Gazdasági válság

Obama eddigi legbutább lépése… Egy külföldi bank lefoglalása?

obama-laughingForrás: Sovereign Man

A ciprusi FBME bankban tíz sötétöltönyös férfi jelent meg péntek délután és túszul ejtették az intézményt.

A jelenet kicsit a Mátrixra emlékeztet, és az esemény kibontakozásának szürreális jellegét figyelembe véve, valószínűleg tényleg egy filmben érezhették magukat a szereplők.

A férfiak a ciprusi központi banktól (CBC) érkeztek és az Egyesült Államok egyik kétes hírű ügynökségétől kapott jelentés alapján pénzmosással vádolták a bankot.

Az a helyzet, hogy Oroszország számos gazdag állampolgára az FBME bankban, és úgy általában Cipruson tartja vagyona egy részét.

Fontos megemlíteni, hogy a sötétöltönyös urak semmilyen bizonyítékkal nem rendelkeztek arra vonatkozóan, hogy bárki megsértette volna a törvényt. Nem volt végzés vagy bírósági tárgyalás, nem ismertették a vádakat és még csak nem is a ciprusi kormány vádolta a bankot.

Az akciót a helyszíntől tízezer mérföldre dolgozó bürokrata által írt jelentés alapján indították.

Érdekes módon, amikor tavaly a HSCB bankról kiderült, hogy a mexikói kábítószer kartellek számára mossa a pénzt, megúszta egy fenéken billentéssel, büntetésként pedig megbírságolták az intézményt.

A jelen esetben ugyanakkor elegendő volt egy homályos célzás az amerikai kormány részéről, hogy egy külföldi bank felett fegyveres ügynökök vegyék át a hatalmat.

Üdvözöljük a XXI. században! Ezt a háborút már nem hadihajókkal és szárazföldi csapatokkal vívják. Ma a szembenálló felek egy olyan eszközt vetnek be, ami mindenkit érint: a pénzt.

Ezen a fronton az Egyesült Államok nem sok opcióval rendelkezik.

– Egyelőre még az amerikai bankok alkotják a globális pénzrendszer magját, de a rendszerváltás már zajlik.

– A múlthéten a BRICS államok a brazíliai Fortalezaban gyűltek össze, hogy megalapítsanak egy Amerika-mentes, új pénzrendszert.

– Még mindig az Egyesült Államoké a legnagyobb gazdaság a világon, de év végére Kína valószínűleg átveszi ezt a címet.

– Még mindig az amerikai dollár dominál a globális kereskedelemben, de már az Egyesült Államok legközelebbi szövetségesei (Kanada és Nyugat Európa) is elismerték, hogy ideje továbbállni és ejteni a dollárt.

Tehát miközben az Egyesült Államok veszett kutyaként ide-oda rohangál a világban és mindenkire ugat, harapni már nem tud.

Jó ideje ugyanazzal a taktikával próbálkozik újból és újból: támadja az orosz érdekeket, ahol tudja.

Szankciókat vezet be orosz cégek ellen, megpróbálja aláásni Oroszország nemzetközi támogatottságát és legújabban más szuverén államokban fellelhető orosz eszközöket próbál lenyúlni.

Képzeljük el, mint gondolhat Katar, Kína, Kuvait, Szingapúr vagy bármely más állam, amelyik tetemes amerikai adóssággal rendelkezik? A tanulság félreérthetetlen számukra: amikor az Egyesült Államoknak nem tetszik valami, semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megnehezítse az életet számukra.

Ez vajon bizalmat gerjeszt másokban? A sok százmilliárd dollárnyi amerikai kincstárjegy birtokosai vajon mennyire fognak bízni az Egyesült Államokban ezek után?

Az orosz érdekek megtámadásával az Obama kormány a saját országával szembeni, amúgy sem megérdemelt bizalmat ássa alá.

Az említett országoknak pedig nem kell egyebet tenni, mint megszabadulni amerikai kincstárjegyeiktől vagy lejáratkor egyszerűen megtagadni azok átütemezését. Egy ilyen lépés katasztrofális következményekkel járna az Egyesült Államok számára. A kamatok az egekbe szöknének, az infláció meglódulna és a kormány a jelenleginél is közelebb kerülne a csődhöz.

Érthetetlen módon, mintha Barack Obama éppen ezt akarná. Olyan ez, mint amikor Napóleon Oroszország karjaiba hajtotta elcsüggedt, túlterhelt seregét, csak ezúttal a front a pénzvilágban található.

Napóleonhoz hasonlóan, úgy tűnik Barack Obamát sem érdeklik a hosszú távú következmények.

17 600 milliárd dolláros adósságával az Egyesült Államok gazdasági hadviselést folytat muníció nélkül.

Előző posztKövetkező poszt

61 hozzászólás

  1. Nem ítélkezem senki felett, de számomra elkeserítő, hogy milyen tudatban vannak a keresztény hívek, nemcsak a valós életben tapasztaltam, hanem még itt is.Nincs értelme kifejtenem jobban, mert úgy járnék mint a Sun nevű hozzászóló.
    Neki azt üzenem, hogy jól gondolkodik, jól össze tudja tenni az információkat, amit a Bibliából és máshonnan kapott.
    Mikor a hozzászólásokat olvasom, vagy keresztényekkel beszélgetek, Jézus példázata jut eszembe a Tíz Szűz esetével kapcsolatosan.

  2. Kedves Ida, és mindenki!

    Könyörögve kérlek titeket, de csak most az egyszer, hogy gondolkozzatok el a soraimon.
    Amiket felsoroltam forrásnak, a valós és létező tudáshalmaz elenyésző töredékét, annak miért nem néztek utána?
    Miért nem másztok ki az elvakult hit bűzlő posványából a tudás fénye felé?
    Legalább kezdjétek el…

    Komolyan azt hiszi itt akármelyikőtök is magáról, hogy hívő, és istennek tetsző életet próbál élni?
    Korántsem.
    Nézzetek egy kicsit ezekre az írásokra, amiket ide “alkottatok”.

    Ennyi egoizmus, önzés, hiúság összehozása ettől a kevés embertől eléggé szép teljesítmény… lenne, de sajnos amennyit létrehoztatok, annyival hátráltatjátok is magatok.

    Nincs itt egyikőtök sem megtérve, csak azt gondoljátok.

    Értetek szólok, nem ellenetek.

    1. Kedves San!
      Bár a megváltás valóban újjászületést jelent és miután Jézust a szívedbe hívtad új teremtés vagy, amíg ebben a testben vagyunk, sajnos nem tudjuk levetkőzni emberi mivoltunkat. Az önzést, a büszkeséget, a türelmetlenséget, és hosszan sorolhatnám.
      Ugyanakkor a történet nem vagy nem egészen erről szól.
      Nincs olyan ember a világon, akár meg van váltva, akár nem, aki bűntelen lenne. Ezért jött Jézus. Nem tudjuk magunkat saját gallérunknál fogva felemelni.
      Vannak ateisták, akik nagyon kedves, jó természetű emberek. Csakhogy egyrészt a természetüket sem maguknak köszönhetik, hanem úgy kapták, és ez a jó természet nem fogja megváltani őket, mert ahhoz tökéletesnek kellene lenniük. Ilyen ember pedig csak egy volt. Ráadásul sokszor a jó természet még távol is tartja őket Istentől, mert úgy gondolják, hogy elég jók Isten nélkül is.
      Engem is elszomorít amikor a testvéreim szeretettelenül kommunikálnak, és ennek ellenére én is beleesek ebbe a hibába.
      http://idokjelei.hu/2013/01/rendes-emberek-es-uj-emberek/

      1. Ez mind nagyon szép, és ennélfogva hihető.
        Ennek ellenére meggyőződésem, hogy hiába van szépen csomagolva (a linkelt olvasnivaló is) a mondandó, ennek ellenére akkor is csak mellébeszélés.

        A hit jó dolog, ebben semmikivetnivaló nincs.
        De mikor ez már intézményesített keretek közé lép…, nos van egy pont, amikor a józan ésszel megtámogatott hit párosából a józan ész elköszön.
        A vallás napjainkban már intézmény, és kedves Thea, te is ennek az intézménynek a kicsiny alkotórésze vagy.
        A hited erejét miért nem a tudatosságra fordítod? A saját tudatosságod emel fel majd téged is arra a szintre, amiért az ember állandóan leszületik erre a földre.

        Nem látom a tanulást, csak a görcsös igyekezetet, de tanulni így nem lehet.
        Hogyan is tudnád magad kiemelni a sárból a saját gallérodnál fogva?

        Egyszerűen. Csak meg kell tenned.

        Csakhogy ezt már nem hiszed el, a hited oly kicsiny, hogy erre már nem terjed ki.
        Eredendő bűn nincs. Ha ártasz valakinek, magadnak ártasz, ha megbocsájtasz valakinek, magadnak bocsájtasz meg.
        A bűnöd nem maradhat meg, ha megbocsájtasz.
        Jézus végig bűntelen volt, mert megbocsájtott.
        Mindenki fel tudja magát emelni, ha eljut arra a szintre, hogy megbocsásson önmagának.

        Napjainkban dívik az önostorozás, és a birkaszemléletű belenyugvás.
        ” Hát persze, bűnös vagyok, meg te is, ez van. Majd meg leszünk váltva, vagy már meg is voltunk? Nem emlékszem…”
        Erről szólnak a gyülekezetek, és a vallás is. A hitre csak hivatkozik mindenki, de gyakorolni úgy igazán, nos, az már nem megy.
        Csak egyszer lenne akármelyikőtök hite akkora, mint egy mustármag… -hát igen, ez egy nagyon fontos mondat.
        Akinek hite van, az rájön, hogy semmivel sem rosszabb azoknál, akiket annyira tisztel vallásosan.
        A vallásotok szerint bűn és istenkáromlás magatokat az Istenetekkel egy szintre mérni.
        Ha valóban bűn, akkor valahol bibi van, például az aktuális istennel. Hiszen ő szeret mindenkit, vagy mégsem?
        Ha szeret, akkor a szeretete emel egyenrangúvá vele, ha viszont nem szeret, akkor marad az alárendeltségi rangsor.
        Ha viszont mégsem bűn, -és akinek hite van, az már tudja,- az a vallásnak fordít hátat, mert ráébred arra, hogy a hit nem intézmény.

        Olyan dologba kapaszkodtok, olyan dolgokat védetek, ami már régen nem igaz. Sőt, arra sincs bizonyíték, hogy minden úgy történt, ahogyan le van írva.

        Az én istenem velem egy.
        Az én istenem nélkülem nem létezik, hiszen én is létezem.
        Én mindig létezem, mint az istenem, hisz egyek vagyunk.

        A felső 3 sorból ha bármelyik nem igaz, akkor te még nem a te isteneddel létezel.

        Én tisztelem az istenem, mint magam.
        Én szeretem az istenem, mint magam.
        Én hiszek neki, mint magamnak.
        Én nem vagyok ő, és ő nem én, mégis egyek vagyunk, és én ő is vagyok, ő pedig én is.

        Te mit hiszel?
        Te mit/kit tisztelsz?
        Te kinek hiszel?
        Ki vagy te?

        Nem vagyok sátánista, nem vagyok zsidó.
        Nem vagyok szektás, és nem vagyok bíró.
        Nem vagyok senki, és nem vagyok egó.
        Dolgom van itt, ezt végzem érted, értem.
        Ítélek és megítélek, de nem elítélek.

        Szemed vagyok a szemed mellett, füled vagyok a füled mellett.
        Szíved vagyok a szívedben, és szíved is ott van minden tettemben.
        Érted kiáltok, nem ellened, a kezem nyújtom, és ahová mész, én is
        Ott leszek veled, mert egy az utunk, mint két lábnak,
        De mindketten egy másik oldalt járnak.

        Ne menekülj, értelme nincsen,
        Tükörbe nézel és meglátod kincsem
        Szemed tiszta virágzását az én lelkem járja át,
        És vak vagyok , ha lelked fénye rossz utakon,
        Egyedül bukdácsol át.

        Minden és mindenki egy.

        A végére tennék egy formabontó olvasnivalónak a linkjét, akárcsak te.

        Légy szíves, olvasd el a kedvemért, akárcsak én a tiedet.

        spiritizmus.hupont.hu/71/jehova

        1. Az Isten legyen hozzád irgalmas!
          “nos van egy pont, amikor a józan ésszel megtámogatott hit párosából a józan ész elköszön.”
          Remélem komolyan gondoltad ezt a mondatot, és elköszönsz.
          Vidd magaddal a spiritiszta szeánszaid linkjeit is, mert itt köztünk nincs helye!
          Nekünk Teremtő Istenünk van, és Urunk Jézus Krisztus!
          Semmi közünk és keresnivalónk nincs a bukott angyalok és démonok társaságában!
          (Theát megkérem, hogy törölje a hozzászólásodat … )

        2. Kirekesztő vagy és gyűlölködő.
          Pont, mint az istened.
          Én a szeretetről beszélek, te másokat is uszítasz, hogy ne hallgassanak rám.

          Gondolkozol is, vagy csak idehányod a véleményed?

          Te mit hiszel? Te hiszel valamit, ami nem a szeretet.
          Te mit/kit tisztelsz? Te nem tisztelsz engem a véleményemmel.
          Te kinek hiszel? Te bárkinek hiszel, aki számodra kényelmes.
          Ki vagy te? Egyenlőre egy senki vagy, akárcsak én. Tisztelhetnéd jobban tenmagad…

          Te most feszítetted meg Jézusodat, magadat és engem is.

        3. Tanuld meg az igazságnak mindenhol helye van.
          Akkor is , ha fáj.

          És, ha már ennyire szerettek idézgetni, mert alig van hozzászólás a bibliából előrángatott idézetek nélkül, akkor én is idéznék.
          Egy a kedves imádságaim közül.

          IMÁK
          ASSISI SZENT FERENC IMÁJA

          Uram, adj türelmet,
          Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
          Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
          Amit lehet, és adj bölcsességet,
          Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.

          Uram, tégy engem békéd eszközévé,
          hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
          hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
          hogy összekössek, ahol széthúzás van,
          hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
          hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
          hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.

          Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
          nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,
          nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,
          nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek.

          Mert aki így ad, az kapni fog,
          aki elveszíti magát, az talál,
          aki megbocsát, annak megbocsátanak,
          aki meghal, az fölébred az örök életre.
          Amen.

        4. San, nem sok újat mondtál. Nem látom szükségét, hogy töröljem, amit írtál vagy linkeltél, mert a legtöbb itteni olvasó számára jól ismert tanok ezek.
          Sajnos azt nem látod, hogy itt nagyon sokan jártak már az általad ajánlott úton és tudják, hogy hová vezet és ma már Jézussal járnak.
          Te viszont ezt nem mondhatod el magadról, hiszen csak ezt a New Age spritiszta ideológiát ismered.
          Jézus Isten, nem pedig egy intézmény. Az intézményeket valóban emberek hozták létre. A te intézményedet pedig egy bukott angyal.
          Teljesen mindegy milyen felébredtnek tartod magad, ha az ébredés után egy új hazugságban élsz.
          Én sem elítélés céljából, hanem segítő szándékkal írtam.

          (Írod: “Minden és mindenki egy.” Akkor miért baj, ha Erika beszólt neked? Hiszen te ő vagy és ő te 😉 )

      2. Kedves Thea !
        Régóta és érdeklődve olvasom az írásaidat, sokszor azonban nem értem miért nem tudsz egy szerintem viszonylag egyszerű ellentmondást feloldani.
        Ebben az írásodban a
        “Az említett országoknak pedig nem kell egyebet tenni, mint megszabadulni amerikai kincstárjegyeiktől vagy lejáratkor egyszerűen megtagadni azok átütemezését. Egy ilyen lépés katasztrofális következményekkel járna az Egyesült Államok számára. A kamatok az egekbe szöknének, az infláció meglódulna és a kormány a jelenleginél is közelebb kerülne a csődhöz.

        Érthetetlen módon, mintha Barack Obama éppen ezt akarná. ”
        résznél akadtam fenn. Mi ebben az érthetetlen?
        Az USA összes állampapírja és dollárja valaki másnál van szétszórva a világ minden országában. Az ezekért vásárolt használati értékkel bíró javak viszont a vevőnél vannak aki fedezetlen dollárral, azaz adóssággal fizetett értük.
        Addig kell csődbe vinni a dollár alapú pénzrendszert amíg az USA állampapírok, részvények és a dollár másnál van. A materiális javak maradnak a vevőnél, az értéktelen papírok pedig az eladóé. Az adósság az amerikai állam összes polgáráé, a megszerzett javak pedig azé a néhány emberé akik nem pénzben illetve értékpapírokban tartják a vagyonukat hanem materiális javakban, termelő eszközökben, vagyoni értékű jogokban.
        Egyszerű Fekete Péter játék. Akinél a végén a Fekete Péter van az vesztett.

        1. Kedves Melampo!
          Ez egy viszonylag felszínes cikk, ami csak egy apró incidensre összpontosít. Számomra nem érthetetlen Obama lépése és szerintem a cikk eredeti szerzője is némi iróniával írta, amit írt. Ettől függetlenül teljesen jó az észrevételed és ez ilyen vélemények kiváltása a cikkek közzétételének egyik célja. Nem lehet minden cikkbe beleírni a teljes történetet és szerintem nem is célravezető.

    2. Kedves SAN!

      Én értelek! De kérlek te is gondolkozz el azon, amit én írtam!
      De akárhogyan is, ezt ne felejtsd el, ha úgy alakulnak a dolgaid: “Minden, aki segítségül hívja az Úr Jézus nevét, az megtartatik!”
      És, ha mégsem lenne elégséges a lelkiismeretednek az, hogy megbocsátottál magadnak, akkor, hogy tudd! Krisztus meghalt a mi bűneinkért, és feltámadott, a mi megigazulásunkért! És Őérte, megbocsáttatnak a te bűneid , ha kéred Tőle! És valaki (végig ) hisz Őbenne, annak örök életet ad.

  3. Wiiking!

    Ezzel a hsz-oddal, már megint nem mondtál semmit, csak minősítettél! WIIKING AUGUSZTUS 02, 2014 8:23:55 DU.
    Én úgy gondolom, hogy az, aki azt akarja, hogy valóban megértsék, az ne a sorok közé rejtse a mondanivalóját! (Ugyanis, ha nekem a sorok közül kell kiolvasnom valaki véleményét, akkor én azt az embert nem tudom őszintének tartani. ….!)
    (Éppen ezért van ez a sok félreértés, mert a sorok között akármilyen válasz, és mondani való is lehet, amit bármikor le lehet tagadni, hiszen az nincs leírva…! Igaz, vannak olyanok is, akik még a leírtakat is letagadják….!)

    És nem Eszterke kérdésére született ez a sok bonyolult válasz………! ( Egyébként pedig éppen te írtad, hogy kíváncsi vagy a válaszokra…! Most meg reklamálsz…! …)

    (De, mondjuk én soha tudnám elképzelni azt, hogy vegyem magamnak a bátorságot mint itt többen, hogy bárkit megszóljak azért, mert hozzászólt egy témához! Akármilyen is az a hozzászólás. Legfeljebb, ha nem értek egyet azzal, reagálok rá, érvekkel…! Nem pedig minősítéssel, ahogyan azt itt a legtöbben teszik, amikor nincs érvük. (És többnyire nincs érvük….!) )

    Na minden jót!

    1. A Biblia nem fundamentalista értelmezésre készül! Magyarul : nagyon sok prófécia, jézusi szemléltetés, jövendölést nem lehet szó szerint éretlmezni! A jelenések könyvét pedig végképp NEM!
      Ha, egyetértesz ezzel, ha nem ez így van!
      Ha, pedig nem érted, hogy mit jelent a “sorok közt olvasni” szófordulat, akkor szólj egy bölcsebbnek és segít neked!

      @ IDA @(De, mondjuk én soha tudnám elképzelni azt, hogy vegyem magamnak a bátorságot mint itt többen, hogy bárkit megszóljak azért, mert hozzászólt egy témához! Akármilyen is az a hozzászólás.)
      IDA! Kérlek ne légy hipokrita! Pontosan ezt teszed! 🙁

      Azt pedig már említeni sem merem, hogy fehéren-feketén(konkrétan=szó szerint) idézem a Jel.20:14 et a Te általad idézett 20:15-re és nem olvasod el figyelmesen, pedig csak néhány sor az egész! Mégis, belemagyarázol olyat aminek se füle, se farka! …aztán pedig besértödsz!

      Na minden jót!

      1. Kedves Erik!

        Ne mond meg kérlek, hogy hogyan kell értelmezni a Bibliát.

        írod:
        “@ IDA @(De, mondjuk én soha tudnám elképzelni azt, hogy vegyem magamnak a bátorságot mint itt többen, hogy bárkit megszóljak azért, mert hozzászólt egy témához! Akármilyen is az a hozzászólás.)
        IDA! Kérlek ne légy hipokrita! Pontosan ezt teszed! 🙁 ”

        Komoly? 🙁 Én, bárkit is megszóltam , vagy rászóltam azért mert írt itt , akármilyen hozzászólást ?! Nem csak “vitába” szálltam esetleg a mondandójával?! (Esetleg idéznéd? Már azért is, mert másokat is kértem már, hogy idézzék azt amivel “vádolnak”, de eddig még nem jött idézet…:!)

        írod:
        “Azt pedig már említeni sem merem, hogy fehéren-feketén(konkrétan=szó szerint) idézem a Jel.20:14 et a Te általad idézett 20:15-re és nem olvasod el figyelmesen, pedig csak néhány sor az egész! Mégis, belemagyarázol olyat aminek se füle, se farka! ?aztán pedig besértödsz!”

        Valakivel összekeversz! Én nem szoktam “be/megsértődni. (És miért mondasz olyat nekem, hogy “meg se merem említeni…”,,,???!!!??? Mikor, és mivel bántottalak?!
        Viszont ne csodáld, ha “türelmetlen” lesz az ember, ha sokadszorra se mondasz konkrétumokat, és azt se mondod meg pontosan , hogy mi az, amivel nem értesz egyet! Meg azután mi az, amit bemagyarázok, aminek nincs “se füle-se farka”?!
        Jel. 20,10 És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.
        Jel. 20,14 A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.
        Jel. 20,15 És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.

        Vagyis azt akarod mondani, hogy a tüzes tóban csak az ördög, meg a HP, és az AK fog örökké kínoztatni, a többieknek pedig, az megsemmisülést hoz….?! Csak azért mert a pokol és a halál is a tűznek tavába vetteték..?! És én beszélek zagyvát…?!

        Ésa. 66,22 Mert mint az új egek és az új föld, a melyeket én teremtek, …
        Ésa. 66,23 És lesz, hogy hónapról-hónapra és szombatról-szombatra eljő minden test engem imádni, szól az Úr.
        Ésa. 66,24 És kimenvén, látni fogják azoknak holttesteit, a kik ellenem vétkeztek, mert az ő férgök meg nem hal és tüzök el nem aluszik, és minden test előtt borzadásul lesznek.

        Igen, sokak fognak sajnos “csodálkozni”, mert sokakat elhitettek, hogy a második halál a megsemmisülés lesz…!

        Békesség!

        1. Jel 14,9 Egy harmadik angyal követte őket, hangosan kiáltva: “Aki imádja a vadállatot és annak képmását, és felveszi bélyegét a homlokára vagy a kezére,
          Jel 14,10 az is inni fog Isten haragjának borából , amely készen van, elegyítetlenül, haragjának kelyhében , és gyötrődni fog tűzben és kénben az angyalok és a Bárány előtt.
          ?Jel 14,11 Gyötrelmeik füstje felszáll örökkön-örökké , és nincs nyugalmuk éjjel-nappal azoknak, akik imádták a vadállatot és képmását, és aki fölveszi nevének bélyegét.”
          ? De tulajdonképpen nincs sehol leírva, hogy a tüzes tónak lesz egy “örömködős” része, vagy csak egy olyan, ahol könyörületből megsemmisítik az embereket….!

  4. Kedves SAN!

    SAN JÚLIUS 31, 2014 10:17:54 DU.

    írod:
    “Ami a Bibliát illeti, arról nyithatnánk parttalan vitát, de sok értelmét nem látom.
    A Biblia 2000 éves, és szinte semmi olyan nincs benne, ami ne lett volna bármelyik ősnép gesztájában, vagy népi mítoszában (az akkád Atrahaszísz vízözön-eposz és az Enuma elis, a Mahábharáta, a sumer Gilgames eposz, az Ahimsa )
    Az általunk majáknak nevezett nép története, az azték, a laoszi, a japán és a kínai teremtéstörténetek is mind-mind idősebbek a Bibliánál.”

    A Biblia újszövetségi írásai, azon része a majd 2000 éves. ( De gondolom, csak elírtad.) A többi vád, hogy hasonlít a többi nép “teremtés történeteihez” az csak azt jelzi, hogy az emberiség “egy tőről fakad”, és ezért közös az emlékezet , és közös( hasonló) az eredet történet is. Vagyis hallgathatsz olyan hangokra, amelyek összelopkodásról beszélnek, és gondolhatod azt is, hogy azért hasonlóak a történetek, mert a közös ősök ezt hagyták az utókorra. ( Kérdés, hogy melyik mennyit változott az egymásnak , illetve az utódoknak való elbeszélés folyamán, ill a leírásig. Továbbá , mint tudjuk, a Sátán is mint emberi imádatra igényt tartó szellemi hatalmasság, azért hozzátette még azokat a ( lehet, hogy csak enyhe, de azért jelentős) változtatásokat, amelyek az emberek imádatát feléje fordítják. ) Továbbá azt nem róhatod fel , hogy a Biblia nincs olyan idős könyv, mint a többi, hiszen a Izrael, a zsidók , mint nép, csak az egyiptomi kivonulástól számítódik. De ezt nem is tagadják. A Biblia szerint (1 Móz. ,26 Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán!) az Úr, Sém Istene. Itt pedig azt írja következőben, hogy : 1 Móz. 9,27 Terjeszsze ki Isten …. ( Ezen is el lehet mazsolázni….! Bár tudom, hogy a Bibliát nem fogadod el…! De, azért ….?! Hmmm..? Továbbá az is meg van benne írva, hogy ” senki nem tudja, hogy kicsoda az Atya, csak a Fiú ( már mint Jézus ugye), és az, akinek a Fiú kijelenti, megmutatja….”! Na meg a azt se tudja senki, hogy a Fiú kicsoda, csak az Atya….! Szóval, ha az utálatod félreteszed, akkor találhatsz benne elmélkedésre valót bőven….!)

    írod:
    “A biblia mellett szól számodra az is, hogy az európai átlagműveltség szinte kizárólag csak a Bibliára terjed ki, és az európai kultúrán kívül eső, ámde sokkal jelentőségteljesebb ősi írások szántszándékkal agyon vannak hallgatva a Biblia érdekében.”

    Kedves SAN! Ezt azért már nem mondhatod! Az elmúlt majd 2000 év nagy részében valóban, de most, ha bemész egy könyvesboltba, vagy többe, vagy a hálón keresel, annyi információt találhatsz amazokról , amennyit csak akarsz.

    írod:
    “A pártus herceg sem európai történet, de a meghatározása is judeokeresztény vallás, ami azért elég sokat elmond egy szóban.”
    Nézd, mi azért tudjuk, hogy zsidó volt Jézus test szerint, mert ismerjük személyesen. Nekünk ez a kijelentés Róla a szívünkben, a Szent Lélek által az Atyától. De szerintem akármelyikünk is megmondhatja neked, hogy ha azt kaptuk volna, hogy “pártus herceg”, vagy bantu néger, akkor azt fogadnánk el, és nem zaklatna fel bennünket.

    írod:
    “Ha Jézust vesszük alapul, róla megállapítható, hogy egy nagyon tudatos, intelligens, és felvilágosult próféta volt.”

    Jézus Isten Fia volt, aki azért jelent meg testben, hogy elvegye a világ bűneit, és ezáltal azokat akik hisznek benne üdvözítse. Örök életet adjon nekik. Továbbá, hogy azoknak, akik hisznek benne , hatalmat adjon arra, hogy Isten fiaivá váljanak. És még azért is, hogy helyreállítsa azt a szellemi kapcsolatát az embernek az Istennel, amely az Édenben a bűn miatt megszakadt. És nekünk, akik hiszünk, bizonyságunk van magunkban a Szent Lélek által, hogy Jézus Isten Fia, és ő a Krisztus. (1 Ján. 5,10 A ki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. A ki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, a melylyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról.)

    írod:
    “Kérdem én:
    Mennyi a logikus esélye annak, hogy egy ilyen ember egy olyan vallásba toboroz embereket, ahol a birkaszellem, a dogmák a meghatározó elem?”

    Jézus nem toboroz, nem hívogat vallásba. Ő, a vele való személyes kapcsolatra hív bennünket. Arra, hogy bánjuk meg bűneinket, és térjünk Istenhez. Hogy fogadjuk be Őt, az Isten fiát, hogy megbocsáttassanak bűneink, és élet legyen bennünk. Továbbá, hogy a kárhozattól is megszabaduljunk, amit a bűn jutalma ként aratunk le. Róm. 10,13 Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.

    írod:
    “A Teremtő, és az ő Prófétája nem fog nagyot nézni, mikor visszatér, hisz mindenhatóságuk által ezt látták már előre.”

    Erre szerettem volna felhívni a figyelmedet, hogy, ha előre látta Isten, és az Ő Felkentje ( nem prófétája….! Jézus a Fia! )hogy kik lesznek Izraelben ( hiszen Ő gyűjtötte össze azokat, akik most ott vannak) , akkor miért nevezte őket az Ő népének, ha mégsem azok….????!

    De a többivel, amit nekem írtál, nagyjából egyetértek, de erről beszélünk itt.

    Békesség!

    1. Na jó, itt elrontottam, mert Jézus próféta is volt természetesen, A PRÓFÉTA:

      Móz. 18,15 Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!
      ?5 Móz. 18,18 Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te, és az én ígéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, a mit parancsolok néki.

      Aki Izrael fiai közül lett támasztva testileg! Erre mondta Jézus, hogy lehetetlen, hogy A PRÓFÉTA Jeruzsálemen kívül vesszen el…!

  5. @ Ida
    augusztus 01, 2014 8:58:58 de
    IDA, Kedves IDA! 🙂

    L?tom van böven idöd! 🙂
    Na, jó csiszolgassuk tovább a “bölcsek kövét”!
    Alap deffiniciók (a teljesség igénye nélkül!):
    – Ki az Isten?, Teremtés folyamata, ideje, …, ihletettség, Tora, 10 parancsolat, Mi a bün ? Lélek, Szellem, Test, helyes imádati forma, zsidóság-kereszténység, ÉLET ÉS HALÁL…

    Csak tudd! Az a tény, hogy valamit sokan fogadnak/hisznek el még nem jelenti feltétlenül, hogy abszolut igaz is!
    Ugyan is nagy bajban lenne a rendkívül elszektásodott kereszténység, ha csupán a számok és történelmi tények alapján határoznák meg az igaz/hamis fogalmát!

    Istennél valóban semmi sem lehetetlen, egyet kivéve : ” Lehetetlen, hogy Isten hazudjon!”- akkor most mi az igazság? 🙂
    A “köböl fiakat teremteni” – ha Isten csupán kérkedni akarna teremtöi erejével, akkor – valóban nem lehetetlen számára! De, Ö az bölcsesség és értelem/tudás Istene is! Ö hozta létre a fizikai, kémiai, matek stb. törvényeket/törvényszerüségeket, MIÉRT AKARNÁ ÁTHÁGNI A SAJÁT TÖRVÉNYEIT ÉSZERÜTLENÜL?

    Hidd el nem akarlak sem csöbe húzni, se félre vezetni, de Isten azért adott értelmet/józan észt, hogy használjuk!
    Ez soha nem bün! Ellenben a tényeket figyelmen kívül hagyni, … aki egyet megront e törvények közöl az egész megrontásában vétkes! Ha, valaki tudja és nem cselekszi azt, büne az annak! -elve szigorúnak tünik, de alkalmazható ebben a kérdésben is.

    Te fenntartod a jogod arra, hogy az Istentöl kapott kijelentésekkel összhangban cselekedj, még ha ez nincs is teljes szinkronban a felekezeted,(esteleg a Biblia) tanításaival! Mit mondhatnék erre? Te is tudod a választ!

    Az emberei tudományról alkotott véleményem világos! Világos? /Olvasd vissza!/

    Megdönthetetlen bizonyíték? 2+2= ? Matek, geometria,fizika,kémia, csillagászat,kvantum tudomány, gravitáció, az atomokat összetartó gyenge és erös magerö, termo dinamika, surlódás, energia megmaradás törvénye, DNS, vírusok, baktériumok léte és müködése stb.stb. ezek jó része deffiniált, megmért és bizonyított tételek!
    Ugye, nem akarod, hogy alultájékozottnak tartsanak, ha ezeket nem fogadod el?

    Jel.20:15 -öt idézted! Igazad van! Csak – biztos kicsit figyelmetlen voltál 🙂 – és a 14. verset nem olvastad! ” A halált és hádeszt(görögül)seolt(héberül)pokolt(magyarul) pedig szintén a tüz tavába vetteték!”
    Ha, valóban ez egy ténylegesen megemésztö tüz(lenne) akkor, hogy a viharba lehet/ne bedobni/elpusztítani a halált és a sírgödröt/holtak országát/pokolt is! Ezek a dolgok/fogalmak ténylegesen nem éghetö dolgok!!!

    IDA! Nem vagy tudatlan! Emlékszel Pál ap. ellenfelei is elismerték a tudását/tudományát.
    Igaz, kissé pejoratívan hozzá tették: Az agyadra megy ez a sok tudomány! 🙂

    Való igaz, hogy egy irdatlan “tudás óceánban” lebegünk! Szinte kimeríthetetlen!
    A kapcsolódás – akár akarjuk, akár nem – minden pillanatban élö, on-line! Mondhatjuk, (Istenben) benne mozgunk és élünk! Mi ezzel a baj! Hisz Te magad mondtad, hogy kapsz közvetlen infot! A fel és le töltés folyamatos!
    Ugyan arról beszélünk, csak Te kissé túlmisztifikálod ezt!

    Ugye tudod, hogy akit kedvelne/szeretnek azzal kicsit bizalmasabb kapcsolatot ápolnak?
    Egyszerübben: Akit szeretnek, az ugratják is néha! /Mindenféle rossz akarat nélkül!/

    A bölcsesség kísérjen utadon!

    1. Kedves Wiiking!

      Mikről beszélsz? Csak egyet ragadok ki az írásodból: “Csak tudd! Az a tény, hogy valamit sokan fogadnak/hisznek el még nem jelenti feltétlenül, hogy abszolut igaz is!
      Ugyan is nagy bajban lenne a rendkívül elszektásodott kereszténység, ha csupán a számok és történelmi tények alapján határoznák meg az igaz/hamis fogalmát!”

      Miért, nem erről beszéltem?! Sőt, úgy látom, a többi mondandómat is átlépted, és mintha nem értenéd, elmondod nekem újra, mint “okításokat”….!

      De, mindegy, nem lényeges! Uff! 🙂

      1. IDA!
        Arról beszélek amit kérdeztél! Kissé hosszú lett, görgesd le az oldalt, ott van a válasz!
        Az más kérdés, hogy Neked tetszik-e vagy se!
        Áldás

        1. Kedves Wiiking!

          Nem szokott gondot okozni nekem, hogy tetszik-e a válasz, ha az igaz! Inkább csak az, ha nem tudom a választ értelmezni!

          írod:
          “Alap deffiniciók (a teljesség igénye nélkül!):
          – Ki az Isten?, Teremtés folyamata, ideje, ?, ihletettség, Tora, 10 parancsolat, Mi a bün ? Lélek, Szellem, Test, helyes imádati forma, zsidóság-kereszténység, ÉLET ÉS HALÁL?”

          Szóval azt írtad, hogy ezekkel az alapfogalmakkal itt leginkább senki nincs tisztában! És erre te mit felelsz….?! Mert én ezt tőled eddig mindig csak kérdésként hallottam….!

          írod:
          “Csak tudd! Az a tény, hogy valamit sokan fogadnak/hisznek el még nem jelenti feltétlenül, hogy abszolut igaz is!
          Ugyan is nagy bajban lenne a rendkívül elszektásodott kereszténység, ha csupán a számok és történelmi tények alapján határoznák meg az igaz/hamis fogalmát!”

          Ezzel nem vitatkozok! És én se írtam mást!

          írod:
          “A ?köböl fiakat teremteni? ? ha Isten csupán kérkedni akarna teremtöi erejével, akkor ? valóban nem lehetetlen számára! De, Ö az bölcsesség és értelem/tudás Istene is! Ö hozta létre a fizikai, kémiai, matek stb. törvényeket/törvényszerüségeket, MIÉRT AKARNÁ ÁTHÁGNI A SAJÁT TÖRVÉNYEIT ÉSZERÜTLENÜL?”

          Ez Jézus jeruzsálemi bevonulásakor hangzott el, éppen az Ő szájából, amikor is…! Csak említettem, az Istennél semmi nem lehetetlen mondatomhoz….! Azt gondoltam ismered….!

          írod:
          “Hidd el nem akarlak sem csöbe húzni, se félre vezetni, de Isten azért adott értelmet/józan észt, hogy használjuk!”

          ?! És melyik mondatommal , ill gondolatommal léptem át a józan ész határát szerinted…?!

          írod:
          “Ez soha nem bün! Ellenben a tényeket figyelmen kívül hagyni, ? ”

          Mint például, milyen tényeket hagytam figyelmen kívül…? Szóval az a gondom veled Erik, hogy nem mondasz semmi konkrétumot, amire azt mondhatnám, hogy tényleg…! Igazad van…! Vagy azt mondhatnám, hogy figyelj, én ezt így meg így gondoltam….! Most is ideírod, hogy ellenben tényeket figyelmen kívül hagyni….! És ahelyett, hogy mondanád, hogy mi az, amivel nem értesz egyet, beidézel olyan igeverseket, amiknek itt semmi értelme, és amire azt mondja az ember, hogy mi van…?!

          Írod pl:
          “Te fenntartod a jogod arra, hogy az Istentöl kapott kijelentésekkel összhangban cselekedj, még ha ez nincs is teljes szinkronban a felekezeted,(esteleg a Biblia) tanításaival! Mit mondhatnék erre? Te is tudod a választ!”

          ?????? ???????????? Mit szerettél volna mondani…? (Az Istentől kapott kijelentések mindig összhangban vannak a Biblia tanításával….! Legfeljebb, a Biblia tanításait nem értjük mindig jól…!)

          írod:
          “Megdönthetetlen bizonyíték? 2+2= ? Matek, geometria,fizika,kémia, csillagászat,kvantum tudomány, gravitáció, az atomokat összetartó gyenge és erös magerö, termo dinamika, surlódás, energia megmaradás törvénye, DNS, vírusok, baktériumok léte és müködése stb.stb. ezek jó része deffiniált, megmért és bizonyított tételek!
          Ugye, nem akarod, hogy alultájékozottnak tartsanak, ha ezeket nem fogadod el?”

          És ezzel most mit szerettél volna mondani..? Mi volt az, ami kiváltotta a hozzászólásomban a nemtetszésedet? Én nem tagadtam a tudomány fejlődését, csak azt, hogy már mindent tudna az emberi tudomány. A megmért és bizonyított tételek között is szokott lenni olyan, ami mondjuk megváltozott körülmények között már nem igaz törvényszerűség…! De nem gondolom, hogy érdemes lenne belemennünk ebbe a vitába. Csak azt látom továbbra is, hogy nem konkrét példákkal jössz, nem konkrét valamire mutatsz rá, hogy ez, vagy az, amit mondtam, az ezért vagy azért nem fogadható el számodra, hanem csak ilyen ködös szöveggel , ami az embert nem viszi közelebb annak megértéséhez, hogy mi a problémád, a másik mondanivalójában.

          írod:
          “Jel.20:15 -öt idézted! Igazad van! Csak ? biztos kicsit figyelmetlen voltál 🙂 ? és a 14. verset nem olvastad! ? A halált és hádeszt(görögül)seolt(héberül)pokolt(magyarul) pedig szintén a tüz tavába vetteték!?
          Ha, valóban ez egy ténylegesen megemésztö tüz(lenne) akkor, hogy a viharba lehet/ne bedobni/elpusztítani a halált és a sírgödröt/holtak országát/pokolt is! Ezek a dolgok/fogalmak ténylegesen nem éghetö dolgok!!!”

          Én nem beszéltem megemésztő tűzről, olyanról, ami elpusztítaná végleg ezeket. De ezek nem fogalmak, hanem való, bár emberszem által láthatatlan, nem evilági helyek, amelyeket Isten készített arra, hogy azokban megítélt lelkek várják az utolsó ítéletüket. Éppen arról beszéltem, ami az Igében is van írva, hogy ezek a tüzes tóba lesznek vetve, ahol csak folyamatos fájdalom, kín van, remény nélkül…!

          írod:
          “Való igaz, hogy egy irdatlan ?tudás óceánban? lebegünk! Szinte kimeríthetetlen!
          A kapcsolódás ? akár akarjuk, akár nem ? minden pillanatban élö, on-line! Mondhatjuk, (Istenben) benne mozgunk és élünk! Mi ezzel a baj! Hisz Te magad mondtad, hogy kapsz közvetlen infot! A fel és le töltés folyamatos!
          Ugyan arról beszélünk, csak Te kissé túlmisztifikálod ezt!”

          Nem igazán misztifikálom túl, csak számomra az a világ pont olyan valóság, mint ez. De ezek általában bolondságok az érzéki embereknek. Az, hogy Isten erőterében ( amely fenntartja a világegyetem egészét) mozgunk, azért nem ugyanaz, mint Istenben elrejtve lenni az Úr Jézus Krisztusban. Az on-line kapcsolódás pedig nem feltétlenül csak Istenre lehet! Másik forrás is van! Onnét “szívták le” az evolúciót pl….!

          írod:
          “Ugye tudod, hogy akit kedvelne/szeretnek azzal kicsit bizalmasabb kapcsolatot ápolnak?
          Egyszerübben: Akit szeretnek, az ugratják is néha! /Mindenféle rossz akarat nélkül!/”

          Igen, tudom, de én nem mindig ismerem már fel az olyat….! 🙁 🙁

          A bölcsesség kísérjen utadon!

          Úgy legyen!

        2. IDA!
          Eszter-ke, nagyon egyszerü/naiv kérdésére nézd meg, hogy milyen mélyreható(?!) válaszok születtek!
          Pl. a teremtési napok/korszakok egyértelmüen deffiniálva lennének, vagyis, ha egyet értenénk és elfogadnánk egymás értelmezését(ez persze lehetetlen!)akkor sem biztos, hagy az abszolut/teljes igazságot kapnánk!
          Pedig ez egy konkrét példa volt amire én is megírtam a számomra logikus és a bibliai leírással(szerintem) összeegyeztethetöt! Te, is leírtad és többiek is, … na és mi jött le belöle? Volt aki 6×24 órás napot hisz, más 6×1000 évet, és ismét más 6×7000évet! Ennyiféle értelmezés nem lehet igaz! Igaz? De, akkor melyik az?
          …és mindebböl az jött le, hogy mi képesek voltunk “ször szálat hasogatni” egy “e” vagy “a” betün!
          Komolyan megkérdöjelezem a “józan eszünket”! 🙁

          A helyett, hogy azt keresnénk miben értünk egyet vagy mit tanulhatunk egymástól másolunk mint egy fénymásoló! Azt hisszük, hogy minél testesebb/hosszabb a hozzászólásunk annál meggyözöbb is!

          Láthattad, hogy néhány hsz-em csak egy szó/mondat volt! Ez idézet egy példabeszéd!
          De, sokaknak sem ez, sem más nem lépte át az ingerküszöbét! Vagy éppen túlreagálta, esetleg degradálóan “böffentett” egyet!

          Te pedig azt várod, hogy újra és újra magyarázzam minden szavamat?

          Mit gondolsz miért kérdezek? ” A válaszok készen vannak, csak jól kell kérdezni!” – tudod/érted mit jelent ez?

          Meg vagyok gyözödve, hogy aki olvassa hsz-eimet az megérti mit akarok mondani, vagyis tud a sorok közt olvasni!
          Feltételezem, hogy Te is tudsz!

          A Biblia sem/söööt!! magyaráz meg mindent, Jézus modta : Ti(tanítványok) mit gondoltok? – egyik példázatára utalva. Segített nekik a helyes következtetésre jutni az ilyen szemlélet és rávezetö kérdésekkel! Ezt nevezi a Biblia a tanítás müvészetének!

          Nagyon remélem, hogy Te is elérted az érett(lelkileg/szellemileg/értelmileg) kort! /Nem az életkorodra értem! 🙂 /

          Áldott legyen aki nem csak olvassa, de érti is a próféciákat!

      2. “A tett halála az okoskodás”
        Hirdesd inkább Jézus legfontosabb tanításait – a mindenek feletti szeretet – és hogy senki ne tegyen a másikkal olyat amit nem szeretne ha vele megtennének!

  6. @ Ria
    augusztus 01, 2014 7:01:38 de
    Köszi a kiegészítést! Már majdnem komolyan vettelek! 🙂

  7. Ne ítéljen el senki, de én elsőre a reptiliánokra gondoltam, a gyíkemberek szemére, a hüllőszemre. IO? Nézd össze! Erre való utalást több helyen fedeztem föl : pl a mol-kutaknál este remekül látszik a zöld ív, a lidl-s 200g-os granulátum kávén a felkelő nap szimbólumába belecsempészték a hüllőszemre való utalást, a TV-ben az M1 logója stb…Biztosan én látom már bele mindent, de ezt nem piros pirulán olvastam.

    1. Tökmindegyki!
      Nem csak Te látod így, sajnos mindenbe belecsempészik ezeket az okkult jelképeket. Gyermekeknek szánt filmeken, rajzfilmeken, animációs filmeken, mesekönyv, polók, stb. Félelmetes őrűlt rajzok, torz egyedekkel, hangokkal, szöveggel. Néha látom, hogy a gyermekek mit néznek. Elborzadok, mert azt is látom, ilyen filmek után a szép kiegyensúlyozott gyermekrajzok, virággal, szivecskével, nappal, szép hátérrel – egyszer csak sötét fekete háttérré változik, épp ezeknek a hatására.
      Scharky: Tetszik a jel. 9/11 összehozása. Obama aláirásával nem tudok mit kezdeni, akárhogyan nézem. Én nem gondolom, hogy lenne az ak. Ország-ország ellen, éhség,járvány stb. van, de ezek még a kezdet a Biblia szerint. Mi lesz még ezután?

    1. Csak óvatosan az ilyen jövendölésekkel, és azoknak az értelmezésével.
      Idézet a “próféciából”.:
      “Az én juhaim túl fogják élni. Az én juhaim nem szűkölködnek. Pedig az élelmiszert aranyban fogják mérni. A világ nevetni fog a dolláron. Az amerikai sas szárnyai meg lesznek kopasztva! Izrael az én földem, ti mégis igyekeztetek megosztani azt. Nincs tovább!
      Támogatod Izrael ellenségeit, és azt hiszed, hogy a büntetés elmarad? Meg akarod osztani a földemet (Izraelt), osszam meg én most a tiédet? Az én juhaim meghallják a hangom. Ébredj, kelj fel, légy önálló! Eljött az idő, a megtorlás ideje.
      Amerikát Egyiptomhoz hasonlóan büntetem meg. Fordulj hozzám, tégy bűnbánatot, amíg nem késő! Kopár a föld, nem terem gyümölcsöt. A kenyeres kosarak kiürülnek. Az emberek azt mondják majd, hogy nemrégen mindenből bőven volt.”

      Kilóg itt a lóláb erősen.
      Kinek a juhai? Kinek a földje és melyik?
      Izraelre hivatkozik, amelyik ország/csoportosulás még Amerikánál is bűnösebb? Nem túl pártatlan ez a prófécia…

      Nekem inkább csak az fájó, hogy a nyilvánvaló dolgok nem szúrják senki szemét.
      Vagy lehet olvasni csukott szemmel is?

      1. Hát azért érdemes lene elolvasni az armageddoni csatáról szóló próféciát…!
        Jóel. 3,1 Mert ímé, azokon a napokon és abban az időben, a mikor meghozom Júda és Jeruzsálem fogságát:
        ?Egybegyűjtöm akkor mind a pogányokat, és levezetem őket a Josafát völgyébe, és perbe szállok ott velök, az én népemért és örökségemért, az Izráelért, a melyet szétszórtak a pogányok közé, és megosztoztak az én földemen;
        Népemre pedig sorsot vetettek; a fiút szajháért adták oda, a leányt pedig borért cserélték el, hogy ihassanak.
        Hirdessétek ezt a pogányok között; készüljetek harczra; indítsátok fel a hősöket. Járuljanak elé, jőjjenek fel mindnyájan a hadakozó férfiak!
        Kovácsoljátok szántóvasaitokat kardokká, kaszáitokat dárdákká; mondja a beteg is: Hős vagyok!
        ?Siessetek és jőjjetek el ti népek mindenfelől, és seregeljetek egybe! Ide vezesd Uram a te hőseidet!
        ? Serkenjenek fel és jőjjenek fel a népek a Josafát völgyébe; mert ott ülök törvényt, hogy megítéljek minden népeket.
        ?Ereszszétek néki a sarlót, mert megérett az aratni való! Jertek el, tapossatok, mert tetézve a kád, ömlenek a sajtók! Mert megsokasult az ő gonoszságuk!
        Tömegek, tömegek! az ítélet völgyében! Mert közel van az Úrnak napja az ítélet völgyében!
        A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják fényöket;
        ?Az Úr pedig megharsan a Sionról és megzendül Jeruzsálemből, és megrendülnek az egek és a föld; de az Úr az ő népének oltalma és az Izráel fiainak erőssége!
        ?És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki a Sionon lakozom, az én szent hegyemen. És szentté lészen Jeruzsálem, és idegenek nem vonulnak át többé rajta. ….

        1. Akár igaza is lehet, ha figyelembe vesszük, hogy kik voltak a valódi izraeliták.
          Nem Mózes bandája, akik az ószövetséget gyakorlatilag összelopkodták sok sokkal ősibb néptörténelemből.
          Az igazi izraeliták egy ága pont most van elnyomás alatt, csak mindenki palesztinoknak hívja őket.
          Valamint az izraelita az nem zsidó, pláne nem ez a haszid/kazár fajta.

          Először ezt tegyük tisztába, utána jöhet az, hogy kikről is szól a prófécia.
          Jézus is megmondta a zsidóknak. “… az ördög atya fiai vagytok…”

        2. Egy kicsit pontosítsuk a mondanivalódat:
          Jézus az “atyjafiaihoz” (a zsidó néphez) jött, és a farizeusoknak mondta, hogy ti az ördög atyától valók vagytok.

        3. Kedves Kormos Erika!
          Igazad van, és most így helyben is vagyunk.

          Idézet a Wikipédiáról. 🙂
          “A farizeusok egy ókori, szigorú vallási elveket valló zsidó párt volt, akik életüket azáltal kívánták Istennek szentelni, hogy az előírásokat szigorúan megtartották. A farizeusok a kortól függően politikai párt, szociális mozgalom vagy gondolati iskola szerepét töltötték be a Második Templom korában (Kr. e. 536 és Kr. u. 70 között.) A Második Templom pusztulása után belőlük alakult ki a judaizmus legelterjedtebb, rabbinikus változata.”

          Ami az atyafiságot illeti, a helyes értelmezésen lehet rugózni.
          Egy atyától vagyunk, tehát minden más ember atyafi.

          Jézus nem volt zsidó, és ezt Ő is elmondta, nem egyszer.
          A farizeusok a zsidó népen belüli csoport, tehát ha a farizeusok az ördög atyától vannak, akkor a zsidók is, és ha Jézus zsidó lett volna, akkor ő is az ördög atyától lett volna, de akkor nem mondhatott volna ilyen dolgot.
          Tehát Jézus atyja, és a zsidóké nem azonos, ennélfogva Jézus semmiképpen nem lehetett zsidó.

          Link.: http://hu.wikipedia.org/wiki/Farizeusok
          Esetleg linkeljek még olvasnivalót?

        4. Kedves SAN!

          Nem a Wikipédiában megjövendölt dolgok teljesednek be napjainkban a szemünk láttára, hanem a Biblia jövendölései.
          20 évvel ezelőtt mén internet sem létezett, nem Wikipédia, de a Biblia már 2.000 évvel ezelőtt leírta a mai világhelyzetet, ami napjainkra nézve már beteljesedett, a jövőre nézve teljesedik, – haladunk a “világkormány” megalakulása és az Antikrisztus eljövetele felé.
          Megbocsáss, de ezek után én inkább a Bibliának hiszek…
          Bármilyen kecsegtetően hangzik is a “pátrus herceg” de akkor is azt vallom, hogy Jézus zsidó volt, a zsidó néphez, – minden értelemben az “Atyjának” fiaihoz, testvéreihez, a zsidó néphez jött, és a világ minden emberéért meghalt, hogy aki elfogadja a kereszten elszenvedett áldozatát, elkéri a bűnbocsájtó kegyelmét, és ez által befogadja Őt, annak megváltott élete lehessen az örökkévalóságban a Jézus Krisztusban!

          – Egyébként had kérdezzem meg, hogy a Te “pátrus herceged” mit tud? …

        5. Hát kedves SAN, a Bibliában Izrael Istene azt mondja, hogy az Ő népe, az Izrael, az utolsó napokban(időkben, amik most vannak) bátorságosan fog lakozni a saját földjén. Azok, akiket visszavitt őseik földjére. És ezért jön majd a Messiásuk, hogy megszabadítsa őket az ellenségeik kezéből, és megdicsőítse magát a pogányokon az Ő népe szeme láttára. És hogy az egész világ megtudja, hogy egyedül Ő az Isten…! (Persze még ezenkívül mást is ír, de azt most nem mondanám….!)

          Szóval ezek szerint, ahogy kiveszem a szavaidból, az Isten, és az Ő Felkentje nagyot fog nézni, és csalódni fog, amikor visszajön, mert az Ő népe helyett holmi “haszid/kazár fajta” népet fog ott találni….! Vagyis Isten nem tudja pontosan, hogy kik is laknak azon a földön most…?!

          Szerintem szóljatok neki!

        6. Hogy mit tud?
          Először is helyesen írni.

          A wikipédia cikk arra világít rá, kik is a farizeusok, nem pedig a jövendölésre lett vonatkoztatva.
          Úgy gondoltam, ez nyilvánvaló.

          Ami a Bibliát illeti, arról nyithatnánk parttalan vitát, de sok értelmét nem látom.
          A Biblia 2000 éves, és szinte semmi olyan nincs benne, ami ne lett volna bármelyik ősnép gesztájában, vagy népi mítoszában (az akkád Atrahaszísz vízözön-eposz és az Enuma elis, a Mahábharáta, a sumer Gilgames eposz, az Ahimsa )
          Az általunk majáknak nevezett nép története, az azték, a laoszi, a japán és a kínai teremtéstörténetek is mind-mind idősebbek a Bibliánál.

          Ezek nagy részében szerepelnek jövendölések/próféciák a jövőre nézve, és sajnos azt kell kijelentenem, hogy ehhez képest a Jelenések könyve bizony sok újat nem hoz fel, bár tény, hogy ami új, az jobban passzol a korunkba, lévén kisebb az időbeli távolság.
          A biblia mellett szól számodra az is, hogy az európai átlagműveltség szinte kizárólag csak a Bibliára terjed ki, és az európai kultúrán kívül eső, ámde sokkal jelentőségteljesebb ősi írások szántszándékkal agyon vannak hallgatva a Biblia érdekében.

          A pártus herceg sem európai történet, de a meghatározása is judeokeresztény vallás, ami azért elég sokat elmond egy szóban.

          Hogy te mit vallasz, kedves Erika, az teljes mértékben a te magánügyed, de veled ellentétben én nem félek kielemezni semmit, legyen az bármilyen szent könyv is.

          Ha Jézust vesszük alapul, róla megállapítható, hogy egy nagyon tudatos, intelligens, és felvilágosult próféta volt.
          Kérdem én:
          Mennyi a logikus esélye annak, hogy egy ilyen ember egy olyan vallásba toboroz embereket, ahol a birkaszellem, a dogmák a meghatározó elem?
          Semmi. Jézus nem csap be minket, mi vagyunk becsapva a Tóraforgatók által.

          Hol van a Bibliából az apokrif iratok nagy része? Hol van Barnabás könyve?
          Hol van az a rész, ahol Jézus arról beszél, hogy van reinkarnáció, és hogy a lélek valóban hallhatatlan?
          Hát sehol.

          Amit Bibliában bennehagytak a zsinatok által, az a maradék már nem a jézusi vallást testesíti meg, csupán hivatkozik rá. És a kettő nem ugyanaz.
          Amit te vallasz, az nem az eredeti jézusi tanítás, hanem egy nagyon furmányosan összerakott agymosó könyv.

          Kedves Ida!

          A Teremtő, és az ő Prófétája nem fog nagyot nézni, mikor visszatér, hisz mindenhatóságuk által ezt látták már előre.
          Mit gondolsz, miért jöttek el a végső idők?
          Pont azért, ami most van itt, körülöttünk.

          Amerika megtestesíti Szodomát és Gomorát.
          Amerikát tudjuk, kik írányítják. A fariezusok, és a pénz, a kapzsiság és a szeretetlenség.
          Megérett a pusztulásra.

          Itthon a római katolikus ág viszi a prímet, gazdagság veszi őket körbe. (…az egyház vagyona… ne nevettessük ki egymást, a papok, bíborosok, és a többi jól elvan ezzel a haszonélvezői joggal is.)
          Hol van a papok szegénységi fogadalma? Valamint miből lett jópár általam ismert papnak milliós magánvagyona? A falum papja is előtte rabbi volt, de nem ez az egyetlen eset.
          Egy rabbi sohasem fog megváltozni, ezt mindenki tudja, aki már olvasta a tórát.
          Nekik tökmindegy, stóla, vagy kaftán, csak jól járjanak.

          Tény, vannak elhivatott papok is, és szerzetesek, de az írásom nem róluk szól, hanem a többségről.

          Szabadkőműves és/vagy sátánista jelképek vesznek körbe minket, bárhová nézünk.
          Vidámvasárnapos szekták a tévében, zaklató híveiktől alig van nyugta az embernek.

          Emlékeztek mit mondott Jézus a templomról?
          “Isten nem lakik kézzel épített templomokban”.

          Mégis milyen sokan járnak oda. Minek?
          Akinek Isten nem lakik a szívében, az hiába megy bárhová is.
          Akinek pedig igen, annak nincs szüksége templomokra.

          Életünk minden lépését bekorlátozza az, amit a hatalmasok juttatnak nekünk.
          Rabszolgák vagyunk a saját börtönünkben.
          Pusztulásra érett ez is.

          Hát ezért lesz itt végítélet.

        7. Kedves SAN!

          ?Hogy mit tud?
          Először is helyesen írni.?
          – Helyesen írni tud ma már egy 6. osztályos gyerek is, az nem ?művészet?

          ?A pártus herceg sem európai történet, de a meghatározása is judeokeresztény vallás, ami azért elég sokat elmond egy szóban.?
          – Már megszoktam, ha valaki Jézusról azt mondja, hogy nem volt zsidó, az pátrus hercegnek vallja…
          De akkor most pontosítanék a kérdésemen:
          Mit tud a Te nem zsidó Jézusod? (Egyáltalán miért van zsidó neve, ha nem zsidó?)
          (Mert a zsidók Messiása azért jött, hogy megváltsa a haláltól a zsidókat csak úgy, mint a világ pogány népeit az örökéletre.)
          A Te nem zsidó Jézusod minek jött? mit munkálkodott életében? Milyen munkát végzett el?
          – a helyesíráson kívül, amit ma már senki nem tud leellenőrizni, – vagy a zsidó Jézus munkájának elbitorlásán túl.-

          ?Mennyi a logikus esélye annak, hogy egy ilyen ember egy olyan vallásba toboroz embereket, ahol a birkaszellem, a dogmák a meghatározó elem??
          – De ha a ?logikátlanság? ellenére is megtörténik ez az esély, akkor Te lemaradtál róla.

          ?Hol van az a rész, ahol Jézus arról beszél, hogy van reinkarnáció …?
          Hiába keresel olyat, ami nincs és sosem volt … mert a zsidó Jézus sosem mondott ilyet, úgyhogy ne keresd.

          ?…és hogy a lélek valóban hallhatatlan??
          például itt is: (és még rengeteg helyen.)
          3,16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem ÖRÖK ÉLETE LEGYEN.
          János 3:16
          Ez az örök élet a lélek hallhatatlanságát is jelenti a zsidó Jézus Krisztusba vetett HIT által.
          Aki nem fogadja el a zsidó Jézus bűnbocsájtó kegyelmét, váltságáldozatát, arra a ?második halál? vár, ami a ?lélek hallhatatlanságának? elvesztését is jelenti.
          21,8 A gyáváknak pedig és HITETLENEKNEK, és utálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a MÁSODIK HALÁL.
          Jelenések 21:8

          Végítélet a zsidó Jézust megtagadókra vár, ne tartozz közéjük!

        8. Kedves Erika!

          A helyesírást iróniából említettem meg, mivel Te nem tudsz helyesen írni, vagy azt sem olvasod el, amit leírtál, nem még azt, amit más.

          Pártus herceg, nem pátrus, ahogy te többször és következetesen hibásan leírod.

          Nem baj az, ha nem érted az iróniát.
          Nem baj az, ha csak azon vagy képes rugózni, hogy Jézus zsidó volt, vagy sem.
          Nem baj az, hogy kihagytad/átugrottad/nem értelmezted az írásom lényegi részét.
          Az sem baj, hogy benned ilyen elvakultan tombol a hit, mert ez már tombolás.

          Ezekkel mind semmi baj, amíg mások tudnak másképp gondolkodni, egyáltalán elgondolkodni a leírt szavak mögötti tartalomról.

          Úgy látom, mi nem vagyunk vitapartnerek.

          Rólad csak az a történet jut eszembe, amikor a parasztbácsinak megmutatják a zsiráfot, és ő kategorikusan kijelenti, hogy ilyen állat márpedig nincs. Pedig ott áll a szeme előtt.

          Hogy megsértődsz-e, az engem nem érdekel, mert nem rám tartozik. Ez a te ügyed saját magaddal.

          Milyen szellemi hozzáállás terméke lehet egy olyan vita, ami arról szól, hogy az én jézusom bezzeg jobb a te jézusodnál…
          Ennélfogva erre az óvodás szintre nem vagyok hajlandó lesüllyedni, inkább nem szólok a továbbiakban semmit hozzád.

        9. Az atyafisághoz még csak annyit, hogy hiába származnak a zsidók az ördög atyától, mégis atyafiak vagyunk velük, hiszen a mi atyánk, és az ördög atya atyja közös, hisz minden az EGY-től, a Teremtő Atyától származik, következésképpen az ördög atya is a Teremtőtől, mindennek eredetétől származik.
          Hogy a zsidóság ilyen módon csak unakaöccsi rangba kerül az igaz emberekhez képest, annak folyományaiba most nem mennék bele, de kis gondolkozással belátható a Mindenható Teremtő Egy családjában felépülő családon belüli rangsor.

          Kikeressem?

        10. Áldás, SAN!

          Érdeklödve olvastam érvelésedet! 🙂 Hogy stílusos legyek min. egy like az agilitásodért, kitartásodért!

          AZ EMBEREK NEM AZT HISZIK AMIT LÁTNAK, HANEM AZT LÁTJÁK AMIT HISZNEK!

          Ugye, tisztában vagy azzal, hogy az itt szinte mindenkinél az alap deffiniciók sincsenek tisztázva!
          Lásd, a bibliai teremtés 6 napjáról/korszakáról szóló – a Réselmélet …posztot!
          A józan ész ilyenkor lesz rövidzárlatos! 🙂
          Ahány felekezeti/szekta tag van annyiféle belemagyarázás születik!
          Sokszor az értelmetlenségig ragozva!
          Pedig az – állítólag – szájhagyomány útján ránk maradt, 3.000 év alatt “megörzött” történet Mózes lejegyzésével Isten Szavának van elismerve! Mégis, van aki 6×24órás napnak, mások 6×1000éves idönek olvassák és hiszik!
          Érvük alapját is kiolvassák: Istennek semmi sem lehetetlen! – címmel.
          A geologia, csillagászat stb. – ami szintén sokszor hiten/spekuláción alapul – ma már bizonyított törvényszerüségeit is képesek némelyek egyéni értelmezésükkel, kinyilatkoztatásaikkal felül írni!

          Egy másik példa : “halhatatlan lélek” meghalhat a 2.-ik halálban!? Ha, egyszer HALHATATLAN, akkor hogy is van ez?
          Az anyag és energia megmaradás törvénye mint, ha nem is létezne!

          De, hosszú lenne a sor elemezni ezeket az anomáliákat!

          Egy gyerekkori tanárom egyszer azt mondta: ” Ha, valamit nem értesz, akkor csukd be a szemed és képzeld el mit tudsz(!) arról ami nyugtalanít!” Ma, már tudom, hogy Ö – lehet, hogy nem is tudatosan – de, a Közös Tudathoz, vagy Istenhez való tudati kapcsolódást fogalmazta meg!
          Azóta is kitünöen müxik ez a technika! 🙂

          További kitartást és eredményes ” az értelem határait súrolgató élményeket” kívánok!

          Isten tartson!

        11. Az a lélek, amely egyszer mar élo lélekké lett, soha meg nem hal… hiszen: “Ahol az o férgük meg nem hal, és tuzök el nem aluszik” (Mark9: 46). Na… annyibol azért nem rossz, hogy itt vagy, hogy az ilyen sulyos hibakat van ki észrevegye. 🙂 A 6×1000 évet amit irtam, csak nem veszed komolyan…? Mert ha igen, csodalkoznék rajtad Wiiking. Ha like-olni lett volna kedvem ezt a tegnapi, a bibliai teremtés idejéro folytatott “tere-ferét”, egyedül csak téged illetett volna, es Schwabennek is tök’ igaza volt.

        12. WIIKING AUGUSZTUS 01, 2014 5:34:39 DE.

          Wiiking!

          írod:
          “Ugye, tisztában vagy azzal, hogy az itt szinte mindenkinél az alap deffiniciók sincsenek tisztázva!”
          Lásd, a bibliai teremtés 6 napjáról/korszakáról szóló ? a Réselmélet ?posztot!”

          Tisztáznád az alap definíciókat…!? ( Csak, hogy tudjuk, hogy mit nem tudunk, és te mit tudsz….! 🙁 )

          írod:
          “A józan ész ilyenkor lesz rövidzárlatos! 🙂
          Ahány felekezeti/szekta tag van annyiféle belemagyarázás születik!
          Sokszor az értelmetlenségig ragozva!
          Pedig az ? állítólag ? szájhagyomány útján ránk maradt, 3.000 év alatt ?megörzött? történet Mózes lejegyzésével Isten Szavának van elismerve! Mégis, van aki 6×24órás napnak, mások 6×1000éves idönek olvassák és hiszik!”

          1. Nekünk a Biblia a Szentírás, és abból , és az alapján beszélgetünk! Továbbá mi ( keresztények) nem azért tartjuk Isten szavának a Bibliát, mert valakik, valamikor annak ismerték el, hanem, mert a Szent Lélek bizonyságot tesz nekünk arról, amikor olvassuk, hogy az az Isten szava…! De, gondolom, hogy azzal egyetértesz, hogy ha van Teremtő Isten , Aki ezt a világot (így, és ilyenre), és még a láthatatlanokat is megteremtette, akkor annak semmi nem lenne lehetetlen…!? ( Még az sem, hogy 6/24 óra alatt legyen megteremtve a földi élet, vagy, hogy “a kövekből is fiakat teremtsen magának”,…., stb!
          Továbbá itt nem mindenki hagyatkozik “felekezeti” magyarázatokra, mert utóvégre az is csak 1 embernek a látása, értelmezése a kérdésről, amelyet a többség elfogadott. De az attól még nem feltétlenül helyes . Illetve nem feltétlenül kielégítő magyarázat mindenki számára. ( A széles úton is sokan járnak, de attól még nem feltétlenül az általuk/nk kívánt cél felé van annak az iránya…!) Továbbá, attól még, hogy te úgy gondolod, hogy nálad a megoldás, még az se biztos….! ( Ha nem így gondolnád, akkor nem “sóhajtoztál volna itt ellenünk”…!)

          “Érvük alapját is kiolvassák: Istennek semmi sem lehetetlen! ? címmel.” ?????? -és………….? szerinted lehetetlen…?!

          írod:
          “A geologia, csillagászat stb. ? ami szintén sokszor hiten/spekuláción alapul ? ma már bizonyított törvényszerüségeit is képesek némelyek egyéni értelmezésükkel, kinyilatkoztatásaikkal felül írni!”

          Na és hol az a megingathatatlan bizonyíték? A XIX. században a tudós fizikusok azt tartották magukról, hogy amit a fizikából tudni lehet, azt ők már tudják! Megfejtették Isten titkaik….! Ma, amikor mindent meghamisítanak, letagadnak, elhazudnak, illetve hozzáhazudnak,…stb, akkor jössz “megingathatatlan” bizonyítékokkal…!? Amikor bármelyik tisztességes, valóban értelmes (tudós) tudománnyal foglalkozó ember , megmondja, hogy igazából, ma már annyit tudunk a természettudományokból is, hogy tudjuk, hogy nem tudunk semmit….! ( És ezek a világi kutatók…!)

          írod:
          “Egy másik példa : ?halhatatlan lélek? meghalhat a 2.-ik halálban!? Ha, egyszer HALHATATLAN, akkor hogy is van ez?
          Az anyag és energia megmaradás törvénye mint, ha nem is létezne!”

          Az örök élet ( Ján. 17,3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.) , ami Istennel,, és az Úr Jézus Krisztussal való szellemi egyesülésben van , (ami Krisztus megváltása által, a Szent Lélek újjászülése által). A lélek örök “halála”, az az Istentől való elszakítottság fenntartása ( ami Édenben, a bűneset által történt) örökre. Ennek Isten által meghatározott helye van, a tüzes tóban, ami nem megsemmisülést jelent ( hiszen a lélek halhatatlan), hanem :Jel. 14,11 És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal,…Jel. 20,15 És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték. Mát. 25,46 És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.

          írod:
          “De, hosszú lenne a sor elemezni ezeket az anomáliákat!”

          Ha ráérsz tedd meg, ne maradjunk tudatlanok! 🙂

          írod:
          “Egy gyerekkori tanárom egyszer azt mondta: ? Ha, valamit nem értesz, akkor csukd be a szemed és képzeld el mit tudsz(!) arról ami nyugtalanít!? Ma, már tudom, hogy Ö ? lehet, hogy nem is tudatosan ? de, a Közös Tudathoz, vagy Istenhez való tudati kapcsolódást fogalmazta meg!
          Azóta is kitünöen müxik ez a technika! :)”

          Vagyis azt mondod, hogy “kapcsolódsz”, és mindent tudsz…? Akkor ki vele, oszd meg velünk azt a tudást…! Ne csak “letudatlanozz” bennünket! Legalább valóban lássuk, hogy az, aki leszól bennünket, az mit tud…! Mert ez a hsz is csak kritikát fogalmaz meg a hozzászólók “képességeiről ” , de “tudományt” nem tartalmaz.

          Isten áldjon!

    2. A következő üzenetet tegnap küldték el nekem,Kui János erdélyi prédikátortól származik,akit Amerikába küldött az Úr szolgálni a magyar testvérek megerősítésére. A látást július 5-én kapta,Amerikában.

      “Teljes alázattal szeretném megosztani egy különleges átélésemet, amely nemrég történt. Azzal, amit leírok, nem magamat szeretném kiemelni. Megkérek minden kedves olvasót, hogy ne a személyes vonatkozású dolgokra figyeljen és fektessen hangsúlyt, hanem arra az üzenetre, amelyet az Úr akar üzenni ez által.
      2014 Július 5-én kezdődött a történet. Szombat este volt és a vasárnapi Igehirdetésre készültem. Közel éjfél volt, amikor lefeküdtem. Elalvásig imádkoztam, magasztaltam az Urat. Elalvásom után rövid időn belül egy álom kezdődött, mely egyben egy átélés is volt.
      Családommal egy városban voltunk, és egy épület előtt haladtunk el. Betekintve az ablakain láttuk, hogy bent egy gyülekezet van. Bementünk és nagy meglepetésünkre két ismerős szolgálattevő testvér szolgált. Míg hallgattuk az Igehirdetést, megjelentek a gyülekezetben némi fekete ruhás, emberhez hasonló lények, akikről tudtuk, hogy nem emberek, hanem démonok. Megfogtak mindünket és elrepítettek, vagy elvittek egy nagyon sötét helyre, mely egy hatalmas pincéhez volt hasonló. Ott leültettek padokra. Olyan sötét volt, hogy nem láttad csak a közvetlen szomszédságodban ülőt. A helységnek csak egy pontjában volt halvány fény.
      Tudatában annak, hogy megbékéltem az Úrral és úgy feküdtem le, egyáltalán nem volt félelem bennem, sem családomban. Ebből kifolyólag bátorságom volt megkérdezni a minket elraboló és őrző démont, hogy:
      Miért hoztatok ide?
      Azt felelte:
      Azért, hogy lássátok, hogyan örülnek és ünnepelnek a sátán és az ő angyalai!
      Tovább kérdeztem:
      Ha már ünneplésről van szó, akkor mi az ünneplés tárgya, témája?
      Válaszára nem emlékszem teljesen, olyasmit említett, hogy valaminek 980. évfordulója van? de mindjárt meg fog jelenni maga a sátán és meg fogjátok tudni pontosabban.
      Vártunk csendben. A jelenlévőkben igen nagy félelem és rettegés volt. Nemsokára meg is jelent a sátán, karjaiban egy csecsemővel. Ez megdöbbentő volt.
      Azt kérdeztem a démontól:
      Mi ez, ki ez a csecsemő és miért van nála?
      Erre azt felelte:
      Ez a sátán egyszülött fia. Egyébként ez az ünneplés egyik tárgya, s most akarja bemutatni.
      Ezt a választ hallva, mindannyian értettük, hogy az Antikrisztusról van szó. A démon felé fordulva mondom neki:
      Ezek szerint akkor még van 20-30 év, amíg ez a gyerek felnő és a világ urává válik?
      Ááá? dehogy, – és nevetett a démon. Emberek, azt gondoljátok, hogy ez a gyermek úgy fog felnőni és fejlődni, mint ti, vagy, ahogy ti elképzelitek? Olyan lassan? A sátán minden erejét és hatalmát neki fogja adni, és az a gyerek, akit ti ma csecsemőként láttok, holnap vagy holnapután már Világ uraként fogják tisztelni az emberek. Olyan rohamosan fog felnőni, ahogyan ti el sem tudjátok képzelni. Az ember el sem tudja gondolni, hogyan lehetséges ez. Természetfeletti módon fog felnőni.

      (Míg a démon beszélt, magamban végig tudtam, hogy az Úr ott van velem, csak nem láttam, ezért nem árthattak nekem és nekünk a démonok. Magamban kérdeztem az Úrtól:
      Uram, miért engedted meg, hogy elraboljanak a démonok, hiszen a Tiéd vagyok és Veled megbékélten feküdtem le?
      Azt felelte az Úr:
      Azért, hogy meglásd, hogy sokan testvéreid közül, milyen apró dolgok miatt válhatnak a sátán prédájává.
      Az Úr felelete nem volt mindenki számára hallható, akárcsak a Hozzá intézett kérdésem sem. A démonhoz intézett kérdéseim és az azokra kapott válaszok mindenki számára hallhatóak voltak.)

      A démon felelete után odafordultam a mellettem és mögöttem ülő emberek felé, bár nem láttam őket a sötétség miatt és azt mondtam nekik:
      Emberek! Térjetek meg! Van fogalmatok róla, hogy mit jelent ez?
      Síri csend volt, egy válasz sem érkezett. Erre én feleltem helyettük és nekik.
      Ez azt jelenti, hogy ELKEZDŐDÖTT A VISSZASZÁMLÁLÁS! TÉRJETEK MEG!
      Amely pillanatban ezt mondtam, nagy hirtelenséggel megfordult a sátán, egyenesen rám nézett és odaszólt a démonjainak:
      Miért hoztatok ide olyan embert, embereket, akikben nincs semmim? Nem megmondtam nektek, hogy csak olyanokat hozzatok, akikben van valamim?!
      Nyilván ez a ?VALAMI? bűnre vonatkozik. Ezt mindnyájan értettük, anélkül, hogy valaki magyarázta volna. Egyébként a jelenlévők mind, és kizárólagosan csak ?hívők? voltak. Úgymond hitetlen nem volt egy sem közöttünk.
      Amikor a sátán reám nézett, tekintetéből egy hatalmas erő kiáradását éreztem, amely le akart nyomni a padról. Megpróbáltam ellenállni, de erősebbnek tűnt nálamnál. Egyedüli védekezési lehetőségnek csak az imát láttam, és hatalmas erőfeszítéssel és hangosan elkezdtem magasztalni az Úr Jézust. Miközben magasztaltam az Urat, kezdtem megerősödni, de nem eléggé, hogy legyőzzem. Odafordultam kislányom és feleségem felé és arra kértem, segítsenek imában:
      Gyertek és Imádkozzatok velem együtt, mert ezt a harcot csak együtt tudjuk megnyerni.
      Erre azt kérdezte a feleségem:
      Jó, de miért imádkozzunk?
      Semmi különösért ? feleltem, csak magasztaljátok az Úr Jézust, azért amit tett, dicsőítsétek Őt, s meglátjátok, elgyengül az ellenség!
      Elkezdtünk együtt imádkozni, és ahogy imádkoztunk, úgy gyengült az ellenség ereje. Míg imádkoztunk, lelki szemeimmel láttam a hátunk mögött az Úr Jézust, lehajtott fejjel szomorúan. Magamban kérdeztem tőle (nem hangosan):
      Miért vagy szomorú és miért vagy lehajtott fejjel, és miért nem tudsz segíteni a többieknek is, ill. a többiek miért nem imádkoznak, hogy minél hamarabb szabaduljunk meg innen?
      Azt felelte:
      Azért, mert mindegyikben van valami, ami a sátáné. Én adtam mindegyiknek erőt, hogy szembeszálljanak az ellenséggel és legyőzzék azt, de nem tudják használni a kapott erőt, mert a sátán záloga (a bűn) bennük van, bármilyen kicsi is legyen az. Még nincs késő, hogy azokat a kicsi dolgokat kivessék, de ha nem teszik meg, akkor véglegesen a sátánéi lesznek. Azért nem imádkoznak, mert nincs erejük imádkozni, mert van bennük valami, ami a sátáné. Ahhoz, hogy az erő, amelyet nekik adtam, működjön, meg kell szabadulniuk a kicsi zálogoktól.
      Tovább kérdeztem az Urat magamban (nem hangosan):

      Uram, miért csak velem van baja a sátánnak, miért csak engem akar bántani, és a többieket békén hagyja?
      Azért, mert van bennük valami, ami a sátáné ? mondta az Úr.
      Továbbá egyre hangosabban magasztaltuk az Urat. Arra ébredtem fel, hogy hallottam magamat, ahogyan hangosan magasztalom az Urat. Mikor felnyitottam szemem, ránéztem az órára és: 01:17 volt az idő. Felébredésem után szörnyű fájdalmat éreztem az egész testemben, lábamtól a vállamig, minden részem fájt. Nagyon fáradtnak éreztem magam, egyszerre fagytam meg és égtem el. Olyan érzés volt mintha -20 C fokos hidegben lettem volna és +40 fok melegben egyszerre. Hatalmas nyomást éreztem, mintha egész testemmel s minden erőmmel taszítottam volna valamit. Kb. negyed órát még imádkoztam és magasztaltam az Urat, miután arra kértem az Urat, hogy vegye el rólam ezt a fájdalomérzetet és segítsen elaludni és hadd aludjak reggelig békességben. Kérésem utáni pillanatban megszűnt minden fájdalom és 2 percen belül el is aludtam.
      Reggel, egy Igével és egy üzenettel ébredtem fel:

      Jel. 22,11-12: ?A ki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és a ki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és a ki igaz, legyen igaz ezután is; és a ki szent, szenteltessék meg ezután is. És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, a mint az ő cselekedete lesz.?
      Az üzenet a következő volt:

      Olyan rövid az Úr visszajöveteléig az idő, hogy már nincs idő arra, hogy játszadozzunk a kegyelemmel. Aki nem veszi komolyan a figyelmeztetéseket, és hátat fordít az Úrnak, már nem lesz ideje visszatérni. Szenteljük meg magunkat, és legyünk készen a Vele való találkozásra. Térjetek meg! Elkezdődött a visszaszámlálás!
      Mikor reggel elmeséltem a feleségemnek az átélésemet, azt mondta, hogy hallotta, ahogyan éjszaka hangosan imádkoztam álmomban, de nem tudta mi is történt valójában.
      Bizonyságom befejezéséül az üzenetet szeretném kihangsúlyozni:

      Térjetek meg! Elkezdődött a visszaszámlálás! Az Úr közel!”

      1. Az az orias csecsemo, amit a 2012-es olimpia megnyitojan lathattunk, jelképezte az Antikrisztust. Azt a csecsemot, akirol ebben az elbeszélésben szo van.

  8. Biztos, hogy nem Obama az antikrisztus, Ő egy sokkal erősebb személyiség lesz, nem egy ilyen kis mitugrász.

    1. Jezus sem volt “eros szemelyiseg”, amig meg nem keresztelkedett a Jordanban Janos szolgalata altal.
      Addig csak “egy acs fia” volt, akivel minden nap talalkoztak az ott elok.

      Szoval varjuk ki a veget. 😀

  9. Ha a BRICS országok, illetve a G77-ek (133-ak) elérik a céljukat, az felér majd egy fejlövéssel az AEÁ-nak. Olyan fejlövéssel, amiből aligha állhat talpra – legfeljebb csodával határos módon. Úgy gondolom, az a bizonyos fenevad nem kifejezetten egy személy, hanem sokkal nagyobb egység, és pontosan az egyesült államok testesíti meg. Ilyen szemszögből érdekes a Jelenések idevágó része…

  10. “Üdvözöljük a XXI. században! Ezt a háborút már nem hadihajókkal és szárazföldi csapatokkal vívják. Ma a szemben-álló felek egy olyan eszközt vetnek be, ami mindenkit érint: a pénzt.”

    Ez a naivitás több sebből vérzik – meglepő a cikk írója részéről.
    Túlzott optimizmus, hogy itt csak a világ pénzügyi rendje fog megváltozni.- amikor más források szerint pl: tudatmanipulációs fegyverek bevetése is felmerül.

    Aha az USA egy eladósodott agresszor – ez igaz és az első-számú “hitelezőik”…
    Azok szegények – hogyan fogják megkapni a pénzüket, ha az USA még egy agresszor szerepét sem képes eljátszani (a szenátus felhatalmazása nélkül, a nép valós akarata nélkül – ugye)???

    Ha ezt pénzben le lehet játszani – akkor gomb-fociban is le lehet…

    1. Kedves Kiss Tibor!

      “Ez a naivitás több sebből vérzik ? meglepő a cikk írója részéről.
      Túlzott optimizmus, hogy itt csak a világ pénzügyi rendje fog megváltozni.- amikor más források szerint pl: tudatmanipulációs fegyverek bevetése is felmerül.”

      Ez csak 1 cikk, az oldalon lévő több száz mellett! Azokban ezekről is szó van, de nem lehet minden cikkben, mindenről, minden aspektusról beszélni , minden alkalommal….! ( Mert akkor az már 1 könyv…! )

  11. Üdv Mindenkinek!
    Ez egy elég bárgyú cikk! Az írója vajmi keveset árul el történelmi/gazdasági jártasságáról….Az II.Világháborút pontosan ilyen sakklépésekkel indították…
    Csak ott a németek voltak a szenvedő felek…
    Gazdasági válság
    Lehetetlen nemzetközi pénzügyi rendszer
    Export/import korlátozás
    Egy szomszédos ország agressziója, nemzetközi nyomásra
    Stb…
    Ha nem lenne az oroszoknak atomfegyverük, már világháború lenne, de az atomfegyverek miatti patthelyzet, ezt nem engedi. Helyette egymás gazdasági pénzügyi érdekeltségeit nyírják ki, és a másik “jó hírét” mocskolják!(mondjuk nem nehéz) Eközben a fél világ remeg a befektetései miatt, vagy azzal zsarolják….a cikk bődületes 17 600 milliárdos állampapírról beszél, de ez csak egy része az adósságnak, mert a lakosság, és a vállalti szektornak is hasonló sok ezer milliárd dolláros hitele, kötvénye, stb van. Az usa vállaltok részvényeit részben vagy egészben külföldiek tulajdonolják.
    Az usa katonai potenciáljáról nem is szólva….jelenleg majdnem akkora, mint az összes országé együtt…
    A helyzet kritikus….a szokásos elítélő nyilatkozatok, és névleges szankciók helyett, megy a gazdasági/pénzügyi terror az oroszok ellen, az ukrán abszurdiácia miatt.
    Pont ugyanezt tették a lengyelek, a blitzkrieg előtt, pogromokat csináltak, és faji alapon irtották a német nemzetiségű lakosaikat….és hergelték a németeket a többi nagyhatalom ígéretének/támogatásának “biztonságában”….
    Ahogy Virág elvtárs mondja : A nemzetközi helyzet fokozódik!

    Üdv!

  12. Csak mutatok egy erdekesseget:

    http://goo.gl/U54kUa
    (Obama alairasa. Ugye milyen furcsa, az az “O” betube irt “b”?)
    Talan nem is veletlen az, hogy a 44-ik (!!) elnok alatt tortenik mindez?

    Es miert is “furcsa” az az “IO”??
    Hat ezert:

    “Királyukul pedig a mélység angyala vala felettök; annak a neve zsidóul Abaddon,
    görögül pedig Apollion, azaz Vesztő a neve.”

    /Jelenések könyve 9:11/

    “Az egyik fontos isten a görög Pantheon-ban Apollion volt, ő volt az egyik legsokoldalúbb isten a görög mitológiában. Sok különböző névvel illették:
    Apollion, Abaddon, Phoibosz, Héliosz, IO…
    Alapvetően a ragyogó Nap istene volt, de a pusztulás istenének is tartották.”

    http://pirospirula.blogspot.hu/2012/08/ugymaradt-az-m1-logoja.html

      1. Ez a szégyentelen ember nem mas, mint egyike azoknak, akik az Antikrisztus utjat egyengetik, és akinek mindig is volt képviselője a világban, és ma is jelen van. Ezért nem tudom mi “érdekesség” van ebben a te régi/uj közlendodben Sharky? – hacsak nem megint oda szeretnél kilyukadni, hogy ő az Antikrisztus.:) Pedig nem ő 🙂 – egyszer ezt mar tisztaztuk itt, ugy emlékszem.
        Latod, Schwaben mar ra is kérdezett, mert szamara ebbol ez jött le.:) Nekünk semmi dolgunk nem szabadna legyen barmiféle, a vilagiaktol jovo szam vagy betu misztikakkal. Lehet, hogy ujra el kellene beszélgetnünk egymassal privat uton?:)

Hozzászólás a(z) Ida bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend