Gazdasági válság

Az összeomlás folyik

Forrás: King World News

Munkát keresek

Egon von Greyers, a svájci Matterhorn Vagyonkezelő alapítója és vezetője őszintén, szépítgetés nélkül nyilatkozott a világ helyzetéről a King World News-nak:

?Körbenézve a világon, a Franciaországban folyó események képesztenek el leginkább. Tudjuk, hogy Hollande kezében a gyeplő és komoly nyomást gyakorol a hatalmas francia acélgyártó ArcelorMittal cégre. Az ArcelorMittal a legnagyobb acélgyártó a világon és Hollande közölte velük, hogy ha elbocsátanak egy bizonyos számú alkalmazottat, akkor ő államosítja a céget. Ez hihetetlen.

Néhány nappal ezelőtt beszéltem egy ismert francia újságíróval, aki azt mondta, hogy éppen Athénban van és figyeli a görögországi eseményeket. Szerinte Athén ?semmi ahhoz képest, ami Franciaországban folyik, ahol komoly baj van a szakszervezetekkel, a szegényekkel és az utca emberével.?

Pedig Franciaországban nincsenek megszorító intézkedések, legalábbis Görögországgal összehasonlítva nem. Arra számít, hogy a francia helyzet a görögországinál sokkal súlyosabb lesz. És ez csupán egyetlen európai ország. Ugyanez lesz a helyzet más európai országokban is. Az Egyesült Királyság is szörnyű helyzetben lesz gazdaságilag, de a társadalmi zavargások is komolyak lesznek, és súlyos nehézségeket hoznak majd az országnak.?

?Mindenhol láthatjuk ezt. Mervyn King, a Bank of England vezetője azt mondja, hogy a brit bankoknak további 35-50 milliárd font tőkére lenne szükségük. Szerinte a brit bankok tőkehiánnyal küzdenek és a kockázatok komolyak. Tehát a központi bank elnöke nyíltan kijelenti, hogy a bankokat csőd fenyegeti. Természetesen ez a kockázat a világ minden bankjára igaz, de azért jó hallani, hogy egy központi bank vezetője ezt nyíltan kimondja. Sajnos tényleg ez a helyzet szinte mindenhol a világon.

Ismét Japán felé fordulva, az előző interjúhoz hasonlóan elmondhatom, hogy Japán a legnagyobb kockázat jelenleg a világon, az ország gazdasági helyzete miatt. A japán központi bank 230 milliárd jent (604 milliárd forint) veszített az elmúlt negyedévben. A mérlegük is jelentősen növekszik (a monetáris enyhítés hatására), jelenleg körülbelül 156 ezer milliárd jennél (409 ezer milliárd forint) tartanak.?

?Az Egyesült Államokra térve elmondhatjuk, hogy a 2,7 százalékos GDP enyhén jobb számot mutat, de ez sajnos csak a készletek és kormánykiadások növekedéséből ered. A GDP még mindig gyenge, ha ezt a két tényezőt figyelmen kívül hagyjuk. A fogyasztás rendkívül gyenge és a hivatalos infláció 1,6%. Aki szokott benzint vagy élelmiszert vásárolni tudja, hogy a valós infláció ennél jóval magasabb. A valós GDP deflátorral számolva pedig az amerikai GDP egy negatív szám lenne.

A fogyasztás továbbra is alacsony lesz, mert az embereknek nincs pénze. Jelenleg 127 millió ember függ az állami segély valamilyen formájától az Egyesült Államokban. Ezzel szemben 115 millió ember rendelkezik állandó munkával. Tehát 115 millió ember dolgozik, és 127 millió kap segélyt.

Ebből egyszerűen kiszámolhatjuk, hogy egyre kevesebb ember fizeti ezt a segélyt, így a deficit folyamatosan emelkedni fog. A keresetek medián értéke pedig 8%-kal csökkent az elmúlt három év során az Egyesült Államokban, a rendelkezésre álló jövedelem inflációval kiigazított értéke pedig 25%-kal csökkent az elmúlt 10 év alatt.

Érdemes megnézni az ingatlanhelyzetet is. Egyes államokban, például Floridában, Kaliforniában és Arizonában az ingatlantulajdonosok 50 százalékánál az ingatlan kevesebbet ér, mint a még fennálló tartozás összege. Las Vegasban ez az arány 70%. Ebből az következik, hogy a bankok soha nem fogják visszakapni a pénzüket, amiből pedig az következik, hogy az állam kénytelen még több pénzt nyomtatni.

Ugyanez a probléma fennáll a világ szinte összes fejlett országában, így a kormányok egyre több pénzt fognak nyomtatni, a valuták pedig értelemszerűen tükrözni fogják ezt a tevékenységet. A dollár, az euró, a jen és egyéb valuták valós értéke további 80-100 százalékkal fog esni az aranyhoz képest az elkövetkezendő évek során.

Én 2002-ben azt mondtam a befektetőknek, hogy az eszközeik 50%-át fektessék fizikai aranyba. Ez most az eszközeik 85 százalékát jelenti (azok számára, akik ezt akkor megtették), mert az arany ára ennyit emelkedett azóta más eszközökhöz képest. Fontos megjegyezni, hogy akármennyi aranyat is vásárol egy befektető, az semmi esetre se papír arany legyen.

Előző posztKövetkező poszt

7 hozzászólás

      1. A szohasznalata alapjan sejtheto honnan kapja a fizeteset a nagy tenyfeltaro. (akkor is, ha gyakran ertelmes dolgokat kozol)

        1. Alex Jones-t csak azért hagyják működni a háttérből, hogy amikor eljön az ő idejük, akkor a “félig felébredt” embereket félrevezesse.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend