Idők jelei

Miért ?vallásosak? a magukat nem vallásosnak jelölő emberek?

?Eladó? ? ?Kiadó?
?Eladó? ? ?Kiadó?

Forrás: news.nationalpost.com

Több mint 8000 akadémikus gyűlt össze a kanadai St. Catharinesben az idei Humán és Társadalomtudományi kongresszuson, hogy megvitassák hogyan élünk, szeretünk, tanulunk és vitatkozunk. Az egyik fontos téma, hogy miként keresi a mai ember az egyéniséghez vezető utat.

A FotoliaResearch kutatása szerint a vallásokkal semmilyen formális kapcsolatban nem lévők gyakran igenis vallásos emberek.

A szociológusok ezt a kategóriát ?egyik sem?-nek nevezik, ami azt jelenti, hogy hivatalosan se nem katolikusok, se nem szikhek, nem buddhisták, vagy zsidó vallásúak és nem is anglikánok. Amikor a vallásukról kérdezik, az ?egyik sem? négyzetet ikszelik be.

Ez azonban nem fedi a valóságot. A kongresszuson prezentált új kutatás szerint az ?egyik sem? inkább ?valamit? jelent és a kategóriába tartozók komoly százaléka inkább mondható ?lelki keresőnek?.

?Az egyénileg kialakított hitvilágok és személyes lelki gyakorlatok korában,? az ?egyik sem?-ek számának növekedése, ?nem feltétlenül jelenti az egyébfajta vallásosság teljes hanyatlását,? állítja Sarah Wilkins-Laflamme, az Oxford egyetem diákja.

Tulajdonképpen a vallás svédasztalos nézőpontjával van dolgunk és kutatásai szerint a kanadaiak még mindig éhesek erre, akkor is, ha tagadják.

Az adatok szerint az ?egyik-sem?-ek, akiknek száma 1985 óta 10-ről 25 százalékra növekedett, igen változatos csoport, akik között militáns ateisták, szabadúszó spiritualisták, alkalmi katolikusok, nem vallásos zsidók vagy világi muszlimok egyaránt megtalálhatók.

A kutatás szerint egyötödük évente egy alkalommal ellátogat valamilyen vallásos szertartásra, ami alatt nem esküvőt vagy temetést kell érteni. Több mint hétből egy személy valamilyenfajta ?személyes vallásosságot? gyakorol legalább hetente egy alkalommal és egyharmaduk életvitelük szempontjából meghatározó fontosságúnak tartja vallásos vagy lelki hitét. Ötből ketten hisznek Istenben, ötből egy pedig személyesen is megtapasztalta Isten jelenlétét. Több mint egyharmaduk hisz a halál utáni életben és több mint tízből egy heti rendszerességgel imádkozik.

Az összképet nézve a vallás ettől függetlenül hanyatlik. Kanadában és nyugaton az 1970 óta végbemenő vallásos hanyatlás drámai mértékben megváltoztatta a társadalom szociológiai összképét.

?Kanadán kívül egyre több bizonyíték mutatja, hogy a valláshoz nem tartozók egyáltalán nem olyan vallástalanok, mint ahogy azt sokan képzelik,? írja Sarah Wilkins-Laflamme. ?Ez nemcsak a valláskutatás szempontjából fontos fejlemény, hanem azon társadalmi jelenségek szempontjából is, amiket a vallás köztudottan befolyásol, mint például a testi és mentális egészség, a tanulmányok megválasztása, önkéntes munka, a családszerkezet és a választások alkalmával hozott döntések szempontjából.?

Úgy tűnik, hogy csupán a szervezeti jelzők csökkennek. Az emberek még mindig ?vallásosak?, de ezt személyes módon teszik.

?Az egyén által felépített hitrendszerek korába léptünk.?

?Ebben a modern korban az emberek egyre inkább eltávolodnak az egyházaktól és vallási csoportoktól. Ennek különböző okai vannak. Például nem tetszik nekik, hogy a szervezet politizál vagy a sok egyházban megtalálható tekintélyelvűség. Tehát eszerint, az egyetlen szervezethez vagy gyülekezethez sem tartozó egyének továbbra is hívők a maguk személyes módján.?

Előző posztKövetkező poszt

42 hozzászólás

  1. “12X7.000=144.000”
    Bocsi, Erika, ez hogy jött ki? Nekem még máshogy tanították a matekot annak idején… 😉

    1. Kedves Xénia!

      Azt hiszem igazad van, kissé rosszul számolok fejbe.
      12X12.000 sikerült össze szoroznom. Igazad van, bocsánat. :))

      Szeretettel: Erika

  2. Áldott napot Keresztények és leledö keresztények!

    Egy kis vidámság ami kisimítja a ráncos homlokotokat!

    ” Ketten beszélgetnek: – Én hívö vagyok! – Én pedig ateista, …de nem gyakorlom!” 😀

  3. Hát ez azért elég nagy baromság, mármint, hogy a hitehagyott zsidókból lettek az első keresztények.
    Gondolkodjatok!
    A cikk pont olyan emberekről szól, akik valóban megtapasztalták Istent, a Teremtőt, és függetlenek minden olyan emberi hatalomtól, ember által alakított hitcsoportosulástól, ami nem a valódi megtapasztalásról, és az istenbe vetett bizalomról szól.

    Ők azok most, és régen is ők voltak azok az igazi hívők, akik saját magukban keresik a teremtőjüket, nem pedig mások által elképzelt teremtőhöz akarnak csatlakozni.
    Az igazi hívő ember megtalálja saját magában is a teremtőjét, és nem a máséra hagyatkozik.
    Ami a tied, az nem a másé, és ami a másé, az nem a tied.
    Miért mondjuk: Istenem
    Mert valójában mindenki csak a saját istenének tud bizalmas lenni.
    Nekem nem kellett soha a zsidók istene, nekem mindig is itt volt a sajátom.

    És, ha önteltség nélkül végignéztek magatokon, akkor rájöttök ti is, hogy eddig kinek az istene után ácsingóztatok.

    Nagyon hiányzik belőletek az alázat, elsősorban magatok iránt.

  4. Szia Heaven Street Seven!
    Szeretném veled felvenni a kapcsolatot. Miként tudunk társalogni egymással.E- mail is jó nekem.
    Lacika71

    1. Szia Lacika71!

      Írj légyszíves ,akkor egy e-mail címet,amire írhatok Neked!

  5. Kedves Heavenstreet.seven!

    A “Szellemi Izraelt” úgy értelmezhetjük helyesen, ha tudjuk, hogy minden tagja a Jézus Krisztusban van elrejtve.
    Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy a Tagjai állnak:
    – Krisztust befogadó Zsidó Testvérekből és
    – pogány nemzetségekből kihívottakból, azaz a pogány népek közül Jézust befogadó Testvérekből.

    A zsidóság körében (IS) vannak még olyan emberek, akik ma még nem tudják befogadni a Jézus Krisztust, – de a még rendelkezésünkre álló KEGYELMI KORSZAK idején be fogják fogadni valamikor, és így ezzel Ők is a Krisztus Testének tagjaivá FOGNAK válni.

    Amikor már a Krisztus Testének tagjaivá váltunk, ezzel megszűnt a megkülönböztetés zsidó és pogány, férfi és nő, szabad és szolga között. (De ez a folyamat csak is a Krisztus TestéBEN tud végbemenni. Ami még kívül van a Krisztus Testén, az továbbra is csak zsidó és pogány.)

    Az Antikrisztusi időre is “vissza maradnak” még olyan zsidó emberek, akiket az Atya meg akar menteni.
    Az Ő számukra lesz fontos a 3. Templom. Ugyan is, ők “oda várják a megígért Messiást”
    És aki oda is érkezik, arról kénytelenek lesznek felismerni, hogy “nem az akit Ők vártak!”
    Ez lesz a folyamatnak az a része, (Isten kegyelme által, – amikor is “szemükről lehull a lepel”) ahol a “várva várt Messiásukban fel fogják tudni ismerni a Megfeszített Jézus Krisztust.
    Erős bűnbánatra jutva, be is fogják fogadni Őt.
    Ekkor lesz TELJES a Krisztus Teste.

    Szeretettel: Erika

  6. Official 2014 list at Bilderbergmeetings.org

    Bilderberg Attendee List Takes Shape – Hungarian politicians who allegedly conspired to undermine elections will attend.

    A media blackout on the weekend?s elite Bilderberg Group meeting in Copenhagen Denmark is in full force. Not one single major news article has been published about the meeting despite the fact that 140 political, financial and business leaders from 22 countries around the world will gather in one hotel for four days.

    The only glimmers of information, aside from the few sources on the ground, come in the form a smattering of foreign media pieces.

    A Danish Reuters piece notes that among the attendees will be NATO Secretary General Anders Fogh Rasmussen and Swedish Foreign Minister Carl Bildt. Both are regular Bilderberg attendees, with Bildt also a full time member of the RAND Corporation and the Trilateral Commission.

    The piece lists several Danish representatives, president of pharmaceutical company Lundbeck, J?rgen Huno Rasmussen, Carlsberg?s CEO, Flemming Besenbacher, and the president of petrochemical giant Haldor Topsoe A / S, Henrik Tops?e, will all reportedly be in attendance. The piece claims, however, that no Danish politicians are currently believed to have been invited.

    Topics up for discussion are said to include China and the global economy. The article notes that police have been communicating with protesters and are prepared for the meeting.

    Another Danish article notes that topics up for discussion also include ?the shift in technology versus jobs, future demographics, China?s political and economic future, Ukraine and other topics.?

    The Reuters article also notes that Viviane Reding, EU Commissioner for Justice, will be in attendance at this weekend?s gathering. Reding, a Hungarian national,(that’s false, she is not Hungarian) attended last year?s confab in England, and caused some headlines when she reportedly privately told participants that she would do her utmost to question the legitimacy of the outcome of Hungary?s 2014 general election. After the matter was raised in a European Parliament meeting, Reding denied making the comments, saying that they ?haven?t the slightest connection with reality.?

    The crux of the allegations was that Reding was conspiring with former Hungarian Prime Minister Gordon Bajnai, the head of the socialist opposition movement, in order to undermine the Democratic process.

    Several Hungarian articles today state that Bajnai will attend this year?s meeting himself, a revelation that will no doubt fan the flames over Reding?s alleged comments. Bajnai is quoted as saying that he does not know why he has been invited to the meeting, ?but of course I?ll be there. A very kind invitation.? The former head of state also stated that he believes ?very serious issues will be discussed.?

    A Portuguese article reveals that two ministers from that country have been selected to attend the meeting. The first is Paulo Macedo, Minister of Health ? a man who, probably not coincidentally, has strong ties to several of the nation?s banks and its financial apparatus. The second Portuguese representative will be In?s de Medeiros of the Socialist Party, which is currently in opposition to the government (seeing a pattern emerging yet?).

    In?s de Medeiros is an up and coming politician who sits on several parliamentary committees including those for Education, Science and Culture, Social Security and Labour, and Ethics, Citizenship and Communication. It is not unusual for Bilderberg to invite and groom such young politicians into future positions of power.

    The article also notes that the director of the International Monetary Fund (IMF), Christine Lagarde, will be present, as will the president of the European Central Bank (ECB), Mario Draghi. Both have attended previous conferences.

    Infowars reporters will be present in Copenhagen to cover the event.

  7. A kutatás szerint egyötödük évente egy alkalommal ellátogat valamilyen vallásos szertartásra, ami alatt nem esküvőt vagy temetést kell érteni.
    Miért is gondoltam ide egyből a Bohemian Grove nevű szekta gyűlést a zusába?
    A poszt címe alapján meg a hit gyülekezete és a vidám vasárnap jutott eszembe

  8. A vallásos és a hívő két teljesen külön fogalom.Míg az első általában emberi rendeletek,szokások,hagyományok,szabályok követéséből áll,(gyakran anélkül,hogy hinnének benne,vagy értenék),ami gyakran képmutatással párosul (pl.farizeusok);addig a második Istennel való élő kapcsolatot jelent.

  9. – Igen. Ez az az Egyház, amelyik az Első Pünkösdkor alakult meg a Szent Szellem kiáradásával, amelyik ekkor még csak a Krisztushoz megtért zsidókból állhatott. (Cselekedetek 2. rész)
    Az első pogány aki ebbe az Egyházba beléphetett a “pogány” Kornélius volt. (Cselekedetek 10. rész)
    Éppen ezért ezt az Egyházat a Zsidók építették, a Zsidóké is marad, DE a “megtért pogányok” is ebbe az Egyházba fogadtatnak be.

    – Ennek a dolognak a nyomatékosítására jelentette meg Jézus a kananeusi asszony esetében:
    “… Nem küldettem, CSAK az Izráel házának elveszett juhaihoz.”
    Máté 15:24

    – Erről mondja az Ige, hogy a “pogányok teljessége ebbe az Egyházba megy be, és utána Izrael megkeményedése az Isten felé meg fog szűnni.
    25 Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higyjétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, AMEDDIG A POGÁNYOK TELJESSÉGE BEMEGYEN.
    Róma 11:25

    – (Én azt kaptam, hogy a “pogányok bemenetele” utána Izrael birtokba veszi ismét a Saját Házát, melyben a “megtért pogányok” már Izrael nevéről fognak neveztetni – Jákob áldásának nyomán:

    5 Most tehát a te két fiad, akik néked Égyiptom földén anakelőtte születtek, hogy én hozzád jöttem vala Égyiptomba, az enyéim; Efraim és Manasse, akár csak Rúben és Simeon, az ENYÉIM LESZNEK.
    14 Izráel pedig kinyujtá az ő jobbkezét és rátevé Efraim fejére, pedig ő a kisebbik vala, az ő balkezét pedig Manasse fejére. TUDVA TEVÉ ÍGY kezeit, mert az elsőszülött Manasse vala.
    16 Amaz Angyal, ki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket, és VISELJÉK AZ ÉN NEVEMET és az én atyáimnak Ábrahámnak és Izsáknak nevét, és mint a halak szaporodjanak e földön.
    17 Látván pedig József, hogy az ő atyja jobbkezét Efraim fejére tevé, nem tetszék néki, és megfogá atyja kezét, hogy Efraim fejéről Manasse fejére tegye át.
    18 És monda József az ő atyjának: Nem úgy atyám; mert ez az elsőszülött, ennek fejére tedd jobb kezedet.
    19 Nem akará pedig az atyja és monda: Tudom fiam, tudom, ő is néppé lesz, ő is megnevekedik; DE AZ Ő ÖCCSE NÁLÁNÁL INKÁBB MEGNEVEKEDI, ÉS AZ Ő MAGJA NÉPEK SOKASÁGÁVÁ LESZ.
    1. Mózes 48: 5, 14, 16, 17,18,19

    A fiatalabb gyermek a Keresztény Anyaszentegyház, mely valóban pogányokból megtért népek sokaságává lett! )

    Ezért bűne a földi keresztény egyházaknak a ?gyökerekről? való leszakadás, és a ?Krisztus kisajátítása? is.

    Szeretettel: Erika

    1. Kedves Erika
      Az,hogy az első keresztyének zsidókból lettek,nem jelenti azt,hogy ők építették az Egyházat,ők csak eszközök voltak a SzentLélek kezében.Az Egyház sem a zsidóknak épült,nem az övék marad, hanem kifejezetten Isten Fiának a részére a Kolossé levél szerint,mi pedig végképp nem Izrael nevéről neveztetünk,hanem a legszentebb névről,ami csak létezik mennyen és földön,az ÚrJézus szent nevéről,ahogy gondolom te is az Ő nevére tértél és kereszteltettél meg.
      Az, hogy Isten a világ teremtése óta egybegyűjt Fiának egy népet,mind a törvény előtt és után élt zsidókból, pogányokból,mind az Úrjézus után született zsidó-és pogánykeresztyénekből nincs ellentmondásban azzal,hogy az átmenetileg népként félretett testi Izraelből is mind a mai napig, és az idők végéig lesznek akik odatalálnak az Úrjézushoz,és a szellemi Izrael tagjaivá válnak, ahogy minden egyes megtért pogány,és azzal sem,hogy amikor annak itt lesz az ideje,Isten népként is újra felveszi őket,a testi Izraelt és nyilvánvalóan visszatér hozzájuk.
      Az az idő boldog lesz mindnyájunknak,mert akkor a két akolból,a zsidók és pogányok közül való, Krisztusról neveztetett nép eggyé lesz,már a Messiási birodalomban is,de még inkább,a Jelenések könyvének tanúsága szerint, az Ő trónja előtt.
      Az viszont valóban komoly veszélyt hordoz a világra nézve,hogy egyre hatalmasabb tömegek szabják önmaguknak az igazságot,és a törvényt,kivonva életüket Isten Igéjének tekintélye alól.
      Azt hiszem, ez sajnos a legmegfelelőbb talaj az AK. zavartalan működéséhez,uralmához.
      Isten áldjon.

    2. Kedves Legkisebb Atyafi

      Az Mózesből idézett Igék, egyrészt Jákob ÁLDÁSA és egyben HATALMAS PRÓFÉCIA is, melynek NAGYON MÉLY ÉRTELME VAN:
      Az ADOPTÁCIÓ(K) (nevemre veszem) folyamatait mutatja be csodálatosan.

      1. Jákobnak (azaz Izráelnek) volt 12 ?saját fia? Ezekből a legkedvesebb Egyiptom földjére szakadt, azaz a ?POGÁNY VILÁGBA? ahol a pogány isteneket imádó fáraó papjának lányát feleségül veszi József, és ettől a ?pogány asszonytól? születik két fia: Manassé és Efraim. A két gyermek ?ereiben? 50-50 %-os vér csörgedezik, (zsidó is és pogány is)
      Mivel az Örökkévaló Isten Izraelt már egyszer a ?nevére vette, fiává fogadta? de az üdvtörténet teljessége érdekében keveredett a pogányokkal, így ezt az adoptációt MEG KELL ISMÉTELNI, és ezzel az adoptációval a pogányok is lehetőséget kaphatnak az üdvösségre.
      Manassé áldásában Isten MEGERŐSÍTI a szövetségét Izrael 12 törzsével. Míg Efraim áldása LEHETŐSÉGET AD a pogányoknak is az üdvösségre.

      2. Efraim áldásával folytatódik az, amit ma Kereszténységnek hívunk, a Jézus Krisztusban.
      A Kereszténységnek tagjai: Jézushoz megtért zsidók, és Jézushoz megtért pogányok.
      Itt van az, amiről Te is írtál, hogy Jézus Krisztus nevére keresztelkedtünk meg!
      Ezt úgy is fogalmazhatjuk, hogy itt, és most, maga Jézus Krisztus vett MINDANNYIUNKAT A NEVÉRE, ezért ELTÜNT A ZSIDÓ-POGÁNY MEGKÜLÖNBÖZTETÉS, (de csak azok között, akik Jézus nevére keresztelkedtek meg!)
      – A maga rendelt idejében pedig el fog érkezni annak az ideje is, hogy Manassé magja is a Jézus Krisztus nevére tudjon megkeresztelkedni, és így Jézus Krisztus őket is a nevére vegye.
      Ekkor lesz teljes a Krisztus Teste.

      3. A Krisztus Testét, pedig magáért Krisztusért az Atya is Fiaivá fogadja, az az, az ATYA IS A NEVÉRE VESZI.

      Azt a Házat, amely a Krisztus Teste, – törvényszerű, hogy azok kezdjék el építeni, akikhez Jézus küldetett, – az által, hogy a zsidó népben az Atya utat és helyet tisztogatott Jézus befogadására.
      (Hasonlattal élve, a nagy és sűrű őserdőben kicsi tisztást vágott, ahova a Fiát letehette.)
      És ahogy ennek a tisztásnak a területe növekedett az evangélium megismerése által a pogány világ felé, úgy nyílt meg a pogányok előtt is a Krisztus Testének ?ajtaja?.
      Mivel Krisztus Testének első ?lakói? a zsidók voltak, – ők kaptak hozzá kulcsot legelőször ? ennyiből mondhatjuk, hogy ők a tulajdonosok.
      De helyesen javítottál ki, – nem tulajdonosok, hanem csak főbérlők, mert a tulajdonos maga Krisztus.
      Az ide bekerült pogányok pedig ?jogcím? szerint olyan ?albérlők? akiket a főbérlőkön keresztül, Krisztus ?fogadott be?, és az együttélés szabályaira nézve a főbérlőkkel azonos ?joggal? ruházott fel, – tett eggyé.
      (De ezzel nem szabad visszaélni, szem előtt kell tartanunk, nem szabad elfelejtenünk, hogy a főbérlőn keresztül, lakhatunk a Krisztus Házában.)

      Köszönöm, hogy kijavítottad a rossz fogalmazásomat is arra nézve, hogy ?a Zsidók építették fel?
      Nem felépítették, hanem kezdték el építeni az Első Pünkösdkor.
      Krisztus Teste ?Élő Kövekből? épül, ez az építkezés még a mai napig is tart Isten kegyelméből, és minden ember aki befogadta Krisztust az 1-1 Élő Kő, függetlenül attól, hogy a zsidóságból vagy a pogányságból tért-e Krisztushoz.

      Szeretettel: Erika

  10. A keresztények nagyon jól tudják, hogy csökken a számuk a világban. Ez nem tetszik nekik, ezért bemesélik, megmagyarázzák önmaguknak, hogy a “nem vallásosak is vallásosak” – nos igen hisznek valamiben: pl, pénzben, vagy amiben a legnehezebb hinni: önmagukban. Hívőnek nevezni azokat, akik nem hisznek a Bibliában… szánalmas. Ennyi erővel azt is meg lehetne nyakatekert szöveggel magyarázni, hogy az Allah hívők is keresztények, csak a maguk módján. Mindkét vallás monoteista. Az ateista szerint isten nem létezik – tehát nulla istene van. Ezt egyszerű megérteni. Japán lakosságának 60% valja magát ateistának, Svédország a vezető ebben 80%.

    1. A cikkben idézett tanulmány nem keresztény munka.

      Írod: “A keresztények nagyon jól tudják, hogy csökken a számuk a világban. Ez nem tetszik nekik”
      A “nem tetszik” furcsa szóhasználat. Amikor egy gyerek a szülei ellen fordul és megszakítja velük a kapcsolatot, egy gyerekét szerető szülőnek összetörik a szíve. Ezt érzi Isten, amikor emberek hátat fordítanak neki.

      Az hogy csökken a keresztények száma, nyilvánvaló és ez az idők jele is. Valószínűleg Pál is erre utal, amikor a “nagy szakadásról” beszél. (II. Thes. 2:3)
      És: “A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak;” I. Tim. 4:1

    2. Kedves Attia!

      írod:
      ” Hívőnek nevezni azokat, akik nem hisznek a Bibliában? szánalmas. ”
      Tudom, hogy te is tudod, csak rosszul fogalmaztál, de a pontosítás miatt mondom! Igazából a “hívő”, egy gyűjtőfogalom! Helyesebb lenne azt mondani azokra akik, nem a BIBLIÁBAN, hanem a BIBLIÁNAK, MINT ISTEN beszédének hisznek, hogy vagy zsidók, vagy keresztények! ( Mármint ugye, az attól függ! Ez utóbbi esetben pedig csak abban az esetben nevezzük annak, ha még a “Jézus bennem, én Őbenne”, is teljesül ) De a muzulmán hívő is hívő, vagy a többi vallás hívei is!

      írod:
      ” Az ateista szerint isten nem létezik ? tehát nulla istene van.”

      Az ateista abban hisz, hogy rajta kívül nincs Isten. ( Illetve sok Isten van, pl sors, evolúció, szerencse, értelem, ….stb, csak nem tudja, hogy ő mindezekben hisz! ) Tehát “ez az élet van, ebből kell a legtöbbet kihozni, amíg lehet, mert azután annyi!”

      írod:
      ” Ezt egyszerű megérteni. Japán lakosságának 60% valja magát ateistának, Svédország a vezető ebben 80%.”

      Igen, előbb a hittől való elszakadás, és azután, ha ” félretolatott az útból, aki még visszatartja…!, jön a Bűn embere, a kárhozat fia….!

    3. Attila!
      A HÍVÖ egy gyüjtö fogalom/kategória! ?gy a Krisztusban H?VÖ és a MÁSban H?VÖ is hívö!
      Arról vitázni, hogy ki az és ki nem, olyan mint a vizet gereblyézni! ” … értelmetlen, hajsza a szél után!”

      Az a sajnálatos tény, hogy a “keresztények(?)” kisajátították ezt a fogalmat és mindenki más pogány, több mint együgyüség!
      De, nem kell azért a “szomszédba” menni, a többi H?VÖ is ugyan ezt teszi! 😀

      A kereszténység sem egy homogén közeg! Ahány “1ház” gyüli, szekta mondja magát kereszténynek annyiféle módon “értelmezik” – ha kell/ett tüzzel-vassal – rá is kényszerítik a “pogányokra”!
      ” – Üdvözülni fogsz, ha bele döglesz is! “- ezzel a jelmondattal fosztottak ki, pusztítottak el népeket, olyan kulturákat ami 100xor “keresztényibb” gondolkodású volt mint az “Isten alázatos(?) szolgái” !
      Ez ma már történelem, “De semmi nem változik olyan gyorsan, mint a “változatlan” múlt! ”
      Egyszerüsítem: kiásnak egy cserépdarabot és ahány tudós(?) megvizsgálja annyi elméletet kanyarít hozzá!

      Ettöl az u.n. keresztény közösségek sem kivételek!
      Csak egy példa! Ki az Isten? – kérdés. Ahány ember annyi elképzelés, … szóval nem kell azt hinni, hogy aki “hívö” az onnantól máris máris tudja a tutit, hogy ki a pogány, akit meg kell téríteni!

    4. “Aki belekortyol a tudomány kelyhébe, ateista lesz. Aki kiissza, a kehely alján meglelé Istent.” Isaac Newton

      “Szívesebben élem úgy le az életem, hogy van Isten, és amikor meghalok, akkor derül ki, hogy nincs, minthogy úgy éljek, hogy nincs, és amikor meghalok, akkor derüljön ki, hogy van.” Albert Camus

  11. A földi egyházak tekintélye az idők folyamán jelentősen hanyatlott.
    – Isten kegyelméből, az által, hogy a Biblia “közkinccsé lehetett” minden ország, minden nemzet minden ember – számára, és az emberek maguk olvashatják, értelmezhetik, megláthatták, megérthették azt is, hogy a különféle egyházak csak emberi intézményesített rendszert jelent.
    Ráadásul ezeknek az intézményesített vallásoknak a “fejei” sem “tiszta szellemiségű” emberek, akik még súlyosabb bűnöket is elkövettek (elkövetnek), mint a “közemberek.”
    Nem az Isten előtt állva szolgálnak, az Isten Igéjét nem mindenhol “tisztán” hirdettetik, (van ahol emberi rendelkezéseket az Ige fölé helyeznek – esetleges érdekeknek megfelelően).
    Ebben párhuzamot vélek felfedezni a zsidóság farizeusi lelkületével.
    Természetesen, mind mindenhol itt is, a lelkészi szolgálókban vannak kivételek: Istennek elszentelt életű papok, akik a gyülekezeteikkel komoly mértékben erősítik az intézményesített rendszert (is), és a hívek sokaságát Istenhez tudják vezetni.
    Az emberek egy részének “kinyílt” erre a szeme, és nem az Istenbe vetet hitet, hanem csak az intézményesített földi egyházakat veti el.
    Más részük, azt a nézetet vallja, hogy “nem a papért megyek a templomba – akármilyen legyen is a pap,” és ez a hozzáállás az amelyik még valamelyest megtartja a jelenlegi egyházak híveit.
    Illetve az őseiktől átvett tradíció, – de ez ma már sajnos nem jelent élő hitet.

    A hanyatlásnak másik nagyon fontos okát abban látom, hogy igyekeznek elszakadni a “zsidó gyökerekről” és a keresztény egyházak Krisztust “kisajátítják…

    1. Kedves Péterqe!

      Ami a földön van, az csak földi – emberi – egyház, tele bűnnel. Az igazi Egyház, a Krisztus Teste, az nem földi egyházhoz tartozik, hanem a Krisztusban elrejtettek közössége, és egy Élő Egyház.

      Szeretettel: Erika

      1. Igen,nem földi egyház,az igazi élő egyház a Krisztus teste,az eklézsia,a menyasszony,a SZELLEMI Izrael,tehát nem földi Izrael,hanem szellemi.

        1. Téves, Izrael nem szellemi hanem a próféciált nemzet.
          A leváltó teológia (keresztények leváltották izraelt) téves és nem bibliai.

        2. Ha legitim és Istentől való a mostani testi Izrael,akkor hol van a 12 törzs,az Istentől felkent pap,a templom!!!!!?,a frigyláda?Ezek a feltételek mindíg teljesültek,ha újraegyesült.Ezek nincsenek,viszont a Remfa Csillag az ott van a zászlójukban/hordoztátok Moloch sátorát és a Remfa csillagát ap.csel/ és az összes közigazgatási épület hemzseg a szabadkőműves jelektől,szerintem nem Istentől való dolgok ezek,különbség van szellemi és testi Izrael között,mint ahogy testi egyház és szellemi egyház között,de nem is egyház a jó szó,hanem eklézsia a kihívottak közössége,akik kijönnek a világi,testi,hamis egyházakból,és Krisztus teste lesznek,ami szellemi.Ezért lesz illegális a felüpélő templom is,mert maga Isten Fia az utolsó és egyben tökéletes templom,és mi ennek a templomnak vagyunk a tagjai.Ezek már nem testi,hanem átvitt értelemben szellemi dolgok:
          Máté 16:18 De én is mondom neked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.
          Itt is nyilván nem befalazta Pétert,hanem átvitt értelemben ,szellemi értelemben kell értelmezni ezeket a dolgokat.
          Ef 2:20 Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus,
          Ef 2:21 Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban;
          Ef 2:22 Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által.
          Tehát a kihívottak közössége együtt vagyunk egy templom és nem külön külön és ez a szellemi Izrael.

          1Kor 12:12 Mert amint a test egy, és sok tagja van, az egy test tagjai pedig ? noha sokan vannak ? mégis mind egy testet alkotnak, úgy a Krisztus is.
          1Kor 12:13 Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok vagyunk, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.
          1Kor 12:14 Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból.
          1Kor 12:15 Ha ezt mondaná a láb: ?Mivel nem kéz vagyok, nem vagyok a testből való?, vajon akkor nem lenne a testből való?
          1Kor 12:16 És ha a fül ezt mondaná: ?Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a testből való?, vajon nem a testből való volna-e?
          1Kor 12:17 Ha az egész test szem, hol a hallás? Ha az egész hallás, hol a szaglás?
          1Kor 12:18 Márpedig Isten helyezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogy akarta.
          1Kor 12:19 Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test?
          1Kor 12:20 Így ugyan sok a tag, de egy a test.
          1Kor 12:21 Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: ?Nincs rád szükségem?, vagy a fej a lábaknak: ?Nincs rátok szükségem.?
          1Kor 12:22 Sőt inkább: a test gyengébbnek látszó tagjaira igen nagy szükség van,
          1Kor 12:23 és amelyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartjuk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül; és amelyek éktelenek bennünk, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek,
          1Kor 12:24 amelyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségük. Mert Isten úgy szerkesztette egybe a testet, hogy az alábbvalónak nagyobb tisztességet adott,
          1Kor 12:25 nehogy meghasonlás legyen a testben, hanem a tagok kölcsönösen gondoskodjanak egymásról.
          1Kor 12:26 Ha szenved egy tag, mindegyik tag vele szenved, ha dicsőségben részesül egy tag, mindegyik tag vele örül.
          1Kor 12:27 Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.

        3. Kedves HEAVENSTREET.SEVEN !

          írod többek között:
          “Ezért lesz illegális a felüpélő templom is,mert maga Isten Fia az utolsó és egyben tökéletes templom,és mi ennek a templomnak vagyunk a tagjai.Ezek már nem testi,hanem átvitt értelemben szellemi dolgok:”

          Ja, csak még a millenniumban is lesz egy templom, ahol még az Úrnak is áldozni kell!

          De Isten azt mondta, hogy az utolsó időkben visszahozza őket, a földjükre, és megtette! Azt nem mondta, hogy tökéletesek lesznek. Vagy, hogy csak akkor hozza őket vissza, ha tökéletesek lesznek, vagy …nincs ilyen kitétel! Kizárólag az, hogy “és akkor majd keresni fogtok engem teljes szívetekből, és ..”.! És ez az utolsó napokban lesz! Vagyis most! És, igen, lesz még velük dolga Istennek! De ez már rájuk tartozik, és Istenre! És nem irigylésre méltó ami rájuk is vár!

        4. Már megint az ostoba összeesküvések által értelmezted a Bibliát és zársz ki bizonyos tanításokat, igen a zászlójuk Sátánista és képzeld ez is benne van a próféciában hogy az utolsó 7 év fogja őket helyretenni mert Jézus óta vakok. Társalogj többet IDÁval úgy tűnik ő rendesen tudja szétválasztani Isten szavát. Jegyezd meg hogy az összes szekta a Biblia helytelen szétválasztásából származik. Ha kérdésed van tudod hol érhetsz el. Ide ritkán jövök.

        5. Nem Alex!

          Egyáltalán nem ostoba összeesküvés által látom ezt így,hanem ezek által:

          Gal 4:24 Ennek jelképes értelme van, mert ezek az asszonyok a két szövetséget jelentik, az egyik a Sínai-hegyről való, szolgaságra szülő: ez Hágár.
          Gal 4:25 Mert Hágár a Sínai-hegy Arábiában ? ez pedig megfelel a mostani Jeruzsálemnek ?, mert fiaival együtt szolgál.
          Gal 4:26 De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunk anyja.
          Zsid 12:22 Ti azonban a Sion hegyéhez járultatok és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez,
          Zsid 12:23 az elsőszülöttek seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyben, Istenhez, mindenek bírájához, a tökéletes igazak lelkeihez,
          Zsid 12:24 az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely jobbat beszél, mint az Ábelé.
          Jel 21:10 Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely a mennyből, Istentől szállt alá.

          A szellemi zsidók, a szellemi izrael az eklészia, ahol gyülekezetet v egyházat forditanak ott ez van:
          G1577 ?????????? (ekklészia)
          1) gyűlés, népgyűlés
          2) egyház, gyülekezet (szó szerint: kihívottak közössége)

          Róm 11:4 De mit mond neki az isteni felelet? Meghagytam magamnak hétezer embert, akik nem hajtottak térdet a Baálnak.
          Róm 11:5 Így tehát most is van maradék a kegyelemből való választás szerint.
          Róm 9:27 Ézsaiás pedig ezt hirdeti Izráelről: Ha Izráel fiainak száma annyi volna is, mint a tenger homokja, csak a maradék üdvözül.

          Az igazi eklésziában benne vannak,lesznek az igazi vér szerinti zsidók ez a maradék,a hét kosár ,akik Krisztuson keresztül fordulnak az Atyához és a többi pogány emberek, mi akik nem vér szerinti zsidók és ugyanígy a kazár-askenázi vélt zsidók is, akik Isten szemében ugyanúgy pogányok közé tartoznak,
          ez a 12 kosár.
          Az igazi sémitai zsidók nem fogadják el izrael államának létét és a cionizmust, mert pontosan tudják az igazi -talmud,kabbala mentes- Tórából, hogy
          nem Istentől való a mai izrael meg a cionizmus
          http://img534.imageshack.us/img534/1945/netureikarta.jpg

          Előre mondom,semmi bajom az izraeli állampolgárokkal,sem Izraellel mielőtt még nekem esnének jóoáran,hogy antiszemita vagyok,egy népcsoporttal sincs semmi bajom,de az igazságról beszélni kell.

        6. Kösz hogy figyeltél arra amit irtam és egy emailben válaszoltál. :/

        7. Szia Lex!

          A 144ezerrel kapcsolatos válaszom ez.
          Elküldtem mailben is.
          Az ószövetség sok mindenben előképe az újszövetségnek,Izrael kiválasztott nép volt,12 törzzsel,templommal,élén Isten által kiválasztott emberrel,frigyládával.
          DE!Sajnos nem szerettték Istent,hanem csak mint Úrat félték és ezért,a törvények betartása volt nekik a lényeg és egyre eltávolodtak Istentől,és engedetlenek lettek.Ezért újra és újra fogságba kerültek és az utolsó asszir fogságból már csak 2-3 törzs tért vissza és mint állam és egységes nemzet megszűnt létezni. ISTEN I.U. 70-BEN VÉGLEG SZÉTVERTE IZRAEL ÁLLAMÁT, BEZÁRTA A TÖRVÉNY KORSZAKOT. Plusz meg még Isten Fiát sem fogadták el,sőt a vezetők megölték őt,ezért teljesen alkalmatlanokká váltak arra,hogy Isten véghezvigye rajtuk AZ EMBEREK MEGMENTÉSÉNEK tervét.Ezért Isten felvette a pogányokat ,minden embert behozott a KEGYELMÉBE ,hisz a zsidók már semmibe sem különböztek a pogányoktól,mert nem szerették Istent,idegen isteneket imádtak,hordozták a remfa csillagát,meg még megölték a saját Fiát is.Szóval az újszövetség,azért új szövetség,mert a régi nem működött és ezért miután Isten Fia,a Megváltónk bevégezte a munkáját és felment a mennybe ezután az 50.napon Isten megalapította az új szövetség értelmében az új Izraelt,ami viszont már szellemi Izrael,és a 12 szellemi törzset,a 12 apostol alkotja és a jelenések 7:4-ben erről a 12 apostol által megalapított szellemi Izrealről,a mennyei Jeruzsálemről ,a mennyasszonyról,a Bárány feleségéről van szó,nem lehet semmiképp a testi Izrael, AZÉRT SEM PONT UGYANAZ A 12 TÖRZS VAN FELSOROLVA, RÁADÁSUL ők KOMPLETTEN el se fogadták Krisztust Megváltónak,akkor hogyan lehetnének ők a mennyasszony,akik áron vétettek meg? MARADÉK LESZ BELÖLÜK AKI ÜDVÖZÜL ÉS A SZELLEMI IZRAEL TAGJAKÉNT BEJUT ISTEN ORSZÁGÁBA.

          Azért sorolja fel külön a 12 törzs nevét,mert ez is előkép,az ószövetségben minden törzsnek meg volt a maga szerepe,mint ahogy a szellemi izraelben,az eklésziában,a kihívottak közösségében is mindenkinek más a szerepe,ahogy a Krisztus teste felépül.1Mózes 49 ben felsorolja a 12 törzs nevét,és a dán törzséről azt írja,hogy
          kígyó az úton,és a jelenések 7.4ben dán nevét nem is írja,mert szellemi értelemben ez utalás volt Judásra,aki elárulta a 12ből és helyette beválasztották Mátyást.
          Ebbe a szellemi Izraelbe beletartozik mindenki,aki kijön a BABILONI, OKKULT TANOKON ALAPULÓ EGYHÁZAKBÓL, GYÜLEKEZETEKBŐL, EBBE beletartoznak az igazi vérszerinti zsidók és a kazár askenázim nem vér szerinti zsidók is ,akik jelenleg többségben a fizikai Izraelt alkotják,ÉS AKIKET ISTEN UGYANÚGY POGÁNYOKNAK TEKINT, ÉS BELETARTOZNAK A POGÁNYOK, TERMÉSZETESEN MINDKÉT CSOPORTNÁL ÉRVÉNYES AZ, HOGY CSAK AZOK AKIK KRISZTUSON KERESZTÜL AZ ATYÁNAK ENGEDELMESEK.

          TEHÁT EZ A KÉT NYÁJ VAN EGYBESZERKESZTVE A SZELLEMI IZRAELBE, AZ EKLÉSZIÁBA. itt már nem számít az eredet,csakis az,hogy ki fogadja el Krisztust és ki követi.
          Isten szemében már nincsenek nemzetek,csakis egyének vannak,nincs kollektív bűnbocsánat,hanem egyedi,ki-ki elfogadja a Megváltónkat és kijön ebből a luciferi babiloni világrendszerből.
          A jel 7.ben a 12 törzs utáni nagy sokaság ugyanúgy a szellemi Izrael,jelenésekben soxor előfordul,hogy ugrál az időben,új szövetségben a szellemi Izraelt sokféleképpen írja le,pl eklészia,mennyasszony,mennyből alászálló Jeruzsálem,stb.

        8. Kedves Heavenstreet.seven!

          Alex nagyon jól mondja:? A leváltó teológia (keresztények leváltották Izraelt) téves és nem bibliai.?
          Izrael népe pedig 2 részből tevődik össze:
          – Ábrahámi vérvonal
          – Hamisított zsidók (Mint ahogy Jézus példázatában az ?ellenség? konkolyt kevert a tiszta búza közé.)

          Krisztusnak pedig MEG KELLETT HALNI ahhoz, hogy a pogányokból is lehessenek kihívottak, Isten dicsőségére.
          11 Annakokáért mondom: Avagy azért botlottak-é meg, hogy elessenek? Távol legyen; hanem az ő esetük folytán lett az idvesség a pogányoké, hogy ők felingereltessenek.
          Róma 11:11

          Sajnos tisztában vagyok vele, hogy a kereszténység köreiben nem szeretik tanítani a Rómabeliekhez írt levél 11. fejezetét. (Pedig ez is a Biblia szerves, és nagyon fontos része!) Nem szabad elfelejteni, hogy ezt Pál, a Krisztus halála után írta, szívbe markoló és megszívlelendő minden szava!!!

          A ?pogányokból kihívottak? CSAK a kegyelmi korszak végéig válhatnak Krisztus menyasszonyává, míg Izrael 12 nemzetségének vége (144.000) az Antikrisztusi korszakból megmenekülve válik Krisztus menyasszonyává.

          10 Ő pedig monda: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért; mert elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek.
          18 De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, mely meg nem hajolt a Baálnak, és minden ajkat, mely meg nem csókolta azt.
          1. Királyok 19:10,18
          (Így néz ki jelenleg is a helyzet, – látszólag, csak Illés maradt egyedül Isten népéből, – de Isten azt mondja, hogy NEM! Van még Illésen kívül is 7.000 ember! ? akin könyörülni akar! ? és fog is!)
          A 7.000 embert pedig nemzetségenként kell érteni: 12X7.000=144.000 vérszerinti zsidót jelent!

          Szeretettel: Erika

        9. semmiféle leváltó teológiáról nincs szó, egyszerűen Isten kivágta az olajfából a zsidókat és beoltotta a pogányokat.
          Az olajfa nem Izraelt jelenti, hanem Isten megmentési tervét, a megváltási tervét, de mivel a fizikai izraelen, zsidókon keresztül ezt nem tudta megtenni, nem tudta a pogányokat magához vonni,a kegyelme alá vinni, mert egyfolytában engedetlenek voltak a zsidók, ezért jöttek a többi népek, pogányok (Isten nélkül élők), Isten a kegyelmét kiterjesztette a pogányokra.
          De mivel Isten kegyelmes és igazságos, ezért azon kivágott zsidók közül, akik felismerik Isten Fiába a Megváltót és elkezdenek engedelmes életet élni Neki, ezáltal Isten kegyelme alá kerülni, akkor Isten visszaoltja őket az olajfába.
          Tehát nem vetette el őket valóban, csak már nem kompletten mint népként kezeli őket, hanem egyesével.
          Ezért írja, hogy csak a maradék fog üdvözülni, “meghagyok 7000 embert” ez a szám is képes beszéd, nem szó szerint kell érteni, tehát nem a komplett mai látható fizikai Izrael fog együtt üdvözülni, ami ráadásul nem is Isten akaratából létezik.
          Hanem Rothcildék hozták létre egy gonosz szándékkal, ennek utána lehet nézni több forrásból, mai napig is ők pénzelik, tele van szabadkőműves jelképpel az egész izrael. Hiába bagatellizáljátok el ezeket a tényeket, mondván, hogy összeesküvés elmélet, attól még igaz.
          Ráadásul azért sem legitiim Izrael léte mint állam Isten szemében, mert nincs meg a 12 törzs, nincs frigyláda, nincs templom, nem fogságból hozta vissza őket Isten, nem vezekeltek és nem kértek kompletten bocsánatot Istentől stb.

          Ez a 12×7000=144000-t meg…… :))

          Azért tolták emberek elé a mai, fizikai Izraelt, hogy ne lássák meg, hogy Isten már nem ebben gondolkodik, hanem a szellemi izraelben, eklésziában, Krisztus testében, Isten templomában, Sion hegyében stb, sok féle szinonimát használ Isten az ő népére.
          Ahogy anno a 12 törzsfőn keresztül létrehozta a fizikai izraelt, ez előképe volt, az ÚSZ-ben, a 12 apostolon keresztül -és persze Krisztuson mint alapkövön- keresztül létrehozott szellemi izraelnek és ennek felavatása és elindítása történt meg az 50.napon.

          Isten összedöntötte izraelt, mint államot, Kr.u 70-ben ezt végleg kijelentette, nincs már választott fizikai nép, mindenki egyesével mehet az Atyához, kizárólag a Fiának való ENGEDELMESSÉG által, azért az engedelmesség a kulcsszó, mert a zsidók történetéből ez a legfőbb tanulság nekünk, hogy ne legyünk engedetlenek mint ahogy ők voltak, ahogy zsidó levél is írja:
          “Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, nehogy valaki az engedetlenség hasonló példájaként elessék.”

          Isten népe a szellemi izrael, a szellemi zsidók akik az akaratukat metélik körül és odaszánják magukat Krisztusnak való engedelmességre.
          Ez az Isten igazi gyülekezete, az eklészia, és ebbe bárki benne lehet, akár vér szerinti zsidó, akár pogány, nem számít már a származás stb, bárki benne lehet, aki Krisztusnak való engedelmes életet él.

          A 144000 pedig jelképes szám, nem szó szerinti.
          Ahogy a 12-bol lett 120 majd 12000, aztán 144000, ez azt mutatja, ahogy növekedik a pogányokból Istenhez fordultak száma. Emellett pedig a 7000-ből lett 7 kosár maradék, ebből meg látni, hogy milyen kevés lesz az a maradék… 🙁

          A Jel 7-ben a megszámlálhatatlan nagy sokaság mutatja ezt jól, mert ugyanúgy a szellemi izraelről, az eklésziáról beszél csak másképp írja le:
          Isten szolgáinak nevezi őket, ugyanúgy mint a 144enél (Jel 7:3 és 7:15)
          “ruháik fehérek lettek Bárány vérében” vagyis érvényes az életükre Krisztus áldozata ugyanúgy ahogy 144e nél irja
          “akik követik a Bárányt”. (Jel 14:4)
          “kiterjeszti a sátrát felettük” vagyis Isten sátra az emberek között lakozik (Jel 21:3), ez Isten Fia, tehát ezekből össze lehet tenni a képet, hogy itt a Krisztusnak engedelmes emberekről van szó, az eklésziáról, Krisztus menyasszonyáról, a szellemi izraelről.

          Sajnos az ál-kereszténység hamis tanai közé tartozik ez is, hogy a mai Izrael mint állam, az Isten akarata és ezt a keresztényeknek támogatni kell.
          Aki ebben hisz és támogatja ezt, az Isten akaratával ellentétesen gondolkodik és tesz.

        10. szia Thea

          ide alexnak válaszként szántam a hosszabb hsz-m, de az oldal tetejére került ki, uj hsz-ként,
          tudnád ezt korrigálni, hogy kitörlöd a fentit és válaszként ide alulra kerül ki? igy érthető az egész :))
          köszönöm

        11. Ez már tényleg olyan, mintha maga a Biblia lenne apokrif írás!

        12. Kedves Truth Liberates

          – ?Az olajfa nem Izraelt jelenti, hanem Isten megmentési tervét,…?

          11,18 Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a GYÖKÉR téged.
          11,21 Mert ha az Isten a TERMÉSZET SZERINT VALÓ ÁGAKNAK …
          11,24 Mert ha te a természet szerint való VADOLAJFÁBÓL kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelíd olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók AZ Ő SAJÁT olajfájokba.
          Róma 11: 18, 21, 24

          Azt hiszem ennyiből is jól kiderül, hogy van ?vad olajfa? van ?szelíd olajfa?, és a szelíd olajfának van még gyökere is. Ezek bizony népeket jelölnek. ?Választottat, vagy ?nem én népemet?.
          A választottról mondja, hogy az ?ő saját olajfájuk.? (Már csak ezért sem lehet megmentési terv, mert az, az Istené, és nem a sajátjuk …)
          Érdemes végig gondolni a gyökér fogalmát is: Izraelből származott Jézus, tehát gyökere zsidó. A kereszténység ?lelkiismerete? a zsidóknak adott törvényre épül. Jézus maga mondta:
          ?Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.? Máté 5:17
          Ha, nem így lenne, mi keresztények magunk is gyökértelenek lennénk, Krisztusunk alap nélküli, gyökértelensége esetén.

          – Abban egyet értünk, hogy Isten üdvterve nem az egyetemes zsidóságnak szól, nem is az országnak, hanem csak úgy, mint a pogányoknak, személyre szóló.

          – A 144.000 pedig valós, vér szerinti zsidót jelent!
          (Jogosan ?csodálkoztál rá? a számtani ?bakimra?, – én is rácsodálkoztam! hogy jött ez így össze?)

          Heavenstreet.seven ?től idézet: ?…nem lehet semmiképp a testi Izrael, AZÉRT SEM PONT UGYANAZ A 12 TÖRZS VAN FELSOROLVA,..?
          Átmentem a Jelenések 7:5-8 verseibe, hogy megnézzem, miről is beszél? Aztán ezt találtam:
          7,6 Az Áser nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Nafthali nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a MANASSÉ nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; (Jel. 7:6)

          Ki is ez a Manassé?, hogy keveredik Jákob fiai közé?
          48,5 Most tehát a te két fiad, a kik néked Égyiptom földén annakelőtte születtek, hogy én hozzád jöttem vala Égyiptomba, az ENYÉIM; Efraim és MANASSE, akár csak Rúben és Simeon, az ENYÉIM LESZNEK.
          48,16 Amaz Angyal, ki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket, és VISELJÉK AZ ÉN NEVEMET és az én atyáimnak Ábrahámnak és Izsáknak nevét, és mint a halak szaporodjanak e földön.

          Ha Jákob nevére vette József két gyermekét Manassét és Efraimot, akkor miért csak Manassé neve található meg Jákob fiainak nemzetiségtáblázatában? Efraim hol marad?
          A válasz egyik fele Jákob ?áldásában? rejlik, a másik fele itt:
          ?48,22 Én pedig adok néked EGY OSZTÁLYRÉSZT A Te ATYÁDFIAINAK RÉSZE FELETT, melyet az EMOREUSTÓL vettem FEGYVERemmel és KÉZÍVemmel.? (1.Mózes 48 részből)
          Rácsodálkoztam erre a magyarázatra, – bár egyik részét már ismertem, – a nemzetiségtáblázat viszont új volt a számomra is, valamint maradt nyitott kérdésem is, melyre még választ várok.

          Fényes bizonyítéka ez annak, hogy a 144.000 nem lehet ?jelképes? zsidó+pogány megtérők összessége, már csak azért sem, mert ez esetben Jákob nemzetiségi táblázatában szereplő fiaknál sem lenne fontos (a Jelenések könyvében!!! ) KIMUTATNI a Tórában szereplő áldást!, (akkor viszont igen, – ha ez az utolsó időket érinti !!!.)

          Szeretettel: Erika

        13. Kedves Erika!

          Hadd köszönjem meg, hogy normális, kulturált hangnemben, stílusban írsz, ritkaság, sokan tanulhatnának tőled! 🙂

          Olajfával kapcsolatban csak, mert elég elterjedt tanítás gyülikben ez hogy az olajfa Izraelt jelenti.

          A szelíd olajfa az Isten üdvösség terve, az emberiség megváltási, megmentési terve, a kegyelme, amit előre elhatározott és véghez is visz, amiben ugye kulcsszerepe volt a Fiának.
          Ebbe a tervbe voltak először ÁGAKként beoltva a fizikai izraeliták, zsidók, akiken keresztül lett volna felvéve a pogányság is Isten kegyelmébe,
          de ugye az örökös engedetlenségül miatt – ezt a zsidó 3-4 szépen leírja – kivágta őket Isten mint ágakat mert nem voltak alkalmasak a tervet véghezvinni (persze tudjuk, hogy Isten ezt előre látta, tudta),
          és beküldte a Fiát és rajta keresztül beoltotta a pogányokat, mint ágakat, vagyis az addig Isten nélkül élő embereknek is lehetőséget adott az üdvösség elnyerésére, kiterjesztette a kegyelmét.
          A vadolajfa a világ és a világ terve (sátánnal a háttérben persze), hogy miként tartsa fogságban az emberiséget a kárhozatra és ugye az istentelen világban élő embereket jelképezi,
          tehát ezek hasonlatok, képes beszéd, mint ugye sok minden más is a bibliában.
          Ha mi, akik beoltattunk, engedetlenné válunk, akkor kivág minket és kiesünk a kegyelme alól és könnyebben visszaoltja a zsidókat, akik természet szerint benne voltak.

          Ez a róma 11-ben is szépen le van írva, ami valóban csodálatosan van összerakva, ebben egyetértünk 🙂

          17 Ha pedig némely ág kitört, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa életnedvet adó gyökerének,
          18 ne kérkedjél az ágak ellenében; ha pedig kérkednél: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.
          Tehát ágak kitörtek=fizikai zsidók, és mi mint vadolajfa, vagyis isten nélkül élők, a pogányok, a világ vagyis sátán természete szerint élők bekerülhettünk Isten kegyelme alá,
          a Fia áldozata miatt, így mi részéve váltunk a szelíd olajfának, Isten kegyelmének, tervének, munkájának stb, mert ugye kötelességünk azon munkálkodni, hogy mások is megismerjék Istent és a kegyelme alá kerülhessenek, örök életet kaphassanak majd, vagyis beoltassanak ágként.
          De nem szabad kérkednünk és gőgösnek lennünk, mert nem a mi érdemünk, hanem “Isten ajándéka ez”, a kegyelme a Fián keresztül.
          “Mert tőle, általa és érte van minden. Övé a dicsőség mindörökké.”

          folyt:
          19 Azt mondod azért: Kitörettek az ágak, hogy én oltassam be.
          20 Úgy van, azok hitetlenség (engedetlenség) miatt törettek ki, te pedig hit (engedelmesség) által állsz. Ne fuvalkodjál fel, hanem félj,
          21 mert ha Isten a természetes ágakat nem kímélte, majd téged sem fog kímélni.
          A zsidókat az engedetlenségük miatt kivágta, mi pedig ha ENGEDELMESEK vagyunk Krisztusnak, tehát ha úgy élünk, ahogy azt ő bemutatta,
          ( Zsid 5:8 Jóllehet Fiú, szenvedéséből tanulta meg az engedelmességet,
          Zsid 5:9 és tökéletességre jutva örök üdvösség szerzője lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.)
          akkor megmaradunk Isten kegyelme alatt, beoltva a szelíd olajfába, de ha felfuvalkodunk, akkor kivág minket Isten,
          mert a zsidókat(természetes ágakat) se kímélte, miért kímélne minket? Ez így teljesen korrekt 🙂
          ( a hitetlenség fordításnál ez a görög szó van:
          G570 ????????? (apisztia)
          1) hitetlenség, bizalmatlanság
          2) hűtlenség
          3) engedetlenség )

          Az engedelmesség a kulcsszó, nem a hit meg a hitetlenség, a zsidóknak nem hinniük kellett Istenben, nekik egyértelmű volt, hogy van Isten hisz kézzel fogható jelek voltak egyfolytában,
          vöröstenger, tűzoszlop, kőszikla víz, fürjek stb stb, teáht ők nem fogadtak szót Istennek, hanem folyton letértek és engedetlenek, hűtlenek voltak:
          Zsid 3:18 És kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be az ő nyugodalmába, ha nem az engedetleneknek?
          Zsid 3:19 Látjuk is, hogy nem mehettek be engedetlenségük miatt.
          Zsid 4:11 Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, nehogy valaki az engedetlenség hasonló példájaként elessék.

          folyt:
          Róm 11:23 Azok pedig, ha nem maradnak meg a hitetlenségben (engedetlenségben), beoltatnak, mert Isten képes ismét beoltani őket.
          Róm 11:24 Mert ha te a természet szerint való vad olajfából kivágattál, és a természet ellenére beoltattál a szelíd olajfába, akkor mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájukba!

          Itt is szépen leírja, hogy ha egy zsidó emberke nem marad meg Isten elleni engedetlenségben, hanem Krisztust elfogadja,bocsánatot kér és elkezd engedelmes életet élni, Krisztusnak szót fogadva, akkor Isten visszaoltja ágként az olajfába, a kegyelme alá kerül, mert “Isten képes” erre.
          Mert ha vad olajfából kivágott minket, vagyis a pogány, istentelen életmódból, a világ kárhozatából kiszedett minket és a világ gonosz természetben való élés ellenére
          (ezért írja később, hogy “Mert ahogyan ti egykor engedetlenek voltatok Istennel szemben”)
          megkegyelmezett Isten és behozott a kegyelme alá a szelíd olajfába, akkor az Ő igazsága miatt és óriási kegyelme miatt mennyivel inkább visszaoltatnak EGYESÉVEL azok a zsidók akik Krisztusnak engedelmesek lesznek!
          Egyesével, nem kompletten, bár úgy lenne,hogy mindenki kompletten, komolyan,
          de akkor nem írná a biblia, hogy “Ha Izráel fiainak száma annyi volna is, mint a tenger homokja, csak a maradék üdvözül.”

          Olajfának a többi része is szépen összerakható:
          A mag=Krisztus, akin át adta az ÚJ és JOBB szövetséget, elültette a magot, az igazságot, melyből nagy fa nő.
          A gyökér=Krisztus. A gyökéren keresztül a víz élteti a fát, ágakat, gyümölcsöket, vagyis Isten beszéde (víz), amit Fián keresztül adott és annak megtartása örök életet ad.
          Fatörzs=apostolok, mint alapkövek, oszlopok
          Gyümölcsök=igazság cselekedetei, mások megmentése kárhozattól
          Falevelek=Isten nélkül élő emberek is részesülnek Isten ellátásából a Krisztus követő emberek gyümölcsei által (“fa levelei népek ellátására valók”)
          Madarak akik fészket raknak ágakon=Istenhez közeledő emberek, akiket Isten ellát, meggyógyít a lelki bajokból stb,
          a levelek árnyékába mennek, ez is amikor Isten szárnyai alá, árnyékába kerülünk. (Mt 13:32)

          A 144.000-et meg hagyjuk, nem akarok ezen vitázni, lehet hogy rosszul látom, sose zárom ki ennek lehetőségét,
          szóval legyen úgy, hogy a 144e a fizikai zsidókat jelenti, nekem végül is mindegy.
          De semmiképp nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat az igerészeket sem, ahol Isten a szellemi izraelről, mennyei jeruzsálemről beszél egyértelműen {Gal 4, Zsid 12, Jel 21 stb} ).

          Szóval egy a lényeg, hogy minél többen elnyerjék Isten kegyelmét és minél többen lehessünk az eklészia tagjaként -akár vérszerinti zsidók, akár pogányok -,a Bárány feleségeként Isten országában,
          szerintem ebben egyetértünk mindannyian 🙂

          köszönöm

          az Atyánk adjon neked kérlelhető és bölcs szívet, akaratot és értelmet és persze kegyelmet 🙂

          1Kor 15:58 Azért, szeretett testvéreim, legyetek eltökéltek, rendíthetetlenek, mindenkor buzgólkodva az Úr dolgában,
          hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban.

        14. Kedves Truth Liberates

          Nincs mit megköszönni, mert aki az Urat szolgálja az Istent és Jézus Krisztust képviseli, akinek nem az a célja, hogy elrettentse az embereket a kegyelemtől, hanem az, hogy bemutassa Isten szeretetét és nagyságát, Jézus Krisztus által, és a Kegyelem Királyi széke elé hívja az embereket.
          ?20 Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.? (2. Kor. 5:20)
          ?19 Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.? (Róma 8:19)

          – Elsőként azt kéne tudatosítani magunkban, hogy Jézusnak, (mint egyszeri és meg ismételhetetlen váltságáldozatként) SZÜKSÉGES VOLT MEGHALNIA!

          3 Megmagyarázva és kimutatva, hogy a Krisztusnak SZÜKSÉGES volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek néktek. (Cselekedetek 17:3)
          16 Mert ahol végrendelet van, SZÜKSÉGES, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék. (Zsidók 9:16)
          46 És monda nékik: Így van megírva, és így KELLETT szenvedni a Krisztusnak, és FELTÁMADNI a halálból harmadnapon: (Lukács 24:46)

          MIÉRT?
          – 16 Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a TÖRVÉNY CSELEKEDETEIBŐL NEM IGAZUL MEG EGY TEST SEM. (Galata 2:16)
          A zsidók, akik Istentől ?betű szerinti törvényt? kaptak, (Mózes) eleve nem is tudtak engedelmeskedni a törvénynek, és megigazulni általa.

          AKKOR ISTEN AZÉRT VÁLASZTOTTA ŐKET, HOGY ELVESSZENEK?
          – NEM ! Azért, hogy KRISZTUS HALÁLA és feltámadása által megigazuljanak és életet nyerjenek!
          Tehát KRISZTUSNAK ÉRTÜK IS MEG KELLETT HALNIA! ? és minden emberért,…!

          Így Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak adott MINDEN ÍGÉRET, MINDEN SZÖVETSÉG örököse, továbbra is az – Istentől elhívott Ábrahám, az Istentől elnevezett- Izrael és utódai, de nem úgy, mint ?ország, vagy nemzet? hanem személyre szabottan, a KRISZTUSBAN való HIT és CSELEKEDETEK által.
          A ?pogányokból kihívottak? pedig ezen Ábrahámi szövetségek és ígéretek ?örököstársai? lehetünk az Izrael nevében.

          Amíg nem tudjuk megérteni ennek a dolognak az ?üdvtörténeti lényegét? addig nem tudjuk megérteni (többek között) ennek az Igének a mondanivalóját sem:
          25 Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higyjétek, hogy a megkeményedés IZRÁELRE nézve csak részben történt, ameddig a POGÁNYOK TELJESSÉGE bemegyen. (Róma 11:25)
          Krisztus halála és feltámadása után vagyunk, amikor maga Pál apostol választja szét a nemzeteket zsidókra és pogányokra, – nem pedig ?összemossa? megtértekre, vagy ?szellemi Izraelre?!

          Miért?
          Azért mert a teljes létszámú pogányság megtérése után, a Krisztus Teste (a Menyasszony) még mindig gyarapodni fog a Valódi Messiást felismerő és befogadó ?CSAK? zsidókkal, az un. 144.000-rel.

          (Ez nem tévesztendő össze, a Krisztus Királysága alatt megtérő zsidókkal, – mert az akkor megtérők már nem tartozhatnak a Menyasszonyhoz. Erről szól az ?okos szüzek? példázata. A ?buták? is visszamennek a késői olajvásárlás után, de az ajtó MÁR zárva van előttük. Ez nem azt jelenti, hogy ők elvesztek,/- hiszen már nekik is van olajuk, ami a Szent Szellem kenete -/ hanem csak azt, hogy nem mehettek be a menyegzőre!
          10 Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a vőlegény; és AKIK KÉSZEN VALÁNAK, BEMENÉNEK Ő VELE A MENYEGZŐBE, ÉS BEZÁRATÉK AZ AJTÓ.
          11 KÉSŐBB pedig a többi szűzek is MEGJÖVÉNEK, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk.
          12 Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket. (Máté 25 részből )

          Szeretettel: Erika

        15. Nagyszerű heaven.street, szóval ahelyett hogy a kérdéseimre válaszolnál emailben egy nyílvános műsort rendezel, tipikus.

Hozzászólás a(z) Xenia bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend