Globális valuta @hu

Oroszország és a BRICS kontra dollár

Időkjelei: Néhány napja az euró közeli és valószínű haláláról írtunk, hogy helyébe egy új és immár valóban globális valuta léphessen, előkészítve a terepet a világkormány új gazdasági rendjéhez. Amennyiben ez a forgatókönyv valósul meg, ahhoz a dollár összeomlására is szükség lesz, ami nem mellesleg egyúttal az Egyesült Államokat is térdre kényszerítené.

Forrás: investmentwatch.com

Az amerikai dollár tartalékvaluta státusza számos előnnyel jár az Egyesült Államok számára más országokkal szemben. A világ legfontosabb árucikkeivel még mindig dollárban kereskednek, akkor is, ha azokat nem az Egyesült Államokban állítják elő. A jelenlegi dolláralapú rendszernek köszönhetően az amerikai Federal Reserve bank exportálja az inflációt más országokba, miközben kormánya hatalmas adósságokat halmoz fel büntetlenül.

Eddig egyedül Kína tett nyílt kihívást a dollár egyeduralma ellen. Most úgy tűnik, hogy Peking új szövetségesre talált a Kremlben. A BRICS országok pedig teljes együttértésben sürgetik a dolláralapú rendszer felszámolását.

A Durban-i BRICS csúcs előtt egy héttel a moszkvai vezetés csendesen elkészített egy dokumentumot, amelyben vázolják a BRICS együttműködésre vonatkozó orosz stratégiát. A dokumentumot Vlagyimir Putyin csapatának egyik ?belső körében? készítették, így nagy valószínűséggel a BRICS államokkal való együttműködés hivatalos álláspontját tartalmazza.

Az a tény, hogy a moszkvai vezetés hagyta a dokumentum nyílt közzétételét, igen erős, mondhatni dühös jelzésnek tekinthető az Egyesült Államok irányába.

A célok egyértelműek. A ?Stratégiai célok? című fejezet első pontja a világ pénzügyi rendszerének reformját taglalja, annak érdekében, hogy az ?igazságosabb, stabilabb és hatékonyabb legyen?. Későbbi fejezetek pedig egyértelműen leírják, hogy a ?reform? tulajdonképpen a dolláralapú rendszer felszámolásával egyenlő.

?Oroszország úgy gondolja, hogy amennyiben a BRICS országok vezetősége megfelelő politikai akarattal rendelkezik az együttműködés előmozdításához, a szövetség az új globális kormányzási rendszer kulcsszereplőjévé válhat, elsősorban gazdaságilag és pénzügyileg,? áll a dokumentumban.

Előző posztKövetkező poszt

6 hozzászólás

  1. Tegnap valaki látta végig az Eurovíziós Dalfesztivált?
    A jelszó: We Are One!—Egyek Vagyunk!
    Címerük, egy pillangó… Nem szorul magyarázatra, hogy a pillangó mit is jelent az elit körökben.
    De a legocsmányabb a vége volt, ahol az egyházat figurázták ki. Két férfi és két nő is csókolózott egymással egy evangélikusnak látszó tiszteletesi ruhát viselő nő előtt, aki nem volt se pap, se semmi:D
    A legdurvább az volt, amikor bementek a templomba, és azt mondta a tiszteletes nő, hogy házasodni akar a pár…
    De azok meg azt mondják, hogy hagyjuk Jézust, meg a Szentháromságot, mert az már lejárt lemez, és ugorjuk át ezeket a részeket, és egyből jöhet a zene ereje.
    Azért csak jó figyelni az idők jeleit… Én figyeltem akit érdekel, nézzen utána milyen mocskolódás ment 11 óra fele…
    Ez Thea megérne egy cikket, elemzéssel mi is volt pontosan tegnap az Eurovízión, én csak EuroviCionnak hívom.

    1. Én nem láttam, de szinte természetes, hogy az elit nem hagy ki egy ilyen alkalmat a propaganda terjesztésére, amikor sok millió embert elérhet egy ilyen adással.
      Szerintem nem igen tudnék újat mondani nektek a témában. Azért köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmünket, ha lesz egy kicsi időm belenézek, biztos fent van a neten valahol.

  2. kedves alvó sámán!
    Nem kell rögtön nekiugrani Klárának, ő legalább valamit írt, de te semmit.

  3. Kedves Klára !!!!
    Van egy ilyen szólás! – Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna!
    Látszik,hogy halovány gőzöd sincs a világpolitikáról és annak irányítóiról,ezért írsz ekkora (már bocsánat) de marhaságokat.
    Üdv :Saman

    UI:
    Kérlek ne is kérd,hogy magyarázzam el neked miért írtam ezt.
    Kutakodj,érdeklődj,olvasss,de ne a mainstream (főáramú) médiából!!!

  4. Az egyértelmü, hogy az amerikai $ már régóta betölti az.un. tartalékvaluta szerepét a világban – mert ki vagy mi is lenne más, – helyette ??? – és az is kétségtelen tény hogy ez Amerika számára financiális szempontból egyértelmü elönyöket jelent – na ja, “a pénz beszél, a kutya ugat” – de akkor kérdem én, legyen helyette az oroszok vagy a kinaiak által preferált vagy netán közösen létrehozott más “világvaluta” ??? Na ne – ez elég durva – hogy éppen a diktatórikus-kommunista oroszok vagy kinaiak vegyék át a világ financiális vezetö szerepét Amerikától …. ez még viccnek is rossz lenne elképzelni – nem hogy “realitásként” ….

    Bár Amerika, az erkölcs és a etika szempontjából az utóbbi években – évtizedekben nagyon sokat romlott, de azt mégsem hagyhatjuk figyelmen kivül, hogy az amerikai államok alkotmányának alapja, – megalkotásakor legalábbis !!! – a Bibliai, zsidó-keresztény értékrend volt – amit ugyan mára eléggé erodáltak az utolsó évtizedek amerikai törvényhozói – de az alapok még mindig fellelhetök benne – ellenben sem az orosz, sem a kinai törvényekre ez nem kimondottan jellemzö…..

    Akkor mitöl is lenne jobb a világnak az, ha éppen az oroszok vagy a kinaiak, netán ezek ketten karöltve próbálnák a
    világ pénzügyi rendszerét kézbevenni, egységes vezetö valutát létrehozni ??? – ami ugye, törvényszerüen az oroszoknak és a kinaiaknak biztosítaná a “világ meghatározó, vezetö státuszát” financiálisan is …. meg egyébként is….

    Hát – öszintén szólva – én nem szivesen lennék ennek az “új, orosz-kinai világrendnek” a polgára – ez biztos ….
    Akkor inkább maradjon meg a $ dominanciája továbbra is – mert amig van cash a világban – még ha ezt $-ban jegyzik, vagy számolják is, addig olyan nagyon nagy baj nem lehet ….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend