Add tovább

Gazdasági válság
augusztus 24, 2011 Feltöltötte:Thea 363

Van Rompuy az új „gazdasági kormány” elnöke is lehet

Forrás: Euobserver.com

Az egységes valutát használó 17 európai állam vezetőinek évente kétszer tartott ülései az új gazdasági kormány sarokkövévé válhatnak, nyilatkozta Angela Merkel és Nicolas Sarkozy.

Herman Van Rompuynak, az Európai Tanács vezetőjének, az augusztus 16-án Párizsban tartott tanácskozás után írt ötoldalas levelükben azt írták, a csúcstalálkozókra „évente kétszer kerül majd sor, illetve szükség esetén rendkívüli összejöveteleket is tartanának.”

A rendszeres összejövetelek egyik célja az euró stabilitási egyezmény betartatása, valamint az „egyes tagországoknál esetleg felmerülő nehézségek és a válság megelőzéséhez szükséges döntések megvitatása.”

A csúcstalálkozók hivatalossá válása, amit mellesleg Berlin eleinte ellenzett, újraélesztheti a korábbi vitát az euró zóna tagállamok és az azon kívül álló nemzetek közötti szakadék elmélyülésével kapcsolatban.

Az Európai Bizottság és a tagállamok közötti törékeny egyensúly miatt is felmerülhetnek kérdések a gazdasági kormányzás felügyelete kapcsán, ami eddig Brüsszel előjoga volt.

Még több hatalom Van Rompuynak?

Van Rompuy-t, Belgium korábbi miniszterelnökét, aki jelenleg a 27 tagállam vezetőinek rendszeres gyűléseit felügyeli, jelölték az Unió gazdasági kormányának első megválasztott „elnöki” posztjára is két és fél éves mandátummal.

„Ily módon szeretnénk kifejezni kívánságunkat, hogy elfogadja ezt a pozíciót,” írta a francia és a német kormányfő.

A levél, amely sok kritikát kapott azért, hogy hosszú távú javaslatokkal foglalkozik az euró zóna adósságválságának kezelése helyett, kiemeli, hogy „az euró gazdasági sikerünk alapja és kontinensünk politikai egyesülésének szimbóluma.”

A levél továbbá felszólítja az euró zóna országokat, hogy „szeptember hónap végéig ratifikálják” a szabályokat, melyek felhatalmaznák az euró övezet mentőalapját kötvények vásárolására.

A német politikusok által jócskán kritizált forgatókönyvet a nemrégiben 22 milliárd euró értékben olasz és spanyol állampapírt vásárló Európai Központi Bank szeretné leginkább keresztülvinni.

Berlin és Párizs azt szeretné, ha a jövőben azoknál az országoknál melyek nem képesek többlet deficitjüket korrigálni, függesszék fel az EU strukturális és kohéziós alapjából történő kifizetéseket.

Vegyes reakciók

Bár Németország és Franciaország egységesen „történelmi küldetésének” tekinti az euró védelmét, a vésztalálkozó utáni reakciók vegyesek.

Sokan hiányolják, hogy a vezetők nem kötelezték el magukat az euró kötvény létrehozására, ami egységesítené az euró zóna országok adósságát és ezzel olcsóbb hitelhez juttatná a gyenge lábakon álló országokat, ugyanakkor a német vezetőség attól tart a lépés megemelné a saját adósságukkal járó kiadásokat.

Guy Verhofstadt, a liberálisok vezetője szerint az eredmény „túl kevés és túl későn jött,” majd hozzátette, hogy „ez egy kvantum lépés egy szövetségi unió felé, ami elengedhetetlen, ha az eurót meg akarjuk menteni.”

A belga Le Soir cikke szerint függetlenül attól, hogy mekkora „hatalommal” rendelkezik Van Rompuy, a vezető tagállamok döntésképtelenségének foglya marad.

Ezeket olvastad már?

Kövess minket

Az Idők Jelei szívesen fogadja a tiszteletteljes, értelmes hozzászólásokat, amelyek hasznos információkat, bibliai összefüggéseket tartalmaznak az adott poszttal kapcsolatban, hiszen az oldal egyik legfontosabb célja az idők jeleinek figyelése, amire csak együtt lehetünk képesek hatékonyan. A lekezelő, ellenséges vagy személyeskedő hozzászólásokat törölni fogjuk.
A posztok alatti kommentek célja nem személyes naplók megjelentetése, bármilyen jellegű propaganda terjesztése vagy teológiai és egyéb viták lefolytatása. Az ilyen összetett témákhoz és hosszabb párbeszédekhez a fórum vagy kluboldal használata ajánlott.
A csupa nagybetűvel írt (online kiabálás) hozzászólásokat töröljük.
Az itt megjelenő hozzászólások nem feltétlenül tükrözik az oldal készítőinek nézeteit.
Add Comment Register

Hozzászólás (Néhány perc késleltetéssel jelenik meg az oldalon)

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>