Bibliatanulmányok

70 hét Dániel könyvéből

DanielJoseph Candel

A Bibliában, Dániel könyvének kilencedik fejezetében, jó néhány különleges próféciát találunk, hisz ezek Jézus Krisztus mind első, mind második eljöveteléről írnak.

A fejezet azzal kezdődik, hogy Dániel buzgón imádkozik népéért, az izraelitákért, akik akkoriban (i.e. kb. 538-ban) a Perzsa Birodalomból áttelepített rabokból álltak. Gábriel arkangyal megjelenik, és azt mondja Dánielnek, hogy azért jött el hozzá, hogy ?megértésre tanítsa” őt. Aztán Gábriel azt mondja Dánielnek, hogy ?értse meg a kijelentést, és értse meg a látványt.”

Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra. Akkor véget ér a hitszegés, és megszűnik a vétek, engesztelést nyer a bűn, és eljön hozzánk az örökké tartó igazság. Beteljesül a prófétai látomás, és felkenik a szentek szentjét (Jézust) (Dániel könyve 9,24).

Több Bibliai kéziratban is a shabuwa szó szerepel az eredeti szövegben a ?hét” szó megfelelőjeként. A Strong görög-héber szótárban a következő meghatározást találjuk rá: ?szó szerint hétszeres; annyi, mint egy hét (kifejezetten évekre vonatkozóan).” Tehát ez a 70 hét tulajdonképpen hetvenszer 7 év. Némely modern Bibliafordítás ezt a ?70 hetet” kifejezetten így, egyszerűbb formában írja: 490 év. Ha elolvassuk a prófécia többi részét, és utánanézünk, hogyan teljesült be, világossá válik, hogy ebben a részben az ?egy hét”-nek a ?7 év” a megfelelő értelmezése.

Tudd meg tehát, és értsd meg: annak a parancsnak a kiadásától, hogy ismét felépüljön Jeruzsálem, a felkent fejedelemig (Jézusig) hét hét (49 év) és hatvankét hét (434 év) telik el, és viszontagságos időkben ismét felépülnek az utcák és a falak. Hatvankét hét múlva megölik a felkentet (Dániel könyve 9,25-26a – Káldi Neovulgáta Biblia).

I. e. 453-ban, 85 évvel az után, hogy Dániel ezt a próféciát kapta, I. Artahsasztá Longimánusz, Perzsia királya, engedélyt adott bizalmas szolgájának, a zsidó Nehemiásnak, hogy Júdába menjen, és újra felépítse népe örökségét. Artahsasztá kinevezte Nehemiást a tartomány kormányzójának és felhatalmazta rá, hogy újra felépítse a város falait (Nehemiás 2,1-9). Ez volt az ?a parancs, hogy ismét felépüljön Jeruzsálem”. Perzsia királyai számos más olyan nyilatkozatot adtak ki arra vonatkozóan, hogy elengedik a zsidókat a rabságból, és engedik, hogy visszatérjenek Izraelbe, és újra felépítsék a templomot, ám a Jeruzsálem városának újjáépítésére vonatkozó alapnyilatkozatot I. Artahsasztá adta ki i.e. 453-ban.

A prófécia szerint a nyilatkozat kiadásától a Messiás ?megöléséig” 69-szer 7 év fog eltelni. I. e. 453-tól számítva ez i.sz. 30-ra esik, pontosan arra az évre, amikor Jézus Krisztust keresztre feszítették!

Figyelemreméltó az is, hogy az évek száma két számjeggyel van megadva: 7 db ?hét” (49 év), és 62 db ?hét” (434 év); mert 49 évig tartott Jeruzsálem falainak újjáépítése, ill. a munka befejezése és Jézus ?megölése” között 434 év telt el.

Ézsaiás próféta i.e. kb. 700-ban a következő magyarázatot írta arról, hogyan fogják megölni a Messiást, de nem Maga miatt: ??amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés. ? Fel is áldozza magát jóvátételül. ? Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és Ő hordozza bűneiket” (Ézsaiás könyve 53,8.10-11). Jézus értünk halt meg; az egész világ bűnéért vezekelt, és nem azért, mert Ő valamiféle bűnt vagy bűncselekményt követett volna el.

De térjünk vissza Dániel jelenéséhez. Az angyal így folytatja:

Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat (Dániel könyve 9,26b).

I. sz. 70-ben, negyven évvel Jézus keresztre feszítése után, Titusz hadvezér (és későbbi uralkodó) vezetésével a római csapatok – ?istentelen emberek áradata” (Zsoltárok könyve 18,4 – Jakab Királyi Biblia-fordítás) – felégették Jeruzsálemet, és köveire szétszedték a templomot, hogy a repedésekbe befolyt megolvadt aranyat kiszedjék, pontosan úgy, ahogy azt Jézus i.sz. 30-ban megjövendölte: ?nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának” (Máté Evangéliuma 24,1-2).

Azonban úgy tűnik, ellentmondás van a Dániel könyve 9,24-ben megadott számok (490 év) és az ezután következő bibliai vers között (483 év). Hová lett a hiányzó hét év?

A 24-es versben az egyik döntő fontosságú pont nem teljesedett be, amikor Jézust keresztre feszítették: az, hogy ?örökké tartó igazságot” hoz. Elég egy pillantást vetni mai világunkra, és világosan látszik, hogy az örökké tartó igazság még nem érkezett el. Amikor Jézus meghalt a kereszten, ?véget vetett a vétkeknek” azok számára, akik hisznek Benne, elfogadják Őt megváltójuknak; ám örökké tartó igazság mindaddig nem fogja uralni a földet, amíg Jézus vissza nem tér, és el nem kezdődik ezer éves uralkodása, más néven a Millennium. A Dániel könyvében szereplő 70 ?hét”-ből az utolsó, az utolsó 7 év (70. hétként is nevezik), még nem teljesedett be; de hamarosan be fog. Ne maradjunk sötétségben, nehogy felkészületlenül érjen – derítsük ki, mikor és hogyan fog beteljesedni!

A következő rész az Úr második eljövetelét tárgyalja; pontosabban a Jézus visszatérése előtti utolsó hét évet. A próféciában – egy ?hetet” kivéve – a 70-ből mindegyik az első eljövetelre utal; ez a maradék, hátralevő ?hét” kétszer nyer említést a 27.-es versben.

?Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre, de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom szegélyére odakerül az iszonyatos bálvány, míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés” (Dániel könyve 9,27).

Ez az ?eljövendő fejedelemről” beszél 26-os vers), és miután az Antikrisztust a ?szövetség fejedelmének” is hívja a Dániel könyve 11,22-ben, ez a vers is bizonyosan az Antikrisztusról beszél.

Mi is a szövetség, amiről szó van? Egy egyezmény, vagy egyezség. A szövetség aláírásával tehát kezdetét veszi az Antikrisztus hétéves uralma, és a Jézus visszatérése előtti utolsó 7 év.

Ez a szerződés több helyen is említést nyer a Szentírásban. Mivel ?szent szövetségnek” is hívja a Dániel könyve 11,28-30-ban, ezért valószínűleg részben vallásos egyezmény lesz, feltehetően valami olyasmi, ami megbirkózik a kiélezett zsidó-muzulmán-keresztény megbékélés nehéz kérdésével, és amiáltal Jeruzsálem nemzetközi várossá lesz, szabad vallásgyakorlattal mindenki számára. Úgy tűnik, ez lehetőséget biztosít majd a zsidóknak arra, hogy végül újra felépítsék templomukat Mória hegyén, és elkezdjék a rituális állatáldozatokat.

De a hét közepén – azaz 3 és fél évvel a hétéves periódus kezdete után – az Antikrisztus megszegi a megegyezést.

?Parancsára előállnak csapatai. Meggyalázzák a megerősített szentélyt, megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felállítják az iszonyatos bálványt” (Dániel könyve 11,31).

Ez egy kulcsfontosságú vers, mert elénk tárja, hogy ekkor, vagyis három és fél évvel a hétéves szerződés megkötése után az Antikrisztus erőszakkal bevonul a zsidó templomba (a ?megerősített szentély”), és véget vet a mindennapi áldozatnak, majd elhelyez ott valamit, amit az ?iszonyatos bálványnak” nevez a Biblia.

500 évvel azután, hogy Dániel megírta ezt a próféciát, Jézus is hivatkozott rá, amikor a második eljöveteléről, és a világ végéről beszélt:

?Amikor pedig látjátok majd a pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta megmondta, ott állni a szent helyen – aki olvassa, értse meg! – …nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha” (Máté Evangéliuma 24,15.21).

Mi is ez a ?pusztító utálatosság” vagy ?iszonyatos bálvány”? Jézus azt mondta róla, hogy ott láthatjuk majd a zsidó templomban ?állni”. Dániel könyve 11,31 és Dániel 12,11 szerint az Antikrisztus serege ?állítja fel” oda. A Jelenések könyvéből pedig megtudhatjuk, hogy a pusztító utálatosság az Antikrisztus saját képmása (Jelenések könyve 13,15), akit a Biblia ?fenevadnak” is hív (Jelenések könyve 13,1-7).

Az Antikrisztus jobb keze, a ?hamis próféta” áll majd e képmás elkészítése mögött, amely valamilyen módon képes lesz arra, hogy megszólaljon, és hatalmában lesz mindazoknak az elpusztítása, akik megtagadják imádatát (Jelenések könyve 13,11-15). E hatalom egy része valószínűleg egy elektronikus pénzrendszeren keresztül létezik, amit az antikrisztusi kormány vezet majd be. Az emberek az Antikrisztus imádatára lesznek kényszerítve, mert senki sem lesz képes eladni vagy venni egy személyes hitelszám nélkül, ami a ?fenevad bélyege” lesz, és a homlokra vagy a jobb kézre kerül majd (Jelenések könyve 13,16-18). Néhányan azonban megtagadják ezt, és nem hódolnak be az Antikrisztusnak, nem fogadják el a bélyegét, és az Úr majd gondoskodik róluk (Jelenések könyve 12,6.14).

Visszatérve a Dániel könyve 9,27-hez: az Antikrisztus egészen a ?végleges megsemmisülésig” uralkodik. A héber szó, amit itt ?megsemmisülésnek” fordítottak, a kalah szóból gyökerezik, ami jelenthet ?beteljesülést”, vagy ?felemésztést, teljes pusztulást” is. Számunkra homályos, hogy ez a prófécia utolsó részének beteljesülésére utal, vagy az Antikrisztus és erőinek pusztulására; azonban mindkettő helytálló, mert mindkettő egyidejűleg történik majd. Jézus második eljövetelekor beteljesül a prófécia, és az Antikrisztus elpusztíttatik, Isten haragjának és az armageddoni ütközetnek idején. A 27-es vers így folytatódik: ?Míg csak rá nem szakad a pusztítóra a végleges megsemmisülés”. Isten haragja az Antikrisztus és követői nyakába szakad, mialatt Isten megváltott gyermekei hazatérnek a Mennyországba, hogy részt vegyenek a ?Bárány menyegzőjén”, aki Jézus (Dániel könyve 12,11-12; Jelenések könyve 14,9-10; 15; 16; 19; fejezetek).

Az első 69 ?hét” pontosan úgy történt, ahogyan azt Dániel megjósolta, ezért nincs rá okunk, hogy kételkedjünk abban, hogy a második része – a Jézus visszatérése előtti 7 év – is beteljesül majd, ahogyan azt előre megírták ebben az elképesztő fejezetben.

Előző posztKövetkező poszt

2 hozzászólás

  1. ?Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és
    pecsételd be a könyvet a végs? id?ig:
    tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a
    tudás. És monda: Menj el Dániel, mert be
    vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég
    idejéig.?
    ?Mert készakarva nem tudják azt,hogy egek régtől fogva voltak, és föld,

    mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára;

    Amelyek által az akkori világ? vízzel elboríttatván elveszett:

    A mostani egek pedig és a föld ugyanazon szó által megkíméltettek,

    tűznek tartatván fenn,az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára?

    Péter második levele 3.-ik rész 6-7 verseiben!!!!
    http://www.youtube.com/watch?v=Nfhl18np1bo

    1. II Thes. 2

      1. Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve,
      2. Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja.
      3. Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia,
      4. A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.

      Tehát először az antikrisztusnak kell megjelenni, és uralkodni az újjáépített jeruzsálemi templomban, és csak azután jön vissza Jézus. De a templomhoz még hozzá sem fogtak és az antikrisztus sem jelent meg, így szinte kizárt a 2011 májusi időpont, mint ahogy 2012 is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend