Gazdasági válság, Lázongó világ, Nagytestvér

Algériában lekapcsolták az Internetet és a Facebookot a tüntetések miatt

Forrás: telegraph.co.uk

Az algériai kormány lekapcsolta az Internetszolgáltatókat és minden Facebook oldalt törölt az egész országban szombaton, míg az utcákon több ezer tüntetőt tartóztattak le az egyre durvuló zavargások során

Gumilövedéket és könnygázt is használt az Algírban összegyűlt tüntető tömeg ellen bevetett 30 ezer rendőr.

Jelentések érkeztek arról is, hogy a kormány által lefizetett bujtogatók újságírókra támadtak, hogy a zavargásokról szóló jelentések ne kerülhessenek nyilvánosságra.

A zavargások legmegdöbbentőbb fejleménye mégis az Internet lekapcsolása volt.

Most már tudható, hogy az egyiptomi és tunéziai forradalmak kirobbanása nagyrészt az Internetes toborzásoknak volt köszönhető.

?A kormány nem akarja, hogy az Internet segítségével fogjunk össze,? nyilatkozta Rachid Salem, a Demokratikus Változás Koordinációs Szövetség munkatársa Algériában.

?A biztonsági erők teljes fegyverzetben várnak az utcán és azért is mindent megtesznek, hogy az Internetes felkelést csírájában fojtsák el. Az újságírókat, és tulajdonképpen mindenkit, akit filmezni látnak, elviszi a rendőrség.? Hosni Mubarak, Egyiptom lemondásra kényszerített elnöke is megkísérelte az Internet lekapcsolását a pénteki lemondását megelőző 18 nap során.

?Az algériaiak azt akarják, hogy a világ meghallja őket. Demokratikus változást akarnak,? mondta Mostafa Boshashi, az algériai Emberjogi Liga vezetője.

?Jelenleg a kormány nem engedi, hogy az emberek a tüntetések helyszínére utazzanak. Több város, például Algír bevezető útjait lezárták, hogy a buszokkal érkező tüntetők ne tudjanak eljutni a fővárosba.?

Az algériai belügyminisztérium jelentése szerint a korábbi, januári tüntetések során legalább 5 ember veszítette életét és 1000 főt tartóztatott le a rendőrség.

Szombaton kora estére csak Algírban 500 embert tartóztattak le, míg Annabában, Konstantinban és Oránban több százra tehető a letartóztatottak száma.

?A rendőrségi cellák dugig vannak,? mondta Sofiane Hamidouche, annababi tüntető. ?A város több pontján folynak a harcok és estére a helyzet valószínűleg még rosszabb lesz.?

Algéria rendelkezik a világ nyolcadik legnagyobb természetes gáztartalékával és olaj is bővel található az országban. Ennek ellenére a rendkívül fiatal lakosság magas százaléka van munka vagy hajlék nélkül és nagyon nagy a szegénység, a politikai korrupció pedig mindent átsző.

Előző posztKövetkező poszt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend