Idők jelei

Az iskola törölte Krisztust a Csendes Éjből

Forrás: foxnews.com

Egy New Yorki iskolakerület döntése komoly ellenérzéseket váltott ki a szülőkből, miután a karácsonyi műsor során előadott Csendes Éj szövegét átírták, hogy az ne tartalmazzon utalásokat Krisztusra.

“Számomra ez sértő,” mondta Robet Dowd, az egyik szülő, a WCBS csatornának.

A szülők és a koncert más hallgatói megdöbbenve vették tudomásul, hogy a mindenki számára ismert karácsonyi dalból hiányoztak a Jézusra utaló részek, mint például a “Szent Fiú”, a “Szent Szülepár” vagy a “Krisztus megszabadít”. A törölt részeket a “mennyei álom ölén” szavakkal pótolták.

Susan Agruso, az iskola igazgatója azt mondta, hogy a szöveget azért változtatták meg, mert nem akarták megsérteni a hallgatóság nem keresztény tagjait.

“A kórusvezető szerint a dal így nem sértette más hitek követőit,” nyilatkozta az igazgatónő egy lapnak.

Az iskola december 17-i közgyűlését elárasztották a tiltakozó szülők.

“A Csendes Éj egy vallásos ének,” mondta Kevin McDonald, az egyik szülő a gyűlésen. ?Ez egy vallásos himnusz, ami Jézus születését meséli el.”

Az Oktatási Bizottság azóta egy bocsánatkérést is közzétett a honlapján, kijelentve, hogy az előadás őket is sértette.

“Az Oktatási Bizottság nem hagyta jóvá ezt a döntést és nem is tiszte a koncertre szánt dalok felülvizsgálata,? áll a nyilatkozatban. ?Úgy tudjuk, hogy a munkatársak nem tiszteletlenségből hozták a döntést”

Előző posztKövetkező poszt

7 hozzászólás

  1. ?Most nagyon sokan meg fognak halni. Kérd mindnyájukra a jó halál kegyelmét! Így imádkozz! Jézusom, Királyom! Te vagy az élet és a halál Ura. A Te értünk kiontott drága Szent Véredre kérlek, irgalmazz minden bűnösnek! Add meg nekik az igaz bűnbánat kegyelmét, még mielőtt lelkük kiröppenne testükből. Kérlek, mentsd meg őket a pokol rettenetes tüzétől! A tisztítótűz jótékony lángjai által égess ki belőlük minden tökéletlenséget, hogy megtisztult lélekkel léphessenek be Isten országába. Ámen.?

    1. Látom felcsaptál prófétának? Akkor azt is mond meg lécci, hogy kik, miért, hol és mikor?

  2. “Kérdés, hogy mi marad helyette.”
    Hát a Názáreti Jézus Krisztus nevet kitörlik és helyette a szeretetet helyezik be.Erre minden ember vágyik és bedölnek a félrevezetésnek. Nézzétek meg a karácsonyi filmeket. Alapjában véve sok karácsonyi film nem rossz mert a szeretetről az ajándékozásról az emberek egymásra találásáról szólnak. Csak hát az a baj , hogy ettől még nem bocsájtatnak meg és nem töröltetnek el a bűneink. Ez csak a Názáreti Jézus Krisztus halála és feltámadásba vetett hit által lehetséges és ezeket az igazságokat nem közvetítik a “szép ” karácsonyi filmek. Meg hát a családi összejövetelek alkalmával sem arra terelődik a beszélgetés hogy kb 2000 évvel ezelőtt Isten elküldte az Ő FIát hogy aki hisz benne az ne vesszen el, hanem örök életet nyerjen, hanem inkább a politikai események a személyes problémák no meg a veszekedések kerülnek előtérbe.
    Hát ez nem karácsony csak annak nevezett maszlag, de az emberek még ilyenkor sem akarják hallani az igazságot.

  3. Ha minden vallásból kimarad a vallás lényege, -hiszen minden vallás “sértő” a másik vallásra!-, akkor maga a hitvilág fog megszűnni.

    Kérdés, hogy mi marad helyette. Mert a materializmus is egyfajta hitnek tekinthető a maga igen leszűkített tudatszférájában, és ugyanúgy sérti azokat, akik a teljesség legoptimálisabb megismerésére törekednek a maguk módján, bizony, még a tudományban is.

    Ez a legostobább és legprimitívebb rendszer az egész világtörténelemben.

    1. Nem minden vallas serto, csak a Kereszteny…
      Az iszlamot el kell fogadni a toleranci jegyeben.
      A tolerancia meg ugye magyarra leforditva azt jelenti, hogy mindent toleralunk csak a Keresztenyeket nem.

      1. Mostanában mintha az iszlám sem tolerálná mások vallását, de a buddhizmus még megpróbál valóban toleráns lenni. Viszont már az is inkább öngyilkos lett, mert nem lehet mindent tolerálni.
        Az élet-és természetellenességet még a buddhisták sem képesek elfogadni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend