Egészség, Tudomány és technika

Megszülettek az első GMO babák

Forrás: Daily Mail

Néhány nappal ezelőtt került napvilágra az információ, hogy már megszülettek a világ első genetikailag módosított csecsemői.

Az információ szerint összesen 30 egészséges baba született az Egyesült Államokban folytatott kísérletek eredményeként, amelyek rengeteg vitát váltottak már ki az eljárás etikusságát illetően.

Egyelőre két csecsemő genetikai vizsgálatának eredményei készültek el, amelyek azt mutatják, hogy a babák három “szülő” génjeivel rendelkeznek.

Tizenöt gyerek született az elmúlt három év során a New Jersey-i Reproductive Medicine and Science programjának eredményeként.

A kísérletben résztvevő nők valamennyien nehezen vagy egyáltalán nem voltak képesek gyereket foganni korábban. A kísérleti alanyok petéjébe női donoroktól vett extra géneket ültettek a megtermékenyítés előtt, hogy ezzel segítsék a fogantatást.

Két egyéves kisgyerek genetikai vizsgálata kimutatta, hogy három felnőtt, két nő és egy férfi DNS-ét is örökölték.

Az a tény, hogy a gyerekek örökölték ezeket az extra géneket és azokat képesek voltak beépíteni saját genetikai állományukba, azt jelenti, hogy ezeket a géneket képesek lesznek tovább örökíteni utódaikba.

Az emberi gének megváltoztatása egyet jelent a saját fajunkat meghatározó alapvető jellemzők megváltoztatásával, amit a világ legtöbb tudósa nem tart helyesnek.

A genetikusok attól tartanak, hogy a törekvés eredményeként új emberi fajok alakulhatnak ki, akik több, “jobb” vagy megrendelt tulajdonságokkal rendelkezhetnek, mint például a nagyobb erő vagy magasabb intelligencia.

A Human Reproduction (emberi szaporodás) folyóiratban írva a Jacques Cohen által vezetett kutatócsoport azt mondja, ez az “első alkalom, hogy az emberi génállományt módosították, egészséges utódokat eredményezve.”

Egyes szakértők komoly kritikával illették a kísérleteket. Lord Winston, a nyugat-londoni Hammersmith kórháztól a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy “semmi bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy megérné ezzel módszerrel kísérletezni a meddőség kezelésére” Rendkívüli módon meglep, hogy a kutatásnak ebben a fázisában egyáltalán ilyen beavatkozásokat elvégeztek. Nagy-Britanniában semmi esetre sem lenne megengedhető.”

John Smeaton, a Meg Nem Született Csecsemők Védelmére alakult Szövetség országos igazgatója elmondta, hogy “az ember rendkívüli szimpátiát érez azok iránt a párok iránt, akik meddőségi problémával küzdenek. Ez a projekt azonban még inkább bizonyítja, hogy a lombik bébi programok eredményeként a csecsemőket egyre inkább futószalagon érkező tárgyaknak tekintik.”

“Ez egy rendkívül aggasztó lépés az emberiség számára a rossz irányba.”

Cohen professzor és kollégái azt tapasztalták a meddő nőknél, hogy a petében található mitokondriumok nem működnek megfelelően. A kezelés részeként a donorok petesejtjeiből apró tű segítségével egészséges mitokondriumokat vettek, majd azokat a meddő nők petesejtjébe juttatták.

Mivel a mitokondrium is tartalmaz géneket, a kezelés eredményeként születő csecsemők mindkét nő DNS-ét öröklik és a megváltozott génállományt anyai ágon továbbadják utódaiknak.

A mesterséges megtermékenyítési eljárásokat felügyelő angol Emberi Megtermékenyítés és Embriológiai Hatóság (HFEA) szóvivője elmondta, hogy Nagy-Britanniában nem engedélyeznék a módszert, pont azért, mert az az emberi génállomány módosításával jár.

Jacques Cohen briliáns, de ellentmondásos személyiségnek számít a szakmában, aki arról híres, hogy folyamatosan a mesterséges megtermékenyítési módszerek határait feszegeti.

A professzor tavaly bejelentette, hogy jelenlegi ismeretei és szaktudása birtokában lehetővé vált, hogy gyerekeket klónozzon. A lehetőség felvetése laikusokból és a szakma legtöbb képviselőjéből elszörnyedést vált ki.

“Egyetlen délután elegendő lenne a feladathoz bármelyik tanítványomnak,” mondja a professzor, hozzátéve, hogy “legalább három személy” kereste már meg azzal a kéréssel, hogy klónozzon gyereket számára. A professzor elutasította a kéréseket.

 

Előző posztKövetkező poszt

22 hozzászólás

  1. Az előttem leírt mindenható intelligenciáról.
    Ha egy nálunk intelligensebb ürlakó a földet akarná, miért képzeljük, hogy a mi szintű IQ-val módon, kőbunkóval tenné? Elég, mint egy jó sakkozó, egy korai lépésben elültetni a mi mozgásunk, tetteink irányát, ha elülteti, hogy merre keressük utunk (pl. ne a természet részévé legyünk, hanem mi akarjunk minden, a természet is lenni), egy kicsit megtámogatja, tereli a fejlődés útját, lenullázzuk mi is magunk, kis IQ bajnok szolgálóként poroszkálnak a saját döntésnek hitt úton(mély tudatlan úton) a semmibe, szerepekként, ahol vannak, akik előrébb látnak de az sem ér semmit, mert miniatür részét látják csak a folyamatnak, mely lehet büszkévé teszi őket de semmit sem ér (pl. van aki puskaport őröl, van aki hüvelyt gyárt, van aki fegyvert és van köztük aki tudja golyó készül és a legbölcsebb azt is tudja a golyót a fegyverből ki fogják lőni de azt nem, hogy az ő fejébe, egy más folyamatból érkező).
    De lehet csak az evolúció rostálja ki gőgös szemetét.

  2. Elore is elnezest kulfoldrol irok nem all rendelkezesemre ekezet!
    Csak par dolgott tennek hozza mert nem szeretem ha egyoldalu a beszelgetes!
    Lehet mindennek lehordani a gyogyszercegeket, de a ti ertesuleseitek pont annyira lehetnek legbolkapottak mint barmejik masik osszeeskuves elmelet, en szemelyszerint halas vagyok amiert egy sima megfazas nem jelent eletveszelyt ma mar. Amugy en mindent kicsit maskep latok es ezert vagyok ateista, a hit erejeben hiszek de azt az emberekbol eredeztetem es nem egy felsobbrendu forrastol, a vallasok nagyreszet pedig formailag elfogadhatatlannak tartom…..
    Mellesleg a genmanipulacio csak egy uj lepes a tudomanyban es mint minden ilyen kivaltotta az ilyenkor kotelezo boszorkanyuldozest, szerintem az emberiseg utja a jovobe vezet es a valaszokat ott kell keresnunk nem tobb ezer eves konyvekben….

    1. Xmes:
      “A mitokondrium egy baktérium szerű élőlény, ami szimbiózisban él az eukarióta sejtekkel, és mint ilyen, a gazdasejttől függetlenül szaporodik.”
      – mégha működésében ilyen jelleget mutat is, az, hogy ez egy exidegen baktérium csak egy teória. Ettől függetlenül egyetértek.

      Yeti:
      “mint barmejik…” ly- sincs a billenytűzeten? Bocs 🙂
      Ám míg a nyelvtan botlás lehet, addig a tartalom kevésbé. A vallás egy “ateista” fogalom. Ráadásul az ateizmus (ha úgy érted, ahogy én) sem mentes a formai gyakorlástól. Az ateizmus nevében is öltek embereket, és hoztak nem hívő ember számára is elfogadhatatlan döntéseket.
      Vallási gondolkodástól függetlenül azt gondolom, hogy itt valóban, ahogy írod, új lépésről van szó. Sok vallásos valóban boszorkányüldözésbe kezd. Ám a hivatalos állaspontok mindig árnyalt képet mutatnak. És még valláson kívül állva is azt gondolom, hogy amihez nem értünk abba ne nyúljunk bele. Gondolom te sem bíznád magad egy olyan gyógyszerre, aminek a hatását még nem ismerik.

  3. “Cohen professzor és kollégái azt tapasztalták a meddő nőknél, hogy a petében található mitokondriumok nem működnek megfelelően. A kezelés részeként a donorok petesejtjeiből apró tű segítségével egészséges mitokondriumokat vettek, majd azokat a meddő nők petesejtjébe juttatták.
    Mivel a mitokondrium is tartalmaz géneket, a kezelés eredményeként születő csecsemők mindkét nő DNS-ét öröklik és a megváltozott génállományt anyai ágon továbbadják utódaiknak.”

    Ez a cikk egy az egyben hazugság, mivel gyakorlatilag nincs szó génmódosításról benne. Piszokul felfújták az ügyet, a szándékos elferdítésről ne is beszéljünk.
    A cikk szerint semmi mást nem tettek, mint a hibás, nem működő sejtszervecskéket (mitokondrium) kicserélték jóra.
    Az, ha hibás mitokondriumot kicserélnek jóra, nem génmódosítás, mivel az emberi örökítőanyaghoz hozzá sem nyúlnak, de még a mitokondrium örökítőanyagához sem.
    A mitokondriumnak saját örökítő anyaga van, ami teljesen független az ember örökítőanyagától. A mitokondrium egy baktérium szerű élőlény, ami szimbiózisban él az eukarióta sejtekkel, és mint ilyen, a gazdasejttől függetlenül szaporodik.
    Épp ezért nem génmódosítás a mitokondrium kicserélése.

    Ennyi erőből a bélflóra feljavítását, vagy pótlását is lehetne génmódosításnak nevezni….

    1. “Két egyéves kisgyerek genetikai vizsgálata kimutatta, hogy három felnőtt, két nő és egy férfi DNS-ét is örökölték.”

      -eyeroll-

    2. Lehet, hogy nem precíz, de ha úgy van, ahogy mondod, akkor annyiban mégis átléptek egy határt, hogy olyan változtatást végeztek, amely öröklődik. Ez mindenképp a génmódosítás felé vezető lépés, és az etikai kérdést tekintve majdnem mindegy, hogy tudományosan precízen fogalmaz-e az újságcikk. Az a kérdés, szabad-e, okos-e, erkölcsös-e öröklődő változtatásokat végezni, ill. ilyen áron orvosolni a meddőséget.

  4. ha felnőnek, akkor jön csak az igazi szájbarúgás! minap láttam az új találmányt, amivel bőrön át lehet bevinni egy krém felkenésével nanorészecskéket, amik DNS-t módosítanak.. szuri se fog kelleni.

  5. Félelmetes dolgok vannak részint tervben, részint a megvalósulás útján! A bölcs Isten megengedi, hogy ezeket lássuk, hírét vegyük ezeknek a szörnyűségeknek, hogy azt is észre vehessük, az emberiség teljesen kifordult magából; érett a pusztulásra!
    A Föld történelmének ideje valóban nem soká lejár! Még hangzik a megtérésre való felhívás, de nem sokáig! Ezért akinek van szeme, lásson; akinek van füle, halljon! Isten az embert örök életre teremtette, ezért rugódozik egész lényünk a halál ellen. Nagy tudású lett az ember, de Isten fölé nem emelkedhet! Vissza a Bibliához! Bárki, aki nyitott szívvel közeledik hozzá, Isten lelke által megérthet belőle annyit, amennyi elég az Ő üdvösségéhez!

    1. Jajj, hagyjátok már ezt a süket dumát… Majd meglátjátok, hogy az úgymond “Istenetek” majd le se szar titeket, amikor halálosan betegek lesztek. Majd a tudomány fog titeket megmenteni, nem ez a mese, amiben ti vakon hisztek.

      1. A hit minden, csak éppen nem vak. ?A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.? (Zsidók 11:1)
        A szelet sem látod, mégis tudod, hogy van, mert látod a hatását a leveleken, vagy érzed bőrödön.

        Csak a saját környezetemben számtalan példát láttam Isten gondoskodásáról és gyógyító erejéről, ezt a gyógyszeriparról, amit csak a profit hajt, és legfőbb érdeke, hogy minél több beteg legyen a világban, nem tudnám elmondani. Nem kell a halálomig várni, hogy tudjam, nincs igazad.

        A haláltól pedig, jöjjön az ma vagy ötven év múlva, egy hívő nem fél, hiszen a halál nem egyéb, mint kapu ebből a világból, egy másikba, amikor a ?halandó halhatatlanságba öltözik? Teljes a diadal a halál fölött. Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?? (I. Kor. 15:54-55)

        ?Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (János 11:25-26)

      2. Kedves valaki!

        …”amikor halálosan betegek lesztek. Majd a tudomány fog titeket megmenteni…”

        És ha megmentett a tudomány a halálos betegségedből, akkor Te nem fogsz többé meghalni? Vagy mindig meg ment a halálos betegségedből?

        És ha egyszer csak nem fog tudni megmenteni, akkor mit csinálsz?

        Mi se voltunk mindig hívők, tudjuk, hogy mit gondol az ember az életről és a halálról ateistaként.
        De miután Isten kijelentése által megismertük az Igazságot, aki a Jézus Krisztus, és megtértünk ( amire mindenkinek lehetősége van, hiszen Isten maga készítette el a hozzávezető Utat, aki megint csak a Jézus Krisztus!), tudjuk, hogy az a pár év, amit itt töltünk a földön, nem minden ami az embernek adatott!

        Azt is tudjuk, hogy viszont ez a pár év határozza meg, hogy a halál után, hol töltjük az örökkévalóságot!
        Mert azt tudnod kell, hogy van ítélet! Van pokol, és van Menny! ( Függetlenül attól, hogy ez mennyire röhejesen hangzik ateista füllel! Amíg nem ismertük az igazságot nekünk is úgy hangzott! )

        És nem biztos, hogy a halálos betegség a hitetlen ember legnagyobb problémája !( Ráadásul, honnan tudod, hogy élsz addig, amíg kapsz valami “halálos betegséget”!)

  6. Istent játszanak Jézus testvérei. Nagy balhé lesz. Valszeg ezek lesznek a következő lépések:
    – szupes katonák
    – szuper dolgozók
    Majd a világot irányító/formáló világcégek szépet kaszálnak.

      1. bekas hazafi: Cohen prof. nem Jézus testvére, hanem Ábrahám leszármazottja? Miért? Jézus nem Ábrahámtól származik?
        Te nem vagy a testvérem, csak a szüleim gyermeke.

  7. Sajnos a “védőoltásoknak” nevezett méreginjekciók is képesek módosítani az oltott személyek génállományát. Ezért (is) harcolunk az oltási kötelezettség eltörléséért – emberiségellenes bűncselekménynek tartjuk, melyben súlyosbító körülmény a hatóságok félrevezető megnyilvánulásai, s a hamis adatokra alapozott törvényi előírás.

    1. Az ügy morálisan és logikailag elég egyszerű:
      Kié a tested?
      Ha a tied akkor nyilván te döntöd el mit teszel bele és mit nem.
      Ha nem a tied…nos akkor zsarnokságban élsz és Isten-adta kötelességed leleplezni a gonosz zsarnokot.

  8. Ez a néhány sor jutott erről a cikkről eszembe: Jelenések könyve: 20:13/14/15

    “És a tenger kiadá a halottakat, a kik ? benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ? nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ? cselekedeteik szerint.”
    “A pokol pedig és a halál vettetének a t?znek tavába. Ez a második halál, a t?znek tava.”
    “És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.”
    Jel 20:15

Hozzászólás a(z) Oltáskritikus Életvédők Szövetsége bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend