Világkormány

Agenda 21: A vagyon észrevétlen újraelosztása

Egy disztópikus társadalom két leghíresebb példáját George Orwell 1984 és Aldous Huxley Szép új világ című könyvében olvashatjuk. Vajon melyik író járt közelebb az igazsághoz? Orwell szerint a világot egy mindent elnyomó, mindenkit megfigyelő rendőrállam irányítja majd, ami semmilyen kegyetlenségtől nem riad vissza a hatalom megőrzése érdekében.

Huxley olyan világot látott, ahol az embereket a szórakozás, a látványosságok és a technika vívmányai tartják rabságban és bűvöletben. Ma úgy tűnik, mindkét szerzőnek igaza volt. Huxley igába hajtásunk első fázisát jelenítette meg, míg Orwell megmutatta a másodikat.

Orwell óva intett minket egy olyan világtól, ahol a könyveket betiltják. Huxley egy olyan világ ellen szólt, ahol már senki nem akar olvasni. Orwell óva intett minket a vég nélküli háborúktól és állandó félelemtől. Huxley az  észnélküli örömök ellen szólt. Orwell óva intett minket egy olyan államtól, ahol minden párbeszédet és gondolatot megfigyelnek és az ellenállás minden formáját kegyetlenül megbüntetik. Huxley egy olyan állam ellen szólt, ahol az embereket annyira lekötik a hétköznapi események és pletykák, hogy már nem érdekli őket az igazság. Orwell azt látta, hogy az embereket megfélemlítéssel engedelmessé tehetik. Huxley szerint az embereket engedelmességre lehet csábítani.

Huxley megértette milyen folyamaton keresztül fogadjuk el saját elnyomásunkat. Orwell megértette magát az elnyomást.

Forrás: Activist Post

Ez egy fontos történet. A fővonalas hírek alternatív reakcióiból táplálkozva valószínűleg nem hallottál még róla, mert a nagy médiumok ritkán hozzák szóba. Az ENSZ Agenda 21 (Feladatok a XXI. századra) programjának mottója a ?világ egyesítése? (magában foglalva a fővonalas és alternatív köröket) és a jelenlegi rendszer felszámolása, hogy ezáltal egy új, igazságos hangzatú, zöld és gondoskodó világrendet vezethessen be.

Az Occupy mozgalmat is számos alkalommal próbálták ezen, sajnos se nem zöld, se nem gondoskodó célok előbbre vitelére használni. Az igazi szándék ugyanis a természet és az ember legteljesebb mértékű kihasználása.

Ezért fontos leleplezni ezt az agendát. Nehogy legközelebb, ha netán tüntetni támad kedved, az ENSZ egyik ?boldogság angyala? molesztáljon, mert azt akarja, hogy még boldogabb legyél?

A történet címszavakban a következő:

1. Új közgazdaság (különösen a Soros György féle) ? természeti tőke plusz összetettség;

2. Az ENSZ boldogság szektája, amihez hozzátartozik, hogy a fenntarthatóság segítségével felelősek vagyunk mindenki boldogáért;

3. Azonosítás szolgáltatók? bizalom programvezetők;

4. Mobil pénzügyek;

5. Mobil minden, TELEegészség, elektronikus nyilvántartások;

6. Számszerűsített ?én? ? biopecsét ? transzhumanizmus ? a társadalmi és emberi tőke metrikája;

7. Globálistól a helyi valutáig ? minden nyomon követhető;

8. Komplex Adaptív Rendszerek (CAS), mint a Purdue Egyetem Társadalmi Szimulációi ? Elemzés és kontroll;

9. Narratív tudomány ? a párbeszéd irányítása, lásd Hollywood vagy az ?egészség és társadalom? mémek;

10. Kommunitarizmus ? Agenda 21 ? Ideológia, globális korszellem.

A jelenlegi rendszert egy új gazdasági modellre cserélik, azt is mondhatjuk, hogy egy új, karbonadósságon és társadalmi hitelen alapuló életstílusra. Az új rendszert az ENSZ, az EU, a Világbank, a Világgazdasági Fórum, Római Klub, stb. rendszereibe tökéletesen integrált új közgazdászok vezetik be. A természeti tőke minden aspektusát beárazzák és a jutalomrendszer részévé teszik, jóváírást vagy levonást könyvelve el, attól függően, hogy hozzátesz vagy elvesz a globális ökoszisztémához.

Ezeket a méréseket a mi hozzájárulásunkkal vagy anélkül is elvégezhetik a mindenütt jelenlévő érzékelők segítségével, amik lehetnek mikro-elektromechanikusrendszerek, okostelefonok, önkövető kütyük, mint a testen viselhető és beültethető biopecsétek más néven elektromos tetoválások, amelyek sokak szerint a jövő tele-egészségrendszerének betegkövetési módszerévé válhat. Az új egészségrendszerben a diagnózist is mesterséges intelligenciák segítségével állíthatják fel, a betegségek előrejelzése és megakadályozása és persze a megfigyelés érdekében.

A hitelrendszer is szép fokozatosan alakul át a virtuális, egymással váltható valuták rendszerévé, ahol minden valuta egy Agenda 21 értéket képvisel: a földi erőforrások emberi hozzájárulásának gazdasági értékét képviselve. A rendszer természetesen egyetemes lesz.

Különböző történetek és mémek segítségével terelgetik az emberiséget a konformizmus felé, a folyamat pedig már az iskolában kezdődik. A mögöttes ideológia a kommunitarizmus vagy a ?harmadik út?, amit az Agenda 21 hivatott bevezetni. A fő üzenet, hogy most már mindenki ?jogokkal és kötelezettségekkel? rendelkezik a föld és egymás iránt, mert csak így győzedelmeskedhet a (nem létező) közjó.

A Fortune 500 cégek által irányított Millenniumi Fejlesztési Célokat (MDG) felváltják a Fenntartható Fejlődési Célok (SDG). A terv a hatékonyság maximalizálása, leginkább a fejlődő világ átalakításával, rájuk is kiterjesztve a kapitalizmust, elsősorban biomassza és GMO élelmiszerek előállítása érdekében.

Ez a vagyon észrevétlen újrafelosztása, amit részben a büntetőadókból, nagyrészt pedig a ?megfelelő? viselkedés (társadalmi jótettek, alacsony karbon lábnyom, ?boldogság és egészség?) jutalmazásával finanszíroznak. A folyamat már elkezdődött: a ?helyes? viselkedést jutalmazzák és mindent mérnek. Amint elegendő mennyiségű kredit kerül forgalomba, lehetségessé válik, hogy valutaként funkcionáljon. A közösségi valuták is jól illenek a képbe, a Bitcon viszont nem. Így vagy úgy, de mi álljuk majd a fejlődő országok fejlődésének számláját, nem a globális kormányzók. Itt visszafejlődés van (Római Klub ideológia), hogy ők fejlődhessenek.

Az ?új közgazdászok? a jólétünket is mérik, majd a kapott értéket beszámítják az egyes országok mérlegébe vagy teljes nemzeti össztermékébe, hogy ?pontosabban? mérhessék a fejlődést. A jólétet vagy ?boldogság indexet? rendszeresen felmérik, kilenc alapvető értéket véve figyelembe: 1) a jó kormányzás, 2) pszichológiai jólét, 3) időkihasználás, 4) a közösség vitalitása, 5) egészség, 6) oktatás, 7) kultúra, 8) életkörülmények, 9) ökológiai diverzifikáció és rugalmasság.

Az ENSZ 2012 nyarán nyilvánította március 20-át a Boldogság Napjának. Egyre több kezdeményezés indul a ?globális boldogság? javítása érdekében, a politika szükségességének felszámolásával illetve ?mélyebb? filozófiai értelmezés segítségével. Azt mondják, hogy a boldogságra való hajlam 50%-ban genetikai adottság, így most már rajtunk múlik, hogy őrült módon boldogok leszünk-e.

Folyik a pelyva és a búza globális szétválasztása.

[divider_1px_bg]

?Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!? ? János 14:27

Előző posztKövetkező poszt

19 hozzászólás

  1. Thea, The a fotón látszol, van képed hozzá. Nekem csak ilyen karikatúra jutott, de lehet égi jel a hasonlóság. Profánabbul, ettől az RHR-től ilyen arcom lett. Üdv

  2. Thea, Te a fotón látszol, van képed hozzá. Nekem csak ilyen karikatúra jutott, de lehet égi jel a hasonlóság. Profánabbul, ettől az RHR-től ilyen arcom lett. Üdv

  3. Hát, eddig meg voltam arról gyözödve, hogy ez egy keresztény portál ….
    De – most kétségeim támadtak efelöl ….
    Miért is ?
    Bár öszinte leszek, és töredelmesen bevallom, nem olvastam végig a fenti agymenést –
    már az eleje is szörnyü volt …. na de hogy magukat kereszténynek valló emberek ilyen és ehhez hasonló
    cikkeket jelentetnek meg itt – az végképp felháborít…
    Az az Ige jutott eszembe – amit Ézsaiás ir : ” hát nem Istenétől tudakozik-é a nép?” ? – hogy jövendömondókhoz és
    más hasonló “látókhoz” kell fordulni azért hogy mi is várható a viágban ???

    Ezzel NEM Isten Igéjét dicsöitjük meg – hanem éppen az ellenség malmára hajtjuk a vizet – az ilyen mindenféle
    katymaz szövegek feltevésével …..
    Hát NEM teljesen mindegy – még ha volnának is a háttérben ilyen-olyan befolyásos világmegmozgató emberek, hogy ök mit akarnak tenni ??? – mikor már elöre MEG VAN IRVA a próféciákban, hogy mi lesz és hogyan fog végbemenni a korszakváltás – hogy lesz vége ennek a velejéig romlott világnak és hogyan jön el az Isten Országa a Földre ???
    Akkor meg miért NEM azokkal foglalkozunk, és miért nem azokkal törödünk ??? – az ilyen össszeesküvéselméleteket
    meglebbentö mende-mondák helyett ???
    Ugyan már !
    Ébresztö ! Hahóooooo – van itthon valaki ?
    Azzal kellene foglakozni – ami MÁR MEG VAN IRVA – az sokkal jobb tájékozódási pont lenne minden idelátogató
    érdeklödö számára . mint hogy itt is ugyanazokkal a gyanús összeesküvésleméletekkel traktáljuk öket mint ahogy az összes többi szekuláris média teszi …

    Üdv Mindenkinek
    E.K.

    1. Kedves Klára! Jó lett volna valami konkrétum, hogy mivel nem értesz egyet.
      Az Agenda 21 szerintem egy elég fontos tényező az antikrisztus hatalomra juttatásán ügyködők számára. A biometrikus azonosítók, mobil fizetőeszközök, stb. pedig a Fenevad Bélyegének előfutárai. A gyerekek agymosásáról nem is beszélve. Ez egy nagyon rövid cikk, ami több fontos tényezőre próbálja felhívni a figyelmet. Talán neked kellene egy kicsit tájékozódni és akkor lehet, hogy jobban megértenéd a mondanivalóját.
      Agenda 21 for Dummies: http://www.youtube.com/watch?v=aIJSrNh4MlU

      “még ha volnának is a háttérben ilyen-olyan befolyásos világmegmozgató emberek”

      Szerinted az Antikrisztus hirtelen előbukkan majd a semmiből és egymaga magához ragadja a hatalmat?
      Lehet, hogy ezt már ajánlottam korábban is: http://idokjelei.hu/2011/09/a-keszulo-vilagkormany/

      1. Kedves Thea.
        A gyerekeket agymossák csak? Nem hinném…:D Ez lesz, ha valakinek az agyát teletömte egy kereszténynek mondott egyház.
        No de ne lankadjunk, még akkor se, ha nagy serege is lesz az antikrisztusnak. Nagyon jó cikk amúgy, és nem összeesküvés-elmélet. Ez bizonyított tény, lám ahol dolgozok, ott is megy az agymosás, és sok embert magával ránt ez a fajta fertő.
        Nem szabad keverni a vallást a vallási fanatizmussal, de ha valakinek nem szíve ez az oldal, akkor keresse fel a Talmudista judaisták bölcs tantermét, és ott tájékozódjon.

      2. Kedves Thea !
        Más témáról akarok kérdezni. Van fogalmatok arról, hogy ki ez a RevealHiddenReality ? Valami elmebaj vagy még annál is rosszabb az amiket ez a jóember összehord. Van egy videócsatornája a Tecső-vön, és ott ontja a sátán leleplező videókat (ami még nem lenne baj), de úgy hogy közben egy kalap alá veszi őket a komplett karizmatikus (és lehet hogy a többit is) kereszténységgel, luciferistáknak mondva mindenkit. Egyszerűen nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, de egyszerűen borzalmas. Azért kérdezem, mert ide is szokott írni, és nem tudom ti ezt hogy hagyjátok szó nélkül, egyszerűen gáz. Honnan jött ez a pali, a pokolból ? Ha van valami megnyugtató válasz vagy szándék ezzel az egésszel, kérlek jelezd. Több ismerősöm borzad (rajtam kívül) azokon az állatságokon (“ne hagyd hogy megfogják a tobozmirigyed”…) amiket az a félkegyelmű összehord. Komolyan azon gondolkodom, hogy valami beépített megvilágosodott lehet. ????? Köszönöm és bocs a zaklatottságomért. Üdv, Arpiel

        1. Kedves Árpiel,
          Adott a semleges felület és a lehetőség is. Inkább kérdezd meg maga a szerzőt (RHT-t) azokkal kapcsolatban, amikkel nem értesz egyet, vagy esetleg nem tudsz. Általában(!) válaszolni szokott. Most felnőtt emberek vagyunk vagy mi?
          Remélem nem voltam túl szókimondó( 🙂 ), és nem értesz félre sem. Fogd fel építőjellegű kritikának.

          kanku

        2. Kedves Kanku !
          Természetesen várom a fent nevezett ember bemutatkozását (mert ezt én megtettem), ő nem tette meg. Demagóg módon válaszolt ugyan, de az alaptalan vádaskodáson többre nem tellett (még az Igét is kiforgatta). Nyilván fél a nyilvánosságtól, és ez is már jellemzi a jellemét. Tehát az építő jellegű kritikát azt javaslom, hogy inkább feléje irányítsd. Azt viszont komolyan nem értem, hogy mi ez a cinkos közömbösség (bűnösök közt cinkos aki néma), egy olyan szintű eretnekséggel vagy blaszfémiával kapcsolatban, amit ez a jóember fröcsög a videóin. Ekkora tévtanítást még nem láttam kereszténynek mondott valakitől, mint amit ez az ember megenged magának. Egy szinten van a Moon szektával vagy nem is tudom. Szóval a kérdés kérdés marad.

        3. Szia! Én csak itt az oldalon megjelenő hozzászólásokra tudok reagálni, amit meg is teszek. Én is fontosnak tartom, hogy mindig az embert nézzük és ne általánosítsunk, hiszen a megváltást elnyerni is csak egy lélek, nem pedig egy szervezet tudja. “Az én juhaim hallják az én szómat” mondta Jézus, mindegy hol vannak.

        4. Kedves Thea !
          Értem amit írsz, bár roppant diplomatikusan nem válaszoltál a kérdéseimre, ezért szeretnélek kicsit felvilágosítani arról hogy mit képvisel RHR néven futó ismeretlen (ál)pásztor (?). Ezt a videócsatornán az említett helyen nem nehéz megtalálni, nézz utána és megtudod mire gondolok. Ha én rólad azt mondanám, hogy Te luciferánus vagy meg megtévesztett bolond meg perverz bűnös játékokat és agymosást folytató banda, az nem lenne túl keresztényi ugye ? Meg hogy a tobozmirigyeddel fogd Isten testetlen alakjának rádióhullámait. Ugye hogy nagyon nem kóser. No ilyeneket mond ez az ember. Van az a határ ahol meg kellene húzni a vonalat. Üdv

        5. Amit írtam úgy értettem, hogy a YT-on látható sok órányi anyag kommentálása nem az én dolgom, hogy őszinte legyek megnézni sincs időm. Ami itt az oldalon elhangzik, illetve eddig egy konkrét videóról volt szó, arról leírom a véleményem. A videókat talán a YT-on kéne megtárgyalni, vagy ahogy egy másik cikknél kértem, a fórumon. Itt a cikkek alatt jó lenne az idők jeleivel foglalkozni.

          Egy másik dolog pedig, hogy mivel a cikkeket is én írom/fordítom, időnként választanom kell, hogy hozzászólásokra válaszolok vagy új cikket teszek fel, néha pedig egyikre sincs időm. 🙁

    2. Kedves Klára !
      Engedd meg hogy röviden reagáljak kicsit. Sajnos nem elmélet hanem gyakorlat ! Szerintem ha valaki megtért és fölébredt, akkor jól teszi ha jobban körülnéz és belát az őt is átvágni akarók kártyalapjai mögé is. Ha valaki keresztény lesz, nem kell még kommersznek és komformistának maradnia. Arról nem is beszélve hogy súlyos (akár életbevágó) jelentőség lehet még ezeknek az infóknak, nem fog váratlanul érni az ami másokat igen. Ha pedig nem érdekel ez a téma és ostobaságnak gondolod, csak kattintani kell…Remélem nem voltam túl szókimondó, üdv !

      1. Oké Thea. Megértelek, nem tudtam, hogy ekkora részt vállalsz itt a munkában, ez szép és gratulálok hozzá. Jó ez a honlap és igencsak hiány pótló. Szerintem még a keresztények többsége sem ismeri vagy egyenesen fél ettől a témától, nem mernek hozzászólni. Tabu döntögetésekre van szükség, hogy a dolgok felszínre kerüljenek, hogy tisztuljon a közélet vagy legalább is a gonosz általi hitetés és leplezés jöjjön a napvilágra. Szóval ez lehet szellemi harcnak is beillik, akkor pedig már komoly szolgálat is. Isten áldja meg a munkátokat és adjon hozzá erőt és a szellemi ajándékokat ! Shalom

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend