Gazdasági válság

Greyerz: Az intézkedések egyre kétségbeesettebbek, a helyzet egyre rosszabb

Forrás: King World News

Egon von Greyerz, a svájci Matterhorn Vagyonkezelő alapítója és társtulajdonosa, a King World News-nak nyilatkozva az év hátralévő részére és a 2013-ra vonatkozó kilátásokról beszélt.

Greyerz: ?A történelem, talán az évszázad vagy az évezred egyik legvészterhesebb időszakához értünk. A világgazdaság helyzetének változása hosszú időre és komolyan megnehezíti majd életünket.

Tanúi leszünk a gazdasági összeomlásnak, az összeomlás pedig további társadalmi zavargásokhoz és háborúhoz vezet majd. Néhány további várható következmény a korlátlan pénznyomtatás, a kötvények összeomlása és az elszálló kamatlábak lesznek. Az értéktőzsde (az arany árfolyamhoz viszonyított) összeomlását is látni fogjuk.?

?Fontos, hogy a befektetők értsék, bizonyos árfolyamkorlátokat fognak bevezetni, mert ezeknek a folyamatoknak, eseményeknek hatására megindul a pénzkiáramlás, amit a kormányok egy bizonyos ponton nyilván megkísérelnek majd megállítani?

Azt nehéz megmondani, hogy ezek a korlátok 2013-ban vagy később kerülnek-e bevezetésre, de komoly esély van arra, hogy hamarosan megtörténjen.

Végül fontos megemlíteni a hiperinflációt is. Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy 2013 lesz a világra váró katasztrófa kezdete. Azt is tudjuk, hogy a korlátlan pénznyomtatásnak nem lesz eredménye. Teljesen értelmetlen intézkedés, de mégis egyre többet fogjuk látni, ahogy az egyes kormányok kétségbeesése növekszik.?

?Európában egyre fokozódnak a gondok. Görögország pénze (ismét) elfogyott és hamarosan újabb 5 milliárd eurót kellene kifizetniük, amire természetesen nincs fedezet. Számítani lehet némi halasztásra, mert a bürokraták nem fogják hagyni, hogy Görögország kilépjen a monetáris unióból. A munkanélküliség a görög fiatalok körében elérte a hihetetlen 58 százalékot. Spanyolországban ugyanez az adat 54 százalékon áll. A teljes lakosságra nézve a munkanélküliségi ráta Görögországban és Spanyolországban is közel 30%. Ez egy katasztrófa.

Globális szinten a fiatalok körében a munkanélküliség 25 és 50 százalék között van és ez jelentősen hozzá fog járulni a világ gondjaihoz és egyre több társadalmi zavargást eredményez majd. Ezek a fiatalok nem fognak ülni a babérjaikon és szó nélkül szenvedni. Bajt fognak okozni, mert előbb-utóbb éhesek lesznek és enni akarnak.?

?Az idő előrehaladtával és a káosz mélyülésével a központi bankok egyre többet vállalnak majd át az értéktelen adósságokból, így az ő mérlegüket is kibillenti az egyensúlyból ez a temérdek értéktelen papír, amit soha senki nem lesz képes visszafizetni. Rá lesznek kényszerülve, hogy még többet nyomtassanak.

Egy másik komoly baj a világban, amivel sokan nem számolnak, a katasztrofális helyzet Japánban. Az ország adóssága az 1 billiárd (1015) yen (2,8 billiárd forint) felé közelít és Japánban jelenleg nulla százalékos kamatláb van érvényben.

Amennyiben a kamatláb 1 vagy 2% lenne, még a kamatokat sem tudnák fizetni. Képzeljük el, mi történne, ha elindulna a hiperinfláció! Szóval Japán egy kitörés előtt álló gazdasági tűzhányó.

Akinek van valamennyi tartaléka, vegyen aranyat és ne a bankrendszerben tartsa. Az arany és az ezüst pozitívan fog teljesíteni az előttünk álló nehéz időszakban.?

Előző posztKövetkező poszt

19 hozzászólás

  1. Mi az, hogy ennyi ország ennyire el van adósodva?! És mi az, hogy néhány hatalom éhes hiénától függ országok, emberek sorsa!?Ideje lenne, hogy felnyíljon az emberek szeme és ideje lenne véget vetni a kizsákmányolásnak. Túl van bonyolítva az egész.Rövidre kell zárni az ügyet!Egyöntetüen megtagadni minden törlesztést és mehet az IMF meg FED meg a tököm tudja ki a sóhivatalba a követelésével együtt. De ez csak együtt lehetséges, mert nem Ők vannak többen!!!

    1. Igen. Csakhogy az a problema, hogy ezt ok is tudjak!
      Ezert is iktatnak be vilagszerte olyan torvenyeket, melyeknek koszonhetoen barmelyik pillanatban szuksegallapotot hirdethetnek, a hadsereget az utcara vezenyelhetik, a fiatalokat kotelezoen besorozhatjak (szuksegallapot eseten ugye a parancsmegtagadokat rogtonitelo katonai birosag ele citaljak, sulyos buntetesek terhe mellett).
      Tehat azt kell mondjam, hogy reges-reg elkestunk.
      10 evvel ezelott kellett volna felebredni, barataim. Csakhogy akkor mindenki a boldogulasat es a gazdagodasat hajtotta, vagy kenyelmesen uldogelt a tv elott sorrel, popcornnal. Azt gondolva, hogy ennek a joletnek sosem lesz vege…
      Ma mar hiaba van “ebredes” es hiaba lesznek felkelesek, ehseglazadasok, forradalmak. Erre a masik oldal is fel van keszulve. Sot! Talan pont ez a celjuk! Ezeket idovel le fogjak verni. De elotte talan megengedik, hogy ezek a “forradalmi” folyamatok meggyengitseg a lakossag akaraterejet. Igy majd konnyebben fogjak elfogadni a parancsuralmi rendszert. Mert akkor abbamarad a lovoldozes az utcaikon, es ujra lesz etel…
      Javaslom nezz utana google: Albert Pike joslatai.

  2. Nagyon is igaznak tűnik ez a cikk,lehet itt bármilyen politikus Magyar vagy más,a tetemes munkanélküliséggel egy sem tud kezdeni semmit sem,de őket nem is biztos érdekli,ha valakiknek nekik meg van,csak néhány látszat intézkedés mintha érdekelné őket a dolog,ide tartozik a magyar kormány is.Politikusok folyamatos hibáinak együttes eredménye ez ami most van az az be bizonyították hogy mennyire nem értenek hozzá,de ezek megválasztott emberek,nem szakértök mit is lehetne elvárni.

    1. És ami a legnevetségesebb, hogy a nagy részük (politikusok) el is hiszi, hogy ez menni fog tovább, ahogy eddig. Úgy gondolják, hogy 20 év múlva is lesz munkájuk és minden marad a régiben, hiszen eddig is voltak válságok. Nagyot fognak koppanni.

      Ami most megy az a rendszer utolsó agonizálása

  3. Nos egy pozitívuma van a dolognak. Olyan különleges események játszódnak most le, hogy elmondhatom ez a kor amiben mi is élünk benne lesznek a tankönyvekben!.

    Már ha lesz még olyan mire ennek vége…

  4. Sof. 1,18
    Sem ezüstjök, sem aranyuk nem szabadíthatja meg őket az Úr haragjának napján, és az ő féltő szeretetének tüze megemészti az egész földet; mert véget vet, bizony hirtelen vet véget e föld minden lakosának.

    Luk. 12,33
    Adjátok el a mitek van, és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avúlnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, a hol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti.

    Ésa. 55,2
    Miért adtok pénzt azért, a mi nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, a mi meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben.

  5. Nekem csak az furcsa, hogy amikor már látszik, hogy adott évben nem történik semmi olyan borzalmas, amit megjósoltak, akkor hopp, áttolják a következő évre. És ez már jó ideje így megy. Én valószínűbbnek tartom, hogy lesz 1-2 feláldozható vesztes, de amúgy langyos vízként minden folyik tovább a maga útján.

    Az aranyvásárlással kapcsolatban jó volna tudni, hogy a kapható arany vajon tényleg arany-e vagy csak vmi aranynak látszó tárgy. Ahogy nő a kereslet, úgy jelennek meg a csalók is és hát lassan az van, hogy reggel felébredek és ott áll vki az ágyamnál és az arcomba tol valami reklámot, hogy vegyek aranyat. Szóval csak óvatosan, ha a vásárlás mellett dönt valaki.

    1. Nem feltetlenul.
      A penzugyi rendszert mindenkeppen fent kellett tartani az elnokvalasztasig.
      Ehhez nagy segitseget nyujtott a FED penzpumpa. De ez sem fog a vegtelensegig tartani.

      1. Mihelyt leminősítik az USA-t, felgyorsul a dollár bukása. A leminősítés lehetőségére már tavasszal céloztak. Megvárták az elnökválasztást. A következő hónapok kritikusak lesznek, bár az is lehet, hogy adathamisítással még egy ideig elhúzható a probléma nagysága. Eddig is ezt tették.

        Aranyat gondolom lehet venni név nélkül is, pl. külföldön. Azért ne felejtsük el, hogy a nagy válságoknál mindig azok kaszáltak és éltek nyomor nélkül, akiknek volt. A márka esetében a hiperinflációs időszakban akinek volt egy lakásnyi értékű aranya, az egész városnegyedet tudott felvásárolni később. Persze most nem a meggazdagodás a fő szempont, hanem a túlélés. Szerintem biztonságos tartalék a nemesfém, csak jó lenne vmiből befektetni 🙁

        1. Igen a leminosites a kuszobon van.
          A szemelyes velemenyem szerint elotte meg egy kis dollar-erosodes johet. Azaz a mostani szintektol az euro-dollar arfolyama eloszor az 1.24, majd az 1.19-es szintekig mehet el. Valahol itt tudnam elkepzelni a dollar-csucso. Onnantol pedig johet a szakadas 1.60 fole.
          Erdekesseg meg, hogy az elmult honapban a piaci volatilitast jelzo VIX-index eves melypontra kerult. Ilyenkor az a jellemzo, hogy hirtelen ugrik meg a volatilitas, tehat a piacok eroteljesen hektikussa valhatnak, es nagy/eroteljes penzmozgasok indulhatnak be.
          Ezelott allunk jelenleg.

  6. Ha csak az arat nezzuk, akkor az arany jo befektetes.
    Azonban gazdasagi valsag eseten a tortenelmi pelda azt mutatja, hogy a kormanyok MINDEN esetben aranybeszolgaltatasi kotelezettseggel sulytottak a lakossagot, komoly buntetesek terhe mellett.
    Ezert en inkabb az ezustot javasolnam, azt is uncianal kisebb meretekben. Annak lesz erteke.

    1. Egyetértek. A King World News az arany (és ezüst) befektetésekre koncentrál. Minden cikkük kitér erre a témára és a megszólalók közül sokan az ezüstöt részesítik előnyben.

      Például: http://idokjelei.hu/2012/05/milliardos-hugo-salinas-price-az-elit-vilaguralmi-terveirol/ “Hugo Salinas Price személy szerint a fizikai ezüstöt részesíti előnyben, mert azt könnyebb árura és szolgáltatásokra cserélni, a rendszer összeomlása esetén.”

      És azt se felejtsük el, hogy “a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál…” 🙂

Hozzászólás a(z) Alessa bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend