Idők jelei

60 nap börtön és 12.180 dolláros büntetés a házi Bibliacsoport házigazdájának

Forrás: The American Dream

A házi Bibliacsoportok és házi gyülekezetek elleni háború ismét felerősödött az Egyesült Államokban. Az arizonai Phoenix városában egy férfit 60 nap letöltendő börtönre és 12.180 dolláros pénzbírságra büntettek, mert Bibliaolvasást tartott otthonában. Michael Salman és felesége 2005 óta rendszeresen tartanak házi Biblia összejöveteleket otthonukban 15-20 fő részvételével. Az alkalmak során beszélgetnek, elcsipegetik a résztvevők által hozott ételeket és a Bibliával kapcsolatos témákról társalognak. Sajnos úgy tűnik, hogy az ilyenfajta összejövetelek nem törvényesek ebben a városban. Az ügy kapcsán közel egy tucat felfegyverzett rendőr szállta meg otthonukat ?bűntettük bizonyítékai? után kutatva. Michael Salman-t 67 rendelet megszegésével vádolják és ezért most családjától elszakítva két hónapra börtönbe kell vonulnia. Emellett a helyettes városi ügyész indítványt nyújtott be, hogy büntetését 2 és fél évre módosítsák, mivel Michael a bírósági felszólítás ellenére továbbra is tart összejöveteleket otthonában. Az eset komoly hatással lehet az ehhez hasonló házi összejövetelekre az Egyesült Államokban.

Egyesek azt gondolhatják, hogy nem érdekli őket ennek az embernek a sorsa, sőt bizonyára olyan is akad, aki kifejezetten örül neki, mert esetleg nem kedveli a keresztényeket. Tegyük fel, hogy valaki az amerikai alkotmány sárba tiprásával kapcsolatban akar összejövetelt tartani otthonában? Esetleg kártyázni jön össze a barátaival vagy megnézni az esti meccset?

Az Egyesült Államok alkotmánya biztosítja az emberek számára a jogot a békés összejövetelekre. Amikor egyetlen ember alkotmányos jogait megtámadják, az minden állampolgár jogait veszélyezteti.

(Idők jelei: A történtekhez hozzátartozik, hogy bizonyos államokban kizárólag a keresztényeket büntették meg a házi Bibliacsoportok megtartásáért. A golfbarátok megegyező számú tábora továbbra is háborítatlanul találkozhatott egyikük otthonában.)

Amerikában az ember nem tulajdonosa saját otthonának. Mindenki csupán korlátozott, szigorúan meghatározott használati joggal rendelkezik, a szabályok ellen fellázadókra pedig keményen lecsapnak.

A hatalom például azért is mindent megtesz, hogy a prepper mozgalom tagjait, (magyarul felkészülők, ami azokat az embereket jelenti, akik valamilyen katasztrófára, legyen az természeti, gazdasági vagy egyéb, felkészülendő, önellátásra és a rendszertől független életre készülnek fel) ?szabályszegésre? hivatkozva visszakényszerítse a rendszerbe, egyes esetekben pedig még saját ingatlanjukról is elűzik őket.

A hatalom életünk minden részét irányítani akarja, aki pedig nem elégszik meg, hogy a kormány által meghatározott szűk korlátok között maradjon, egy kommandóval találja szemben magát. Szó szerint.

Szóval hogyan is kezdődtek Michael Salman gondjai? Nem nehéz kitalálni.

A ?szomszédok? panaszt tettek ?a közlekedés akadályozása? miatt.

Itt léptek be a képbe a helyi illetékesek. Amerika a besúgók, informátorok és kotnyeles állampolgárok országa lett.

Meg kell hagyni Michael Salman is elkövetett hibákat. Házán hatalmas keresztet és feliratot helyezett el, ami nem volt túl bölcs lépés. Talán ha kicsit kevésbé hívja fel magára a figyelmet, másként alakulnak a dolgok. Ettől függetlenül a hatóságok ellene tett intézkedéseire nincs mentség.

Ha már az embereknek arra sincs joga, hogy az otthonukban kisebb baráti összejöveteleket szervezzenek, akkor mi marad?

Amerikában lassan már minden illegális. Ha valaki a szomszédjára akarja uszítani a hatóságokat, nem nehéz ürügyet találnia.

Az elmúlt néhány évtized alatt a házi gyülekezetek száma ugrásszerűen megnőtt, mert egyre több embernek lett elege a hivatalos egyházakból és nagy gyülekezetekből.

Most a házi gyülekezeteket is elkezdték támadni. Vajon szisztematikusan végigmennek valamennyi állam minden egyes fellelhető házi csoportján? Sajnos egyre több esetről hallani. A következő Kaliforniában történt:

A kaliforniai Orange megyében egy keresztény házaspárt pénzbírsággal sújtottak, mert Bibliaórát tartottak otthonukban, amivel a hatóságok szerint megsértették a ?háromnál több ember összegyűlésére vonatkozó szabályokat? otthonukban. A hatóságok közölték a házaspárral, hogy amennyiben az összejövetelek folytatódnak, legközelebb már 500 dolláros büntetésre számíthatnak.

Szerencsére ebben a konkrét esetben a hatóságok végül a rendkívüli közfelháborodás eredményeként végül visszakoztak és békén hagyták a családot.

Ez azonban még csak a kezdet. A hívő keresztényeket egyre inkább a ?főáramtól eltérőnek? tekintik és egyre több irányból támadják.

Keith Mason, a Personhood USA (magzatvédelmi mozgalom) vezetőjének otthonát például brutális támadás érte. A The Daily Beast oldalon megjelent cikk egy hozzászólója közzétette Mason otthonának címét, amelynek eredményeként néhány beteg ember ?látogatást tett nála?, betörték bejárati ajtaját, és szitokszavakkal valamint vörös ruhafogasokkal festették tele a ház falát és a járdát.

A család kénytelen volt elköltözni. A gyűlölet és a düh kezd elhatalmasodni az embereken és egyre több pszichopata rohangál az utcákon.

Mivé lett Amerika és mi vár a világra?

Előző posztKövetkező poszt

1 hozzászólás

  1. http://www.uzenetek.eu/a-vadallat-a-szabadkomuvesseg/
    A tudomány állása szerint egy ember nem lehet megszállott,és meg kell állapítani,hogy ura-e cselekedeteinek,vagy nem.Szerintem pedig az ember szellemi teremtmény,és Isten képzelete,és teremtő ereje nélkül,cselekvés képtelen semmi.
    Aki Isten ellen lázad,az a saját szükségletei ellen támad,hiszen a szükségleteket csak a teremtő hozhatja létre,és elégítheti ki,senki más.
    Különben azok akik egy abortusz aktivistára támadnak kipróbálhatnák mit él át az a lélek akinek ilyen halált kell halnia élete kezdetén.Betenném őket egy üregbe egy szamurájjal,és meneküljenek ha tudnak két méteren.Kapnak egy centi esélyt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend