Gazdasági válság

A 2014-es összeomlás ? 29-ben se látták az érkezését

Berlin, Bankenkrach, Andrang bei der SparkasseForrás: Market Watch, Paul B. Farrell

Képzeljük el, hogy az izgalmas XXI. században járunk. A civilizáció még mindig létezik a föld nevű bolygón. A Wall Street-en még mindig folyik a kereskedés. Az ember azonban felteszi a kérdést: Miért nem halljuk a következő összeomlás zaját? Süketek vagyunk? Nem. A figyelmeztető jelek mindig hosszúak és hangosak, de akkor miért nem halljuk őket? Hát ezért?

Igen. Az összeomlások folyamatosan érkeznek. Történelmi tanulság: Az 1929-es krach a Nagy Gazdasági Világválsághoz vezetett. 2000. március 20-án ezt írtuk: ?A következő válság? Nem fogod hallani az érkezését.? Csak kevesen figyeltek. Az 1990-es dotkom mánia eredményeként a Wall Street 8000 milliárd dollárt veszített a 2000 és 2003 közötti medvepiaci recesszión. Azóta semmi sem változott. Egy újabb figyelmeztetéssorozat hangzott el 2004 és 2008 között. Ismét kevesen figyeltek. Újabb krach. A Wall Street még többet, 10.000 milliárd dollárt veszített.

2013 során számos szakértő figyelmeztetett arra, hogy milyen rossz állapotban van a piac. Decemberben a Wall Street Journal megírta, hogy 13 évnyi negatív kereskedés után, a Wall Street ?elveszett évtizede? (ami tulajdonképpen 2000-től 2013-ig tartott) végre kiegyenlítődött, legalábbis inflációval korrigált alapon.

Az 1929-es állapotok megismétlődésétől tartva a befektetői hangulat hihetetlenül ingatag volt az ünnepek alatt.

És most itt az újabb pánik. Vajon 1929 megismétlődik 2014-ben? Kívül látszólagos nyugalom. Belül? Jól gondolod! Pánik. Különösen Mark Hulbert ijesztő, az 1929-es helyzetet ábrázoló grafikonja után.

Ami még ijesztőbb? Az a ?konszenzus?, vagyis ?megjósolhatóan irracionalitás?, amivel a bikapártiak visszavágtak a fenti grafikonra. Először is ez az úgynevezett ?konszenzus? éppen hogy alátámasztja Hulbert mondanivalóját: miszerint a befektetők tényleg aggódnak, hogy jó helyen kapizsgál és a piac tényleg közel van a 29-es események megismétléséhez.

Soha ne bízz a konszenzusban, mert szinte biztos lehetsz benne, hogy téved és semmit sem bizonyít. A ?megjósolhatóan irracionális? olvasók valamint egyes hivatásos kereskedők konszenzusát kezeljük fenntartással. Mit mondott Terry Odean professzor és Brad Barber? A legtöbb kereskedő az esetek 80 százalékában veszít. Ne bízz a konszenzusban.

Ne játssz székfoglalót egy megjósolhatatlanul irracionális kaszinóban

A Future News Index néhány évtizeddel ezelőtti első megjelenése óta követjük a ciklusokat, hullámokat és grafikonokat és azt látjuk, hogy a tavalyi év eleje óta minden megbolondult és irracionálisan megjósolhatatlanul viselkedik:

– Halloween előtt, néhány hónapnyi pesszimista jóslat után ezt írtuk: ?2014 a bika éve! Most fogadj a bikákra!? – talán a DiCaprio nevével fémjelzett ?A nagy Gatsby? válság előtti, a 20-as évekre jellemző optimista hangulatra reagálva.

– Majd hálaadás előtt az ?Üvöltő bika 2017-ig? című cikkben a 2004-es pánikra és a soha be nem következő krachra valamint a szét nem durranó lufira hívtuk fel a figyelmet.

– Majd jött a december és az erős pozitív energia még jobban felerősödött, amit a ?12 szektor a meggazdagodásra a dübörgő 2014-es bikapiacon? című cikkben fejtegettünk. A befektetők a hetedik mennyországban jártak, újabb 22 százalékos haszonról álmodva az Újévben.

– Ekkor jött a medvepiaci figyelmeztetés. Pont karácsony előtt az ?Ítéletnapi felmérés: 98% esély a 2014-es tőzsdekrachra? című cikkben arról írtunk, hogy a piaci hangulat ismét pesszimista és lefelé vette az irányt, rámutatva, hogy még a Fed is ?fenntarthatatlan lufikat? lát. Bill Gross ?Hitelszupernováról?, Nouriel Roubini ?A tökéletes viharra való felkészülésről? beszélt, Charlie Ellis azt tanácsolta, hogy ?Ne legyenek kötvényeink?, Peter Schiff pedig ráduplázott korábbi figyelmeztetésére a ?Tik, tak?. bummm? című írással.

Figyelmeztetések. Igen. Csakhogy senki sem figyel rájuk. Hallani halljuk mindet, de miközben a medvék és a bikák egymásnak ellentmondva harcolnak, az üzenetek kioltják egymást. Senki sem figyel rájuk. Minden egyes válságnál láthattuk, hogy a befektetők tagadásban élnek, amíg már túl késő. Ez a körforgás évszázados jelenség.

Miért? Mert a befektetők székfoglalót játszanak. Imádják a hazardírozást, a vadászatot és az izgalmat. Tudják, hogy a bikapiac egyszer eléri a csúcsot és aztán szétpattan, de azt nem, hogy mikor. Szóval passzolgatják a borítékot. Csak még egy jó kis befektetés. Csak még egy utolsó. Meg vannak győződve arról, hogy időben ki tudnak szállni.

Nem fogjuk hallani a krach érkezését

Az összeomlás első jeleit újra és újra félresöprik. ?Ez csak egy átmeneti korrekció.? ? mondják, míg végül mindenkit érzéketlenné tesznek az elkerülhetetlen észlelésére. Elfeledkezünk a történelem tanulságairól, és a nagy meglepetés teljesen felkészületlenül ér el minket.

Niall Ferguson valahogy így fogalmazott: Az összeomlás előtt a világ szinte mozdulatlannak tűnik, megtévesztően mozdulatlannak, kiegyensúlyozottnak. Mintha megállt volna egy bizonyos ponton. Így amikor a krach beüt, mint ahogy elkerülhetetlenül be fog, mindenkit váratlanul ér majd. Az agyunk egyre csak azt mondja majd, hogy még nincs itt az ideje az összeomlásnak.

Az élet addig is megy csendben tovább, mindannyiunkat sebezhetővé téve ezzel az altatással, míg a Lehman csődhöz hasonló riadó ki nem billenti az egyensúlyt. Onnantól kezdve, mondja Ferguson, az összeomlás ?olyan hirtelen gyorsulásba kezd, mint egy versenyautó? mint a tolvaj éjjel.? Beüt. Akkor aztán mindenki felébred.

Az egyik percben még megy a székfoglaló, mindenki izgatott, mosolyogva éli a tagadás napjait, várva, hogy mikor zsebelheti be a következő nyereményt, mielőtt beüt az elkerülhetetlen. Tökéletesen bízva abban, hogy tudja mikor, hol és hogyan kell kiszállni. Az éjszakai tolvaj pedig csendben támadásba lendül, mindenkit meglepve. A tagadás egy darabig még folytatódik, biztosítva minket, hogy ez is csak egy rövidtávú korrekció a szárnyaló bikapiac közepén, míg végül hirtelen rájövünk, nem egy versenyautó, hanem egy kamion száguld felénk.

Az optimizmust és a félelmet is bennfentesek generálják. A figyelmeztetések azonban kívülről jönnek. Tisztán hallhatóan és hangosan. Az agyunknak azonban választani kell az általunk rég elfogadott nézetek, személyes előítéletek és ideológiák és az érkező új információ között. Sajnos a legtöbb esetben a berögzült vélemények felülírják az új információt.

Mivel magyarázzuk, hogy maga az amerikai pénzügyminiszter, aki évekig a Goldman Sachs elnök-vezérigazgatója volt, pontosan a 2008-as globális banki összeomlás előtt kijelentette, hogy egész hivatásos pályafutása során a gazdaság még soha nem volt az akkorihoz hasonlóan remek állapotban? Nem volt igaza. Évekig fenntartott véleménye azonban nem engedte, hogy a tények összezavarják.

Az összeomlás megjósolása: felejtsd el a konszenzust és ne foglalkozz Soros fogadásaival se

Hogyan lehet megjósolni egy összeomlást? Az emberek mindig a saját megérzéseik alapján döntenek. Igen. Elolvassák a figyelmeztetéseket, mint például, hogy ?Soros megduplázta az S&P 500 összeomlására tett fogadását, ami immár 1,3 milliárd dollár?. Talán követik is a példáját. Vagy nem tesznek semmit. Van, aki meghallgatja Hulbert, Gross, Gundlach, Ellis, Shilling, Roubini és Schiff véleményét és még mindig nem tesz semmit. Vagy mégis. A legtöbb ember azonban saját belső konszenzusa alapján fog dönteni.

Amikor viszont az a bizonyos kamion magasabb sebességre kapcsol és tényleg begyorsul, a hatás mindenkit váratlanul ér majd és mindez nem fog számítani többé. Nem fogjuk hallani, csak amikor már túl késő. 1929-ben is csak kevesen hallották, pedig akkor is voltak figyelmeztetések. Nem hallották 2000-ben vagy 2008-ban sem és 2014-ben sem fogják.

A  kamion ezúttal is hirtelen érkezik majd.

Időkjelei: Természetesen egy ilyen helyzet bekövetkeztekor sem kell pánikba esni, hiszen az összeomlás időzítésétől és intenzitásától függetlenül ?kinek szíve az Úrra támaszkodik, megőrzi teljes békében, mert benne bízik?. A béke akkor nevezhető igazi békének, ha a vihar próbára tette. Bár a fenti cikk elsősorban a tőzsdei kereskedőket szólítja meg, egy általános összeomlás mindannyiunkat érintene, igaz, más-más módon. Valószínűleg a legtöbb olvasónak se békeidőben, se összeomláskor nem kell befektetések elvesztése miatt aggódni, mert a mi kincsünk más jellegű, így Pállal együtt mondhatjuk, hogy ?bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.?

Adrian javaslatára tegyünk egy próbát és nézzük meg ki mint vélekedik egy esetleges gazdasági összeomlásról. 

Előző posztKövetkező poszt

38 hozzászólás

    1. Hallgas egy kis Charles Biderman-t a youtube-on, peldaul ezt a cimut: How the markets are rigged, vagy a : There’s not an unrigged market left in the world
      ISTEN HOZOTT A “VALO” VILAGBAN”!

      1. Ha van eszed , ezt tudod .De mikor olvasod a médiában .
        Már egy ideje gyanítom , hogy a világ tőzsdéin bennfentes
        kereskedelem megy . Nem tartod gyanúsnak , két hete
        k.b. a USA megemelte a adósság plafont most meg egy .
        Újabb válság van helyette . És Soros sorttól . Ráadásul
        a március 3-4 . Dátum pedig közeleg .Ami egy új válság
        dátum .Miért megy a tőzsdén mindig föl a árfolyam válság
        előtt . Véletlen nem a kiszállás elősegítése miatt ?
        http://www.ascensionwithearth.com/2014/02/benjamin-fulford-sprecial-update-march.html
        http://www.godlikeproductions.com/forum1/message2491951/pg1
        http://mno.hu/kulfold/orosz-ukran-fegyveres-konfliktus-fenyeget-1213625
        A véletlenek olyan száma van itt , ami már nem normális .
        Remélem a urak rajta vesztenek a terven és megtapasztják a Úr
        tanító szeretettét ami nem is biztos , hogy olyan jó megtapasztalni .

  1. Kedves Thea!
    Köszönöm a hozzászólást!:)
    Tényleg jó dolog a hit és az egyház elválasztás! Ezért nem keverném ide a kereszténység másik “brazil sorozatos” sztoriját, az eredendő bűnt! Egy igazi gyöngyszem, Ádi-Évi párocska éldegél időtlenségben, meztelenül az édenkertben….majd mikor “kapnak” a tudás(t)(fájáról), akkor kiteszik a szűrüket és
    nekik adják az egész világot..”szaporodjatok, sokasodjatok, hajtsátok…stb”!
    Mi is történt?! Csak logikusan….”megértek, tudatosak lettek, önállóak lettek” és megkaptak mindent “játszótérnek!:DDDDDD
    Meg kapták a legnagyobb létező -nem anyagi- ajándékot a szabadságot/szabad akaratot!
    ÉS mivel bocsátja el őket az Isten?! Angyalt küldök előtted….
    És miért kell őket szabadon engedni?! Mert ha az örök élet fájáról is esznek, akkor olyanok lesznek , mint…
    Az ISten odaadta a tudását, adott szabad akaratot, meg “játszóteret”, és a család/gyerek szentségét!
    Micsoda büntetés….
    Eredendő bűn…ezért keresztelnek a papok azzal a mondattal hogy a bűnben születtél és bűnben is halsz meg….jah és fejjel lefelé keresztelnek….
    Ha meghal egy csecsemő(ami szomorú),de vétke vajh kevés lehetett….
    De bűnben született…
    Ezért halt meg volna a Krisztussá vált Jézus?!
    Na neeeee!!!!
    Ez is csak egy erősen vágott verzió….mondhatni kevésbé csomagolták ki/be az igazságot!

    Jézust egy meg nem értett zseni/bolond kategóriába alacsonyította, le a “könyv”.
    Érthetetlen miért?! Jézus, Krisztussá válásával értette a létezést, gyógyított, halottat támasztott, mestere volt az elemeknek(bort, halat, vízen jár, kenyeret szaporít),
    tanít, jövőbe lát(júdás) ördögöt/szellemet űzött és még sorolhatnám!
    Ismerte a jövőt a múltat, engedelmeskedett neki a a négy elem és minden teremtett….
    Ő azért “ment ” a keresztre mert, ő akarta….
    Mert valakinek, csak a legnagyobb áldozat, és az elvesztés hiánya, nyitja fel a szemét!
    Hogy az Isten felé kellett volna leróni bárkinek is terhét?!
    Tékozló fiú esete?! Azt hiszem legalább annyira szereti a tékozló fiát, mint bármelyiket…

    Jézus ébresztőt fújt!

    Üdv!

    1. Szia Pk!
      Azt figyeltem meg, hogy olyan dolgokat adsz a Biblia ?szájába? amit nem mond. Ugyanakkor néhány saját gondolatod pedig megegyezik azzal, amit ott olvashatsz. Biztos, hogy nem inkább csak a Bibliáról olvastál, ahelyett, hogy a Bibliát olvastad volna?
      Például ezt írod: ?Azt hiszem legalább annyira szereti a tékozló fiát, mint bármelyiket…?
      De hiszen pontosan erről szól a tékozló fiú története! A ?jó fiú? még meg is sértődött, mert úgy érezte, hogy az apa jobban szerette a tékozló fiát, mint őt.

      Isten minden embert szeret és, amikor elfordulunk tőle, vagy gonoszok vagyunk, szomorú. Az előbb idézet rész előtt pontosan ezt mondja: ?Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.?
      A ?világot?. Téged is, az irigy szomszédod és a börtöntölteléket is.
      ?Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.? Róma 5:8

      Ezt pedig szeretném, ha egy konkrét idézettel alátámasztanád: ?Jézust egy meg nem értett zseni/bolond kategóriába alacsonyította, le a “könyv”.? Mire gondolsz? Kérlek, add meg melyik részből jutottál erre a következtetésre.

      Írod: ?Ő azért “ment ” a keresztre mert, ő akarta..?
      Igen! Nemcsak akarta, de ezért jött. És ha te lettél volna az egyetlen, akiért meg kell tenni, akkor is megtette volna. 😉

      ?Jézus ébresztőt fújt!?
      Igen! Azt azonban ne felejtsd el, hogy hiába ébredsz fel, ha csupán egy másik hazugságra ébredsz.
      ?Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához hanemha én általam.?

    2. Üdv, kedves Thea, Dávid 19!:)

      Utolsó kör….nem tisztem megértést adni….az vagy jő vagy nem….

      Thea!
      Továbbra is köszönöm a hozzászólásod!:)
      Olyan véleménycseréhez szóltál hozzá, amiben azt próbáltam ecsetelni, hogy a “könyv”, szerkeztése, és tartalma, tolmácsolás enyhén szólva is megkérdőjelezhető…nincs értelme folyton ide visszakanyarodni!
      Azt se tartom bűnnek, hogy saját értelmezésem/gondolataim vannak…mindegyik egyház a saját értelmezése szerint tolmácsolja a benne lévőket…ha nekik lehet, akkor minden ember veheti magának a fáradtságot/lehetőséget/merszet az út megértéséhez.
      Próbáltam egész gondolatok/történeteket hozni illusztrációnak/magyarázatnak, mert egysoros, két szavas idézetek a szövegkörnyezet/gondolatmenet hiánya vagy elveszi vagy sokszorosára emeli értékét/erejét és a lózung gyártás/hatásvadászat, csak kápráztat, megértést nem ad.

      A tékozló fiú története, mint bármelyik történet, elég sok értelmezést, ad/adhat,
      függően nemtől, kortól, családi viszonytól, beleéléstől, inteligenciától.
      Nekem a a tékozló fiú története, megvilágosodásáról/bűnbánásáról, az idősebb fiú megbocsátásra való képtelenségéről és az alázatról szól…
      A történet egyik tanítása, hogy valaki őszintén megbánja bűneit, annak legnagyobb kegyelem a megbocsátás…vagy fordítva ha valaki nem képes megbocsájtani, egy őszinte bűnbánatot, az kegyelem nélkül…kegyetlen!
      A másik, hogy az égvilágon mindenhez kellő alázattal (jó értelemben) muszáj viseltetni, hogy pofára ne ess!

      Miért gondolom hogy Jézust egy baleknak állítják be?!
      Ez egy vélemény!:) Pont olyan mint a Te véleményed! Csak a kettő nem egyezik!
      Én ezt el is fogadom!
      Annyit tennék hozzá magyarázatul, hogy Jézus, Isten fia, aki Krisztussá válik, uralja az erőket , az elemek, gyógyít, jövőbe lát, halottat támaszt…magyarul egy isteni minőség….
      Ezzel az isteni minőséggel, elítélik, elfogják, megkorbácsolják, keresztre feszíti, lebökik és meghal……
      Hogyan?!
      Vagy Jézust krisztusi/isteni minőségét alázzák ezzel vagy tök sötétnek néznek ezzel mindenkit….
      Jézus maga döntött…hogy meghal…nem a korbács, nem a keresztre feszítés és nem a dárda….maga döntött…
      Majd feltámad harmadnap…..
      Olyan minőséget “öltek meg”, majd támad fel, aminek a létezés(halottakat is támasztott) nem korlát…

      Hogy ábrázolják legtöbbet…kereszten, töviskoronával logó fejjel…
      Aki előtt leborulnak, térdepelnek, imádnak, félnek….
      Egyiket sem kérte, csak hogy kövessék, hogy elérjenek ahová ő ment….
      “Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”

      Dávid 19!

      “Az én országom nem ebből a világból való.? (János,18:36)
      “Mert Isten országa bennetek van, és körülöttetek. Nem kőből és fából épült házakban. Emeld fel a követ, és én ott leszek, hasítsd szét a fát, és megtalálsz engem.”Tamás evangéliuma
      ?Hová menjek a te lelked elől és a te orcád elől hova fussak? Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék és a tenger túlsó szélére szállanék, ott is a te kezed vezérelne engem.? Zsolt. 139, 7-9.”
      “Azután azt mondta Isten: ? Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, és uralkodjon a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és mindenféle csúszó-mászó állaton! A föld porából formálta az Örökkévaló az embert, és belelehelte az élet fuvallatát. Így lett az ember élő lélekké, és Isten Ádámnak, földből való embernek nevezte.”

      Na ?! Mégsem én találtam ki?!:)
      És ezzel fejezném be, hogy biztos légy benne, hogy a kéred, akkor jön a megértés!

      ?Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. 10Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik.11Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, 12vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? 13Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle??

      Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája -> Lukács evangéliuma -> 11. fejezet

      Köszönöm, a párbeszédet és a közös gondolkodást!

      Üdv!

      U.I.: Részemről, befejezettnek tekintem!

      1. Szia Pk!
        Bocs ha megbántottalak nem akartam, részemről én is befejeztem, remélem majd egyszer minden kiderül és megtudjuk az igazságot, feltéve ha jó helyen leszek! Nagyon sokat kell még tanulnom majd meglátom mire viszem.

      2. Szia Pk!
        A hozzám intézett mindkét gondolatmenettel egyetértek. Épp ezt próbáltam kifejteni neked, hogy hasonlóan látja ezt a legtöbb keresztény, aki nem a templomban hallotta a paptól, hanem saját maga olvasta, hiszen ez áll a Bibliában is. (Például Jézus pontosan megmondta a tanítványainak, hogy miért jött, Márk 8:31, Lk. 9:22) Tehát neked inkább a szervezett vallással van bajod, amit abszolút meg tudok érteni. Az egyházat már évszázadok óta sikeresen rombolják kívülről, belülről. És igen, nekünk Jézust kell követni, nem emberek által felállított intézményeket.

  2. Összeomlás van, a termelés folyamatos leértékelése, fedezetlenül nyomott papír értékadó-cetlikkel.
    A perifériákról egyre nagyobb mértékű elvonás a semmi fedezésére.
    A termelés bőven eltudja látni az embereket de leértékelése és a semmi-pénz nyomók tevékenységének felértékelése az eloszlásban teremt egyre nagyobb szakadékot. Szerintem pont ez a kiszolgáltatott helyzet az érdeke a semmi urainak, akik így lesznek totál uraink.
    Ez az összeomlás a te összeomlásod és a semmi diadala.

    1. Így van, Therm!
      Óhatatlanul szükséges ez a folyamat, egészen az összeomlásig. Szükséges az is, hogy felismerjük az elosztásbeli szakadékot: ebben teljesen egyetértek. Ez a megtévesztés időszaka; ebből tud majd úgy felemelkedni a király, aki romba dönti a világot, hogy mindenkinek prédát osztogat. Gyakorlatilag a jelenlegi aránytalan rendszer összeomlásából egy kiegyenlített elosztású rendszert teremt meg. Ennek majd sokan bedőlnek; azok is, akik figyelik az idők jeleit – hiszen kinek ne lenne örömteli, ha végre nem sziszifuszi munkával teremti meg a vegetálásra éppen elegendő megélhetést, hanem ehelyett valakinek vagy valaminek köszönhetően igazságosnak tűnő rendszerben biztosítva lesz ennivalója, ruhája, nem kell aggódni a holnap bajai felől.
      Szóval vigyázzatok, tartsátok nyitva szemeiteket, testvéreim.

  3. Üdv!
    Megint egy összeomlás cikk! 🙂
    Összeomlik a tőzsde /vagy a dollár/…hmmm….pontosabban összeomlasztják…majd utána megint új csúcsot hódít meg….Mint egy szép hullám, fenn majd lenn! Így működik a rendszer, ha ezt valaki nem érti meg, magára vessen!
    Össze fog omlani a tőzsde na erre igen nagy összegben fogadnék…csak az időpontban nem. Lehet holnap, lehet 1 hónap, lehet 1év, 2-3-4-5 év, ezt azoktól kell megkérdezni akik elindítják a lavinát! Hogy milyen mocskos indok amiért ezt tette!
    El ne higgye már senki sem ,hogy ez nem tervezett dolog!
    A mértéke is tervezett…mindig csak annyira kopasztják meg a társadalmat, hogy azért még legyen annyija, hogy rettegjen, hogy azt is elvesztheti!
    A totális összeomlást nyugodtan elfelejtheti mindenki, mert azzal láncainkat, az elit meg hatalmát vesztené!
    Világháború?! Na az is kizárt az atomfegyver patthelyzet miatt… Harmad-negyed rangú országokban forradalomnak álcázott hatalom váltás/válság /lásd arab tavasznak nevezett ocsmányság, vagy most ukrajnai helyzet/ netán egy kis háború….na erre is nagy összegben fogadnék!
    Aztán vannak ezek a fura földrengések/Kínában véletlenül egy katonai kutató bázis omlik porrá/, meg cunamik/Michio Kaku atomfizikus mondja ki, hogy a fukusimai atomerőmű belső munka volt…/, tornádók , fura időjárás….stb.
    Na ezekre is fel lehet készülni…
    Csak semmi értelme nincs folyamatosan rettegni…nem kell rettegni…nyugodt legyél ez mind be fog következni! A tudás szabadságot ad! 🙂
    Üdv!

    1. Egy ordas tozsdekorrekcio barmikor johet. Az osszeomlas nem ez.
      Az osszeomlas amikor vagy nem jutsz hozza a penzedhez, vagy ha hozzajutsz alig er valamit.
      Vigyazo szemetek a derivativ piacokra vessetek, illetve arra, hogy mikor kezd kamatot emelni a FED.

    2. PK!
      Ki kell, hogy javítsalak! az elit miért vesztené el mindenét? A hatalom ha észrevetted volna már rég nem a pénzről szól, nekik az antikrisztus lesz a főnök, őt kellesz valahogy előléptetni a semmiből és tudod hogy? Pont erre jön kapóra egy totális összeomlás, amikor az emberek már annyira ki lesznek éhezve arra, de szó szerint, hogy valaki pátyolgassa őket, és elvegye minden gondjukat, hogy sírva fognak a karjaiba borulni ez lesz a lényeg. Lesz nagy boom és szerintem minél hamarabb, szóval a cikk szerintem marhára aktuális. Nem mondok éveket, de azért te is bevallhatod őszintén ha családod van, hogy van benned is egy kis félsz, megnyugtatlak még világháború is lesz! Remélem nem látod ennyire jónak a helyzetet, azért az emberek nem ilyen jók, mint ahogy te gondolod sajnálom. Az Arab tavasz, Egyiptom és Ukrajna ezeket hiába nézed, ez még csak a kezdet ne úgy képzeld el majd a globális összeomlást, mint 1929-ben volt vagy 2008-ban GLOBÁLIS lesz, sokkal nagyobb területre fog kiterjedni, mint ezek lásd Adrian is azt mondta, ő a 2008-ból nem érzett semmit, hidd el a következőből már mindenki érteni fog, hogy mi az hogy VÁLSÁG. Valahogy a világpolitikusukat, aki nem más, mint az antikrisztus hatalomra kellesz juttatni és elárulom neked Hitler és Sztálin vagy Mao kispisták voltak hozzá képest 😀 😀 Nem fényezem, csak mondom majd mi várható, mert tudod ott a Biblia “és az egész föld imádta őt”
      Móka Miki befejezte mára 😀

      1. Üdv!
        Kedves Dávid19!
        Sajnos semmilyen szinten nem tudok azonosulni a világoddal…..
        Rettegjek, féljek, mert a meg van írva…
        A világvégét a Biblia szerkesztése óta, minden 20-50-100 éven megjövendölték…
        Kiválóan sikerült nekik…..egyszer se jött össze…
        Háborúk törtek ki és múltak el…járványok törtek ki és tűntek el…földrengés…árvíz..stb!
        Még mindig itt vagyunk…
        Ki jár jobban aki a rettegésnek rendeli alá életét….vagy aki felülemelkedik rajta?!
        Ez mindannyiunk választási lehetősége!
        Világháború jön vagy SztáliHitler egyben….mit veszíthetsz?!
        Megölnek?! … a szellemük, akkor szépen felemelkedik, és megy “haza”….
        Aki nem tudja felfogni hittel élő lévén, hogy ő egy örökké élő szellem vagy lélek, /ahogy tetszik/ annak tényleg van oka félni….

        Üdv!

        1. Itt nem a rettegésről van szó, félelem van mindenkiben szerintem, attól függ milyen mértékű nem szabad, hogy ez beteges vagy halálfélelem legyen nem kell bezárkózni, de a végidőket nem lehet összehasonlítani majd az eddigiekkel, főleg az utolsó 3,5 évet amikor az antikrisztus azt akarja, hogy imádják. Az elején szépen fog indulni minden nem erőszakkal majd mikor megszegi a szövetséget, akkor szabadul csak el a pokol. Addig kell készülni lelkileg és testileg, ameddig lehet.
          “A világvégét a Biblia szerkesztése óta, minden 20-50-100 éven megjövendölték?
          Kiválóan sikerült nekik?..egyszer se jött össze?” Ez sok mindentől függ pl nem volt meg a technológia a fenevadbélyege és stb.. nagyon sok tényezőtől függött. A jeleket figyelni kell, ez nem olyan, hogy jó most már itt vannak a végidők és kész majd mikor érdekel, akkor figyelem és kész, ez nem így megy. Vannak tőlem sokkal okosabbak itt, akik sokkal jobban tudnak dolgokat, mint én ha nem tartalmaz elég infót az enyém, kérdezd őket, hamarabb tudnak segíteni.

        2. Kedves Dávid19

          A folyamatos félelemben generálás a hatalom egyik rablánca!
          -Ezt használják ősidőktől a mai napig, a különböző egyházak: bűnben születtél és abban is halsz meg…féld az Istent mert pokolra jutsz… ha eszel, ha paráználkodsz…stb
          Millió egy bűn, pár fő bűn…. Ezek egyházanként változnak, de a lényeg ugyan az, KREÁLNAK egy PROBLÉMÁT, majd ők adják az EGYETLEN MEGOLDÁST!
          Mert ha meggyónod bűneidet és vezekelsz…és stb…
          -Ezt használja a világi hatalom is: narancs terror veszély…ké hóhelyzet…infláció…
          árfolyam kockázat…benzinár drágulás…élelmiszer hiány..stb
          De szavazz a Orbánra/Gyurcsányra és ők megoldják…de véletlenül se a másikra mert az a rossz gonosz…és soha olyan rossz nem lesz/volt mintha a másik kerül a hatalomra…

          Egyik hatalmi ág sem oldott meg soha problémát…mert ha megoldaná, akkor egy idő után elfogynak a problémák…..és nem kellene a “hatalom” irányítása…

          A lényeg hogy rettegj…hogy várd a megoldást…akard a változást…
          És Te is alig várod….van aki a nyugdíj előtakarékosságban, van aki Orbánban, van aki az ATV-ben… Te a “könyv”-ben találtad meg a neked szimpatikus választ…az egyik horror fejezetében…a Te lelkednek, ez hoz megnyugvást…Te dolgod…

          Nem baj , ha van egy fix pont az ember életében, mit a a hit, vagy szeretet, család, stb……a gond az amikor a “könyv” irányít helyetted… mert ez az összeollózot mű, rajta van a világ 10 legnagyobb hazugsága/átverése listáján…az eredeti szöveg 10% tartalmazza, azt is átírva átszerkeztve, úgy kerültek be történetek és úgy kerültek ki, ahogy az egyháznak igénye volt rá, a “bibliai” időkből ránk maradt, 2db külön (más helyen) megtalált iratok/réztáblák teljesen más képet adnak a kereszténység eredeti mivoltjáról, még az apostolok nevei sem stimmelnek…stb.
          Lehet, hogy ezért ezen az “idők jelei” oldalon ezért az eszmefuttatásért, elértem a megkövezési szintet, de ez is egy vélemény….

          Üdv!

        3. Értem mit mondasz, a pokol létezését mára csak nagyon kevesen és nehezen vagy egyáltalán nem hiszik el, a sátán elhiteti magáról, hogy nincs “nyugi nincs büntetés Isten irgalmas, soha nem kell megbánnod semmit a pokol nem létezik” és még sorolhatnám. Egy kereszténynek szerintem a parancsolatok és Isten igéje alapján kell élnie az életét, hogy a Bibliát kik és hogyan írták át, ezen lehet rágódni a végtelenségig, csak egyet kérek tőled és nekem ez így jött le, remélem nem haragszol meg, ha a Biblia nagy része hamis és nem tudom te jársz-e templomba vagy gyülekezetbe, de akkor te hogyan követed Istent? mit tartasz be vagy hogyan kellene ezek alapján élni egy kereszténynek? Isten számon kérhet téged maholnap 10-év múlva vagy ebben a pillanatban, aki úgy él ahogyan kell egy kereszténynek, akkor nincs oka aggódnia, de ezek alapján ha a Biblia nagy része hamis és sok egyház is akkor hogyan éljek mint keresztény? Mond el, hogyan kell élni és követni Istent, mert nem tudom te, hogy gondolod. És még egy mondat ha te sem tudod az igazságot, mert ezek alapján ha minden el van titkolva, hogy mi igaz, akkor nem is lehetne élni Istennek tetsző életet? ennyi.

        4. Üdv!

          Létezik e a pokol kérdés a lényeg, vagy te itt mit teremtesz meg magadnak?!
          Teremthetsz poklot is, és édent is…rajtad áll…és ez nagyrészt nézőponton kérdése.
          Ha van egy csereped kiszikkadt földel, akkor az elég lehangoló látvány, de benne rejlik egy virág lehetősége….melyik a jobb?!
          Mi lesz akkor majd ha…eljő meg…pokolba jutsz…stb…miért foglakoztat ez?!
          Ha neked van egy virágod….és van hited….miért bünteted magad a rettegéssel, félelemmel…lesz, ami lesz…teljesen mindegy…bárhová kerülsz és benned van a virág lehetősége és a hited és tudatos vagy arra, hogy egy örök lélek/szellem vagy, akkor mit veszthetsz, 80kg húst?! Az a legtöbb…
          Isten nem kell követni benned van és körülötted…és te is a része vagy.
          Az egyházak várják el, hogy kövesd őket, felelj meg nekik, féld őket…
          A mózesi 10 parancsolat…hmmmm…a földön nem élt olyan ember , aki betartotta volna. Mózes se! Jah és nem is fog olyan ember élni! Plusz fő/halálos bűnök, és kisebbek és még kisebbek, amelyeknek gondolata is bűn…ezek arra jók hogy bűnösnek érezd magad, és félve, megszeppenve, alázkodva járj ezt várják el az egyházak a nyájuktól(valójában birkáitól)
          Van értelme olyan törvénynek, amit nem lehet betartani?! Be fogják tartani?!
          Kiraknál az autópályára 15km/h sebesség korlátot?! Szerinted betartanák?! Lenne értelme?! Szerinted az Isten olyant kér, amit tudja hogy ember a földön soha nem tudja/fogja betartani?! Szerethet úgy téged Isten, hogy azzal hazugságra kényszerít?! Te kérnél ilyent a helyében?!

          Szerinted az egyház és papjaik betartják a 10 parancsolatot?!
          4. parancsolat, héber forditás :”Ne készíts magadnak szobrot, sem semmiféle (kép)mást, (arról/azokról,) ami(k) az egekben van(nak) fent, se ami(k) a földön van(nak) lent, se ami(k) a földön van(nak) lent,” Wikidpédia
          4. parancsolat magyar katolikus püspöki konferencia: Atyádat és anyádat tiszteld!Kapcsolataink közül első az, mely szüleinkhez fűz, hiszen életünket és felnövekedésünket nekik köszönhetjük. A szülői felelősség és a gyermeki tisztelet egymástól elválaszthatatlan. /http://uj.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=20/

          Hoppá mi?!
          Lehazudják az eget a földet, mindent….úgy írják át, törlik ki a sorokat, ahogy éppen jó nekik…és ez évezrede folyik…
          De folytathatnám ha akarnám…de minek?! az egész egy nagy kupac sz…!

          Az ember fia vele születik , a jóság, a szeretet, lehetőségével/érzésével…
          Mindenki tudja, hogy mikor tett jót vagy rosszat…
          Ha mégsem tiszta, akkor tedd fel a kérdést, szeretnéd, ha ezt veled tennék…

          Üdv!

        5. Szia Pk!
          Bár nem nekem címezted, engedd meg, hogy néhány gondolatom leírjam.
          Az egyik, hogy fontos szétválasztani a hit/kereszténység emberi, emberek által gyártott oldalát Istentől. A kettő nem ugyanaz. Ami engem és az oldalt illeti, nem egyházakról, hanem a hitről beszélünk.
          Ami a rettegést illeti megint csak az a helyzet, hogy ezt az emberek gerjesztik és a Biblia ennek az ellenkezőjére buzdít. Egy a sok-sok példa közül: “Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” mondta Jézus.

          Amit a virágcserépről írsz nagyon jó példa. Egy dolgot azonban elfelejtesz. Abból semmi sem fog kinőni, ha nem ültetsz magot bele. Ez a mag Jézus, és ha őt elültetted, valóban már itt a földön a mennyország egy darabja vesz majd körül, függetlenül a körülményeidtől. És ugyanez igaz a pokolról is. Az emberek már itt a földön megteremtik maguknak.
          Jézus nagyon ritkán beszélt a pokolról, inkább Isten szeretetére és a megváltásra tanította az embereket, pont, mint egy jó szülő, aki csak akkor vált szigorú hangnemre a gyerekével, ha arra tényleg szükség van.
          “Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.” János 3:17

          A 10 parancsolatról pedig annyit, hogy Jézus egy új, szabadabb, de szigorúbb parancsolatot adott: “Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!”
          Se ezt, se a 10-et nem tartotta még meg egyetlen ember sem a földön. Ezért jött Jézus, hogy a mi hazugságainkért, hibáinkért, csalásainkért, legyenek kicsik vagy nagyok, átvállalja a büntetést. Tehát a mennyországba vezető út nem attól függ, hogy milyen jó vagy milyen rossz vagy, hanem attól, hogy elismerted-e, hogy te is megváltásra szorulsz és kéred ezt Jézustól. Ez egy ajándék. Neked. 🙂

        6. PK!
          Tudod mi a szar? hogy csak egy lehetőséget van, sok mindenre csak halálod után fogod majd megkapni a választ és akkor már késő lesz, éppen ezért nem mindegy, hogy mit és hogy tartasz be! Ezek szerint neked nem Isten szabja a korlátaidat, hanem te szabod saját magadnak! Erkölcs nélkül nincs normális élet, inkább rettegjek a pokoltól és legyen tele rettegéssel az életem, minthogy úgy élek, ahogy én akarok és köpök a világra! Engem érdekel az is hogy kivel mi van és hogy ki hova fog jutni tudod? én nem csak magamra gondolok én is tele vagyok megválaszolatlan kérdésekkel amikre nem kapok választ és sohasem fogok! “szeresd felebarátod, mint önmagad” vagy Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!? ettől még valaki jutott a mennybe? nem hiszem. “Isten nem kell követni benned van és körülötted?és te is a része vagy” EZ A SOR MI HA NEM ÖNIMÁDAT? És honnan a fenéből tudod, hogy mi az igazság? most mondod, hogy tele vannak az egyházak hazugsággal és olyan parancsolatokkal, amiket nem lehet betartani, de akkor te szerinted mi az igaz? kihámoztad magadnak ami tetszik és élsz a törvényeid szerint, amiket te teremtesz saját MAGADNAK! Neked nem Isten az Urad, hanem a magad ura vagy. Így tehát nincs keresztény élet, mert hamis és nem létezik, csak még Isten sem nyilatkoztatta ki senkinek, hogy valójában mi az igaz és nem is fogja!

  4. Sziasztok!

    Először kommentelek az oldalon, elnézést ha lerágott csontokat ropogtatnék.
    Elmélkedve a “gazdaság” szó jelentésén, szerintem az csupán egy újszerű függési rendszer, amit a történelemkönyvek mondjuk 200 év múlva bámulatosan leegyszerűsítve fognak leírni. Az összeomlás az az esemény lesz, amikor az emberiség döntő többsége ráébred, hogy már teljesen tehetetlen a saját sorsát illetően, minden szempontból függ a totális hatalomtól. Ennek szükségszerűen be kell következnie, mert az illúziók fenntartása költséges. (Pl. a jóléti társadalmak leépítése is azóta folyik, amióta megszűnt a Szovjetúnióval való ideológiai verseny.) A “gazdaság” eszköze pedig a pénz, aminél ma talán csak az egó a nagyobb bálvány, de lehet hogy az sem…
    Bámulatos egyébként, mióta tart ez a folyamat. Már Jézus is fellépett a kufárok ellen, mára pedig úgy néz ki, a pénz lett a sátán legfőbb eszköze, amit a saját erőnkből nemigen tudunk legyőzni.
    Kicsit úgy érzem, mostanában zajlik az a végső összecsapás, ami után bekövetkezik az Úr újabb eljövetele. Én pedig – bár hiszek – de egy kicsit félek is…

    1. Szia Peti! Nyilván a legtöbb emberben van aggodalom, akkor is ha tudja, hogy mindez miért történik és tudja hová vezet. A hozzászólásodat olvasva biztos nem mondok újat, de azért leírom, amit Jézus mondott: “E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én legyőztem a világot.” és “Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”

  5. A fent szavazasnal hianyolok meg egy lehetoseget:
    Sulyosabb mint 1929 ben 😉
    Erre szavaznek, ber nem tudom, hogy marciusban, jovore vagy nehany ev mulva lesz.
    Azert gondolom, hogy sulyosabb lesz mert akkor nem voltak az emberek ennyire kiszolgaltatottak.
    Kaja volt, ha mas nem falun. Nem hitelkartya volt hanem keszpenz vagy barter.
    Az emberek nem voltak millio szamra eladosodva stb….
    Ha beut az igazi szopo akkor szerintem 1929 tea delutan lesz ahhoz kepest.
    Ezzel a megnyugtato jovo keppel kivanok mindenkinek szep estet. 😛
    Z

    1. Kérésed parancs. 🙂 Az ‘egyéb’ mezőbe beírt véleményeket hozzá tudom adni a választható lehetőségekhez.

  6. Látom már félreértésünk okát. Akkor más sem marad hátra, mint hogy egy olyan gazdasági összeomlást kívánjak magunknak, mivel úgy tűnik ez már elkerülhetetlen, amilyen a 2008-as volt,…..tudniillik én magam semmit sem éreztem belőle. Addig is kétségbeejtő volt a magyarországi emberek helyzete és azután sem váltózott meg hirtelen sokkal rosszabbra. A gazdasági leépülés nyilvánvaló és úgy tűnik, h a tendencia folytatódik, azaz számolni kell vele továbbra is, de egy olyan globális gazdasági összeomlás, mint amilyent a Alex Jones és barátai ültettek el ügyesen a fejünkben, (Bármelyik pillanatban! rendkívüliállapot bevezetése, FEMA, bezárt bankok, a pénz elértéktelenedik, percek alatt elfogynak az élelmiszer készletek, stb ) nem hinném, hogy egyhamar be fog következni. Most már sajnos, ezzel a kis vitával, lelőttük a poént, de tényleg kíváncsi lettem volna egy ilyen jellegű felmérésre, hogy milyennek képzelik el a kedves olvasók az un. gazdasági összeomlást. Kár, hogy későn jutott eszembe.

  7. Thea,
    Nem értem miért vagy ennyire rákattanva erre a gazdasági összeomlásra, de komolyan. Még semmi sincs a helyén ahhoz, hogy egy ilyen jellegű esemény bekövetkezzen néhány. Ehhez a dologhoz évek kellenek még. Csak, hogy egyet említsek közülük,…. a kontroll és a megfigyelési rendszer még igen csak gyerekcipőben jár.
    Nem is értem, hogy gondolod? Egyszer összeomlunk és csak azután implementálják ezeket a fontos dolgokat? Hogyan, erőszakkal? Érdekes, eddig mindent nagyon okosan csináltak, kihasználva a “boiling frog syndrome” adta lehetőségeket, most meg azt kellene elhinnem, hogy hirtelen meggondolták magukat és inkább a összeomlás zűrzavarában szeretnék befejezni ezeknek a rendszereknek a telepítését, elterjesztését. Már bocs, de ez ellentmond a logikámnak és az eddigi történetnek is. Kérdés. Ha tudnád biztosan, hogy ez a féle összeomlás csak 2030-ban fog bekövetkezni, akkor is kitennél egy ilyen “A 2014-es összeomlás ? 29-ben se látták az érkezését” című posztot? Nem félnél attól, hogy akkor az emberek, mondjuk 5-6 év eltelte után végül, mégis csak komolytalannak fogják megítélni az oldalt és ezzel együtt az üzeneteit is?

    1. Két okból nem gondolom. Az egyik, hogy, aki szerint “minden megy majd a régiben és ilyen itt soha nem történhet meg”, az akkor is így fogja gondolni, amikor már valóban omlik a rendszer. A másik pedig, hogy az összeomlásnak több fajtája és szintje van, ahogy erre a cikk is utal. Volt összeomlás 2008-ban is és 29 óta már sokszor. Ezeknek mind megvolt a saját szerepük, és az elit számára remek alkalmat biztosítottak, hogy a rendszer egy-egy részét “válságkezelés” címén a saját igényeik szerint átalakítsák.
      És emlékezz Noéra! Őt mikor vették komolyan? Akkor se hitt neki senki, amikor elkezdte figyelmeztetni a világot, és akkor se, amikor megérkeztek az első esőcseppek. A kettő között pedig eltelt egy évszázad.
      Egy piaci összeomlás nem feltétlenül jelenti a világkormány azonnali hatalomra jutását, ellenben nagyon jó katalizátor az elit számára. Azonkívül a cikk egyik legfontosabb mondanivalója, hogy mennyire nem a valós helyzeten alapul a piac mozgása.

    2. Szia Adrian! Nézd meg, hogy egyre több országban lázongnak az emberek. Szerinted mi ellen lázongonak? Egyre élhetetlenebb a rendszer: Munkanélküliségek tömege, alacsonyan tartott bérek, magas kiadások….A gazdasági összeomlás már folyik, csak egyelőre nem feltűnően, de hamarosan lendületet vesz…..de az is lehet, hogy már összeomlott, csak látszatot tartják fenn, a statisztikák csupa hamisítványok…..

      1. T33,
        És ezt mire alapozod, milyen látható, érezhető jelei vannak ennek a komoly pozitív(?) váltózásnak? A “jól is végződhet” megjegyzésből úgy tűnik, hogy mégis van valami konkrét elképzelésed erről az egészről. Oszt meg kérlek velem is. Előre is köszi.

Hozzászólás a(z) t33 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend