Készpénznélküli társadalom

Tenyérolvasó a gyerekeknek

Amennyiben a hatóságok akarata érvényesül, ismét egy új terület csatlakozik a biometrikus azonosítást bevezető amerikai körzetekhez. Szokás szerint ismét a gyerekeket célozták meg az orwelli technológiával, így hamarosan az ujj, tenyér és íriszleolvasók az élet természetes részét képezik majd számukra és eszükbe sem jut megkérdőjelezni létjogosultságukat. A szülőknek pedig, mint általában, a biztonságot és az anyagi előnyöket hangsúlyozzák.

A News-Press a következőket írja:

A floridai Lee megye tanulói hamarosan a tenyerükkel fizetnek az iskolai menzán elfogyasztott ételért.

A körzet élelmiszerügyi hatósága néhány napja közölte az iskolakerület vezetőségével, hogy egy önkéntes (mint minden a beetető szakaszban) tenyérleolvasó rendszert szeretnének telepíteni az iskolai menzákon. Sonny Stelmacki, körzeti helyettes élelmiszerügyi igazgató elmondta, hogy a rendszer segítségével a menzai sorbaállás idejét felére csökkenthetnék és megkönnyítenék a gyerekek azonosítását, akik gyakran elfelejtik nyolcjegyű ebédkódjukat illetve időnként elveszítik menzaazonosítójukat.

Amennyiben az iskolakerület igazgatótanácsa jóváhagyja a javaslatot, a tenyérleolvasó rendszerhez szükséges hardver eszközök 192.000 dollárba kerülnének az intézményeknek. A szülők egy része és az igazgatótanács legalább egy tagja attól tartanak, hogy a rendszer sértené a diákok adatvédelmi jogait és sebezhetővé tenné személyes adataikat.

?A rendszer nem fényképezi vagy másolja le a diákok tenyerét, így a személyazonosság lopás veszélye nem áll fenn,? mondja Stelmacki. ?A rendszer a tenyér bőre alatt futó erek egyedi mintázata alapján végzi az azonosítást. Ahogy valaki elhúzza tenyerét az infravörös leolvasó előtt, a program a látott mintázatot egy titkosított numerikus kóddá alakítja.?

Az iskolakerület igazgatótanácsának korábbi gyűlése során Jeanne Dozier, az igazgatótanács egyik tagja, kifejtette aggályait a diákok tenyerének leolvasásával kapcsolatban és felhívta a figyelmet, hogy a veszély mindig fennáll, hogy az adatok nyilvánosságra kerüljenek.

?Nem tudom ki, hogy van vele, de az én gyomrom összehúzódik ennek az újításnak a gondolatára. A diákok személyes adatairól van szó,? mondta Dozier. ?A hatékonyság jó dolog, de nem ilyen áron. Nagyszülőként számomra ez az egész igen aggasztó.?

Mary Fischer, az iskolakerület igazgatótanácsának elnöke úgy gondolja, hogy ?a gyerekek nem tudják elveszíteni a tenyerüket, de az azonosító kártyájukat annál inkább.?

Sonny Stelmacki elmondta, hogy a program nem lenne kötelező, aki úgy gondolja továbbra is használhatná a hagyományos billentyűzetet, hogy beüsse azonosítóját, azonban hangsúlyozta, hogy az új rendszer segítene az iskolakerületnek, hogy eleget tegyen a hatósági előírásoknak, hogy a gyerekek a nekik járó (ingyenes, kedvezményes vagy teljes árú) ebédet kapják, azonkívül több időt biztosítana evésre az igen rövid ebédszünetben.

Amy Turner, akinek fia most nyolcadikos, úgy gondolja, hogy az új rendszer jó dolog. ?Szerintem semmi baj nincs ezzel. Ha az ember állami támogatást élvez a menzán, legyen hálás. Biztos, hogy az iskolakerület vigyázni fog, hogy a rendszer biztonságos legyen,? mondja. ?Egyébként is, ha a Disney World-ben ezt a rendszert használják, miért ne tehetné az iskola is.?

Előző posztKövetkező poszt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend