Lázongó világ

DHS pontosítja az új lőszerbeszerzéssel kapcsolatos információkat

Bár az alábbi cikk kifejezetten az Egyesült Államokban kialakuló rendőrállam témakörével foglalkozik, elképzelhető, hogy az ottani rendvédelmi szervek által foganatosított intézkedések az öreg kontinensre is átterjednek, illetve sokan úgy gondolják, hogy a globalisták amolyan kísérletnek szánják az amerikai helyzetet. Ezt természetesen nem tudhatjuk, mindenesetre itt is fontos a jól informáltság. Az ügy előzménye, hogy az elmúlt hetek és hónapok során egyik hír a másik után jelent meg arról, hogy az USA különböző fegyveres testületei a szokásos lőszer- és egyéb beszerzések sokszorosára adtak le rendelést.

Forrás: Infowars.com

Az amerikai védelmi minisztérium (DHS) átszerkesztette a legújabb lőszerbeszerzésére vonatkozó információkat, miután arról jelentek meg hírek, hogy a hivatal több mint egymilliárd lőszer beszerzésére készül, ami sokak szerint újabb jele annak, hogy az amerikai kormány polgári felkelések kitörésére számít az Egyesült Államokban.

Annak ellenére, hogy a kormány hivatalosan közzétett dokumentumait kizárólag a kongresszus jóváhagyásával, illetve megalapozott nemzetbiztonsági fenyegetettség esetén lehet szerkeszteni, a FedBizOpps weboldalon megjelent lőszerbeszerzési kérelem a Bevándorlási és Vámügyi Erők (ICE) részére több feketével kihúzott szakaszt is tartalmaz.

A kitörölt szakaszok többek között a 223 kaliberes, 4,14 és 4,01 grammos lőszerek beszerzésére vonatkoznak.

A kérelem elmagyarázza, hogy a lőszerbeszerzési szerződésre nem írtak ki nyílt közbeszerzési pályázatot és a DHS megfogalmazása szerint az intézkedést ?rendkívüli és nagyon sürgős tényezők? indokolták, megjegyezve, hogy lőszerekből hiány van, ami a ?kormány számára veszélyes helyzetet teremthet,? amennyiben a fegyveres erők kellő felfegyverzése nem megoldható.

A dokumentum egyes szakaszainak kitörlése, beleértve a beszerzendő lőszerek mennyiségére vonatkozó adatokat, összefüggésben lehet azzal az elmúlt hetekben egyre nagyobb hévvel folyó vitával, hogy miért vásárolt a szövetségi kormány több milliárd lőszert csak az elmúlt hat hónap során.

A védelmi minisztérium 450 millió üreges hegyű lőszer beszerzésére vonatkozó márciusi döntése sokakban felvetette a kérdést, hogy miért van szüksége az államnak maximális belső roncsolást okozó golyókra és miért ilyen nagy mennyiségben.

A márciusi beszerzést további 750 millió különféle lőszer követte, beleértve a falon áthatolni képes golyókat is.

Mindezek mellé a hivatal felkelések leveréséhez szükséges védő és egyéb felszerelést is vásárolt, elvileg a közelgő választások alkalmából várt rendbontásokra és tüntetésekre való felkészülés részeként.

A példanélküli beszerzések miatt egyre többen attól tartanak, hogy a kormány tényleg arra készül, hogy fegyverrel forduljon a civil lakosság ellen.

Előző posztKövetkező poszt

6 hozzászólás

  1. “maximális belső roncsolást okozó golyók nagy mennyiségben”.
    ” falon áthatolni képes golyók”
    “a közelgő választások alkalmából várt rendbontásokra és tüntetésekre való felkészülés részeként”.
    ?rendkívüli és nagyon sürgős tényezők?
    ” lőszerekből hiány van, ami a ?kormány számára veszélyes helyzetet teremthet”
    “felkelések leveréséhez szükséges”

    És lehetőleg a “rendbontók”, ne is éljék túl! Még az időpontot is megadták?

  2. “Kína 1 kg-os aranyrudakat olvaszt tömegesen. Nagy esemény, hogy a globális kereskedelem kimozdul a holtpontról, és minden bizonnyal a globális bankrendszer is. A “nagy arany-szakértők” azt sugallják, hogy a kínaiak egy új kereskedési és elszámolási rendszerre készülnek.”

    http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=273

    ja…lehet valami készül?

  3. ezek tényleg képesek lesznek arra, hogy a jelenlegi (és gyakorlatilag elpusztult) liberális gazdasági és politikai elnyomó rendszert emberi vérrel “frissítsék fel” és szilárdítsák meg immár egy rendőr állammá züllött Földön a túlélő 2 milliárdnak….

    1. Persze a túlélő 2 milliárdból is még kiiktatják majd a keresztényeket, meg akik nem veszik fel a fenevad bélyegét, nem imádják a képét. Meg lesznek akik csak úgy simán éhen halnak, stb.
      Meg akinek csak úgy nem tetszik az ábrázata, mert ellene szólnak a rendszernek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend