Nagytestvér

Az állam bárkit gyanússá tehet, mondja Snowden

?Hat dolgot gyűlöl az Úr, sőt hét dolog utálatos előtte: A nagyravágyó szemek, a hazug nyelv, az ártatlan vért ontó kezek, a gonosz terveket koholó szív, a rosszra sietve futó lábak, a hazugságot beszélő hamis tanú és a testvérek közt viszályt szító ember.? Példabeszédek 6:16-19

Forrás: Business Insider

Edward Snowden

Arról értesülve, hogy az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) tulajdonképpen minden amerikai állampolgár kommunikációját megfigyeli, nagyon sok ember úgy reagál, hogy amíg valaki nem tesz semmi törvénybeütközőt, nincs mitől tartania, tehát felesleges a nagy felhajtás az ügy miatt.

Edward Snowden, volt nemzetbiztonsági alkalmazott, aki a PRISM program részleteit kiszivárogtatta, a következőképpen nyilatkozott erről a Guardian újságírójának:

?Ott tartunk, hogy nem kell semmi rosszat elkövetni. Elég, ha az emberre a gyanú árnyéka vetődik valahonnan, ami lehet akár egy téves hívás is. Ez alapján vissza tudják nézni a rá vonatkozó múltbeli információkat és nagyító alá veszik az ember minden valaha hozott döntését, megvizsgálják minden ismerősét és barátját, akivel valaha beszélt és ezek alapján indítanak támadást ellene. Tulajdonképpen bármilyen ártatlan életből képesek gyanút előállítani és bárkiből tudnak bűnöst faragni.?

Természetesen nem mindenki hisz Edward Snowden-nek, pedig történetét számos újságíró és kiszivárogtató megerősítette.

James Bamford, a Wired magazin újságírója és az ?Árnyékgyár: Az NSA 9/11-től az amerikaiak lehallgatásáig? című könyv szerzője például, arról adott hírt, hogy az amerikai kormány két izraeli cégnek adott megbízást, hogy az AT&T-t lehallgassa.

Mark Klein, az AT&T egyik munkatársa volt az, aki a cég San Franciscoi központjában felfedezte azt a ?titkos szobát?, amin keresztül az NSA leszippantotta az amerikaiak internetes és telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos adatait az AT&T közreműködésével, kihangsúlyozva, hogy ?az átadott adatok nagy része lakossági ügyfelekre vonatkozott.?

Thomas Drake, egy másik NSA kiszivárogtató, megerősítette Klein felfedezését, a bíróság előtt nyilatkozva arról, hogy az NSA Izraelben gyártott hardverek segítségével ?foglalta le és rögzítette a személyes kommunikációkat.?

Ott van akkor James Risen és Eric Lichtblau is, a New York Times újságírói, akik történetükért Pulitzer-díjat is kaptak 2005-ben. Ők a kormány végzés nélküli megfigyelési programjáról írtak, amely során ?a Verizon szolgáltató dedikált optikai kábelen át engedte meg a kormány megbízottainak, hogy hozzáférjenek a központjukon átmenő minden kommunikációhoz.?

Talán többen hallottak már William Binney-ről, az NSA történelmének egyik legjobb matematikusáról és kódfeltörőjéről, aki számos alkalommal beszélt már az általa írt programról, amelynek segítségével valós időben lehet szinte bárkit azonosítani és időbeli profilt felállítani szinte egész életéről az illető elektronikus kommunikációjának segítségével.

Thomas Drake, a Háború a kiszivárogtatók ellen című filmben

?Az egész életedet össze tudom szedni ezekből a különféle tartományokból és meg tudom mutatni, hogy az évek során mit csináltál,? mondta Binney az NSA új 2 milliárd dolláros adatközpontjáról készült riportban.

?Egyre több szolgáltatás, mint a Google és a Facebook válik óriási központi információs lerakattá,? nyilatkozta Dan Auerbach, az Electronic Frontier Foundation technológiai elemzője a Times-nak. ?Ez a létrehozott óriási adathalmaz rendkívül csábító célpont a bűnüldöző és titkosszolgálati szervek számára.?

Snowden arra próbál rámutatni, hogy az adathalmazból nyert csábító célpontok javarésze ártatlan állampolgár.

Ehhez még hozzátehetjük, hogy jelenleg olyan mennyiségű törvény és szabályozás van érvényben, nemcsak az Egyesült Államokban, de minden fejlett országban, hogy bárki ellen eljárást indíthatnak. ?Bárkit ide állíthatnak elém, és én legalább három különböző dologban bebizonyítom a vétkességét,? mondja a John Stossel riportjában nyilatkozó ügyvéd.

Előző posztKövetkező poszt

7 hozzászólás

    1. Még mindig nem érted? Rendben, kikódolom. Swonden-nek mennie kell Oroszországból.
      Az is lehet Venezuelában köt ki. Az ottani elnök, azt mondta először kikéri a nép véleményét. De jó egy elnök. Ezzel a hozzáállással egy magyar politikusra emlékeztet…………….

  1. Virág elvtárs is megmondta: “Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!”

    1. ?Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!? – ezt mintha már hallanánk volna valaki szájából, évezredek óta…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend