Gazdasági válság

A görögök mentik a pénzüket

Forrás: Financial Post

Az egyre romló politikai helyzet és gazdasági válság valamint az eurózóna elhagyásának esélye miatt okkal aggódó görögök tömegesen veszik ki megtakarításaikat a bankból a napokban, mondták el banki források szerdán.

George Papandreou népszavazási kezdeményezése óta összesen 5 milliárd eurót vettek ki számlájukról a görögök, ami az összes bankbetét csaknem 3%-a, nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő bankár.

?Múlt hét csütörtökön és pénteken olyan sok ember vett ki pénzt, hogy a pénzszállítók nem győzték kapacitással az automaták és a bankok kézpénzzel történő feltöltését,? nyilatkozta egy szintén anonimitást kérő bankár.

A görög központi bank elnöke, tőle nem megszokott módon nyilvánosan kérte, hogy az új kormány vegye át a helyzet feletti irányítást és vessen véget a bizonytalanságnak, kihangsúlyozva, hogy az ország eurózóna tagsága forog veszélyben. ?A politikai bizonytalanság árt a gazdaságnak és a bankrendszernek,? nyilatkozta George Provopoulos a Reuters-nek. ?Erős, az ország eutozónabeli jövőjéért keményen dolgozó kormányra van szükség.?

Az európai vezetők arra szólították fel Athént, bizonyítsa be, hogy össze tudja szedni magát és képes megvédeni a mentőcsomagban biztosított forrásokat mielőtt a kormány pénze elfogy decemberben.

A végeláthatatlan politikai csatározások és egyre növekvő káosz eredményeként a görögök egyre nagyobb számban vonulnak a bankokhoz. Sokan attól tartanak, hogy az események hatására a görög bankrendszer összeomolhat, komoly értékvesztést okozva a megtakarítások értékében, főleg amennyiben Görögország az eurózóna elhagyására és egy gyengébb valutára való áttérésre kényszerül.

?Már ott tartunk, hogy egyesek 6-700 ezer eurós összegeket vesznek fel kézpénzben és viszik haza. Hihetetlen!? ? nyilatkozta az egyik bankár. ?Ez óriási terhet jelent a bankrendszer számára.?

Előző posztKövetkező poszt

1 hozzászólás

  1. Ezt kellene csinálni minden zsidók által megnyomorított országban. Akkor talán észbe kapnának a bankárok és határt szabnának a szemétkedéseiknek…esetleg el is tűnhetnének az országból a bankjaikkal együtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend