Háborúk

Oroszország elindította a Szovjetunió bukását követő legnagyobb újrafegyverkezési programját

Vlagyimir Putyin tréfálkozva jegyezte meg, hogy még belegondolni is nehéz mekkora összeget készülnek elkölteni fegyverekre.

Forrás: telegraph.co.uk

A Kreml a Szovjetunió bukását követő időszak legnagyobb újrafegyverkezési programját jelentette be, melynek keretén belül 600 új katonai repülőt, 100 hadihajót és 1000 katonai helikoptert vásárolnak 2020-ig.

Az ambiciózus program 19 ezer milliárd rubeljébe (129 ezer milliárd forint) kerül majd az orosz kormánynak, amikor más országok egymás után csökkentik katonai kiadásaikat, hogy költségvetési hiányukat valahogy pótolni tudják.

Az olaj árának emelkedésével Oroszország, a világ legnagyobb olaj exportőre, biztosra veszi, hogy telik a szovjet korszakból rámaradt, szedett-vedett hadsereg felújítására, azon kívül az orosz vezetés úgy gondolja, hogy világhatalmi státuszának megerősítéséhez erre feltétlenül szükség van.

Vladimor Popovkin, Oroszország helyettes védelmi minisztere szerint az újrafegyverkezési program lehengerlő lesz.
?Fő célunk a fegyveres erők modernizálása,? nyilatkozta ?amire 19 milliárd rubelt (129 ezer milliárd forintot) szánunk. Nem kérünk a külföldi fegyverekből és harcászati felszerelésekből.?

Vlagyimir Putyin tréfálkozva jegyezte meg, hogy még belegondolni is nehéz mekkora összeget készülnek elkölteni fegyverekre. Alexej Kudrin, pénzügyminiszter pedig elmondta, hogy a jövőben Oroszország, a mostani 0,5% helyett, a GDP 1,5%-át költi majd védelmi célokra.

Vladimir Popovkin azzal dicsekedett, hogy a vásárlási roham keretében beszerzendő 35 új korvett, 15 fregatt és 20 tengeralattjáró, amelyből 8 atommeghajtású lesz, gyökeresen alakítja majd át az orosz tengerészetet. Becslései szerint 2020-ig összesen 100 hadihajóval lesz gazdagabb, az Egyesült Államok tengerésztétől jelenleg igen lemaradt orosz tengerészet.

Bár kijelentette, hogy Oroszországot nem érdeklik a külföldi fegyverek, a hadihajók közül kettő francia gyártmányú Mistral helikopter-anyahajó lesz. További két Mistral anyahajó saját hajóépítő üzemeikben készül majd.
Oroszország egyes szomszédai, köztük néhány balti állam és Grúzia, nem nézik jó szemmel a francia hajók beszerzését, mert a 16 helikopter és több tucat tank szállítására képes anyahajók segítségével Oroszország pillanatok alatt óriási haderők mozgósítására képes.

A 2008-as Grúzia elleni háborúban vegyes teljesítményt felmutató orosz légierő is 600 új repülővel és 1000 helikopterrel gazdagodik.

A repülők között modern Sukhoi 34 és 35-os vadászgépek is lesznek, míg a helikoptermodellek között az Mi-8-as harci helikopterek és Mi-26-os nagy szállító helikopterek egyaránt megtalálhatók lesznek. A félelmetes TU-160-as vadászrepülők is megújulnak a program során.
Az óriási beruházás nagy részét azonban stratégiai rakétákra költik, melyek között lesznek S-400-as és S-500-as védelmi rakéták valamint egyszerre 10 nukleáris töltetet is szállítani képes interkontinentális ballisztikus rakéták is lesznek.

A Kreml büszke katonai fejlesztéseire, amit az ország identitásának szerves részeként kezel. Vladimir Putyin nevéhez fűződik a szovjet korszakból ismert Vörös téri katonai szemle felélesztése is.

Előző posztKövetkező poszt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend