Nagytestvér, Tudomány és technika

Röntgenszemüveg hetedik érzékkel

Forrás: Dailymail.co.uk

A szemüvegbe épített kamera figyeli a másik arckifejezéseit

Az új röntgenszemüvegbe kamerát építettek, ami megfigyeli a másik személy arckifejezéseit és beazonosítja, hogy a 24 alapvető érzelem melyikét éli át.

Egy első randevú sok ember számára stresszel jár. Az új röntgenszemüveg segítségükre lehet, hiszen elárulja, mit érez a másik személy, mikor van itt az ideje a hallgatásnak és mikor a beszédnek.

A kamera egy fülhallgatón keresztül közli viselőjével a leolvasott információt illetve a megfelelő színű lámpa felvillanásával is segíti a tájékozódást az érzelmek világában. A közlekedési lámpákhoz hasonló rendszerben a piros negatív érzelmet jelent, a sárga közepes érdeklődést, a zöld pedig azt jelzi, hogy a partner boldog illetve jól érzi magát.

A jelenleg is fejlesztés alatt álló szemüveget az MIT (Massachusett-i Műszaki Egyetem) média laboratóriuma készítette el. A fejlesztők szerint a szemüveg mintegy hetedik érzékkel ruházza fel viselőjét.

Eredetileg a szemüveget autista és hasonló, szociális kapcsolatokat nehezen teremtő emberek számára fejlesztették ki, de a csapat mára sokkal szélesebb körű felhasználást szán az új eszköznek.

A prototípus keretében egy rizsszem nagyságú kamera található, ami a testre helyezett apró számítógépbe továbbítja felvételeket. A kamera azt figyeli mennyi ideig és milyen gyakran jelenik meg az arcon a 24 ?főbb ismertetőjel?, majd az MIT csapata által kifejlesztett szoftver elemzi a beérkező információkat.

A program összehasonlítja a kapott információt a számítógépen rögzített arckifejezés-tárral, majd a fülhallgatón keresztül illetve a lámpajelek segítségével közli az eredményt a felhasználóval.

Mint mondottuk a szemüveg még fejlesztés alatt áll, jelenleg még csak az esetek 64%-ban pontos a számítás, de az eredmények minden egyes újabb kísérlettel egyre pontosabbak.

Rosalind Picad, az MIT villamos mérnöke a New Scientist folyóiratnak nyilatkozva elmondta, hogy reményei szerint hamarosan lehetőség nyílik olyan ?reality-szemüveg? kifejlesztésére, ami az információkat magára az üvegre vetíti, így viselője folyamatosan nyomon követheti, mit érez a másik.

Ez az új kilátás és a benne rejlő ?hetedik érzék? sok emberben aggályokat is ébreszt.

Elizabeth Armstrong Moore a CNET technológiai blognak nyilatkozva elmondta, ?egy ilyen hetedik érzék birtoklása sok kérdést vet fel, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy valóban tudni akarjuk-e a meztelen igazságot.?

Előző posztKövetkező poszt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend