Gazdasági válság

A görög tragédia több európai országot magával ránthat

Írta: Bob Chapman, forrás: The International Forecaster

Görögország és Európa még mindig válságos helyzetben van, a megoldást még nem sikerült megtalálni. Görögország számára előbb vagy utóbb elkerülhetetlenné válik a csőd. A bankoknak és az euró zóna országainak nem lett volna szabad hagyni, hogy a helyzet idáig fajuljon. Nem lehet egyetlen kamatlábat alkalmazni minden gazdaságra, mivel minden egyes ország a fejlődés más-más fázisánál tart. Az Európai Unió és az euró zóna létrehozása ellentétben áll az antropológiai és kultúriális történelem több ezer éves alapelveivel. Ezt figyelembe véve az EU vezetői nem lesznek képesek megmenteni Görögországot, sem a másik öt bajba jutott európai országot, és ezzel egyidőben még az eurót és az Európai Uniót is. Ez egy lehetetlen feladat, ha másért nem a költségek nagysága miatt. Az ambíciózus mentési kísérlethez nem kevesebb, mint 4-6 ezer milliárd dollárra lenne szükség. Előbb vagy utóbb mind a hat országnak ki kell lépnie az euró zónából, 11-re redukálva a jelenlegi 17 tagállamot, további bajokat vonva magukra a jövőben az egyelőre még kitartó, de gazdaságilag gyengébb országok miatt. Ebből következőleg az Euró hamarosan már a múltté. Mindenesetre nem valószínű, hogy a központi európai fizetőeszköz váljon a világvalutává, illetve az EU a világkormány sarokkövévé.

Rövidtávú megoldás hiányában Görögország csődje és az euró zónából történő kilépése elkerülhetetlen ahhoz, hogy rendbe tegyék házuk táját. Amennyiben mégis előállnak egy rövidtávú megoldással, az maximum egy évvel lenne képes késleltetni az elkerülhetetlent: a csődöt, és a fent leírt forgatókönyvet.

A probléma nem Görögország. A probléma Görögország, Írország, Portugália, Spanyolország, Olaszország és Belgium. Valamennyien a görögországihoz hasonló helyzetben vannak. Ha egyszer Görögország dől, a másik öt ország is követni fogja. Nem lesz más választásuk, mint kilépni az euró zónából, fizetésképtelen bankok és országok sorát hagyva maguk után, ami Angliára, az Egyesült Államokra és az egész világra negatív hatással lenne. A hat ország gondjai együtt olyan súlyosak, hogy könnyen az egész világgazdaság összeomlásához vezethetnek.

A sorban valószínűleg az amúgy is forrongó Spanyolország a következő. Spanyolországot követi Olaszország és Belgium. A Spanyolországból érkező hírek aggasztóak. A rendőri brutalitás egyre erősödik, most már nőket és gyerekeket is megtámadnak minden ok vagy provokáció nélkül. A munkanélküliségi ráta a spanyol fiatalok körében 43%. A helyzet robbanásra kész, javulásra pedig nem sok remény van.

A problémák Kínát sem kerülik el, a világkereskedelem lassulása az ázsiai óriásra is hatással van, a munkanélküliség pedig náluk is emelkedik. A gondok egész Ázsiára kihatnak, beleértve Ausztráliát és Új-Zélandot is. Ezt a válságot a világ minden egyes országa meg fogja érezni, bár nem egyforma mértékben.

Rövid és középtávon úgy gondoljuk, hogy ezek a problémák a dollár ideiglenes erősödéséhez vezetnek. Azt mondhatjuk, hogy jelenleg a dollár a rossz valuták legjobbika. Bár a nemesfémek árfolyama már most is hihetetlenül magas, azt gondoljuk, hogy az arany és az ezüst újabb rekordokat fog megdönteni, mivel egyre több befektető ébred rá, hogy az arany az egyetlen igazi valuta.

A pénzügyi szektorban tevékenykedő cégekre nehéz idők várnak, sokan közülük nem fogják átvészelni a válságot. A következő felvonáshoz képest az elmúlt három év gyerekjátéknak fog tűnni.

Előző posztKövetkező poszt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend