Idők jelei

Abbas szerint Izrael az al-Aksza mecset helyére építené a Szent Templomot

Mahmoud Abbas, a palesztin hatóság elnöke a Sziklamecsetet ábrázoló poszter előtt

A bibliai próféciákból tudjuk, hogy az Antikrisztus hétéves uralmának kezdetét egy szerződés vagy ?szövetség? aláírása vagy megerősítése jelzi majd: ?[Az Antikrisztus] erős szövetséget köt sokakkal egy hétre [hét évre].? (Dániel 9:27) Mivel Dániel többször is ?szent szövetségként? utal erre a megállapodásra (Dániel 11:28-30), valószínűleg köze lesz a valláshoz vagy a vallási jogokhoz.

Az egyik széles körben elfogadott nézet szerint ez a szövetség lehetővé teszi majd a zsidók számára, hogy harmadszor is felépítsék templomukat a jeruzsálemi Mória hegyén. Ez egy olyan szemmel látható és fontos esemény lesz, ami nemcsak egyértelmű útjelzőként szolgál a végső idők eseménysorozatában, de más fontos bibliai próféciák beteljesülése szempontjából is jelentőséggel bír, hiszen többször is olvashatunk arról, hogy az Antikrisztus uralma alatt a templomi élőáldozatok bemutatása ismét lehetségessé válik, amire az előző templom i.sz. 70-ben történt lerombolása óta nem kerülhetett sor.

Az Izrael National News legújabb híre szerint Mahmoud Abbas, a Palesztin Hatóság elnöke azzal vádolja Izraelt, hogy a zsidó templom felépítése érdekében le akarja rombolni az al-Aksza mecsetet.

Egy szaúdi lapnak adott interjúban Abbas azt mondta, hogy ?az al-Aksza mecset veszélyben van,? Izrael pedig megakadályozza, hogy a palesztin arabok imádkozhassanak az épületben, ugyanakkor a ?szélsőséges zsidók? számára ez lehetséges. Szerinte ez bizonyítja a mecset lerombolására vonatkozó veszélyes és ellenséges terv létezését, aminek célja, hogy a mecset helyén felépíthessék a ?hamis? templomot.

A másik oldalon Izrael azt állítja, hogy az arabok kitalált történetekkel vádolják az izraelieket, mint például, hogy vegyszerekkel próbálják gyengíteni a mecset alapjait, hogy elősegítsék annak összeomlását.

Abbas egyértelművé tette, hogy a tárgyalások mindaddig nem folytatódhatnak, amíg Izrael nem hagy fel a júdeai és szamáriai építkezésekkel és nem fogadja el a kettős államra vonatkozó megoldást, ami az 1967 előtti határokon alapul.

A területcserékkel kapcsolatban elmondta, hogy ezek korlátozott mértékben elfogadhatóak, azonban a palesztinok Júdea, Szamária és Gaza egész területét követelik. Jeruzsálem sem lehet alku tárgya, mivel az arabok soha nem adnák fel és Kelet-Jeruzsálem nélkül az új állam fővárosaként a Palesztin állam nem jöhet létre.

Előző posztKövetkező poszt

5 hozzászólás

  1. A Templom téren az aranykupolás mecsetet Sziklamecsetnek hívják, az El Aksza mecset nem látható a fenti képeken, amelynek sötét színű a kupolája van és szintén kicsit arrébb, ebből az irányból balrább helyezkedik el. Ezt a kettőt tévesen keverni szokták, vagy nem különböztetik meg.

  2. Régóta olvasom a cikkeiket és ezúton kívánok sok sikert és kitartást Önöknek!
    Érdekességképpen szánok mindenkinek egy új oldalt amin hasonló témákról lehet olvasni, mint az Önök oldala:

    http://www.kontrollblog.com – hírek, amikről hallgat a nagyvilág…

    Üdvözlettel!

    Stenzer Károly

  3. Az iszlamnak felre kell tetetnie, es ez csak haboruval lehetseges. Mas ut nincs. A templom csak ezutan epulhet fel, szerintem. Ezekiel 38.

    1. Szia Sharky!

      Az Ezék. 38 az armageddoni csata lesz! Ami a Jel. 19,16 -tól, és Zak. 14,4
      És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, a mely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén ketté válik, kelet felé és nyugot felé, igen nagy völgygyé, és a hegynek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad.

      2Thessz 2,1
      Ami pedig a mi Urunknak Jézus Krisztusnak eljövetelét és az ő színe elé való egybegyűjtetésünket illeti, kérünk titeket atyámfiai:
      e tekintetben ne tántorodjatok el egyhamar a ti meggyőződéstektől, és józan értelmeteket ne veszítsétek el, és ne rémítsen meg titeket sem valamely prófétáló lélektől származó kijelentés, sem valami nékünk tulajdonított tanítás, sem valamely állítólag tőlünk származó levél, mintha mi azt mondtuk vagy írtuk volna, hogy az Úr napja már itt van.
      Senki semmi módon meg ne csaljon titeket, mert az Úr eljövetele előtt előbb el kell érkeznie az elszakadásnak, és meg kell jelennie a törvénytelenség emberének, a pusztulás fiának,
      aki az ellenség, és aki fölébe emeli magát minden úgynevezett istennek, vagy annak ami vallásos tisztelet tárgya, és aki arra vetemedik, hogy beül az Isten templomába, és úgy tünteti fel magát, hogy ő isten.
      Nem emlékeztek, hogy még nálatok lételemkor ismételten megmondtam ezeket néktek?
      És most tudjátok, hogy mi az (a hatalom), amely őt (az Antikrisztust) visszatartja úgy, hogy csak a maga rendelt idejében jelenjék meg.
      Mert titokban munkálkodik már a törvénytelenség; de nyíltan csak akkor jelenik meg, amikor eltűnik az, aki az ő megjelenését még hátráltatja.
      És akkor megjelenik majd a törvénytelenség embere, akit az Úr Jézus megöl majd szájának leheletével, és megsemmisít majd az ő eljövetele és jelenléte által.
      Ennek a törvénytelenség emberének megérkezése a Sátán ereje által, a hazugságnak minden hatalmával, jelével és csodájával történik,
      és az igazságtalanságnak mindenféle csalásával azoknak romlására, akik elvesznek azért, mert nem voltak hajlandók az igazságot szeretni, hogy üdvözüljenek.
      És emiatt Isten tévelygést bocsát reájuk, amelynek olyan ereje lesz rajtuk, hogy a hazugságnak higgyenek,
      és hogy azért megítéltessenek mind azok, akik nem az igazságnak hittek, hanem az igazságtalanságban találták örömüket.
      ? ( Dr. Budai Gergely)

      Mát. 24,7
      Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.

      Persze, attól, még lehet hogy lesz háború is a szerződéskötés előtt, de ez is figyelemreméltó, itt:

      Dán 8,22
      Hogy pedig letörött és négy állt a helyébe: négy királyság áll elő abból a nemzetből, de nem annak erejével.
      És királyságuk végén, mikor a bűnösök a mértéket betöltik, áll elő egy kíméletlen és cselszövényekhez értő király.
      És ereje izmos lesz, bár nem a maga erejében, és csodálatosan pusztít és sikere lesz és cselekszik; és PUSZTÍT hatalmasokat és a szentek népét.
      És okossága által sikerül a csalárdság is kezében, és szívében felfuvalkodik, ÉS NYUGALOMBAN PUSZTÍT EL SOKAKAT; és feláll a fejedelmek fejedelme ellen, és kéz nélkül töretik össze.
      ?
      Vagyis békeidőben?

      Dán 11,36
      És önkénye szerint cselekszik a király, és felfuvalkodik és fölemelkedik minden isten ellen; még az istenek Istene ellen is nagyokat szól, és pedig sikerrel, míg betelik a harag; mert meg van a végzés. *
      ?Dán 11,37
      Nem gondol atyáinak istenével, * az asszonyok után lesz kivánsága, ** egy istennel sem törődvén, mert mindenik ellen támad. ***
      Dán 11,38
      De Maozim istent * mégis az ő helyén fogja tisztelni; azon istent, kit atyái nem ismertek, tiszteli majd aranynyal és ezüsttel, drága kővel és becses jószágokkal.
      Dán 11,39
      És azon lesz, hogy megerősítse Maozimot * azon idegen istennel, kit megismert, és (tisztelőinek) nevelni fogja dicsőségét, hatalmat ad nekik sokak fölött és földet ingyen oszt. **
      Dán 11,40
      És az elrendelt időben harczolni fog ellene a déli király, de mint a förgeteg, ellene megy az éjszaki király szekerekkel, lovasokkal és hajók nagy sokaságával, beront a földekre és összetiporja, azokon átvonúlván. *
      ? Dán 11,41
      És bemegyen a dicső földre, és sokat megront; egyedűl ezek szabadúlnak meg az ő kezéből: Édom és Moáb és Ammon fiainak fejedelemsége. *
      Dán 11,42
      És kinyujtja kezét a földekre, és Egyiptom nem menekedik meg. *
      Dán 11,43
      És ura lesz Egyiptom arany és ezüst kincsének és minden drága jószágának; Líbián és Szerecsenországon is átvonúl. *
      ? Dán 11,44
      Hanem egy hír megháborítja őt napkeletről és éjszakról; eljő nagy sereggel, * hogy megrontson és öljön igen sokat. **
      Dán 11,45
      És felvonja sátorát Apadnóban, * a tengerek között, a híres és szent hegyen; ** ezután a végsőig jut, és senki sem segít rajta. ***

      Dán 12,9
      És mondá: menj el, Dániel! mert le vannak zárva és bepecsételve ez igék az elrendelt ideig. *
      Dán 12,10
      Sokan kiválasztatnak, megtisztíttatnak, és mint a tűz, megpróbáltatnak; * az istentelenek pedig istentelenűl cselekesznek; de senki sem érti az istentelenek közől, az értelmesek pedig értik. **
      Dán 12,11
      Az időtől, mikor elvétetik a mindennapi áldozat, és pusztulásra fölállíttatik az utálatosság, ezer kétszáz kilenczven nap telik el. *
      ?Dán 11,30
      Mert a kittiek hajói felvonulnak ellene, úgyhogy megijed, visszavonul, és a szent szövetségen tölti ki dühét. És ismét azoknak kedvez, akik elhagyták a szent szövetséget.
      Dán 11,31
      Parancsára előállnak csapatai. Meggyalázzák a megerősített szentélyt, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják az iszonyatos bálványt.
      Dán 11,32
      Akik vétkeztek a szövetség ellen, azokat ráveszi, hogy elhagyják hitüket. De azok, akik ragaszkodnak Istenükhöz, bátor tetteket visznek véghez.
      Dán 11,33
      A nép okosai sokakat meggyőznek, de fegyver, tűz, fogság és fosztogatás miatt elesnek egy időre.
      Dán 11,34
      Elesettségük idején kapnak egy kevés segítséget, mire sokan számításból csatlakoznak hozzájuk.
      Dán 11,35
      Az értelmesek közül is elesnek néhányan, hogy kipróbáltak, tiszták és fehérek legyenek a vég idejére, mert még nincs itt a megszabott idő.
      Dán 11,36
      Ez a király azt tesz, amit csak akar. Fölmagasztalja és nagyobbnak tartja magát minden istennél, és szörnyűségeket mond még az istenek Istene ellen is. De csak addig boldogul, amíg véget nem ér a harag, mert ami el van határozva, annak meg kell történnie.
      Dán 11,37
      Nem törődik őseik istenével, nem törődik az asszonyok bálványával, egy istennel sem, mert mindegyiknél nagyobbnak tartja magát.
      Dán 11,38
      Ezek helyett az erődök istenét tiszteli, olyan istent, akit ősei nem ismertek; tiszteli arannyal, ezüsttel, drágakővel és egyéb értékes dolgokkal.
      ?
      Dán 11,39
      Az erődökkel ellátott városokkal így bánik az idegen istenek nevében: amelyik elismeri, annak a tekintélyét megnöveli, uralomra juttatja sokak fölött, és földet oszt jutalmul.
      Dán 11,40
      A vég idején összecsap vele a déli király. Az északi király forgószélként tör rá harci kocsikkal, lovasokkal és sok hajóval. Behatol az országokba, és elözönli őket, mint az áradat.
      Dán 11,41
      Behatol az ékes földre is, ahol sokan elesnek. De az edómi, móábi és ammóni nép legjava megmenekül a hatalmából.
      Dán 11,42
      Kiterjeszti hatalmát az országokra, nem menekül meg Egyiptom sem.
      Dán 11,43
      Birtokba veszi Egyiptom arany- és ezüstkincseit és minden drágaságát. Líbiaiak és etiópok lesznek kíséretében.
      Dán 11,44
      De a keletről és északról jövő hírek megrémítik, ezért kivonul nagy haraggal, elpusztít és kiirt sokakat.
      Dán 11,45
      Felállítja pompás sátrát a tenger és az ékes szent hegy között. De eléri a vég, és senki sem segíthet rajta.
      ?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend