint az az első feltámadás,amikor a NNY mártírjai feltámadnak,ahol a szöveg nem említi a Gyülekezetet….. Jel.20 ELSŐ feltámadása.Két első nem lehet,ugye?”

          Nem, két első nem lehet. (0. ?) De az , hogy esetleg még nem értünk valamit, az nem jelenti azt, hogy azokat az igeverseket , amik oda vannak írva, megmásíthatjuk. Esetlegesen lehet, hogy ez is olyan rejtett “titok”, mint a valódi gyülekezet 2000 éves élete, amelynek előrejelzéséről nem sokat olvashatunk az Igében. De az is lehet, hogy pár nap múlva, megkapjuk a megoldást…! Az biztos, hogy az Ige nem mondhat ellent önmagának, tehát, akárhogyan is, de az Igében ott van valahol az igei megoldás, kijelentés ezzel kapcsolatosan, csak meg kell keresnünk.

          Isten áldjon.

        42. Kedves Ida
          Természetesen én is tudom,hogy nincsenek újjá nem született hívő keresztyének,akikben nincs az Ő Lelke az valóban nem az Övé.Nyilván félre érthetően fogalmaztam.
          A SzentLélekkel való beteljesedést másképp látom,de ebbe nem hiszem,hogy lenne haszna bele mennünk.
          Egyebekben megértettem válaszaidat,még ha a te megközelítésed is hagy bizonyos elvarratlan szálakat.
          Mivel azonban számomra az Úrral való szerelmes közösség az első,amit nem tudok,vagy tudhatok,azt nyugodt szívvel rábízom.
          Minden jót neked,Isten áldjon.

        43. Kedves Legkisebb Atyafi!

          Az ígért előző témával kapcsolatban,mára jobbára összeállt bennem a kép.
          Ez utóbbi hozzászólásodhoz: igen, én se gondoltam, hogy nem tudod, de erre így kérdeztél rá, ezért írtam a válaszomban így. Gondoltam, hogy a vallásosakra gondolsz.(Azért szoktam ennyire a válaszaimat “túldolgozni”, mert nem a klubban privátban beszélgetünk, és így, mivel ezt esetleg mások is olvashatják (olyanok akik esetleg nem tudják azokat a dolgokat), szeretném tisztázni. Nem abból a feltételezésekből származnak, hogy esetleg te nem tudod. Tehát, ha ezért szomorodtál el, akkor ne haragudj, hogy előbb nem írtam neked erről. Persze itt már mondtam többször ezt, de nem feltétlenül olvastad, vagy voltál már akkor itt. De nem tudhatjuk, hogy ki olvassa még el esetleg, akinek “jól jöhet”. Még azt is szeretném mondani, hogy az, ha néha kimértnek tűnik a stílus, az nem szeretetlenségből van, hanem csak próbálok “összeszedett” lenni, hogy viszonylag jól érthető legyen amit írok.)
          írod:
          “A Szent Lélekkel való beteljesedést másképp látom,de ebbe nem hiszem,hogy lenne haszna bele mennünk.”
          Nem akarom erőltetni, de az Ige arról ír, hogy “..és Aki utánam jön, az majd Szent Lélekkel keresztel…”. Akik hitre jutottak Jézusban, azok a Szent Lélek által újjászülettek. De, láthatjuk, hogy az apostol kérdezte is tőlük, hogy: “… vettetek-e Szent Lelket, miután hívőkké lettetek…?! És az is, hogy miután kértek, és az apostolok rájuk tették a kezüket, megtörtént az. És azt is, hogy az Úr azt mondta, hogy : “Luk. 11,13 Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, a kik tőle kérik.”
          Itt, mivel már az a meghatározás, hogy “a ti mennyei Atyátok”, ezért itt már hívőkről van szó. Hiszen csak azoknak az Atyja Isten, akik Jézust befogadták. És az is oda van írva, hogy kérjetek!
          írod:
          “Egyebekben megértettem válaszaidat,még ha a te megközelítésed is hagy bizonyos elvarratlan szálakat.”
          Ezeket, ha megírnád, nekem is segítenél, mert akkor én is újra tudnám gondolni, ami számomra is hasznos lenne.
          írod:
          “Mivel azonban számomra az Úrral való szerelmes közösség az első,amit nem tudok,vagy tudhatok,azt nyugodt szívvel rábízom.”
          Ez nem kétséges, hogy ez a legfontosabb, és így is a jó, hiszen csak olyasmiket fogadunk el másoktól ( jó esetben, amire a szívünkbe “áment” kapunk). De olykor megbeszéljük egymás között , hogy kinek, mi a látása valamiről, és azt megvizsgálva az Ige alapján , ha az jó, akkor azt elfogadjuk, ill ellenkező esetben elvetjük. Nincs ez itt se másképpen. Valamennyien így vagyunk vele. (Szerintem.)

          Rátérve az Úr visszajövetelével kapcsolatos témára. (Nem akartam elkapkodni, ezért nem írtam hamarabb. Félre ne értsd kérlek, nem “mindennel foglalkoztam, csak ezzel nem”, hanem figyelnem kellet belülre..!)
          A Jelenések könyvét, mint olyan prófétai könyvet veszek, amelyhez nem rakhatunk, és nem vehetünk el belőle. (Az ebben leírt eseményekhez vehetjük az igeverseket az Igéből, de a többi igéhez nem pakolunk át olyat, ami megváltoztatná e könyv próféciáinak az értelmét, azt, ami oda van írva.) Tehát ebben van benne a menetrend. Most én úgy látom, hogy a Jelenések könyvében lévő fiú-magzat elragadtatása az az igevers, amely az elragadtatásról, mint megtörténő eseményről szól, ahogyan az Pál leveleiben olvasható.). Ha ez nem olyan esemény lenne, amelyiknek meg kell történnie (ahogyan az a könyv elején íródott), akkor ez jelezve lett volna, hogy az Jézusra értendő , és nem az események közepe tájára rakta volna be az Úr. (Bár azt írtam, hogy azok az okos szüzek lesznek azok( akik Szent Lélekkel kereszteltek), de tegnap már azt kaptam, hogy azok lesznek, akiket “megszült” Isten, és teljesen elkészített, megtisztulttá, megigazulttá válnak a szellemük valóságában is ( nem úton vannak még felé). Tökéletességre jutottak, amennyire csak lehet itt a földön. Ezek azok, akik méltókká tétettek arra, és akik teljesek Szent Lélekkel. ( Ide értendők még az elmúlt idők, Krisztusban elhunyt szentjei is. Szerintem ezek között is lesz, aki a feleséghez, vagy a násznéphez fog tartozni.)
          Van egy régi Károli Bibliám, és abban a fordítás így hangzik, arra hogy a felesége elkészítette magát: ” Jel. 19,8
          És adatott néki, hogy felöltözzék tiszta és és fényes bíborba; mert a bíbor a szenteknek megigazulások,
          A többi szentek, a nagy nyomorúság béliek is, fehér ruhákban vannak, ebben a fordításban is. És az után a vers után következik az, hogy boldogok, akik hivatalosak a menyegzői vacsorára.
          Tudjuk, hogy az első feltámadásban csak a nagy nyomorúság mártírjairól esik szó, hogy azok lesznek, akik feltámadnak, és akik uralkodnak majd Krisztussal 1000 évig. Itt nincs szó arról, hogy az életben lévő hívők teste átváltozna. Viszont boldognak, és szentnek nevezi azokat az Ige, akik akkor az életüket adják majd Jézusért, mert akik az első feltámadásban részt vesznek, azoknak már biztosított az örök élet. ( Én ezt holmi “biztatásként” látom arra, hogy ne nagyon akarjon valaki túlélni…!) Viszont, ha túl él, akkor szerintem a millenniumban tovább élhet, ha az ítélet az. Amikor pedig az ítélet lesz az emberek, és a nemzetek felett is, akkor mindaz fog számítani, hogy azok a népek, illetve emberek, akik akkor ott megjelennek ( és akik közé a zsidókat szétszórta az Isten), hogyan bántak azokkal, és hogyan bántak a keresztényekkel. És bár túlélték a nagy nyomorúságot, mégis pokolra kerülnek, azok, akik cselekedeteik alapján nem feleltek meg. A megpecsételtek sorsa ismeretes. Én még mindig úgy gondolom ( eddig nem kaptam ellentétes választ), hogy a túlélő hívők is ilyen ítéletre mennek, és ott lesz a megjutalmazás, illetve a kárhoztatás, ami arról szól, hogy “amikor eljön az ő ura”, akkor… Mert itt a rest szolgákat, a külső sötétségre vetik, de az evangéliumban Ján. 5,24 Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre. És, hogy aki végig kitart, és győz, annak, ha a munkája meg is semmisül, de ő maga megmenekül. ( Ha valami a látásomban változik, akkor szólok. Mármint, ha érdekel persze!)

          Isten áldjon!

          És, még annyit, hogy a 144 000 homlokán, ebben is csak az Atya neve található, Jézusé nem. És még több fordítás is van, amiben csak az Atya neve található.

        44. Kedves Ida
          Nem te miattad szomorodtam el,kérlek ne vedd magadra.
          A SzentLélekkel való beteljesedésről.
          Tudom,hogy te nem ezt mondtad,de talán jobban értessz engem,ha így fogalmazok,én nem hiszek a

        45. a “második áldásban”Az általad idézett igékről.
          Az első az Ap.Csel19.-ből nem Jézus,hanem János tanítványokról szól,/”…vettetek-e SzentLelket…”/akik még sem a SzentLélekben,sem Jézusban nem hittek,ez kiderül a szövegből.
          A Luk.11.-ben Jézus imádkozni tanítja SAJÁT tanítványait, ahogy János is az övéit.”Csak” annyit állít,kérhetjük Istent,adjon SzentLelket,azt nem,ha nem kérjük akkor,nem is kaphatjuk.Ráadásul szerintem ez az ige inkább arra vonatkozik,mivel a SAJÁT tanítványainak mondja,hogy ha már bennünk van a SzentLélek,akkor kérhetjük,hogy adjon Őbelőle még többet.
          Szerintem az újjászületés és a SzentLélek keresztség egy és ugyanaz az esemény.
          SzentLélekkel beteljesedni/betöltekezni/ viszont folyamatosan kell és lehet,minden nap,kezdve megtérésünktől halálunkig.Ide tartozik még az a fontos dolog is, a SzentLélekben való beteljesedés szempontjából, hogy mindeközben a Lelket mi magunk meg ne oltsuk tetteinkkel.
          A SzentLélekkel való állandó beteljesedés első rendű feltétele nem az,hogy kérjük hanem,hogy engedelmeskedjünk a Léleknek mindenben.
          “akit azoknak adott az Isten,akik engedelmeskednek neki.”Ap.Csel5.32.
          Tehát szerintem is fontos a Szentlélek keresztség, csak másképp értem talán, mint te.
          A tizenkettő helyzete különleges volt az ÚrJézussal,ők látták,velük járt,de az ÚrJézus halála,feltámadása, mennybe menetele,és a Szentlélek pünkösdi kitöltetése óta mindenkiben,aki az ÚrJézusban hisz,és Őt befogadja lakozást vesz a Szentháromság egy igaz Isten két másik személye is,az Atya és a SzentLélek.Csak hogy ezután Neki már növekednie kell bennünk,nekünk pedig alább szállnunk,ez a SzentLélekkel való beteljesedés egy másik oldala.
          Az Ap.Csel 10.-ben a pogányok még bemerítve sem voltak az ÚrJézus nevére,de hittel hallgatva Péternek az ÚrJézusról szóló igehirdetését,szívükbe fogadták az ÚrJézust,és a Szentlélek nyomban leszállt rájuk és lakozást vett bennük
          A szüzekkel kapcsolatban írtad,hogy megigazultá váljanak a szellemi valóságban is.Nyilván ez csak egy félre érthető megfogalmazás.Amikor valaki őszintén megtér és újjászületik,akkor Isten előtt Krisztus érdeméért egészen igaz lesz,de a megszentelődését még Isten Lelkének segítségével véghez kell vinnie,ez halálunkig/elragadtatásunkig/elegendő munka,feladat.Tökéletesek ebben a testben nem leszünk,”csak” feddhetetlenek,azaz minden tudomásunkra jutott bűnünk megbánva és megvallva Krisztus vére alatt, engedelmes élettel.
          Elvarratlan szálak.
          1.Pál a Thessz levélben a NNY.-ot a hittől való elszakadás idejeként írja le, az ige szerint,/Jel.7./ viszont a nemzetekből való vértanúk megszámlálhatatlanul sokan lesznek majd.Hogyan térnek meg ennyien,ki prédikál nekik,ha a Gyülekezet ekkor már az ÚrJézussal van?
          2.A 144000.Most akkor melyik fordítás a helyes?Kik ők?
          3.0.-ik,vagy ELSŐ feltámadás a MENYASSZONY bemenetele a menyegzőre?
          Mindazonáltal már hajlok arra,hogy inkább a te látásod a helyes az elragadtatás ügyében,és nem az enyém.
          Egyéb fejtegetéseiddel többnyire egyet tudok érteni,és természetesen érdekel,ha a látásodban valami változik.
          Minden jót neked,Isten áldjon.
          Attila

        46. Kedves LEGKISEBB ATYAFI!

          Igen, tudom, sokan vannak akik nem hisznek a Szent Lélek keresztségben, mint + ajándékban. ( Nézd, én mindenkinek azt szoktam tanácsolni( ahogyan magam is teszem ezt mindig,mindenben) hogy “ne az én beszédemnek higgyetek, hanem gyertek és lássátok meg…” , ahogyan a szamáriai asszony is mondta a városlakóknak!) , hogy menj, kérdezd meg Istent, hogy Tőle való-e ez, és azzal a lendülettel kérd is Őt, hogy, amennyiben igen, akkor kereszteljen meg téged is Szent Lélekkel! Bízz Őbenne, hogy nem ad köveket, a kenyér helyett, és nem ad kígyót a tojás helyett! Biztos lehetsz abban, hogy ha Tőle van az, akkor azt kapod, ha kéred! És abban is biztos lehetsz, hogy amennyiben nem Tőle van az, akkor nem enged téged idegen lelket venni! Persze tudnék neked igehelyeket idézni (de a totál biblia most valamiért nem elérhető (Remélem csak átmenetileg) és hosszadalmas lenne pontosan “kézzel” kiválogatnom azokat), és magyarázatokat is ( amelyeket majd megteszek, ha akarod), de akkor is ez lenne a fő mondanivalóm, hogy menj Istenhez, és kérj Tőle. Ha nem Tőle van, akkor úgysem kapsz semmit! Csak nyerhetsz, veszíteni semmit nem veszíthetsz….!
          De ahogyan ebben egyezünk is, nincs újjászületés Szent Lélek nélkül, és amikor hívőkké leszünk, akkor újjá is születünk Általa.

          írod:
          “Az első az Ap.Csel19.-ből nem Jézus,hanem János tanítványokról szól,/??vettetek-e SzentLelket??/akik még sem a SzentLélekben,sem Jézusban nem hittek,ez kiderül a szövegből.”

          János is Jézust hirdette, és hogy Ő majd Szent Lélekkel fog keresztelni. “Ime Isten Báránya….”, “Neki növekednie kell….!…stb “Aki vőlegény…” (De a Filep tanítványaira is gondoltam…)

          “Szent Lélekkel beteljesedni/betöltekezni/ viszont folyamatosan kell és lehet….”
          Igen ez így van, de a Lelket nem csak a cselekedeteinkkel tudjuk megoltani, hanem azzal is, ha nem fogadunk el Tőle valamit, illetve ellenállunk Neki szellemünkben. A hagyományos protestáns egyházak voltak azok, akik csak bizonyos igazságokat voltak hajlandók elfogadni az Igéből, és a többit pedig, mint “már nem szükséges” ajándékokat neveztek meg. Továbbá sajnos ők voltak azok is, akik azt tanítják a híveiknek, hogy a Biblia bizonyos versei , ígéretei már nem aktuálisak, azok már nem érvényesek. Ezzel sajnos meg is oltották a Lelket, és most már az a figyelmeztetés érvényes rájuk, hogy “az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy…”, ” térj meg, és erősítsd meg, a halófélben lévőket…”.
          Ezért mondom, hogy senkinek semmit ne higgy el, csak csak amire áment kapsz a szívedbe, a Szent Lélek által! Még magadnak se higgy, mert a mi ellenségünk résen van, és igyekszik bennünket a saját értelmünkre való támaszkodásra rábírni, Isten beszédével kapcsolatosan is.

          írod:
          “A SzentLélekkel való állandó beteljesedés első rendű feltétele nem az,hogy kérjük hanem,hogy engedelmeskedjünk a Léleknek mindenben.”

          Az Igében kérésről van szó, ezért azt hisszük el, amit az ige mond! Mert nem a mi, illetve más vélekedése a Szentírás, adott szellemi kérdéseket illetően! Azt pedig tudjuk, hogy mind az akarást, mind a munkálást Isten végzi bennünk jókedvéből. Természetes, hogy egy keresztény mindenben igyekszik engedelmeskedni a Szent Léleknek, de sajnos, nem mindig tud ( a benne még fellelhető akadályok miatt!). Ahogyan egy gyerek is a nevelés által tanulja meg a dolgokat, úgy mi is így tanulunk, Isten fegyelmező keze alatt. Még Jézus is azokból tanulta meg az engedelmességet, amiket szenvedett. Persze ez jelenti a Krisztusban való növekedést. Nem csak az ismeretünk növekszik, hanem az Ő élete is bennünk. ( Természetesen itt csak azokról beszélek, akik valóban megtértek, és valóban Istennek tetsző életet akarnak élni. ( Aki járni tanul, az sajnos olykor elesik, de újra feláll, és tovább próbálja. Ha nem így lenne, akkor sose tanulná meg azt.)

          írod:
          ?akit azoknak adott az Isten,akik engedelmeskednek neki.?Ap.Csel 5.32.”

          Igen, de itt arról van szó, hogy az az Istennek való engedelmesség, hogy hiszünk az Ő Fiának, a Jézus Krisztusnak a nevében. ( Itt még az Út elején járunk, ekkor még nem jutottunk el a felnőtt férfiúság állapotára.)

          írod:
          “Az Ap.Csel 10.-ben a pogányok még bemerítve sem voltak az ÚrJézus nevére,de hittel hallgatva Péternek az ÚrJézusról szóló igehirdetését,szívükbe fogadták az ÚrJézust,és a Szentlélek nyomban leszállt rájuk és lakozást vett bennük”

          Igen, de akkor az apostolok hirdették az evangéliumot….! De most is van, hogy valaki azonnal megkereszteltetik Szent Lélekkel, van aki később. Itt szerintem Isten dönti el, hogy azoknak, akik kérik Tőle, kinek, mikor adja.

          írod:
          “A szüzekkel kapcsolatban írtad,hogy megigazultá váljanak a szellemi valóságban is.Nyilván ez csak egy félre érthető megfogalmazás.”

          Nem, itt nem rosszul fogalmaztam, hanem nem írtam direkt azt, amit te is írtál, mert igen, ez így van, hogy Jézus a mi megigazulásunk Isten előtt, de ez a megigazulás a szellemünkben is elvégeztetik a valóságban is. ( Jézus előtt is megigazulunk ( Isten végzi bennünk ezt a tisztító munkát …Szőlővesszős példázat…!), és ezért fogunk tudni “megállani Előtte azon a napon”….!
          Erre céloztam azzal a betoldással, hogy nem csak útban vagyunk afelé…!

          írod:
          “Amikor valaki őszintén megtér és újjászületik,akkor Isten …”

          Igen, én is így gondoltam, és ezt mondtam, csak másképpen fejeztem ki magam. De , ha megmaradunk hitben, és engedelmességben, akkor elérkezünk arra a pontra a megigazultságban , amire ezen a világon elérhetünk.
          írod:
          “Elvarratlan szálak.
          1.Pál a Thessz levélben a NNY.-ot a hittől való elszakadás idejeként írja le, az ige szerint,”
          A már hívők azok, akik elszakadnak a hittől ( a Jézusba vetett hittől). (Bűneik, vagy hitetlenségük miatt : ” az utolsó napokban lesznek az emberek..” …stb. Ez nem a hitetlenekről szól, hiszen a világ eddig is gonoszságban vesztegelt, és vesztegel…! )
          írod:
          “/Jel.7./ viszont a nemzetekből való vértanúk megszámlálhatatlanul sokan lesznek majd.Hogyan térnek meg ennyien,ki prédikál nekik,ha a Gyülekezet ekkor már az ÚrJézussal van?””

          Mint mondtam, csak azok lesznek ott az elragadtatásnál, akik méltókká tétettek ( akik hagyták magukat megtisztítani Isten által, akik eljutnak ezáltal a Krisztus előtti megigazultság állapotába.), viszont itt lesznek azok, akik nem vétettek fel , de nem is lettek hitehagyóak. Nem fordultak el Istentől, és Jézustól, csak “nem annyira teljes szívvel”…! Ezek ekkor ébrednek rá, hogy sajnos nem voltak kész arra, hogy bemenjenek a lakodalomba, de ez után már “összekapják” magukat, mert rájönnek, hogy ez az egyetlen lehetőségük már. Ők lesznek azok, akik hirdetik az evangéliumot, és, miután lesznek emberek sokan, akik észre veszik az elragadtatást ( legalább egyesek eltűnése szintjén), sok megtérő is lesz. Továbbá egy nagy Angyalról is szó van a jelenések könyvében, mint olyanról, aki hirdeti még. ( Ezt még nem tudom, hogy hogyan kell érteni. Szó szerint láthatóan, vagy az embereknek személyesen álomban, vagy …?)
          Azok pedig, akik hitehagyók lettek, csatlakoznak majd AK-hoz, illetve a világegyház hívei lesznek…! Illetve a tévelygés ereje lesz rájuk bocsátva.

          írod:
          “2.A 144000.Most akkor melyik fordítás a helyes?Kik ők?”

          Szerintem az, amelyikben csak az Atya neve szerepel. Ha belegondolsz, mi is áron vétettünk meg, viszont bennünket nem emel ki külön ebből a szempontból a Jelenések könyve. Ez a dolog a gyülekezetre nézve evidens. Tehát itt kizárólag zsidó férfiakról van szó, akiket csak a zsidó népből választott ki az Isten. És még azok is teljesen szám szerint vannak a törzsek közül kiválasztva. Tehát nem egyikből 14 ezer, a másikból meg kevesebb, hanem pont annyi mindegyikből! Továbbá ezek, Izrael népéből a zsenge ( Ugye egy nemzetekbéli sincs közöttük) . Eddig a mi (eklézsia) zsengénk a Krisztus, Izraelé pedig ezek! Szerintem nekik itt is ( mert látni fogják rajtuk, hogy nekik nem árthatnak a csapások, ezáltal megdicsőítik Istent a világ, és Izrael előtt), de főképpen a millenniumban lesz szerepük. Ők annak a kornak a zsengéi…!

          Minden jót neked,Isten áldjon.
          Attila

        47. Kedves Ida
          Igen,szeretném ha írnál nekem olyan igehelyeket, amelyek szerinted bizonyítják,hogy az ÚrJézus befogadása a SzentLélek vételével,az újjászületéssel együtt,nem azonos esemény a SzentLélek keresztséggel.
          Ami a kérést illeti.Sok évvel ezelőtt kértem már ezt,amennyire vissza tudok emlékezni,és semmi más nem történt azóta sem velem,mint amit egyébként is kezdettől,szinte kézzel foghatóan érzek,és tapasztalok,hogy SzentLelke által bennem él,velem van és vezet.
          “Akiket pedig Isten Lelke vezérel,azok Isten fiai.” Róm.8.14.
          Másrészt nem okoz gondot újra megtenni,annak ellenére sem,hogy ezt egyelőre még másképp látom.
          Szerinted mi a különbség a két dolog között?
          Szerinted mi a SzentLélek keresztség?
          Akinek nincs,szerinted nem üdvözülhet?
          Amíg csak kérni lehet és kell,az egy dolog,de a kézrátételes SzentLélek keresztségnek mondott példák némelyikét már lényegesen aggályosabbnak és veszélyesebbnek látom,esetenként úgy tűnik,akár idegen lélek vétele is előfordulhat ilyen név alatt.
          A SzentLélek általi közösségem az ÚrJézussal az elmúlt években csak akkor gyengült,amikor sajnos valami helytelent tettem.Viszont miután rendeztem a dolgot az Úrral,a kapcsolatom ismét megerősödött vele,és tovább tudtam növekedni a SzentLélekben.
          Az Ap.Csel.19.-ből lehet gondolni szerintem azt,hogy ezek a János-tanítványok hallhattak az ÚrJézusról,de az nem derül ki egyértelműen belőle,hogy hittek is benne.
          Fülöp esete meg szerintem nem jó példa,mert ő nem volt apostol,”csak” diakónus,ezért volt szükség Péterék jelenlétére,mert akkor még elsősorban az apostoli tekintéllyel testileg együtt,azt megerősítve munkálkodott a SzentLélek,később pedig már nem csak az ő kezük által,de szintén az apostoli tekintély,hagyomány alapján mások által is,ennél fogva,ahogy az az Ap.Csel.10.-ből is kiderül,már akkor is lehetett egy időben megtérni.és SzentLélekkel megkereszteltetni,még inkább a mostani időkben,hogy az apostolok már nincsenek köztünk.
          Szerintem az is cselekedet,és a SzentLélek megoltása és megszomorítása,ha ellenállunk Neki,vagy nem akarjuk elfogadni valamilyen ajándékát.
          Feltéve,hogy az a valami tényleg tőle származik,mert ez nem mindig annyira egyértelmű.
          Mivel pedig ajándékról beszélünk,abban Isten részéről nem állhat fenn semmi kényszer,már ha a dolog tőle van.
          Arról,hogy mely ajándék aktuális korunkban,és esetleg melyik kevésbé,szándékosan nem azt írom,hogy már egyáltalán nem aktuális.
          Szerinted miért írta Pál a 2.Tim.4.20.-ban,hogy “..Trofimoszt pedig Milétoszban hagytam betegen.
          Tudjuk,hogy Pál rendelkezett a gyógyítás ajándékával,még a testére tett kendők is gyógyítottak.
          Nyilván nem szívtelenségből nem gyógyította meg az egyik legközelebbi munkatársát.Akkor miért?
          Nem lehet,hogy ezt az ajándékot csak egy meghatározott időre és célra kapta/az igehirdetés megerősítésére csodákkal és jelekkel/és később, élete és szolgálata vége felé ez az ajándék már nem működött nála?
          Minden jót neked,Isten áldjon.Attila

        48. Szia Attila! Nagyon kényszeredetten teszem (mivel nem szerettem volna belefolyni az Idaval folytatott vivodasaitokba) de éppen az okbol, hogy a vitanak talan véget vethet az én tanulmanyaim szerinti ismeret a témat illetoen, ide kopizom az egyik szept. 26.-an irt ( de Thea altal megjelenni nem engedett) kommentemnek egy részletét az elragadtatassal és egyéb mas proféciakkal kapcsolatosan. (Ez a hsz-om még a mai napig ott dekkol a te, és Ida egyik hsz-a között, jovahagyasra varva, ez alatt a bejegyzés alatt itt feljebb valahol, amit csak én latok ott, de ti nem. 🙂
          “A Gyülekezet el lesz ragadtatva a nagy nyomorusag előtt, ezért nem kell atélniük azt (Jel 3:10-11). Ezért van, hogy a Jel 4-től kezdve az igazan hivő keresztyének már nincsenek a földön. A minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből szarmazo sokasagban (Jel 7:9-15) semmmiképpen nem lathatjuk a már dicsőségben lévő mennyei megvaltottak (Gyülekezet) seregét. Itt a nagy nyomorusag alatt Isten Bárányához megtért nemzetek közül valo hivőkről van szo, akik a hivő zsidoknak Isten orszagarol szolo igehirdetése nyoman lettek hivőkké, és akiknek a két titokzatos proféta (Jel 11:3) és az angyalok (Jel 14:6) hozzak el (hirdetik) az evangéliumot. Es azért ők, mert a Gyülekezet mar nem teheti ezt meg, mivel ekkorra az elragadtatasuk mar megtörtént.
          Az Ur Jézus az armageddoni csatahoz az előzőleg (1Thess 4:16-17; 1Kor 15:51) elragadott szentjeivel (a Gyülekezet fehér és tiszta gyolcsba öltözve) és az angyalok seregeivel (Jel 19:14) tér vissza, és kezdi el az 1000 éves országlását. Ezért tarthatatlan az az elképzelés, hogy miutan megtörtént az armageddoni csata, (a fenevad es a hamis proféta a kénköves toba vetve) azutan az Ur, elragadva a Gyülekezetet, ujra visszatér a mennybe, még kicsit üdültetni őket.”
          Eddig a copi.

          A balga szüzek pedig egyaltalan nem tartozhatnak a megvaltottak seregéhez, mivel elutasitottak Isten kegyelmét amelyet nekik felkinalt. “Ezért szolgaltatja ki oket Isten a tévelygés hatalmanak, hogy higgyenek a hazugsagnak…..” (2Thess 2:11-12) Ez mindazokhoz szol, akik valamiképpen ismerték a keresztyénséget, de inkabb valasztottak az igazsagtalansagot, semhogy elfogadtak volna Isten Igéjének igazsagat. Közéjük tartoznak a névleges keresztyének mindnyajan, akikben nincs meg az Istentol valo élet. Ezért több reménység van azok felol, akik valahol az oserdoben élnek és még soha nem hallottak az evangéliumrol, mint azokrol, akik külsoleg ugyan ismerték Krisztust, de nem akartak elfogadni Ot.

          A 144.000 (Izrael fiainak minden törzsébol valok 12×12.000) az a zsido maradék, akiket Isten szolgai megpecsételnek (ami nem ugyanaz a pecsét, mint amivel Gyülekezet el van pecsételve) megoltalmaz a pusztaban, ahol Istentol elokészitett helye volt, hogy ott taplaljak 1260 napig. (Jel 12:3-6).

          A Szent Szellem keresztségrol, az azzal valo betöltekezésrol, ujjaszületésrol, Janos keresztségrol stb., a te megallapitasaidat tartom helyesnek, ellentétben Idaéval. (Az ő külonbozo meglatasait, – a bibliai témakat illetően – egyébként is jol teszed, ha alaposan megvizsgalod, mert nagyon sok dologban nem lat még tisztan.)
          Szia

        49. Kedves LEGKISEBB ATYAFI!

          Ha kérted, akkor valószínűleg meg is kaptad. Mint mondtam, van aki a megtérésekor, az újjászületésekor megkapja már, és ezért nem veszi észre a különbséget, ha akkor valamiért nem kezd el más nyelveken szólni. Az újjászületés által belénk költözött Szent Lélek, a Lélek gyümölcseit, a tanítást (a minden ismeretre való eljutást is), a vezetést, a közösségünket vele, a Krisztusban való életet munkálja, a Szent Lélek keresztség pedig az Erő Lelkének a vétele. ( Ahogyan azt írtad is, hogy “,és semmi más nem történt azóta sem velem,mint amit egyébként is kezdettől,szinte kézzel foghatóan érzek,és tapasztalok,hogy Szent Lelke által bennem él,velem van és vezet.” Ez minden újjászületett hívőnek jár, ígéret szerint. ) Ekkor, a Szent Lélek ajándékait is kapjuk. Továbbá, abban egyetértünk ugye, hogy az Úr azt mondta, hogy “….de az én beszédeim, soha el nem múlnak….”! És, mint tudod, az Úr, azt mondta, hogy és, “…akik hisznek, ezek a jelek követik…”! ( És felsorolta azokat. Azok is az Úr beszédeihez tartoznak, és ha azok elmúltak volna, akkor mondta volna azt akkor, úgy, hogy arról ne lehessen vitát nyitni !)

          Szerinted mi a különbség a két dolog között?
          Szerinted mi a Szent Lélek keresztség?——- Erő Lelkének vétele, amely által különböző szellemi ajándékok is kiosztásra kerülnek. Ahogyan azt az apostol is leírta, hogy mik a kegyelmi ajándékok, amelyeket a Szent Lélek osztogat, kinek-kinek akarata szerint. (Csel. 1,8 Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig. )
          Ahogyan tudjuk, hogy Jézusban a Szent Lélek születésétől fogva benne volt ( hiszen nem bűnös ádámi természettel , hanem Istentől született ), de mielőtt a szolgálatát elkezdte , megkeresztelkedett, és ekkor száll rá a Szent Lélek. És bár János tiltakozott, amikor keresztelkedni ment Jézus, de Ő mondta Jánosnak, hogy szükség nékünk minden igazságot betöltenünk…! Ebbe az is beletartozik, hogy Ő mindazt megtette, amit tőlünk elvár. Márk. 1,8 Én vízzel kereszteltelek titeket, de ő Szent Lélekkel keresztel titeket.
          2 Kor. 1,22 A ki el is pecsételt minket, és a léleknek zálogát adta a mi szíveinkbe.
          ?Eféz. 1,13 A kiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, a melyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével,

          írod:
          “Akinek nincs,szerinted nem üdvözülhet?” ——Ez nem az üdvösséget érintő dolog, hiszen aki újjászületett, az a Szent Lélek gyümölcseit megtermi, ha hűséges marad, és akkor Isten is megtudja tisztogatni, ha engedi magát. De Isten akarata amaz megtörténte is. Amaz a bizonyságtételünkhöz kell, hogy erővel, és hatalommal szólhassuk az Isten beszédét. ( Biztosan láttál már olyat te is, hogy valaki “nagyon jó, mindenre kiterjedően” hirdeti az evangéliumot, és mégse térnek meg az emberek. És van, aki elég “sután” beszél, mégis tömegek térnek meg. Na, ez a különbség, hogy a Szent Lélek kenete(ereje, az evangélista ajándéka) van azon az emberen, vagy valaki csak a maga erejéből hirdeti az evangéliumot. )
          írod:
          “Amíg csak kérni lehet és kell,az egy dolog,de a kézrátételes Szent Lélek keresztségnek mondott példák némelyikét már lényegesen aggályosabbnak és veszélyesebbnek látom,esetenként úgy tűnik,akár idegen lélek vétele is előfordulhat ilyen név alatt.”

          Igen, ez így igaz! De az Igében az van írva, hogy Jézus azt mondta, hogy ha kérünk, akkor kapunk. Tehát elmondhatjuk az Úrnak az aggályainkat a kézrátétellel kapcsolatosan, és ebben is vezetni fog, hogy hogy legyen.

          írod:
          “Az Ap.Csel.19.-ből lehet gondolni szerintem azt,hogy ezek a János-tanítványok …”
          Igazad van, közben eszembe jutott, hogy ők nem a feltámadott Krisztusról hallottak még, ezért még Pál előtte evangelizálta őket!
          írod:
          “Fülöp esete meg szerintem nem jó példa,mert ő nem volt apostol,?csak? diakónus,ezért volt szükség Péterék jelenlétére,mert akkor még elsősorban az apostoli tekintéllyel testileg együtt,azt megerősítve munkálkodott a Szent Lélek…”

          Azért ez nem így van. Hiszen ott már az evangéliumot hallgatták, és a feltámadott Krisztusban való hit által lettek hívőkké . Vagyis , a Szent Lélek által már újjászülettek!
          Csel. 8,5 És Filep lemenvén Samária városába, prédikálja vala nékik a Krisztust.
          A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelmeze azokra, a miket Filep mondott, hallván és látván a jeleket, melyeket cselekedék. Mert sokakból, kikben tisztátalan lelkek voltak, nagy hangon kiáltva kimenének; sok gutaütött és sánta pedig meggyógyula. És lőn nagy öröm abban a városban.
          Egy Simon nevű ember pedig már előbb gyakorolta abban a városban az ördögi tudományt és elámította Samária népét, magát valami nagynak állítván:
          Kire mindnyájan figyeltek, kicsinytől nagyig, mondván: Ez az Istennek ama nagy ereje! Azért figyeltek pedig rá, mert sok időn át az ördögi mesterségekkel elámította őket. De miután hittek Filepnek, a ki az Isten országára és a Jézus Krisztus nevére tartozó örvendetes dolgokat hirdeti vala, megkeresztelkedének mind férfiak, mind asszonyok. És Simon maga is hűn, és megkeresztelkedvén, Fileppel tarta; és látván, hogy jelek és nagy erők lesznek, álmélkodik vala.
          Mikor pedig meghallották a jeruzsálemi apostolok, hogy Samária bevette az Isten ígéjét, elküldék azokhoz Pétert és Jánost; Kik mikor lementek, könyörögtek érettük, hogy vegyenek Szent Lelket:
          ?
          írod:
          “Szerintem az is cselekedet,és a Szent Lélek megoltása és megszomorítása,ha ellenállunk Neki….” —igaz. Én mint testi cselekedet, a bűnre gondoltam, és a másik esetben szellemi ellenállásra.
          írod:
          “Feltéve,hogy az a valami tényleg tőle származik,mert ez nem mindig annyira egyértelmű.”
          Viszont ezzel nem oltjuk meg a Szellemet, mert az meg egyenesen parancs a számunkra, hogy mindent megvizsgáljunk. És, a Szent Lélek tiltakozik bennünk, ha valami nem igei, nem Tőle van.
          írod:
          “Mivel pedig ajándékról beszélünk,abban Isten részéről nem állhat fenn semmi kényszer,már ha a dolog tőle van.”
          Természetesen! Ezért kell kérnünk. Ahogyan minden egyebet, hiszen ahogyan írva van: “…nincsen semmitek, mert nem kéritek…” ! Persze ez az igevers más dolgok kérésére is vonatkozik, de a szellemiekre is. Arra is fel vagyunk szólítva, hogy a Szellemi ajándékokat is kívánjuk, kérjük.

          írod:
          “……Tudjuk,hogy Pál rendelkezett a gyógyítás ajándékával,még a testére tett kendők is gyógyítottak.
          Nyilván nem szívtelenségből nem gyógyította meg az egyik legközelebbi munkatársát.Akkor miért?”

          A csodák elsősorban a hitetleneknek szólnak, de gondolom, hogy Pál figyelt a Szent Lélekre, hogy Ő akarja-e meggyógyítani akkor a testvérét. Nekünk az esetleges ( ha Isten is úgy akarja) csodákon túl, az “…imádkozzanak érte a gyülekezet vénei, és kenjék meg olajjal….”, igevers ( ígéret) adatott, mint amit használnunk kellene ilyen esetekben.
          írod:
          ” De gondolom, Nem lehet,hogy ezt az ajándékot csak egy meghatározott időre és célra kapta/az igehirdetés megerősítésére csodákkal és jelekkel/és később, élete és szolgálata vége felé ez az ajándék már nem működött nála?”

          Nem lehet, mert Isten nem veszi vissza az ajándékait. Azért lesznek majd azok az “Uram, Uram-ozók” is bajban, mert az ajándékok attól, hogy ők elbuktak, még működnek tovább….! És ők nem veszik észre, hogy a gyümölcsök már régen megromlottak bennük, amikor még az ajándékok működnek. Róm 11,29 hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok.
          Még arra szoktak sokan hivatkozni, hogy ez csak a kezdeti időben volt szükséges, most, hogy már ismeretes az evangélium, ezért nincs szükség azokra…!
          Mindig új nemzedék jön, és mindig ez az igevers az aktuális: Zak. 4,6 És felele, és szóla nékem, mondván: Az Úrnak beszéde ez Zorobábelhez, mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.

          Isten áldjon.

        50. Kedves Ria
          Köszönöm a hozzászólásod,örültem neki,egyáltalán nem baj,hogy tetted,szerintem bárkin keresztül hajlandó vagyok meghallani az igazságot,ha az az Úrtól jön.
          Amit az elragadtatással kapcsolatban nagyjából mindketten egybe hangzóan mondtok,az számomra elfogadható.Csak két észrevétel:
          1.Ha,és amennyiben a 144000-el kapcsolatban mégis az a fordítás lenne a helyes,amely szerint a Bárány neve is a homlokukon van,akkor ezt azért is tartanám lehetségesnek,mert arra gondolok,hogy ha amikor a Menyasszony elragadtatása végül is megtörténik, akkor ez majd a hívő zsidók “szeme láttára”,tudtával is történhet majd meg,aminek lehet,hogy éppen egy részüknek az ÚrJézushoz való megtérése lesz a következménye, a NNY elején,és talán pont így lesz belőlük hitvalló és evangélizáló keresztyén mártír,a két próféta és az igét hirdető angyal mellett.Ami a pusztában elrejtett asszonyt illeti,szerintem ők lehetnek az Ézsaiás által is említett hívő,”igaz” zsidó maradék is.
          2.Én a Gyülekezet elragadtatását eredetileg közvetlenül a NNY vége előttre,visszatérését a földre pedig rögtön a NNy utánra gondoltam,az általad is leírtak szerint,ahogyan Júdás levele is említi Énokh próféciáját,eljött az Úr,az Ő sok ezer szentjével, minden külön mennyi pihi nélkül.
          Azt csak halkan jegyzem meg,hogy a feltámadások sorszámaival kapcsolatos ellentmondás az azért még nem lett feloldva,amire viszont a Jel.könyvének fogalmait figyelembe véve magyarázat lehet az is,hogy a Krisztusban elhunytak életre kelése ilyen értelemben nem “igazi” feltámadás,hanem inkább “csak” speciális összegyűjtése a kész hívőknek,a Gyülekezetnek és egészében inkább elragadtatás.
          A balga szüzekkel az a gondom,hogy volt olajuk,ami a SzentLélek jelképe,de azt hiszem egy példázatot csak példázatként helyes értelmezni,nem betű szerint.
          Tehát lehetséges,hogy ez mégsem csak a hithagyókra külön,hanem a hamis vallásosokra is
          érvényes.
          Ami a SzentLélek keresztséget illeti,hiszem hogy az Úr nem hagy engem az igazságtól eltántorítani,akkor se,ha az Ida mondja,vagy ha más,de segítségedért ez ügyben hálás vagyok.Azért is kértem,hogy hozzon igéket ezzel kapcsolatban,hátha mégis nyilvánvalóvá válik,ki téved ebben a dologban.
          Minden jót neked,Isten áldjon.

        51. Kedves Ida
          1.A SzentLélek keresztség jele többnyire szerinted a nyelveken szólás?
          2.Az újjászülő SzentLélek,meg az Erőnek Lelke szerinted nem egy és ugyanaz a Lélek? Mindenkiben,akiben újjászületésekor lakozást vesz a SzentLélek , abban az Atya és a Fiú Lelke él,aki az Erőnek,Szeretetnek és Józanságnak a Lelke,ahogyan az írás is mondja,Őt nem kell újra befogadnunk, hanem “csak” egyre jobban átadnunk magunkat Neki,akkor ki az az Erőnek Lelke akiről te beszélsz?
          A hívő élete,igehirdetése a személyes bűnei, Isten iránti engedetlensége miatt erőtlenülhet meg, nem azért mert nincs benne minden újjászületett emberben az Erőnek Lelke,hiszen ott van Ő a SzentLélek személyében,csak esetleg mi nem hagyjuk Őt érvényesülni.
          Szellemi ajándékainkat meg nagyrészt szolgálat, használat közben,szinte “öntudatlanul”,fokozatosan fedezzük,ismerjük fel inkább szerintem,nem egy csapára,valami “csodaként”.
          3.Az,hogy az ÚrJézusra leszállt a SzentLélek GALAMB formájában,az a világnak adott szükséges jel,nem az ÚrJézusnak volt rá szüksége Őbenne mindig is benne élt a SzentLélek,persze földi életében egészen rá kellett hagyatkoznia,no meg az Igére.
          4.Fülöp esete szerintem,ahogy mondani szerettem volna azért nem jó példa,mert akkor jutott ki először nem zsidókhoz az evangélium,szerintem ezért várakozott a SzentLélek az apostolokra,hogy így megerősíthesse az igehirdetésüket ezzel a jellel.
          5.Az meg,hogy az ő beszédei sohasem múlnak el nem azt jelenti,hogy pl.nekem is ugyanúgy körül kellene metélkednem,mint ahogyan azt némelyik korai keresztyén tette,vagy hogy nem ehetnék pl.pikkely nélküli halakat,mert ugye elismered,ez is ahhoz a törvényhez tartozik,amiről azt mondta az ÚrJézus,hogy egy vessző,és egy ióta sem veszik el belőle?Mégsem érvényes ma úgy mint eredetileg, pl.Pál tanítása szerint.
          Tehát szerintem nem ige ellenes állítás az,hogy némelyik ajándék jelentősége,szerepe megváltozhatott az elmúlt két ezer évben.
          Isten áldjon. .Attila.

        52. Kedves Legkisebb Atyafi!

          Ezzel adós maradtam,: “3.0.-ik,vagy ELSŐ feltámadás a MENYASSZONY bemenetele a menyegzőre?”

          A nulladik természetesen ( amely nincs jelölve). Ahogyan írtam már, AK megjelenése előtt lesz az elragadtatás, hiszen addig nem jelenhet meg a Bűn embere, amíg a menyasszony, a Szent Lélekkel telt eklézsia a földön van.
          A következő igevers az idevonatkozó az Igéből ( amely nem lehet az első feltámadás, mert arról nincs szó a Jelenések könyvében, hogy az akkori túlélőkkel ez megtörténik ):1 Thess. 4,16 Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.
          1Thessz 4,16 mert maga az Úr parancsszóval, főangyal szózatával, Isten kürtjével alászáll az égből. Először azok a halottak, [akik] a Felkentben [vannak,] feltámadnak, azután bennünket, akik élünk és megmaradunk, velük együtt elragadnak felhőkben a levegőbe, hogy [ott] az Úrral találkozzunk, és így mindenkor az Úrral leszünk.

          És ide nem tartozik ez az igevers: 1 Kor 15,52 Rögtön, egy pillanatban a végharsonára; * mert megriad a harsona, és a holtak feltámadnak rothadatlanúl, és mi elváltozunk. ** Mert e rothatag testnek rothadatlanságba kell öltözni, és e halandónak halhatatlanságba kell öltözni. Mikor pedig ez a halandó halhatatlanságba öltözik, * akkor teljesedik a mondás, mely írva vagyon: Elnyeletett a halál a győzedelem által. **

          Mert ez az utolsó (2.) ítélet feltámadása, amikor is Krisztus átadja a trónt Istennek. Ekkor nyeletik el az utolsó ellenség, a halál. De, itt mint láthatjuk, nincs is szó ilyenekről, hogy akkor ez történne: ” Úr parancsszóval, főangyal szózatával, Isten kürtjévelalászáll az égből. Először azok a halottak, [akik] a Felkentben [vannak,] feltámadnak, azután bennünket, akik élünk és megmaradunk, velük együtt elragadnak felhőkben a levegőbe, hogy [ott] az Úrral találkozzunk, és így mindenkor az Úrral leszünk….”
          Ott, kizárólag arról van szó, hogy : Jel 20,4 És láttam trónokat: helyet foglaltak rajtuk, és ítélő hatalmat kaptak azoknak a lelkei, akiknek fejüket vették a Jézusról való bizonyságtételért és az Isten igéjéért; akik nem imádták a fenevadat, sem az ő képmását, és nem vették fel az ő bélyegét a homlokukra és kezükre: EZEK ÉLETRE KELTEK, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.
          A többi halott nem kelt életre, míg el nem telt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.

          Viszont menyasszony nélkül nincs mennyegző. Továbbá, az is látható, hogy amikor a Fiú-magzat elragadtatik Istenhez, akkor lesz a harc a mennyben, és ahogyan a Szent Lélek megérkezik azzal, Sátán és serege akkor vettetik le a földre, és mondják, hogy :…”jajj…”
          Jel. 12,5 És szűle fiú-magzatot, a ki vasvesszővel legeltet minden nemzetet; és ragadtaték annak fia Istenhez és az ő királyiszékéhez.
          Az asszony pedig elfuta a pusztába, hol Istentől készített helye van, hogy ott táplálják őt ezer kétszáz hatvan napig. És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánynyal; és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai; De nem vehetének diadalmat, és az ő helyök sem találtaték többé a mennyben. És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének. És hallék nagy szózatot az égben, a mely ezt mondja vala: Most lett meg az idvesség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt. És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételöknek beszédéért; és az ő életöket nem kímélték mind halálig. Annakokáért örüljetek egek és a kik lakoztok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van. Mikor azért látta a sárkány, hogy ő levettetett a földre, kergetni kezdé az asszonyt, a ki a fiút szűlte. … És ekkor lép fel a Sátán hatalmával AK, és uralkodik 42 hónapig.

          Isten áldjon!

        53. Kedves Legkisebb Atyafi!

          írod:
          “1.A Szent Lélek keresztség jele többnyire szerinted a nyelveken szólás?”
          Nem szerintem ( mert az nem lenne mérvadó), hanem az Úr szerint a hívőket ezek a jelek követik.
          Márk. 16,17 Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.Márk. 16,18 Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.
          Továbbá: Csel. 2,4 És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok. Csel. 19,6 És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek ő reájok; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala. stb.
          Azt, hogy vettek a hívők Szent Lelket, mindig onnét tudták az apostolok, mert elkezdtek nyelveken szólni. Ha az Igét örökké érvényes, és igaz forrásnak tekintjük, Isten szavának, akkor ennek ma is ez a jele. ( Vagy pedig az Úr szavai egyszer csak mégis elmúltak….!)
          írod:
          “2.Az újjászülő SzentLélek,meg az Erőnek Lelke szerinted nem egy és ugyanaz…”
          Mint említettem Ő is a Szent Lélek, de más dózisban, és más “küldetésben”. Ahogyan az itt szereplő próféta lelkek is a Szent Lélek, de mégis másképpen nevezi az Ige: 1 Kor. 14,32 És a prófétalelkek engednek a prófétáknak;
          2 Pét. 1,21 Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.

          írod:
          “A hívő élete,igehirdetése a személyes bűnei, Isten iránti engedetlensége miatt erőtlenülhet meg, nem azért mert nincs benne minden újjászületett emberben az Erőnek Lelke,”….
          Mint említettem, a Szent Lélek keresztség az “erő”, a kegyelmi ajándékok osztására, ill a felkenetést a szolgálatra, stb van( 1 Kor. 12,8 Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint; Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása;
          ?De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja. )
          És azt is írtam, hogy az ajándékok maradnak, nem veszíthetők el ( ahogyan azt az Igéből idéztem), míg az üdvösség igen. Továbbá megtorpanhat, illetve akár elhalhat a szellemi növekedés is, ha nem az újjászületett életben járunk. De ettől még becsaphatjuk magunkat, ha a csodatévő erők még mindig működnek nálunk, és azt gondoljuk, hogy akkor mi még az Úrban vagyunk. Az, hogy az Úrban ki van, János 1 levelében van leírva.

          írod:
          “Szellemi ajándékainkat meg nagyrészt szolgálat, használat közben,szinte ?öntudatlanul?,fokozatosan fedezzük,ismerjük fel inkább szerintem,nem egy csapára,valami ?csodaként?.”

          Az Ige viszont ezt írja:
          2 Tim. 1,6 Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, a mely benned van az én kezeimnek rád tétele által.
          És azt is, hogy nyelveken szóltak, prófétáltak, stb…! Azt eltudom fogadni, hogy valamely szolgáló egyszer kap egy másik ajándékot is, egy másik fajta szolgálatra, viszont azt nem igazán, hogy úgy kapna “tálentumokat” ( amikkel egyszer ( kitudja milyen hamar) el is kell neki számolni) , hogy tulajdonképpen csak sok év után jön rá, hogy neki adtak 10 tálentumot a kezébe. Azután még egy pár év, arra is rájön, hogy mi is az az ajándék…) Kizártnak tartom. Aki kap valamilyen ajándékot, azt tudja is, hogy mi az. Ha nem tudja, akkor nem kapott. És, ha kapott, akkor ahhoz erőt ( kenetet) is kapott. Ha nem kapott kenetet, akkor nem kapott ajándékot se!
          Hiába mondom én, hogy próféta vagyok, ha nincs kijelentésem, próféciám…!
          1 Pét. 4,11 Ha valaki szól, mintegy Isten ígéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, a melyet Isten ád: hogy mindenben dícsőíttessék a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.

          írod:
          “3.Az,hogy az ÚrJézusra leszállt a SzentLélek GALAMB formájában,az a világnak adott szükséges jel,nem az ÚrJézusnak volt rá szüksége….”

          Jánosnak adatott jel volt. Ján. 1,28 Ezek Béthabarában lettek, a Jordánon túl, a hol János keresztel vala. Másnap látá János Jézust ő hozzá menni, és monda: Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit! Ez az, a kiről én ezt mondám: Én utánam jő egy férfiú, a ki előttem lett, mert előbb volt nálamnál. És én nem ismertem őt; de hogy megjelentessék Izráelnek, azért jöttem én, a ki vízzel keresztelek. És bizonyságot tőn János, mondván: Láttam a Lelket leszállani az égből, mint egy galambot; és megnyugovék ő rajta. És én nem ismertem őt; de a ki elkülde engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondá nékem: A kire látod a Lelket leszállani és rajta megnyugodni, az az, a ki keresztel Szent Lélekkel.
          Luk. 4,18 Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy FELKENT engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat,

          írod:
          ” Őbenne mindig is benne élt a SzentLélek,persze földi életében egészen rá kellett hagyatkoznia,no meg az Igére.”

          Minden igazságot be kellet töltenie, ahogyan mi se mehetünk ki szolgálni, amíg nem kapunk parancsot, és felkenetést (erőt). A földi életében, hozzánk vált hasonlatossá, és neki ugyanúgy kellett a Szent Lélek kenete, mint ahogyan nekünk kell.
          írod:
          “4.Fülöp esete szerintem,ahogy mondani szerettem volna azért nem jó példa,mert akkor jutott ki először nem zsidókhoz az evangélium,szerintem ezért várakozott a Szent Lélek az apostolokra,hogy így megerősíthesse az igehirdetésüket ezzel a jellel.”
          Ezzel azt akarod mondani, hogy Filep csak úgy járkált/gyalogolt/csodákat tett/ördögöt űzött/gyógyított, hirdette az evangéliumot, és akik hittek, és megtértek, megkeresztelkedtek, azok tulajdonképpen nem születtek újjá?( Mert ugye, ha az újjászületés csak a Szent Lélek által történik, te pedig azt mondod, hogy az újjászületés, és a Szent Lélek keresztség az ugyan az, akkor ezzel azt is mondod, hogy akik Filep prédikálására megtértek, azok addig nem születtek újjá, amíg az apostolok a kezeiket rájuk nem tették. Sőt, ezek szerint, senki nem született újjá, akikre nem tették az apostolok a kezeiket. Vagyis nem volt elég csak megtérni, befogadni Jézust, bemerítkezni, hanem meg kellett várni az újjászületéssel valamelyik apostolt…?!
          írod:
          “5.Az meg,hogy az ő beszédei sohasem múlnak el nem azt jelenti,hogy pl.nekem is ugyanúgy körül kellene metélkednem,mint ahogyan azt némelyik korai …”
          ….Mégsem érvényes ma úgy mint eredetileg, pl.Pál tanítása szerint.”

          Pál tanítása szerint: 1 Kor. 7,18 Körülmetélten hivatott el valaki? ne fedezze el azt; körülmetéletlenül hivatott el valaki? me metélkedjék körül. Gal. 5,2 Ímé, én Pál mondom néktek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus néktek semmit sem használ.

          Amit te írsz, hogy a korai keresztények mit tettek, vagy sem, azt nem tudom, de az Ige azt írja, pl a körülmetélkedésről: Gal. 5,3 Bizonyságot teszek pedig ismét minden embernek, a ki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani.
          Viszont nekünk a szívünket metélte körbe Isten, és a parancsolatait oda írta.
          Zsid. 8,10
          Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem.
          írod:
          “Tehát szerintem nem ige ellenes állítás az,hogy némelyik ajándék jelentősége,szerepe megváltozhatott az elmúlt két ezer évben.”

          Szerintem pedig igen. Ha ez megváltozott, és nem lettünk figyelmeztetve arra, hogy ez csak 100-200 évig van így, akkor akármi más is megváltozhatott. Akkor én akár el is vethetem az egész Bibliát, mert mondjuk azt gondolom/mondom, hogy ha erről nem szólt, hogy x idő múlva már nem lesz ez aktuális, akkor akár másról se szólt. És kitudja, lehet, hogy az egész már lejárt, csak én gondolom, hogy nem….! Ha így lenne, akkor megrendülhetne az Isten beszédében a hitem( Abban, amit Jézus mondott pl, “hogy az én beszédeim soha el nem múlnak”…! Akkor a Belé vetett bizalmam is megrendül, mert eszerint nem hihetek neki! ). Hiszen akkor mégis ki dönti el, hogy mi az érvényes, és mi az ami nem!

          Isten áldjon!

        54. Kedves Ida
          A SzentLélek keresztséggel kapcsolatban nem látom értelmét ezen beszélgetést-vitát vég nélkül folytatni.Az a benyomásom,hogy bármilyen igét,és ahhoz fűzött magyarázatot,értelmezést hozok,hoznék is fel,úgy tűnik neked azok egyike sem helyt álló,míg én is ugyanezt gondolom a te érvelésedről, ebben a témában,akár tudom ezt számodra bizonyítani, akár nem.
          Viszont se időm,se erőm,se indíttatásom nincs ebbe még jobban belemerülni.
          Köszönöm ez ügyben tett eddigi fáradozásaidat.
          Minden jót neked,Isten áldjon.

        55. Kedves LEGKISEBB ATYAFI!

          Igazad van, én se gondolom, hogy érdemes lenne folytatnunk a beszélgetést. Bár én a magam részéről nem láttam, hogy cáfolhatatlan igeverseket, és igei magyarázatokat hoztál fel érvként, amelyek megingathatnák a hitemet ( mert én azért azokat az érveket mindenképpen elfogadom, mint történt az a beszélgetésünk alatt is, egyes dolgokban) , hanem inkább csak emberi elképzeléseket, annak magyarázatára, hogy miért nem gondolod, hogy az az igevers, azt jelenti…És, hogy miért gondolod, hogy mást jelent ( persze ezt nem igével támasztottad alá.., hanem pl, olyan elképzeléseket tártál elém, hogy a samáriaiak pogányok voltak..( megjegyzem nem, ők a nem tiszta zsidók voltak, akik a Babilonból való visszatérés után, nem hagyták el a pogány családtagjaikat… Akiket a “színzsidók” megvetettek, stb…. De azért Jézus nálunk is szolgát Igével, és sokan hittek Őbenne…. Pedig az Ige szerint, csak az Izrael szétszéledt juhaihoz küldetett… Vagyis ha ő nekik is szolgált ( nem csak csodákkal!) , akkor azok nem voltak pogányok az Úr szerint. . Persze az, egy másik, külön dolog, hogy Péter volt, aki az Ige szerint először szolgált a pogányok felé az evangéliummal … Tegnap ezeket is leírtam ugyan, de utána kitöröltem, mert nem szerettem volna ezzel is egy esetleges “sértődést”, vagy hosszabb “vívódást” kiváltani vele… A lényege újra lejött a dolognak, hogy azért nálad az Ige, továbbra sincs “kőbe vésve”, illetve számodra törölhetők a nem kívánatos elemek….

          Meg az is, hogy számodra pl, ütős igei érv az, ha “az elragadtatás azért fog megtörténni, mert a gyülekezeteknek írt levelek a Jelenések könyvének már a 4. részénél befejeződtek, és ezért már nem olvashatunk többet a gyülekezetről..?A Gyülekezet el lesz ragadtatva a nagy nyomorusag előtt, ezért nem kell atélniük azt (Jel 3:10-11). Ezért van, hogy a Jel 4-től kezdve az igazan hivő keresztyének már nincsenek a földön.”
          Látom, hogy azon levelek tartalma nem keltette fel az érdeklődésedet ( illetve, csak az én esetemben kérdezősködtél, bár látható volt, hogy azok a válaszok ( ill igeversek) se tettek rád mély benyomást ), amelyekben azért van 3 ( a kegyelmi korszak egyházai közül) , amelyről maga az Úr mondja, hogy addig itt lesznek a földön, amíg el nem jön, és vigyázzanak…! Csak 1 gyülekezet van, amelyiknek az az ígérete van, hogy “sietek hozzád” … És, mint már említettem, a Fiú-magzatos esemény az egyetlen ebben a próféciában, amelyre az elragadtatás leírása illik…És csak annak a gyülekezetnek van ígérete rá, hogy hozzá sietnek…)

          Örülök, hogy Ria beszállt, és tanulmányai szerinti világosságot elhozva véget vetett a “vívódásainknak”.

          Valóban, Pl, én ilyenekre nem is gondoltam volna , hogy:
          ” Itt a nagy nyomorusag alatt Isten Bárányához megtért nemzetek közül valo hivőkről van szo, akik a hivő zsidoknak Isten orszagarol szolo igehirdetése nyoman lettek hivőkké, ”

          Vagyis a zsidók megtérnek Jézushoz, keresztényekké válnak, és újra ők evangelizálják a pogányokat! Hogy ők lesznek azok akkor, akiknél ” a Jézus tanúságtétele lesz”, és ők oktatják majd a népeket arra !
          Én meg balgán, komolyan azt hittem, hogy a nagy nyomorúság alatt Izrael megrostálása ( Jákob nyomorúsága) folyik majd, és azzal kezdődik majd Izrael helyreállításának ( mint Isten választott népének, mint zsidó vallásúaknak ) bevezető szakasza, ami akkor éri el a csúcspontját, amikor az Úr visszajön Izraelbe országolni). Komolyra azt gondoltam, hogy az úgy lesz, ahogy Zak. 12,10 írja, amikor meglátják Jézus visszajönni, hatalommal, és…! ( Páff..! Azt gondoltam, hogy addig mint zsidó-zsidók térnek meg,” kapják össze magukat”, és úgy várják a Messiásuk eljövetelét!) De, valóban , az is igeileg cáfolhatatlan, hogy az a két próféta, akik kínozni fogják a prófétálásukkal a “föld” ( Izrael földje) lakóit, az evangéliumot fogja nekik hirdetni, amit emezek örömmel vesznek majd, és mennek téríteni a pogányokat…! (Jel. 11,10 És a földnek lakosai örülnek és örvendeznek rajtok, és ajándékokat küldenek egymásnak; mivelhogy e két próféta gyötörte a földnek lakosait.Jel 11,13 … és dicsőítették a menny Istenét. Malak. 3,17 És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, a melyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik, a mint kiki kedvez a maga fiának, a ki szolgálja őt. És megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, a ki nem szolgálja őt.)
          Benéztem! Itt biztosan Jézust dicsőítik ( csak rossz a fordítás), és az utána idézett igevers is előbb történik !

          Továbbá, mint láthattad, a balga szüzekkel is teljesen mellényúltam. Mivel a szüzek a bibliában a megváltottak ( vagy a zsidók igazai) (Krisztusban megtértek, újjászülettek, akiknek igazságul tudatik be Krisztus igazsága, és akiknek lámpásuk is volt, ami világított ) jelképe, és a példázatban még az is benne van, hogy ezek is felébredtek, és tisztogatták a lámpásaikat,( sőt, még olajat is szerettek volna szerezni abba, sőt megpróbáltak a menyegzőre is bejutni) ezért én valóban nem gondoltam, hogy ezek a hitehagyók, illetve az “állkeresztények” lehetnek, akik visszautasították Isten kegyelmét, és ezért a tévelygés erejét bocsátotta rájuk az Isten.

          “A 144.000 (Izrael fiainak minden törzsébol valok 12×12.000) az a zsido maradék, akiket Isten szolgai megpecsételnek (ami nem ugyanaz a pecsét, mint amivel Gyülekezet el van pecsételve) megoltalmaz a pusztaban, ahol Istentol elokészitett helye volt, hogy ott taplaljak 1260 napig. (Jel 12:3-6).”

          Na, itt meg végképpen eltévedtem! Mert sose gondoltam volna, hogy ez a 144 000 zsidó férfi elpecsételt lett volna, az az “asszony, aki a fiú magzatot-szülte”. Akiről szó van az Igében, hogy miután elragadtatik a fia Istenhez, őt a pusztába viszik, ahol előkészített helye van, és ott táplálják őket 1260 napig! Tényleg azt gondoltam, hogy ezek a zsidók közül való zsenge! Akik Krisztusnak vannak elpecsételve zsengéül. És, akiknek leginkább majd a millenniumban, a királyság helyreállításában, ill még ebben a korszakban a judaizmus helyreállításában lesz szerepük…!

          Bocsáss meg kérlek, nem tudatosan akartalak félrevezetni! Stornózd, amit írtam, és kövesd a fényt, a világosságot!
          Minden jót neked,Isten áldjon.

        56. Nagyon szivesen Attila, de a tovabbi eszmecserétekben inkabb magatokra hagynalak Idaval, mert mint az elobbi hsz-omban mar jeleztem; nem kivanok belefolyni a beszélgetéseitekbe. De ha mar nekem tetted fel az ujabb kérdéseidet (amire oszintén szolva nem igazan szamitottam) akkor elmondanam ahogyan én latom a dolgokat.
          Az Ige semmi olyanrol nem ir, hogy a zsidok közül barki megtérne az Ur Jézushoz annak lattan, hogy a Gyülekezet elragadtatik, ezért jobb ha nem kezdünk semmiféle spekulaciokba, mar csak azért sem, mert a lényeget tekintve, ennek nincs jelentosége, különösen, ha az irott igébol pontosan tudjuk, hogy a zsidok megtérése miként fog végbemenni. Elsoként tudnunk kell azt, hogy Izrael puszta marad, mig a Messias utan nem kialt: “Ime pusztan hagyatik néktek a ti hazaitok (Mt 23:38) végig (Dan 9;26) mig ezt mondjatok: “Aldott, aki jő az Urnak nevében! (Mt 23:29). Izrael vak, mig meg nem tér: “Isten kabultsag szellemét adta nekik, szemeket, hogy ne lassanak, füleket, hogy ne halljanak, mind e mai napig (Rom 11:8). Sőt mind maig, amikor csak olvassak Mozest, lepel borul az ő szivükre. Mikor pedig megtér az Urhoz, lehull a lepel (2Kor 3:15-16). Bar Izrael a mai napig nem ismerte fel kiralyat ez a Szentiras szerint azonban nem marad mindig igy. Amikor az Ur Jézus megjelenik majd dicsoségben, mindössze két törzs lesz az orszagban. Csak miutan kiralyi székét felallitotta Jeruzsalemben, akkor hozza elő a többi tiz törzset elrejtettségéből, a szivükre beszél majd a pusztaban, és azutan beviszi őket az Igéret földjére (Ez 20: 33-34). (Hogy milyen lesz az “élo Isten pecsétje” amivel a pusztaban megörzött 144.000-t az angyalok megpecsételik, arrol semmit nem tudunk. Minket Isten a Szent Szellemmel pecsételt el a megvaltas napjara (Ef 1:13; 4:30). ) A Zak 13:8 szerint ez a “maradék” a nép harmadrésze, akik végül segitségül hivjak az Ur nevét, sőt kialtanak hozza, az Ur végül (Zak 13:9) ujra teljesen népe felé fordul. Izrael szamara nemcsak a megigért Messias évezredes varasanak a beteljesedése lesz, hanem ugyanakkor a rémület és a döbbenet pillanata is! Mert a zsidok hirtelen azzal kerülnek szembe, akit egykor atalszegeztek. Ez a felismerés egész Izraelben mély bunbanatot valt ki és “siratjak Ot, amint siratjak, az egyetlen fiut, és keseregnek utana, amint keseregnek az elsoszülött utan” (Zak 12:10).
          —————————————————————————————————–
          A Gyülekezet elragadtatasat én viszont az Antikr. uralkodasa idejének kezdete elottre teszem, mivel a Gy.-nek el kell tunnie a foldrol együtt a Szent Szellemmel, mert addig amig itt vagyunk, az AK nem tudja megkezdeni uralmat, mivel utjaban vagyunk….”…félre kell az utjabol tolatnia”(2Thess 2:7).
          ————————————————————————————————-
          A Szentiras két feltamadasrol tudosit bennünket, mégpedig mindenki a maga rendje szerint. Harom olyan igehely van, amely különösen érdekes szamunkra. Az elso a Jel 20:4, ahol Janos apostol leirja, hogy latta azoknak a lelkeit, akiket lefejeztek Jézus Krisztus bizonysagtételéért, akik nem imadtak a fenevadat, az Antikrisztust. Nyilvanvaloan a nagy nyomorusagrol van szo. Ezeket, akik nem vették magukra a fenevad (AK) bélyegét és ezért martirhalalt haltak, Janos latta és “ezek életre keltek”. Ezutan az ötödik versben ezt ugy nevezi, hogy: “Ez az első feltamadas”!
          Ezt a feltamadast megelozoen az Ur Jézus mar feltamadt, ahogy az evagéliumokban ez fel van jegyezve; a Gyülekezet mar feltamadt, amint a levelekben fel van jegyezve; és mégis ezt a kifejezést hasznalja: “Ez az első feltamadas”.
          Enek megértésére talalunk utalast masodik igehelyünkön, a Jn 5:29-ben. Itt Janos két feltamadasrol beszél. Ezt mondja: “az életre tamadnak fel”, és “az itéletre (karhozatra) tamadnak fel”. Lukacs is emliti a két feltamadast az ApCsel 24:15-ben: “…lesz feltamadasuk mind az igazaknak, mind a hamisaknak”. Van még egy masik igehely is, amely vilagosan különvalasztja az igazaknak és a hamisaknak ezeket a feltamadasait. A Jel 20:5-ben Janos ezt irja: “A többi halott nem kelt életre, mig el nem telt az ezer esztendő”. Ennek a masodik feltamadasnak a végeredménye a masodik halal (6.vers).
          Amit “az első feltamadas” jelent, az 1Kor 15:22-23. Pal ezt irja: “Amint pedig Adamban mindnyajan meghalnak ugy a Krisztusban is mindnyajan életre kelnek”. Most jön a kulcsmondat: “Mindenki akkor, amikor sorra kerül: előszőr zsengeként tamadt fel Krisztus, azutan az O eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi”.
          A 23. vers jelzi ennek a felsorakozasnak két fazisat. Krisztus feltamadasarol tehat azt mondja, hogy ez az első “rend” vagyis sor. Ez az erre vonatkozo első felfedezésünk a Szentirasban, hogy “az első feltamadas” részletekben, vagy sorokban következik be. Krisztus az “elso kéve” ami kifejezés a 3Moz 23-bol szarmazik, és ami igy vag egybe a hét ünnepnek egyike Izrael éves naptaraban, amikor a gabona legelső kévéjét Istennek ajanlottak fel.
          Két igehely irja le a masodik szakaszt. Az 1Thess 4:13 magyarazza el, hogy amikor az Ur eljön (itt még nem vissza a földre, csak a levegőégig), hogy összegyüjtse a Gyülekezet szentjeit, a halott szentek felfognak tamadni, és megfogjak kapni feltamadott testüket. Ugyanakkor azok a hivők, akik akkor élnek, elvaltoznak.
          Az 1Kor 15 mélyrehato részleteket jegyez fel ezzel a feltamadassal kapcsolatosan. Az 52. vers elmondja nekünk, hogy ennek a feltamadasnak minden cselekménye “egy szempillantas alatt” jatszodik majd le. Ezért nevezik ezt az eseményt elragadtatasnak. Amiatt a gyorsasag miatt, ami “egy szempillantas alatt” történik majd.
          Az oszöv es a nagy nyomorusag szentjeinek feltamadasarol a Jel 20:4 beszél, akik nyilvanvaloan az armageddoni csata utan tamadnak fel, amely az elozo 19. fejezetben van leirva. Az oszöv.-i hivok feltamadasa a Dan 12:2-ben van kijelentve, ami megfelel a Jel 20:4-nek.
          Az oszöv.-i szentek feltamadasa a nagy nyomorusag szentjeivel együtt történik.
          A Jel 20:5 megallapitja: “A többi halott nem kelt életre, mig el nem telt az ezer esztendő”. Az Antikr. vereségét követően, (amikor a Satant is elfogjak oldozni) a valamennyi korszakbol szarmazo hitetlenek, akik következetesen ellenalltak annak, hogy elhiggyék, hogy Jézus Krisztus a Messias és az üdvözitő, megfognak jelenni a nagy fehér itélőszék előtt (Jel 20:11-15). Ezeket véglegesen a tuz tavaba küldik örökre. A rettenetes dolog az, hogy a vallasos emberek is megfognak jelenni a hitetleneknek ezen a megitélésén. “Sokan mondjak majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben profétaltunk…..és akkor kijelentem nekik: sohasem ismertelek benneteket, tavozzatok tőlem ti gonosztevők” (Mt 7:22-23).
          Csakis az Ur Jézusban, a Messiasban és Udvözitőben bizo személyes hit biztosithat barkit arrol, hogy ezt a végső itéletet elkerüli.
          ——————————————————————————————————
          Az okos szüzek okossaga abban allt, hogy hogy edényeikben olajat vittek a lampasaik szamara. Mind az O-, mind az Ujszöv.-ben az olaj a Szent Szellem kiabrazoloja. A 2Kor 1:21-22-ben ugyanazt a dolgot harom kifejezés is jelöli, mégpedig, a Szent Szellem vételét: felken, elpecsétel, a Szellem zalogat adja szivünkbe.
          Az éjféli kialtas nyilvanvalova teszi azt, hogy ki tartozik a bölcs, és ki a balga szuzek közé. Mindkét csoport rendbe hozza ugyan lampasat, de a vőlegény közeledtének hire, feltarja mindkét csoport belső allapotat. Sőt szakadast okoz a bölcs és balga szuzek között. Erre utalnak az Ur szavai a Mt 25:8-9-ben. Amig az okosok örvendeznek, hogy van olajuk, és nyugodtan varjak a vőlegény közeli eljövetelét, addig a balgak között hisztérikus nyugtalansag tamad. Amikor meg akarjak gyujtani immar rendbehozott lampasaikat, észreveszik, hogy azok azonnal kialszanak. A dönto pillanatban kénytelenek radöbbenni, hogy a döntő elem, az olaj hianyzik. Mind ez ideig megcsaltak önmagukat tulajdonképpeni allapotukat tekintve, hogy azutan az Ur érkezésekor kénytelenek legyenek rajönni, hogy mindez önamitas volt, és ők nincsenek felkészülve a vőlegény fogadasara.
          Ugyanakkor a balgak tudjak, hogy az okosaknak megvan az, ami nekik nincs. “Adjatok nekünk az olajotokbol, mert lampasunk kialszik”. Nemcsak, hogy későn probalnak olajat szerezni, de raadasul nem is a megfelelő helyen probalkoznak. Nem, nincs ember, aki Szent Szellemet tudna adni embertarsanak, és örök élet birtokosava sem tudja tenni senki sem embertarsat.
          Amikor Simon magus pénzen akarta megvenni a Szent Szellem közvetitésének kegyelmi ajandékat, Péter apostol kénytelen volt ezt valaszolni neki: “Vesszen a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted az Isten ajandékat” A bunbocsanat dolgaban mindenkinek maganak kell elszamolnia Istennel. (ApCsel 8:23). “Senki sem valthatja meg önmagat, nem adhat magaért valtsagdijat Istennek. Mert olyan draga az élet valtsaga, hogy végképp le kell tennie rola” (Zsolt 49:8-9).

          Elnézést, hogy ilyen hosszura sikeredett a mondandom a téma(ka)t illetoen, de ahhoz, hogy ne kelljen ujra napokig tarto huzavona révén tisztazni ezeket, igy talaltam a legmegfelelőbbnek.

          Köszi az aldaskivanast, ugyanezt kivanom viszont.

        57. Kedves Ida
          Köszönöm válaszod,minden jót kívánok neked,Isten áldjon téged.Attila

        58. Kedves Ria
          Köszönöm válaszod,örömet okozott,mert néhány homályos dolog,ami zavart,tisztázódott számomra.
          Gondolok itt elsősorban a feltámadásokkal kapcsolatos, nehezebben érthető részletekre.
          Minden jót neked,Isten áldjon.Attila

        59. Hát örülök, hogy örülsz Attila, igy most mindketten örülhetünk, hogy örömet szerezhettünk egymasnak.:)
          Annak ugyanis valoban örülök, hogy segitségedre lehettem. Gondolom hogy most mar tiszta elotted, hogy a két feltamadas közötti különbség az, hogy az elso feltamadas szakaszokban történik, amikor is ennek elso zsengéje (vagyis aki a sort a “rend”-et megnyitja) Krisztus feltamadasa, ennek a sornak ( az elso feltamadasnak) utolso befejezo fazisa pedig az oszöv.-i szentek és a nagy nyomorusag szentjeinek feltamadasa együttesen.
          Béke veled.

        60. ” Van még egy masik igehely is, amely vilagosan különvalasztja az igazaknak és a hamisaknak ezeket a feltamadasait. A Jel 20:5-ben Janos ezt irja: ?A többi halott nem kelt életre, mig el nem telt az ezer esztendő?. Ennek a masodik feltamadasnak a végeredménye a masodik halal (6.vers).”

          Háááát…., igen!
          Én ezt se igazán értettem …. Én az Ige értelmezésem alapján( mivel én azt gondoltam, hogy ami oda van írva, az azért van oda írva, mert azt jelenti…) , eddig úgy gondoltam, hogy az utolsó ítéletnél, azok akik (nem keresztények voltak (esetleg tőlük független okok miatt) , és se az elragadtatásban, se az első feltámadásban nem vettek részt, amiért is nem árt nekik a második halál ) és a “jót cselekedték”, és az Élet könyvében a nevük megtalálható, azok nem a tüzes tóban mennek…. Vagyis , hogy a 2. ítéleten nem csak halált osztanak…

          Jel. 20,12 És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.
          Jel. 20,15 És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.

          Továbbá, még azt se gondoltam, hogy az a “…van feltámadása az igazaknak, és van a gonoszoknak…”, az nem azt jelenti, hogy senki ne gondolja azt, hogy az ítéletet megúszhatja ( megsemmisüléssel) , mert mindenki feltámad, és jutalmát veszi a cselekedeteinek…..! Nem gondoltam, hogy a két feltámadást így különválasztják….! Hmmm…! Elég megbízhatatlan ezek szerint a Biblia…!
          ?

        61. Kedves Ria
          Igen,tiszta lett,köszönöm.Isten áldjon téged,Béke veled is.

        62. Ezt a videót most találtam meg kedves André. Hú 🙂 köszönöm!

  8. Mivel benne élünk az eseményekben ma egy ilyen beszélgetés már nem elég. Én már 20 éve ismerem ezeket a dolgokat. A Jóisten folyamatosan egyre több mindent értetett meg. Nagyon ravasz a gonosz lélek. Azért azt szoktam mondani, mindennap meg kell tudnunk különböztetni Isten a gonosz és a saját akaratunkat különben eltévedhetünk.
    Ha akkor akarunk eszmélni mikor a fenevad megszegi az egyezséget rég késő lesz. Ha nem lesz a lámpában olajunk nagy szomorúság lesz.
    Sokan vannak felkészültek az Úr seregében akiket nem lehet csak úgy megtéveszteni.
    Tudom katolikusként előnyöm van, mert belelátok a készülő változtatásokba, októberben indul a meghirdetett szinódus, ami elindítja.
    Jóval előtte szóltam ismerőseimnek, akik nem is hívők, hogy XVI. Benedeket félre fogják állítani és házi őrizetbe kerül. Amikor ez bekövetkezett kiverte őket a víz. Aki ma a Vatikánt elfoglalja nem lehet róla tudni, hogy ő kicsoda. Sokan nem veszik észre, hogy valami nem stimmel észre lehet venni, de ahhoz ismerni kell a részleteket. Tudni kell milyen körből jöhet a hamis próféta és az antikrisztus. Júdásról sem tudták az apostolok, hogy ő az áruló az utolsó pillanatig még biztatni is kellett tedd, amit tenned kell. A hasonlóság miatt püspöki körből jön a hamis próféta. Meg el lehet gondolkozni azon, mikor a gonosz már szinte mindent ural a világban lehet-e valaki népszerű gyorsan, ha mást akar? Vezetői körökben főleg nem. Az antikrisztus még gyorsabban lesz népszerű,mert elő lesz készítve az útja, de ő sem lesz felismerhető a háborúban ő fog tűzszünetet kötni. Ha itt leszek szólni fogok ki ő, mert akkor időben van, de akkor komolyan kell venni.
    Rengeteg mindenről lehetne írni, de nincs rá idő és hely.
    Természetesen, ha én ezt hivatalosan mondom eretneknek számítok sőt kitagadás jár az egyházból és el sem temetnek. Többeket már menesztettek hitoktatói állásából is.
    Fontos tudni, hogy a hamis próféta a többi keresztény felekezetet is hatása alá fogja vonni és a más vallásúakat is. Egyenlőre ennyit.

    1. Írod “Mivel benne élünk az eseményekben ma egy ilyen beszélgetés már nem elég. Én már 20 éve ismerem ezeket a dolgokat.”

      Nem elég, de talán másoknak jó kiindulópont lehet, hiszen sokan nem ismerik “ezeket a dolgokat”. 😉

      1. Igazad van, de ma konkrétumokat kell mondani az embereknek, mert őrült nagy altatás van és akik tudnak is dolgokat azt mondják még később történnek események. Ekkora átverés még nem volt a világban, mint ami most történik.
        Régebben én is úgy gondoltam másként jönnek el a végső idők, de a gonosz sokkal ravaszabb. Sokan akkor fognak észbe kapni, ha korlátozva lesznek a szabadságukban, de az már nagyon kritikus.
        A katolikus egyházban már látom a változásokat, de nem látja a többi keresztény. Ha látják a keresztények még nem látják a más hívők. Ha észlelik a hívők a nagy tömeg, aki szinte már csak a pénzben hisz még akkor sem.
        Ha ők majd érzik, hogy valami nem stimmel , mert központosítás van már nincsenek kormányok stb. az már nagy gáz.
        Ma még lehet haladni, mert kegyelmi idő van és ma sokkal több kegyelemhez lehet jutni gyorsan. Elhatalmasodott a bűn, túlárad a kegyelem!

        1. Megnyugtathatlak Palas, mert én is látom a változásokat (Y)

        2. Beszéljetek kérlek a Változásokról!!!! Mi fog történni? Mi van most? Kegyelem? De mikor jön el az Antikrisztus? 10-20 év, vagy sokkal hamarább? Mindenütt háború, akkor majd hirtelen béke és biztonság lesz? De mikor majd ezeket látjuk megtörténni, Mi annál jobban nem a “Világi Békének” hiszünk, annál jobban tudjuk, hogy jön a Nagy Nyomorúság… Félek…megrémülök, ha hirtelen ezekbe belegondolok…De ugyanakkor a félelemnél erősebb az a belső Nyugalom és Reménység, hogy mikor látjuk ezeket megtörténni: “emeljük fel a fejünket!” Amen…

        3. Kedves Zsuzsa,

          Senki nem tudja, hogy mikor jön el ez az időszak. Ha valaki azt mondja, hogy tudja, akkor nem mond igazat. Nagyon sokan felsültek már ezzel.
          Néhány támpontot azért adnak a próféciák. Mindenképpen lesz egy olyan szövetség, ahol tíz király uralkodik. Ez lehet egy EU jellegű dolog, de lehet akár egy ország is, ahol 10 vezető van. Ez utóbbit kevésbé tartom valószínűnek, de kizárni nem lehet. Az Antikrisztus a tíz királyból legyőz hármat. Ez pl. egy elég konkrét prófécia, amit érdemes figyelni.
          Továbbá a nagy nyomorúság előtt még fel kell épülni a templomnak, tehát Jeruzsálemre is érdemes figyelni. Valószínű, hogy ez csak az AK színre lépése után fog megtörténni.
          Mivel a tíz királynak se híre, se hamva ezért még egy kicsit úgy tűnik, odébb van a dolog. Az aktuális turbulens történelmi léptékű eseményekből azonban kibontakozhat a bibliai prófécia.
          Isten áldjon
          Z

        4. Szia Zoli!

          Időpontokat nem is lehet mondani ( és nem is mondhat egyetlen Igét is ismerő keresztény se, de ez az ígéretünk megvan Istentől, ha megmaradunk az Úrban:

          1 Tessz 5,1 Az időről pedig és a pillanatról, * atyámfiai! nem szükség, hogy írjunk nektek;
          ?1 Tessz 5,2 mert magatok jól tudjátok, hogy az Úr napja, mint éjjel a tolvaj, úgy jön el. *
          1 Tessz 5,3 Épen midőn azt mondják: * Békeség és bátorság! ** akkor hirtelen rájok szakad a veszedelem, mint a méhében viselőre a fájdalom, és nem menekednek meg. ***
          1 Tessz 5,4 TI PEDIG , ATYÁMFIAI ! NEM VAGYTOK SÖTÉTSÉGBEN, * HOGY AZ A NAP TITEKET MEGLEPJEN, MINT TOLVAJ
          1 Tessz 5,5 mert ti mindnyájan a világosság fiai vagytok, és a nappal fiai; * nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.
          1 Tessz 5,6 Azért ne aludjunk, MINT EGYEBEK, hanem ÉBEREN és józanok legyünk; *

          Szerintem nagyon fontos, hogy rugalmasak legyünk, és ne vegyünk 100%-osnak semmilyen prófécia magyarázatot se, akármilyen vonzónak, illetve igaznak is tűnik. A magunkét se. Mert mert minél többet olvassuk azokat, annál több dolgot mutat meg a Szent Lélek azok jelentéséből. 1 hónappal ezelőtt, még meg voltam győződve valami igazságáról, tegnap pedig valami mást is megláttam, amit eddig nem vettem észre ( bár eddig is a szemünk előtt volt) , és “összegondolva” már nem pontosan úgy ( vagy éppen másképpen ) látom a bekövetkezendő dolgokat. ( Amire még 1 évvel ezelőtt azt mondtam, hogy annak meg kell lennie, ezért és ezért, ma már úgy látom, hogy tévedésben voltam/tunk ( azokkal egyetemben, akik ugyanúgy látták ( esetleg) mint én)!
          Szerintem erre is vigyáznunk kell, mert sokan vannak úgy, hogy valamikor, valakinek, valamilyen magyarázatát igazként elfogadták, és azt várják, hogy az fog beteljesülni. És onnantól kezdve, már “bebetonozzák” magukba, és nem hajlandóak tovább kérni, kutatni , hogy mi is lesz valójában. Szerintem azért is lesz, hogy nagyon sokakat elhitet a Hamis Próféta, és az Anti Krisztus, mert sokan nem is “forgatják” a Bibliát, vagy sokan nem is foglalkoznak a végidőkkel ( mármint ennek a korszaknak a végidejével), de még az is itt van, hogy sokan megszűnnek a keresésben, és olyan jelek megtörténésére várnak, amik esetleg már megtörténtek, de nem az volt az értelmük, amit gondoltak róla. Illetve nem elég éberek ahhoz, hogy a szemük előtt történő jeleket észrevegyék, és azok által esetleg felülírják az eddig gondolt “igazságaikat”.

        5. Kedves Ida,

          Részben tudok csak egyet érteni. Nem hiszem, hogy bármikor is változni fog a véleményem, hogy a templomnak fel kell épülnie, másként nehezen lehet oda becsücsülni.
          Z

        6. Örülök, hogy ennyi embert érdekelnek ezek a dolgok, mert van ahol már nagy altatás van. Az Index-en volt több topic ahol elég sokan szóltak, de szinte kiszárdt, mert a katolikus egyházban már elkezdődött az üldözés és meg is változtatták a véleményüket. A mostani keresztényüldözés azért is fog különbözni az eddigiektől, mert keresztény fog keresztényt üldözni.
          Én nem szoktam így írogatni témákhoz, időm energiám se hozzá, de az Időkre való tekintettel a Jóisten motiválására megteszem.
          Túl sok helyre kellene reagálnom, megpróbálom és megnézem akkor a clubbot is.
          Tömören a lényeget jó lenne, de mindenből adódnak újabb kérdések.
          Kedves Zsuzsa!
          Igen most kegyelmi idő van nem is akármilyen, ma olyan gyorsan lehet lelkileg haladni, mint a szélvész!
          Az antikrisztus nemsokára fellép a világ színpadára, de a fontos, hogy fel vagy-e rá készülve? Nincs 20 vagy 10 év. A háborúk kiszélesednek egyre több helyen harcolnak és hirtelen keverednek bele országok.
          Természetesen a Közel-Kelet mindig kulcs.
          Irán fontos lesz már rég háborúba akarják szólítani
          Irán, Szíria Egyiptom megroppantják majd Izraelt, de nincs értelme még részletezni.
          Gyorsan terjed a háború és majd jön valaki, aki fegyverszüneteket köt és hamar népszerű lesz.
          Fontos, hogy most mindenhol a békéről beszélnek majd mégis minden egyre rosszabb lesz.
          Soha nem szabad félni mondom ezt én, aki 20 évvel ezelőtt szembesültem ezekkel és voltak álmatlan éjszakáim, de azóta “megedződtem”.
          II. János Pálnak fontos szerep jutott, de az egy külön történet. Nem véletlenül mondta mindig, hogy ne féljetek.

    2. “Rengeteg mindenről lehetne írni, de nincs rá idő és hely.”

      Palas! A klub oldalon már van nyitva róla topic. Ha idő van, akkor írd le kérlek, hogy hogyan látod!

    3. Hitoktatókat elküldtek … ezt nem gondoltam volna, hiszen olyan kevesen vannak … tehát EZÉRT mondta néhány hete Henri Boulad – kivételesen olvastam az Új Emberben a riportot – hogy “mindenki fél” (persze nem mindenki 🙂 )
      Azt régóta tudni lehet, hogy kényes témákról nem … Aki nyíltan beszél még nagyon fiatal 🙂 !

      A nagy kérdést most ott látom, változás jön, figyelem, más mint amiről eddig szó volt! Az emberek kifosztását egy SZEMÉLY felfedte perben, Kásler, a hatalom elveszi a dicsőséget miközben már RÉGEN cselekedhettek volna (ömlik a médiából a bankok elszámoltatása a kormány részéről) http://kaslerarpad.hu/?p=7675#comments

      DE üzent a bankszövetség is, hogy a dev.hitel “mindössze” másfél millió embert érintett – jónéhány százezer családot – ám amit MAJD CSINÁLNAK, AZ TÍZMILLIÓ EMBERT fog érinteni ! Hatalmuk megvan hozzá, el lehet képzelni.

      Sietni kell ! letunkert.hu csoportokba menjünk, csináljunk, termeljünk (ismerkedjünk), hogy éljünk (és majd imádkozunk, persze, de a létünket fenyegetik! nem vicc … )

      Ehhez képest vértanúnak lenni, az semmi perc alatt megvan 😀 viszont ELTARTANI és MEGŐRIZNI A CSALÁDOT, gyermekeket, ismerősöket, akit csak lehet ! Ide – is – bölcsességgel párosult ész kell !

      1. “Ehhez képest vértanúnak lenni, az semmi perc alatt megvan :D”

        Valaki kapta próféciában, vagy látomásban, hogy nem úgy lesz, hogy csak lecsapják a fejet, és kész, hanem előtte szörnyű kínzások is lesznek! ( Talán a már jól bevált módszerekkel….!)

        http://www.youtube.com/watch?v=ZxF_G6wTxuc

      2. Ahogy halad az idő a hitelek egyre kevesebb súllyal esnek latba.
        Közösségekre szükség van, mert abban nagy erő rejlik. Nincs nagyon jelentősége lassan, hogy valaki milyen vallású úgy is egy akol lesz és pásztor.
        Pió Atya mondta még életében a legnehezebb szerzet a család. Ezt tanúsíthatom.
        Ma hitben felnevelni a gyerekeket az nem semmi.

        1. Pio atya, róla jut eszembe hisz őt szentté avatták és neki is voltak jelenései, viszont itt az oldalon egy szót nem találok róla. Szerintem érdemes lenne egy róla megjelentetni egy cikket itt, hisz neki is voltak a végső időkre vonatkozó jelenései. Bár én minden lehetséges dolgot elolvastam róla, a róla készült egyik filmet is láttam, de aki nem ismerné… Érdekes hogy ő az utolsó napokat azt hiszem egy időszakos elsötétüléssel írta le. Viszont nem tudom hogy az a Bibliával mennyire összeegyeztethető, vagy rosszul emlékszem hogy a jelenések könyvében nincs ilyesmiről szó?

        2. Igen Isten Pió atyát rendkívüli emberré tette. Az én nagymamám 1978-ban járt a sírjánál és én szinte vele nőttem fel. 1996 kapucinusok adtak egy Pió érmet és egy darabot a ruhájából erekjeként és 1999-ben lett boldoggá és 2002-ben Isten szentje lett. Döbbenetes dolgai voltak. Bilokációra volt képes, megkapta azt a kegyelmet, hogy látta az ember bűneit. 8-10 órát gyóntatott naponta, mert annyian voltak. Nem lehetett mellébeszélni befolyásos emberek, színészek omlottak össze, mert amit nem vallottak be felsorolta nekik. Szembesültek vele Isten tényleg mindent tud róluk. A haldokló édesapját is úgy készítette fel a halálra, hogy felsorolta, amiket elkövetett és az édesapja megdöbbenten bólintott rá.
          Mivel Magyarországnak szerepe lesz a sátán legyőzésében megkaptuk őt segít imádkozni, engesztelni velünk. Találkozott a II. világháborúban a Későbbi II. János Pállal és mondta neki egyszer pápa lesz.. Ő mondta Magyarországról, hogy egy kalitka és egy gyönyörű madár száll ki belőle. Ezt a próféciát az emberek általában nem értik, de 2012 februárjában elmagyarázta.

Hozzászólás a(z) Palas bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend