Forrás: The Telegraph
A világ minden idők eddigi legnagyobb pénzügyi válságával néz szembe, nyilatkozta a Bank of England elnöke tegnap
Sir Mervyn King, az angol jegybank szerepét betöltő Bank of England elnöke azt követően nyilatkozott, hogy a bank monetáris tanácsa úgy döntött 75 milliárd font újonnan előállított pénzt pumpál a gazdaságba, hogy végső kétségbeesésében megpróbálja megakadályozni az újabb hitelválságot és a brit recessziót.
A közgazdászok szerint a bank döntése a mennyiségi enyhítés vagy eszközfelvásárlási program folytatásáról, azt mutatja, hogy a pénzintézet egyre jobban aggódik a gazdaság helyzete miatt és több hasonló döntés meghozatalát vetíti előre a jövőben.
Sir Mervyn elmondta, hogy a bankot egy globális pénzügyi katasztrófa előjelei kényszerítették az intézkedés meghozatalára.
?Ez a legsúlyosabb pénzügyi válság, amit valaha láttunk, legalábbis 1930 óta nem volt ehhez fogható, de lehet, hogy annál is súlyosabb. Nagyon szokatlan körülményekkel kell megbirkóznunk, de fontos, hogy megőrizzük a nyugalmunkat és helyes döntéseket hozzunk.?
A döntés bejelentésekor a bank elmondta, hogy az eurózóna adósságválsága komoly terhet jelent a bank pénzforrásai és a pénzpiacok számára.
A monetáris tanács (MPC ? Monetary Policy Committee) azt is elmondta, hogy az infláció miatt a háztartások valós bevételeire nehezedő nyomás valamint a kormány kiadáscsökkentő intézkedései egyre negatívabb hatással lesznek a hazai fogyasztásra.
A kilátások romlása azt mutatja, hogy a mennyiségi enyhítés elindítása helyes döntés volt, nyilatkozta a bank. A pénzügyi szakértők szerint a bank döntése a ?Titanic? katasztrófájához hasonló léptékű csapás a nyugdíjasok, a nyugdíj előtt állók és a megtakarítással rendelkezők számára. Sir Mervyn szerint ez csekély áldozatnak számít, ha cserébe sikerül megmenteni a gazdaságot a válságtól.
A mennyiségi enyhítés azt jelenti, hogy a bank pénzt állít elő elektronikus úton [virtuálisan], amiből eszközöket, például államkötvényeket vásárol. Elméletben a bankok az így befolyt készpénzt vállalkozói és személyi hitelek folyósítására használják.
Az államkötvények iránti kereslet növelésével, a mennyiségi enyhítés, a kamatokból származó bevételek csökkenését idézi elő, azaz a kötvénytulajdonosok kevesebb hozamra számíthatnak. Az intézkedés kritikusai szerint ez növeli az inflációt és gyengíti a font árfolyamát.
Az angol Nyugdíjalapok Országos Szövetsége tegnap a tárgyalások azonnali megkezdését sürgette a szövetség és a miniszterek között, hogy megvitassák az intézkedés negatív hatásait a kötvényhozamokra és a nyugdíjalapokra. Joanne Segars, a szövetség ügyvezetője elmondta, hogy a mennyiségi enyhítés miatt a munkaadóknak többet kell fizetni nyugdíjjárulék gyanánt és a deficit növekedésével tovább nehezíti a járulékok kifizetését. ?Ez további terheket ró a munkaadókra olyan időkben, amikor a gazdasági problémák miatt már eleve nehéz helyzetben vannak,? mondta.
Ros Altman, a Saga magazintól azt mondta, hogy az újabb mennyiségi enyhítés egy igazi ?Titanic szerencsétlenség?, ami még mélyebb szegénységbe taszítja a nyugdíjasokat. Amellett, hogy inflációnövelő hatással van a gazdaságra, a kötvényhozamok csökkenése miatt az életjáradékok drágulnak, ami ?lényegesen kevesebb nyugdíjat jelent az újonnan nyugdíjba menőknek?.
Bár nekem lenne ilyen gondom angol fontban kifejezve!
USA tüntetésekről: A tüntetés szervezői szerint megbocsáthatatlan, hogy 2008-ban, a válság elején adófizetői pénzekből segítették ki a korábban felelőtlenül viselkedő pénzügyi szektort, miközben a szegények még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lettek, a bankvezérek pedig irdatlan összegeket vágtak zsebre.